Baranyahídvég 2007 december 19.
„Aki önzetlenül
foglalkozik a Tórával, sok jó dologra lesz érdemes, és az egész
világ a lábainál hever, szeretett barátnak neveztetik, aki szereti
Ist…nt, szereti az embereket, örömére van Ist…nek és az embereknek.
Az ilyen embert a Tórával való foglalkozás szerénységgel és ist…nfélelemmel
ruházza fel, és alkalmassá teszi arra, hogy igaz, jámbor, egyenes és
hűséges legyen: távol tartja őt a vétkezéstől, közel hozza őt az
érdemekhez, és az emberiség hasznára van, mert élnek jó tanácsával,
tudásával és értelmével. Amint le van írva: „Enyém a tanács és a
jutalom, én vagyok az értelem, a tetterő…” (Példabeszédek 8: 14.) És
ad neki (a Tóra) méltóságot és ítélőképességet, feltárulnak előtte a
Tan rejtelmei, és olyan lesz, mint egy egyre erősebben buzgó forrás,
mint egy soha el nem apadó folyam miközben Ő szerény és hosszan tűrő
és minden bántalmat megbocsátó lesz. Végre a Tóra felmagasztalja őt,
és az összes teremtmény fölé emeli.”(1)
Az Atyáktól származó bölcs gondolatokról Schweitzer professzor úr
jutott az eszembe, a fent idézett sorok minden betűje ráillik az Ő
elhivatott életére. Mindaz, amit e sorok közvetítenek, rímelnek
arra, ahogyan ő tette, és teszi a dolgát.
Prof. Dr. Schweitzer József 1922-ben született, édesanyja tragikus
elvesztését követően kisgyermek és ifjú korát nagyapja, Hoffer Ármin
kiváló rabbi és talmudista tudós szeretetteljes gondoskodásában
töltötte. Ezeknek az éveknek meghatározó élményei vezették Őt a
későbbi életpályájára. Már gyermekként a Szentírás és a Talmud , a
zsidó hagyományokban való elmélyülés voltak életének
legmeghatározóbb élményei. Ezen korai tanulmányok birtokában
természetes módon az útja érettségi után az Országos Rabbiképző
Intézetbe, és vele párhuzamosan az akkori Pázmány Péter
Tudományegyetem bölcsészkarára vezetett. 1946-ban szerezte meg a
doktori címet „A héber nyelvű visszhangköltészet” című, sajnos
tudomásom szerint máig kiadatlan értekezésével. 1947-ben „emellett”
rabbivá avatták, és még abban az évben megkezdte áldott
tevékenységét a Pécsi Izraelita Hitközségben.
A vészkorszak zivatarában, mindennél erősebb, önzetlen hitének hívó
szavára hallgatva, egészen biztosan az Örökkévalótól kapott
rendkívüli képességeit hadrendbe állítva vívta meg az Ő
szeretetteljes harcát.
Vallását a legnehezebb időkben is felvállalva nyújtott lelki
menedéket az üldözött, vidéki zsidóságnak. Ő volt akkor, és maradt
meg mindvégig ugyanaz a szívet, lelket melengető jóságot, szeretetet
sugárzó személyiség, akihez azokban az embert próbáló időkben bátran
fordulhatott mindenki a bújával-bajával. Bármilyen magasra (méltán)
került is a társadalmi hierarchiában, Ő oly közvetlen és egyszerű
tudott maradni, hogy a hozzá fordulók sohasem szorongva, hanem nyílt
szívvel kérhettek tőle segítséget, és mindenféle támaszt.
„Egy modernnek számító, talán a II. világháború előtti utolsó
békeévben elkészült bérház második emeletén. A parkettázott
nagyszoba közepén orosz katonák tűzrakásának megfeketedett nyomai. A
fiatal lány – még alig asszony – Auschwitzot élte túl, talán
vitalitásának, határtalan életszeretetének is köszönhetően, a
halálmenetből megmentve nővérét. Már alijázásra is készülve mégis
itt tartotta valami, talán a férfi, 13 évvel idősebb, feleségét,
kisfiát elvesztve, munkaszolgálatot megjárt, készen az újrakezdésre.
Ennek gyümölcseként lehetek részese én is a készülő eseménynek azon
a helyen, ahol a legjobb dolga van az embernek az életben, anyám
hasában. fölállítják a chüpét, biztos ott van néhány barát is – Géza
és Lajos, Ellike és Lócsi – ott vannak, ott lehetnek, mert Van
Rabbink. Az enyém is!? – de hogy köze van hozzám, és közöm lesz
Hozzá, az biztos. Hiszen azért van ott – mi másért! Hogy pár hónap
múlva személyesen is megismerkedhessek az ünnepi aktus
résztvevőivel, a nyolcadik napon felvehessenek „Ábrahám
szövetségébe”. Hogy neve legyen a gyereknek, „Mojse ben Avrohom”.
Talán az egyik első esketése ez a fiatal Rabbinak, aki alig pár
hónapja mondta ela rabbiavatáson, társai nevében is Szolgák lettünk
ma… Így hát 47 októberében lett Rabbink, nekem, szüleimnek, az alig
kétszáz hazatértnek, a városnak, Pécsnek.” (2)
Mivel magam gér vagyok, nem túl sok korábbi zsidó élményt mondhatok
magaménak, korábban inkább csak megérintett időnként egy - egy
nagyszerű személyiségből áradó belső fény. / Később ébredtem rá,
hogy ők zsidók /.
Ilyen volt többek között a Professzor Úr is, akit először a
televízióban volt szerencsém látni. Olyan bölcs szeretet formálta
szavait, hogy a ház egy távolabbi zugában amolyan női módon
hallgatva a műsort, a hangjából áradó különlegesen csodálatos emberi
lélek-hangokat hallva azonnal abbahagytam minden munkám, és szinte
„odaragadtam” a képernyő elé.
Ma oly ritkák a szeretet ilyen közvetlen megnyilvánulásai, mint
amilyet a Professzor Úr személye sugároz, hogy azonnal meg kell
ragadni minden megismételhetetlen pillanatát, el ne illanjon az
időben. Amint megláttam Őt, az érzés még inkább hatalmába kerített,
immár a Schweitzer Főrabbi Úr személyiségét átható rendkívüli lelki
szépség is rögtön megragadott. Első gondolatom ezekben a ritkán
tapasztalható szerencsés pillanatokban az, hogy milyen lehetne a
világ, ha több ilyen ember létezne, és juthatna katedrához. Vagy
akár a média gyakrabban adna teret az őhozzá hasonló, igen ritka, és
rendkívüli kvalitású személyiségeknek.
Ezután, ha lehetőség adódott, hallgattam Őt, sokszor együtt a másik
vallás vezetőivel. Ahol Ő megjelent, ott a kölcsönös megegyezés, a
békesség, a szeretet is jelen volt. Már idősebb korában lehettem
olyan szerencsés, hogy találkozzak Vele, ezeket a ritka perceket
mint kincseket őrzöm emlékeimben.
„Hanem emlékezzél meg az Örökkévalóról a te Is…nedről, mert Ő az,
aki neked erőt ad,hogy sikert arass, azért, hogy fenntartsa
szövetségét, amelyről megesküdött őseidnek, úgy mint a mai napon.”
(3)
Amíg a Teremtő a zsidóságot bölcs Tanítókkal ajándékozza meg, addig
a nép és vallása, mely egymás nélkül nem létezhet, fennmarad, és a
zsidóság ezen erős hitének pajzsa védelmében tovább él. A Nagy
Tanítók, mint a Főrabbi Úr, a diaszpórai zsidóság szellemi fáklyái,
Majse Rábbénu követői, akik rendkívüli adottságaikkal és velük
született elhivatottságukkal a zsidóság egyetemes történetébe
bejegyeztetnek.
Sokrétű tevékenysége minden vonatkozásában egyedülálló. A
mindenkivel közvetlen rabbi, a kimagasló tanári tevékenységet
folytató professzor, az ország zsidóságának vezetője, a zsidó
tudományok kiváló tudósa, író, és nem utolsósorban nagyszerű
családfő mind egy személy.
„Bárhogy próbálok emléket felidézni, nem sikerül, képeket arról az
időről, mikor megszületett Judit és pár évre rá „a rabbi fia”, Gabi.
Talán a féltékenység tehette, hogy mi most már kiesünk a
cukorpikszisből ezentúl?...
De mindenekelőtt „Ági néni”. Ő egy intézmény, aki megteremtette azt
a hátteret,ami Jóska számára – Ő nevezte mindig így – a szellemi
szabadság légkörét, hétköznapi gondoktól való lehetőség szerint
legteljesebb mentesítését biztosította – talán még azt sem kellett
tudnia, mennyibe kerül egy kiló kenyér. Szervezte a társadalmi
kapcsolatokat, ápolta a barátságokat, finoman simítva el a
közösségben szükségszerűen születő intrikákat, súrlódásokat. Olyan
természetes könnyedséggel, eleganciával teremtett otthont,
nyugalmat, békét, ahogy csak egy küldetéses Rabbi – feleség képes
rá.” (4)
Schweitzer professzort pécsi rabbi–éveiben közszeretet , és nagy
tekintély övezte. Irodalmi munkásságát híven a tudós rabbi
eszményhez, fáradhatatlanul végezte. 1964–től tanított az Országos
Rabbiképző Intézetben, majd 1985–től foglalta el a megüresedett
igazgatói széket is. A nyolcvanas évektől az Eötvös Lóránd
Tudományegyetemen, és a Magyar Tudományos Akadémia Judaisztikai
Kutatócsoportjában is rendszeresen tanított. Tagja a Jeruzsálemi „Teaching
of Jewish Civilization in Universities” igazgatóságának. A vidéki
zsidóság újkori történetét felkutatva 1966-ban könyvet írt A Pécsi
Izraelita Hitközség Története címmel. Ezt a feladatot még az
Országos Rabbiképző Intézet egykori igazgatója, Blau Lajos adta
végzős tanítványainak, hogy a magyarországi zsidó hitközségek
története hiteles forrásból fennmaradhasson. Ehhez végzett kutatásai
során felhasználta a korábban ebben a témában készült monográfiákat,
visszavezetve a történetet egészen a III. századig, a Baranyában, a
mai Siklós területén lakó zsidókig.
A legelső bizonyíték ebben a tárgykörben az úgynevezett siklósi
sírkő, mely már nincs meg, de szövegét egy Mátyás király idején élt
Antiquus nevű ember feljegyzéseiben megőrizte. A monográfiából
kiderül, a tizennyolcadik századig csak néhány fős zsidó lakosságról
lehet beszélni a megye területén.
A zsidóság Baranya területén való megjelenése a római kor után II.
Endréig vezethető vissza. A rendszeres adatok, figyelembe véve
Schweitzer professzor úr kutatásait, csak a XVIII. századtól állnak
rendelkezésre, de mivel a vármegye szégyenletes módon nem fogadta be
a zsidókat, egyetlen Izsák nevű házaló kereskedőt találtak, „néki
egyébként sem fia, sem rokona nincs a megyében”.
1742-ben Batthyány Károly gróf adott ki először a vármegye területén
lakhatási engedélyt egy Bonyhádról származó zsidó részére a Pécs
melletti Üszögpusztán. Így ezt a területet szokták az első baranyai
zsidó településnek tekinteni.
Sajnos a megye törvényei hamar kimondták a gróf eljárásának
törvénytelen voltát, így ezt az egyetlen lelket is hamar
eltávolították. A vármegye „kiemelkedő teljesítményt” nyújtott a
zsidóság kirekesztése terén, mivel a zsidó lakosok az ország többi
területein földesúri oltalom hatálya alá estek. 1777-ig ez az
áldatlan állapot uralkodott, majd ekkor először kereskedelmi célú
átutazást engedélyeztek, majd később a letelepedést is. 1779-re már
67 család fizette a türelmi adót a vármegye területén. Itt elszórtan
élt a lakosság, Dárda nevű településen alakult meg az első
jelentősebb hitközség, itt ekkor 8 család élt. A legelső, Pécsett
lakó zsidókról 1467-ből van adat, de a török uralom idején is
feljegyzések maradtak fenn zsidó lakosokról a városban.
Az első, rendezettnek mondható hitközség megalapításáról 1840-ből
származnak adatok. Lőw Izrael volt az első megyés főrabbi. A
könyvben végigkövethetjük az első zsinagóga, a szabadságharcban
hősiesen részt vállaló zsidók folytonosan megújuló küzdelmét a
magyar, és zsidó ügyekben egyaránt. Az első világháború, a
zsidótörvények kora, majd a gettó és a borzalmas deportálás
időszakának történetét is közel hozza a mai, szerencsésebb
generációhoz Schweitzer professzor munkája, hogy soha ne
felejtődjenek el azok a bűnök, amelyek nem ismétlődhetnek meg még
egyszer. A Könnyek Könyve 3022 nevet sorol fel, akik a halálba
meneteltek pécsről.
„…a visszatértek száma abszolút számban kifejezve 464, vagyis az
1940-es létszámnak 13,3%-a, míg a veszteség 86,7%.”
(5)
A megrázó monográfiákon kívül is a Professzor Úr irodalmi munkássága
igen sokrétű, számos más, a zsidó történetírás tárgyában megjelent
művén túl a vallási élet körébe tartozó újságcikkei, publikációi is
rendszeresen jelentek meg.
Szenvedélyesen megvédte a neológ irányzatot képviselő Rabbiképzőt a
neológiát száz évvel korábbi bírálókkal szemben is. Schweitzer
főrabbi Úr a neológia elkötelezettje, de tudományos felfogása,
munkássága konzervatívnak mondható, a Tudás zsidó hagyományának
őrzője Ő, aki áldozatos tanítói munkájával, a személyét övező
általános szereteten keresztül a Tóra tanításait is megkedvelteti
tanítványaival. Személyiségének köszönhetően hívei nem csak a
zsidóságon belül, de az értelmiségiek széles táborában is,
felekezethez tartozástól függetlenül, nagy megbecsülést vívott ki
magának és a zsidóság ügyének egyaránt. Maga köré gyűjtötte, mint
egykor a Jesivák , a tanítványok seregét.
Aki a Tan iránt érdeklődik, nála autentikusabbat nehezen talál.
Szíve is volt –(van) a tudomány mellé, s ez teszi Őt ennyire
szerethetővé. Igazán atyai jelenség, akinek a személyével
kapcsolatosan – /s ez nem mindennapi ma/- sohasem hallani semmi
negatívumot. A nem – zsidók éppúgy kedvelik, mint hittestvérei.
„Mennyire szeretem tanításodat, egész nap arról beszélek.
Bölcsebbé tesz ellenségeimnél parancsolatod, amely enyém marad
örökké.
Bölcsebb lettem, mint minden tanítóm, mert intelmeiden elmélkedem.
…Szavad mécses a lábamnál, világosság az utamon.”
(6)
FELHASZNÁLT IRODALOM:
Schweitzer József : A Pécsi Izraelita Hitközség Története
Zsengellér József (edited by) : Széfer Joszéf
Sámuel Imája Zsidó Imakönyv
Dr. Hertz J. H. Mózes Öt Könyve És A Haftarák /Deuteronómium/
Hetven Év /Emlékkönyv Dr. Schveitzer József Születésnapjára
Naftali Kraus: Dávid Zsoltárai
1. Sámuel Imája Zsidó
Imakönyv / Ávot 6. fejezet 305. old.
2. HETVEN ÉV Emlékkönyv Dr. Schweitzer József születésnapjára
Szerk.: Landeszman györgy és Deutsch Róbert 7. old.
3. Dr Hertz J. H. Mózes Öt Könyve Deuteronómium VIII. 12:18 123.
old.
4. HETVEN ÉV Emlékkönyv Dr. Schweitzer József Születésnapjára 11.
12. old.
5. Dr Schweitzer József: A Pécsi Izraelita Hitközség Története 151.
old.
6. Naftali Kraus: Dávid Zsoltárai 119. zsolt. / Nun/ 292. old.
|
