Borsányi-Schmidt Ferenc egyetemi docens:
AZ arám, VAGY ARAMEUS NYELV TÖRTÉNETE AZ ÓKORBAN


 

Az arám, vagy arameus nyelv a sémi nyelvek családjába tartozik és hozzávetőleg 3000 éves történelemre tekinthet vissza. Több birodalom irányításának volt a hivatalos nyelve, pl. i. e. kb. 500-ban I. Darius tette birodalmának hivatalos nyelvévé, az i. e. V. században keletkeztek az elephantinei papiruszok, i. e. 247-ben a perzsa birodalomban megerősítik hivatalos státuszát, i. e. kb. 170. Dániel könyvének becsült keletkezési ideje, i. e. 142. körül az arám a hivatalos nyelv a Hásmóneus uralom alatt lévő Júdában, i. e. kb. I. század az arám a hivatalos nyelv Palmyrában, Petrában stb., i. e. kb. I. század arám nyelvemlékek az Újszövetségben stb. Ugyanebben az időszakban néhány vallás pl. kereszténység, zsidó vallás néhány áramlata stb. szent nyelvnek tekintette. Ez az eredeti nyelve Dániel és ’Ezra bibliai könyvének, helyesebben ezek nagy részének és az arám a fő nyelve a Talmudnak és a Zohárnak. A fennmaradt mondák szerint arám volt az anyanyelve és felnőttkorban is beszélt nyelve Jézusnak, a keresztény vallás alapítójának és megszervezőjének. A modern arám az anyanyelve és a beszélt nyelve számos közösségnek, amelyek szanaszét szóródtak földünkön, amelyek között a legjelentősebbek a mostani asszírok, akik a volt Szovjetunióban éltek. A manapság is beszélt arám nyelvet az ENSZ a veszélyben lévő, a kihalás által veszélyeztetett nyelvek között tartja nyilván.

Az arám nyelv hosszú története és különféle, nagyon elterjedt használata több különböző nyelvjárás, dialektus kialakulásához vezetett. Így nem beszélhetünk egy egységes arám nyelvről, hanem az időszaktól és a helytől függő sajátos változatáról az arám nyelvnek.

Az arám nyelv az afroázsiai nyelvcsaládhoz tartozik. Ezen belül több nyelv található, így az arámi ezen belül a sémi alcsaládba tartozik. Az arám része a nyelvek északnyugati csoportjához tartozó sémi nyelvcsaládjának, amely ugyancsak tartalmazza a kánaáni nyelveket, amelyekhez nagyon hasonló a héber nyelv is. Az arám nyelv az arab nyelvvel is kapcsolatban van, lévén mindketten részei a több nyelvre bomló középponti sémi nyelveknek; itt jegyezzük meg, hogy az arab írás egyik lehetséges forrása a nabateus arám írás.

Földrajzi megoszlás. Az i. e. XII. század folyamán az arámok, az arám nyelv bennszülött beszélői, nagy számban elkezdtek letelepedni a mai Szíria, Irak és Törökország keleti területein. Ahogy a nyelv fontossága növekedett, beszélni kezdték a Levante Földközi tengeri parti területein és keletre terjedt a Tigris folyam partjaiig. Zsidó letelepülők magukkal vitték a nyelvet Észak Afrikába és Európába, valamint keresztény misszionáriusok elvitték Perzsiába, Indiába és olyan messze is, mint Kína. Az i. sz.-i VII. századtól kezdődően az arám nyelvtől vette át a Közép Kelet lingua franca nyelvének helyzetét az arab nyelv, amely ugyanabba a nyelvcsaládba tartozik. Azonban az arám maradt az irodalmi és liturgiai nyelv a zsidók, a mandeusok és néhány keresztény gyülekezet számára. Még ma is beszélik, és főleg írják és olvassák néhány körülhatárolt gyülekezetben befolyásának eredeti területén. Az utóbbi két évszázad viszontagságai és bonyodalmai következtében világviszonylatban eltűntek az arám nyelv beszélői.

Az arám nyelvek és tájszólásai.

A hagyomány szerint az arám, vagy arameus nyelvet egyetlen nyelvnek tekintették. Ezzel szemben azonban hasonlóan, sőt inkább tekinthetjük nagyon szorosan egymáshoz tartozó, egymáshoz hasonló nyelvek csoportjának, inkább, mint egyetlen, monolitikus nyelvnek, valami olyannak, amilyen soha nem volt. Hosszú történelme során terjedelmes irodalom keletkezett e nyelven, valamint különböző vallási közösségek használták szent nyelvükként, amelyek mind olyan tényezők, amelyek indokolják, hogy több és egymástól különböző nyelvről beszéljünk. Van néhány olyan arám dialektus, vagy tájszólás, amely alkalmas arra, hogy egymás beszélői számára érthető lehessen, bár vannak olyanok is, amelyekben olyan kiejtésbeli és szóhasználati különbségek vannak, amelyek nem teszik lehetővé a megértést egymás beszélői, értői számára. Több egymástól sok szempontból különböző, de egyébként nyilvánvalóan arám nyelv különféle elnevezések alatt vált ismertté, példának okáért a szíriai, amelyet különösképpen használnak a keresztény gyülekezetek keleti arám nyelvének leírásakor, illetve annak elnevezéseként. A legtöbb nyelvjárást nevezhetjük „keletinek”, vagy „nyugatinak”, a megosztó vonal hozzávetőlegesen az Eufrátesz, vagy attól kissé nyugatra. Az ugyancsak segít abban, hogy különbséget tegyünk azok között az arám nyelvek között, amelyek modern, élő nyelvekként szerepelnek, illetve funkcionálnak (gyakran Új arám nyelveknek nevezzük őket) és főleg irodalmi nyelvek, valamint azok között az arám nyelvek között, amelyek szinte eltűntek és ma már úgyszólván csak a tudósokat érdeklik. Ezzel szemben meg kell azonban jegyezni, hogy van e szabálynak tűnő kitétel alól kivétel, és ennek megfelelően beszélnünk kell „modern”, „közép” és „régi”, vagy „ó” arámi nyelvről, illetve ennek korszakairól, csakúgy, mint „keleti” és „nyugati” területeiről, hogy megfelelően különbséget tehessünk a különféle arám nyelvek és nyelvjárások között.

Írásrendszer.
A legkorábbi arám ABC a föníciai íráson alapult. Megfelelő időben az arám írás kifejlesztette a reá oly jellemző „négyzetes” írást. Az ősi izraeliták, vagyis az ókori zsidók és Kánaán más népei ezt az ABC-t vették át saját nyelvük lejegyzésére, vagyis írására. Ily módon, ez az írásrendszer ma ismertebb nevén, a héber írásként vált ismertté. Ez az az írásrendszer, amely használatos a bibliai arám nyelv és más zsidó szövegek arám nyelvű írásához.

A másik fő írásrendszer, amelyik az arám nyelv lejegyzésére szolgál, a keresztények által kifejlesztett kurzív forma, amely szíriai írásként vált ismertté (amely valójában egyik változata a szíriai ABC-nek.)
Egy alaposan módosított formája az arámi ABC-nek a mandeus írás, amelyet a mandeusok használtak.
Az arámi nyelv írásrendszereinek ismertetése során még meg kell jegyeznünk, hogy az arám írás néhány változatát használták az ókorban bizonyos népcsoportok, pl. a nabateusok Petrában, vagy a Palmiraiak Palmirában stb.

Történet.
A következő táblázatban átfogó történetét adjuk az arám nyelvnek. Az arám nyelv történetét, más nyelvekhez hasonlóan három nagy időszakra bontjuk:
Ó-arámi, /Régi/ arámi (i. e. 1100 – i. sz. 200), amely magában foglalja
A héber Biblia (T’nach) bibliai arámját.
Jézus feltételezett arám nyelvét.
Közép arámi (200 – 1200), amely magában foglalja
Irodalmi Szíriai
A Talmudok (Babilóniai, Jeruzsálemi), a Targumok és a Midrások arám nyelve.
Modern arámi (1200 – a jelenlegi időkig), amely magában foglalja
Különféle modern alkalmazott arám nyelvi változatot.

Ó-arámi, /Régi/ arámi.
Ó-arámi magában foglalja az arám nyelv több mint tizenhárom évszázadát. Ezt a hatalmas időszakot azért neveztük meg, mert ez tartalmazza az arám nyelv minden, még a ma is létező, ma is élő nyelvjárását. A valódi fordulópont az Ó-arámi esetében i. e. 500 körül van, amikor az Ősi arámi nyelv (az arám nép nyelve) átsiklott Birodalmi arámivá (hatalmas birodalmak nyelve.) Az Ó-arámi nyelv különféle beszélt nyelvjárásai akkor váltak meghatározóvá, amikor a görög nyelv átveszi az arám nyelvet, mint a hatalom nyelvét azon a területen.

Ősi arámi nyelv.
Az Ősi arámi nyelv elnevezés arra az arámi nyelvre vonatkozik, amelyet az arám nép beszélt kezdeteitől, keletkezésétől mindaddig, míg az ú. n. „Termékeny Félhold” hivatalos „lingua francája” lett. Ez volt a nyelve Damaszkusz, Hamath és Arpad városállamoknak.

Korai ősi arámi nyelv.
Vannak nagyon terjedelmes feliratok, amelyek bizonyítják az arámi nyelv legkorábbi használatát. Ezek a feliratok az i. e. X. századból származnak. Ezek a feliratok főleg az arám városállamok között íródott diplomáciai dokumentumok. Az arám nyelv helyesírása ebben a korai időszakában feltűnően a föníciai nyelven alapul és úgy tűnik, hogy valamiféle egység van a két nyelv írott változata között. Látszat szerint, ebben az időben, vagy valamivel később, egy sokkal kifinomultabb helyesírás, amely sokkal inkább illett a nyelv szükségleteihez kezdett kifejlődni arámnak ezekről a keleti területeiről. Furcsaképpen III. Tiglath-Pileszer asszír birodalma egyeduralmat szerzett arám felett az i. e.VIII. évszázad közepén, ami elősegítette az arám nyelv „lingua francává” alakulását.

Későbbi ősi arámi nyelv.
I. e. 700.-tól az arám nyelv elkezdett terjedni minden irányba, de ugyanakkor sokat veszített homogenitásából, vagyis abból, hogy egyetlen nyelv benyomását keltse. Különféle tájszólásai keletkeztek Mezopotámiában, Babilóniában, a Levantban és Egyiptomban. Ezzel szemben Asszíria és később Babilónia akkád befolyás alatt álló arám nyelve megkezdte erősödését és uralomra jutott. Mint ahogy a Királyok II. könyve, 18. fejezetének 26. verse elmondja, hogy Hezekiá Júda királya az asszír követtel arám nyelven tárgyal, s ebből következik, hogy a köznép a megbeszélésből egy kukkot sem ért. I. e. 600. környékén Ádon, egy kánaáni király arám nyelvet használ arra, hogy az egyiptomi fáraónak írjon.

Káldeus, vagy Káldeai arámi nyelv általános elnevezése volt Babilónia káldeus dinasztiája arám nyelvének. Ezt arra is alkalmazták, hogy körülírják a bibliai arámi nyelvet, amit azonban egy későbbi modorban írtak. Ezt nem tanácsos összetéveszteni a modern káldeus, vagyis az Új arám, vagy Új arámi nyelvvel.

Birodalmi arámi.
I. e. 500. táján Mezopotámia Achaemenida meghódítását követően, ami I. Dárius, vagy I. Dareiosz uralkodását követően történt, az arám nyelvet (úgy, ahogy azon a területen beszélték) a hódítók átvették, mint „a kiterjedt birodalom különféle területein élő különböző népek és nyelvek közötti érintkezés írásbeli közvetítő nyelveként. Egyetlen hivatalos nyelv használata, amelyet a modern tudomány Hivatalos arámnak, vagy Birodalmi arámnak nevez, feltételezhetően nagyban hozzájárult az Achaemenidák lélegzet elállító sikeréhez hatalmas kiterjedésű birodalmuk fenntartásában.” 1955-ben Richard Frye kérdésessé tette a Birodalmi arámi osztályozást, mint „hivatalos nyelvét”, megjegyezve azt, hogy nincs jelenleg olyan az idők viharát túlélt dokumentum (akár kőbe vésve), amely határozottan állítaná, hogy bármely nyelv rendelkezett volna a „hivatalos” nyelv státuszával, helyzetével. Frye újra osztályozza a Birodalmi arámot, mint az Achaemenida-területek lingua francáját, vagyis közvetítő nyelvét, azt sugallva, hogy az Achaemenida-korszak sokkal áthatóbban alkalmazta az arám nyelvet, mint azt általában gondolnánk.

A Birodalmi arám nyelv nagyon „szabványosított” volt; helyesírása sokkal inkább történelmi gyökereken nyugodott, mint bármely beszélt nyelvjárásé. A perzsa nyelv kétségbevonhatatlan befolyása új átláthatóságot, kifejezésbeli világosságot, rugalmasságot adott a nyelvnek. Évszázadokkal az Achaemenida Birodalom bukása (i. e. 331.) után, a Birodalmi arámi (vagy felismerhetően megközelítő változata) megmaradt és hatással volt számos, különböző bennszülött iráni nyelvre. Az arám írás és – mint fogalomírás, vagy mint képírás – az arám szókészlet tovább élt és ma is tovább él, mint a Pahlavi írás lényegi, alapvető jellegzetessége.

A Birodalmi arámi szövegek egyik legnagyobb gyűjteménye Perszepoliszban található, az Erődítmény múzeumában lévő ékiratos táblák, illetve az ott bemutatott táblanyomatok dokumentumaiban, amelyek hozzávetőlegesen 500 darabot tesznek ki. A fennmaradt dokumentumok közül sok, amelyek tanúskodnak az arámi nyelv ezen formájáról Egyiptomból kerültek Iránba, Egyiptomból is elsősorban Elefantineből. Ezek közül az ékiratos tábla-történetek közül a legismertebb az Ahiqar Bölcsessége című mű, egy könyv, amely tanulságos aforizmákat tartalmaz, stílusukban teljesen hasonlóakat a Példabeszédek könyve (Mislé S’lomó) című bibliai könyvhöz. Az Achaemenida-arámi nyelv meglehetősen egységes, ezért gyakran nagyon nehéz megállapítani, hogy az éppen szóban forgó dokumentum, vagy ékiratos tábla, vagyis az előttünk lévő nyelvemlék pontosan hol is íródott. Csakis a gondos átvizsgálás, a helyi nyelvből származó jövevényszavak, kölcsönszavak alapos tanulmányozása fedi fel a származás pontosabb helyét.
Legutóbb felfedeztek vagy harminc darab dokumentumból álló arám csoportot, amelyek Baktriából származnak. Egy szinte minden paleográfiai kérdésre kiterjedő analízist 2006. novemberében adtak közre. A szövegek, amelyek bőrre íródtak, világosan tükrözik az arám nyelv használatát az i. e. IV. évszázadban, az Achaemenida adminisztrációban Baktriában és Szogdiánában.

Az Achaemenida-korszak utáni (poszt achaemenida) arám nyelv.
Nagy Sándor hódításai nem tették tönkre azonnal az arám nyelv és az arám irodalom egységét. Az arám nyelv, amely hozzávetőlegesen nagyon emlékeztet az i. e. V. századra, még a korai i. e. II. évszázadban is virágkorát élte. A Szeleukidák uralmuk kezdetétől kötelezték a meghódított népeket, esetünkben Szíria és Mezopotámia lakóit az adminisztrációjukban a görög nyelv használatára. I. e. a III. században a görög nyelv átvette az arám szerepét, mint köznyelvét és általánosan használt nyelvét Egyiptomban és Szíriában. Ennek ellenére egy Achaemenida-korszak utáni arám nyelv folytatta virágzását Judeától a Szíriai Sivatagon keresztül Arábiába és Parthiába.

A bibliai arámi az az arámi nyelv, amelynek négy részlete található a héber Bibliában, vagyis a T’nachban.

1. Ezra 4: 8, - 6:18 és 7: 12-26, - olyan dokumentumok, amelyek az Achaemenida-korszakban (i. e. V. század), amelyek a Jeruzsálemi Templom helyreállításával foglalkoznak.

2. Dániel könyve 2: 4b – 7: 28, öt pusztítást, rombolást elmondó mese és egy apokaliptikus látomás.

3. Jeremiá 10: 11 – egyetlen mondat egy héber nyelvű szöveg közepén, amely elítéli a bálványimádást.

B’résít/Genesis 31: 47 – egy héber nyelvű helynév fordítása

A bibliai arámi nyelv bizonyos mértékben vegyes, vagyis hibrid tájszólás. A bibliai arám nyelv néhány része valószínűleg Babilóniában és Júdeában ered az Achaemenida dinasztia bukása előtt. A Szeleukida uralom folyamán egy erős zsidó propaganda alakította az arám szövegét Dániel könyvének. Ezek a történetek valószínűleg léteztek, mint szóbeli hagyományok, a legrégebbi alakjukban. Ez a megállapítás lehet egyik tényezője annak, amik oda vezettek, hogy Dániel könyvének, illetve Dániel történeteinek több, egymástól különböző gyűjteménye, illetve változata került be a görög Szeptaguintába, valamint azt is megállapíthatjuk, hogy a masszoretikus szöveg már enyhén héber befolyásoltságáról árulkodik a szövegek arám nyelvének.

A poszt achaemenida kategória megfelel a Hasmóneus korszak arám nyelvének, a Hasmóneus korszak Júdeájának (i. e. 142-37) hivatalos nyelvének. Ez befolyásolta a qumráni szövegek bibliai arám nyelvét és ugyanakkor a fő nyelve volt az abban a közösségben létező nem-biliai szövegeknek. A főbb Targumok, vagyis a héber Biblia, a T’nach arám nyelvű fordításai eredetileg a Hasmóneus kor arám nyelvén íródtak. A Hasmóneus kor arám nyelve a Misna és a Toszefta idézeteiben is látható, olvasható, bár észrevehető, hogy a későbbi szövegek összefüggései alapján alaposan „szelídítették”. Az Achaemenida korban érvényben volt arám nyelv írásától teljesen különböző módon írták; az íráson nyomon követhető annak hangsúlyozása, hogy a szavak inkább kiejtés szerint kerülnek megörökítésre, mint etimológiai formájuk felhasználásával.

A Babilóniai Targum a későbbi, Achaemenida-korszak utáni (Post Achaemenida-kori) nyelvjárás, amit egyaránt megtalálunk a Targum Onkelosban (Onkelosz fordításában, - a Tárgum ’Onkeloszban) és a Targum Jonathanban (a Jonátán-féle fordításban, - a Tárgum Jonátánban), a „hivatalos” targumokban, a Szentírásnak az irodalom által is elismert és készítésük idején „hivatalosnak” tekintett arám fordításában. Az eredetinek tekintett Hasmoneus targum az i. e. II. vagy III. században érte el Babilóniát. A targumokat azután átdolgozták az akkor beszélt, illetve akkor írott babilóniai tájszólás szerint, hogy ily módon is hozzájáruljanak a „szabványosított” targumok nyelvezetének kialakításához. Ez a változat alkotta az alapját a babilóniai zsidó irodalomnak a következő évszázadokban.

A galileai targumi arám nyelv nagyon hasonlít a babilóniai targumi arám nyelvhez, szinte azonos vele. Ez szinte nem más, mint az irodalmi Hasmóneus-kori arám nyelv keveredése a Galileában beszélt és írott arám nyelvvel. A Hasmóneus-kori arám nyelv az i. sz.-i II. században érkezett meg Galileába és ott átdolgozták az ottani galileai kiejtésnek megfelelően, azért, hogy alkalmas legyen a helyi használatra. A galileai targumot nem tekintették megbízható, autoriter munkának más közösségekben és írásbeli bizonyítékok szólnak amellett, hogy ennek szövegét a szükségleteknek megfelelően javították. Az i. sz. XI. évszázadtól kezdődően, minthogy akkor már a Babilóniai Targumot megbízhatónak, hivatalosan elfogadottnak tartották, a galileai változatot a babilóniai erősen befolyásolta, illetve alakította.

A Babilóniai írásbeli (hivatalos) arámi nyelv egy olyan kiejtést tartalmaz, amely általános használatban volt az i. sz. III. évszázadtól kezdődően. Ez képviseli a babilóniai magán iratokban tapasztalható kiejtést és az i. sz. XII. évszázad után szinte minden zsidó magán iratét is, amelyek arám nyelven készültek. Ezek a Hasmóneus-kori arám nyelven alapultak, nagyon kevés változtatással. Ez talán annak a ténynek tudható be, hogy a Babilóniai Írásbeli (Hivatalos) arámi nyelven írott dokumentumok közül sok jogi természetű irat, a bennük rejlő nyelvezet ezért nagyon közelről érintette a zsidó közösséget kezdettől fogva és így a Hasmóneus-kori arám volt a követendő régi minta.

A nabateus arámi volt a nyelve Petra arab királyságának. A királyság (kb. i. e. 200-i. sz. 106.) magában foglalta a Jordán folyó keleti partját, a Szináj félszigetet és Arábiát. Valószínűleg a karaván-kereskedelem óriási befolyása miatt a nabateusok elkezdték használni az arám nyelvet a régi északi arab nyelv helyett. A kiejtés, illetve az egész dialektus az Achaemenida-kori arám nyelven alapult, amelyet kevésbé befolyásolt az arab nyelv: az „l” gyakran változott „n”-é, és nagyon kevés arab jövevényszó van benne. Néhány nabateus arám nyelvű felirat maradt fenn a királyság korai idejéből, de ezek legtöbbje az i. sz.-i első négy évszázadból származik. Ezt a nyelvet kurzív, vagyis kötött írással írták, amely a modern arab írásnak volt az elődje. Az arab jövevényszavak mennyisége növekszik az évszázadok múlásával, mindaddig, míg a IV. században a nabateus szemmel láthatóan arabbá változik.

A Palmirai arám nyelv az a kiejtés, illetve az a nyelvjárás, amely Palmira városában és a Szíriai sivatagban használatban volt i. e. 44.-től i. sz. 274.-ig. Ezt kerek írással írták, amely később a kurzív ún. Estrangela-írásnak adta át a helyét, illetve ennen készített utat. Pontosan úgy, mint a nabateus írást, a Palmirait is befolyásolta az arab nyelv, azonban talán kisebb mértékben.

Az arszakida arám nyelv hivatalos nyelve volt a Parthus Birodalomnak (i. e. 247-i. sz.224.) Ez sokkal inkább, mint bármely Achaemenida-kor Utáni (Post Achaemenida-kori) nyelvjárás és kiejtés, folytatta I. Dárius hagyományát. Az idők múlásával azonban, a jelenleg is beszélt arám nyelv, illetve a grúz és a perzsa nyelv befolyása alá került. A parthusoknak a perzsául beszélő Szaszanidák által történt meghódítása után az Arszakida hatása kiterjedt és figyelemreméltó befolyást gyakorolt az új hivatalos nyelvre.

Késői régi keleti arámi nyelv.
Az utóbb említett nyelvjárások mind az Achaemenida-kori Birodalmi arám nyelvből származtak. A Késői Ősi arámi nyelv különféle helyi, vagy táji, területi nyelvjárásai azonban továbbra is érvényben maradtak az említett változatok mellett, gyakran, mint egyszerű, beszélt nyelvek. Korai bizonyítékai ezeknek a beszélt nyelvjárásoknak csak hatásukon keresztül nyomon követhető szavakon és neveken valamely inkább „szabványosnak” tekintett nyelvjárásban. Ezek a helyi, vagy táji nyelvjárások azonban írott nyelvvé léptek elő az i. e. II. évszázadban. Ezek a nyelvjárások tükrözik az arám nyelv sugárszerű beáramlását, amely nem függvénye a Birodalmi arámnak és világos megoszlását mutatják a tájaknak, mint Mezopotámia, Babilónia és a Kelet területei valamint Júda és Szíria és a Nyugat egyéb területei.

A Keleten a Palmirai és az Arszakida arámi keveredett a táj egyéb közvetítő nyelvjárásaival, így létre hozva olyan nyelveket, amelyek egyik lábbal a Birodalmi arám területén, másik lábbal a tájnak megfelelő arám nyelvjárás területén állnak. Sokkal később, az Arszakida arámi nyelvjárás a mandeus vallás liturgikus nyelvévé vált.

Oszrhöne királyságában, aminek központja Edesszában, arab nevén Al-Ruhában, volt, a mai Törökországban (Urfa), a várost, amely a felső Eufrátesz völgyében fekszik és i. e. 132-ben alapították, a környék nyelvjárása a hivatalos nyelv, a Régi Szíriai nyelv, vagyis az arám nyelv egy dialektusa lett. A Tigris felső folyásánál az Észak-Mezopotámiai arám nyelvjárás virágzott, aminek bizonyágát Hatra, Assur és a Tur Abdin leletei szolgáltatják. Babilóniában a helyi nyelvjárás, amelyet a zsidó közösség használt a zsidó régi babilóniai arám nyelvjárás volt i. sz. kb. 70-től. Ez a mindennapokban használt nyelv egyre nagyobb mértékben a bibliai arám és a babilóniai targumi arám nyelv befolyása alá került.

késői régi nyugati arám nyelv.
A nyugati tájnyelvi nyelvjárásai az arám nyelvnek hasonló folyamatot követtek, mint a keleti tájnyelvek. Ezek nagymértékben különbözőek a keleti nyelvjárásoktól, valamint a Birodalmi arám nyelvtől. Úgy adódott, hogy az arám nyelv együtt létezett a kánaáni arám nyelvjárásokkal, végül is átvették a föníciai nyelv, helyesebben nyelvjárás helyét az i. e.-i I. évszázadban és a héber nyelv helyét az i. sz.-i évszázad fordulója táján.

A késői régi nyugati arám nyelv formája, úgy, ahogy azt a zsidó közösség használta, leginkább bizonyítja, amire legtöbbször és leginkább hivatkoznak, a zsidó régi izraeli (palesztinai) arám nyelvjárás. Ennek legrégibb formája a régi Kelet-Jordáni, amely valószínűleg Caesarea Philippi környékéről származik. Ez a legrégebbről fennmaradt Énoch-kézirat, (i. e. 170. körül) nyelvjárása. A nyelv következő megkülönböztethető szakaszát régi júdeainak nevezzük, amely az i. sz.-i II. évszázadból származik. Régi jueai irodalom különféle feliratokban és különféle személyes levelekben található, amelyek talmudi idézetek formájában olvashatók, valamint qumráni leletek alakjában tanulmányozhatók. Josephus Flavius Zsidó Háborújának ma már nem létező első kiadása Régi Júdeai arám nyelvjárásban íródott.

A régi Kelet-Jordáni nyelvjárást tovább használták, beszélték az i. sz.-i I. évszázadban pogány közösségek, akik a Jordán folyótól keletre éltek. Az ő nyelvjárásukat azután gyakran nevezték pogány régi izraeli (palesztinai) arám dialektusnak nevezték és olyan kurzív írással örökítették meg, amelyhez hasonló volt használatos a régi szíriai nyelv írásához. Egy keresztény régi izraeli (palesztinai) nyelvjárás a pogány nyelvjárásból fejlődhetett ki.

Nyelvek Jézus életének idején.
Jézus életének idején, az i. sz. I. században, Izrael római megszállása idején, tudomásunk szerint, az Izraelben élő zsidók héberül és egy nagy részük arámul beszélt. Meg kell jegyeznünk, hogy a koiné-görög nyelv egyike volt a római igazgatás hivatalosan elismert nemzetközi nyelveinek, amit a nemzetek közötti külkereskedelemben is széles körben használtak és nagyon ismert, népszerű, sokak által értett nyelv volt azok között is, akik a városok befolyásosabb köreihez tartoztak, vagy azok ügyeinek intézésében részt vettek. A latin nyelvet elsősorban a római hadsereg tagjai beszélték és szinte semmiféle befolyással nem volt az izraeli nyelvi többféleség alakulására. Ugyancsak meg kell jegyeznünk, hogy az irodalminak tartott arám nyelvjáráson kívül, amely a Hasmóneusnak nevezett nyelvjáráson és a babilóniai dialektuson alapult, volt egy bizonyos számú helyi nyelvjárása is az arám nyelvnek, még Izrael országában is. Például, a Nyugati arám nyelvjárás hét dialektusát beszélték Jézus idejében Izrael környékén, Izrael közvetlen szomszédságában. Ezek valószínűleg alaposan különböztek egymástól, de biztos, hogy kölcsönösen érthetők voltak. A Régi Judeainak nevezett nyelvjárás volt a kiemelkedő dialektusa a fővárosnak, Jeruzsálemnek valamint egész Júdeának. Engedi közvetlen környéke, a hozzá tartozó körzet a Dél-kelet Júdeainak nevezett nyelvjárást beszélte. Szamáriának a külön ún. Szamaritán arám nyelvjárása volt, amelyben a „he”, a „chet” és az „ájin” mássalhangzók mind „álef”-ként kerülnek kiejtésre. A Galileai arám nyelvjárás, Jézus hazai környezetének arám nyelvjárása csak néhány nagyon kevés hely megnevezéséből ismert, valamint a Galileai Targumi nyelvjárásra gyakorolt hatásáról, befolyásáról, amint erről a rabbinikus irodalom néhány terméke és kevés fennmaradt magánlevél tanúskodik. Úgy tűnik, hogy ennek, mármint a Galileai arám nyelvjárásnak, van néhány egyedi jellegzetessége: a kettőshangzók (diftongusok) sohasem egyszerűsödnek egy elemű magánhangzóvá (monoftongus). A Jordán folyamtól keletre a Kelet Jordániainak nevezett nyelvjárás különféle változatait beszélték. Damaszkusz körzetében és az Antilibanon hegység környékén a Damaszkuszi arámi nyelvjárást beszélték (azt a dialektust, amelyet elsősorban a Modern Nyugat-arámi nyelvjárásból származtatnak. Végezetül, olyannyira északra, mint Aleppó, az Orontészi (Nahr el-Asi) arámi nyugati nyelvjárását beszélték.

A három nyelv kölcsönösen hatással volt egymásra, kölcsönösen befolyásolta egymást, különösen a héber és az arám. A héber szavak belekerültek a zsidó arám nyelvjárásba (elsősorban vallási szakszavak, illetve szakkifejezések, de mindennap előforduló szavak is, mint az „éc”, ami „fa” jelentést hordoz.) Ez a jelenség, mármint a szavak vándorútja, vagyis kölcsönzése mindkét irányban megfigyelhető, arám szavak is megtalálták útjukat, belekerültek a héber nyelvbe, mint a „mámmón”, ami „pénzt, gazdagságot” jelent stb.
Az Újtestamentum görög nyelve gyakran tartalmaz nem görög eredetű szavakat, „szemitizmusokat”, beleértve sémi, vagy egyenesen héber szavak szószerinti fordítását is, mint pl. a „talita”, ami „leánygyermeket” jelent és bizonyosan a „taljeta” főnévből származik.

Középső arám nyelv, illetve nyelvjárás.

Az i. sz. III. évszázad mindenképpen határvonalnak tekintendő a Régi- és a Középső arám nyelv, illetve nyelvjárás között. Ezen évszázad folyamán a különféle arám nyelvek, illetve arám nyelvjárások természete elkezdődött változni. A Birodalmi arám nyelvjárás utódjai, vagy örökösei, illetve az ebből eredő nyelvjárások megszűntek élő, beszélt nyelvek lenni és a keleti és nyugati körzeti nyelvek, illetve nyelvjárások elkezdtek életerős, új irodalmakat létrehozni. Nem úgy, mint a Régi arám nyelvről, illetve a Régi arám nyelvjárás közül többről, a Középső arám nyelvről, illetve a Középső arám nyelvjárásról, helyesebben ennek szókészletéről és nyelvtanáról jóval többet tudunk.

Keleti középső arámi nyelvjárás.

A Régi Keleti arámi nyelv, illetve nyelvjárás közül mindössze kettő élt tovább, és él mind a mai napig. A terület északi részén a Régi Szíriai nyelv, ami az arám nyelv tájnyelveinek, nyelvjárásainak egyike, fejlődési útjaként átalakult Középső Szíriai nyelvvé. Délen a Zsidó Régi Babilóniai nyelv, illetve nyelvjárás Zsidó Középső Babilóniai nyelvvé, illetve nyelvjárássá fejlődött. Az Achaemenida-korszak utáni, nemzetközi kifejezéssel élve, a Poszt-Achaemenida, vagyis az Arszakida-dinasztia-korszaki nyelvjárás lett a háttere az új mandeus nyelvnek.

Középső szíriai nyelv, illetve arám nyelvjárás.

A középső szíriai nyelv, illetve arám nyelvjárás a klasszikus irodalmi és liturgiai nyelve a szíriai keresztényeknek a mai napig. Ennek a nyelvnek, illetve ennek a nyelvjárásnak az „aranykora” a negyedik évszázadtól a hatodik évszázadig tartott. Ez a korszak a Bibliának, vagyis a T’nachnak, a zsidó Szentírásnak, a Középső Szíriai nyelvre történt fordításával vette kezdetét, vagyis a Pesittával és Szíriai Efrémnek mesteri prózájában és versében. A Középső Szíriai nyelv, illetve arám nyelvjárás, nem úgy, mint elődei, teljesen keresztény nyelvnek, illetve nyelvjárásnak tekinthető, bár azt is meg kell jegyeznünk, hogy egy időben a keleti egyház bizánci elsőbbségének, vezető szerepének ellenzőivé, illetve azok nyelvévé vált. A misszionáriusi tevékenység elterjesztette a szíriai nyelvet, illetve a szíriai arám nyelvjárást Perzsián (Iránon) keresztül egészen Indiáig és Kínáig.

Zsidó középső babilóniai arám nyelv, illetve nyelvjárás.

A Zsidó Középső Babilóniai nyelv, illetve nyelvjárás az a nyelv, illetve nyelvjárás, amit a zsidó írók használtak Babilóniában az i. sz. IV. évszázad és a XI. évszázad között. Ezt a nyelvjárást a legáltalánosabban a Babilóniai Talmud nyelveként azonosítják, amely kb. az i. sz. VII. században nyerte el mai alakját, valamint a Talmud-utáni kor (a gá’onok kora) irodalmának a nyelve, ami a babilóniai zsidóság legjelentősebb kulturális alkotásának tekinthető. A nyelvjárás legfontosabb epigráfiai forrásai azok a több százat is kitevő arám nyelvű mágikus ivócsészék, vagy tálacskák, amelyeken a szöveget zsidó írással, vagyis héber betűkkel írták.

Mandeus nyelv.

A mandeus nyelv a Zsidó Babilóniai arám nyelv, illetve nyelvjárás közeli rokona, bár egyaránt nyelvészetileg és műveltségileg különbözik egymástól. A klasszikus mandeus nyelv az a nyelv, illetve az az arám nyelvjárás, amelyen a mandeus vallásos irodalom keletkezett. Jellemzője az erősen fonetikus helyesírás.

Nyugati középső arám nyelv, illetve nyelvjárás.

A Régi Nyugati arám nyelvjárásai továbbéltek a Zsidó Középső Izraeli (Palesztinai) nyelvben, illetve ebben az arám nyelvjárásban, amit a héber ún. „kvadrát, vagy négyzetes írással” írnak, míg a Szamaritánus arám nyelvjárás szövegeit a régi héber írás betűivel írják, a Keresztény Izraelit (Palesztinait) pedig a kurzív szíriai írással. Ebből a három arám nyelvjárásból egyedül a Zsidó Izraeli (Palesztinai) nyelvjárás az, amely a továbbiakban is írott nyelv maradt.

Zsidó középső izraeli (palesztinai) arám nyelv, illetve nyelvjárás.

I. sz. 135. után, a Bár Kochbá vezette Róma ellenes zsidó felkelés leverése után sok zsidó vezető személyiség, akit kiűztek a rómaiak Jeruzsálemből, Galileába költözött. A galileai arám nyelvjárás ezután már nem volt a központban éltek számára olyan furcsa, hanem közeledett a nyugaton élő zsidók „szabványosnak” tekintett nyelvjárásához. Ezt a nyelvjárást nemcsak Galileában beszélték, hanem a környéken is, a Galilea szomszédságában lévő területeken is. Ez a Jeruzsálemi Talmud (befejezték az i. sz. V. században) ás az izraeli (Jeruzsálemi) tárgumok(a Szentírás zsidó arám nyelvű változata, fordítása) és a midrások (vallásos, bibliai természetű magyarázatok és tanítások) nyelvészeti elrendezettsége. A hagyományos magánhangzójelzést a pontokkal és vízszintes vonalkákkal, amit Tibériási Rendszernek is nevezünk (VII. század) a Zsidó Középső Izraeli (Palesztinai) nyelvjárás galileai dialektusát beszélők fejlesztették ki. A klasszikus héber magánhangzó kiejtés ezért ennek a kornak a héber nyelvét örökíti reánk és valószínűleg tükrözi a korabeli arám nyelvjárás kiejtését is.
A Középső Júdeai arám nyelvjárás, amely a Régi Júdeai nyelvjárás leszármazottja, nem volt a továbbiakban egyedül való, vagy uralkodó nyelvjárás és csak Dél-Júdeában beszélték (amelynek egyik változatát, az Engediben használt dialektust ebben a korszakban továbbra is beszélték.) Az elmondottakhoz hasonlóan, a Középső Kelet Jordáni nyelvjárás tovább élt a Régi Kelet Jordáni nyelvjárástól függetlenül, mint egy kisebb, de a többitől eltérő dialektus. A dura-europosi zsinagóga-maradványban lévő feliratok Középső Kelet Jordáni arám nyelvjárásban, vagy Középső Júdeaiban találhatók.

Szamaritánus arámi nyelvjárás.

A szamaritánus közösség arámi nyelvjárását a legkorábban bizonyította a dokumentálható hagyomány olyannak, ami a IV. évszázadra vezethető vissza. Ennek a nyelvjárásnak a modern kiejtése azon a formán alapul, amit a X. században beszéltek.

Keresztény izraeli (palesztinai) arám nyelvjárás.

A keresztények által használt Nyugat arámi nyelv a VI. századra vezethető vissza, de valószínűleg már két évszázaddal korábban is létezett. A nyelv maga a Keresztény Régi Izraeli (Palesztinai) nyelvjárásból származik, de írása a korai Középső Szíriain alapul és jelentős mértékben befolyásolta a görög írás. Jézus neve, bár Jesú-nak hangzik és íródik arám nyelven, a Keresztény Izraeli (Palesztinai) nyelvjárásban Jesús-nak íródik.
 

 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz