Tóth Péter Joel: Slomo Ben Jehuda Ibn Gabirol

Slomo ibn Gabirol (Abu Ayyub Sulaiman Ibn Yadya Ibn Jabirul), 1021-ben született Malagában, (Cordova) meghalt 1058-ban Valenciában. Író, költő, filozófus. A félreismertségnek s a létért való súlyos küzdelmeknek csapása nehezedett életére. Kevés életrajzi adattal rendelkezünk, személye egész háttérbe szorul irodalmi működése mögött, mely által lett halhatatlan, mint filozófus mint költő.

Bölcselete elüt az akkori zsidóság eszmevilágától. Platon tanításait dolgozta föl Mekor Chájim c. művében, mely párbeszéd mester és tanítvány között. Csak kivonatok maradtak belőle, melyet egy későbbi író Sém Tob Ibn Felalquera More- című kommentárjában nagy kivonatokat fordított belőle héber nyelvre.

Gabirol nem közvetlenül merített Platon műveiből, hanem a pszeudoepigráfikus bölcsészeti irodalom volt a forrás, amelyben az új-platonizmus volt feldolgozva.

Így hatolt az új-platonizmus az arabok közé s a vele keveredett aristotelikus filozófia lett úgyszólván a hivatalos bölcselet, mely Avicenna és Verroes irányában csúcsosodott ki, a zsidóságon belül Majmúni a fő képviselője.

A XIII század skolasztikusai ezért nevezték Avicebron Avencebrolnak a "Fonsvitae" Élet forrása c. híres filozófiai munka íróját, melyet sűrűn idéztek, de melynek szerzőjéről semmit sem tudtak, arab írónak tartották.

Csak az újabb időkben (1845) sikerült Munknak e rejtélyt megoldani és megismertetni magát a művet s szerzőjét. Érdekes adalék még hogy később egy latin fordítás is megkerült két kéziratban.

A mű úgy látszik kevés tetszésre talált héber körökben s csakhamar feledésbe merült, mégis befolyással volt a zsidó kabbalára, ami a Zohárban fejlődött ki.

A mű alapgondolata, hogy a szellemi szubsztanciáknak is van anyaguk, tehát a testek és lelkek egyaránt anyagból és formából állnak. A teremtő s a látható világ közt kell, hogy közvetítő lények legyenek, mert a távolság köztük sokkal nagyobb, hogysem közvetetten kapcsolat állhasson köztük. Ily közvetítők az I,-teni akarat, mely az egész világot teremti s mozgatja, továbbá az általános anyag, az általános forma, a világszellem, és végül a természet. A testi világ a szelleminek képére alakult mindannak, ami látható, mert megvan az analógiája a láthatatlanban.

Az I,-ten fogalom szigorúan attribútummentes nála, ezért is szerepelteti a belőle emanáló akaratot, mint a legfőbb ható és teremtő erőt, mely az anyag és formának egymáshoz való helyzetét, összeköttetésüknek viszonyát megállapítja és ezen alapszik minden keletkezés, létezés.

Az allegorizáló szentírás magyarázatának több helyén, mint pl. az Éden-történetnél, vagy a zsoltárokban is jelzi azt a metafizikai rendszert, amelyben dolgozott, alkotott.

Gabirol nagy befolyást gyakorolt a keresztény iskolákra is. A keresztény skolasztikusok is sokat idézik úgy, mint Albertus Magnus, Aquinói Tamás, Auvergnei Vilmos.

Ő tette az első önálló kísérletet a zsidó morálfilozófiában. Ezt mutatja az erényekről és bűnökről írt etikája, a Tikun Midot Ha- Nefes (A lélek tulajdonságainak megjavítása) Szaragosza 1045. Nincs tudományos jellege, de élénkítik az előadást a beleszőtt bibliai és talmudi helyek, sőt arab költőktől is idéz benne.

Gabirol lángelméje költői alkotásaiban ragyog teljes fényében, Formaművészete és filozófiai mélysége egyedülálló. Mostoha életviszonyai, a sorsban és az emberekben való csalódás, a pesszimizmus költőjévé avatták. Irigység és rosszakarat, illetve kortársainak kicsinyes, sokszor léha, erkölcsi komolyság nélkül való szelleme végtelenül bántotta. Lépten nyomon ezen sérelme miatt kesereg, de annál hálásabban és túláradó dicsőítéssel emlékszik meg pártfogóiról.

Költői nyelve tökéletes, csak vallásos szerzeményeiben emlékeztet néhol a pajtán költészetre.

Vallásos költészete az erkölcsi ihletnek és a filozófiai elmélyedésnek harmóniája.

Hév és szenvedély alig-alig csap ki belőle. A bensőségnek csöndes, higgadt megnyilatkozása. Nem viharzó indulat, hanem az I,-ten szeretetben átszellemülő filozófusnak ihletett elmélkedése.

(Kecskeméti L. fordítása)

Gabirol költeményei a szefárd liturgiának legszebb darabjai közé tartoznak. Írt az engesztelés napjára, a három történeti főünnepre, illetve Chanukka, Purim, ás Áv-hó 9-re is. Hasonlatai, a képek újak és eredetiek, nyelvezete tiszta, biblikus. Bőven alkalmazza muzivot vagyis a mozaikverselést. Átvesz szentírási verseket, vagy versrészeket, kifejezéseket és új helyzetbe illeszti, a saját gondolatmenetének összefüggésében.

Erre a legszebb példa egy Jom ha Kipurimi (Engesztelőnapi) Ima:

Én I,-tenem, Uram, Te vagy
Néped között kereslek téged
Kegyelmedért
Dallal, dicsérlek.

Én I,-tenem, Uram Te vagy
Mi titkom nincs
Előtted rejtve
Vad félelembe.

Ha hívlak, oh, hallgass Te meg
Üdvödre vágy
Bujdokló néped
A nagyjai elődbe léptek.

Ha hívlak, oh, hallgass te meg
Sújtod ellenünk
Nyújts írt e sebre
S tanúdnak él
Hű néped lelke.

(Kecskeméti L. fordítása)

Legkiválóbb, hatalmas természetbölcseleti és teozófiai költeménye, a "Királyi korona" (Keter Malchut), mely egész filozófiai rendszert tár elénk.

Aristotelész tanítási rendszerét követi egyes kifejezéseket is átvesz belőle.

Kápráztató rajza a szférák működésének, az ég belsejének. I,-ten lénye, trónja, az angyalok, éden és pokol, szédítő fantázia és mélység terméke.

A spanyol-zsidó költők verstechnikája az arab prozódiára épült. A nyelvtudomány és az exegézis segítette őket a tiszta bibliai nyelvhez, de e nyelvnek poétikai használata, formakerete, strófaszerkezete, műkifejezéseik, jellegzetes frázisaik, képeik, teljesen arab hatás. Belső technika is feltűnő hasonlóságot mutat. Ilyen, pl. a halott nevének többszöri említése a gyász-versekben , mint az arab Martija- költeményekben.

Legjelentősebb volt a metrum és a strófa alkalmazása, mely utóbbinak terminus technikusai. A strófa héber neve "bájit" (ház) első fele " delet" (ajtó)

Befejező része "szógér "(záró), mindez az arab nyomán. A vallásban ezt a verselési formát talán éppen Gabirol kezdte.

A spanyol vallásos költészet virágzása 1200-ig tart, egyben mintául szolgált más országok költőinek. A spanyol vallásos költészetnek első triásza József Ibn Abitur, Izsák Gijját és Slomo Ibn Gabirol. Részben még kiforratlan, darabos nyelv és midrás jelleg jellemzi, költőiség helyett tudományosak a reflexiók, de a fejlődés rohamos. A bibliai nyelvnek a tisztasága formaművészettel párosult.

Slomo Ibn Gabirol, Mózes Ibn Ezra, Júda Halévi és Ábrahám Ibn Ezra kora fejezi ki a tökélyt, a vallásos költészetnek szinte zsoltárszerű klasszicitását.

Végezetül álljon az imakönyv egyik legszebb fohásza az Ádon Olám, amelynek szerzője Slomo Ibn Gabirol.

A Világ Urát, aki uralkodott, mielőtt bármi létezőt megteremtett volna, már akkor Uralkodónak hívták, mikor kedve szerint létrejött minden. S mikor mindennek vége lesz, akkor is egyedül uralkodik majd a Félelmetes. Ő volt, Ő van és Ő lesz teljes díszében, Ő az egyetlen, és nincs más hozzá hasonlítható vagy társítható.

Kezdet és vég nélkül Övé a hatalom és a tisztség. Ő az én I,-tenem, él az én Megváltóm, mentsváram a baj idején. Ő az én csodás megmenekülésem, osztályrészem bármikor, ha hozzá fordulok. Alváskor és ébredéskor kezébe teszem le lelkemet, s lelkemmel együtt testemet.

Velem van az Örökkévaló nem félek.

Tóth Péter Joel
rabbijelölt