Az arám, vagy
arameus nyelv a sémi nyelvek családjába tartozik és hozzávetőleg
3000 éves történelemre tekinthet vissza. Több birodalom
irányításának volt a hivatalos nyelve, pl. i. e. kb. 500-ban I.
Darius tette birodalmának hivatalos nyelvévé, az i. e. V.
században keletkeztek az elephantinei papiruszok, i. e. 247-ben
a perzsa birodalomban megerősítik hivatalos státuszát, i. e. kb.
170. Dániel könyvének becsült keletkezési ideje, i. e. 142.
körül az arám a hivatalos nyelv a Hásmóneus uralom alatt lévő
Júdában, i. e. kb. I. század az arám a hivatalos nyelv
Palmyrában, Petrában stb., i. e. kb. I. század arám nyelvemlékek
az Újszövetségben stb. Ugyanebben az időszakban néhány vallás
pl. kereszténység, zsidó vallás néhány áramlata stb. szent
nyelvnek tekintette. Ez az eredeti nyelve Dániel és ’Ezra
bibliai könyvének, helyesebben ezek nagy részének és az arám a
fő nyelve a Talmudnak és a Zohárnak. A fennmaradt mondák szerint
arám volt az anyanyelve és felnőttkorban is beszélt nyelve
Jézusnak, a keresztény vallás alapítójának és megszervezőjének.
A modern arám az anyanyelve és a beszélt nyelve számos
közösségnek, amelyek szanaszét szóródtak földünkön, amelyek
között a legjelentősebbek a mostani asszírok, akik a volt
Szovjetunióban éltek. A manapság is beszélt arám nyelvet az ENSZ
a veszélyben lévő, a kihalás által veszélyeztetett nyelvek
között tartja nyilván.
Az arám nyelv hosszú története és különféle, nagyon elterjedt
használata több különböző nyelvjárás, dialektus kialakulásához
vezetett. Így nem beszélhetünk egy egységes arám nyelvről, hanem
az időszaktól és a helytől függő sajátos változatáról az arám
nyelvnek.
Az arám nyelv az afroázsiai nyelvcsaládhoz tartozik. Ezen belül
több nyelv található, így az arámi ezen belül a sémi alcsaládba
tartozik. Az arám része a nyelvek északnyugati csoportjához
tartozó sémi nyelvcsaládjának, amely ugyancsak tartalmazza a
kánaáni nyelveket, amelyekhez nagyon hasonló a héber nyelv is.
Az arám nyelv az arab nyelvvel is kapcsolatban van, lévén
mindketten részei a több nyelvre bomló középponti sémi
nyelveknek; itt jegyezzük meg, hogy az arab írás egyik
lehetséges forrása a nabateus arám írás.
Földrajzi megoszlás. Az i. e. XII. század folyamán az arámok, az
arám nyelv bennszülött beszélői, nagy számban elkezdtek
letelepedni a mai Szíria, Irak és Törökország keleti területein.
Ahogy a nyelv fontossága növekedett, beszélni kezdték a Levante
Földközi tengeri parti területein és keletre terjedt a Tigris
folyam partjaiig. Zsidó letelepülők magukkal vitték a nyelvet
Észak Afrikába és Európába, valamint keresztény misszionáriusok
elvitték Perzsiába, Indiába és olyan messze is, mint Kína. Az i.
sz.-i VII. századtól kezdődően az arám nyelvtől vette át a Közép
Kelet lingua franca nyelvének helyzetét az arab nyelv, amely
ugyanabba a nyelvcsaládba tartozik. Azonban az arám maradt az
irodalmi és liturgiai nyelv a zsidók, a mandeusok és néhány
keresztény gyülekezet számára. Még ma is beszélik, és főleg
írják és olvassák néhány körülhatárolt gyülekezetben
befolyásának eredeti területén. Az utóbbi két évszázad
viszontagságai és bonyodalmai következtében világviszonylatban
eltűntek az arám nyelv beszélői.
Az arám nyelvek és tájszólásai.
A hagyomány szerint az arám, vagy arameus nyelvet egyetlen
nyelvnek tekintették. Ezzel szemben azonban hasonlóan, sőt
inkább tekinthetjük nagyon szorosan egymáshoz tartozó, egymáshoz
hasonló nyelvek csoportjának, inkább, mint egyetlen, monolitikus
nyelvnek, valami olyannak, amilyen soha nem volt. Hosszú
történelme során terjedelmes irodalom keletkezett e nyelven,
valamint különböző vallási közösségek használták szent
nyelvükként, amelyek mind olyan tényezők, amelyek indokolják,
hogy több és egymástól különböző nyelvről beszéljünk. Van néhány
olyan arám dialektus, vagy tájszólás, amely alkalmas arra, hogy
egymás beszélői számára érthető lehessen, bár vannak olyanok is,
amelyekben olyan kiejtésbeli és szóhasználati különbségek
vannak, amelyek nem teszik lehetővé a megértést egymás beszélői,
értői számára. Több egymástól sok szempontból különböző, de
egyébként nyilvánvalóan arám nyelv különféle elnevezések alatt
vált ismertté, példának okáért a szíriai, amelyet különösképpen
használnak a keresztény gyülekezetek keleti arám nyelvének
leírásakor, illetve annak elnevezéseként. A legtöbb nyelvjárást
nevezhetjük „keletinek”, vagy „nyugatinak”, a megosztó vonal
hozzávetőlegesen az Eufrátesz, vagy attól kissé nyugatra. Az
ugyancsak segít abban, hogy különbséget tegyünk azok között az
arám nyelvek között, amelyek modern, élő nyelvekként
szerepelnek, illetve funkcionálnak (gyakran Új arám nyelveknek
nevezzük őket) és főleg irodalmi nyelvek, valamint azok között
az arám nyelvek között, amelyek szinte eltűntek és ma már
úgyszólván csak a tudósokat érdeklik. Ezzel szemben meg kell
azonban jegyezni, hogy van e szabálynak tűnő kitétel alól
kivétel, és ennek megfelelően beszélnünk kell „modern”, „közép”
és „régi”, vagy „ó” arámi nyelvről, illetve ennek korszakairól,
csakúgy, mint „keleti” és „nyugati” területeiről, hogy
megfelelően különbséget tehessünk a különféle arám nyelvek és
nyelvjárások között.
Írásrendszer.
A legkorábbi arám ABC a föníciai íráson alapult. Megfelelő
időben az arám írás kifejlesztette a reá oly jellemző
„négyzetes” írást. Az ősi izraeliták, vagyis az ókori zsidók és
Kánaán más népei ezt az ABC-t vették át saját nyelvük
lejegyzésére, vagyis írására. Ily módon, ez az írásrendszer ma
ismertebb nevén, a héber írásként vált ismertté. Ez az az
írásrendszer, amely használatos a bibliai arám nyelv és más
zsidó szövegek arám nyelvű írásához.
A másik fő írásrendszer, amelyik az arám nyelv lejegyzésére
szolgál, a keresztények által kifejlesztett kurzív forma, amely
szíriai írásként vált ismertté (amely valójában egyik változata
a szíriai ABC-nek.)
Egy alaposan módosított formája az arámi ABC-nek a mandeus írás,
amelyet a mandeusok használtak.
Az arámi nyelv írásrendszereinek ismertetése során még meg kell
jegyeznünk, hogy az arám írás néhány változatát használták az
ókorban bizonyos népcsoportok, pl. a nabateusok Petrában, vagy a
Palmiraiak Palmirában stb.
Történet.
A következő táblázatban átfogó történetét adjuk az arám
nyelvnek. Az arám nyelv történetét, más nyelvekhez hasonlóan
három nagy időszakra bontjuk:
Ó-arámi, /Régi/ arámi (i. e. 1100 – i. sz. 200), amely magában
foglalja
A héber Biblia (T’nach) bibliai arámját.
Jézus feltételezett arám nyelvét.
Közép arámi (200 – 1200), amely magában foglalja
Irodalmi Szíriai
A Talmudok (Babilóniai, Jeruzsálemi), a Targumok és a Midrások
arám nyelve.
Modern arámi (1200 – a jelenlegi időkig), amely magában foglalja
Különféle modern alkalmazott arám nyelvi változatot.
Ó-arámi, /Régi/ arámi.
Ó-arámi magában foglalja az arám nyelv több mint tizenhárom
évszázadát. Ezt a hatalmas időszakot azért neveztük meg, mert ez
tartalmazza az arám nyelv minden, még a ma is létező, ma is élő
nyelvjárását. A valódi fordulópont az Ó-arámi esetében i. e. 500
körül van, amikor az Ősi arámi nyelv (az arám nép nyelve)
átsiklott Birodalmi arámivá (hatalmas birodalmak nyelve.) Az
Ó-arámi nyelv különféle beszélt nyelvjárásai akkor váltak
meghatározóvá, amikor a görög nyelv átveszi az arám nyelvet,
mint a hatalom nyelvét azon a területen.
Ősi arámi nyelv.
Az Ősi arámi nyelv elnevezés arra az arámi nyelvre vonatkozik,
amelyet az arám nép beszélt kezdeteitől, keletkezésétől
mindaddig, míg az ú. n. „Termékeny Félhold” hivatalos „lingua
francája” lett. Ez volt a nyelve Damaszkusz, Hamath és Arpad
városállamoknak.
Korai ősi arámi nyelv.
Vannak nagyon terjedelmes feliratok, amelyek bizonyítják az
arámi nyelv legkorábbi használatát. Ezek a feliratok az i. e. X.
századból származnak. Ezek a feliratok főleg az arám
városállamok között íródott diplomáciai dokumentumok. Az arám
nyelv helyesírása ebben a korai időszakában feltűnően a föníciai
nyelven alapul és úgy tűnik, hogy valamiféle egység van a két
nyelv írott változata között. Látszat szerint, ebben az időben,
vagy valamivel később, egy sokkal kifinomultabb helyesírás,
amely sokkal inkább illett a nyelv szükségleteihez kezdett
kifejlődni arámnak ezekről a keleti területeiről. Furcsaképpen
III. Tiglath-Pileszer asszír birodalma egyeduralmat szerzett
arám felett az i. e.VIII. évszázad közepén, ami elősegítette az
arám nyelv „lingua francává” alakulását.
Későbbi ősi arámi nyelv.
I. e. 700.-tól az arám nyelv elkezdett terjedni minden irányba,
de ugyanakkor sokat veszített homogenitásából, vagyis abból,
hogy egyetlen nyelv benyomását keltse. Különféle tájszólásai
keletkeztek Mezopotámiában, Babilóniában, a Levantban és
Egyiptomban. Ezzel szemben Asszíria és később Babilónia akkád
befolyás alatt álló arám nyelve megkezdte erősödését és uralomra
jutott. Mint ahogy a Királyok II. könyve, 18. fejezetének 26.
verse elmondja, hogy Hezekiá Júda királya az asszír követtel
arám nyelven tárgyal, s ebből következik, hogy a köznép a
megbeszélésből egy kukkot sem ért. I. e. 600. környékén Ádon,
egy kánaáni király arám nyelvet használ arra, hogy az egyiptomi
fáraónak írjon.
Káldeus, vagy Káldeai arámi nyelv általános elnevezése volt
Babilónia káldeus dinasztiája arám nyelvének. Ezt arra is
alkalmazták, hogy körülírják a bibliai arámi nyelvet, amit
azonban egy későbbi modorban írtak. Ezt nem tanácsos
összetéveszteni a modern káldeus, vagyis az Új arám, vagy Új
arámi nyelvvel.
Birodalmi arámi.
I. e. 500. táján Mezopotámia Achaemenida meghódítását követően,
ami I. Dárius, vagy I. Dareiosz uralkodását követően történt, az
arám nyelvet (úgy, ahogy azon a területen beszélték) a hódítók
átvették, mint „a kiterjedt birodalom különféle területein élő
különböző népek és nyelvek közötti érintkezés írásbeli közvetítő
nyelveként. Egyetlen hivatalos nyelv használata, amelyet a
modern tudomány Hivatalos arámnak, vagy Birodalmi arámnak nevez,
feltételezhetően nagyban hozzájárult az Achaemenidák lélegzet
elállító sikeréhez hatalmas kiterjedésű birodalmuk
fenntartásában.” 1955-ben Richard Frye kérdésessé tette a
Birodalmi arámi osztályozást, mint „hivatalos nyelvét”,
megjegyezve azt, hogy nincs jelenleg olyan az idők viharát
túlélt dokumentum (akár kőbe vésve), amely határozottan
állítaná, hogy bármely nyelv rendelkezett volna a „hivatalos”
nyelv státuszával, helyzetével. Frye újra osztályozza a
Birodalmi arámot, mint az Achaemenida-területek lingua francáját,
vagyis közvetítő nyelvét, azt sugallva, hogy az
Achaemenida-korszak sokkal áthatóbban alkalmazta az arám
nyelvet, mint azt általában gondolnánk.
A Birodalmi arám nyelv nagyon „szabványosított” volt;
helyesírása sokkal inkább történelmi gyökereken nyugodott, mint
bármely beszélt nyelvjárásé. A perzsa nyelv kétségbevonhatatlan
befolyása új átláthatóságot, kifejezésbeli világosságot,
rugalmasságot adott a nyelvnek. Évszázadokkal az Achaemenida
Birodalom bukása (i. e. 331.) után, a Birodalmi arámi (vagy
felismerhetően megközelítő változata) megmaradt és hatással volt
számos, különböző bennszülött iráni nyelvre. Az arám írás és –
mint fogalomírás, vagy mint képírás – az arám szókészlet tovább
élt és ma is tovább él, mint a Pahlavi írás lényegi, alapvető
jellegzetessége.
A Birodalmi arámi szövegek egyik legnagyobb gyűjteménye
Perszepoliszban található, az Erődítmény múzeumában lévő
ékiratos táblák, illetve az ott bemutatott táblanyomatok
dokumentumaiban, amelyek hozzávetőlegesen 500 darabot tesznek
ki. A fennmaradt dokumentumok közül sok, amelyek tanúskodnak az
arámi nyelv ezen formájáról Egyiptomból kerültek Iránba,
Egyiptomból is elsősorban Elefantineből. Ezek közül az ékiratos
tábla-történetek közül a legismertebb az Ahiqar Bölcsessége című
mű, egy könyv, amely tanulságos aforizmákat tartalmaz,
stílusukban teljesen hasonlóakat a Példabeszédek könyve (Mislé
S’lomó) című bibliai könyvhöz. Az Achaemenida-arámi nyelv
meglehetősen egységes, ezért gyakran nagyon nehéz megállapítani,
hogy az éppen szóban forgó dokumentum, vagy ékiratos tábla,
vagyis az előttünk lévő nyelvemlék pontosan hol is íródott.
Csakis a gondos átvizsgálás, a helyi nyelvből származó
jövevényszavak, kölcsönszavak alapos tanulmányozása fedi fel a
származás pontosabb helyét.
Legutóbb felfedeztek vagy harminc darab dokumentumból álló arám
csoportot, amelyek Baktriából származnak. Egy szinte minden
paleográfiai kérdésre kiterjedő analízist 2006. novemberében
adtak közre. A szövegek, amelyek bőrre íródtak, világosan
tükrözik az arám nyelv használatát az i. e. IV. évszázadban, az
Achaemenida adminisztrációban Baktriában és Szogdiánában.
Az Achaemenida-korszak utáni (poszt achaemenida) arám nyelv.
Nagy Sándor hódításai nem tették tönkre azonnal az arám nyelv és
az arám irodalom egységét. Az arám nyelv, amely hozzávetőlegesen
nagyon emlékeztet az i. e. V. századra, még a korai i. e. II.
évszázadban is virágkorát élte. A Szeleukidák uralmuk kezdetétől
kötelezték a meghódított népeket, esetünkben Szíria és
Mezopotámia lakóit az adminisztrációjukban a görög nyelv
használatára. I. e. a III. században a görög nyelv átvette az
arám szerepét, mint köznyelvét és általánosan használt nyelvét
Egyiptomban és Szíriában. Ennek ellenére egy Achaemenida-korszak
utáni arám nyelv folytatta virágzását Judeától a Szíriai
Sivatagon keresztül Arábiába és Parthiába.
A bibliai arámi az az arámi nyelv, amelynek négy részlete
található a héber Bibliában, vagyis a T’nachban.
1. Ezra 4: 8, - 6:18 és 7: 12-26, - olyan dokumentumok, amelyek
az Achaemenida-korszakban (i. e. V. század), amelyek a
Jeruzsálemi Templom helyreállításával foglalkoznak.
2. Dániel könyve 2: 4b – 7: 28, öt pusztítást, rombolást elmondó
mese és egy apokaliptikus látomás.
3. Jeremiá 10: 11 – egyetlen mondat egy héber nyelvű szöveg
közepén, amely elítéli a bálványimádást.
B’résít/Genesis 31: 47 – egy héber nyelvű helynév fordítása
A bibliai arámi nyelv bizonyos mértékben vegyes, vagyis hibrid
tájszólás. A bibliai arám nyelv néhány része valószínűleg
Babilóniában és Júdeában ered az Achaemenida dinasztia bukása
előtt. A Szeleukida uralom folyamán egy erős zsidó propaganda
alakította az arám szövegét Dániel könyvének. Ezek a történetek
valószínűleg léteztek, mint szóbeli hagyományok, a legrégebbi
alakjukban. Ez a megállapítás lehet egyik tényezője annak, amik
oda vezettek, hogy Dániel könyvének, illetve Dániel
történeteinek több, egymástól különböző gyűjteménye, illetve
változata került be a görög Szeptaguintába, valamint azt is
megállapíthatjuk, hogy a masszoretikus szöveg már enyhén héber
befolyásoltságáról árulkodik a szövegek arám nyelvének.
A poszt achaemenida kategória megfelel a Hasmóneus korszak arám
nyelvének, a Hasmóneus korszak Júdeájának (i. e. 142-37)
hivatalos nyelvének. Ez befolyásolta a qumráni szövegek bibliai
arám nyelvét és ugyanakkor a fő nyelve volt az abban a
közösségben létező nem-biliai szövegeknek. A főbb Targumok,
vagyis a héber Biblia, a T’nach arám nyelvű fordításai
eredetileg a Hasmóneus kor arám nyelvén íródtak. A Hasmóneus kor
arám nyelve a Misna és a Toszefta idézeteiben is látható,
olvasható, bár észrevehető, hogy a későbbi szövegek
összefüggései alapján alaposan „szelídítették”. Az Achaemenida
korban érvényben volt arám nyelv írásától teljesen különböző
módon írták; az íráson nyomon követhető annak hangsúlyozása,
hogy a szavak inkább kiejtés szerint kerülnek megörökítésre,
mint etimológiai formájuk felhasználásával.
A Babilóniai Targum a későbbi, Achaemenida-korszak utáni (Post
Achaemenida-kori) nyelvjárás, amit egyaránt megtalálunk a Targum
Onkelosban (Onkelosz fordításában, - a Tárgum ’Onkeloszban) és a
Targum Jonathanban (a Jonátán-féle fordításban, - a Tárgum
Jonátánban), a „hivatalos” targumokban, a Szentírásnak az
irodalom által is elismert és készítésük idején „hivatalosnak”
tekintett arám fordításában. Az eredetinek tekintett Hasmoneus
targum az i. e. II. vagy III. században érte el Babilóniát. A
targumokat azután átdolgozták az akkor beszélt, illetve akkor
írott babilóniai tájszólás szerint, hogy ily módon is
hozzájáruljanak a „szabványosított” targumok nyelvezetének
kialakításához. Ez a változat alkotta az alapját a babilóniai
zsidó irodalomnak a következő évszázadokban.
A galileai targumi arám nyelv nagyon hasonlít a babilóniai
targumi arám nyelvhez, szinte azonos vele. Ez szinte nem más,
mint az irodalmi Hasmóneus-kori arám nyelv keveredése a
Galileában beszélt és írott arám nyelvvel. A Hasmóneus-kori arám
nyelv az i. sz.-i II. században érkezett meg Galileába és ott
átdolgozták az ottani galileai kiejtésnek megfelelően, azért,
hogy alkalmas legyen a helyi használatra. A galileai targumot
nem tekintették megbízható, autoriter munkának más közösségekben
és írásbeli bizonyítékok szólnak amellett, hogy ennek szövegét a
szükségleteknek megfelelően javították. Az i. sz. XI.
évszázadtól kezdődően, minthogy akkor már a Babilóniai Targumot
megbízhatónak, hivatalosan elfogadottnak tartották, a galileai
változatot a babilóniai erősen befolyásolta, illetve alakította.
A Babilóniai írásbeli (hivatalos) arámi nyelv egy olyan kiejtést
tartalmaz, amely általános használatban volt az i. sz. III.
évszázadtól kezdődően. Ez képviseli a babilóniai magán iratokban
tapasztalható kiejtést és az i. sz. XII. évszázad után szinte
minden zsidó magán iratét is, amelyek arám nyelven készültek.
Ezek a Hasmóneus-kori arám nyelven alapultak, nagyon kevés
változtatással. Ez talán annak a ténynek tudható be, hogy a
Babilóniai Írásbeli (Hivatalos) arámi nyelven írott dokumentumok
közül sok jogi természetű irat, a bennük rejlő nyelvezet ezért
nagyon közelről érintette a zsidó közösséget kezdettől fogva és
így a Hasmóneus-kori arám volt a követendő régi minta.
A nabateus arámi volt a nyelve Petra arab királyságának. A
királyság (kb. i. e. 200-i. sz. 106.) magában foglalta a Jordán
folyó keleti partját, a Szináj félszigetet és Arábiát.
Valószínűleg a karaván-kereskedelem óriási befolyása miatt a
nabateusok elkezdték használni az arám nyelvet a régi északi
arab nyelv helyett. A kiejtés, illetve az egész dialektus az
Achaemenida-kori arám nyelven alapult, amelyet kevésbé
befolyásolt az arab nyelv: az „l” gyakran változott „n”-é, és
nagyon kevés arab jövevényszó van benne. Néhány nabateus arám
nyelvű felirat maradt fenn a királyság korai idejéből, de ezek
legtöbbje az i. sz.-i első négy évszázadból származik. Ezt a
nyelvet kurzív, vagyis kötött írással írták, amely a modern arab
írásnak volt az elődje. Az arab jövevényszavak mennyisége
növekszik az évszázadok múlásával, mindaddig, míg a IV.
században a nabateus szemmel láthatóan arabbá változik.
A Palmirai arám nyelv az a kiejtés, illetve az a nyelvjárás,
amely Palmira városában és a Szíriai sivatagban használatban
volt i. e. 44.-től i. sz. 274.-ig. Ezt kerek írással írták,
amely később a kurzív ún. Estrangela-írásnak adta át a helyét,
illetve ennen készített utat. Pontosan úgy, mint a nabateus
írást, a Palmirait is befolyásolta az arab nyelv, azonban talán
kisebb mértékben.
Az arszakida arám nyelv hivatalos nyelve volt a Parthus
Birodalomnak (i. e. 247-i. sz.224.) Ez sokkal inkább, mint
bármely Achaemenida-kor Utáni (Post Achaemenida-kori) nyelvjárás
és kiejtés, folytatta I. Dárius hagyományát. Az idők múlásával
azonban, a jelenleg is beszélt arám nyelv, illetve a grúz és a
perzsa nyelv befolyása alá került. A parthusoknak a perzsául
beszélő Szaszanidák által történt meghódítása után az Arszakida
hatása kiterjedt és figyelemreméltó befolyást gyakorolt az új
hivatalos nyelvre.
Késői régi keleti arámi nyelv.
Az utóbb említett nyelvjárások mind az Achaemenida-kori
Birodalmi arám nyelvből származtak. A Késői Ősi arámi nyelv
különféle helyi, vagy táji, területi nyelvjárásai azonban
továbbra is érvényben maradtak az említett változatok mellett,
gyakran, mint egyszerű, beszélt nyelvek. Korai bizonyítékai
ezeknek a beszélt nyelvjárásoknak csak hatásukon keresztül
nyomon követhető szavakon és neveken valamely inkább
„szabványosnak” tekintett nyelvjárásban. Ezek a helyi, vagy táji
nyelvjárások azonban írott nyelvvé léptek elő az i. e. II.
évszázadban. Ezek a nyelvjárások tükrözik az arám nyelv
sugárszerű beáramlását, amely nem függvénye a Birodalmi arámnak
és világos megoszlását mutatják a tájaknak, mint Mezopotámia,
Babilónia és a Kelet területei valamint Júda és Szíria és a
Nyugat egyéb területei.
A Keleten a Palmirai és az Arszakida arámi keveredett a táj
egyéb közvetítő nyelvjárásaival, így létre hozva olyan
nyelveket, amelyek egyik lábbal a Birodalmi arám területén,
másik lábbal a tájnak megfelelő arám nyelvjárás területén
állnak. Sokkal később, az Arszakida arámi nyelvjárás a mandeus
vallás liturgikus nyelvévé vált.
Oszrhöne királyságában, aminek központja Edesszában, arab nevén
Al-Ruhában, volt, a mai Törökországban (Urfa), a várost, amely a
felső Eufrátesz völgyében fekszik és i. e. 132-ben alapították,
a környék nyelvjárása a hivatalos nyelv, a Régi Szíriai nyelv,
vagyis az arám nyelv egy dialektusa lett. A Tigris felső
folyásánál az Észak-Mezopotámiai arám nyelvjárás virágzott,
aminek bizonyágát Hatra, Assur és a Tur Abdin leletei
szolgáltatják. Babilóniában a helyi nyelvjárás, amelyet a zsidó
közösség használt a zsidó régi babilóniai arám nyelvjárás volt
i. sz. kb. 70-től. Ez a mindennapokban használt nyelv egyre
nagyobb mértékben a bibliai arám és a babilóniai targumi arám
nyelv befolyása alá került.
késői régi nyugati arám nyelv.
A nyugati tájnyelvi nyelvjárásai az arám nyelvnek hasonló
folyamatot követtek, mint a keleti tájnyelvek. Ezek
nagymértékben különbözőek a keleti nyelvjárásoktól, valamint a
Birodalmi arám nyelvtől. Úgy adódott, hogy az arám nyelv együtt
létezett a kánaáni arám nyelvjárásokkal, végül is átvették a
föníciai nyelv, helyesebben nyelvjárás helyét az i. e.-i I.
évszázadban és a héber nyelv helyét az i. sz.-i évszázad
fordulója táján.
A késői régi nyugati arám nyelv formája, úgy, ahogy azt a zsidó
közösség használta, leginkább bizonyítja, amire legtöbbször és
leginkább hivatkoznak, a zsidó régi izraeli (palesztinai) arám
nyelvjárás. Ennek legrégibb formája a régi Kelet-Jordáni, amely
valószínűleg Caesarea Philippi környékéről származik. Ez a
legrégebbről fennmaradt Énoch-kézirat, (i. e. 170. körül)
nyelvjárása. A nyelv következő megkülönböztethető szakaszát régi
júdeainak nevezzük, amely az i. sz.-i II. évszázadból származik.
Régi jueai irodalom különféle feliratokban és különféle
személyes levelekben található, amelyek talmudi idézetek
formájában olvashatók, valamint qumráni leletek alakjában
tanulmányozhatók. Josephus Flavius Zsidó Háborújának ma már nem
létező első kiadása Régi Júdeai arám nyelvjárásban íródott.
A régi Kelet-Jordáni nyelvjárást tovább használták, beszélték az
i. sz.-i I. évszázadban pogány közösségek, akik a Jordán
folyótól keletre éltek. Az ő nyelvjárásukat azután gyakran
nevezték pogány régi izraeli (palesztinai) arám dialektusnak
nevezték és olyan kurzív írással örökítették meg, amelyhez
hasonló volt használatos a régi szíriai nyelv írásához. Egy
keresztény régi izraeli (palesztinai) nyelvjárás a pogány
nyelvjárásból fejlődhetett ki.
Nyelvek Jézus életének idején.
Jézus életének idején, az i. sz. I. században, Izrael római
megszállása idején, tudomásunk szerint, az Izraelben élő zsidók
héberül és egy nagy részük arámul beszélt. Meg kell jegyeznünk,
hogy a koiné-görög nyelv egyike volt a római igazgatás
hivatalosan elismert nemzetközi nyelveinek, amit a nemzetek
közötti külkereskedelemben is széles körben használtak és nagyon
ismert, népszerű, sokak által értett nyelv volt azok között is,
akik a városok befolyásosabb köreihez tartoztak, vagy azok
ügyeinek intézésében részt vettek. A latin nyelvet elsősorban a
római hadsereg tagjai beszélték és szinte semmiféle befolyással
nem volt az izraeli nyelvi többféleség alakulására. Ugyancsak
meg kell jegyeznünk, hogy az irodalminak tartott arám
nyelvjáráson kívül, amely a Hasmóneusnak nevezett nyelvjáráson
és a babilóniai dialektuson alapult, volt egy bizonyos számú
helyi nyelvjárása is az arám nyelvnek, még Izrael országában is.
Például, a Nyugati arám nyelvjárás hét dialektusát beszélték
Jézus idejében Izrael környékén, Izrael közvetlen
szomszédságában. Ezek valószínűleg alaposan különböztek
egymástól, de biztos, hogy kölcsönösen érthetők voltak. A Régi
Judeainak nevezett nyelvjárás volt a kiemelkedő dialektusa a
fővárosnak, Jeruzsálemnek valamint egész Júdeának. Engedi
közvetlen környéke, a hozzá tartozó körzet a Dél-kelet Júdeainak
nevezett nyelvjárást beszélte. Szamáriának a külön ún.
Szamaritán arám nyelvjárása volt, amelyben a „he”, a „chet” és
az „ájin” mássalhangzók mind „álef”-ként kerülnek kiejtésre. A
Galileai arám nyelvjárás, Jézus hazai környezetének arám
nyelvjárása csak néhány nagyon kevés hely megnevezéséből ismert,
valamint a Galileai Targumi nyelvjárásra gyakorolt hatásáról,
befolyásáról, amint erről a rabbinikus irodalom néhány terméke
és kevés fennmaradt magánlevél tanúskodik. Úgy tűnik, hogy
ennek, mármint a Galileai arám nyelvjárásnak, van néhány egyedi
jellegzetessége: a kettőshangzók (diftongusok) sohasem
egyszerűsödnek egy elemű magánhangzóvá (monoftongus). A Jordán
folyamtól keletre a Kelet Jordániainak nevezett nyelvjárás
különféle változatait beszélték. Damaszkusz körzetében és az
Antilibanon hegység környékén a Damaszkuszi arámi nyelvjárást
beszélték (azt a dialektust, amelyet elsősorban a Modern
Nyugat-arámi nyelvjárásból származtatnak. Végezetül, olyannyira
északra, mint Aleppó, az Orontészi (Nahr el-Asi) arámi nyugati
nyelvjárását beszélték.
A három nyelv kölcsönösen hatással volt egymásra, kölcsönösen
befolyásolta egymást, különösen a héber és az arám. A héber
szavak belekerültek a zsidó arám nyelvjárásba (elsősorban
vallási szakszavak, illetve szakkifejezések, de mindennap
előforduló szavak is, mint az „éc”, ami „fa” jelentést hordoz.)
Ez a jelenség, mármint a szavak vándorútja, vagyis kölcsönzése
mindkét irányban megfigyelhető, arám szavak is megtalálták
útjukat, belekerültek a héber nyelvbe, mint a „mámmón”, ami
„pénzt, gazdagságot” jelent stb.
Az Újtestamentum görög nyelve gyakran tartalmaz nem görög
eredetű szavakat, „szemitizmusokat”, beleértve sémi, vagy
egyenesen héber szavak szószerinti fordítását is, mint pl. a „talita”,
ami „leánygyermeket” jelent és bizonyosan a „taljeta” főnévből
származik.
Középső arám nyelv, illetve nyelvjárás.
Az i. sz. III. évszázad mindenképpen határvonalnak tekintendő a
Régi- és a Középső arám nyelv, illetve nyelvjárás között. Ezen
évszázad folyamán a különféle arám nyelvek, illetve arám
nyelvjárások természete elkezdődött változni. A Birodalmi arám
nyelvjárás utódjai, vagy örökösei, illetve az ebből eredő
nyelvjárások megszűntek élő, beszélt nyelvek lenni és a keleti
és nyugati körzeti nyelvek, illetve nyelvjárások elkezdtek
életerős, új irodalmakat létrehozni. Nem úgy, mint a Régi arám
nyelvről, illetve a Régi arám nyelvjárás közül többről, a
Középső arám nyelvről, illetve a Középső arám nyelvjárásról,
helyesebben ennek szókészletéről és nyelvtanáról jóval többet
tudunk.
Keleti középső arámi nyelvjárás.
A Régi Keleti arámi nyelv, illetve nyelvjárás közül mindössze
kettő élt tovább, és él mind a mai napig. A terület északi
részén a Régi Szíriai nyelv, ami az arám nyelv tájnyelveinek,
nyelvjárásainak egyike, fejlődési útjaként átalakult Középső
Szíriai nyelvvé. Délen a Zsidó Régi Babilóniai nyelv, illetve
nyelvjárás Zsidó Középső Babilóniai nyelvvé, illetve
nyelvjárássá fejlődött. Az Achaemenida-korszak utáni, nemzetközi
kifejezéssel élve, a Poszt-Achaemenida, vagyis az
Arszakida-dinasztia-korszaki nyelvjárás lett a háttere az új
mandeus nyelvnek.
Középső szíriai nyelv, illetve arám nyelvjárás.
A középső szíriai nyelv, illetve arám nyelvjárás a klasszikus
irodalmi és liturgiai nyelve a szíriai keresztényeknek a mai
napig. Ennek a nyelvnek, illetve ennek a nyelvjárásnak az
„aranykora” a negyedik évszázadtól a hatodik évszázadig tartott.
Ez a korszak a Bibliának, vagyis a T’nachnak, a zsidó
Szentírásnak, a Középső Szíriai nyelvre történt fordításával
vette kezdetét, vagyis a Pesittával és Szíriai Efrémnek mesteri
prózájában és versében. A Középső Szíriai nyelv, illetve arám
nyelvjárás, nem úgy, mint elődei, teljesen keresztény nyelvnek,
illetve nyelvjárásnak tekinthető, bár azt is meg kell
jegyeznünk, hogy egy időben a keleti egyház bizánci
elsőbbségének, vezető szerepének ellenzőivé, illetve azok
nyelvévé vált. A misszionáriusi tevékenység elterjesztette a
szíriai nyelvet, illetve a szíriai arám nyelvjárást Perzsián
(Iránon) keresztül egészen Indiáig és Kínáig.
Zsidó középső babilóniai arám nyelv, illetve nyelvjárás.
A Zsidó Középső Babilóniai nyelv, illetve nyelvjárás az a nyelv,
illetve nyelvjárás, amit a zsidó írók használtak Babilóniában az
i. sz. IV. évszázad és a XI. évszázad között. Ezt a nyelvjárást
a legáltalánosabban a Babilóniai Talmud nyelveként azonosítják,
amely kb. az i. sz. VII. században nyerte el mai alakját,
valamint a Talmud-utáni kor (a gá’onok kora) irodalmának a
nyelve, ami a babilóniai zsidóság legjelentősebb kulturális
alkotásának tekinthető. A nyelvjárás legfontosabb epigráfiai
forrásai azok a több százat is kitevő arám nyelvű mágikus
ivócsészék, vagy tálacskák, amelyeken a szöveget zsidó írással,
vagyis héber betűkkel írták.
Mandeus nyelv.
A mandeus nyelv a Zsidó Babilóniai arám nyelv, illetve
nyelvjárás közeli rokona, bár egyaránt nyelvészetileg és
műveltségileg különbözik egymástól. A klasszikus mandeus nyelv
az a nyelv, illetve az az arám nyelvjárás, amelyen a mandeus
vallásos irodalom keletkezett. Jellemzője az erősen fonetikus
helyesírás.
Nyugati középső arám nyelv, illetve nyelvjárás.
A Régi Nyugati arám nyelvjárásai továbbéltek a Zsidó Középső
Izraeli (Palesztinai) nyelvben, illetve ebben az arám
nyelvjárásban, amit a héber ún. „kvadrát, vagy négyzetes
írással” írnak, míg a Szamaritánus arám nyelvjárás szövegeit a
régi héber írás betűivel írják, a Keresztény Izraelit
(Palesztinait) pedig a kurzív szíriai írással. Ebből a három
arám nyelvjárásból egyedül a Zsidó Izraeli (Palesztinai)
nyelvjárás az, amely a továbbiakban is írott nyelv maradt.
Zsidó középső izraeli (palesztinai) arám nyelv, illetve
nyelvjárás.
I. sz. 135. után, a Bár Kochbá vezette Róma ellenes zsidó
felkelés leverése után sok zsidó vezető személyiség, akit
kiűztek a rómaiak Jeruzsálemből, Galileába költözött. A galileai
arám nyelvjárás ezután már nem volt a központban éltek számára
olyan furcsa, hanem közeledett a nyugaton élő zsidók
„szabványosnak” tekintett nyelvjárásához. Ezt a nyelvjárást
nemcsak Galileában beszélték, hanem a környéken is, a Galilea
szomszédságában lévő területeken is. Ez a Jeruzsálemi Talmud
(befejezték az i. sz. V. században) ás az izraeli (Jeruzsálemi)
tárgumok(a Szentírás zsidó arám nyelvű változata, fordítása) és
a midrások (vallásos, bibliai természetű magyarázatok és
tanítások) nyelvészeti elrendezettsége. A hagyományos
magánhangzójelzést a pontokkal és vízszintes vonalkákkal, amit
Tibériási Rendszernek is nevezünk (VII. század) a Zsidó Középső
Izraeli (Palesztinai) nyelvjárás galileai dialektusát beszélők
fejlesztették ki. A klasszikus héber magánhangzó kiejtés ezért
ennek a kornak a héber nyelvét örökíti reánk és valószínűleg
tükrözi a korabeli arám nyelvjárás kiejtését is.
A Középső Júdeai arám nyelvjárás, amely a Régi Júdeai nyelvjárás
leszármazottja, nem volt a továbbiakban egyedül való, vagy
uralkodó nyelvjárás és csak Dél-Júdeában beszélték (amelynek
egyik változatát, az Engediben használt dialektust ebben a
korszakban továbbra is beszélték.) Az elmondottakhoz hasonlóan,
a Középső Kelet Jordáni nyelvjárás tovább élt a Régi Kelet
Jordáni nyelvjárástól függetlenül, mint egy kisebb, de a
többitől eltérő dialektus. A dura-europosi
zsinagóga-maradványban lévő feliratok Középső Kelet Jordáni arám
nyelvjárásban, vagy Középső Júdeaiban találhatók.
Szamaritánus arámi nyelvjárás.
A szamaritánus közösség arámi nyelvjárását a legkorábban
bizonyította a dokumentálható hagyomány olyannak, ami a IV.
évszázadra vezethető vissza. Ennek a nyelvjárásnak a modern
kiejtése azon a formán alapul, amit a X. században beszéltek.
Keresztény izraeli (palesztinai) arám nyelvjárás.
A keresztények által használt Nyugat arámi nyelv a VI. századra
vezethető vissza, de valószínűleg már két évszázaddal korábban
is létezett. A nyelv maga a Keresztény Régi Izraeli
(Palesztinai) nyelvjárásból származik, de írása a korai Középső
Szíriain alapul és jelentős mértékben befolyásolta a görög írás.
Jézus neve, bár Jesú-nak hangzik és íródik arám nyelven, a
Keresztény Izraeli (Palesztinai) nyelvjárásban Jesús-nak íródik.
|