Szántó Ádám, Liturgika szak, I. évf.:
Salamon: király és ember


Az ókori Izrael fénykorát Dávid és Salamon király uralkodása alatt élte meg. Ebben a dolgozatban Salamon királyt próbálom meg bemutatni, aki egy nagyívű uralkodó volt, ugyanakkor meglehetősen ellentmondásos személyiség. Fő forrásom a Biblia, azaz a Tanach, mely teljes részletességében tárja elénk ezt az ellentmondásosságot, s így Salamon király esendő emberi vonásait sem titkolja el előlünk.

Kezdeném egy rövid történeti bevezetővel. Hogyan is kerültek Izrael élére királyok? Ez látszólagosan ellentmond annak, hogy Izrael egyetlen uralkodót ismer el saját maga felett: az Örökkévalót. Azonban a tizenkét törzs a honfoglalástól kezdve állandó külső fenyegetettségben élt, és így egy idő után szükségessé vált egy központosított királyi hatalom, szemben az ideiglenesnek mondható bírák vezette seregekkel, ami megvédi az országot. Sámuel kente fel ekkor Sault. Őt követte Dávid király, akinek uralkodása alatt megerősödött Izrael. Dávid király Bátsevától született fia volt Salamon, aki őt követte a trónon Dávid akaratából. Salamon volt az utolsó király, olyan értelemben, hogy halála után nem sokkal két részre szakadt Izrael: a tíz törzsből álló Izraelre és a két törzsből álló Júdára. Ez tehát az első dolog, amit ki kell emelni Salamonról, hogy egy király volt a három közül, aki valaha is uralkodhatott Izrael népén. A második dolog az, hogy hála Dávidnak és persze az Örökkévalónak, az ő uralkodására egy békés korszakot "örökölt". Dávid idején sikerült elfoglani többek között Jeruzsálemet és megszilárdítani a határokat. Mit jelentett ez Salamonra nézve? Azt, hogy az ország belügyei felé is fordíthatta figyelmét, és maradandót alkothatott, mely mindmáig őrzi a nevét. Ahogyan azt 1Kir 5,3-ban is írja, Salamon a békés időszak beköszöntével megteremtettnek érezte a lehetőségét a prófécia beteljesítésének, az első Jeruzsálemi Szentély megépítésének.

Most pedig, hogy megismertük Salamon uralkodásának történelmi körülményeit, visszatérnék arra, hogy mit tudhatunk meg Salamonról, az emberről, illetve Salamonról, a királyról, ha a Tanachot olvassuk. Időrendben beszéli el Salamon történetét a trónra jutástól kezdve a haláláig a már idézett Királyok Könyve I. 1-11, valamint a vele párhuzamosan haladó Krónikák Könyve II. 1-9. Ezenkívül Salamon maga is írt három könyvet is a Ketuvimba: Énekek Éneke (fiatal Salamon), Példabeszédek (középkorú, bölcsességének teljében lévő Salamon), valamint Prédikátor könyve (idős, kiábrándult Salamon). Én a magam részéről hasznosnak tartom e kétféle forrás egyidejű olvasását. Azaz ha szeretnénk pontosabb képet kapni arról, hogy milyen ember és milyen király is volt Salamon, akkor egyszerre érdemes néznünk élete történetének alakulását a Krónikákban és a Királyokban, valamint olvasni három saját művét. Ezek felhasználásával Salamon életében meghatározó motívumokat véltem felfedezni, amik párhuzamosan haladnak, ezeket és előfordulásukat fogom a most következőkben kifejteni. Első motívum: bölcsesség és Isten. Második: szerelem és nők. Harmadik: kétkedés és elhajlás. Salamon élete úgy alakult, hogy az első motívum állt szemben a másodikkal és a harmadikkal, olyan értelemben, hogy Salamon élete vége felé elfordult az egyistenhittől. Történelmileg ezt úgy magyarázzák, hogy külpolitikai kapcsolatait kívánta megerősíteni egy-egy szomszédos ország uralkodó családjába való beházasodással. Azonban az új feleségek új bálványokat is hoztak magukkal, melyeket a király nem vetett meg, sőt templomokat is épített nekik. Erről számol be 1Kir 11. Ezért, ahogyan az Írás mondja, az Örökkévaló megharagudott Salamonra, amiért az elfordult tőle, holott kétszer is megjelent neki és segítette uralkodásában. Ez a fajta szembenállása a Salamon életében megjelenő kérdéseknek teszi oly emberivé számunkra Salamon történetét. Emiatt éreztem úgy, hogy Salamon kapcsán ez a leginkább hangsúlyozásra érdemes, olyannyira, hogy írásomnak ezt a címet is adtam: hogy Salamon királya volt Izraelnek, talán a legnagyobb, ugyanakkor ember is volt, akárcsak mi is azok vagyunk, hibáival és jó tulajdonságaival együtt. Most pedig vegyük sorra az egyes motívumokat és megjelenésüket.

Bölcsesség, Isten. Miért tartozik ez a két látszólag különböző motívum egybe? Legendás történet, hogy amikor Salamon a trónra került, megjelent neki az Örökkévaló, hogy kérhet tőle akármit. Ő bölcsességet kért, bölcsességet az ítélkezéshez, azaz döntéshez jó és gonosz között és bölcsességet a kormányzáshoz, mint Izrael, a választott nép sorsának kormányzásához (1Kir 3,9, 2Krón 1,10). Az Örökkévalónak pedig annyira megtetszett ez, hogy Salamon nem kincseket, hatalmat, hosszú életet és ellenségeinek halálát kívánta, hogy a bölcsesség mellé gazdagságot és dicsőséget is ígért, valamint hosszú életet, feltéve, hogy megtartja az Ő parancsolatait. A képlet tehát egyszerű volt, és mint ahogy azt a történelemből tudjuk, az Örökkévaló megtartotta ígéretét teljes egészében. Salamon bölcsessége egy csapásra híres lett az egész országában, miután két perlekedő asszony között sikeresen "osztott el" egy újszülöttet. Aztán idővel Salamon bölcsességének híre átlépte az ország határait, így történt, hogy Sába királynője is eljött Salamonhoz, hogy személyesen győződjön meg a róla szóló történetek igazságáról (1Kir 10,1-8). Ennek a látogatásnak a mai korra nézve is van hatása, nevezetesen az, hogy az etiópai zsidó közösségek Salamon és Sába királynőjének leszármazottainak tekintik magukat.

Már említettem, hogy Salamon volt az, aki az első Szentélyt megépítette. A Királyok Könyvében és a Krónikák Könyvében erről is van részletes leírás. Történetünk szempontjából érdekesebb azonban az, hogy miután a Szentély felépült, az Örökkévaló újra megjelent Salamonnak, és mintegy megismételte a trónra lépéskor tett ígéretét: szép dolog, hogy Szentélyt épített Salamon, és jelen lesz az Örökkévaló minden áldozatnál és szertartásnál, de ez még nem minden. Salamonnak ugyanúgy meg kell tartania a parancsolatokat és törvényeket, ahogyan Dávid, az ő apja is megtartotta, és akkor Izrael megmarad, a trónján pedig Salamon utódai fognak következni, de ha nem tartja meg, akkor korántsem vár ilyen rózsás jövő az országra (1Kir 9,3-9). Ez a második figyelmeztetés számomra olyasmit mutat, hogy az Örökkévaló ismerte Salamon lelkét, tudta, hogy hajlamos arra, hogy a külsőségeket előrébb sorolja a kötelezettségeknél. Az élvezeteket és szépséget szerette, amint azt a következő két motívum kapcsán is fogjuk látni. Ez nagyon is emberi vonás, nem egyből elítélendő, de azért vigyázni kell vele - ezt üzente az Örökkévaló Salamonnak. Szép és jó, hogy van már formája az istentiszteleteknek, de ne ez legyen az elsődleges, és ne érezze Salamon azt, hogy a Szentély felépítésével egy életre letudta minden vallási és erkölcsi kötelezettségét.

Mindhárom fent felsorolt motívumhoz kapcsolódik Salamon egyik könyve, amiben az adott gondolkodásmódja Salamonnak a legerőteljesebben kifejeződik. A bölcs, istenfélő, Szentélyt építő király gondolkodása a Példabeszédek könyvében jelenik meg.

Rövid kitérő erejéig előrevetítem a háromféle motívum kapcsolatát az írott forrásokkal és Salamon életével az alábbi táblázatban:

Tulajdonság

Salamon, az ember

Salamon, a király

Bölcsesség, Isten

„Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet.(1Kir 3,9)

Példabeszédek Könyve

„Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.”  (Péld 1,7)

Isten mellett

"Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem az égben, sem a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívükkel előtted járnak.” (2Krón 6,14)

Szerelem, nők

„Volt neki hétszáz főrangú és háromszáz másodrangú felesége.” (1Kir 11,3)

Énekek Éneke

„Két melled, mint két őzike, mint gazellapár, mely liliomok közt legel.” (Énekek 4,5)

Istennel szemben

„Így történt, hogy Salamonnak a szívét vénségére más istenekhez hajlították feleségei, és szíve nem volt teljesen Istené, mint volt apjának, Dávidnak a szíve.” (1Kir 11,4)

Kétkedés, elhajlás

"Igen nagy hiábavalóság - mondja a Prédikátor -, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!" (Préd 1,2)

Prédikátor Könyve

„Rászántam magam arra, hogy megvizsgálok, és bölcsen kikutatok mindent, ami az ég alatt történik. Rossz foglalkozás ez - azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak vele.” (Préd 1,13)

 

Salamont, az embert háromféle tulajdonság jellemezte, melyről három könyvet írt. Ezekből a könyvekből kitűnnek számunkra a cselekedetei mögött álló gondolkodás. A cselekedetei embereiek, s így nem egyértelműen rosszak vagy jók, hanem időben változók. És állandó kétkedés jellemzi gondolkodását, ez a legemberibb vonása mindenféle hitnek, ez az, ami megjelenik a Prédikátor Könyvében, ahogyan az a fenti idézetből látszik. Ennek elején szerepel ez az idézet, mely első olvasatra egyáltalán nem tűnik úgy, mintha az Örökkévaló mellett érvelne. A könyv végére érve azonban egyre többször köszönnek vissza a Példabeszédek Könyvéből ismerős fordulatok, melyek már istenfélelemről és Isten tiszteletéről írnak - egy egészen más megvilágításban.

Most térjünk is vissza ehhez a motívumhoz és az ehhez kapcsolódó Példabeszédek Könyvéhez. Alapvetően egy vezérfonala van ennek a könyvnek: a jó és rossz elkülönítése, ahogyan azt Salamon kérte az Örökkévalótól, hogy meg tudja tenni. Bölcsekről és bolondokról, jóról és gonoszról szól minden sora, azoknak az ismérveit sorolja fel, hogy hogyan kell a kettőt egymástól megkülönböztetni. Számomra különösen érdekesek voltak azok a közmondásszerű mondatai, amelyek így kezdődnek: "Jobb..." Ezek aztán a Prédikátor Könyvében is visszaköszönnek. Salamon úgy építi fel ezeket a mondatokat, hogy ne legyen a döntés annyira egyértelmű, a két mérlegelt helyzetet igyekszik minél kiegyensúlyozottabbá tenni azért, hogy az állítása még karakteresebben és maradandóbban jelenjen meg, hogy minél több információt hordozzon. Például: "Jobb a nyílt feddés a titkolt szeretetnél." (Péld 27,5). Ha belegondolunk ennek a mondatnak az állításába, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanolyan könnyen egyet tudunk vele érteni, mint például ezzel: "Jobb a száraz falat ott, ahol békesség van, mint ha lakomával van tele a ház, de veszekednek benne." (Péld 17,1). Ugyanakkor az így felépített mondatoknak nevelő ereje is van. Egyik személyes kedvencem például ez: "Jobb a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít." (Péld 16,32).

Szerelem, nők. Ez a motívum a táblázatomban egyfajta fele-fele szerepet játszik, akárcsak bárki életében. Lehet Isten mellett, amennyiben a nő szépségében valaki olyan módon képes felismerni az isteni teremtés csodáját, ahogy azt Salamon tette, és lehet Istennel szembeni is, ha a férfit megbolondító szerelmi érzés olyasmire ragadtatja, amire Salamont ragadta néha - atyái Istenének elvetésére. Különleges példát ad minderre az Énekek Éneke, mely nem más, mint a fiatal Salamon király által írt erotikus szerelmes dal, ugyanakkor mégis szerepel a Tanachban, szimbolikusan, mint az Izrael, mint menyasszony és az Örökkévaló, mint vőlegény kapcsolatát kifejező szöveg.

A választékosan megfogalmazott szöveg egy beteljesült szerelem és nász történetét meséli el, lépten-nyomon teletűzdelve természeti hasonlatokkal és korabeli városnevekkel. A szöveg felépítése röviden: a menyasszony és a vőlegény egymás szépségét énekli meg és a vágyakozásukról ír. Aztán el kell válniuk egymástól, majd újra találkoznak és örök szerelmükről tesznek esküt.

Salamon ebben a szövegben valóban rendkívüli költői képességeiről tesz tanúbizonyságot, de mint azt fent is írtam, volt alkalma a gyakorlatban is tapasztalatot szereznie szerelem terén. Első felesége, akit a Biblia említ: az egyiptomi Fáraó lánya (1Kir 3,1). A következő említés a témában Sába királynőjének látogatása (1Kir 10,1-13), melyből annyit tudunk meg, hogy a királynő felnézett Salamonra, csodálta a bölcsességét. Ezután ajándékokkal halmozták el egymást. Több történésről nem ír, de ahogy fent is írtuk, kettejük kapcsolatának további részleteit nem zárja ki a történelem. A következő említésben már nem egy nőhöz fűződő viszonyáról szól a Királyok Könyve, hanem több százról. Ez az a rész, amit a táblázatban a "Szerelem, nők" motívumhoz idézetként jelöltem meg. Ugyanez a rész teszi pontossá azt is, hogy ez a történet mennyiben kapcsolható joggal a fenti táblázat osztása szerint az "Istennel szemben" részhez, két szempontból. Az egyik a 2Móz 34,16-ban megjelenő tiltása a Kánaán földjén élő idegen népekkel való házasságnak. A másik az ezzel szorosan összefüggő bálványimádás tilalma, a Tóra ugyanis pont ebben a fenti részben azzal indokolja a házasság tilalmát, hogy nehogy az idegen népek lányai idegen istenek imádására ösztönözzék a zsidó férfit. Ebből a kis történetből, esszénkben immár másodjára, az derül ki, hogy az Örökkévaló előre elgondolása sajnálatosan helyesnek bizonyult Salamon esetében.

Kétkedés, elhajlás. Az idős Salamon király, még egyszer, utoljára tollat fog és leírja tapasztalatait, amit a világról az évek során összegyűjtött. Érdemes úgy olvasni ezt a Prédikátor Könyvét, hogy közben visszaemlékszünk arra, hogy ez volt az a Salamon, aki bölcsességet kívánt annak idején az Örökkévalótól. És most, hogy megkapta, leélt egy életet, és nem adja egyértelmű jelét annak, hogy elégedett a döntésével. Ezt példázza a táblázatbeli idézet, ami a bölcselést is hiábavalóságnak tartja. Ennek a szövegnek a szervezőereje ez: megmutatni, hogy az evilági dolgok mind hiábavalóságok, tanulságot keresni Istenben, de végső soron kiábrándul. Mindemellett számomra ez a könyv szövegileg jobban szervezettnek tűnt a korábban íródott Példabeszédeknél és erkölcsi mondandója is elgondolkodtatóbb, megragadóbb, tehát Salamon íráskészsége szerintem jobb lett, miközben magával az eszmeiség negatív változásával nem feltétlenül kell az olvasónak egyetértenie. Ugyanakkor én szeretem olvasni az ilyen szövegeket, amikkel nem értek egyet, mert megpróbálhatom megkeresni az általa feltett kérdéseire a saját válaszomat. A Prédikátor Könyvének különös jelentőségét is ebben látom, hogy közvetlenül szólítja meg a ma emberét és azonnal mozgósítja a gondolatait az Örökkévalóval és a saját életével kapcsolatosan. Ez az, amit csak a kétkedés, az emberi kétkedés, Salamon, az ember kétkedése tud előidézni.

Salamon ebben a könyvben ugyanis szinte minden szóba jöhető dolgot számba vesz és megfontol, ami az emberi élet értelmével kapcsolatban elmondható. Beszél bölcsességről és bölcselésről, élvezetekről, gyönyörről, nevetésről, szenvedésről. Felteszi a kérdést, hogy mindennek mi értelme van, ha egyszer az ember holnap meghal? Ezzel engem egyik kedvenc versemre, Babits Mihály Esti kérdésére emlékeztet, melyben ugyanez a kérdés fogalmazódik meg, csak Babitsnál a természeti tünemények és ember alkotta szépségek vannak felsorolva, és ezekre reagál a költő úgy, hogy "ez a sok szépség mind mire való?" Az elmúlásról pedig: "miért nő a fű, hogyha majd leszárad? Miért szárad le, hogyha újra nő?" Ezzel szemben Salamon a saját életére konkretizálja ugyanezeket a természetes kérdéseket. Leírja, hogy az evilági élet nyújtotta lehetőségek nem adják meg neki azt az elégedettségérzést, amit pedig természetes módon igényelne. Nem találta meg a módját annak, hogy választ találjon erre az egyszerű kérdésére, pedig ha valakinek, hát Salamon királynak aztán biztosan tényleg minden lehetséges eszköz a rendelkezésére állt: pénz, hatalom, nők, tudás, olyan mértékben, ahogyan ezen a Földön csak keveseknek. Ez szól igazán a mához, figyelmeztet: mindez még nem garancia az örök boldogsághoz. Mindezek birtokában ugyanúgy eltévedhetünk a boldogság felé vezető úton, ahogyan Salamon is eltévedt, ugyanolyan botlást elkövethetünk, amilyet ő elkövetett: kétszer közvetlenül neki mondja a Világ Teremtője, hogy semmi mást nem kell tennie, mint betartania az Ő parancsolatait, ahogyan apja, Dávid is betartotta - aztán végül egy alkalmatlan pillanatban mégis letért az Örökkévaló által kijelölt útjáról.

Persze ebben a könyvben is megjelenik az Örökkévaló dicsérete és intés az Ő tiszteletére. A végső következtetés levonásában Isten mint ítélő bíró jelenik meg. Szerepel a könyvben intés a parancsolatok megtartására és az Örökkévaló létét szembeállítja az emberlét végességével. Ugyanakkor már nem egy egyértelműen pozitív istenkép ez, Isten nem bőkezű jutalmazóként van feltüntetve, sőt, helyenként Salamon úgy véli, hogy amit Tőle kapott, az is hiábavalóság.

Az idős Salamon, életét összegezve nem tud elsöprő optimizmussal tekinteni a jövőbe. Élettörténetét ismerve tudjuk, hogy erre minden oka megvan, hiszen elfordult Istentől, az ő életében még nem lesz büntetés, apjára, Dávidra való tekintettel (1Kir 11,12), de utána hamarosan széthullik Izrael egyesült királysága Izraelre és Júdára, kezdődik a szétszórattatás. Salamon uralkodásával Izrael népének egyik legfényesebb és legdicsőségesebb korszaka örökre lezárul. Ugyanakkor ennek a korszaknak a betetőzését is Salamon negyven éve jelenti. És azt sem mondhatjuk, hogy nyom nélkül telt el ez a negyven év. Mert igaz, hogy a Szentélyt elpusztították, az emléke, a szertartások részletei mindmáig kísérik a mi liturgiánkat is, ha pedig Izraelben járunk, az első Szentély helyén épült második Szentélyre emlékeztető Nyugati Falnál valahogyan mégis vissza tudjuk idézni a salamoni fénykort. Az is igaz, hogy Izrael népe mindmáig diaszpórában él, tudjuk, meglettek a következményei annak, hogy Salamon elfordult az Örökkévalótól. De ugyanakkor nekünk még megvan a lehetőségünk arra, hogy folytassuk a történetet, és ebben többek között Salamon tanulságos könyvei is a segítségünkre lehetnek.

Bibliográfia
1. Biblia/Tanach (idézetek: Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája)
? Királyok Könyve I.
? Krónikák Könyve II.
? Énekek Éneke
? Példabeszédek
? Prédikátor Könyve
2. Dan Cohn-Sherbok, Lavinia Cohn-Sherbok: A judaizmus rövid története, Akkord Könyvkiadó, 2001
3. OR-ZSE előadás anyaga: Bevezetés az Írásbeli Tanba, Róna Tamás, 2007
4. OR-ZSE előadás anyaga: Ókori zsidó történelem, Róbert Péter, 2007
5. Wikipédia (angol), szócikk: Solomon, http://en.wikipedia.org/


Szántó Ádám,
 Liturgika szak, I. évf.

 

Vissza a d'VAR Torá-hoz