Móse (Moses /
Mózes) Minc / Münz magyar rabbi született kb. 1750-ben
Podoliában, meghalt Óbudán 1831-ben. Óbuda legnagyobb rabbija.
Tisztsége szerint Áv Bét Din d’Kehilá Kedosá Oben Jásán, azaz
Óbuda zsidó közössége vallási bíróságának feje.1
Néhány évet élt a galíciai Brody-ban, ahol nagy hírnevet
szerzett, mint Talmud-tudós. 1790-ben Ezekiel Landau prágai
rabbi javaslatára meghívták Óbudára főrabbinak, amely tisztség
Natan Günsburger 1781-ben bekövetkezett halála óta üres volt.
Mose Münz a haláláig megtartotta ezt a pozíciót.2
Mose Münz óbudai főrabbi
Óbudáról mindenki
Pest felé tekintgetett. Nemcsak a kereskedők és polgárok; a
nagytekintélyű R. Münz is. Ő — nem lehet nem észrevenni — még
messzebbre.
Három történet hosszú életéből.
Pestre a zsidók nagy része Óbudáról költözött át, s még csak fél
lábbal voltak a Duna túlpartján; számukra Münz maradt a rabbi. A
Tóra-tekercset is Óbudáról vették kölcsön, pénzért, és egyébként a
vásárosok és vendéglősök között nem is akadt tudós személy, aki
vallási ügyekben a felügyeletet elláthatta volna az alakuló pesti
községben. Münz ambíciói és a pestiek igénye összetalálkoztak.
1790-ben Pesten is Münz lett a rituális felügyelő. A pesti elöljárók
kijelentették, hogy amíg Münz Óbudán lesz, úgy tekintik, mintha
Pestnek is ő volna a rabbija. Csakhogy 1793-ban Pestre költözött
Boskovitz Farkas (Wolf / Zeév) (1740—1818), az óbudai Semuél
Boskovitz fia. Annak idején, amikor Münzöt Óbudán megválasztották,
az id. Boskovitz is pályázott volt a rabbi állásra. Münzben a
féltékenység mint kövület maradt meg, s a fiún próbált elégtételt
szerezni magának. Igaz, Boskovitz Farkas sem volt éppen báránylelkű
ember. Mindketten ádázul gyűlölték a másikat. Boskovitz, amint
Pestre került, átvette Liebner Mózes vendéglőjében a felügyeletet a
konyha és az élelmiszerek rituális tisztasága (kasrut) fölött; ez
kényelmes volt a vendéglősnek is, mert a kóser konyha mindennapi
teendőkkel jár, s a pesti Boskovitz mégiscsak közelebb volt, mint
Münz Óbudán. Ekkor Münz kihirdette, hogy ezentúl csak az tarthat
fenn vendéglőt, akinek ő ad ki kóser tanúsítványt (hekhsér).
Tanúsítvány nélküli, gyanús vendéglőbe senki sem lépett volna be.
Boskovitzot a pesti község még rabbinak is megválasztotta, jóllehet
csak a „hitszónok és felügyelő (Sermunial Vorsteher und Versorger)”
címmel, de rabbi funkciókkal és fizetés mellett. Erre Münz tüstént
tilalmat (hérem) mondott ki a pesti vendéglőre. A két ellenfél a
Pest megyei hatóságok előtt pereskedett egymással. Boskovitznak
rokonsága van Pesten, már csak ezért sem lehet itt rabbi. A pestiek
ellen-keresettel éltek, uralkodási vágyat vetettek Münz szemére.
Mire az óbudai község ismét csak azzal érvelt, hogy a pesti zsidók
amúgy is — mint óbudai illetőségűek — Münz alá tartoznak.
Sajnálattal állapították meg, hogy Pest megbotránkoztató
vallástalansága napról napra erősödik. A vizsgálattal megbízott
városi tanácsosok javaslata az volt, hogy sem az egyik, sem a másik.
Münz ne avatkozzék bele a pesti ügyekbe, de Boskovitz hagyja el a
várost. Az állam érdeke azt kívánja, hogy mindenki tartsa meg a
vallását, s ne essék vallástalanságba, mert ezzel veszedelmessé (periculosus)
válhat a közre nézve. Végül a Helytartótanács Boskovitzot
megfosztotta hivatalától, és a pestieket felszólította, hogy
válasszanak meg bárkit, kivéve Münzöt (1796). Boskovitz élete
hátralévő részét Bonyhádon töltötte, szorgosan írva kitűnő
magyarázatait a Talmudhoz és Maimonideshez.
Münz azt hitte, most végre győzni fog, felkérte hát a hét
leggazdagabb zsidót az országban, hogy eszközöljék ki a királynál
rabbihivatal felállítását Pesten. Vásárok idején ezt ő maga látná
el, különben pedig egy megbízottja. A pesti község már tanult a
történtekből, s gyorsan megválasztották rabbinak — s éppen Óbudáról
— Israel Wahrmannt (1799).
Münz voltaképpen szerepelni akart és befolyásra vágyott: rabbi
létére a világi hatóság szerepét kívánta magának. 1791-ben Sándor
Lipót nádor (1790—1795) Óbudára készült látogatni; meg kellett
szervezni az ünnepélyes fogadását.
A látogatás napja (augusztus 6) a tisa be-áv előtti szombatra esett. Gyásznap, mindenféle tilalommal.
Münz kihirdette, hogy aki egész évben borotválkozni szokott, az
tegye meg most is; ha nem fog megjelenni a nádor fogadtatásán, olybá
veszik, mint ha nyíltan megszegné a vallási törvényeket. Hogy a
várakozó nép ne éhezzék meg, csinálnak éruv-ot. Amint a szombat
véget ért, „kiment”, a havdála után mindenki világítsa ki lakásának
az ablakait.
A halákhikus szempontból igencsak aggályos és egyébként
is körülményes előkészületeket egy hatalmas nyári zápor elmosta, de
mindent újra megcsináltak, Szombaton a köszöntőbeszédet Münz mondta,
héberül, de a német fordítást, díszkötésben, nyomban átnyújtották a
nádornak és kíséretének. Még pecsétet is újat vésettek ebből az
alkalomból.
Az elismerés nem váratott magára. Nem sokkal később a
király kinevezte Münzöt Pest megye főrabbijának. Münz most már
igényt tartott bizonyos világi (hatósági) jogokra is. Ekörül vita
támadt a megye zsidó községeiben. Nyilvánosságra
került, hogy Óbudán vallási vétkek megtorlásaként kiköttetést,
deresre húzást, a testi fenyítés egyéb módjait is el szokták
rendelni. Ezután sem a megye, sem a Helytartótanács nem járult hozzá
a megyei főrabbi tisztséghez.
Az óbudai rabbinak nem volt elég sem
Buda, sem Pest megye. Kétes szerepet vállalt egy országos vitában
is.
Chorin Áron (1766-1844) aradi rabbi kiadott Prágában (1803) egy
értekezést, melyben a halákhikus előírások közkeletű értelmezését
igen nagy hagyománybeli tudással, de — tekintettel a kor
követelményeire — kritikailag tárgyalta. Munkáját Münz előzetesen
jóváhagyta, előszót is írt hozzá. Chorint csakhamar támadások érték
modern nézetei miatt, s korábbi ajánlója — miért, miért nem — átállt
az ellenfelei közé. A legmérgesebben vitatott kérdések egyike az
volt, hogy a tok (balik) fogyasztható-e.
Münz 1805. szeptember
1-jén, a pesti országos vásár idején magához hívatta Chorint, és bét
din elé állította. Ő maga el sem ment a tárgyalásra, csak embereit
küldte el. Ezek Chorint már a templom udvarán megalázó szidalmakkal
fogadták, s tárgyalás nélkül kihirdették, hogy köteles visszavonni a
nézeteit, különben megbélyegzésül levágják a szakállát. Ott helyben.
(A szakáll levágása, mint megszégyenítés a Bibliából ered, lásd
tilalomként: 3M 19/27; történetben pedig: 2Sám. 10/4-5.) Münz barbár
és kegyetlen bibliai megalázást eszelt ki.)
Chorin mentségeit nem
fogadták el, így írásba kellett adnia a visszavonást. Az eljárást
utóbb a Helytartótanács elítélte ugyan, de Münz győztesnek
tekintette magát, s ettől kezdve minden alkalmat megragadott, hogy
Chorint megtámadja. Nincs jele annak, hogy furdalta volna a
lelkiismeret, mert egy előzetesen általa is jóváhagyott könyvet
támadott. Mindenesetre, csak azt érte el, hogy Chorin a
reform-nézeteit egyre határozottabb formában fejtette ki.
Chorin Áron aradi főrabbi
Münz és Chorin konfliktusa emlékezetes maradt évtizedeken át. Egy
svéd utazó, gr. Széchenyi István barátja, Anders Lindeberg írta
1840. évi pest-budai utazása naplójában:
„(...) Megismerkedtem (...) egy Chorin Áron nevű zsidó főrabbival,
aki hetvenegynéhány esztendős, ismert irodalmár és filozófiai
könyvek szerzője. Egyike azoknak, akik szorgosan dolgoztak az
izraelita egyházi alkotmány reformján és emiatt kezdetben a
reformátorok szokásos sorsát kellett viselnie, tudniillik azt, hogy
üldözzék és eretneknek nyilvánítsák. Még arról is szó volt, hogy
megfosztják méltóságától és leborotválják a szakállát, ami az ő
állásában lévő férfi számára igen nagy megszégyenítés.”
Egyébként R. Chorin unokája, id. Chorin Ferenc (1842—1925), és
dédunokája, ifj. Chorin Ferenc (1879—1964), a 19. század végén és a
20. század első felében — 1901 óta mint r. katholikusok — vezető
szerepet játszottak a magyar gazdasági életben, a nagyiparban.
Móse Münz őszinte és komoly elkötelezettségét a szigorú halákha
hagyománya iránt nem lehet kétségbe vonni. Történeti szerepének
megítéléséhez ez azonban nem elég. R. Móse Münz ízig-vérig
konzervatív volt, s ugyanakkor jelentős változásokat próbált
bevezetni a zsidó szokásokban.
Mintha az ereje teljében lévő római egyház mintájára akarta volna
megújítani a zsidó életet, tekintélyelvű papi hatalommal. Ezt az
eszméjét a bibliai idézet jelszóként hirdette az óbudai zsinagóga
homlokzatán.3
Érdemes egy pillanatra megállni és megvizsgálni mi volt ez a felirat
és milyen kapcsolatban volt Móse Münz avatóbeszédével, amit akkor
mondott el, amikor az óbudai zsinagóga elkészült.
Tudjuk, hogy a zsinagóga építését Móse Münz kezdeményezte. Az épület
elkészültékor az ünneplő közönség előtt ő mondta az avatóbeszédet
is.
Mose Münz avatóbeszéde az óbudai zsinagóga felavatásakor
Az esemény — és R. Münz — jelentőségét jelzi, hogy beszédét még
ugyanabban az évben kinyomtatták Bécsben.
Münz prédikációjának címe (Devir ha-bajit), csakúgy, mint a
zsinagóga homlokzatán látható héber felirat, a Salamon király által
épített jeruzsálemi szentélyre utal. A devir ha-bajit kifejezés
ugyanazt jelenti, mint a Szentek szentje, egy másik, kevésbé ismert
elnevezés, jelzi, hogy az avatóbeszéd a legfontosabb dologról szól,
a zsinagóga felirata pedig bibliai idézet (1Kir 8/38), részlet
Salamonnak a jeruzsálemi Templom felavatásakor mondott imájából
(vagy inkább beszédéből).
„Hallgasd meg őket az egekből és légy kegyelmes szolgáidnak és
népednek, Izráelnek a vétkei iránt, tanítsd meg őket a jó útra,
amelyen járniuk kell, és adj esőt a földre, amelyet örökségül adtál
népednek. Ha éhség lesz e földön, döghalál, aszály, ragya, sáska,
cserebogár; ha ellenség szállja meg kapuit vagy más csapás és
nyavalya jönnek reájuk: aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az
bárki, a te egész néped, Izráel, ha ki-ki elismeri a szívére mért
csapást, és kiterjeszi tenyerét e ház felé: Te hallgasd meg az
egekből...” (1Kir 8/36-40)
Az épület homlokzatán a fenti szövegből csak az itt kiemelt rész
szerepel. Az idézetet az eredeti összefüggésből kiragadva másként
kell értelmezni, mint a Bibliában.
„Bárki, aki imádkozik és könyörög, e ház felé tárja ki tenyerét.”
Münz prédikációja is megerősíti ezt az értelmezést. Münz idézi a
bibliai helyet, alátámasztására a tételének: „Csak a zsinagógában
elmondott ima hallgattatik meg.” Nem kétséges, hogy maga Münz
választotta meg, mi legyen a felirat a zsinagóga homlokzatán.
Beszédében hivatkozik arra a rabbinikus — végső soron bibliai (Ez.
11/16) eredetű — felfogásra is, hogy a zsinagóga nem más, mint „kis
szentély (mikdas meat)”. Münz az óbudai szentélyhez akarta kötni a
községet, hogy így tartsa fenn benne a szigorú vallásosságot. Erős
hagyományosság, emellett azonban a zsidó hagyományban szokatlan
templom-centrikusság is; mindez egy — építészetileg — nemcsak
korszerű, de egyenesen kvalitásos épület kapcsán. Jele a
konzervativizmus korszerűsödésének. Az ima közben kitárt tenyér,
amit a felirat említ: a kohanita áldás mozdulata. Münz jelszava:
szentély és papi gesztus.4
Az óbudai zsinagóga
Igazságában biztos lévén, ellenfeleivel szemben szinte inkvizíciós
buzgalommal lépett fel. Nem mondható el, hogy méltányosság vezette
volna. Talán eszköznek tekintette a személyes becsvágyát is. Ha
törekvései megvalósulnak, a zsidó modernizáció nélkülözött volna
minden igazi megújulást, s még az orthodoxia is elvesztette volna a
községek autonómiáját.
Egyébként pedig a zsidó polgárosodás ügye, és a főváros is, csak
nyert azzal, hogy Münz erőfeszítései ellenére a pesti község
kiszabadult Óbuda gyámsága alól.5
R. Münzöt a nagy kolerajárvány vitte el (1831).
A zsidó hagyomány tiltja a sírok megbolygatását, de a régiségben —
Jeruzsálemben — szokás volt, hogy az elporladt tetemek csontjait
idővel egybegyűjtötték a sírkamrában, s így a holtak mintegy
„megtértek atyáikhoz” (1M 15/15): egymás mellé kerültek a csontjaik.
Szükség esetén vagy elháríthatatlan okból pedig megengedett a sírok
áthelyezése.
Óbudán, mondhatni, az atyák tértek meg fiaikhoz. A 18—19. századi
sírokat, sírköveket a régi temetőkertből 1950-ben áttelepítették a
jelenlegibe, a bejárattól jobbra, egy csoportba. Ekkor került ide
Móse Münz sírja is; ma az egyetlen újrafestett feliratos sírkő az
egész temetőben.6
Mózes Münz rabbi sírja
Bibliográfia:
1/ - Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik
Andrea:
A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport Budapest, 1995
2/ - Jewish Encyclopedia
3/ - Zsidó lexikon
4/ - OR-ZSE honlap: www.or-zse.hu
5/ - Óbudai zsidó temető honlap
http://www.angelfire.com/ia3/study/obuda.htm
Hivatkozások:
1 www.or-zse.hu
2 Jewish Encyclopedia MÜNZ (MINZ), MOSES By : Gotthard Deutsch S.
Mannheimer
3 Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik
Andrea: A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport
Budapest, 1995 92-96.p.
4 Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik
Andrea: A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport Budapest,
1995 71-72.p.
5 Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik
Andrea: A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport Budapest,
1995 96.p.
6 Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik
Andrea: A zsidó Budapest MTA Judaisztikai Kutatócsoport Budapest,
1995 89.p.
Petrovits Péter
rabbihelyettes szak, IV. évf.
2007
 |
