|
1. A történet
Raoul Wallenberg budapesti ténykedésének történetét már sokan
elmesélték, még többen megírták. Bár jelentőségéhez képest talán nem
elegen. Ahhoz mindenesetre elég sokan, hogy a történet az elmúlt
húsz évben (ötven évvel az események után) széles körben közismertté
váljék. De addig, amíg világ egyik felén még a történetet sem
ismerik, bizonyos területeken (mondjuk, ahol megtörténtek) ismerik,
de nem beszélnek róla, megint máshol magának a humanitárius tettnek
állítanak emléket, addig a művelt világ egyes társadalomkutatói már
a cselekvő és a szenvedő résztvevők pszichéjének,
csoportjellegzetességeinek, motiváltságának a vizsgálatával,
kutatásával váltják fel az emlékezést, a történetiséget. Sőt már
„objektív” „tudományos” értekezések is napvilágot láttak a hős és az
áldozat közösségben betöltött szerepeinek vizsgálatára. „Mi az,
ami ugyanabban a helyzetben egyeseket hősökké, másokat áldozatokká
tesz? Vajon léteznek előre megadott/megteremtődött hős-identitások
és áldozat-identitások, melyek ugyanarra az adott helyzetre teljesen
ellentétesen reagálnak?”1
Tekintve, hogy vizsgálódásunk célja nem a történeti háttérkutatás
vagy eseményfeltárás (a hős és az áldozat fogalmak
vizsgálata meg pláne nem), hanem az emlékezés, emlékeztetés művészi
vagy a művészi ihletettséget nélkülöző, de gondolatokat ébresztő
vagy befogadó formái, ezért a történeti leírástól most eltekintünk,
csak annyit említve meg, amennyi feltétlenül szükséges.
Raoul Wallenberg, gazdag, svéd kereskedő- és diplomatacsalád
sarjaként nagyapja akaratának megfelelően széleskörű nemzetközi
nevelést kapott.2 Az egyetemet Amerikában
végezte, építészetet tanult, beszélt németül, angolul és franciául,
kereskedelmi és banki gyakorlatát a családi kötődésű dél-afrikai
kereskedelmi kirendeltségen és a palesztinai Haifa városában egy
holland alapítású banknál szerezte meg. Sokat utazott ebben az
időben, de nem telepedett le sehol. 1941-től egy, a család
barátjának tulajdonában lévő kisebb élelmiszer-kereskedelmi cégnél
kap munkát, ahol a magyar Lauer Kálmán az igazgató. A cég
Magyarország és Svédország közötti export-import kereskedelemmel
foglalkozott.
Így került Raoul Wallenberg először Magyarországra 1942 telén, majd
másodszor 1943 szeptemberében, mint a cég külföldi ügyekkel
foglalkozó igazgatója.3
Már, mint diplomata 1944. július 9.-én érkezik Magyarországra, azzal
a többfunkciós megbízatással, hogy egyrészt élelmiszert vásároljon
(melynek egy részét hazaküldené Svédországba, a többit szétosztaná a
magyarországi zsidók között), és eközben főnökének Lauernek a
rokonait kimentené Svédországba, másrészt, mint diplomata, a
budapesti zsidómentő tevékenységet szervezné és irányítaná.4
Raoul Wallenberg (és az időközben körülötte kialakult kis csapat,)
hat és félhónapos budapesti tartózkodása alatt magyar
állampolgárságú zsidók ezreinek életét mentette meg közvetlenül vagy
közvetett módon, az úgynevezett „svéd útlevél” kiadásával, valamint
a területenkívüliséget élvező több mint harminc háztömbbel, melyeken
svéd zászló hirdette a Svéd Királyi Követség védelmét. Az általa és
segítségével létesített svéd védett házak és a későbbi
vészhelyzetekben már sokszorosított svéd menlevelek, a
Schutzpassok, több ezer, egyesek szerint több tízezer üldözött
zsidó életét mentették meg a lágerektől és a gázkamráktól. A
gellérthegyi Minerva utcában működött svéd követségen indult meg a
„humanitárius” mentőakció szervezése és a Schutzbriefék,
Schutzpassok 5 létrehozása, kiadása.
Az első időben csak a különböző jogosultságot igazoló iratok
ellenében adtak ki menleveleket és svéd útleveleket, de később a
helyzet rosszabbra fordultával (október közepe) a svéd követség
kibérelt az Üllői úton egy nagy, 7-800 m2-es irodakomplexumot
Wallenberg és csapata számára, és ott már a „jogosultság” vizsgálata
nélkül is, lehetőleg minden kérelmezőnek adtak mentességet biztosító
papírt. Később itt talált menedéket az iroda több mint 100
dolgozójának családja is. Miután novemberben megindultak az óbudai
téglagyárból a hegyeshalmi halálmenetek, napirendre kerültek a
nyilas „zsidó vadászatok” és a Dunába lövések, a Schutzpass-kiadás
felgyorsult, a korábbi látszólagos bürokratikus fegyelmet teljesen
felrúgva igyekeztek annyi menlevelet, útlevelet és védőokiratot
kiadni, amennyit csak tudtak. Sőt valószínű, hogy Wallenberg
tudtával és beleegyezésével adtak ki decemberben hamisított
papírokat. December vége felé Budapesten nyilasok vették át a
hatalmat, első kijelentésük az volt, hogy a zsidókkal kapcsolatban
minden eddigi egyezség, megállapodás érvényét vesztette, és minden
védettség vagy erre irányuló tevékenység azonnal beszüntetendő.
Wallenberg felajánlotta a több mint kétszáz embernek az Üllői úti
irodát, sőt elintézte, hogy civil ruhás csendőrök védelmezzék a
nyilasoktól. Január 6.-án ezek a civil ruhás csendőrök eltűntek, és
így az irodában bujkálókat a nyilasok bevitték a Ferenc körúti
nyilas házba. Innen Wallenberg kalandos módon még aznap éjjel
kiszabadított és visszajuttatott mindenkit az Üllői úti ház
pincéjébe, ahonnan 15-én a környező harcok elültével épségben
jöhettek fel. 1945 januárjában, amikor Wallenberg megtudta, hogy
Eichmann mindenkire kiterjedő mészárlást tervez a gettókban, a vele
együttműködő Szalai Pál6 közvetítésével elérte, hogy a német
parancsnok ezt az akciót megakadályozza. Két nappal később az
oroszok elérték a két budapesti gettót is.
1945. január 17-én Wallenberg Budapestről Debrecenbe indult, oda
azonban soha nem érkezett meg. A feltételezések szerint sofőrjével,
Langfelder Vilmossal együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták,
Budapesten utoljára a később róla elnevezett Wallenberg utcában
látták.7
Az azóta eltelt több mint hatvan év alatt Wallenberg neve az
önzetlen segíteni akarás, az önfeláldozás vállalásának és a „néma
cinkossá válás” elutasításának szinonimája lett szerte a világban. A
70-es évek végétől, a 80-as évek elejétől a kultúra, a művészet
segítségével egyre közismertebbé váltak a holokauszt részletei (a
Holocaust című amerikai filmsorozat, Schindler listája, Kati Marton
és mások Wallenberg-életrajzai, Tom Lantos tevékenysége, a német
hozzáállás változása, stb.) s az egyéni emlékezetet felváltotta a
„kollektív emlékezet”, amely megemlékezésekben és emlékmű-állításban
öltött testet.
Több mint harminc országban emlékeznek Wallenbergre különböző
emlékművek formájában szerte a világban, Szlovákiától az Egyesült
Államokig, Svédországtól Ausztrálián keresztül Argentínáig. Ebben a
széleskörű megemlékezésben természetesen a túlélő magyar zsidóság
szétszóródása is közrejátszott éppúgy, mint az új generációnak az
utóbbi idők művészeti alkotásaiban manifesztálódott kollektív,
társadalmi és kulturális emlékezete.
2. A magyarországi magyar emlékezet
Ha itt és most több idő és hely állna rendelkezésünkre, talán
érdemes lenne belemélyedni „a társadalom valós emlékezete és a
hatalom emlékezetkényszere” című fejtegetésbe, de ezek híján nézzük
csak a „száraz” tényeket.
1945, június 21-én a Pesti Izraelita Hitközség jegyzőkönyvbe
foglalja a megmentett túlélők háláját, és az erről szóló
dokumentumot Stockholmba küldik Wallenberg címére, mert itt,
ténykedése színhelyén senki sem tudott pontos adatot a holléte
felől.8 Hamarosan megalakul a Wallenberg Bizottság,9 mely első
lépéseként gyűjtést rendez egy Wallenberg-emlékmű felállítására, és
egy könyv kiadását veszi tervbe, mely az embermentési akció
történetét mesélné el.
A Bizottság 1945, november 11-én a következő kérésekkel fordul
Budapest polgármesteréhez, Vas Zoltánhoz:
– engedélyezze, hogy azon a területen, ahol a svéd védett házak
álltak, tehát a Szent István körút, Pozsonyi út, Szent István park,
Pannónia utcák által határolt területen utca legyen elnevezve Raoul
Wallenbergről;
– engedélyezze, hogy ugyanezen a területen, lehetőleg a Szent István
parkban, közadakozásból emlékművet állítsanak fel a svéd diplomata
tevékenységének emlékére és a megmentettek hálájának jeleként.
A beadványt aláírták a Kontrollbank, a Leszámítoló Bank, a
Goldberger, az Orion, a községi Takarékpénztár, a Hitelbank, a
Kereskedelmi Bank és a Magyar Olaj igazgatói, az akkori közélet és a
gazdasági élet prominensei. A polgármester, Vas Zoltán, elfogadta a
kérést, és hozzájárult mind az utca-elnevezéshez, mind pedig a
szobor felállításához.10
A szobor modelljét Pátzay Pál szobrászművész már az év nyarán
elkészítette.
„…figurális része egy sziluett értelembe komponált,
kígyóval viaskodó mezítelen férfialakot ábrázol, aki Wallenberg
hősies küzdelmét van hivatva szimbolizálni. Ez a csoport egy 3 m
magas svéd gránit pilléren áll, a pillér feje talapzatszerűen ki van
szélesítve. A pillér szélesebb oldalán, 180 cm magasságban,
Wallenbergnek a pillér kőanyagába faragott relief képmása van
elhelyezve. Az egész emlékmű a legmagasabb pontján 580 cm magas. A
figurális rész bronzból készül, és külön talapzat nélkül illeszkedik
a gránitpillérhez”11 – áll a beadvány mellékleteként csatolt
műleírásban.
Az ember és a kígyó küzdelmének jelentéstartalma mindig a
kontextustól függ, legáltalánosabb értelemben az allegorikus
férfialak a rosszat leigázó emberi erőt jelenti. A kígyóölő motívum
gyakran fordul elő különféle győzelmi, felszabadulási és
gyógyítással kapcsolatos szobrászi ábrázolásokon. A jelentés
legtöbbször csupán a címadástól, illetve az értelmezési közegtől
függ. Pátzay Pál Wallenberg-emlékműve Budapestről Debrecenbe
áthelyezve, eredeti jelentését elveszítve a Biogal Gyógyszergyár
jelképévé vált.
1999-től azonban a posztamens eredeti formájában, rajta a bronzból
újraöntött Kígyóölő, Wallenberg emlékét hirdetve ismét a Szent
István parkban áll, a Wallenberg által „védett” házak közvetlen
közelében.
3.
A bronzba öntött keresztény-zsidó párbeszéd
London, Great Cumberland Place12
Még a sokat látott London belvárosa is igen elcsodálkozott azon a
V.I.P. „felhozatalon”, ami egy emlékmű-avatás ürügyén elözönlötte az
Oxford Street mögötti kis utcákat és a svéd követség előtti teret.
Az amúgy a média részéről elég csendes eseményen, 1997, február
26-án maga a királynő, II. Erzsébet leplezte le Philip Jackson neves
szobrászművész alkotását, férje, Fülöp herceg kíséretében. A svéd
királyi család, az ENSZ akkori főtitkára, Kofi Annan és felesége,13
valamint más előkelőségek jelenlétében felavatott emlékmű Raoul
Wallenbergnek állított emléket. Annak a Wallenbergnek, aki, mint azt
az emlékmű-avatás apropóján a londoniak közül sokan életükben
először hallották, Magyarországon, Budapesten több ezer magyar
állampolgárságú zsidó életét mentette meg. A helyszín megválasztása
nagyon szerencsésnek bizonyult. Az emlékmű hivatalosan a Svéd
Nagykövetség előtti kis téren, de valójában annak túloldalán, London
egyik legrégibb gyülekezetének háza, a Western Marble Arch Synagoga
előtt áll. Az előtt a zsinagóga előtt, ahová II. Erzsébet az avatási
ceremónia után „betért”, életében először járva ilyesfajta közösségi
házban, hogy meghallgassa a külön erre az alkalomra írt, az
uralkodóra áldást kérő imát. Az imát dr. Jonathan Sacks, az Egyesült
Királyság és a zsinagóga főrabbija írta. Szóval, az egyre inkább
eltűnő szóhasználattal élve, az embermentő Wallenberg nagy „kóvedet”14
kapott 1997, február 26.-án Londonban.
Ötvenkét évvel az események megtörténte után.
A műalkotást, megbízásból, Nagy-Britannia egyik legfelkapottabb
szobrásza, az említett Philip Jackson készítette el. A skót
születésű, most Chichesterben élő művész munkásságának jó része
köztéri művekből áll. A fiatal Mozart alakjától az osztrák királyné,
Sissi megformálásán át egészen a most készülő és az új Wembley elé
kerülő Bobby Moore szoborig sok mindenkinek állított emléket. Nem
utolsó sorban jelenleg ő a királyi család hivatalos szobrásza.
Kivétel nélkül minden köztéri munkája realisztikus, bár a figurát
kissé impresszíven megjelenítő, életnagysághoz közeli, bronzba
öntött szobor, valamilyen jellemző tárggyal a kezében vagy a
közelében. Az emlékművek, szobrok háromdimenziós jellegéből adódóan
természetes, hogy körbejárhatók, minden oldalról szemügyre vehetők.
A megformált alak minden oldaláról magát mutatja. Jackson, a brit
hagyományokhoz híven, nem különösebben használ szimbólumokat,
alakjainak nincs tárgyi vagy megformálásból adódó hermeneutikája. A
befogadónak nem kell sokat törnie a fejét azon, amit lát. A
megjelenített figura az, aminek vagy akinek látszik.
Kortársaival ellentétben Jackson nem filozofikus, talán nem is
politikus művész. Modernségét, kortársi jellemzőjét a forma
megválasztásában találjuk, de ez a nagyon is rá jellemző
formaalakítás főleg műtermi munkáiban, kisplasztikáiban mutatkozik
meg. (Reneszánsz és barokkos megjelenés, bő köpenyek, elnyújtott,
íves test, hosszú végtagok, alulról felfelé egyre finomabb
kidolgozás stb.) Talán (és eddig) két munkája tér el a többitől és
az eddig elmondottaktól: a chichesteri Szent Richard-emlékmű és a
londoni Wallenberg-emlékmű. Mindkettő több mint realista
megjelenítés. Mindkettőn látszik a megformázott (és ezáltal a közös
emlékezetbe beemelt) modell tevékenységének részletes ismerete.
Jackson nem moralizál, hanem jelzi ennek a történetnek egy
(jellemző) részletét, és kíváncsivá teszi a szemlélődőt, hogy
rákérdezzen: mi ez? Vagy: mit jelent ez?
A Wallenberg-emlékműnél maradva, ez abban is elüt a többitől, hogy
nem egy korpusz az emlékmű, hanem kettő. Van eleje és (mögötte)
másik oldala. Emiatt csak körbejárva lesz komplett a történet. Az
alkotó úgy érezte, hogy az alak fel- és megidézése itt nem elég.
Egyrészt abból a tényből kiindulva, hogy a történet a II.
világháború brit feldolgozásából eddig teljesen kimaradt, a jó
szándékú, de a kontinentális problémáktól magukat távol tartó britek
számára a budapesti embermentő története ismeretlen volt. Másrészt,
eddigi műveitől eltérően, az alkotó szükségesnek érezte a kettős
esztétikum megjelenítését, az elbeszélés hőse és az általa
megmentettek eltérő kulturális és esztétikai gyökereire való utalást
– nem a különbségre koncentrálva, hanem az egymásra támaszkodás, az
egymásra utaltság szimbolikáját hangsúlyozva. Wallenberg
életnagyságúnál valamivel nagyobb alakja egy fal előtt áll,
szorosan, nem is előtte, hanem magából a falból kinőve, mintegy
domborműként, tökéletes arányban a mögötte lévő, álló hasábot
formázó faldarab dimenzióival. Az élére állított hasáb arányai az
aranymetszést idézik. A két métert közelítő szélességhez valamivel
több, mint három méter magasság tartozik. A hasáb előtt, annak
szimmetriatengelyétől balra elhelyezkedő alak, Wallenberg magassága
is megnyugtatóan aránylik az egész műalkotás magasságához. Feje
fölött jobbra arányos betűkkel a neve. Csak amennyi kell.
WALLENBERG. Ha jobban körülnézünk, az egész emlékmű így, ilyen
megnyugtatóan aránylik a kis park fák övezte, kockakövekkel burkolt
teréhez. Szinte kiáltó az ellentét az „idillikus” brit polgári lét
és attitűd, meg a messze, Európában, valamikor régen történt
tragikus esemény között. „Mi, britek, tudjuk, mi az a fair-ség –
mondják, miközben leülnek a padokra, kényelmesen, elégedetten
szemlélve a körülöttük lévő arányos világot –, szeretjük a hősöket
meg a történeteiket – teszik hozzá. Íme, még meg is emlékezünk
róluk.” Idilli a kép. Olyannyira, hogy átnézve a korabeli, számomra
elérhető sajtót, internetet, egyéb beszámolókat, csakis olyan
fotókat találtam, a melyek Wallenberget ábrázolták a falat imitáló
arányos hasáb előtt, vagyis az emlékművet elölről fotózták. Szinte
minden fotós a térelem előtt álló alakra koncentrált, természetesen
minden „hátsó gondolat” nélkül, mert kinek jutna eszébe, hogy egy
szobor hátteréül alkalmazott térelemnek önálló funkciója is lehet.
Pedig jelen esetben a realista, korrektül megmintázott alak szinte
értelmezhetetlen a háta mögött történő metamorfózis nélkül. Amit
rögvest észreveszünk, ha elindulunk körbe, hogy a „dolgok mögé”
nézzünk. Ha jobbra kerülünk a hasáb, vagyis a fal élével
szembenézve, a körülbelül 45-50 centiméter él vastagságú téglalap
oldalán több dolog is megállásra késztet. Az egyik egy bronzba
„vésett” szöveg, mely röviden tájékoztat arról, hogy Wallenberg
segített megmenteni több tízezer budapesti férfit, nőt és gyereket,
akik csak azért lettek halálra ítélve, mert zsidók voltak. A hasáb
élébe vésett szöveg tájékoztat arról is, hogy miután Budapest
1945-ben a szovjet hadsereg fennhatósága alá került, Wallenberget a
szovjetek elfogták, fogolyként Moszkvába szállították, ahol évek
múltán eltűnt. Ennek az önzetlen életmentőnek a további sorsa, vagy
nyughelye a mai napig ismeretlen. Miután elolvastuk az emlékmű
tömbjének szerves részét alkotó szöveget (nem különálló táblaként
van elhelyezve rajta), elgondolkodva emeljük tekintetünket a szöveg
fölé, és vesszük szemügyre az eddig csak térelemnek gondolt fal
oldalát. Elég sokáig kell nézni ahhoz, hogy meg is lássuk, mi az,
amit nézünk. A tömör, kb. 50 cm vastag fal úgy a fele magasságától
megváltozik. Megszűnik fal lenni. Valami más lesz. Mintha egymásra
rakott iratok tömbje lenne. Aztán rájövünk: nem „mintha”, hanem
tényleg iratok. Kockára átkötött, kötegelt irattéglák. Tovább menve,
most már Wallenberg hátába kerülve azt látjuk, hogy az egész fal
összekötözött papírtömbökből áll. A kockák szakértelemre utaló
kötésben vannak egymásra rakva, hogy le ne dőljön az irathalmaz.
Aztán egy drapéria, amely egyaránt lehet művészi konstrukciós elem
vagy – a történetet ismerők szemében – a takarás, bújtatás képzetét
keltő takaró, fodrozódik alá az irathalmaz tetejéről és egyúttal
oldja, finomítja az egész tömb kockás keménységét, pattogó
sarkosságát. A beavatottak számára azonnal beugrik a kép: mentesítő
levelek, összekötözött, tömbökben álló menlevelek, útlevelek a halál
országából az élet birodalmába. A halált kordában tartó, életet
jelentő papírok. Igazolások a túlélés jogához.
Értelmezésképpen a kelet-európai eseményeken kívül maradt szemlélődő
számára (akinek ugyanúgy megvannak a zsigeri emlékei, csak azok más
eseményekre utalnak) a papírtömbök alján néhány csomag kötése
megbomlott, pár darab papír a maga bronz „súlytalanságában” a földre
hullott, és kinyílva, „szemérmetlenül” közszemlére teszi belső
tartalmát. SCHUTZ-PASS,15 áll a szétnyílt, A4 méretű bronz papírlap
tetején, a hajtásokon látszik, hogy négyrét hajtva használták. Felső
bal negyedében a személyi adatok, a szemben lévő negyed az
igazolványképnek van fenntartva (bronzba vésve egy női fél alak),
míg az alsó részben a szöveg magyarul közli, hogy az igazolás
tulajdonosa a Svéd Nagykövetség és így a svéd állam védelme alatt
áll. Középen, ott, ahol a hajtás van, ez áll a bronzpapíron: SCHWEDEN-SVÉDORSZÁG. A két ország név között az elhíresült háromágú
svéd korona.
Ha mást nem is, de Svédország magyar nevét megtanulja minden erre
járó és érdeklődő helybeli. A bronz Schutzpasson ott van a körpecsét
és a követségi titkár aláírása: Raul Wallenberg.
Az érdeklődő helybéli még mindig nem igazán érti az emlékmű
közlendőjét és a földön fekvő bronzpapírok jelentőségét, nem lévén
erőssége se a német (Schutzpass), se a magyar (Svédország), bár a
Sweden azért mond neki valamit. De, hogy kétség ne maradjon, s a
brit korrektség ne szenvedjen csorbát, a kör folytatódik, és a hasáb
másik élén is vár egy felirat. Ez tájékoztat arról, hogy a svéd
állam megbízásából ugyan, de „csak” a bátorság rekvizitumával
ellátott Wallenberg azért ment Budapestre, hogy a még életben lévő
200 ezer zsidót megmentse a náci és a magyar halálbrigádoktól és az
auschwitzi gázkamrákba való deportálástól. Ezreket helyezett el a
svéd zászló alatti, mentességet adó házakban, és tízezreknek adott
hamis, de az életet jelentő igazolásokat, Pass-okat, a svéd korona
védelmének igazolásaként. Aztán ismét egy szöveg az emlékművön.
Idézet John Biermann könyvéből, a Righteous Gentile: The story of
Roul Wallenberg-ből, melyet a szakirodalom az egyik legjobb
Wallenberg-életrajznak tart.
„A történelem legundorítóbb zsarnokságai közül kettőt a 20. század
hozott létre. Raoul Wallenberg túlélte az elsőt, de a második
elemésztette őt. A náci népirtás feletti győzelme arra emlékeztet,
hogy egy bátor és elkötelezett ember érdemben tud harcolni még a
legaljasabb gyilkoló gépezet ellen is. Annak a hatmilliónak a sorsa,
akiket sem ő, sem más Igazak nem tudtak megmenteni, emlékeztetnek
arra az ördögi gonoszságra, amit különböző rasszista és fajgyűlölő
nézetek tudnak előidézni. Végül bebörtönzése és további sorsa
nemcsak a szovjet brutalitásra, hanem a nyugat közönyére, a „szabad
világ” álszent viselkedésére is emlékeztet minket. Ezeket a leckéket
soha nem szabad elfelednünk.”
A szemlélődő a szövegeket elolvasva, az utolsó negyedet is megtéve
ismét szemben áll Wallenberggel. Nézi a kissé lefelé, kissé fél
oldalra irányuló tekintetet, a tiszta, jóképű arcot, aztán lejjebb
siklik a tekintet. A panyókára vetett, klasszikus szabású felöltőre,
amelyet a kabát alól kinyúló bal kéz tart a jobb hajtókánál fogva. A
szemből nem látható, csak oldalt lépve, a kabát nyílásán keresztül
észrevehető jobb kéz rejteget valamit a kabát alatt. Csak egészen
közelről ismerhető fel: egy összehajtogatott Schutzpass-köteg.
Potenciális életlehetőség. Most már így, egy kör után, érthető a
bujtatott kéz története. Nagyon finom utalás – s mintha a művész
ezért a jobb kézért alkotta volna meg az egész alakot. Szóval, a
realista ábrázolás tartogat némi meglepetést.
Ha most, miután körbejártuk és felfedeztük az alkotás minden
mondandóját és mutatnivalóját, a hely csöndes, madárcsicsergős,
múltba merengős, nyugodt szelleméhez alkalmazkodva leülhetünk egy
padra, hogy gondolatainkat összegezhessük, és talán, hogy Bierman
szavait megfogadjuk, emlékezzünk. Mostani emlékezésünk kissé más,
mint az eddigiek. Legalábbis első látszatra. Itt nincs szellemi
provokáció. Nincs hiányérzékeltetés. Az emlékmű itt nem „ellen-”,
hanem „-ért” emlékmű. A sokkoló hatást itt inkább értelmező,
magyarázó és oktató (nem kioktató) tartalom váltja fel. S ez
természetes, ha figyelembe vesszük a történelmi eseményekben
játszott helybeli nemzeti szerepet.
Ami a művészi megvalósítást illeti, az is elüt az eddigiektől. Ahogy
az alkotásnak két önállóan szemügyre vehető oldala és mondanivalója
van, úgy a kettős esztétikai felfogás is érzékelhető a műalkotáson.
A figurális megformálás keresztényi esztétikája, az alak
ábrázolásának üzenete, a finoman rejtett jobb kézben tartott életek
szimbolikája csodálatos egységet alkot a vele egy tömbben, de a
másik oldalon lévő zsidó esztétikára utaló textusokkal,16 illetve
textussal felérő tárgyak történetmesélő üzenetével. Valamint a zsidó
Bierman szöveges üzenetével.
Kép és írás. Jelen esetben nem a választás szimbólumai. Nem az
eltérő kultúrák egymástól megkülönböztetett és megkülönböztető
üzenetei.
Hanem minden konferenciánál, megbeszélésnél, tanulmánynál
sikerültebb egység megteremtésének példázata. Amire csakis a
művészet képes. Nem l’art pour l’art, hanem l’art pour l’homme.
Wallenberg emlékmű London belvárosában
|
 |
 |
|
Figurális oldal a névvel |
Az emlékmű oldalán a
szöveg és a fal átváltozása papír tömbökké |
A hátoldal. Tömbszerűen egymásra "slichtolt"
menlevélkötegek. Egy a földön
 |
 |
| A kabát takarásában |
Kötegek és egy
széthajtott "Schutz-pass" |
Schweden - Svédország
Friedmann Sándor
2008.08.
Jegyzetek:
1 Lajos Attila: Raoul Wallenberg – Mítosz és Valóság, Budapest,
2007, Minerva. Előszó, 8.old.
2 Még születése előtt (1912. augusztus 4.) elvesztette az apját.
Nagyapja, Gustav Wallenberg biztosította és felügyelte az ifjú Raoul
taníttatását, nem minden jövőbeli üzleti érdek nélkül. Terve szerint
Raoul a Wallenberg bankbirodalom új ágának, a kereskedelmi banknak a
főnöke lett volna.
3 Lévai Jenő említi a két utat, mikor is Wallenberg előbb a
Hungáriában, majd a Dunapalota Szállóban lakott. in. Lévai Jenő:
Raoul Wallenberg regényes élete, hősi küzdelmei, rejtélyes
eltűnésének titka. Budapest, 1948, Magyar Téka, 32. old.
4 A WJC (World Jewish Congress) akart egy semleges diplomatát
Budapestre küldeni a zsidómentő tevékenységek összehangolására, és
így esett a választás a már üzleti útra amúgy is készülődő
Wallenbergre.
5 Menlevél és mentességet biztosító útlevél, igazolás, arra nézve,
hogy a papír tulajdonosa a svéd király védelme alatt áll.
6 Szalai Pál, egykori nyilas ifjúsági vezető, aki 1937-ben a
nyilasper egyik vádlottjaként együtt volt elítélve Szálasi
Ferenccel, de csakhamar kiábrándult a mozgalomból és szakított a
hungaristákkal. 1944 október 16-án Szálasi visszahívta, vezető
pozícióba került a nyilas hatalomátvétel után. Mint a
Nyilaskeresztes Párt rendőrségi összekötője bekapcsolódott Raoul
Wallenberg zsidómentő tevékenységébe. Nyilas múltja miatt a háború
után kétszer került bíróság elé. Többek között Rózsahegyi Kálmán és
más megmentettek is tanúskodtak az érdekében. Domonkos István 2004
interjú: „A háború után kétszer is megpróbáltak ellene eljárást
indítani, de meg lehetett védeni. Dokumentumok voltak róla, hogy
milyen módon segített, nem is ítélte el a Népbíróság.”
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Szalai_Pal).
7 Az eltűnés pontos időpontjáról megoszlanak a szemtanúk állításai.
8 Lévai Jenő: Raoul Wallenberg.
9 Zsedényi Béla, a nemzetgyűlés elnöke és Szakasits Árpád, a
Budapesti Nemzeti Bizottság elnökének védnökségével
10 A Wallenberg Bizottság levele a polgármesterhez, 1948. november
10. A beadványt idézi Pótó János Az emlékeztetés helyei című
könyvében, Budapest, 2003, Osiris. 146.
11 Uo.
12 A szóban forgó londoni Wallenberg-emlékmű címe
13 Nane Lagergren, Raoul Wallenberg unokahúga, ügyvéd és festő.
14 Kóved, ’tisztelet’, a héber kávodból
15 A védlevél tartalmát és formáját Wallenberg tervezte. Később
átvették más követségek is.
16 A dolog már önmagában is megálló szimbolikája, hogy a Könyv, az
Írás népe egy írás által menekülhet meg.
 |
