Az ókori Izrael
fénykorát Dávid és Salamon király uralkodása alatt élte meg. Ebben a
dolgozatban Salamon királyt próbálom meg bemutatni, aki egy nagyívű
uralkodó volt, ugyanakkor meglehetősen ellentmondásos személyiség.
Fő forrásom a Biblia, azaz a Tanach, mely teljes részletességében
tárja elénk ezt az ellentmondásosságot, s így Salamon király esendő
emberi vonásait sem titkolja el előlünk.
Kezdeném egy rövid történeti bevezetővel. Hogyan is kerültek Izrael
élére királyok? Ez látszólagosan ellentmond annak, hogy Izrael
egyetlen uralkodót ismer el saját maga felett: az Örökkévalót.
Azonban a tizenkét törzs a honfoglalástól kezdve állandó külső
fenyegetettségben élt, és így egy idő után szükségessé vált egy
központosított királyi hatalom, szemben az ideiglenesnek mondható
bírák vezette seregekkel, ami megvédi az országot. Sámuel kente fel
ekkor Sault. Őt követte Dávid király, akinek uralkodása alatt
megerősödött Izrael. Dávid király Bátsevától született fia volt
Salamon, aki őt követte a trónon Dávid akaratából. Salamon volt az
utolsó király, olyan értelemben, hogy halála után nem sokkal két
részre szakadt Izrael: a tíz törzsből álló Izraelre és a két
törzsből álló Júdára. Ez tehát az első dolog, amit ki kell emelni
Salamonról, hogy egy király volt a három közül, aki valaha is
uralkodhatott Izrael népén. A második dolog az, hogy hála Dávidnak
és persze az Örökkévalónak, az ő uralkodására egy békés korszakot
"örökölt". Dávid idején sikerült elfoglani többek között
Jeruzsálemet és megszilárdítani a határokat. Mit jelentett ez
Salamonra nézve? Azt, hogy az ország belügyei felé is fordíthatta
figyelmét, és maradandót alkothatott, mely mindmáig őrzi a nevét.
Ahogyan azt 1Kir 5,3-ban is írja, Salamon a békés időszak
beköszöntével megteremtettnek érezte a lehetőségét a prófécia
beteljesítésének, az első Jeruzsálemi Szentély megépítésének.
Most pedig, hogy megismertük Salamon uralkodásának történelmi
körülményeit, visszatérnék arra, hogy mit tudhatunk meg Salamonról,
az emberről, illetve Salamonról, a királyról, ha a Tanachot
olvassuk. Időrendben beszéli el Salamon történetét a trónra jutástól
kezdve a haláláig a már idézett Királyok Könyve I. 1-11, valamint a
vele párhuzamosan haladó Krónikák Könyve II. 1-9. Ezenkívül Salamon
maga is írt három könyvet is a Ketuvimba: Énekek Éneke (fiatal
Salamon), Példabeszédek (középkorú, bölcsességének teljében lévő
Salamon), valamint Prédikátor könyve (idős, kiábrándult Salamon). Én
a magam részéről hasznosnak tartom e kétféle forrás egyidejű
olvasását. Azaz ha szeretnénk pontosabb képet kapni arról, hogy
milyen ember és milyen király is volt Salamon, akkor egyszerre
érdemes néznünk élete történetének alakulását a Krónikákban és a
Királyokban, valamint olvasni három saját művét. Ezek
felhasználásával Salamon életében meghatározó motívumokat véltem
felfedezni, amik párhuzamosan haladnak, ezeket és előfordulásukat
fogom a most következőkben kifejteni. Első motívum: bölcsesség és
Isten. Második: szerelem és nők. Harmadik: kétkedés és elhajlás.
Salamon élete úgy alakult, hogy az első motívum állt szemben a
másodikkal és a harmadikkal, olyan értelemben, hogy Salamon élete
vége felé elfordult az egyistenhittől. Történelmileg ezt úgy
magyarázzák, hogy külpolitikai kapcsolatait kívánta megerősíteni
egy-egy szomszédos ország uralkodó családjába való beházasodással.
Azonban az új feleségek új bálványokat is hoztak magukkal, melyeket
a király nem vetett meg, sőt templomokat is épített nekik. Erről
számol be 1Kir 11. Ezért, ahogyan az Írás mondja, az Örökkévaló
megharagudott Salamonra, amiért az elfordult tőle, holott kétszer is
megjelent neki és segítette uralkodásában. Ez a fajta szembenállása
a Salamon életében megjelenő kérdéseknek teszi oly emberivé
számunkra Salamon történetét. Emiatt éreztem úgy, hogy Salamon
kapcsán ez a leginkább hangsúlyozásra érdemes, olyannyira, hogy
írásomnak ezt a címet is adtam: hogy Salamon királya volt Izraelnek,
talán a legnagyobb, ugyanakkor ember is volt, akárcsak mi is azok
vagyunk, hibáival és jó tulajdonságaival együtt. Most pedig vegyük
sorra az egyes motívumokat és megjelenésüket.
Bölcsesség, Isten. Miért tartozik ez a két látszólag különböző
motívum egybe? Legendás történet, hogy amikor Salamon a trónra
került, megjelent neki az Örökkévaló, hogy kérhet tőle akármit. Ő
bölcsességet kért, bölcsességet az ítélkezéshez, azaz döntéshez jó
és gonosz között és bölcsességet a kormányzáshoz, mint Izrael, a
választott nép sorsának kormányzásához (1Kir 3,9, 2Krón 1,10). Az
Örökkévalónak pedig annyira megtetszett ez, hogy Salamon nem
kincseket, hatalmat, hosszú életet és ellenségeinek halálát kívánta,
hogy a bölcsesség mellé gazdagságot és dicsőséget is ígért, valamint
hosszú életet, feltéve, hogy megtartja az Ő parancsolatait. A képlet
tehát egyszerű volt, és mint ahogy azt a történelemből tudjuk, az
Örökkévaló megtartotta ígéretét teljes egészében. Salamon
bölcsessége egy csapásra híres lett az egész országában, miután két
perlekedő asszony között sikeresen "osztott el" egy újszülöttet.
Aztán idővel Salamon bölcsességének híre átlépte az ország határait,
így történt, hogy Sába királynője is eljött Salamonhoz, hogy
személyesen győződjön meg a róla szóló történetek igazságáról (1Kir
10,1-8). Ennek a látogatásnak a mai korra nézve is van hatása,
nevezetesen az, hogy az etiópai zsidó közösségek Salamon és Sába
királynőjének leszármazottainak tekintik magukat.
Már említettem, hogy Salamon volt az, aki az első Szentélyt
megépítette. A Királyok Könyvében és a Krónikák Könyvében erről is
van részletes leírás. Történetünk szempontjából érdekesebb azonban
az, hogy miután a Szentély felépült, az Örökkévaló újra megjelent
Salamonnak, és mintegy megismételte a trónra lépéskor tett ígéretét:
szép dolog, hogy Szentélyt épített Salamon, és jelen lesz az
Örökkévaló minden áldozatnál és szertartásnál, de ez még nem minden.
Salamonnak ugyanúgy meg kell tartania a parancsolatokat és
törvényeket, ahogyan Dávid, az ő apja is megtartotta, és akkor
Izrael megmarad, a trónján pedig Salamon utódai fognak következni,
de ha nem tartja meg, akkor korántsem vár ilyen rózsás jövő az
országra (1Kir 9,3-9). Ez a második figyelmeztetés számomra olyasmit
mutat, hogy az Örökkévaló ismerte Salamon lelkét, tudta, hogy
hajlamos arra, hogy a külsőségeket előrébb sorolja a
kötelezettségeknél. Az élvezeteket és szépséget szerette, amint azt
a következő két motívum kapcsán is fogjuk látni. Ez nagyon is emberi
vonás, nem egyből elítélendő, de azért vigyázni kell vele - ezt
üzente az Örökkévaló Salamonnak. Szép és jó, hogy van már formája az
istentiszteleteknek, de ne ez legyen az elsődleges, és ne érezze
Salamon azt, hogy a Szentély felépítésével egy életre letudta minden
vallási és erkölcsi kötelezettségét.
Mindhárom fent felsorolt motívumhoz kapcsolódik Salamon egyik
könyve, amiben az adott gondolkodásmódja Salamonnak a
legerőteljesebben kifejeződik. A bölcs, istenfélő, Szentélyt építő
király gondolkodása a Példabeszédek könyvében jelenik meg.
Rövid kitérő erejéig előrevetítem a háromféle motívum kapcsolatát az
írott forrásokkal és Salamon életével az alábbi táblázatban:
Tulajdonság
|
Salamon, az ember
|
Salamon, a király
|
Bölcsesség, Isten
„Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet.(1Kir
3,9) |
Példabeszédek Könyve
„Az Úrnak félelme az
ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.”
(Péld 1,7)
|
Isten mellett
"Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem az égben,
sem a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha
teljes szívükkel előtted járnak.” (2Krón 6,14)
|
Szerelem, nők
„Volt neki hétszáz főrangú
és háromszáz másodrangú felesége.” (1Kir 11,3)
|
Énekek Éneke
„Két melled, mint
két őzike, mint gazellapár, mely liliomok közt legel.” (Énekek 4,5)
|
Istennel szemben
„Így
történt, hogy Salamonnak a szívét vénségére más istenekhez hajlították
feleségei, és szíve nem volt teljesen Istené, mint volt apjának, Dávidnak
a szíve.” (1Kir 11,4)
|
Kétkedés, elhajlás
"Igen nagy hiábavalóság
- mondja a Prédikátor -, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!"
(Préd 1,2)
|
Prédikátor Könyve
„Rászántam magam arra,
hogy megvizsgálok, és bölcsen kikutatok mindent, ami az ég alatt történik.
Rossz foglalkozás ez - azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak
vele.” (Préd 1,13)
|
|
Salamont, az embert háromféle tulajdonság jellemezte, melyről három
könyvet írt. Ezekből a könyvekből kitűnnek számunkra a cselekedetei
mögött álló gondolkodás. A cselekedetei embereiek, s így nem
egyértelműen rosszak vagy jók, hanem időben változók. És állandó
kétkedés jellemzi gondolkodását, ez a legemberibb vonása mindenféle
hitnek, ez az, ami megjelenik a Prédikátor Könyvében, ahogyan az a
fenti idézetből látszik. Ennek elején szerepel ez az idézet, mely
első olvasatra egyáltalán nem tűnik úgy, mintha az Örökkévaló
mellett érvelne. A könyv végére érve azonban egyre többször
köszönnek vissza a Példabeszédek Könyvéből ismerős fordulatok,
melyek már istenfélelemről és Isten tiszteletéről írnak - egy
egészen más megvilágításban.
Most térjünk is vissza ehhez a motívumhoz és az ehhez kapcsolódó
Példabeszédek Könyvéhez. Alapvetően egy vezérfonala van ennek a
könyvnek: a jó és rossz elkülönítése, ahogyan azt Salamon kérte az
Örökkévalótól, hogy meg tudja tenni. Bölcsekről és bolondokról,
jóról és gonoszról szól minden sora, azoknak az ismérveit sorolja
fel, hogy hogyan kell a kettőt egymástól megkülönböztetni. Számomra
különösen érdekesek voltak azok a közmondásszerű mondatai, amelyek
így kezdődnek: "Jobb..." Ezek aztán a Prédikátor Könyvében is
visszaköszönnek. Salamon úgy építi fel ezeket a mondatokat, hogy ne
legyen a döntés annyira egyértelmű, a két mérlegelt helyzetet
igyekszik minél kiegyensúlyozottabbá tenni azért, hogy az állítása
még karakteresebben és maradandóbban jelenjen meg, hogy minél több
információt hordozzon. Például: "Jobb a nyílt feddés a titkolt
szeretetnél." (Péld 27,5). Ha belegondolunk ennek a mondatnak az
állításába, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanolyan könnyen egyet
tudunk vele érteni, mint például ezzel: "Jobb a száraz falat ott,
ahol békesség van, mint ha lakomával van tele a ház, de veszekednek
benne." (Péld 17,1). Ugyanakkor az így felépített mondatoknak nevelő
ereje is van. Egyik személyes kedvencem például ez: "Jobb a türelmes
ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít." (Péld
16,32).
Szerelem, nők. Ez a motívum a táblázatomban egyfajta fele-fele
szerepet játszik, akárcsak bárki életében. Lehet Isten mellett,
amennyiben a nő szépségében valaki olyan módon képes felismerni az
isteni teremtés csodáját, ahogy azt Salamon tette, és lehet Istennel
szembeni is, ha a férfit megbolondító szerelmi érzés olyasmire
ragadtatja, amire Salamont ragadta néha - atyái Istenének
elvetésére. Különleges példát ad minderre az Énekek Éneke, mely nem
más, mint a fiatal Salamon király által írt erotikus szerelmes dal,
ugyanakkor mégis szerepel a Tanachban, szimbolikusan, mint az
Izrael, mint menyasszony és az Örökkévaló, mint vőlegény kapcsolatát
kifejező szöveg.
A választékosan megfogalmazott szöveg egy beteljesült szerelem és
nász történetét meséli el, lépten-nyomon teletűzdelve természeti
hasonlatokkal és korabeli városnevekkel. A szöveg felépítése
röviden: a menyasszony és a vőlegény egymás szépségét énekli meg és
a vágyakozásukról ír. Aztán el kell válniuk egymástól, majd újra
találkoznak és örök szerelmükről tesznek esküt.
Salamon ebben a szövegben valóban rendkívüli költői képességeiről
tesz tanúbizonyságot, de mint azt fent is írtam, volt alkalma a
gyakorlatban is tapasztalatot szereznie szerelem terén. Első
felesége, akit a Biblia említ: az egyiptomi Fáraó lánya (1Kir 3,1).
A következő említés a témában Sába királynőjének látogatása (1Kir
10,1-13), melyből annyit tudunk meg, hogy a királynő felnézett
Salamonra, csodálta a bölcsességét. Ezután ajándékokkal halmozták el
egymást. Több történésről nem ír, de ahogy fent is írtuk, kettejük
kapcsolatának további részleteit nem zárja ki a történelem. A
következő említésben már nem egy nőhöz fűződő viszonyáról szól a
Királyok Könyve, hanem több százról. Ez az a rész, amit a
táblázatban a "Szerelem, nők" motívumhoz idézetként jelöltem meg.
Ugyanez a rész teszi pontossá azt is, hogy ez a történet mennyiben
kapcsolható joggal a fenti táblázat osztása szerint az "Istennel
szemben" részhez, két szempontból. Az egyik a 2Móz 34,16-ban
megjelenő tiltása a Kánaán földjén élő idegen népekkel való
házasságnak. A másik az ezzel szorosan összefüggő bálványimádás
tilalma, a Tóra ugyanis pont ebben a fenti részben azzal indokolja a
házasság tilalmát, hogy nehogy az idegen népek lányai idegen istenek
imádására ösztönözzék a zsidó férfit. Ebből a kis történetből,
esszénkben immár másodjára, az derül ki, hogy az Örökkévaló előre
elgondolása sajnálatosan helyesnek bizonyult Salamon esetében.
Kétkedés, elhajlás. Az idős Salamon király, még egyszer, utoljára
tollat fog és leírja tapasztalatait, amit a világról az évek során
összegyűjtött. Érdemes úgy olvasni ezt a Prédikátor Könyvét, hogy
közben visszaemlékszünk arra, hogy ez volt az a Salamon, aki
bölcsességet kívánt annak idején az Örökkévalótól. És most, hogy
megkapta, leélt egy életet, és nem adja egyértelmű jelét annak, hogy
elégedett a döntésével. Ezt példázza a táblázatbeli idézet, ami a
bölcselést is hiábavalóságnak tartja. Ennek a szövegnek a
szervezőereje ez: megmutatni, hogy az evilági dolgok mind
hiábavalóságok, tanulságot keresni Istenben, de végső soron
kiábrándul. Mindemellett számomra ez a könyv szövegileg jobban
szervezettnek tűnt a korábban íródott Példabeszédeknél és erkölcsi
mondandója is elgondolkodtatóbb, megragadóbb, tehát Salamon
íráskészsége szerintem jobb lett, miközben magával az eszmeiség
negatív változásával nem feltétlenül kell az olvasónak egyetértenie.
Ugyanakkor én szeretem olvasni az ilyen szövegeket, amikkel nem
értek egyet, mert megpróbálhatom megkeresni az általa feltett
kérdéseire a saját válaszomat. A Prédikátor Könyvének különös
jelentőségét is ebben látom, hogy közvetlenül szólítja meg a ma
emberét és azonnal mozgósítja a gondolatait az Örökkévalóval és a
saját életével kapcsolatosan. Ez az, amit csak a kétkedés, az emberi
kétkedés, Salamon, az ember kétkedése tud előidézni.
Salamon ebben a könyvben ugyanis szinte minden szóba jöhető dolgot
számba vesz és megfontol, ami az emberi élet értelmével kapcsolatban
elmondható. Beszél bölcsességről és bölcselésről, élvezetekről,
gyönyörről, nevetésről, szenvedésről. Felteszi a kérdést, hogy
mindennek mi értelme van, ha egyszer az ember holnap meghal? Ezzel
engem egyik kedvenc versemre, Babits Mihály Esti kérdésére
emlékeztet, melyben ugyanez a kérdés fogalmazódik meg, csak
Babitsnál a természeti tünemények és ember alkotta szépségek vannak
felsorolva, és ezekre reagál a költő úgy, hogy "ez a sok szépség
mind mire való?" Az elmúlásról pedig: "miért nő a fű, hogyha majd
leszárad? Miért szárad le, hogyha újra nő?" Ezzel szemben Salamon a
saját életére konkretizálja ugyanezeket a természetes kérdéseket.
Leírja, hogy az evilági élet nyújtotta lehetőségek nem adják meg
neki azt az elégedettségérzést, amit pedig természetes módon
igényelne. Nem találta meg a módját annak, hogy választ találjon
erre az egyszerű kérdésére, pedig ha valakinek, hát Salamon
királynak aztán biztosan tényleg minden lehetséges eszköz a
rendelkezésére állt: pénz, hatalom, nők, tudás, olyan mértékben,
ahogyan ezen a Földön csak keveseknek. Ez szól igazán a mához,
figyelmeztet: mindez még nem garancia az örök boldogsághoz. Mindezek
birtokában ugyanúgy eltévedhetünk a boldogság felé vezető úton,
ahogyan Salamon is eltévedt, ugyanolyan botlást elkövethetünk,
amilyet ő elkövetett: kétszer közvetlenül neki mondja a Világ
Teremtője, hogy semmi mást nem kell tennie, mint betartania az Ő
parancsolatait, ahogyan apja, Dávid is betartotta - aztán végül egy
alkalmatlan pillanatban mégis letért az Örökkévaló által kijelölt
útjáról.
Persze ebben a könyvben is megjelenik az Örökkévaló dicsérete és
intés az Ő tiszteletére. A végső következtetés levonásában Isten
mint ítélő bíró jelenik meg. Szerepel a könyvben intés a
parancsolatok megtartására és az Örökkévaló létét szembeállítja az
emberlét végességével. Ugyanakkor már nem egy egyértelműen pozitív
istenkép ez, Isten nem bőkezű jutalmazóként van feltüntetve, sőt,
helyenként Salamon úgy véli, hogy amit Tőle kapott, az is
hiábavalóság.
Az idős Salamon, életét összegezve nem tud elsöprő optimizmussal
tekinteni a jövőbe. Élettörténetét ismerve tudjuk, hogy erre minden
oka megvan, hiszen elfordult Istentől, az ő életében még nem lesz
büntetés, apjára, Dávidra való tekintettel (1Kir 11,12), de utána
hamarosan széthullik Izrael egyesült királysága Izraelre és Júdára,
kezdődik a szétszórattatás. Salamon uralkodásával Izrael népének
egyik legfényesebb és legdicsőségesebb korszaka örökre lezárul.
Ugyanakkor ennek a korszaknak a betetőzését is Salamon negyven éve
jelenti. És azt sem mondhatjuk, hogy nyom nélkül telt el ez a
negyven év. Mert igaz, hogy a Szentélyt elpusztították, az emléke, a
szertartások részletei mindmáig kísérik a mi liturgiánkat is, ha
pedig Izraelben járunk, az első Szentély helyén épült második
Szentélyre emlékeztető Nyugati Falnál valahogyan mégis vissza tudjuk
idézni a salamoni fénykort. Az is igaz, hogy Izrael népe mindmáig
diaszpórában él, tudjuk, meglettek a következményei annak, hogy
Salamon elfordult az Örökkévalótól. De ugyanakkor nekünk még megvan
a lehetőségünk arra, hogy folytassuk a történetet, és ebben többek
között Salamon tanulságos könyvei is a segítségünkre lehetnek.
Bibliográfia
1. Biblia/Tanach (idézetek: Magyar Bibliatársulat újfordítású
Bibliája)
? Királyok Könyve I.
? Krónikák Könyve II.
? Énekek Éneke
? Példabeszédek
? Prédikátor Könyve
2. Dan Cohn-Sherbok, Lavinia Cohn-Sherbok: A judaizmus rövid
története, Akkord Könyvkiadó, 2001
3. OR-ZSE előadás anyaga: Bevezetés az Írásbeli Tanba, Róna Tamás,
2007
4. OR-ZSE előadás anyaga: Ókori zsidó történelem, Róbert Péter, 2007
5. Wikipédia (angol), szócikk: Solomon, http://en.wikipedia.org/
Szántó Ádám,
Liturgika szak, I. évf.
|