Elhangzott a "Méltatlanul elfeledve" című "A Magyar Tudomány Napja
2004" konferencián (Budapest, 2004. november 24-én)
Nemrég hunyt el Mojse Moskovics
tanár, akit nem nevezhetünk elfelejtettnek, hiszen még fel sem fedezték, gazdag
kutatási anyaga, amely szülővárosához, Kisvárdához, de egész Szabolcs megyéhez
fűződik, még feltáratlan. Két kazettát adott át nekünk.
Az egyiken elmondja találkozását Bernstein Bélával.
Kisvárda közel fekszik Nyíregyházához. Az előbbi volt sokáig Szabolcs megye zsidó
vallási központja. Nyíregyháza közössége 1865-ig Nagykálló
fiók-közösségeként funkcionált. Ekkor Weinberger Ábrahám Izsák, kisvárdai megyei
rabbitól megkapták az önálló hitközség létesítésének engedélyét. Ekkor már
működött náluk vágoda, rituális fürdő, rendbe tették az imaházat.
A földrajzi helyzettől függetlenül Kisvárda messze esett Nyíregyházától. Az
előbbi településen éltek szefárdok, áskenázok, chászidok, civakodtak ezek is
egymással, de nem tévedtek "eretnek" utakra, mint a kongresszusiak, vagy akár
a status quok.
Az idős Moskovics tanítóskodott ott, csodálkozott is, hogy unokahúga, aki szigorúan
hagyományhű volt, - a Nyíregyházához közeli tanyán, Nyírpazonban élt - eretnek
rabbit kért fel házassági szertartása lebonyolítására.
A tízéves Mojse a nyarat mindig a tanyán töltötte, így részt vett a szertartáson.
A rabbi megjelenése számára is szokatlannak tűnt. Középmagas, rövid szakállú,
cvikkeres, ezüstgombos sétapálcás úr a télen-nyáron elmaradhatatlan cilinderével,
mosolyra késztette a fiút. Két famulusa kísérte a mestert, az egyik neve ismert lett
később, dr. Jólesz Károly, számos könyv szerzője. A másikról kevesebbet tudunk,
Wax Aladárnak hívták, kislányával csak héberül beszélt, hogy szent nyelv legyen az
anyanyelve, a fiatalok rajongtak érte, valamelyik koncentrációs tábor nyelte el.
A szabályoknak megfelelően a szabad ég alatt állították fel a chuppát, az esküvői
baldachint. A délutáni imához a férfiak bevonultak a vőlegény szobába, a kántor
imádkozott elő.
Bernstein Béla szemérmesen, szinte elbujt az egyik ajtómélyedésben, behunyta szemét
és áhítatosan imádkozott. Észre sem vette, hogy egy kisfiú figyeli. Minden szót le
lehetett olvasni az ajkáról. Látszott az arcán az extázis, az őszinteség. Mojse
szemében megnőtt ez az ember. Mondjon mindenki, amit akar - gondolta magában, ez a
rabbi egy szent. Tisztelni kell és figyelni munkásságát.
Ekkor határozott. Elfogadja apja javaslatát és elmegy a munkácsi jesívába, amelyet
Szabolcsban nagy becsben tartottak, de előbb Debrecenbe utazik, és beiratkozik a zsidó
gimnáziumba, hogy a vallási mellett világi felkészültsége is arányosan meglegyen.
Kereste tehát Bernstein Béla életéről és munkásságáról írt cikkeket,
írásokat, addig megjelent könyveit. Mit tudhatott meg a nyíregyházi rabbiról?
Például azt, hogy Várpalotán született 1868. január 7-én. A budapesti
rabbiképzőben tanult 1882-89 és 1890-92 között. Közben Bresslauba képezte magát.
Lipcsébe bölcsészdoktori oklevelet nyert. 1892-ben avatták rabbinak Budapesten, még
ugyanabban az évben Szombathelyre hívták. Dr. Stier Józsefet váltotta fel, aki
Berlinben vállalt állást. Stier kitűnően beszélt németül, talán jobban, mint
magyarul, ezért Szombathelyen a szónoklatait német nyelven tartotta.
Bernstein magyarul prédikált. Eleinte a kötelező drásákat, az év két kiemelkedő
szombatján, Pészach és Jom Kippur előtt németül, de talán inkább jiddisül mondta
el, a hagyományok szerint. Később kérték, hogy minden beszéde magyarul hangozzon el.
Gazdag irodalmi munkásságot végzett, ő az oktatást nagyon fontosnak tartotta -
vallotta, hogy gyermekkorban kell a vallással megismerkedni, ezért számtalan
tankönyvet írt. Lefordította Mózes öt könyvét magyarra, igény merült fel, hogy
héber szöveg is legyen a könyvekben, ezért a második kiadás már
tükörfordítással készült. Kézbe vette a dunántúli iskolák hitoktatásának
koordinálását, számos tisztséget viselt, a Dunántúli Rabbi Egyesület pénztárosa
és hitoktatási tanfelügyelője lett.
1898-ban jelent meg fő műve Jókai előszavával "A magyar szabadságharc és a
zsidók" címmel. Sokan vitatják, de kiállta az idők próbáját.
Nélkülözhetetlen forrásmunkává vált. Elkészítette a Dunántúli Rabbi Egyesület
részletes hittan tantervét, sokat foglalkoztatta az az arány, amelyet nem könnyű
kialakítani az egyensúly, a világi és vallási oktatás között, hogy egyik oldal sem
szenvedjen csorbát.
Publikált a Vas megyei lapokban és szinte mindegyik felekezeti orgánumban. Hívták
Budára Ádler Illés helyére, de a szombathelyiek nem engedték. 17 évet töltött a
városban, nagy tisztelet övezte, mégis 1909-ben elfogadta a nyíregyháziak
meghívását és egy sikeres próbabeszéd után Szabolcsba költözött.
Anyagi oka biztosan nem volt távozásának, hiszen a fizetését a megdöbbent városi
hitközségi vezetés a duplájánál is többre volt hajlandó emelni.
Bernstein Béla megírta a szombathelyi közösség történetét. Úgy érezzük, e
munkában megtaláljuk a magyarázatot. Méltatja elődje, Dr. Stier József
munkásságát, sejtetni engedi, hogy a város elhagyásában része lehetett a fiatalok
kezdeményezésének, amely folytán a bimát a frigyszekrényhez helyezték a csarnok
elejére, és orgonát működtettek. Nem titkolta, helytelenítését.
A Balázs Edit - Mayer László könyve megemlíti, hogy két, nem részletezett
kérését nem teljesítették a szombathelyiek, ezért vette a vándorbotot. Úgy
érezzük, ez a két momentum - az előbb felsorolt bima és orgona - lehetett a döntő,
amikor is mind a két fél úgy érezte, hogy nem engedhet. Kérdésként felmerülhet,
miért kellett tizenhét év e lépéshez?
Bernstein Béla tudta, hogy kongresszusi hitközséghez érkezik. Munkáját becsülettel
végezhette, közben írt, alkotott. Egész Dunántúl hittantanítását felügyelte.
Súrlódások azért adódhattak, például volt idő, amikor lánykórus énekelt a
templomban. A disputát méltóságon alulinak tartotta. De amikor mód nyílt, hogy
meggyőződésének megfelelő környezetbe kerüljön, megtette a szükséges lépést.
Hűséges természet volt, két hitközség fűződik összesen a nevéhez. Az is igaz,
hogy a nyíregyházi hitközség neve, súlya a tiszaeszlári perben nyújtott
felelősségteljes magatartásukért, felértékelődött.
Nyíregyházára tekintve egy kissé, néhány szóval foglaljuk össze, amit az
előzményekként fontosnak tartunk.
1866 elején meghívták rabbinak a Boldogasszony helységben született Friedmann Jakab
Károlyt, aki a híres jesívában tanult, Köszáv Szófer növendékeként,
valószínűleg jiddisül prédikált, mások szerint németül, bár nehéz Köszáv
Szófer tanítványáról ezt elképzelni.
Beszéltünk a nyíregyháziak határozott viselkedéséről a nagy per idején, ez a
magatartás Friedmann rabbit is jellemezte. Az 1868-as kongresszus után nem csatlakoztak
egyik hitközséghez sem, megőrizték függetlenségüket. Később ezt az irányzatot
status quo anténak nevezték, akik a kongresszus előtti állapot visszaállítását
kívánták. 1882-ben a Vallásügyi Minisztérium jóváhagyta a hitközség új
alapszabályzatát, ennek értelmében továbbra is távol tartották magukat mind a
kongresszusi, mind az ortodox irányzattól. (Zárójelben jegyezzük meg: mi
szándékosan használjuk a kongresszusi megnevezést a neológ helyett, mert az utóbbit
a kongresszusiak hivatalosan nem vették fel, őket illették úgy, hol okkal, hol ok
nélkül. Ez egy másik előadás témája lehetne.)
A fenti időben néhány család igényt jelentett be az ortodox tagozat létesítésére.
De akkor még sikerült az egységet helyreállítani. Úgy, mint tagozat az egységes
kereten belül Bőhm Hermann vezetésével működött az ortodoxia. 1880-ban felépült a
Szarvas utcai templom.
1882-ben zajlott le a tiszlaeszlári vérvád, amely nagyobb fegyelmet igényelt a város
zsidó lakosságától. A pesti hármason kívül, akik közül Eötvös Károly a
legjelentősebb, a helybeli Heimann Ignác és a Nyíregyházáról származó Székely
Miksa is részt vett a védelemben.
A közösség lakosai közül sokan kérték, hogy a prédikációk nyelve magyar legyen,
ezért 1889-ben hitszónoknak alkalmazták Dr. Kelemen Adolf tanárt, rabbit, költőt,
aki öt évig tevékenykedett a városban, majd Fogarasra költözött, 1918-ban, az első
világháborúban tábori lelkészként a fronton halt meg. Távozása után pályázati
úton Dr. Silberfeld Jakab töltötte be az állást. Ő rabbiképzőt végzett, ez
szokatlan választás volt status quo körökben akkoriban, általában jesívát végzett
jelöltet választottak, még ha a rabbiképzőt végzett jelölt szigorúan hagyományt
őrző is volt.
Silberfeld jelentős irodalmi munkásságot fejtett ki, megírta a nyíregyházi Szent
Egylet (Chevra Kedusa) történetét. Két év után Aranyosmarótra költözött, majd
Békéscsaba rabbija lett. 1904-ben az ortodoxia elszakadt a status quo hitközségtől,
csak a temető és Szent Egylet maradt közös.
1905-ben meghalt a főrabbi, Friedmann Jakab Károly, évekig vitatkoztak és keresték az
igazit, számos kiválóságot hívtak meg próbaprédikációra. Talán kegyeletből nem
soroljuk a neveket, hiszen igen nagy egyéniségek vannak köztük.
Doktor Rosenberg Emil elnök és orvos, kitűnő diplomata 1908-ban rá tudta venni
Bernstein Bélát, hogy próbabeszédet tartson Nyíregyházán. Tomboló volt a siker. Az
elvárás, a hagyomány szigorú betartása és a haladás elősegítése. Mindez illett
is a jelölt jelleméhez, egyéniségéhez. Az események gyorsan követték egymást.
November 29-én, a Városházán ill. előtte ezrek fogadták az új főrabbit. Jelen volt
a polgármester, Májersky Béla, a társegyházak részéről az evangélikus püspök,
Paulik János mondott szép beszédet. Az avatás szertartását a Rumbach utcai
Zsinagóga rabbija, Ádler Illés vezette.
A fiatalok nevében Benedikt Sándor adott át virágot az ünnepeltnek. Kellemes alkotó
hangulat vette körül a városban. Nagy tisztelet övezte, egészen 44 nyaráig tagja
volt a Szabolcs Megyei Törvényhatósági Bizottságnak, valamint Ferenc József
Rabbiképző Vezérlő Bizottságának. A rabbi egyesület alelnöki tisztét is
betöltötte.
Az iskola volt a mindene. A Szarvas utcában az imaház közelében emeletes épületben
működött az iskola, legjobb idejében tíz tanerővel, vagy 400 hallgatóval. Órákat
töltött el ott. Naponta ment be, mindent tudni akart, ami a tanintézetben történik.
Tanítványaitól tudjuk, hogy az imákat maga magyarázta. Tankönyvnek írta meg a
zsidók történetét, mindenki számára a Nyíregyházi Felekezet krónikáját.
Lefordította a Haftórát, hosszú tanulmányt írt a gyermeknevelésről, a Zsidó
Almanachba. Évente 12-15 beszédet tartott, ilyenkor megtelt a zsinagóga,
eseményszámba ment a városban. Pontosan 10-11 között fogadóórája volt minden nap.
1928-ban hosszú vita után 23 szervezet szövetségbe tömörült, megalakították a
Status Quo hitközséget, azzal a kikötéssel, hogy feloszlatják a tömörülést, ha
remény van az egységes hitközség megalakítására. Budapesten nem csatlakozott
hozzájuk sem templom, sem szervezet, mert nem akarták, hogy tovább aprózódjon,
polarizálódjon a szövet. Vidéken sok gond adódott.
Haraszti György történész nemrégen nyilvánosságra hozta Bernstein Béla
külügyminisztériumnak írt beadványát, amelyben megokolja e lépést. Lehet, hogy
anyagi vonzat is volt a háttérben, de fontosabb, hogy nem tudtak a hatósággal
kapcsolatot teremteni, sok helyen mészárszéket, rituális fürdőt külön kellett
üzemeltetniük, a kongresszusiakét ők nem akarták használni, az ortodoxia őket nem
fogadta.
A szövetség központja Debrecen lett, elnöke Fejér Ferenc, vallási elnöke a
nagymágocsi Lebovics József rabbi, alelnökévé Bernstein Bélát választották.
Talán arra is gondoltak, hogy a kongresszusi Lőw Immánuel, az ortodox Reich Koppel
mellé harmadiknak a felsőházba Bernstein Bélát is be lehet juttatni. Ez a kísérlet
nem sikerült.
1830-ban Nyíregyházán a temető és a chevra elkülönült, az ortodoxok másik
sírkertet nyitottak, az iskola közös maradt. Az ortodoxok rabbi ülnöke Wieder Salamon
kiváló halahisztikus tanulmányokat írt a Vácon megjelenő szaklapban. Híveivel
gyakran támadt nézeteltérése, a béke követe Bernstein Béla igyekezett elsimítani
az ellentéteket. Kollegája pártjára állt és csitította a hangoskodókat. Közös
lépéseket is tett a két hitközség. Közösen üzemeltettek népkonyhát, a
munkaszolgálatosok hozzátartozói részére.
A lengyel összeomlás után Stryj városából több család talált menedéket a
közösség áldozatos utánjárása nyomán. Gyerekeiket elemi iskolába íratták be. A
szlovák lányoknak is szereztek cselédkönyvet költött nevekre. A gettósításig
családoknál éltek. György Jenő nevű detektívfelügyelő segítőkészségének is
köszönhető az akció sikere.
A tekintélyes rabbi talán elkerülhette volna, hogy gettóba vigyék. Fia is igyekezett
ebben segíteni. Ő azonban a nyáj mellett maradt. Lehet, prófétai képességgel is
rendelkezett, mert így övéi között fejezte be életét. Ugyanis a kivételezetteket
is összeszedték néhány nap után, ismeretlen helyre vitték őket. Elő nem kerültek.
A gettósításnál nem vitt magával mást, mint sétabotját, cvikkerét, imazsákját
és jegyzetekkel teli bibliáját. Bizonyára tananyagot akart írni az ifjúságnak.
"Ez az életem, ezzel halok meg." - mondta a csendőröknek, akik
kifogásolták, hogy "hasznos" holmit nem visz magával.
A jegyzet azt bizonyítja, hogy reménykedett a hazatérésben és a munka
folytatásában. Megmenekült egy másik borzasztó élménytől, elhurcolása utáni
napon felrobbantották a Szarvas utcai templomot.
Mojse Moskoviccsal kezdtem, vele is fejezem be. Meggyőződése volt, hogy a
magyarországi rabbik semmivel sem voltak kisebbek, mint lengyel, litván, ukrán
kollégáik.
Mondták, soroljon fel néhányat. Ő vagy negyven nevet mondott egy szuszra. Semen
Rokéách Abaújszántón. Teitelbaumok, Tannenbaumok, dunaszerdahelyi Aszódok. Rev Sáje
Bodrogkeresztúrról, Eizik Taub Nagykállóról, Hirsch Friedmann Olaszliszkáról és
tovább, tovább.
A sort egy névvel fejezte be: Bernstein Béla, Nyíregyháza.
És ezzel a nagy rabbik panteonjába került a status quo szent, ahol nincsenek oldalak,
határok, skatulyák, csak az érték a mérték.
|
