TISZTELT ELNÖKASSZONY!
TISZTELT HÖLGYEIM, URAIM, KEDVES BARÁTAIM!
Debrecen immár negyedik alkalommal ad találkozási
lehetőséget a határon túl lévő magyar ajkú zsidó közösségeknek. A város, amint
Önök is láthatják, évről évre szépül. A Nagytemplom előtti főtéren az elmúlt
esztendőben a város címere nyert elhelyezést.
A címer rendszerint csak egy kegyeletesen őrzött ereklye, patinás, ódon ékszere a
családnak, vagy más közösségnek. Eredete mitikus ködökbe vész.
A legfőbb értéke az, hogy egyáltalán van, nem pedig az, hogy jelent valamit.
A városok tudatosan vallanak magukról címerükkel. Vallják, hogy mi az, amit minden körülmények
közt állandónak akarnak önmagukban tudni.
Így vall magáról Debrecen címere is, amely 1693-ban, szabad királyi városi rangra
emeltetésekor már csak kiegészült. S ma már több százados köztudatot fejez ki.
A címerpajzs fölött tündöklő koronás sisakból lángok törnek elő, s közülük
diadalmasan emelkedik ki a ragyogó nappal szembenézve, a hófehér tollú, kitárt szárnyú
főnix. Az a csodamadár, amely a saját magának összehordta mágia balzsamos füstjében,
félezer évenként elégeti magát, de hamvaitól megifjodottan újraéled, s a
halhatatlan élet győzelmes szárnycsattogásával száll a nap felé. Kevesen tudják
azonban, hogy e főnix madárhoz nekünk zsidóknak is közünk van. Ezékiel, a drámai
erejű próféta, Elim oázisát idézi fel, ahol a főnix tanyázik: "Melle bíborfényben
égett, combja vöröslött, nyaka sáfrány színű tollakkal ékes, feje a delelő
naphoz hasonló. Feketén csillogó szemével körbe tekingetett. A hangja különb volt
minden madárnál, sőt azok királyának tűnt."
S Ezékiel nyomán tűnt fel egy főnix-dramaturgia, a titokzatos madár "életsejtjéből"
szenvedés-feltámadástörténet: "Azt mondják, ez az élőlény egyszülött,
nincs leszármazottja. Amikor elközeleg halálának ideje, megérzi azt, s magas oromra
megy, arra, amerre kél a nap. Illatos ágakból fészket rak, amit aztán a napsugarak
meggyújtanak. És a madárral együtt hamuvá válik. Apró féreg kél a porból, s az
előző főnix visszanyeri életét."
E "Napmadárról" írt az V.században Claudius Claudiánus, római poéta:
"- te, akit végső veszedelmed
újraszül egyre, hogy ifjúvá
serdülsz a halálból
vedd imhát új kezdetedet,
s elhagyva elaggott
porhüvelyed, kelj új formában
szebb ragyogásra.
Nincs holtod sohasem.
Meggyőzve a földi világnak
Törvényét, egyedül te maradsz
fenn.
Tudsz mindent, ami volt:
század századra előtted
Hömpölyög el."
A város címerében lévő főnix madár ránk zsidókra is emlékeztet, arra a sok romlásra,
pusztulásra, néha majdnem a föld színéről eltöröltetésre, de arra is, hogy mindig
valami elpusztíthatatlan életerővel támadt fel folyvást hamvaiból a zsidóság, s törhetetlen
bizakodással várta, hogy az áldások napja újra meg újra kisüssön rá.
Valóban a történelem nem ismer más népet, mint a zsidót, aki évezredek alatt annyi
létét közvetlen fenyegető katasztrófán ment volna keresztül.
Debrecenben 1840 óta él zsidóság, de csak 1852-ben - 150 évvel ezelőtt alakult meg a
Hitközség. Az a zsidóság, amely a második világháború előtt majdnem tizenháromezer
főt számlált, tagjainak többségét - közel tízezer főt - veszítette el a Soáh
idején. Akik túlélték a borzalmakat, igyekeztek visszajönni, s a véres, füstölgő
romok között, a kelő nappal hívőn szembenézve új életet kezdeni.
Debrecen nagy árat fizetett, hogy Debrecen maradhasson. A zsidóság is. Amikor Önök a
girbe-gurba utcákon járnak, ahol a családi telkek belsejét házmagasságú téglakerítések
zárják el a kíváncsi szemek elől, jusson eszükbe a közmondássá vált
"debreceni szem" amelyik csak azt veszi észre, akit, vagy amit akar. De a külsőnek,
hidegnek látszó magatartás mögött, minden időben az élet s munka hatalmas akarásának
és vállalásának lángja lobogott. S a poraiból megelevenedett főnix a városban ma
is nyitott szemmel néz a napba, amely nap soha nem szűnt meg életének forrása lenni.
Nehezen fogadta be a város a zsidóságot. Csak úgy, ha dolgozott, olyan keményen, csöndesen,
minden fatalizmustól és kishitűségtől, minden kalandvágytól és idegen kapkodástól
egyformán mentesen, ahogy az itt élő emberek dolgoztak. A címerben a pálmafa kettőt
jelent: a teher alatt növekedést, s a megfeszített, szorgalmas munkát, s az azzal járó
küszködés, szenvedés, tűrés végre is elmaradhatatlan pályabérét.
TISZTELT TANÁCSKOZÁS!
Újból együtt vagyunk. A téma egy éve ismert: Testvéreinket keressük.
E témához szorosan kapcsolódik a zsidó identitás megőrzésének kérdése, amely
egyaránt kötődik a héber nyelvhez és a valláshoz. Azonban nem feledkezhetünk meg
azokról sem, akik történelmi körülmények, családi tragédiák nyomán eltávolodtak
hitüktől, nyelvüktől, identitásuktól. Tudjuk, hogy vannak ma már intézmények,
amelyek lehetőséget adnak a lazán kötődő, talán már más valláshoz tartozó,
egykori testvéreinknek, hogy a zsidó kultúrát, értékrendet megismerjék. Az ilyen
intézményeknek az elkövetkező időszakban nagyon fontos szerepük lesz. A testvérkereső
funkciónk egy útba kell, hogy torkolljon. Ez az út pedig nem más, mint az egységé, a
békéé, a testvériségé, a barátságé.
Mózes harmadik könyvében olvasható az a csodálatos mondat: Szeresd felebarátodat,
mint tenmagadat. A tenmagadat kifejezés a kámohá szó etimológiailag, grammatikailag
annyit jelent szó szerint: "mert olyan, mint te". Tehát szeresd felebarátodat,
mert ugyanolyan, mint te. Ezt az elvet egykor az egyik zsidó, a másik zsidósra gondolta
volna. Nem. Mert ha pontosan értelmezzük, akkor hozzá kell tenni: "Olyan legyen nálatok
a jövevény, mint az odavaló, és szeresd őt, mint tenmagadat, mert jövevények
voltatok Egyiptom országában." Azaz szeresd a más világlátásút, a más vallásút,
a más gondolkodásút, mert ugyanolyan, mint te.
Európában, az utóbbi években általánossá vált a zsidó-keresztény kultúráról
beszélni. Általánossá vált, hogy emberek keresik és kutatják a múltat, családfájukat,
s felteszik a kérdést, hogy mi is a XXI.században a zsidóság. Nem könnyű a válasz.
Hiszen a zsidóság olyan előítélettel sújtott csoport, amely nem sorolható be egyértelműen
sem a faji, sem az etnikai és nemzeti, sem a vallási, sem a többi, egyetlen osztályozási
szempontot tartalmazó szociológiai kategóriába. Közel tizennégymillióan vagyunk a földön.
Szinte nincs olyan ország, ahol ne lennénk jelen. A zsidóság már évezredek óta szüntelenül
ható szellemi ösztönzés forrása.
A jelenlegi antropológiai kutatásokat áttekintve, meg kell állapítani, hogy a föld
egyes távoli vidékeit kivéve, nagyon kevés emberi lény van, aki faji szempontból nézve,
tiszta származású lenne. Magát a fogalmat, hogy faj, nem szeretem, hisz ez a rendzavarók
és demagógok divatos témája. Hitler is a faji gondolkodás segítségével terelte el
az emberek figyelmét bajaikról, s egyúttal kényelmesen elérhető bűnbakról is
gondoskodott. A bűnbak szó is tőlünk származik, hiszen tudjuk, hogy az Engesztelés
Napján sorshúzással egy élő kecskét választottak ki a nyájból. A vászonruhába
öltözött főpap mindkét kezét a kecskebak fejére téve, megvallotta Izrael gyermekének
bűneit. A nép bűneit jelképesen az állatra hárították, amelyet azután szabadon
engedtek, s elzavartak. A nép megtisztult, s egy időre bűntelenné vált. Az
antiszemitizmust is legalább Júdea i.e. 586-ban történt bukásáig szokás
visszavezetni. A szerteszóródott zsidóság viszonylag merev és hajlíthatatlan szokásokat
vitt magával. Az új hazákban - Görögország, Róma - szívesen fogadták az új eszméket.
Azonban számukra felfoghatatlan volt, hogy miért nem talált viszonzásra a zsidóságban
a pogány életöröm, a pogányok étele és játéka. Miért nem tudja a zsidóság
elfogadni az ő több istenüket? A hitehagyások sem jártak együtt a zsidóellenes üldözések
csökkenésével. Azonban mi is azt mondhatjuk, az antropológia tudományával, hogy a
XXI.századra, a világon élő emberek többsége keverék, s nyomban hozzátehetjük a
mai korunkban, hogy ebből adódóan az identitás kérdése kiemeltté vált, hiszen a
kommunizmus negyven éve alatt sokunknál rejtve maradt a zsidó származásról való
beszélgetés, mivel tilos volt a családban ezt feszegetni. Egyesek úgy fogalmaznak: nem
tudom a származásomat, de emlékszem még a nagymamára, aki péntek este gyertyát gyújtott,
s most szeretném megtudni, hogy miért is tette, szeretném megtudni, hogy hova tartozom.
Az utóbbi években, évtizedekben növekvő vegyes házasságok révén, korábban elképzelhetetlennek
hitt identitáskonfliktusok alakulnak és alakulhatnak ki. Ezért hiszem és vallom, hogy
a zsidós valóság fenntartásának legfontosabb eszköze a beszélgetés, mert amiről
soha nem beszélnek, bizonytalanná válik. S ha beszélgetünk az emberekkel a valláshoz
kötődés, a hit is eljöhet. Martin Buber Haszid történetek, című művében van egy
rész, amely a kártyásokról szól:
" - Egy haszid bepanaszolt néhány embert Wolf rabbinál, amiért azok éjt nappallá
téve kártyáznak.
- Nagyszerű. - mondta a cádik. Mint mindenki, ők is Istent szeretnék szolgálni, csak
még nem tudják hogyan. De most megtanulják a virrasztást és az állhatatosságot, s
ha majd ebben tökéletesek lesznek, már csak meg kell térniük. Micsoda szolgái
lesznek Istennek!"
TISZTELT TANÁCSKOZÁS!
A zsidóságnak számos fogalma ismert. G.Icheiser: Az antiszemitizmus diagnózisa című
művében, amely a Sociometry Monographs 1946, 8.számában jelent meg, a következőket
írja: "Az a személy tekinthető zsidónak, aki nagyjából (sok kivétellel),
bizonyos testalkati, vagy látszólagos testalkati vonások - gesztusok, beszéd, viselkedésmód,
testtartás, arckifejezés - révén társadalmilag azonosíthatóak, aki zsidó családban
nőtt fel, akit sajátos "zsidó légkör" vesz körül, akit az esetek többségében,
ha gyakran megfoghatatlanul is jelentkező, de mégis meghatározott érzelmi és
intellektuális tulajdonságok jellemeznek, akit mások "zsidónak" tartanak, s
akinek személyiségét jelentős mértékben meghatározza az a tény, hogy zsidónak
tartják (ennek összes következményével együtt). Meglehetősen furcsa, hogy ez a személy
végeredményben maga sem tudja, hogy zsidó volta vallási, nemzeti, faji vagy kulturális
hovatartozást jelent-e."
Ez az összetett megfogalmazás határozottan a zsidóság társadalmi jellegű felfogására
hajlik. A "testalkati és látszólagos testalkati" vonások kicsiny magja,
valamint egy meghatározott családi hagyomány azonossága alapján elkülöníthetők
egyes egyének a társadalomban, akit zsidónak neveznek már akkor is, ha csak az egyik
vagy másik tényező illik rájuk.
A történeti szempontú meghatározás egyszerűbb. Az a személy tekinthető zsidónak,
aki zsidó vallású személyektől származik. Ez a csoport eredetileg azonos vallású.
Szorosan összezárt pásztorkodó nép, melyet kulturális, etnikai szempontból is egység
jellemzett.
Ezek a felfogások is bizonyítják, hogy semmiképp sem tekinthetjük a zsidókat fajnak,
hiszen még az europid típuson belül sem képeznek egységes altípust. Az alkati jegyek
azonosíthatósága annak a ténynek tulajdonítható, hogy a világnak abban a sarkában,
ahol a zsidó vallás kialakult, az örmény embertípus élt. Ebbe a típusba viszont a
zsidókon kívül még számos nép is beletartozik. A testalkat alapján különben még
ma sem lehet a zsidókat és örményeket, valamint a többi, örmény típusba tartozó népet
megkülönböztetni, ha leszámítjuk a szokások és az öltözködés különbségeit.
Az idők során az emberiség más típusaiba tartozó személyek - beleértve a népeket
is - felvették a zsidó vallást, s századokon keresztül - mint már arról szóltam -
meglehetősen gyakorta fordult elő zsidók és nem zsidók házassága. A nagy mérvű
keveredés rendkívül megnehezítette a zsidók pontos megkülönböztetését a
testalkati jellegzetességek alapján. Az a tény, hogy ez még mindig lehetséges, azzal
a másik ténnyel függ össze, hogy az örmény típusú zsidók általában inkább egymás
közt házasodtak.
Tudjuk azt is, hogy a közös vallási eredet, a főként vallási jellegű etnikai hagyomány,
s a részlegesen azonos testalkati típus mellett, a zsidóság azonos nyelven beszélő
csoportot is alkotott. A zsidóság azonban az utóbbi évszázadban kevésbé ismeri a
saját nyelvét, s a héberből származó és némettel kevert jiddist - a Holocaust után
- már csak töredék tudja. Nem véletlen, hogy az Európa Tanács, ez év februárjában
Magyarországon tartott tanácskozásán, a jiddis nyelv felelevenedését, a jiddis
hagyományok megőrzését kiemelt célként határozta meg.
A zsidóság valaha nemzeti csoportot alkotott, amely ma újból - bár részlegesen -
Izrael állam megalakulásával létrejött. A zsidó történelem nagy tragédiája a szétszóródás
- a diaszpóra - volt, mely a babilóniai fogsággal vette kezdetét, s végül a
"bolygó zsidó" alakjában öltött testet, aki ott telepedett meg, ahol
tudott, ahol lehetett.
A zsidóság többsége ma a zsidó nemzet tagjának tartja magát, tudja, hogy van egy
Izrael, s ha bármi baj éri, a haza mindig várja. De azt is elismeri, hogy annak az államnak
a polgára, amelyben született, amelyben él, s tudja a próféta iránymutatása alapján,
hogy annak a városnak a békéjét őriznie kell.
A XXI. század számos kérdést fog felvetni. Olyan kérdéseket, amelyek lényegesek számunkra.
Milyen foglalkozások lesznek jellemzőek e korban a zsidóságra? Hogyan tudjuk a továbbiakban
azt a folyamatot megállítani, amely a zsidó családokban is a családi kötelékek
gyengüléséhez vezetett, s amely összetartást a családban évezredeken keresztül a
zsidó anyák túlzott buzgalma biztosította. Hogyan tudunk majd e században összetartani,
türelmesek lenni egymás iránt, hogyan tudunk együtt érezni az elnyomottakkal? Milyen
lesz az emberi bánásmód?
Tapasztalatom az, hogy az emberi kapcsolatokkal való bánásmód tekintetében, mintha a
kőkorszakban élnénk. Nincs olyan szeglete a földnek, mely ne roskadna valamilyen sajátos
ellentét terhei alatt, de mégis úgy érzem, van remény, hiszen az emberi természet,
előnyben részesíti a kegyetlenséggel szemben a jóindulatot és a barátságot. Az
emberek elutasítják a háború és rombolás útját. Jobban szeretnek békében, barátságban
élni, szívesebben szeretik, mint gyűlölik egymást, s jobban esik nekik, ha szeretik,
mintha gyűlölik őket.
A zsidóságon belül is egyfajta külső nyitás található. Az eddigi elkülönülés,
amely a legkisebb erőfeszítést, a kényelem, a rokonlelkűség, a saját kultúra iránt
érzett büszkeség alapján volt magyarázható, kezd oldódni. Egyre inkább kezdünk más
kultúrákhoz, más iskolázottságú emberekhez alkalmazkodni, más csoporthoz, más társaságokhoz
barátian közeledni.
A zsidóság többsége ma is könnyen azonosítható, hiszen zsinagógába járunk, saját
ünnepeink vannak, étkezésünk saját törvényünkhöz igazodik, újszülöttjeinket körülmetéljük,
de azokra is figyelni kell, akik ma még közelednek, talán ma teszik meg az első lépéseket,
akik talán az elkövetkező időszakban fognak ráérezni arra, hogy hova is tartoznak. S
a mai tanácskozásnak ez a lényege. A testvérkeresés, a baráti beszélgetés, az
emberekhez való közeledés több oldalról történő megvilágítása. Lehet közeledni
hozzánk a zsidó kultúra, a zsidó zene, a zsidó nyelv, a zsidó vallás tanulása és
megismerése által. Nyitottak vagyunk, befogadó képesek vagyunk, s ez a közös célunk.
TISZTELT TANÁCSKOZÁS!
A Midrás (Deb.r.11.) szerint az ősatyák versenyeznek - teljesítményüket és érdemeiket
illetően - Mózessel.
Ádám odaszól Mózeshez: "Én különb vagyok tenálad, mert közvetlenül Isten
kezétől bírom testemet, lelkemet, rajtam még érzik leheletének melege." Mózes
így válaszol: "Mit ér a te eredeti, spontán vallásosságod, ha egyetlen éjszakán
nem tartottál ki mellette. Amit szemed, szád megkívánt, mind magától hullott az öledbe,
nem ismered a gondot, nem a munkát, nem az irigységet, ura voltál minden élőlénynek,
s alig kisebb Istennél és mégis: egyetlen gyenge pillanat, egyetlen csábító szó és
eljátszottad ártatlanságodat, lelki nyugalmadat, emberi méltóságodat: de én ma is
birtokában vagyok a fénynek, mely arcomról lesugárzott, amint írva van: "Nem homályosult
el szeme".
Megszólal Noé: "Én különb vagyok nálad, mert én egyedül voltam érdemes arra,
hogy az özönvíz elől Isten megmentsen." Mózes válaszol: "Igen ám, de kortársaidat
megmenteni nem volt sem erőd, sem hajlamod, ellenben én úgy bántam népemmel, mint a jó
hajós, ki előbb utasainak megmentésére gondol. Én imádkoztam értük: "Bocsásd
meg bűnüket, ha pedig nem, törölj ki engem könyvedből."
Megszólal Ábrahám: "Én különb vagyok nálad, mert én az elvonuló idegen vándorokat
megvendégeltem." Mózes erre így felel: "Én csak nagyobb érdemeket
szereztem, mikor nem is vártam, hogy engem felkeressenek, hanem belevonultam a néppel a
sivatagba, bevetetlen földön, ahol semmi remény nem kecsegtet, sem hálában nem volt részem,
de elszenvedtem a zúgolódást."
Megszólal Izsák: "Én különb vagyok tenálad, én szívesen odatartottam a
nyakamat az áldozókés alá, s e pillanatban Isten maga jelent meg előttem."
- "Igen - válaszol Mózes - csakhogy a te éleslátásodat úgy látszik, elkápráztatta
a mennyei látvány, mert öregkorodban elvakultál gyermekeid érdemeinek megítélésében,
de az én szememről azt olvashatod, hogy nem homályosult el."
-
Megszólal Jákob: "Különb vagyok tenálad, én angyallal viaskodtam Istenért és
győztesnek bizonyultam."
"De - viszonozza Mózes - te csak a földön, a magad területén harcoltál, de én
az égbe szálltam harcba az angyalokkal, mikor nem engedték a Tórát a földre
leadni."
E mennyei versenyben mintha a földön egymást felváltó zsidó korok és szemléleti
formák viaskodását hallanánk.
Az első nemzedék a vallás eredetiségére, eleven ösztönszerűségére, a közvetlen
isteni lehelet melegére hivatkozik. Ezzel szemben a modern zsidóság azzal fordul
ellene: Igaz, hogy a te vallásod nem tanult, nem hagyományozott, nem agyonszabályozott
vallás, chaszideus hangulatvallás az, melyből kihallatszik még Isten szava, amint a
kertben jár a nap szellőjében, de ha az, aki még nem ismerte a munkát, a gondot, a
csalódást és mégis ebben a dicső állapotban nem maradt meg, ennek nem volt történeti
szilárdsága, elillant. A mi arcunkon azonban a munka verítéke, a gond barázdái láthatók,
melyen keresztül sugározza Isten a vallásos áhítozást, a töprengést, a világszemlélet
egészébe való beillesztés komoly törekvését.
Noé vallása már reflektáló vallás, kibocsátja a töprengés kémlelő madarait: a
hollót és a galambot, hogy nyugalmas, szilárd talajt keressenek. Megunta a merengést,
s szilárd orthodox fegyelemben véli örök időkre lelkiismeretének nyugalmát. Ennek
ellenében a modern zsidóság arra hivatkozik, hogy igaz, hogy ti átmentettétek a
magatok vallását a jövőbe, de nem ti alkottátok azon intézményeket, melyek a pusztában
járó, egyre elégedetlenkedő, zúgolódó újabb nemzedékeket tűz és felhőoszlopként
vezették volna, bevetetlen földön át.
Ti az ideál kiteljesedésének kedvéért feloldozzátok a nagy tömegeket, mi a tömegek
számára akarjuk az ideált átmenteni, ha áldozat árán is. A ti vallásosságotok kizárólagos,
szűkkeblű, a mienk demokratikus, szabadelvű.
Ábrahám vallása már erkölcsi jelleget ölt: vendégfogadás, idegenek szeretete,
nemzet fölöttiség, általános emberiség gondolata új alkotóelemei. Ez a vallás már
két új vallást táplált mellén, de otthonában elszigeteltségben maradt, várta,
hogy felkeressék, s azokat szívesen megvendégelte eszméi dús asztalánál. A mai zsidóság
azonban Mózest követve, utánajár a pusztában éhező és szomjazó tömegeknek,
ismeretterjesztő irodalomnak, felolvasásoknak mannájával táplálja. Tűri saját híveinek
gyakori zúgolódását, de mózesi türelemmel imádkozik értük.
Izsák vallása a mártírom készségig fokozódott, az életet is megvető áldozatkészségig.
A vallás azonban nem mentes a fanatizmustól, mely az érdemek mérlegelése iránti érzéket
elvesztette. Másrészt pedig mártírum-e az, amelyben a ma zsidósága szenved, anélkül,
hogy olyan élményei volnának, mint a hegyen megjelent Isten, a menybeli jutalom közvetlen
bizonyossága.
Jákob zsidósága harcias zsidóság ugyan, de az ő harca földi harc, habár mennyei
hatalommal. Mi ez azonban ahhoz a harchoz képest, mellyel a Tórát az emberiség számára
akarjuk kieszközölni, mikor az az előítélet uralkodik, hogy az ember gyarló a tórai
ideálok megvalósítására, s minden nemzedék gyarlóbbá és gyarlóbbá válik a régi
nagy időkhöz képest. A ma zsidósága ezzel szemben joggal mutathat arra, hogy neki
sikerült a vallást a tudománnyal, a vallást az esztétikai ízléssel, a filozófiával
összeférhetővé tenni. Míg azelőtt a vallás egy öreg szerepét játszotta, kit a
fiatalok egy köszöntéssel, egy kis figyelemmel nagylelkűen kitüntettek, de elfordulva
mosolyogtak elmaradottságán, ma a vallás a tudomány csarnokaiba hatol, a művészet
hatásának titkait lesi el, s az ifjúság nyelvén szól.
Ebben szerepe van annak az iskolarendszernek, amely Magyarországon az elmúlt tíz
esztendőben kiépült, s lehetőséget teremt az óvodától az egyetemig az ősi tanok
megismerésére.
A napokban egyik tanítványom azt kérdezte, milyen legyen a mai zsidó. A választ próbáltam
röviden megfogalmazni: Legyen benne Ádámnak vallásos megilletődése, de Mózes kitartása.
Mentse át a zsidóságot a krízisen, mint Noé. Legyen benne fegyelem, hagyománytisztelet,
de gondoljon az összes zsidóság életlehetőségeire: kedveltesse meg széles körben a
zsidóságot, szerezzen neki becsületet.
Legyen a mai zsidó vértanúkészséggel felvértezve, de sohasem legyen saját maga
teljesítményének fanatikusa, hanem érje be azzal a szerény tudattal, hogy egyre csak
keresi az Istent. Legyen a mai zsidó olyan, aki nemcsak ajkain, hanem egész lényében
összeegyezteti a vallást a műveltséggel.
Halmos Sándor
|