Elhangzott a "Testvéreinket keressük"
Nemzetközi Konferencián (Debrecen, 2002. május 24-26.)
Trumá hetiszakaszában olvashatjuk a
címben foglalt idézetet, abban a fejezetben, amely a Szentély, a pusztai Sátor
részletes leírását tárja elénk. Ez a gondolat ihleti meg a modernkori zsidó
szobrászat reprezentánsát, akinek műve jelkép és történelmi krónika, s egy
ország szimbóluma egyszerre.(1)
Mai előadásom témája: Menorát há-Kneszet, a Kneszettel szemben lévő menóra,
illetve a rajta található reliefek. Azok a domborművek, amelyek a zsidó történelem
kiemelkedő fejezeteit, mondhatnánk úgy, fundamentumait dolgozzák fel.
Nem tudom, hogy a jelenlévők közül mindenki volt-e már Jeruzsálemben? Aki nem volt,
az képzelje el a világ talán legszebb, vagy egyik legszebb városát, nagy
világvallások elindítóját, több ezer éves történelem őrzőjét. Ebben a
városban, amelyet háromezer esztendővel ezelőtt Dávid király alapított, szinte alig
van szobor, érthető módon, hiszen a Tízparancsolat egyike arra tanít bennünket: "Ne
készíts magadnak faragott képet ..."
Létezik-e tehát zsidó művészet, figurális ábrázolás?
A kérdés így nem adekvát. A menóra a zsidóság talán legismertebb és
legelfogadottabb szimbóluma az egész világon. Beszélhetünk persze más
szimbólumokról is: mágén dávidról, etrogról, lulávról, de talán a legősibb
szimbólum a menóra. Kialakulásának forrása Mózes második könyvében, az Exodusban
található. Szól az Örökkévaló, s azt mondja Becálélnek, az első iparművésznek,
hogy készítsen a Szentély számára, megfelelő kultikus műveket. Ezek közül az
egyik, a tiszta aranyból, egy darabból készült menóra. Égett benne az olaj
huszonnégy órán keresztül, fényt, melegséget sugárzott. Valamilyen
transzcendentitást, közvetített az ember és alkotója között.
A menóra végigkíséri tulajdonképpen az egész zsidó történelmet, hiszen a pusztai
Szentély után az első és a második jeruzsálemi Templomban egyaránt betöltötte
hivatását. Hogy mi lett a menóra sorsa? Csak hipotéziseink lehetnek. Reményeink
szerint egyszer talán mégis megtalálják, illetve hívő emberként teljes hittel azt
vallom, hogy, majd amikor eljön a Mesiách, a Megváltó, akkor újból a régi
pompájában és az eredeti helyén fog állni a Templomban.
Menorát há-Kneszet
A Kneszettel szemben álló menórának hat, illetve a közepén található egy plusz
ággal hét ága van, ahogy a Bibliában elő van írva. Mi köze az ókori menórának,
ehhez a mai menórához?
1877-ben, Németországban született Benjámin Elkáná, szobrászművész. A
németországi zsidóüldözések elől Angliába költözött, ahol elismert művésszé
nőtte ki magát. Zsidó ember lévén, valami olyat szeretett volna alkotni, amelyben
benne van a zsidó történelem.
Az álom megvalósulni látszott. 1952-ben a londoni parlament alsó házának
képviselőcsoportja Izraelben járt, s a képviselők azt kérdezték a Kneszet akkori
elnökétől, hogy ők angolok, mit adhatnának kompenzációként, ajándékképp Izrael
államának. A felvetésre a válasz egy modernkori menóra volt. Egy olyan menóra, amely
valamilyen formában szellemi örököse az egykori jeruzsálemi Templomban állott
menórának.
Az angol képviselők, hazatérésük után fél évvel, megbízást adnak Elkánának,
aki megtervezi, majd 1956-ban elkészíti, és bronzba önti ezt a szimbólumot, amelyet
azóta úgy hívunk "A Kneszet Menórája".
A Kneszet menórája azóta is ott tündököl az izraeli parlamenttel szemben: a jobb és
baloldalon három - három karon és középen lévő oszlopon kirajzolódik a zsidó
történelem legfontosabb eseménysorozata. (2)
Jesája (baloldali első kar, első dombormű)
A menórán
megjelennek reliefek, és olvashatók interpretációs, üzenetértékű szövegek.
Zechárja próféta klasszikus mondata a jobboldali karon kezdődik, majd a baloldali
karon folytatódik. Magyarul annyit jelent:
"Nem hadsereggel és nem hatalommal, hanem szellemmel, így szól az
Örökkévaló, a Seregek Ura." (Zechária
4.6.)
A három, jobb oldali kar közül a legszélsőről szólok ezután. Újból egy
klasszikus idézet, ezúttal Jesája próféta mondata:
"És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a gödölyével heverész,
és a borjú s az oroszlánkölyök és a hízóbarom együtt lészen. És egy kisfiú
vezeti őket. Tehén és medve legelésznek, együtt heverésznek kölykeik, és az
oroszlán pedig, mint azt ökör, szalmát eszik." (Jesája 11. 6-7.)
Ennek az idézetnek a megvalósítása az első kompozíció, melynek hátterében papi
lepelben Ézsaiás próféta látható, aki két kezével mutat azokra az állatokra,
amelyek az jesájai szövegben szerepelnek, és jobboldalon a kicsi gyerek, aki őket
vezeti, irányítja, és óvja a békességüket.(3)
Johánán ben
Zákkáj (baloldali első kar, második
dombormű)
Rábbi Johánán Ben Zákkáj legnagyobb tanítómestereink egyike,
Hilél és Sámáj iskoláinak folytatója, talán zsidó történelmünk egyik
legzseniálisabb alakja. Nevéhez sok minden fűződik. A menórán ábrázolt klasszikus
történet arról szól, hogy a rómaiak elfoglalják Jeruzsálemet, minden elpusztult. A
mester látja a szénné égett Jeruzsálemet, s akkor megfogalmazza a híres mondatot:
"Add nekem Jávne városát, s bölcseit..." (Gitin 56/b)
A zseniális Johanan ben Zákkáj ugyanis érzi, hogy elpusztult az ókori Jeruzsálem, az
ókori Izrael, de lesz valami olyan, amelyet úgy neveznek, hogy spirituális
Jeruzsálem, amely elpusztíthatatlan. A zsidó szellemiség, amit nem lehet elvenni.
Köveket el lehet hordani. Házakat el lehet pusztítani, de a belül lévő
szellemiséget nem.
A kép baloldalán Johann ben Zákkáj széttárt kezekkel a magasságok felé imádkozik,
lent pedig a későbbi Javnében tanuló emberek láthatók. Ezen a kompozíción három
elem vegyül. A felső sávban lehet látni Jeruzsálem pusztulását, a bal oldalon
Johanan ben Zákkájt, aki fohászkodik és kéri Javne városát és a bölcseket, a
bölcsességet, a pedagógiát, s alul pedig a mestereket, akik még tanulnak, majd
tanítani akarnak.
A spanyol arany
kor (baloldali első kar harmadik
dombormű)
Két ember, két
személyiség. Aki valaha látott Rámbámról, Izrael egyik legnagyobb filozófusainak
egyikéről portrét, megismeri rögtön azt az ominózus turbánt, amely ott van a
baloldali ember fején. Jobb oldalon egy másik, a lírának, a költészetnek a
szimbóluma. Maga a relief egy speciális nevet kapott, a spanyol zsidóság
XII-XIII-XIV.századi aranykorszaka. Vannak a zsidó történelemnek kiragadott
különleges csomópontjai, melyeket nem borít árnyék, hanem fényesség hatja át. Az
egyik ilyen tündöklő korszak a spanyol aranykor. A spanyol zsidóság aranykorának
zseniális gondolkodói közül kettőt emel ki Benjámin Elkáná. Az egyik Rámbám, a
filozófus, a másik Júda Hálévi, a költő. Májmuni életművéből a művész, a
zseniális gondolkodó, Jád Háházáká című 14 kötetes zsidó törvénykönyvét
ábrázolja.(4) A görög filozófiából Arisztotelész nevét emeli ki.
A klasszikus zsidó hagyományt egyesíti a görög bölcsesség erejével, az
arisztotelészi elmélettel, s mind a kettőn ott pihen a rámbámi áldó kéz. A másik
oldalon a poétika szimbolikus figurája látható. Ő a költészet reprezentánsa, Juda
Hálévitol, Slomo Ibn Gavirolig, akik a középkori Spanyolországban megteremtik a
modern kori költészet, ha úgy tetszik, vallásköltészet alapjait.(5)
Bábel
folyóinál (baloldali első kar, negyedik
dombormű)
Ha az e karon
lévő utolsó képre nézünk, klasszikus jelenetek juthatnak eszünkbe:
"Bábel folyóinak partján ültünk és sírtunk. Könnyeink potyogtak,
amikor emlékeztünk Cionra." (
Zsoltárok 137.1)
Migdál Bável. Bábel tornya. Bábelnek városában, a folyó partjainál ülve
siratják Ciont. Büszkén emelkednek a magasba az idegen kultuszt terjesztő
reprezentatív épületek. A statikus falak, a klasszikus formák a hatalmat és a
nagyság érzetét sugallják. Előttük hömpölyög az örökkévalóságot, és az
állandó változatosság diszharmóniáját jelképező folyó. Tarajos hullámai szinte
a szív ritmusát pulzálják. S a folyó hordalékában elsodródik az
épülettörmelék, a szennyáradat, az emberi verejték és a fájdalom gyümölcse, a
könny. A medálion előterét három figura uralja. Egyikük arcát kezébe temeti, a
második görnyedő mozdulata és alácsukló feje a végtelen fájdalmat, s a
reménytelenséget tükrözi. A profilból ábrázolt harmadik személy a magasságok
felé emeli áhítatot rejtő tekintetét.
I.e. 586-ban Babilónia királya, Nebukadnecár elpusztította Jeruzsálemet. Őseink
száműzetésbe kerültek. A gáluti életben sem veszítették el azonban hitüket. A
totális asszimiláció csábításának ellenállva híven őrizték az ősi föld
hagyományait, élt bennük a remény, hogy egyszer visszatérhetnek az egykori határok
közé.
A Bábelbe elkerült hívek tudták, gondolták, hogy meghallgattatik az ima. Közel az
idő a Jeruzsálembe való visszatérés ideje. Közel az óra, amikor mindez nem marad
fohász, hanem beteljesedik az álom.(6)
Jegyzetek:
1.
A Szentélyben egykoron használatos világítótest, a menóra. S aki elkészítette az
első zsidó művész Becálél, akit Isten megáldott - ...b'chochmá, bit'vuná,
uv'dáát.. - azaz -..bölcsességgel, értelemmel és tudással...
A későbbi korban a menóra a Jeruzsálemi Templom megszentelt tárgya lett, s amikor i.
sz. 70-ben Vespasianus császár hadvezér fia, Titus elpusztítja a fővárost,
megsemmisülnek, illetve eltűnnek a Szentély kegytárgyai is. Vajon mi lett a menóra
sorsa?
Az ókori zsidóság tanítása szerint a menóra nem más, mint a zsidóság egyik
identifikációs tényezője, függetlenségünk és azonosság tudatunk szimbóluma.
Amikor megvizsgáljuk elődeink kőbe vésett dokumentumait, a sírköveket, menórák
jelzik a zsidóság jelenlétét. Már az ókori zsidó ország területéről számos
menóra típust ismerünk, de Izrael területén kívül is megjelenik e motívum.
Talán legautentikusabb az i.sz. 83-ban elkészült Titus diadalív, amelynek belső
reliefjén a diadalittas római katonák vállukon viszik a Szentélyből elrabolt szent
tárgyakat. Titus elpusztította az ókori zsidó országot, felégettette a Bét
Hámikdást, s az ókori Róma sárba akarta taposni a zsidó nemzetet, s a zsidó
szellemiséget. Titus fejezte be a Colosseum építését, amely a mai napig jelzi a
korabeli Róma nagyságát. Játszi könnyedséggel tiporta el a korabeli kulturákat, s
ideológiákat.
E korszak tárgyi dokumentumaiból hadd emeljünk ki még néhányat.
Rómából az I-Il. századból maradt reánk az ú.n. Randini szarkofág, a harmadik
század első feléből a Dura Europos-i zsinagóga freskósorozata, a III. századi
esztergomi kő, a szintén harmadik századi, Rómában levő, Via Appia-beli katakomba, a
(IV-V. századból, a törökországi Szardiz városából való sírkő, a IV. századi
Tunéziából, Hamman városában talált mozaik. Mind-mind menórát ábrázolnak. A
későbbi évszázadok során a szétszóratásban élt zsidó nép a lelkében vitte
magával a menorát, illetve a menóra eszméjét. A középkortól kezdve a menóra és a
chánukija a független gondolkodási rendszernek, a lelki autonómiának, az önálló
szellemiségnek, s a megváltásba vetett hitnek lett kifejező jelképe.
2.
A művész 1877-ben született Dortmundban. Gyermekkorában kapott zsidó neveltetése
egész életére szólt. . Fiatal korában kereskedőként élt Antwerpenben. A
művészettel csak később kezdett el foglalkozni. Először Münchenben tanult, majd
Párizsban és Rómában élt néhány évig.
Amikor 1934-ben Németországból emigrálnia kellett - alkotásait szülőföldjén
elpusztították - Londonban telepedett le, sitt élt 1960-ban bekövetkezett haláláig.
A szobrászat több ágával is foglalkozott, munkái között medáloktól kezdve
emlékművekig sok mindent megtalálunk. Korának több híres személyéről - Churchill,
James Rotschild - készített mellszobrot. A jeruzsálemi menóra elkészítésére
1952-ben kapott megbízást. A mű 1956-ban készült el 4.57 x 3.65 m méretben. A
menóra előtt már Elkana két hasonló reliefekkel díszített gyertyatartót
készített, ahol azonban csak vallási tárgyú motívumokat alkalmazott.
A menóra 1966-ban - a Kneszet elkészültekor - került mai helyére. Korábban az
Izraeli Parlament King George utcai portálja előtt állt. E monumentális alkotás
több, mint négy tonna súlyú, s 29 reliefet tartalmaz.
3.
Jesája ben Ámoc Jeruzsálemben született. A hagyomány szerint unokaöccse volt
Ámácjának , Júda királyának. A királyi udvarban is nagy tekintélynek örvendett.
Prófétai működése kb. 4 évtizedet ölel fel i.e. 740-700-ig, Juda királyságának
legmozgalmasabb és legválságosabb évtizedeiben. Asszíria ekkor éri el hatalmának a
tetőpontját. Egymásután foglalja el szomszédos államokat, és mintegy negyven év
múlva, 702 körül, Judát is csak a Gondviselés menti meg a pusztulástól. A
katartikus politikai és szellemi áramlatok korában hirdette újra Jesája a I-ten
szentségét, mindenhatóságát. Szenvedélyes hévvel, hivatástudattal törekedett
népe szívébe átültetni a Gondviselésbe vetett hitet
4.
A nagy gondolkodó, kinek neve az elmúlt 700 év alatt mindvégig megtartotta
közismertségét, s hatást gyakorolt mind a zsidó, mind a keresztény
vallásfilozófiára, Rámbám vagy ismertebb néven: Maimonidész (1135-1204) volt.
Blau Lajos, a Rabbiképző néhai rektora, a zseniális tudós szerint szerint a rámbámi
élemű a XI-XII.századi irodalmi virágkor csúcspontjának és befejezőjének is
tekinthető, mivel halálával hanyatlás áll be. Kompetens tösténészek véleménye
szerint élete szimbolikusan megosztott Kelet és Nyugat között. Cordovában született,
de 1148-ban az almohádok betörése és zsidóüldözése miatt el kellett menekülniük.
Fezben telepedett le, ahonnan 1165-ben kellett elmenniük. A korabeli Egyiptom
fővárosában, Fosztátban telepedett le, és Szaladin szultán udvari orvosa valamint a
zsidó közösség ismert és elismert elismert vezetője lett. Amikor meghalt -a
hagyomány szerint- , zsidók és arabok egyaránt meggyászolták. Földi maradványait
elvitték a Szentföldre és Tvejrá városában helyezték örök nyugalomba.
Sírját, a Kever Ávot jegyében, ma is tömegek látogatják
5.
Júda Halévi (1085-1140) Toledóban született. Először Mose ibn Ezra figyelt fel rá,
s dicsőítő verset intézett hozzá. Talmudtudását Jichák Alfazi iskolájában
szerezte és ifjúkorában bejárta a régi spanyol zsidó kultúra központjait is.
Patai József, immár klasszikissá nemesedett antológiájában gyönyörű héber
verseit ültette át magyarra.
Kaufmann Dávid szerint Jehuda Halévi a "számkivetés látnoka" volt. Élete
utolsó szakaszában minden vágyakozása Cion felé fordult, halhatatlan himnuszokat,
imákat írt, amelyek beilleszkedtek a zsidó istentisztelet, Tisá be-Áv imarendjébe. A
nemzeti eszmét énekelte, Izrael nagyságát a múltban, szenvedéseit a jelenben,
reményeit a jövőben. A költő idős korára elhagyta családját és Jeruzsálembe
indult, bár azt sohasem érte el. Egyesek szerint C'fátban temették el, a legenda
szerint egy arab vagy keresztes lovag tapostata ele, miközben Jeruzsálem városát
dicsőíti.
6.
Hává Oszfeld- Szárá Bác, Má meszáprim há-Ttávlitim. Jerusalajim, 2002.
|