Vissza a TUDOMÁNY-hoz

Halmos Sándor:
"TESTVÉREINKET KERESSÜK....."


TISZTELT ELNÖKASSZONY!
TISZTELT HÖLGYEIM, URAIM, KEDVES BARÁTAIM!

Debrecen immár negyedik alkalommal ad találkozási lehetőséget a határon túl lévő magyar ajkú zsidó közösségeknek. A város, amint Önök is láthatják, évről évre szépül. A Nagytemplom előtti főtéren az elmúlt esztendőben a város címere nyert elhelyezést.
A címer rendszerint csak egy kegyeletesen őrzött ereklye, patinás, ódon ékszere a családnak, vagy más közösségnek. Eredete mitikus ködökbe vész.

A legfőbb értéke az, hogy egyáltalán van, nem pedig az, hogy jelent valamit.

A városok tudatosan vallanak magukról címerükkel. Vallják, hogy mi az, amit minden körülmények közt állandónak akarnak önmagukban tudni.

Így vall magáról Debrecen címere is, amely 1693-ban, szabad királyi városi rangra emeltetésekor már csak kiegészült. S ma már több százados köztudatot fejez ki.

A címerpajzs fölött tündöklő koronás sisakból lángok törnek elő, s közülük diadalmasan emelkedik ki a ragyogó nappal szembenézve, a hófehér tollú, kitárt szárnyú főnix. Az a csodamadár, amely a saját magának összehordta mágia balzsamos füstjében, félezer évenként elégeti magát, de hamvaitól megifjodottan újraéled, s a halhatatlan élet győzelmes szárnycsattogásával száll a nap felé. Kevesen tudják azonban, hogy e főnix madárhoz nekünk zsidóknak is közünk van. Ezékiel, a drámai erejű próféta, Elim oázisát idézi fel, ahol a főnix tanyázik: "Melle bíborfényben égett, combja vöröslött, nyaka sáfrány színű tollakkal ékes, feje a delelő naphoz hasonló. Feketén csillogó szemével körbe tekingetett. A hangja különb volt minden madárnál, sőt azok királyának tűnt."

S Ezékiel nyomán tűnt fel egy főnix-dramaturgia, a titokzatos madár "életsejtjéből" szenvedés-feltámadástörténet: "Azt mondják, ez az élőlény egyszülött, nincs leszármazottja. Amikor elközeleg halálának ideje, megérzi azt, s magas oromra megy, arra, amerre kél a nap. Illatos ágakból fészket rak, amit aztán a napsugarak meggyújtanak. És a madárral együtt hamuvá válik. Apró féreg kél a porból, s az előző főnix visszanyeri életét."

E "Napmadárról" írt az V.században Claudius Claudiánus, római poéta:

"- te, akit végső veszedelmed
újraszül egyre, hogy ifjúvá   
    serdülsz a halálból
vedd imhát új kezdetedet,
    s elhagyva elaggott
porhüvelyed, kelj új formában
    szebb ragyogásra.
Nincs holtod sohasem.
Meggyőzve a földi világnak
Törvényét, egyedül te maradsz
    fenn.
Tudsz mindent, ami volt:
    század századra előtted
Hömpölyög el."


A város címerében lévő főnix madár ránk zsidókra is emlékeztet, arra a sok romlásra, pusztulásra, néha majdnem a föld színéről eltöröltetésre, de arra is, hogy mindig valami elpusztíthatatlan életerővel támadt fel folyvást hamvaiból a zsidóság, s törhetetlen bizakodással várta, hogy az áldások napja újra meg újra kisüssön rá.
Valóban a történelem nem ismer más népet, mint a zsidót, aki évezredek alatt annyi létét közvetlen fenyegető katasztrófán ment volna keresztül.

Debrecenben 1840 óta él zsidóság, de csak 1852-ben - 150 évvel ezelőtt alakult meg a Hitközség. Az a zsidóság, amely a második világháború előtt majdnem tizenháromezer főt számlált, tagjainak többségét - közel tízezer főt - veszítette el a Soáh idején. Akik túlélték a borzalmakat, igyekeztek visszajönni, s a véres, füstölgő romok között, a kelő nappal hívőn szembenézve új életet kezdeni.
Debrecen nagy árat fizetett, hogy Debrecen maradhasson. A zsidóság is. Amikor Önök a girbe-gurba utcákon járnak, ahol a családi telkek belsejét házmagasságú téglakerítések zárják el a kíváncsi szemek elől, jusson eszükbe a közmondássá vált "debreceni szem" amelyik csak azt veszi észre, akit, vagy amit akar. De a külsőnek, hidegnek látszó magatartás mögött, minden időben az élet s munka hatalmas akarásának és vállalásának lángja lobogott. S a poraiból megelevenedett főnix a városban ma is nyitott szemmel néz a napba, amely nap soha nem szűnt meg életének forrása lenni.

Nehezen fogadta be a város a zsidóságot. Csak úgy, ha dolgozott, olyan keményen, csöndesen, minden fatalizmustól és kishitűségtől, minden kalandvágytól és idegen kapkodástól egyformán mentesen, ahogy az itt élő emberek dolgoztak. A címerben a pálmafa kettőt jelent: a teher alatt növekedést, s a megfeszített, szorgalmas munkát, s az azzal járó küszködés, szenvedés, tűrés végre is elmaradhatatlan pályabérét.

TISZTELT TANÁCSKOZÁS!

Újból együtt vagyunk. A téma egy éve ismert: Testvéreinket keressük.

E témához szorosan kapcsolódik a zsidó identitás megőrzésének kérdése, amely egyaránt kötődik a héber nyelvhez és a valláshoz. Azonban nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik történelmi körülmények, családi tragédiák nyomán eltávolodtak hitüktől, nyelvüktől, identitásuktól. Tudjuk, hogy vannak ma már intézmények, amelyek lehetőséget adnak a lazán kötődő, talán már más valláshoz tartozó, egykori testvéreinknek, hogy a zsidó kultúrát, értékrendet megismerjék. Az ilyen intézményeknek az elkövetkező időszakban nagyon fontos szerepük lesz. A testvérkereső funkciónk egy útba kell, hogy torkolljon. Ez az út pedig nem más, mint az egységé, a békéé, a testvériségé, a barátságé.

Mózes harmadik könyvében olvasható az a csodálatos mondat: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. A tenmagadat kifejezés a kámohá szó etimológiailag, grammatikailag annyit jelent szó szerint: "mert olyan, mint te". Tehát szeresd felebarátodat, mert ugyanolyan, mint te. Ezt az elvet egykor az egyik zsidó, a másik zsidósra gondolta volna. Nem. Mert ha pontosan értelmezzük, akkor hozzá kell tenni: "Olyan legyen nálatok a jövevény, mint az odavaló, és szeresd őt, mint tenmagadat, mert jövevények voltatok Egyiptom országában." Azaz szeresd a más világlátásút, a más vallásút, a más gondolkodásút, mert ugyanolyan, mint te.
Európában, az utóbbi években általánossá vált a zsidó-keresztény kultúráról beszélni. Általánossá vált, hogy emberek keresik és kutatják a múltat, családfájukat, s felteszik a kérdést, hogy mi is a XXI.században a zsidóság. Nem könnyű a válasz. Hiszen a zsidóság olyan előítélettel sújtott csoport, amely nem sorolható be egyértelműen sem a faji, sem az etnikai és nemzeti, sem a vallási, sem a többi, egyetlen osztályozási szempontot tartalmazó szociológiai kategóriába. Közel tizennégymillióan vagyunk a földön. Szinte nincs olyan ország, ahol ne lennénk jelen. A zsidóság már évezredek óta szüntelenül ható szellemi ösztönzés forrása.

A jelenlegi antropológiai kutatásokat áttekintve, meg kell állapítani, hogy a föld egyes távoli vidékeit kivéve, nagyon kevés emberi lény van, aki faji szempontból nézve, tiszta származású lenne. Magát a fogalmat, hogy faj, nem szeretem, hisz ez a rendzavarók és demagógok divatos témája. Hitler is a faji gondolkodás segítségével terelte el az emberek figyelmét bajaikról, s egyúttal kényelmesen elérhető bűnbakról is gondoskodott. A bűnbak szó is tőlünk származik, hiszen tudjuk, hogy az Engesztelés Napján sorshúzással egy élő kecskét választottak ki a nyájból. A vászonruhába öltözött főpap mindkét kezét a kecskebak fejére téve, megvallotta Izrael gyermekének bűneit. A nép bűneit jelképesen az állatra hárították, amelyet azután szabadon engedtek, s elzavartak. A nép megtisztult, s egy időre bűntelenné vált. Az antiszemitizmust is legalább Júdea i.e. 586-ban történt bukásáig szokás visszavezetni. A szerteszóródott zsidóság viszonylag merev és hajlíthatatlan szokásokat vitt magával. Az új hazákban - Görögország, Róma - szívesen fogadták az új eszméket. Azonban számukra felfoghatatlan volt, hogy miért nem talált viszonzásra a zsidóságban a pogány életöröm, a pogányok étele és játéka. Miért nem tudja a zsidóság elfogadni az ő több istenüket? A hitehagyások sem jártak együtt a zsidóellenes üldözések csökkenésével. Azonban mi is azt mondhatjuk, az antropológia tudományával, hogy a XXI.századra, a világon élő emberek többsége keverék, s nyomban hozzátehetjük a mai korunkban, hogy ebből adódóan az identitás kérdése kiemeltté vált, hiszen a kommunizmus negyven éve alatt sokunknál rejtve maradt a zsidó származásról való beszélgetés, mivel tilos volt a családban ezt feszegetni. Egyesek úgy fogalmaznak: nem tudom a származásomat, de emlékszem még a nagymamára, aki péntek este gyertyát gyújtott, s most szeretném megtudni, hogy miért is tette, szeretném megtudni, hogy hova tartozom. Az utóbbi években, évtizedekben növekvő vegyes házasságok révén, korábban elképzelhetetlennek hitt identitáskonfliktusok alakulnak és alakulhatnak ki. Ezért hiszem és vallom, hogy a zsidós valóság fenntartásának legfontosabb eszköze a beszélgetés, mert amiről soha nem beszélnek, bizonytalanná válik. S ha beszélgetünk az emberekkel a valláshoz kötődés, a hit is eljöhet. Martin Buber Haszid történetek, című művében van egy rész, amely a kártyásokról szól:

" - Egy haszid bepanaszolt néhány embert Wolf rabbinál, amiért azok éjt nappallá téve kártyáznak.

- Nagyszerű. - mondta a cádik. Mint mindenki, ők is Istent szeretnék szolgálni, csak még nem tudják hogyan. De most megtanulják a virrasztást és az állhatatosságot, s ha majd ebben tökéletesek lesznek, már csak meg kell térniük. Micsoda szolgái lesznek Istennek!"


TISZTELT TANÁCSKOZÁS!

A zsidóságnak számos fogalma ismert. G.Icheiser: Az antiszemitizmus diagnózisa című művében, amely a Sociometry Monographs 1946, 8.számában jelent meg, a következőket írja: "Az a személy tekinthető zsidónak, aki nagyjából (sok kivétellel), bizonyos testalkati, vagy látszólagos testalkati vonások - gesztusok, beszéd, viselkedésmód, testtartás, arckifejezés - révén társadalmilag azonosíthatóak, aki zsidó családban nőtt fel, akit sajátos "zsidó légkör" vesz körül, akit az esetek többségében, ha gyakran megfoghatatlanul is jelentkező, de mégis meghatározott érzelmi és intellektuális tulajdonságok jellemeznek, akit mások "zsidónak" tartanak, s akinek személyiségét jelentős mértékben meghatározza az a tény, hogy zsidónak tartják (ennek összes következményével együtt). Meglehetősen furcsa, hogy ez a személy végeredményben maga sem tudja, hogy zsidó volta vallási, nemzeti, faji vagy kulturális hovatartozást jelent-e."

Ez az összetett megfogalmazás határozottan a zsidóság társadalmi jellegű felfogására hajlik. A "testalkati és látszólagos testalkati" vonások kicsiny magja, valamint egy meghatározott családi hagyomány azonossága alapján elkülöníthetők egyes egyének a társadalomban, akit zsidónak neveznek már akkor is, ha csak az egyik vagy másik tényező illik rájuk.

A történeti szempontú meghatározás egyszerűbb. Az a személy tekinthető zsidónak, aki zsidó vallású személyektől származik. Ez a csoport eredetileg azonos vallású. Szorosan összezárt pásztorkodó nép, melyet kulturális, etnikai szempontból is egység jellemzett.

Ezek a felfogások is bizonyítják, hogy semmiképp sem tekinthetjük a zsidókat fajnak, hiszen még az europid típuson belül sem képeznek egységes altípust. Az alkati jegyek azonosíthatósága annak a ténynek tulajdonítható, hogy a világnak abban a sarkában, ahol a zsidó vallás kialakult, az örmény embertípus élt. Ebbe a típusba viszont a zsidókon kívül még számos nép is beletartozik. A testalkat alapján különben még ma sem lehet a zsidókat és örményeket, valamint a többi, örmény típusba tartozó népet megkülönböztetni, ha leszámítjuk a szokások és az öltözködés különbségeit.

Az idők során az emberiség más típusaiba tartozó személyek - beleértve a népeket is - felvették a zsidó vallást, s századokon keresztül - mint már arról szóltam - meglehetősen gyakorta fordult elő zsidók és nem zsidók házassága. A nagy mérvű keveredés rendkívül megnehezítette a zsidók pontos megkülönböztetését a testalkati jellegzetességek alapján. Az a tény, hogy ez még mindig lehetséges, azzal a másik ténnyel függ össze, hogy az örmény típusú zsidók általában inkább egymás közt házasodtak.
Tudjuk azt is, hogy a közös vallási eredet, a főként vallási jellegű etnikai hagyomány, s a részlegesen azonos testalkati típus mellett, a zsidóság azonos nyelven beszélő csoportot is alkotott. A zsidóság azonban az utóbbi évszázadban kevésbé ismeri a saját nyelvét, s a héberből származó és némettel kevert jiddist - a Holocaust után - már csak töredék tudja. Nem véletlen, hogy az Európa Tanács, ez év februárjában Magyarországon tartott tanácskozásán, a jiddis nyelv felelevenedését, a jiddis hagyományok megőrzését kiemelt célként határozta meg.

A zsidóság valaha nemzeti csoportot alkotott, amely ma újból - bár részlegesen - Izrael állam megalakulásával létrejött. A zsidó történelem nagy tragédiája a szétszóródás - a diaszpóra - volt, mely a babilóniai fogsággal vette kezdetét, s végül a "bolygó zsidó" alakjában öltött testet, aki ott telepedett meg, ahol tudott, ahol lehetett.

A zsidóság többsége ma a zsidó nemzet tagjának tartja magát, tudja, hogy van egy Izrael, s ha bármi baj éri, a haza mindig várja. De azt is elismeri, hogy annak az államnak a polgára, amelyben született, amelyben él, s tudja a próféta iránymutatása alapján, hogy annak a városnak a békéjét őriznie kell.

A XXI. század számos kérdést fog felvetni. Olyan kérdéseket, amelyek lényegesek számunkra. Milyen foglalkozások lesznek jellemzőek e korban a zsidóságra? Hogyan tudjuk a továbbiakban azt a folyamatot megállítani, amely a zsidó családokban is a családi kötelékek gyengüléséhez vezetett, s amely összetartást a családban évezredeken keresztül a zsidó anyák túlzott buzgalma biztosította. Hogyan tudunk majd e században összetartani, türelmesek lenni egymás iránt, hogyan tudunk együtt érezni az elnyomottakkal? Milyen lesz az emberi bánásmód?

Tapasztalatom az, hogy az emberi kapcsolatokkal való bánásmód tekintetében, mintha a kőkorszakban élnénk. Nincs olyan szeglete a földnek, mely ne roskadna valamilyen sajátos ellentét terhei alatt, de mégis úgy érzem, van remény, hiszen az emberi természet, előnyben részesíti a kegyetlenséggel szemben a jóindulatot és a barátságot. Az emberek elutasítják a háború és rombolás útját. Jobban szeretnek békében, barátságban élni, szívesebben szeretik, mint gyűlölik egymást, s jobban esik nekik, ha szeretik, mintha gyűlölik őket.

A zsidóságon belül is egyfajta külső nyitás található. Az eddigi elkülönülés, amely a legkisebb erőfeszítést, a kényelem, a rokonlelkűség, a saját kultúra iránt érzett büszkeség alapján volt magyarázható, kezd oldódni. Egyre inkább kezdünk más kultúrákhoz, más iskolázottságú emberekhez alkalmazkodni, más csoporthoz, más társaságokhoz barátian közeledni.

A zsidóság többsége ma is könnyen azonosítható, hiszen zsinagógába járunk, saját ünnepeink vannak, étkezésünk saját törvényünkhöz igazodik, újszülöttjeinket körülmetéljük, de azokra is figyelni kell, akik ma még közelednek, talán ma teszik meg az első lépéseket, akik talán az elkövetkező időszakban fognak ráérezni arra, hogy hova is tartoznak. S a mai tanácskozásnak ez a lényege. A testvérkeresés, a baráti beszélgetés, az emberekhez való közeledés több oldalról történő megvilágítása. Lehet közeledni hozzánk a zsidó kultúra, a zsidó zene, a zsidó nyelv, a zsidó vallás tanulása és megismerése által. Nyitottak vagyunk, befogadó képesek vagyunk, s ez a közös célunk.


TISZTELT TANÁCSKOZÁS!

A Midrás (Deb.r.11.) szerint az ősatyák versenyeznek - teljesítményüket és érdemeiket illetően - Mózessel.

Ádám odaszól Mózeshez: "Én különb vagyok tenálad, mert közvetlenül Isten kezétől bírom testemet, lelkemet, rajtam még érzik leheletének melege." Mózes így válaszol: "Mit ér a te eredeti, spontán vallásosságod, ha egyetlen éjszakán nem tartottál ki mellette. Amit szemed, szád megkívánt, mind magától hullott az öledbe, nem ismered a gondot, nem a munkát, nem az irigységet, ura voltál minden élőlénynek, s alig kisebb Istennél és mégis: egyetlen gyenge pillanat, egyetlen csábító szó és eljátszottad ártatlanságodat, lelki nyugalmadat, emberi méltóságodat: de én ma is birtokában vagyok a fénynek, mely arcomról lesugárzott, amint írva van: "Nem homályosult el szeme".

Megszólal Noé: "Én különb vagyok nálad, mert én egyedül voltam érdemes arra, hogy az özönvíz elől Isten megmentsen." Mózes válaszol: "Igen ám, de kortársaidat megmenteni nem volt sem erőd, sem hajlamod, ellenben én úgy bántam népemmel, mint a jó hajós, ki előbb utasainak megmentésére gondol. Én imádkoztam értük: "Bocsásd meg bűnüket, ha pedig nem, törölj ki engem könyvedből."

Megszólal Ábrahám: "Én különb vagyok nálad, mert én az elvonuló idegen vándorokat megvendégeltem." Mózes erre így felel: "Én csak nagyobb érdemeket szereztem, mikor nem is vártam, hogy engem felkeressenek, hanem belevonultam a néppel a sivatagba, bevetetlen földön, ahol semmi remény nem kecsegtet, sem hálában nem volt részem, de elszenvedtem a zúgolódást."
Megszólal Izsák: "Én különb vagyok tenálad, én szívesen odatartottam a nyakamat az áldozókés alá, s e pillanatban Isten maga jelent meg előttem."

- "Igen - válaszol Mózes - csakhogy a te éleslátásodat úgy látszik, elkápráztatta a mennyei látvány, mert öregkorodban elvakultál gyermekeid érdemeinek megítélésében, de az én szememről azt olvashatod, hogy nem homályosult el."
-
Megszólal Jákob: "Különb vagyok tenálad, én angyallal viaskodtam Istenért és győztesnek bizonyultam."

"De - viszonozza Mózes - te csak a földön, a magad területén harcoltál, de én az égbe szálltam harcba az angyalokkal, mikor nem engedték a Tórát a földre leadni."

E mennyei versenyben mintha a földön egymást felváltó zsidó korok és szemléleti formák viaskodását hallanánk.

Az első nemzedék a vallás eredetiségére, eleven ösztönszerűségére, a közvetlen isteni lehelet melegére hivatkozik. Ezzel szemben a modern zsidóság azzal fordul ellene: Igaz, hogy a te vallásod nem tanult, nem hagyományozott, nem agyonszabályozott vallás, chaszideus hangulatvallás az, melyből kihallatszik még Isten szava, amint a kertben jár a nap szellőjében, de ha az, aki még nem ismerte a munkát, a gondot, a csalódást és mégis ebben a dicső állapotban nem maradt meg, ennek nem volt történeti szilárdsága, elillant. A mi arcunkon azonban a munka verítéke, a gond barázdái láthatók, melyen keresztül sugározza Isten a vallásos áhítozást, a töprengést, a világszemlélet egészébe való beillesztés komoly törekvését.

Noé vallása már reflektáló vallás, kibocsátja a töprengés kémlelő madarait: a hollót és a galambot, hogy nyugalmas, szilárd talajt keressenek. Megunta a merengést, s szilárd orthodox fegyelemben véli örök időkre lelkiismeretének nyugalmát. Ennek ellenében a modern zsidóság arra hivatkozik, hogy igaz, hogy ti átmentettétek a magatok vallását a jövőbe, de nem ti alkottátok azon intézményeket, melyek a pusztában járó, egyre elégedetlenkedő, zúgolódó újabb nemzedékeket tűz és felhőoszlopként vezették volna, bevetetlen földön át.

Ti az ideál kiteljesedésének kedvéért feloldozzátok a nagy tömegeket, mi a tömegek számára akarjuk az ideált átmenteni, ha áldozat árán is. A ti vallásosságotok kizárólagos, szűkkeblű, a mienk demokratikus, szabadelvű.

Ábrahám vallása már erkölcsi jelleget ölt: vendégfogadás, idegenek szeretete, nemzet fölöttiség, általános emberiség gondolata új alkotóelemei. Ez a vallás már két új vallást táplált mellén, de otthonában elszigeteltségben maradt, várta, hogy felkeressék, s azokat szívesen megvendégelte eszméi dús asztalánál. A mai zsidóság azonban Mózest követve, utánajár a pusztában éhező és szomjazó tömegeknek, ismeretterjesztő irodalomnak, felolvasásoknak mannájával táplálja. Tűri saját híveinek gyakori zúgolódását, de mózesi türelemmel imádkozik értük.

Izsák vallása a mártírom készségig fokozódott, az életet is megvető áldozatkészségig. A vallás azonban nem mentes a fanatizmustól, mely az érdemek mérlegelése iránti érzéket elvesztette. Másrészt pedig mártírum-e az, amelyben a ma zsidósága szenved, anélkül, hogy olyan élményei volnának, mint a hegyen megjelent Isten, a menybeli jutalom közvetlen bizonyossága.

Jákob zsidósága harcias zsidóság ugyan, de az ő harca földi harc, habár mennyei hatalommal. Mi ez azonban ahhoz a harchoz képest, mellyel a Tórát az emberiség számára akarjuk kieszközölni, mikor az az előítélet uralkodik, hogy az ember gyarló a tórai ideálok megvalósítására, s minden nemzedék gyarlóbbá és gyarlóbbá válik a régi nagy időkhöz képest. A ma zsidósága ezzel szemben joggal mutathat arra, hogy neki sikerült a vallást a tudománnyal, a vallást az esztétikai ízléssel, a filozófiával összeférhetővé tenni. Míg azelőtt a vallás egy öreg szerepét játszotta, kit a fiatalok egy köszöntéssel, egy kis figyelemmel nagylelkűen kitüntettek, de elfordulva mosolyogtak elmaradottságán, ma a vallás a tudomány csarnokaiba hatol, a művészet hatásának titkait lesi el, s az ifjúság nyelvén szól.

Ebben szerepe van annak az iskolarendszernek, amely Magyarországon az elmúlt tíz esztendőben kiépült, s lehetőséget teremt az óvodától az egyetemig az ősi tanok megismerésére.

A napokban egyik tanítványom azt kérdezte, milyen legyen a mai zsidó. A választ próbáltam röviden megfogalmazni: Legyen benne Ádámnak vallásos megilletődése, de Mózes kitartása. Mentse át a zsidóságot a krízisen, mint Noé. Legyen benne fegyelem, hagyománytisztelet, de gondoljon az összes zsidóság életlehetőségeire: kedveltesse meg széles körben a zsidóságot, szerezzen neki becsületet.

Legyen a mai zsidó vértanúkészséggel felvértezve, de sohasem legyen saját maga teljesítményének fanatikusa, hanem érje be azzal a szerény tudattal, hogy egyre csak keresi az Istent. Legyen a mai zsidó olyan, aki nemcsak ajkain, hanem egész lényében összeegyezteti a vallást a műveltséggel.

                Halmos Sándor

 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz