Elhangzott a szegedi Új Zsinagóga felavatásának 100 éves évfordulóján rendezett
jubileumi konferencián (Szeged, 2003. május 16 -20.)
"Jöjjön a perc, s öltse fel díszét!
Int felém a megbízás Ibn Gabirol kilenc évszázados lappangásból feltámadt versével.
Öltsön díszt a perc, mert ünnepel a 190 esztendős, patinás gyülekezet, amely régi
hagyományait ma is őrzi töretlenül.
Öltsön díszt a perc, mert ünnepli a világ legpompásabb zsinagógája, a Lőwök székébe
ültetve új rabbiját. Személyük és tekintélyük Szegedet a zsidó tudomány egyik középpontjává
tette. Újonnan kiadott műveik nyomán alakjuk él és tündöklik tovább, világhírt
szerezve a városnak, ahol pihennek. A romokon megújult hitközség szellemi vezére
Schindler József lett a korszak legnagyobb rabbi egyénisége.
Huszonhét éve jártam itt először, - írja a krónikás - amikor hazahoztuk ősz
Mesteretek hamvait. Azóta öröm és bánat számos alkalma szólított ide, hogy a barátság
és szeretet szálai egyre szorosabbra fűződjenek közöttünk. Most eljöttem, mert tanítványomat
adom Nektek lelkipásztorul." (1)
1974 május 19-én áldott emlékű mesterem, mesterünk, fakadjon áldás az emlékéből,
Scheiber Sándor ezeket a szavakat mondotta el itt, a világ egyik legszebb zsidó templomában,
a szegedi zsinagógában amikor beiktatott huszonkilenc évvel ezelőtt a szegedi rabbiszékbe.
(I)
Amikor átérzem ennek a percnek fontosságát, súlyát, és értékét, engedtessék
meg, hogy gondolataimat érzelmeimet és tapasztalataimat megosszam Önökkel. A 70-es évek
elején kb. öt-hat évig voltam Szeged rabbija, lévén, hogy beiktatásom előtt már két
évvel végeztem Szegeden rabbinikus funkciót.
Hadd szóljak először e közösség akkori vallási, vallás-kulturális életéről.
Abban az időben napi rendszerességgel voltak istentiszteletek Szinte hihetetlennek tűnik
a mai világban, de itt Európa keleti szegletén, egy vidéki közösségben, akkor
Szegeden, még minden reggel, és minden este volt istentisztelet.
Minden reggel, és minden este!
Nagyobbrészt természetesen, az otthonban lévő idős férfiak adták ennek a szegedi
minjának a gerincét, de számos olyan közelben lakó hittestvér volt, aki velünk együtt
fogalmazta meg háláját az Örökkévaló felé.
A MIOK integráns része volt - szó közigazgatási értelmében - az Alföldi Izraelita
községkerület, amely tizenkét várost foglalt magába, s amelybe Bajától Szentesig (II),
Kiskunhalastól (III), Kiskunfélegyházáig minden nagyobb a környéken
lévő város beletartozott, és amelynek szellemi, vallási, vallás-kulturális centruma
Szeged volt. A rabbinak az a hálás és megtisztelő feladat jutott osztályrészül,
hogy nemcsak Szegeden funkcionált az istentiszteleteken, hanem alkalmanként a szórványban
lévő közösségekben is csakúgy, mint a holocaust mártírjaira való megemlékezéseken.
(IV) Volt olyan vasárnap, amikor négy helyen kellett mártír
istentiszteleti prédikációt tartanom. Reggel 9 órakor Baján, 11 órakor Orosházán,
14 órakor Békéscsabán, és délután 5 órakor Hódmezővásárhelyen.
Fiatal rabbi voltam, s az akkori hitközségi elnök, Varró Ármin - Isten nyugtassa
haló poraiban, azt mondta nekem: hallgasson ide Schőner, maga jó szónok hírében áll,
magának négy különböző beszédet kell elkészíteni. Mi elkísérjük magát, -
mondta biztatásképpen,- magával megyünk, nem lesz egyedül. El lehet képzelni egy
fiatal, akkor avatott rabbit, aki azt a feladatot kapja, hogy egy témáról - a Soáról
- négy helyen, négy különböző beszédet mondjon... Elkészítettem a négy beszédemet,
pontosan megtanultam, nehogy ott improvizálni kelljen valamit. Akkoriban egy nagyon régi
autóm volt, Zastava, mellyel Szegedről Bajára, az első állomáshelyre indultam. Természetesen
a Hitközség teljes vezetése jött utánam, hogy jelen legyen debütálásomon. Odaértem
Bajára reggel 9-re, felvettem a reverendát, felmentem a szószékre és elmondtam az első
beszédet. Lejöttem a szószékről, le a reverendát, be a kocsiba, irány Békéscsaba,
hogy ott legyek 11 órára. Reverendát ismét fel, fel a szószékre, ahol elmondtam második
számú beszédemet. A meleg leírhatatlan volt, a szószéken tűzött rám a nap. A
szentbeszéd végeztével lejöttem a szószékről és beugrottam az autóba, hogy időben
Orosházára érjek. 2 órakor, a temetőben újra felálltam a szószékre, és elmondtam
harmadik számú beszédemet. Nagy nehezen megérkeztem Hódmezővásárhelyre, a zsinagógába.
Pontosan öt órakor a forróságtól elcsigázva újból reverendában álltam a szószéken.
És akkor bekövetkezett az, amely minden szónoknak, rabbinak, közszereplőnek a legszörnyűbb
rémálma. Ott álltam a szószéken a nagy közönség előtt, és mintha egy sötét függöny
ereszkedett volna a szemem elé, semmire nem emlékeztem. Nem jutott eszembe a negyedik
beszédem. De a Jóisten - mint annyiszor máskor az életemben - ott is velem volt:
eszembe jutott az a beszéd, amit reggel Baján mondtam. Elmondtam a bajai beszédemet, és
megsemmisülten, már a szegedi rabbi állásról is lemondva, vánszorogtam le a szószékről.
A Szegedi Hitközség akkori elnöke odaült mellém, és azt mondta: "Ide hallgasson
Schőner! Maga elég jó szónok hírében állt. Nagyon jól beszélt reggel 9-kor.
Kifejezetten jól beszélt Orosházán, még jobban beszélt Békéscsabán, de olyan jó
beszédet, mint amit maga délután 5 órakor mondott Hódmezővásárhelyen én még nem
hallottam.
Amikor a korabeli zsidóság kor szerinti, demográfiai összetételéről esik szó,
hivatalos felmérés nem áll rendelkezésre, legföljebb az emlékeimet hozhatom elő,
mintegy három évtized távlatából. Nagyobb részt idős, 65-70 év feletti emberek jártak
a zsinagógába. Ugyanakkor közösségem soraiba tartozott az a 30-40-50 zsidó
egyetemista, akik részint szegediek voltak, részint máshonnan érkeztek, hogy a szegedi
egyetemen tanuljanak. Nem volt egyszerű visszacsalogatni őket a zsinagógába, mert
kimondva, kimondatlanul féltek. A háttérben a Raj Tamás főrabbi elleni koncepciós
"akció" következménye: meghurcolás, botrány, megpróbáltatás volt. (V)
A 70-es évek elején kezdtek az egyetemisták újból zsinagógába járni, kialakult
bennük a zsidó közösség iránti elkötelezettség. Soha nem felejtem el azokat a Széder
estéket, amelyeket a szegedi Gutenberg utcai épületben tartottunk, s ahol
30-40-50-60-70 olyan fiatal ült öntudatosan felvállalva azokban a nem könnyű időkben
zsidóságot, akik közül egynéhányan most is itt vannak. Nem tudtam eléggé hálás
lenni a sorsnak, és nem tudtam eléggé megköszönni az Örökkévalónak, hogy taníthattam
és ma barátaimnak tudhatom őket. Némelyiküket jómagam eskettem, azaz vezethettem
"chüpe" alá, ketten itt is vannak közöttünk. Jung doktort és feleségét,
valamint Feldmájer dr-t egyaránt nekem volt alkalmam esketni. (VI)
Az akkori szegedi egyetemi zsidó ifjúság, igen komoly szellemi potenciált jelentett,
olyan szellemi potenciált, amelynek a magyarországi zsidóság és a világ zsidósága
egyaránt hasznát látta, illetve a magyar társadalom összessége is. Hiszen itt olyan
emberek tanultak és ismerhették meg a tudományosságot az egyetemen, illetve a zsidó
vallás tanításait a mi közösségünkben, amelynek két princípiuma későbbi életükben
is igen sokat jelentett. Egyrészt kiemelkedő tudósok, mérnökök, közgazdászok,
orvosok, fogorvosok és ügyvédek származnak ebből a körből. Másrészt magyarországi
illetve a világ zsidósága életébe is valamiképpen beleszólt a 70-es évek Szegedének
zsidó történelme. Az én tanítványom volt Dr. Feldmájer Péter a MAZSIHISZ alelnöke,
nyolc éven át elnöke, vagy Dr. Fürst László ügyvéd, aki később New Yorkban a
Magyar Zsidók Világszövetségének lett az elnöke.
Azokban az években nagyon értékes ismeretségeket kötöttem. Abban a megtiszteltetésben
volt részem, hogy Bálint Sándor, a híres folklorista a barátjának nevezett, igen sok
alkalommal voltam náluk. Hozzáfogható nagyszerű mélyen érző vallásos elkötelezett
igaz katolikus embert keveset ismertem. (VII)
Alkalmam volt találkozni a korszak kiemelkedő személyiségével, Lőw Eszterrel, Lőw
Immánuel lányával. Minden szombat délután meglátogattuk, és élveztük intellektusát,
melyet különlegesen szép szegedi tájszólásával fűszerezett. Gyönyörűen tudott
beszélni idézve múltat, személyeket, embereket, emlékeket. (VIII)
Hangozzék el e korszak kiemelkedő művészének, Liebmann Bélának (IX)
a neve, aki majdnem egy évszázadot fényképezett végig, mindent megörökítve, ami
arra érdemes. Nem véletlenül olyan büszke Szeged arra, hogy Liebmann is az ő szülöttje.
Szabadjon megemlékeznem Lamberg Rózsáról, Lamberg Mór, az egykori világhírű kántor
leányáról, a szegedi zsinagóga különleges tehetségű orgonistájáról, operaénekesről
majd későbbi korrepetítorról. Ő volt az első olyan zsidó operaénekesnő a szegedi
operában, aki Gilda szerepét énekelhette.
Mindenképpen szeretném megemlíteni Birnfeld Sámuelnét, a mártírhalált halt szegedi
születésű, de nem Szegeden szolgáló rabbi özvegyét. Birnfeld Sámuel Felixsdorfban
1944-ben éhhalált szenvedett. Hitvese megőrizte műfordítói és grafikai hagyatékát.
(X) Itt a Somogyi könyvtárban volt életmű kiállítása pár évvel
ezelőtt.
Szerettem volna beszélni a korabeli publikációs lehetőségekről.
Összegyűjtöttem, azokat a cikkeket, amiket annak idején Szegedről jómagam írtam és
megjelentettem. Idő híján azonban ettől elállok. 1
Hogy ne csak fényről beszéljek, hanem az árnyékról is, nem volt például mikve. Nem
voltak már ortodox hívők. Alig-alig volt születés. Hála Istennek volt néhány esküvő.
Nagyfokú volt a kiszolgáltatottság a MIOK felé. Igen kemény kézzel irányítottak
bennünket, és kétség kívül nem mondhatnám, hogy az akkori Állami Egyházügyi
Hivatal Szegedi Tagozata nem tartotta rajtunk a szemét. A Ros Hásáná-i, vagy Jom
Kippur-i imarendet például csak úgy sokszorosíthattuk, ha engedélyeztettük az ÁEH-val,
különben nem tájékoztathattuk a híveket arról, hogy az ünnepi istentiszteletek
melyik nap hány órakor lesznek. Nem volt szabad kiejteni Izrael nevét. A cionizmus üldözendő
volt, "imperialista eszme". Elképzelhetetlen volt akkor, hogy három zászló
magyar, izraeli és EU zászló egymás mellett legyen egy épületen belül.
1976-ban eljöttem Szegedről, a közösségi bizalom a Budai Körzet élére állított.
Több, mint két évtizeddel később Nagyünnepeken visszatértem a Tisza-partjára, a
szeretett városba. Az épületek ugyanazok, egykori híveimet már alig láttam. Egy részük
megtért őseihez, egy részük - a fiatalok - szétszóródtak a világban. E negyedszázad,
viharos évtizedek sorozata a magyar zsidóság életében is.
Negyed évszázad múlva lesz-e, aki emlékezik ?
S lesz mire emlékezni?
1 Néhány dolgozatomat
megemlítek: Szentély és áldozat. In, Új Élet, 1974. április 15. - Törtémelmi Párhuzamok.
In. Új Élet, 1974 július 15. - Dr Kecskeméti Ármin. In. Új Élet, 1974. aug 15. -
"... a becsületes munka lett a mérték" in: ÚJ ÉLET, 1974 november 1., - Százévesen
az otthonban, in. Új Élet 1974. december 1,, - Dallamok bűvkörében, in. Új Élet,
1975 március 15. - A szellemiség fejlődése hagyományunk tükrében in. Új Élet,
1975. július 15., - Chanukai gondolatok, in. Új Élet, 1975. december 1.
I Scheiber Sándor 1913-1985. A XX. Század egyik legnagyobb zsidó tudósa,
főrabbi, az ORI rektora. Ő iktatta be dr Schindler József főrabbit Szegeden 1950. június
23-án, Raj Tamást 1964. augusztus 30-án a szegedi zsinagóga rabbi székébe és ő
iktatta be 1977 április 24-én a tragikus hirtelenséggel fiatalon elhunyt későbbi
szegedi rabbit, Zucker Istvánt, lásd i.m.
II Harsányi László, A Szenteis Izraelita Hitközség története,
Budapest, 1970
III LEGYEN VULÁGOSSÁG, Emlékkönyv a Kiskunhalasi Hitközség 150. évfordulójára,
Kiskunhalas, 2001. Szerk.
IV Novák László Ferenc, A zsidóság Nagykőrösön. Nagykőrös,
2002. p.322.
V Raj Tamás 1940- , rabbi történész. Makkabi kiadó igazgatója,
1964-1970 k(özött szegedi rabbi, 1970 - hosszas rendőri zaklatás után felfüggesztik
állásából
VI "...EMELJÉTEK MAGASRA SZEMEITEKET..." Jung József és Kerényi
ágnes esküvője. Szegedi zsinagóga, 1975. VII. 20. in. Schöner Alfréd, Mérleg, 2000.
pp. 21-24.
VII Bálint Sándor 1904-1980. Egyetemi tanaár, néprajztudós, művészettörténész.
VIII Hídvégi Máté, Tenyeremre rajzoltalak, Budapest, 1998. pp. 9-43.
IX Karády és Szent-Györgyi kedvenc fotóriportere volt Emlékképek
Liebmann Béla albumából. In,: Index, Szeged, 1997. február 5
X Schőner Alfréd, Művészi vallomás a Holocaust árnyékában in: ÚJ
MŰVÉSZET, 1994. 12.
|
