Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

Prof. rabbi Schőner Alfréd:
" És készíts színarany lámpatartót..."
(S'mot 25. 31)
- Gondolattöredék a Kneszet kert Menórájának analíziséhez -


Elhangzott a "Testvéreinket keressük" Nemzetközi Konferencián (Debrecen, 2002. május 24-26.)

Trumá hetiszakaszában olvashatjuk a címben foglalt idézetet, abban a fejezetben, amely a Szentély, a pusztai Sátor részletes leírását tárja elénk. Ez a gondolat ihleti meg a modernkori zsidó szobrászat reprezentánsát, akinek műve jelkép és történelmi krónika, s egy ország szimbóluma egyszerre.(1)

Mai előadásom témája: Menorát há-Kneszet, a Kneszettel szemben lévő menóra, illetve a rajta található reliefek. Azok a domborművek, amelyek a zsidó történelem kiemelkedő fejezeteit, mondhatnánk úgy, fundamentumait dolgozzák fel.

Nem tudom, hogy a jelenlévők közül mindenki volt-e már Jeruzsálemben? Aki nem volt, az képzelje el a világ talán legszebb, vagy egyik legszebb városát, nagy világvallások elindítóját, több ezer éves történelem őrzőjét. Ebben a városban, amelyet háromezer esztendővel ezelőtt Dávid király alapított, szinte alig van szobor, érthető módon, hiszen a Tízparancsolat egyike arra tanít bennünket: "Ne készíts magadnak faragott képet ..."

Létezik-e tehát zsidó művészet, figurális ábrázolás?

A kérdés így nem adekvát. A menóra a zsidóság talán legismertebb és legelfogadottabb szimbóluma az egész világon. Beszélhetünk persze más szimbólumokról is: mágén dávidról, etrogról, lulávról, de talán a legősibb szimbólum a menóra. Kialakulásának forrása Mózes második könyvében, az Exodusban található. Szól az Örökkévaló, s azt mondja Becálélnek, az első iparművésznek, hogy készítsen a Szentély számára, megfelelő kultikus műveket. Ezek közül az egyik, a tiszta aranyból, egy darabból készült menóra. Égett benne az olaj huszonnégy órán keresztül, fényt, melegséget sugárzott. Valamilyen transzcendentitást, közvetített az ember és alkotója között.

A menóra végigkíséri tulajdonképpen az egész zsidó történelmet, hiszen a pusztai Szentély után az első és a második jeruzsálemi Templomban egyaránt betöltötte hivatását. Hogy mi lett a menóra sorsa? Csak hipotéziseink lehetnek. Reményeink szerint egyszer talán mégis megtalálják, illetve hívő emberként teljes hittel azt vallom, hogy, majd amikor eljön a Mesiách, a Megváltó, akkor újból a régi pompájában és az eredeti helyén fog állni a Templomban.

Menorát há-Kneszet

A Kneszettel szemben álló menórának hat, illetve a közepén található egy plusz ággal hét ága van, ahogy a Bibliában elő van írva. Mi köze az ókori menórának, ehhez a mai menórához?

1877-ben, Németországban született Benjámin Elkáná, szobrászművész. A németországi zsidóüldözések elől Angliába költözött, ahol elismert művésszé nőtte ki magát. Zsidó ember lévén, valami olyat szeretett volna alkotni, amelyben benne van a zsidó történelem.

Az álom megvalósulni látszott. 1952-ben a londoni parlament alsó házának képviselőcsoportja Izraelben járt, s a képviselők azt kérdezték a Kneszet akkori elnökétől, hogy ők angolok, mit adhatnának kompenzációként, ajándékképp Izrael államának. A felvetésre a válasz egy modernkori menóra volt. Egy olyan menóra, amely valamilyen formában szellemi örököse az egykori jeruzsálemi Templomban állott menórának.

Az angol képviselők, hazatérésük után fél évvel, megbízást adnak Elkánának, aki megtervezi, majd 1956-ban elkészíti, és bronzba önti ezt a szimbólumot, amelyet azóta úgy hívunk "A Kneszet Menórája".

A Kneszet menórája azóta is ott tündököl az izraeli parlamenttel szemben: a jobb és baloldalon három - három karon és középen lévő oszlopon kirajzolódik a zsidó történelem legfontosabb eseménysorozata. (2)

Jesája (baloldali első kar, első dombormű)

JESÁJÁA menórán megjelennek reliefek, és olvashatók interpretációs, üzenetértékű szövegek. Zechárja próféta klasszikus mondata a jobboldali karon kezdődik, majd a baloldali karon folytatódik. Magyarul annyit jelent:

"Nem hadsereggel és nem hatalommal, hanem szellemmel, így szól az Örökkévaló, a Seregek Ura."
(Zechária 4.6.)

A három, jobb oldali kar közül a legszélsőről szólok ezután. Újból egy klasszikus idézet, ezúttal Jesája próféta mondata:


"És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a gödölyével heverész, és a borjú s az oroszlánkölyök és a hízóbarom együtt lészen. És egy kisfiú vezeti őket. Tehén és medve legelésznek, együtt heverésznek kölykeik, és az oroszlán pedig, mint azt ökör, szalmát eszik."
(Jesája 11. 6-7.)

Ennek az idézetnek a megvalósítása az első kompozíció, melynek hátterében papi lepelben Ézsaiás próféta látható, aki két kezével mutat azokra az állatokra, amelyek az jesájai szövegben szerepelnek, és jobboldalon a kicsi gyerek, aki őket vezeti, irányítja, és óvja a békességüket.(3)

Johánán ben Zákkáj (baloldali első kar, második dombormű)

JOHÁNÁN BEN ZÁKKÁJRábbi Johánán Ben Zákkáj legnagyobb tanítómestereink egyike, Hilél és Sámáj iskoláinak folytatója, talán zsidó történelmünk egyik legzseniálisabb alakja. Nevéhez sok minden fűződik. A menórán ábrázolt klasszikus történet arról szól, hogy a rómaiak elfoglalják Jeruzsálemet, minden elpusztult. A mester látja a szénné égett Jeruzsálemet, s akkor megfogalmazza a híres mondatot:

"Add nekem Jávne városát, s bölcseit..."
(Gitin 56/b)

A zseniális Johanan ben Zákkáj ugyanis érzi, hogy elpusztult az ókori Jeruzsálem, az ókori Izrael, de lesz valami olyan, amelyet úgy neveznek, hogy spirituális Jeruzsálem, amely elpusztíthatatlan. A zsidó szellemiség, amit nem lehet elvenni. Köveket el lehet hordani. Házakat el lehet pusztítani, de a belül lévő szellemiséget nem.

A kép baloldalán Johann ben Zákkáj széttárt kezekkel a magasságok felé imádkozik, lent pedig a későbbi Javnében tanuló emberek láthatók. Ezen a kompozíción három elem vegyül. A felső sávban lehet látni Jeruzsálem pusztulását, a bal oldalon Johanan ben Zákkájt, aki fohászkodik és kéri Javne városát és a bölcseket, a bölcsességet, a pedagógiát, s alul pedig a mestereket, akik még tanulnak, majd tanítani akarnak.

A spanyol arany kor (baloldali első kar harmadik dombormű)

A SPANYOL ARANYKORKét ember, két személyiség. Aki valaha látott Rámbámról, Izrael egyik legnagyobb filozófusainak egyikéről portrét, megismeri rögtön azt az ominózus turbánt, amely ott van a baloldali ember fején. Jobb oldalon egy másik, a lírának, a költészetnek a szimbóluma. Maga a relief egy speciális nevet kapott, a spanyol zsidóság XII-XIII-XIV.századi aranykorszaka. Vannak a zsidó történelemnek kiragadott különleges csomópontjai, melyeket nem borít árnyék, hanem fényesség hatja át. Az egyik ilyen tündöklő korszak a spanyol aranykor. A spanyol zsidóság aranykorának zseniális gondolkodói közül kettőt emel ki Benjámin Elkáná. Az egyik Rámbám, a filozófus, a másik Júda Hálévi, a költő. Májmuni életművéből a művész, a zseniális gondolkodó, Jád Háházáká című 14 kötetes zsidó törvénykönyvét ábrázolja.(4) A görög filozófiából Arisztotelész nevét emeli ki.
A klasszikus zsidó hagyományt egyesíti a görög bölcsesség erejével, az arisztotelészi elmélettel, s mind a kettőn ott pihen a rámbámi áldó kéz. A másik oldalon a poétika szimbolikus figurája látható. Ő a költészet reprezentánsa, Juda Hálévitol, Slomo Ibn Gavirolig, akik a középkori Spanyolországban megteremtik a modern kori költészet, ha úgy tetszik, vallásköltészet alapjait.(5)

Bábel folyóinál (baloldali első kar, negyedik dombormű)

BÁBEL FOLYÓINÁLHa az e karon lévő utolsó képre nézünk, klasszikus jelenetek juthatnak eszünkbe:

"Bábel folyóinak partján ültünk és sírtunk. Könnyeink potyogtak, amikor emlékeztünk Cionra."
( Zsoltárok 137.1)

Migdál Bável. Bábel tornya. Bábelnek városában, a folyó partjainál ülve siratják Ciont. Büszkén emelkednek a magasba az idegen kultuszt terjesztő reprezentatív épületek. A statikus falak, a klasszikus formák a hatalmat és a nagyság érzetét sugallják. Előttük hömpölyög az örökkévalóságot, és az állandó változatosság diszharmóniáját jelképező folyó. Tarajos hullámai szinte a szív ritmusát pulzálják. S a folyó hordalékában elsodródik az épülettörmelék, a szennyáradat, az emberi verejték és a fájdalom gyümölcse, a könny. A medálion előterét három figura uralja. Egyikük arcát kezébe temeti, a második görnyedő mozdulata és alácsukló feje a végtelen fájdalmat, s a reménytelenséget tükrözi. A profilból ábrázolt harmadik személy a magasságok felé emeli áhítatot rejtő tekintetét.

I.e. 586-ban Babilónia királya, Nebukadnecár elpusztította Jeruzsálemet. Őseink száműzetésbe kerültek. A gáluti életben sem veszítették el azonban hitüket. A totális asszimiláció csábításának ellenállva híven őrizték az ősi föld hagyományait, élt bennük a remény, hogy egyszer visszatérhetnek az egykori határok közé.

A Bábelbe elkerült hívek tudták, gondolták, hogy meghallgattatik az ima. Közel az idő a Jeruzsálembe való visszatérés ideje. Közel az óra, amikor mindez nem marad fohász, hanem beteljesedik az álom.(6)


Jegyzetek:

1.
A Szentélyben egykoron használatos világítótest, a menóra. S aki elkészítette az első zsidó művész Becálél, akit Isten megáldott - ...b'chochmá, bit'vuná, uv'dáát.. - azaz -..bölcsességgel, értelemmel és tudással...
A későbbi korban a menóra a Jeruzsálemi Templom megszentelt tárgya lett, s amikor i. sz. 70-ben Vespasianus császár hadvezér fia, Titus elpusztítja a fővárost, megsemmisülnek, illetve eltűnnek a Szentély kegytárgyai is. Vajon mi lett a menóra sorsa?
Az ókori zsidóság tanítása szerint a menóra nem más, mint a zsidóság egyik identifikációs tényezője, függetlenségünk és azonosság tudatunk szimbóluma. Amikor megvizsgáljuk elődeink kőbe vésett dokumentumait, a sírköveket, menórák jelzik a zsidóság jelenlétét. Már az ókori zsidó ország területéről számos menóra típust ismerünk, de Izrael területén kívül is megjelenik e motívum.
Talán legautentikusabb az i.sz. 83-ban elkészült Titus diadalív, amelynek belső reliefjén a diadalittas római katonák vállukon viszik a Szentélyből elrabolt szent tárgyakat. Titus elpusztította az ókori zsidó országot, felégettette a Bét Hámikdást, s az ókori Róma sárba akarta taposni a zsidó nemzetet, s a zsidó szellemiséget. Titus fejezte be a Colosseum építését, amely a mai napig jelzi a korabeli Róma nagyságát. Játszi könnyedséggel tiporta el a korabeli kulturákat, s ideológiákat.
E korszak tárgyi dokumentumaiból hadd emeljünk ki még néhányat.
Rómából az I-Il. századból maradt reánk az ú.n. Randini szarkofág, a harmadik század első feléből a Dura Europos-i zsinagóga freskósorozata, a III. századi esztergomi kő, a szintén harmadik századi, Rómában levő, Via Appia-beli katakomba, a (IV-V. századból, a törökországi Szardiz városából való sírkő, a IV. századi Tunéziából, Hamman városában talált mozaik. Mind-mind menórát ábrázolnak. A későbbi évszázadok során a szétszóratásban élt zsidó nép a lelkében vitte magával a menorát, illetve a menóra eszméjét. A középkortól kezdve a menóra és a chánukija a független gondolkodási rendszernek, a lelki autonómiának, az önálló szellemiségnek, s a megváltásba vetett hitnek lett kifejező jelképe.

2.
A művész 1877-ben született Dortmundban. Gyermekkorában kapott zsidó neveltetése egész életére szólt. . Fiatal korában kereskedőként élt Antwerpenben. A művészettel csak később kezdett el foglalkozni. Először Münchenben tanult, majd Párizsban és Rómában élt néhány évig.
Amikor 1934-ben Németországból emigrálnia kellett - alkotásait szülőföldjén elpusztították - Londonban telepedett le, sitt élt 1960-ban bekövetkezett haláláig. A szobrászat több ágával is foglalkozott, munkái között medáloktól kezdve emlékművekig sok mindent megtalálunk. Korának több híres személyéről - Churchill, James Rotschild - készített mellszobrot. A jeruzsálemi menóra elkészítésére 1952-ben kapott megbízást. A mű 1956-ban készült el 4.57 x 3.65 m méretben. A menóra előtt már Elkana két hasonló reliefekkel díszített gyertyatartót készített, ahol azonban csak vallási tárgyú motívumokat alkalmazott.
A menóra 1966-ban - a Kneszet elkészültekor - került mai helyére. Korábban az Izraeli Parlament King George utcai portálja előtt állt. E monumentális alkotás több, mint négy tonna súlyú, s 29 reliefet tartalmaz.

3.
Jesája ben Ámoc Jeruzsálemben született. A hagyomány szerint unokaöccse volt Ámácjának , Júda királyának. A királyi udvarban is nagy tekintélynek örvendett. Prófétai működése kb. 4 évtizedet ölel fel i.e. 740-700-ig, Juda királyságának legmozgalmasabb és legválságosabb évtizedeiben. Asszíria ekkor éri el hatalmának a tetőpontját. Egymásután foglalja el szomszédos államokat, és mintegy negyven év múlva, 702 körül, Judát is csak a Gondviselés menti meg a pusztulástól. A katartikus politikai és szellemi áramlatok korában hirdette újra Jesája a I-ten szentségét, mindenhatóságát. Szenvedélyes hévvel, hivatástudattal törekedett népe szívébe átültetni a Gondviselésbe vetett hitet

4.
A nagy gondolkodó, kinek neve az elmúlt 700 év alatt mindvégig megtartotta közismertségét, s hatást gyakorolt mind a zsidó, mind a keresztény vallásfilozófiára, Rámbám vagy ismertebb néven: Maimonidész (1135-1204) volt.
Blau Lajos, a Rabbiképző néhai rektora, a zseniális tudós szerint szerint a rámbámi élemű a XI-XII.századi irodalmi virágkor csúcspontjának és befejezőjének is tekinthető, mivel halálával hanyatlás áll be. Kompetens tösténészek véleménye szerint élete szimbolikusan megosztott Kelet és Nyugat között. Cordovában született, de 1148-ban az almohádok betörése és zsidóüldözése miatt el kellett menekülniük. Fezben telepedett le, ahonnan 1165-ben kellett elmenniük. A korabeli Egyiptom fővárosában, Fosztátban telepedett le, és Szaladin szultán udvari orvosa valamint a zsidó közösség ismert és elismert elismert vezetője lett. Amikor meghalt -a hagyomány szerint- , zsidók és arabok egyaránt meggyászolták. Földi maradványait elvitték a Szentföldre és Tvejrá városában helyezték örök nyugalomba. Sírját, a Kever Ávot jegyében, ma is tömegek látogatják

5.
Júda Halévi (1085-1140) Toledóban született. Először Mose ibn Ezra figyelt fel rá, s dicsőítő verset intézett hozzá. Talmudtudását Jichák Alfazi iskolájában szerezte és ifjúkorában bejárta a régi spanyol zsidó kultúra központjait is.
Patai József, immár klasszikissá nemesedett antológiájában gyönyörű héber verseit ültette át magyarra.
Kaufmann Dávid szerint Jehuda Halévi a "számkivetés látnoka" volt. Élete utolsó szakaszában minden vágyakozása Cion felé fordult, halhatatlan himnuszokat, imákat írt, amelyek beilleszkedtek a zsidó istentisztelet, Tisá be-Áv imarendjébe. A nemzeti eszmét énekelte, Izrael nagyságát a múltban, szenvedéseit a jelenben, reményeit a jövőben. A költő idős korára elhagyta családját és Jeruzsálembe indult, bár azt sohasem érte el. Egyesek szerint C'fátban temették el, a legenda szerint egy arab vagy keresztes lovag tapostata ele, miközben Jeruzsálem városát dicsőíti.

6.
Hává Oszfeld- Szárá Bác, Má meszáprim há-Ttávlitim. Jerusalajim, 2002.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz