Az óbudai nagy zsinagóga építését 1820-ban
kezdték meg Landherr András terve alapján, és 1821.július 20.-án
szentelték fel. A maga nemében páratlan, monumentális, igazi
klasszicista gyöngyszem ez a III. kerület Lajos utca 163. szám alatt
található épület. Külső falai alapján klasszicista, - olvashatjuk a
leírásokban - de belső terével, a középen levő tóraolvasó emelvény
négy sarkán elhelyezkedő oszlopokkal barokk jegyeket viselő
zsinagóga volt.
Az ácsmunkát Goldringer X Ferenc, a stukkókat Maurer János
készítette. Építészeti szempontból az épület terének méretei
megfelelnek a XVIII. század végén épített zsinagógák méretének. Ez
arra utal, hogy egy korábbi épület alapjaira emelték a falakat.
A homloktér középpontjában talapzaton álló hat, korinthosi oszloppal
tagolt előcsarnok fogadja a látogatót. Háromszög oromzat, az
úgynevezett tympanon, uralja a zsinagóga homlokzati terét. Alatta
héber nyelvű idézet:
*Ha bárki imával, könyörgéssel jön Izráel népedből* és kitárja kezét
e templomban.*
(I. Királyok VIII. 38.)

1. kép
Ez a szabadtéri monumentális épület hatalmas korinthosi oszlopaival,
melyek a béke, a stabilitás és a jövőbe vetett hit szimbólumai. A
zsinagóga homlokzatán található héber nyelvű, felírat is azt a
reménységet, fejezi ki, hogy az Óbudán letelepedett védett zsidóknak
egy gazdaságilag fejlődő országban jó élni.

2.kép
Jelenlegi állapotában szomorú kép fogadja az odalátogatót, a
zsinagóga rendeltetése megváltozott, az épület tulajdonosa a Magyar
televízió stúdióként használja. Belső terét átalakították, az
ablakon beleselkedő kíváncsiskodó már csak a nagy üres teret
láthatja a benne levő hatalmas fémpolcokkal.

3. kép

4. kép
A hajdani belső tér
A XV. Század végéig a zsidóság helyzete kedvezőbb volt
Magyarországon, mint a keresztény Európa más országaiban, nem voltak
üldözések, vérvádak. Mátyás király a biztonságot egy új intézmény a
zsidó prefektura bevezetésével teremtette meg. Az országos zsidóbíró
helyébe, a zsidó prefektus állt, aki már valóban a zsidók köréből
került ki. Ez a hivatal fennmaradt a Mohács utáni időkig. Mátyás
király halálával azonban a zsidók kedvező helyzete is megszűnt.
XVI. században a mohácsi csata elvesztése után Szulejmán Budára
vonult, ahonnan a polgárság elmenekült csak a szegényebb zsidók
maradtak ott. Őket a szultán hajóra rakatta és a Török Birodalom
városaiba, vitette ilyen város volt Konstantinápoly és Szaloniki. A
nagy múltú középkori zsidó hitközségek a török hódoltság miatt
bekövetkezett zavaros politikai viszonyok következtében elmenekültek
az országból. Budára, a török megszállás után hajóra rakott zsidók
helyébe új bevándorlók érkeztek és kiépítették a zsidó közösséget. A
törökök nem üldözték a zsidókat, mivel az iszlám hit szerint a
zsidó, mint egyisten hívő vallás, az igaz vallások, közé tartozik.
Buda visszafoglalásával szomorú véget ért a város zsidó közössége, a
császári katonaság nagyrészüket legyilkolta, mivel sokan harcoltak
is a törökökkel együtt a város védelmében, az életben maradottak
váltságdíj fejében kiszabadultak.
XVII. század végén területileg átrendeződött a zsidóság, a sorozatos
kiűzetések következtében helyzetük folyamatosan romlott.
Amikor a XVIII. század elején az újra egyesített ország Habsburg
fennhatóság alá került, kevés zsidó maradt meg korábbi lakóhelyén.
Hamarosan azonban Cseh és Morvaország felől nagyobb, míg
Lengyelországból kisebb számban bevándorlási hullám indul meg, mivel
az ottani törvények még szigorúbb szabályozást alkalmaztak a
zsidókkal szemben. Ilyen volt II. Károly császár, aki az osztrák
tartományokban lakó zsidók közül csak az első szülött fiúknak
engedélyezte a családalapítást, így sokan Magyarországra
vándoroltak.
Az első zsidó összeírás 1735-ben volt lélekszámukat ekkor 11 600 –re
becsülték, sokak szerint a valóságban ennél sokkal nagyobb volt.
A bevándorló zsidók többsége inkább falu élt egyfelől megélhetési
okokból, másfelől, pedig a városi lakosság ellenséges érzelmeket
táplált a zsidókkal szemben.
Óbudán először 1727-ben jelentek meg 24 családot írtak össze gróf
Zichy Péterné védelme alatt. 1737-ben 43 családról tudhatunk 198
fővel és ekkor már hitközség működött itt, és ekkor szereztek
temetőtelket. A Zichy grófok nagy kiváltságokat adtak nekik.
Megengedték, hogy nyilvános istentiszteleteket tartsanak, hogy
belügyeikben saját bíróságuk ítélkezzék, hogy ingatlanokat
szerezzenek, kóser bort és húst mérjenek. A zsidóbírót, akit a
Zichyek engedélyével maguk a zsidók választottak, nagy tiszteletben
részesítették. A bíró mindig egy díszes ezüst pálcát tartott a
kezében, s ha az utcán ment, a hitközségi szolga előtte járt. A
zsidók, mint bérlők, szétszórtan laktak a városban.
Első zsinagógájukat 1738-ban említik. Az iratok szerint a
Wagenmeister telken állt és 1746-ban Zichy grófnő már a
megnagyobbításáról rendelkezett.
Ugyanakkor 1746-ban Mária Terézia, lakóhelyéről távozásra
kényszeríthette a Budán élő zsidóságot, közülük sokan Óbudán
telepedtek le. Mária Terézia nem kedvelte a nem katolikus
alattvalókat. A zsidókat halálbüntetés terhe mellett kitiltotta a
bányavárosokból hét mérföldnyire tilos volt megközelíteniük.
Uralkodása idején 1749-ben külön adót vetett ki az úgynevezett
türelmi adót (Taxa Tolerantiális), amelyet az országban élő minden
zsidónak kötelessége volt megfizetni, az országban való megtűrése
miatt.
A szabad. királyi városokra érvényes tilalom azonban nem korlátozta
a földesurakat. A 17-18. századi Magyarországon ők voltak azok, akik
a saját birtokaikon letelepítettek zsidókat. A zsidó község
mindenütt bekapcsolta a nagybirtokokat a nemzetközi kereskedelem
hálózatába, s ez előnyös volt a földesúri gazdálkodás számára. A
Zichy család a védelme alatt élő óbudai zsidóság letelepedéséhez és
kereskedelmi tevékenységéhez előnyös feltételeket biztosított.
Azonban ne gondoljuk, hogy ez az úgynevezett privilégium érdek
nélküli volt, a zsidók miután az előírt védelmi pénzt megfizették a
grófi család védelme alatt álltak, így a hatóság nem zaklatta őket.
Mindkét fél részére gyümölcsöző volt ez az együttműködés,
eredményeként tekintélyes, nagy lélekszámú, kiváltságos hitközség
jött létre Óbudán.
1770-ben alapították a Chevra Kadisát, a temetkezéssel és
jótékonysággal foglalkozó Szentegyletet. 1784-ben nyílt meg a
nyilvános népiskola, amely az első világi zsidó iskola volt
Magyarországon. 1787-ben már 320 zsidó család lakta Óbudát. Üzemek,
manufaktúrák alakultak. A zsidó közösség tagjai közül így nagyszámú
alkalmazott - mester és munkás – dolgozott főként a textiliparban.
Sokan a kereskedelemmel foglalkoztak A zsidóság a Fő tér környékén
levő zegzugos kis utcákban élt. A kereskedelmi élet központja az
átmenő forgalmi fő út, ma Lajos utca és a Flórián tér környezete
volt. Üzleteket, kocsmákat és vendéglőket létesítettek itt. A
vízigényes műhelyek a Duna partján helyezkedtek el.
A korszak elemzői azt írják, hogy Óbuda zsidó lakossága sokáig a
kibocsátója volt annak a vállalkozó-kereskedő rétegnek, amely később
pest kereskedelmi életének első generációjához tartozik és ott a
helyi ipar és kereskedelem kispolgári zsidóságát, alkotta.
Ebben az időben ez volt a legnagyobb zsidó közösség az egész
országban.
A zsidó közösségi épületek a ma is fennálló zsinagóga környezetében
helyezkedtek el, és a zsinagógán kívül az egyleti helyiségekben és
magánházakban is tartottak Istentiszteletet.
Az első imahely Austerlitz Cipóra házában volt. Ezen kívül még a
Jechezkel templomát a kórházban és a rabbi házában létesített
imahelyet is említik a korabeli írások.
A hitközség első zsinagógája 1867-69 között épült Nepauer Máté tevei
alapján, a régen zsidó utcának nevezett mai nevén Lajos utca 163.
szám alatt.
A kedvezőtlen talajviszonyok miatt falai megrepedeztek, állaga
rohamosan romlott, végül 1817-ben Tallher Józsefet küldték az épület
megvizsgálására, aki annak bontására tett javaslatot. A falak nagy
része állítólag megmaradt, új déli homlokzatot, oszlopos
előcsarnokot és tetőszerkezetet építettek hozzá. Ekkor alakult ki a
zsinagóga ma is látható végleges képe, amely valamennyi Budapestet
bemutató leírásban, képen szerepel, a 19. századtól napjainkig.

5. kép
A zsinagóga hajdani homlokzata, a képen látható kerítés már nem
létezik.
A zsinagóga első Főrabbija a világszerte ismert, szigorúan vallásos
Müncz Mózes volt, sírja az óbudai zsidó temetőben található, mely a
mai napig, szinte zarándokhelynek számít. A festőművészek szívesen
keresik fel ma is: Dési Huber István több képet is készített ott
olvashatjuk a korabeli tájékoztatókban.
A XVIII. századból több rabbi emlékezete is fennmaradt: Jisszákhár
Dov (Ber) Oppenheim 1740, utána Mattatjáhu Günsburg, majd Kicse
Izsák 1786 őket követően lett óbudai rabbi Móse Münz.
Az óbudai hitközség ma már nem önálló, hívei a Budai Körzethez
tartoznak, nincs működő templomuk. Az egykori zsidó létesítményeket
– a hajdani zsinagóga kivételével, a legtöbb óbudai lakóházzal
együtt – lebontották.

6. kép
FELHASZNÁLT IRODALOM
Gazda Anikó - Kubinyi András – Pamer Nóra Magyarországi Zsinagógák
Póczy Klára- Vörös Károly Műszaki Könyvkiadó. Budapest 1989
Jean-Christophe Attias- Esther Benbassa A zsidó kultúra lexikona
Balassi Kiadó. Budapest. 2003
Kormos Péter – Villányi András – Raj Tamás Budapest zsinagógái
Villányi Kiadó. Budapest 2005
Lugosi Lugó László – Toronyi Zsuzsa Zsidó Budapest
Vince Kiadó. Budapest 2003
Toronyi Zsuzsa Magyarországi Zsidók
Körtánc füzetek sorozat
Budapest 1998
Shőner Alfréd Zsinagóga Óbudán
www.mazsihisz.hu
A dolgozatban található fotóanyag közül az 1. 4. 5. képek az
interneten található archív anyagokból származnak, a 2. 3. 6.
képeket a dolgozat készítője fényképezte.
MLakatos Ilona Anka,
Zsidó műverlődéstörténet szak II. évf.
Budapest, 2008.01.13.
|