Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

Dr. Kerekes Béla
A Zuglói Mesterdalnok - Tordai Zsigmond főkántor


Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégek!

Tordai Zsigmond Zuglóban, a Thököly úti templom - a Bész Áhárajn - főkántora volt a 60-as években. 
Lakása, egyben műhelye, oktatói munkájának színtere is Zuglóban, a Thököly út egyik bérházának első emeletén volt. A névtáblán a következő állt: Tordai Zsigmond, okleveles énektanár. Itt lakott és dolgozott a mester, akinek áldozatos, odaadó munkássága nyomán zsidó diákok serege szerette meg az éneklést, a zenét, jónéhány mai főkántor tanulta meg és folytathatta a chazónusz művészetét.

Hallottuk, hogy zuglói volt Tordai, a főkántor és az énekmester. Azonban a mesterdalnok szóösszetétel nyomán óhatatlanul is Richard Wagner híres operája jut eszünkbe, "A Nürnbergi Mesterdalnokok". Nos, Tordai Zsigmond neves operaénekes is volt, bár nevét inkább német nyelvterületen való pályafutásával szerezte. 
Itt az ideje, hogy a tömör cím, a Zuglói mesterdalnok kitétel megmagyarázása után pár mondattal ecseteljük életútját, hogy azután kántori praxisára, zenei munkásságára térhessünk.

A 19. század végén született, kelet-magyarországi (Máramarossziget környéki) mélyen vallásos zsidó családban. A kántorság, a chazonusz alapjait szinte "fon hauzausz" tette magáévá.
Azonban kiváló hangja és muzikalitása hamar kiröpítette a nagyvilágba. Budapesten végezte a Zeneakadémiát. Később Ausztria és Németország operaházaiban szerepelt, Richard Tauber. Pataki Kálmán, Ernster Dezső, és más nagy énekesekkel egy színpadon.

Tordai Zsigmond,
egy német lemezborítón /fent/

 

Termete miatt - alacsony, köpcös alkat - a tenor buffó volt az ő szerepköre. Wágner - operákban is játszott. A már említett ". . . mesterdalnokok"-on kívül a Niebelung-gyűrű darabjaiban is. Például a Siegfried c. operában ő volt Míme, a gonosz törpe. Mint tudjuk, ez egy kifejezetten nehéz, hanggyötrő szerep. Csak elsőrendűen képzett énekes alkalmas előadására. A korabeli újságban publikáló zenekritikus így irt: "Tordai egy Mime-idol".

 

Eközben zsinagógában is funkcionált. Kedvelt kántor volt. A nácizmus németországi uralomra jutása nyomán Tordai is menekülésre kényszerült. Azonban az Északi tenger mellett kialakult un. Korridor területén még volt némi lehetősége egzisztálni. Például Danzig-ban, mai nevén Gdansk-ban is volt kántor. Rendszerint férfi- és gyerekkórus kísérte. Az énekelt kompozíciók szólamkottái az aktuális lapoknál a kórustagok imakönyveibe bele voltak köttetve. 
Kottáin a következő feliratú pecsét látható: "Sigismund Torday, Oberkantor". A második világháború gyökeresen felforgatta mind énekesi pályafutását, mind magánéletét.

A felszabadulás után Budapesten dolgozott. A Wesselényi utcai zsidó iskolában, majd a zsidó gimnáziumban volt énektanár, illetve énekkart vezetett. Az államosítás után egy ideig mozifilmmel foglakozott.

A magyarországi koncepciós perek idején börtönbe került, kémkedés vádjával, 1956-ban szabadult.

A 60-as években a Thököly úti templomban funkcionált. Idős, egészségileg, idegileg felőrölt ember. Ennek dacára nagyon aktív. Dolgozik a Síp u.12.-ben is. 
Lakásán, egy mind muzeális, mind modern kiadású lemezkollekcióval, illetve felbecsülhetetlen értékű kottaanyaggal zsúfolt szobában tanított. A falakon régi színlapok, fényképek, diplomák bekeretezett sora volt látható.

Tanítványa volt többek között Lugosi László, a Rumbach utcai, a Dózsa György úti, majd a Frankel Leó utcai templomok főkántora, Kovács Sándor, a Hegedűs Gyula utcai, majd a Dohány templom főkántora. élte végéig, Pásztor László, aki a budapesti Operaház színpadát lecserélve Göteborgban, illetve Berlinben lett főkántor. 
Azután volt, aki csak belekóstolt a stúdiumokba, de azután inkább a kóruséneklést választotta, hisz a pesti templomok közül jónéhányban működött kórus. Volt, aki csak úgy abbahagyta, nem volt kitartó, és volt, akit más irányú tanulmányai teljesen lekötöttek.

Szerénységem a Műszaki Egyetem teljes embert kívánó munkája miatt főleg a nyári vakáció alatt látogattam. Sajnos, nem tudtam annyit átvenni tőle, amennyit lehetett volna. Zsidógimnazista koromban Révész Sándor karvezető úr - a Dohány kórus akkori dirigense - vett fel, ösztöndíjasként. Aztán a nagyünnepek előtti próbák egyikén megkért, menjek el segíteni, mintegy "kölcsönadva" a Thököly útra. Utam Tordai Zsigmond utcájába vezetett, és utána sok "Rasesone-Jankiper"-t töltöttem el mellette.

Tordai Zsigmond kántorként Lewandowsky, Dunajevszkíj (a nagy szovjet-orosz zeneszerző édesapja, híres cházán), és a pesti templomokban is jólismert bécsi Sulzer partitúráit, műveit preferálta. Súlyt fektetett arra, hogy nagyünnepekkor bármilyen kis létszámú, de több szólamban énekelő, a kántorral szervesen együttműködő kórusa legyen. Mint mondotta: minimum "hivrösömaj - omént énekeljenek, amíg lélegzetet veszek (Ha nem lenne érthető: Borchu uvoruch sömaj - omén.) Természetesen ennél nagyságrenddel nagyobb teljesítmény volt az elvárás. Adott kompozíciók teljes eléneklése.

Tordai tanár úr a jantevek előtt már augusztusban naponta délután próbát tartott. Próbáinak sajátos hangulata volt. Átlengte a nagyünnepi istentiszteletekre való felkészülés, az elul hónap felelőssége, a tanulás iránti motiváció megteremtése. A próbák nagyszerű melléktermékei voltak közben el-elmondott, rendszerint tanulságos történetei, a saját múltjából. Oldottan, derűsen adta tanácsait, módszertani utasításait, megállapításait az egyes imák megfelelő interpretálására.

És nem utolsó sorban súlyt fektetett a hangképzésre. Ebben az olasz és német metodikát használta. Tordai Zsigmond, a cházán, a Thököly úti közösség, a "kíle" meghatározó, és közkedvelt személyisége volt. Ima előtt és után a közvetlen, barátkozó, más embereket magával ragadó, anekdotázó zsidó. Az ima alatt egy isteni hanganyaggal megáldott, és azt mesterien kezelő, a héber szöveget értő és kifejezően imádkozó sliach cibbur, azaz a közösség választott küldöttje. A Thököly úti templomban az emberek - pesti és vidékről felszármazott zsidók ­élvezték "dávenolását", feszült figyelemmel hallgatták szárnyaló dallamait.
Bár az is előfordult, hogy ha a zajszint a kívánatosnál magasabbra emelkedett, megállt. Megvárta, amíg a társalgók észreveszik magukat, és elhallgatnak. Ezután teljes "kövóne"-val folytatta. (Kövóne, azaz a káváná, az imához szükséges odaadó áhítat.)

Thököly úti kántorkodása folyamán több rabbi volt kollegája.
Először dr. Bernáth, ahogy mondták a Scheiber igazgató úr apósa. Galambősz, csendes, bölcs tudós. Harmonikus volt együttműködésük. Jónéhány évig csak nagyünnepi legációban volt egy-egy rabbiképzős, beszédet mondani. Ilyenkor az ifjú kollega feladatát elősegítendő hasznos tanácsokkal besegített. Raj Ferenc, ma Amerikában lévő rabbival, majd dr. Singer Ödön főrabbi úrral is jól kijöttek. Az istentiszteletek levezetése zavartalan volt.

Magam részéről nagyon sokat tanultam tőle. Mind a próbák folyamán, mind a templomban. Istentiszteletek közben - közvetlen mellette állva - mint "mösajrer"(kis létszámú énekkar tagja), leshettem el stílusát, előadásmódját, operaénekesi tudásának a kántori kifejezés szolgálatába állítását.

Hangzóanyag kevés készült vele. Amatőr magnó-felvételek, amelyek a tanulást szolgálták. Ebben is a pedagógusi véna dominált. Ezért csak szavakkal tudjuk visszaidézni alakját, művészetét, kántori kvalitásait. Hagyatékát mely kottákat, újságcikkeket, fényképeket tartalmaz ­Fekete László főkántor úr vásárolta meg. Ennek része az a kötet, amelyikben a "mááriv lél sömíni áceresz" kottái találhatók (a sömíni áceresz esti ima).

Tordai Zsigmond operaénekes, énektanár és kántor, az éneklés és a cházánut mestere volt.
Szellemi örökösei mindazok, akiknek módjuk volt nála és tőle tanulni. Nos, ők pedig a közelmúlt és napjaink kántornemzedékének mértékadó tagjaivá váltak.

Végül engedjék meg, hogy néhány percben idézzem, egy gondolattal, egy történettel.
Amikor a cházánut tanulására buzdított, azt mondta: Amikor valaki operaénekes, mindig új és új szerepeket kell betanulnia. Ha valaki kántor, csak egyszer tanulja meg, és egy életen át "megél" belőle.
Utána gondolkozva hozzátette: persze ha szívvel csinálja az ember, akkor évről-évre fejlődik, és észre sem veszi, hogy ugyanabból a könyvből imádkozik, de már nem ugyanúgy...

Amikor a börtönbüntetését töltötte, minden nap elmondta magában az "Ádajn ajlom"-ot. Mert ennek befejezése így van: "Ádajsem lí, völaj író", vagyis az Örökkévaló velem van, és nem félek!

Vissza a TUDOMÁNY-hoz