1492-ben az extrém
katolicizmust képviselő Izabella és Ferdinánd – Spanyolország
királyi párja – egy kitért zsidó, Tomas Torquemada hatására és
közbenjárására kiűzette a zsidókat az országból. A zsidók vagy
kitértek, vagy halállal lakoltak, vagy azonnali hatállyal
elhagyták az országukat. Azt az országot, melynek zsidó
hagyományai - jelenlétükben és hatásukban – régebbiek voltak,
mint maga a kereszténység. A menekülő zsidók új hazára leltek a
Németalföldön, a német fejedelemségekben, ahol sikeresen
integrálódtak is.
A kiűzetés - a maga kizárólagos és végleges hatályával –
szellemi űrt hagyott a zsidóságon belül, s ez hatásával,
következményével elvezet minket témánk főhőséhez.
A szellemi űr, mint minden szellemi trauma, a maga
megválaszolhatatlan kérdéseivel egy társadalomban, vagy akár egy
szétszórt társadalom önkéntelen, végletekbe menő
következményeket hoz maga után. A zsidó társadalom a
messianisztikus mozgalmakban (Sabataj Cvi és David Frank
mozgalma), és a haszidizmusban gondolta kitölteni ezt az űrt. Az
első a társadalmi kérdések megoldását a csodától várta, az
utóbbi az átélt csodában kereste.
A kora újkori európai szellemi áramlatok közül legmélyebben és
legmaradandóbban a felvilágosodás gondolatai hatoltak be a
rabbinikus világ falai közé. Zsidó felvilágosodás indult (Haszkala).
A felvilágosodás betüremkedett a zsinagógai életbe is. Magyar
nyelvterületen az aradi főrabbi, Chorin Áron (1766-1844), a
prágai Ezekiel Landau tanítványa keresett és talált lehetőséget
az újítások terén, célként és eszközként is használta a zsidó
életszemlélet felfrissítése érdekében. Újításokat vezetett be:
megváltoztatta az imarendet, orgonát alkalmazott templomi
szertartásokban, engedékeny volt a szombati törvények
betartásában. Nagy vitát generált az olyan intézkedéseivel, mint
pl. a fedetlen fővel történő imádkozás, a szombati utazás
engedélyezése, a gyászhét lerövidítése stb.. A felebaráti
szeretet parancsa számára fontosabb volt, mint a szombat
törvénye. (Moshe Carmilli - Weinberger: Zsidóság története
Erdélyben 204. old.)
Chorin Áron nézetei hatalmas port vert fel a hagyományőrző
zsidók közt. Chorin elleni fellépésben, melynek célja volt
csírájában meggátolni a reform mozgalmak terjedését, részt
vettek a XVIII-XIX. századforduló legnagyobb rabbinikus
tekintélyei: Benedikt Marcus (Nikolsburg), Moshe Münz (Óbuda),
és nem utolsó sorban Chatam Szofer (pozsonyi főrabbi).
Szófer Mózes – nemcsak Magyarországon – a XIX. század első
felének legnagyobb rabbi tekintélye volt. Sok százan - maguk is
híressé vált tanítványai – vitték hírét, elveit, alázatos
hithűségét szerte a világban. Apósa (a poseni Éger rabbi) és a
sátorújhelyi Mose Teitelbaum elismerték, szerették és tisztelték
benne a vezető szellemet. Tanítványai már életében „Isten
angyalának” nevezték. Goldberger Izidor (IMIT Évkönyv 1929. 203.
old.) így idézi jellemét: „Mély hatást tett mindenkire
jellemének szilárdsága, gyerekes kedélye… Jámborsága,
szerénysége, segítőkészsége szinte páratlan. Maga iránt szigorú,
mások iránt elnéző, munkás szorgalma bámulatra méltó!”
Életrajzát nagy részletességgel unokája - Szófer (Schreiber)
Salamon (beregszászi rabbi) - Chut-Hammesulas címen publikálja.
(6-124 old)
Mose (Schreiber) Szófer, akit írásairól Chatam Szofernek
neveznek 1762 szeptember 24-én péntek délután, a Megtérés
Szombatjának beköszöntése előtt, Tisri 7-én született
Frankfurtban. Apja Smuel Schreiber, anyja Rejzel, a poseni Éger
Akiva rabbi lánya. Családja tőzsgyökeres frankfurti volt. Ükapja
sírköve megtalálható a frankfurti temetőben (Simon Szófer 1640).
A fiatal Mose 19, amikor elhagyja szülővárosát, hogy kövesse
mesterét, Nathan Adler rabbit száműzetése helyére, Boskovitzba.
A száműzetés oka, a rabbi tiltakozása volt az ellen, hogy
Németországban vészesen lecsökkentek a jesivák számai a rabbik
érdektelenségéből fakadó érdemtelenségük miatt. E száműzetésben
osztozott Pinhas Horowitz rabbival, aki szintén tanára volt az
ifjú Szofernek. A két tudós rabbi tiltakozása a felvilágosodás,
haszkala, az asszimiláció és emancipáció hatásai ellen, amivel
egyértelműen a Tóra tanházból való száműzetését gondolták, nagy
és egyre erősödő hatásként érte a kialakulóban levő ifjú
jellemét.
Chatam Szofer rabbiszolgálatot teljesített a morvaországi
Desnitzben, majd 1798-ban az Esterházy-birtokhoz tartozó
Nagymartinban (Mettensdorf). (4-11 fej.)
1806-ban meghívást kap az akkori Magyarország fővárosának és
egyszersmind a legjelentősebb hitközség rabbi székébe. Chatam
Szofer 30 évig, egészen haláláig dolgozott Pozsonyban. Rabbi
tevékenysége a Tóra védelmében és az általa alapított Jesivában
való tanításban teljesedett ki. Munkássága nyomán Pozsony lett
az ortodoxia központja. Rendkívüli szellemi és emberi adottságai
tették a reformok és a modernizálás elleni harc vezető
személyiségévé. Chatam Szofer - szemben a vilnai ortodoxiával –
e harcban szövetségesévé fogadta a haszidokat és a haszidizmust.
Jelszavává tette: „az újításokat tiltja a Tóra”, ezért tilos
minden, akár a legjelentéktelenebbnek tűnő halachikus eltérés is
- vallotta -, mert újítás. Chatam Szofer nemcsak Moses
Mendelsohn nézeteit utasította vissza, hanem minden olyan
iskolatípust, mely a felvilágosodással kapcsolatba hozható volt.
Szofer ortodoxiáját a kérlelhetetlen Sulchan Aruch hűség
jellemezte. A zsidóság legnagyobb ellenségét az emancipációban
és az asszimilációban látta. Tiltakozott a Tóra stúdiumokon
kívüli minden világi és nyelvi képzés ellen, mert abban az
asszimiláció lehetőségét és eszközét látta.
Chatam Szofer az a zsidó életképben és világlátásban a
száműzetés tudatot és az Ígéret földjére való visszatérés
szükségszerűségét látta és szorgalmazta. A zsidó társadalomban a
népiség fogalmát helyezte a felekezeti hovatartozás fogalma
fölé. Bátorította a legjobb tanítványait, hogy menjenek
Jeruzsálembe és erősítsék meg az ottani palesztinai zsidó
közösséget, Jisuvot. (8-3.old.)
Chatam Szofer levelezése szellemi öröksége is egyben, amely
kiválóságában és mennyiségében is utolérhetetlen. Nyomtatásban
hat kötetnyi responzum anyag jelent meg. 1377 responzumot írt
életében. 500 személy és intézmény kérte halachikus döntését.
Döntéseinek fontosságát és súlyát mutatja, hogy a Sulchan
Aruch-hoz Oroszországban Piszche Tesuba címen r. Eisenstadt
Avraham Cvi írt kiegészítésében – mely 1895-ben Vilnában és
1989-ben Lenbergben jelent meg – a döntések és kommentárok
Szofert idézve történnek.
Chatam Szofer megértéséhez egyenes út a főműveiből,
responzumaiból való idézés és azok elemzése. Responzumai nemcsak
Tórahűségének, társadalmának képe is egyben, de legfőbbképpen a
rabbi szubjektivitásának képe a hatalmas tudásával és a zsidó
vallásirodalomban való jártasságával.
A soron következő responzumok felidézése fordításban az MTA
Judaisztikai Kutatóközpont Értesítőjében jelent meg 2006-ban.
A TESUVA-nak responzumnak (válasz-felelet) nevezik a konkrét
esetben hozott vallásjogi (halachikus) döntést , mely indoklást
is tartalmaz. A Tórában is előfordul (Smot 27, I-II), hogy a
tételes jogot megelőzi a konkrét helyzetet kikövetelte alkalmi
ítélet. A zsidó vallási életben nélkülözhetetlen a problémák
eseti elbírálása. A responzumok legfontosabb jellemzője, hogy
gyakorlati és alkalmi „műfajt” testesítenek meg. Más döntésekre
vagy exegetikai célokra nem használhatók. Ezért a legfontosabb
responzum-gyűjtemény, mely végigkísérte a zsidó történelmet, nem
vált „klasszikussá” és ami még fontosabb, nem kanonizálódott,
ahogy más exegetikai vagy rabbinikus mű. Nem vált a Jesiva
tananyag szerves részévé sem!
Chatam Szofer responzum-gyűjteménye részleges kivételt jelent az
újkori szerzők körében. R. Jissachar Goldstein tíz kötetre
tervezett, de torzóban maradt munkája (megjelent két kötet az
Orach Hajim-hoz, és három a Jore Déá-hoz) a Likute Hearot
„jegyzettár” részben kommentár is, amely megvilágítja az adott
responzum rabbinikus forrását, halachikus érvelését, képet adva
az adott responzum hatásáról is.
RESPONZUMOK
I. EGY ROSSZ HÍRBE KEVEREDETT ELŐIMÁDKOZÓ ELBOCSÁTÁSÁRÓL
(Chatam Szofer: Orach Hajim no. 2)
E responzumra azért esett e sorok írójának választása, mert
ilyen felvetett probléma csak az újkorban merülhetett fel. Ebben
az írásában ugyanis Mose Schreiber arra ad útmutatást, hogy
adott esetben elbocsátható egy rossz hírbe keveredett
előimádkozó. A zsidó közösségekben mint tisztséget ismerték a
rabbi, elnök (rosh ha-kneszet), templomszolga (samesz)
funkciókat, amit kiegészítettek a mohel, a sachter feladatkörei
is. A sliach cibur nem foglalkozást jelentett. Az imák
levezetését, a Tóra olvasását, Tóramagyarázatot bárki
vállalhatott, aki arra érdemes és alkalmas volt. A fogalom nem
foglalkozást jelentett, hanem utalt a személyre, aki az adott
feladatkört alkelomszerűen, vagy akár véletlenszerűen is
betölthette. Tehát csak az újkorban lehetett szó egy
hivatásszerűen működő sliach cibur eltávolításáról.
R. Amram Gaon (IX. sz.) és Rashi (R. Shlomo Jichaki) (1040-1105)
előírták, hogy minden közösség keressen magának arra alkalmas
előimádkozót. A XIV. században élt r. Jakov Asher az Arba
Turimban előírja, hogy ha egy közösségnek nincs pénze, hogy
rabbit vagy előimádkozót fizessen (eltartson), akkor a rabbi a
fontosabb. Az előimádkozói funkció kialakulásával és
rögzülésével együtt megfogalmazódtak az elvárások is.
R. Joszef Karo (1488-1575) megfogalmazza az alkalmassági
elveket: „… aki tiszta a vétektől, aki nem keveredett rossz
hírbe még gyermekkorában sem, aki alázatos, kellemes
megjelenésű, hangja élvezetes…” Az idézett responzumban ez a
probléma. Nem volt kérdéses, hogy a kérdező r. Shalom Ulmann (ROS
(1755-1825) Lakenbach-i rabbi, sem Chatam Szofer számára, hogy
csak alapos ok miatt bocsátható el egy sliach cibur. A kérdés
az, hogy a vétekkel kapcsolatos tények, híresztelések elégséges
alapul szolgálnak-e az ítélethez. Chatam Szofer csak magát a
rossz hírnevet vizsgálja, s annak bizonyíthatóságát! R. Shalom
Ulmann három rabbitól – az óbudai r. Joszef Jitzhak Müntz, a
komáromi r. Avraham Freistadt, és a cecei Jona Arje Lichter
rabbitól – hoz bizonyítást az inkriminált különféle vétkeiről.
Az adott levelek nem elfogadhatóak Szofer számára, mert egy
vétkesség bizonyításához három tanú kell, nem elég egy-egy rabbi
külön állítása, még ha oly nagy tiszteletnek örvendő is. Chatam
Szofer elsődleges kérdésnek tartja a rossz hírnév természetét.
Maguk a vádak külön-külön elegendőek, hisz a rabbik szerint
lopott, paráználkodott. De r. Mose Iszerleszt idézve (Sulchan
Aruch OH 53.25) „…nem kergetjük el egy pletyka miatt…” de szűnni
nem akaró rossz hírnév esetén akár egyetlen ember is
megakadályozhatja és eltávolíthatja” (uo) Chatam Szofer szerint:
„ha a kisebbség tiltakozik, hogy nem akarnak előimádkozót,
akiről rossz hír járja, hallgatni kell rájuk” (Tesuvot haRenach
4. pont). Más nézőpont r. Shlomo Luriatól idézett nézőpont: „ha
kinevezték és elkezdett imádkozni és egyesek szerint nincsen
kedvükre „…nem távolítható el, mert kinevezték…” Ennek
ellentmond Rabbenu Gersom tiltása: „ha el akarja kergetni a
feleségét, mondván „hitelt adok a híresztelésnek”, elkergetheti
akár annak akarata ellenére is! (Bet Smuel II.6) A
legkézenfoghatóbb érv Rasba Edjuot (tanuk) traktátusában van:
„olyan előimádkozó …rajta kapták nem zsidó nővel, és ezt hiteles
tanú tanúsítja, el kell távolítani, de ha a pletyka nem nyugszik
tanúvallomáson, nem válik alkalmatlanná”. Chatam Szofer még egy
hivatkozással jön, idézve Rabbenu Haj (Kol bo, „rav Jitzhak”
kezdetű rész): „mikor később … az illető jelét adta, hogy
elfordult bűneitől …nem lehet újból kinevezni előimádkozónak …”
A végleges és visszavonhatatlan elbocsátás távol állt Szofer
jellemétől és idézi r. Mose Iszerleszt a Darche Mose munkájából
(OH 53) „Semmi sem áll meg a bűnbánat előtt”.
Az ismételt bizonyítás során kiderül – a cecei rabbi leírásával
és tanúi igazolásával -, hogy a nem zsidó nő nida volt. Amikor
rajta kapták meztelenül és ütlegelték, azt mondta: „hiába
vertek, azt tettem, amihez kedvem volt és ezután is tenni
fogom”. „Két tanú jelentkezik, aki bizonyítja a paráználkodást
és kettő a lopást.” A rabbi döntése: „Minezen okból alkalmatlan.
Ha imádkozni akar, el kell távolítani. Menjen olyan helyre, ahol
nem ismerik, ott teljes és őszinte bűnbánatot gyakorol napokon
és éveken át, utána visszatér és meggyógyult.”
II. RABBI ALKALMAZÁSÁRÓL ILLETVE ELBOCSÁTÁSÁRÓL
A rabbiság mai értelemben vett „intézménye” a XIV-XVII.
században alakult ki. Azt megelőzően a Szmicha (ordináció)
Mózestől eredő fogalma megszűnt, a Szentély lerombolását
követően. A vallási elit titulusaiban, irányultságában és
elvárásaiban más értelmet nyertek. A XIV. századtól az lehetett
rabbi, aki elismert Talmud-tudóstól kapott oklevelet (Ktav
hatara). Ez egyfajta útlevél és ajánló levél volt. A középkortól
jelentkeztek a rabbi tisztséggel kapcsolatos problémák:
érdemtelen és alkalmatlan egyének pozícióba kerülése. Maga a
konfliktus, a rabbi alkalmazása, javadalmazása, illetve
elmozdítása.
A haszid világban az lehetett rabbi, akinek a nagyapja is rabbi
volt, illetve ha elvette a funkcionáló rabbi lányát.
(10-Bevezető 3.old.) A rabbi teljesen a közösségétől függött,
aki alkalmazta, eltartotta. Ennek függvényében volt kisebb vagy
nagyobb a hely és annak tradíciója, elismertsége mértékében az
elvárás a rabbival szemben.
Ezekkel a problémákkal magának Chatam Szofernak is szembe
kellett néznie, ismernie kellett és tapasztalni a saját, vagy
sorstársai „bőrén”.
A responzum nem tartalmazza a kérdező személy nevét, sem azt,
kivel kapcsolatosan felmerült a kérdés. Következtethető, hogy a
kérdező csak elvi állásfoglalást kér a rabbitól olyan kényes
kérdésben, ahol az ügy hátterében szereplőket nem akarja
megnevezni. A responzum alapján a következő kérdésekkel
állhatnak elő az elégedetlenek:
- Meg lehet-e tagadni a rabbi fizetését?
A feltevés abból a megfontolásból indul ki, hogy a kinevezést is
megakadályozhatja egyéni tiltakozás.
- Ha a rabbinak nincs felhatalmazó levele, döntései
érvénytelenek, legitimitása megkérdőjelezhető!
- Ha a szerződése lejárt, alkalmazása érvénytelen!
A kérdések megválaszolása alapjául Rema tekintélye áll a
következő döntvényével (SA:JD 245 vége) Azokon a helyeken, ahol
határozott időre fogadnak rabbit (lekabel rav) vagy az a szokás,
hogy tetszés szerint választanak „jogukban áll”
Rabbi fizetése:
I. Sulchan Aruch előírja, hogy mindenki köteles hozzájárulni
a hazan alkalmazásához. Még inkább a rabbi alkalmazásával
kapcsolatosan.
II. A közösség egészének kötelessége, hogy rabbit alkalmazzon.
Ez mindenkire nézve anyagi tehervállalást jelent.
Rabbi oklevele:
Oklevél nélküli rabbi nem alkalmazható. De ha már
hivatásában van és azt jól tölti be, az irat hiánya nem lehet
működésének akadálya.
Rabbi szerződése:
A szerződés lejárta után nem szokás felmenteni a rabbit.
A szerződést szokás három évre írt szerződéssel alkalmazni.
Ennek alapja Jesaja könyve (16/14): „három év, mint a béres
évei”. Szofer idézi a Tórát (Devárim 15/18) „mert a béresnek
kétszeres évét szolgálta meg neked hat éven át”. A Tóra ezt a
héber rabszolgára vonatkoztatva érti. „kétszeres bérét a
béresnek”, tudniillik a héber rabszolga nappal és éjjel is
dolgozik, ugyanis kanaánita szolgálólányt adtak mellé. Tehát a
három évi szerződés nem kötelező, lehet hat év is. Szofer
szerint jobb, ha semmit nem írnak a szerződés időtartamára
nézve.
Chatam Szofer véleménye a szerződéssel kapcsolatosan: „A
szerződés a rabbi érdekét szolgálja, hogy lehetősége legyen
feladni pozícióját a szerződés lejártával, és ne legyen héber
rabszolga!” (5. 49. old.)
A közösségnek nincs joga elmozdítani a rabbit a szerződés
lejárta után sem, csak ha ott ez a szokás. (5. Rema-ra való
hivatkozás 48. old.)
A responzum végkövetkeztetése: „Nem hallottunk még olyat …hogy
eltávolítottak volna rabbit a székéből …Nem is szabad ilyennek
előfordulnia, mert ha még vétkezik is, az Av Bet Din nem
mozdíthatja el, nem közösítheti ki.” Chatam Szofer hivatkozik az
Usában hozott rendelkezésekre, Jerusálemi Talmud Hagahot Aseri (Aser
javításai), Elu megalchim szakasz.
III. HÁROM GYÁSZ SZOKÁSRÓL
A responzum válasz rav Wolf-nak (Benjamin Zeev) sájléjára,
aki tanítványa volt, és Palotának lett az Av Din-je (5.55.old.)
A kérdés a palotai chevra kadisha új vezetőjének három tervezett
temetési változtatására vonatkozik:
I. Arra a szokásra, hogy a halottat megkenik borral és felvert
tojással.
Hivatkozik Avraham b. Michal Dantzig Hokmat Adam opuszára, ami
szerint ez visszataszító dolog.
II. Arra a szokásra, hogy a halott kezét ökölbe szorítják és
beletesznek egy fapálcát (gepelach).
Hivatkozik (Devarim 32.50) Mózes azt mondja Áronnak halála
előtt: „Nyújtsd ki a kezed és kinyújtotta, csukd be a szemed és
becsukta.” Ebből kitanulható, hogy a halott keze ki van nyújtva
és nem ökölbe szorítva (5.56. old.)
III. Arra a szokásra, hogy a chevra kadisha eladja a temetőben
lekaszált füvet.
Chatam Szofer magyarázata az első responzumra a borral való
meghintéssel kapcsolatosan a Jeruzsálemi Talmud Sekalim
traktátusában van: „meghintik a halottat” A tojással való
megkenés, Aharon Berachja b. r. Mose miMedina (Modena1639)
Maavar Jabbok: Tojások szakasz: „a tojás beborítja a halott
fejét és megvédi az ítélet erőitől. A következtetés az, hogy nem
lehet megszüntetni Hosz Rema is kötelezővé teszi (SA:JD352
fejezet vége)
A halott kezének ökölbe szorításáról nem hallott, illetve arról,
hogy abba gepelachot helyeznek. De a magyarázatot erre abban
látja, hogy a mohel a csecsemő kezének ökölbe szorításában a
Sadaj betűt formázza, amikor a gyülekezet azt mondja ”Véredben
élj”. A gepelachot illetőleg csak véli feltételezni, hogy köze
lehet a feltámadás eszméjéhez (gilgul mehilot) illetve ahhoz,
hogy azt mondják, hogy a halottak a Messiach eljövetelekor botra
támaszkodnak majd! Mose Rabbenu amikor azt mondta, hogy „Nyújtsd
ki kezed és csukd be szemed” azt akarta, hogy ne a halál nyújtsa
ki kezét illetve csukja be szemét, hanem azt még életében tegyem
mintegy engedelmeskedve Isten illetve a sorsa akaratának. De
bármennyire is megmosolyogtató, nem szabad egyetlen szokást sem
kinevetni, még azt sem, amikor dübörögnek Hámán nevének
hallatán.
A harmadik változtatást, mármint, hogy a temető füvét ne adják
el, nem tartja tanácsosnak, mivel azt helyesebb szegények
megsegítésére, halottak szükségleteire, halotti lepelre
fordítani.
Chatam Szofer a már megfogalmazott véleményét diszkusszióval
zárja. Szerinte a halott borral és tojással való „leöntése” az
élők tiszteletének jele. Célja, hogy jó illatot érezzenek, akik
megtisztelik megjelenésükkel a halottat. A kéz ökölbe szorítása
helyi szokás, mint ahogy a gepelach elhelyezése is. Ez nevetség
tárgya lehet nem zsidó résztvevők szemében, babonára illetve
tudatlanságból eredő varázslat feltételezésére gondolhatnak
ilyenkor. Tehát nem ajánlja. De ha ragaszkodnak hozzá, fektessék
a gepelachot a halott mellé.
Chatam Szofer responzumaiból felismerhető kivehető a tudásból
eredő és racionalitással összevont hagyományőrző jelleme. Az,
ami célja volt nem csak a tanításának, hanem egész
életszemléletének, életcéljának.
Chatam Szofer minden tekintélye és minden igyekezete sem tudta
meggátolni, hogy a zsidóság ortodox, neológ illetve status quo
közösségekre szakadjon. Magyarországon és Erdélyben is Chatam
Szofer tanítványai mesterük szellemében elleneztek minden
újítást, a nem zsidó tudományok művelését, a templomi szónoklat
a megengedett jiddis nyelven kívül más nyelven elmondott
drosékat. Chatam Szofer követői közül a margittai, kolozsvári,
szikszói, majd végül kolomeai rabbi Hillel Lichtenstein volt az
ortodoxia legelhivatottabb élharcosa. Ő volt, aki 1865-ben
összehívta Nagymihályfalván a hagyományokhoz ragaszkodó rabbikat
(80rabbi jelent meg), hogy tiltakozzanak minden vallásújítás
ellen, amit Chatam Szofer is ugyanolyan súlyú veszélynek
tartott, mint minden bálványimádást. Tilalmak között, melyeket
Chatam Szofer fogalmazott meg egy generációval előtte: idegen
nyelvek használata, nem zsidó ornátus megengedése, kórus
alkalmazása istentiszteleten, tornyos zsinagógák építése, a bima
elmozdítása a zsinagóga közepéről. Valamint tilos még belépni is
olyan zsinagógába, ahol ezek megengedettek, illetve használatban
vannak. Az esküvőnél használt Hüppe-t tilos templomban
felállítani, csak szabad ég alatt megengedett.
A Nagymihályfalván hozott döntéseket aláírta a szatmári,
margittai, szigeti, szászrégeni, bethleni, szentgyörgyi,
szilágysomlói, kolozsvári, avasfelsőfalui, mocsi rabbi, illetve
Magyarország sok neves rabbija. A határozatot a Tesuvot Bet
Hillel c. műben tették közzé (3. 206. old.)
A Nagymihályfalvi gyűlést az 1868-69 évi kongresszus követte az
Országos Gyűlés, ami után az egész kelet-európai zsidóság
kétfelé szakadt, külön szervezete alakult meg a neológ és
ortodox közösségeknek. A két ellentétes irányzat mellett
megalakult a status quo irányzat, akik meg akarták őrizni a
kongresszus előtti állapotot. Mindezt a szakadást Kecskeméti
Lipót nagyváradi rabbi fogalmazása szerint egy féle zsidóság
van, ami viszont sokszínű, többféleséget mutat. A két féle
zsidóságot, ami ellen Chatam Szofer harcolt, közönyösen vagy
semlegesen élt egymás mellett. A neológ másképpen: nyugati
szertartású izraelita hitközségek szervezetéhez 1932-ben 35
hitközség tartozott. Ezekhez nem akartak, de nem is tudtak volna
a jesivákban rabbi levelet kapottak elhelyezkedni. Ezt az űrt
töltötte ki az 1877-ben megnyílt Országos Rabbiképző Intézet,
ami rabbikkal látta el ezeket a közösségeket. Itt a Biblián és a
Talmudon kívül képzettséget szerezhettek még a zsidó tudományok
egyéb ágazataiban is: történelem, nyelvtudomány, filozófia stb..
Olyan világhírű tudósok vezetése alatt tanulhattak itt, mint
Bloch Mózes, Kohn Sámuel, Goldziher Ignác, Kaufmann Dávid,
Bacher Vilmos, Blau Lajos, Guttmann Mihály.
Ez a szellemiség gazdagította a zsidó univerzumot és azt, amit
az ortodoxia kizárt a soraiból, ők egy talán gazdagabb, de
ugyanolyan hagyományőrző szellemiségben vittek tovább. Minden
csak látszólag mond ellent annak, amit Chatam Szofer képviselt.
Az ő zsenialitása sem tudta az időt megállítani. Ha később élt
volna, talán a félelme is szertefoszlott volna látva, hogy a
másik oldal sem akar mást, kevesebbet, vagy a Tóra és a Talmud
szellemével ellenkezőt. Csak az irány, a megközelítés más, de a
cél, az akarat és a szellem ugyanaz.
Irodalomjegyzék:
1. Zsidó lexikon 1929, Budapest
2. Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20.
században; Csokonai Kiadó, 1997
3. Carmilly-Weinberger, Moshe: A zsidóság története Erdélyben
(1623-1944);
MTA Judaisztika Kutatócsoport, 1995
4. Nathaniel Katzburg: Fejezetek az újkori zsidó történelemből
Magyarországon;
MTA Judaisztikai Kutatócsoport – Osiris Kiadó Budapest, 1999
5. MTA Judaisztika Kutatócsoport Értesítő; 2006
6. Pietsch, Walter: Reform és ortodoxia; Múlt és Jövő Budapest, 1999
7. Jakov Katz: Végzetes szakadás; Múlt és Jövő, 1999
8. Eliezer Slomovits: Chatam Szofer és az ereci gondolat; Új Élet,
2006. július 1
9. Dr. Goldberger Izidor: Szófer Mózes; IMIT Bp., 1929
10. Martin Buber: Haszid történetek; Atlantisz, 1995
Szerdócz J. Ervin
OR-ZSE Rabbihelyettes szak
IV. évfolyam
2006.12.06
 |
