Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

Szántóné Balázs Edit egyetemi docens:
Találkozás a végzettel


Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VI. Nemzetközi Tanácskozásán, melynek címe: "TALÁLKOZÁSOK.." volt. (Debrecen, 2004. május 7 - 9.)

A Zsidó Tanács működéséről kevés anyagunk maradt fenn. Még inkább igaz ez a vidéki Zsidó Tanácsokra, melyek nagyon rövid ideig, mindössze néhány hétig működtek.(1)

Ezért nagyon értékes forrás az a visszaemlékezés, mely Dr. Hacker Iván tollából származik, s melyet 2001-ben adtunk közre. (2) A másfél évtizedig közszereplést is vállaló ügyvéd és hitközségi elnök tevékenysége sajnos még a szombathelyiek előtt sem eléggé ismert Hacker Iván, nagypolgári családból származott. Édesapja Hacker Zsigmond (1868-1940). A Vármegyei Takarékpénztár igazgatóhelyettese, emellett több gazdasági részvénytársaság elnökségének a tagja volt. Édesanyja, Léderer Ella (1884 - 1931), a szomszédos Felső Ausztria (Pottenstein) rangos kereskedőcsaládjából került Szombathelyre. Hacker Iván a premontrei gimnáziumban érettségizett, majd egy évig egy bécsi kereskedelmi főiskolán tanult. Pécsett jogi egyetemre járt és 1931-ben doktorált állam -és jogtudományból, 1937-től önálló ügyvédi praxist folytatott. Már pályája kezdetén szembe találkozott a magyar kormányoknak az ügyvédeket korlátozó gyakorlatával ( 1938. XV.tc.). A jogalkalmazás nála szorosan összefonódott az állampolgárok védelmével is. Ügyvédi munkája mellett 1937-től a Zsidó Pártfogó Iroda nyugat-magyarországi szekciójának az elnöke volt. Szombathelyen bekapcsolódott a cionista mozgalomba, a helyi vezetőség tagjaként. 1940-ben megnősült, Weisz Margitot vette feleségül.

Kényszerű közszereplésének leggyötrőbb fejezetét az 1944-es év jelentette. A Szombathelyi Zsidó Tanács tagjaként belülről figyelhette, követhette a közigazgatás és a német hatóságok tevékenységét, a gettósítást, a deportálást. Több ezer társával együtt Auschwitzba került, majd kényszermunkásként Dachauban dolgozott. 1945-ben Feldafingben szabadult fel. Életben maradt feleségével fél évvel később Hannoverben találkozott. Visszatértek szülővárosukba, két lányuk született. 1946 és 50 között a szombathelyi kongresszusi hitközség elnöke volt, miközben folytatta ügyvédi praxisát. Tanúként vett részt az 1946-os népbírósági tárgyalásokon. 1930-ban Budapestre költözött, és egy textilgyár jogtanácsosa lett. 1956 -ban családjával együtt Bécsbe emigrált. 1958-tól lett osztrák állampolgár letette a különbözeti vizsgákat, és az osztrák ügyvédi kamara munkatársaként dolgozott tovább. Közéleti szereplése a 70-es években teljesedett ki, a B'nai B'rith tagjaként a keresztény-zsidó párbeszéd ismert alakjává vált, szimpóziumokat, konferenciákat, kerek-asztal beszélgetéseket szervezett. Mindig kiemelt feladatásnak tekintette a holokauszt történetének a feltárását és a nyilvánosság előtti megvitatását. Ez Ausztriában akkor kényes kérdésnek számított. Nem a bosszú, hanem az igazság keresése, a probléma törvényes rendezése és a méltányosság foglalkoztatta. Közvetítője lett a Bruno Kreisky és Simon Wiesenthal közti vitának. 1982-től öt éven keresztül a bécsi hitközség elnöke volt, 79 éves korában, 1987. április 4-én hunyt el Bécsben. A hetvenes években is köztudott volt, hogy Hacker Iván visszaemlékezést írt a szombathelyi vészkorszakról. Két kisebb részletet publikált is az Izraelben megjelenő magyar nyelvű emlékkötetben. (3)

Személyes információkból tudjuk, hogy a szerző sokat töprengett a magyar kiadás közzétételén. A visszaemlékezés végül is német nyelven látott napvilágot.(4)

Az írás, műfaját tekintve nem napló, hanem tanúvallomás. Vádirat az emberi méltóság megőrzéséről szóló nagy perben.

Hacker tanúvallomásának forrása az átélt élmény mellett, elsősorban Munkácsi Ernő könyve volt, (5) s harmadik információforrást a népbírósági tárgyalások adták. Tulajdonképpen ekkor vált világossá számára, hogy amit átélt, az nem egyedi történés volt.

A szerző nem volt lélekbúvár, de nagyszerű érzékkel ragadta meg a soá szociálpszichológiai jellemzőit. Bemutatja az államilag szentesített rablással párhuzamosan zajló magánfosztogatást: tolvaj államnak, tolvaj a végrehajtója. A zsidóság megsemmisítésének egyik markáns motívuma vagyonának megszerzése volt, ezt a folyamatot igazán plasztikusan ábrázolta a szerző:
Megkapó pillanatai a visszaemlékezésnek, amikor egy-két ecsetvonással mutat be egy-egy helyi zsidó sorsot. A tanúvallomás központi gondolata azonban a zsidó vezetők felelősségének a kérdése.

Dolgozatom elsődleges forrása Hacker Iván tanúvallomása. Nem a szombathelyi zsidóság utolsó napjainak történéseit kívánom bemutatni, hanem a Zsidó Tanács szerepét, felelősségét szeretném megvizsgálni.. Miért vállalták, a többnyire a helyi zsidó közéletben korábban is szerepet vállaló személyek ezt a kétes feladatot, és milyen szerepük volt, milyen felelősség terheli őket, terheli-e felelősség őket a zsidóság sorsáért? Megvizsgálom a kapcsolatukat a német, a magyar hatóságokkal, a Központi Zsidó Tanáccsal, valamint az un. önkormányzati tevékenységüket.

Találkozás a végzettel, ezt a címet adtuk Hacker visszaemlékezése első fejezetének.
"1944. március 23-án szeles, hűvös kora tavaszi délelőttön siettem a szombathelyi zsidó hitközség székháza felé.-kezdi a visszaemlékezését Hacker - . Pontosan 11 órára kellett az elöljáróságnak összegyűlnie. Néhány perc múlva megérkezett egy kis autóval három német tiszt. Láttam, hogy SS -jelzés van a hajtókájukon és halálfej a sapkájukon. A sorok széjjelnyíltak, és ők pedig hárman helyet foglaltak az üres elnöki asztalnál. A középső kezdett beszélni: " Mindenki úgy áll, velem szemben, hogy az arcát lássam, mozdulatlanul, senki a kezét a zsebébe ne tartsa! Mindhárman lássuk mindenki arcát és kezét! Nehogy azt gondolják, hogy félünk maguktól, de nagyon jól ismerjük a zsidó módszereket! Biztosíthatjuk Önöket, hogy gyakorlatunk is van ebben, mert nem ez az első ország, ahol végrehajtjuk a rendelkezéseinket, és így álmukban se gondoljanak arra, hogy velünk szemben merényletre, vagy bármilyen cselekményre vetemedjenek!" Erélyesen felordított, mert Dr. Schwartz Bertalan öreg orvos arcát egy pillanatra nem látta. Rettenetes durva és trágár káromkodással figyelmeztette, hogy, itt most komoly dologról lesz szó. Ha azt mondja, hogy úgy álljon, hogy az arcát látni akarja, akkor ne bújjon el előle. Ügyeljen minden szavára, és ilyenkor ne a szeretőjére gondoljon. Ha arról volna szó, úgy az öreg biztosan kihúzná magát és szívesen erőszakoskodna egy árja leánnyal. Hangja fenyegető, megfélemlítő volt,, szinte úgy látszott, hogy tervszerűen rá akar ijeszteni a társaságra.. A következő pillanatban megváltoztatta a hangját, egészen halkan beszélt úgy mintha régi ismerősökhöz szólna. Bízik az elöljáróságban, hogy meg tudják nyugtatni a zsidóságot. A német véderő nevében mindenkit biztosít, hogy egyedül azért, hogy valaki zsidó, senkit bántódás nem fog érni. Barátságosan mondotta mindezt, teljesen megváltozott hangon, mintha a legjobb indulattal kezelné az ügyeket. Csendesen folytatta: Az elöljáróság vegye tudomásul és adja tovább a zsidóságnak, hogy mindenki zsidónak számít, aki a nürnbergi törvények szerint nem árja, s ezt a kérdést nem a magyarországi zsidótörvények alapján bírálják el, mert Magyarországon a hatalmat a német hadsereg vette át, és annak az utasításait kell követni.!" (6)

    A német véderő fegyveres alakulataival egy időben Budapestre érkezett a Birodalmi Biztonsági Főhivatal két lépviselője Krumey és Wisliceny, majd néhány nap múlva Eichmann azzal a határozott céllal hogy az Endlősungot végrehajtsák. (7) A mindössze 200-300, egyesek szerint 150 főből álló kommandónak a zsidótlanítási akcióban szüksége volt a magyar közigazgatás, rendőrség, csendőrség aktív közreműködésére. Ezeknek a tényezőknek a szerepét a magyar zsidóság sorsában mára már egyre inkább hangsúlyozzák a vészkorszakról szóló irodalomban. (8)

    Eichmann azonban nem akarta, hogy a zsidók között pánik törjön ki, ezért a megszállás másnapján megalakították a Központi Zsidó Tanácsot, így a zsidókkal hajtatták végre a német és a magyar hatóságok utasításait.

A zsidó levéltárban 1997-ben előkerült anyag,- a vidéki zsidó tanácsok jelentései -, egyes helységek vonatkozásában csak néhány adatot tartalmaznak. A szombathelyi május 12 és május 17-i mid a két jelentés a gettó helyének a kijelölését közli. Ugyanez a helyzet a sárvári május 10, 14, 27 és 22-i jelentésekkel, a körmendi május 9-ivel, ami mindössze a gettóba költöztetés tényét tudatja, a június 9-ivel, amely a posta és csomagküldési tilalmat jelenti. Ugyanúgy, mint a jánosházi, szentgotthárdi szűkszavú jelentések. (9)

Molnár Judit a tanulmányában rámutat arra, hogy a vidéki zsidó tanácsok megalakulására vonatkozó dokumentumok ellentmondásosak. A Központi Tanácstól április 6-án kapták a felszólítást a tanácsok megszervezésére. Más iratokból az derül ki, hogy egyes helyeken maga a Központi Zsidó Tanács állította fel a helyi szervezetét. Gyakran a helyi közigazgatási vezetők nevezték ki a zsidók érdekeit képviselő vezetőket, volt ahol egyáltalán nem alakult meg a zsidó tanács. (10)

Szombathelyen a német megszállás másnapján Győrből jött a rendelkezés, hogy a hitközség eddigi vezetőségét fel kell oszlatni, és un. zsidó vezetőt kell választani., aki a zsidó ügyeket intézi, és érintkezik a német hatóságokkal. Erre posztra Vályi Manót tartották alkalmasnak, aki vitézségi érmének köszönhetően kivételezett helyzetben volt.

1944 március 23-ára hívták össze a hitközség elöljáróságát a németek. Arndt SS-őrmester nem hagyta helyben Vályi megválasztását, s mivel a hitközségi elnököt, Dr. Pápai Hugót túl öregnek találta, kinevezte a tanács elnökévé Dr. Wesel Imre községkerületi elnököt, és a 10 tagú Zsidó Tanács többi tagját: Zalán ( Dukesz) Ferencet, Dr. Hacker Ivánt, Dr.Dános Emilt, Eiland Lászlót, Bauer Sándort, Sauer Sándort, Szőllősy Gyulát, Kandli Róbertet, Geist Ernőt. (11)


    Ettől a pillanattól kezdve a tanács elsőrendű feladata volt a német igények kiszolgálása. Mindjárt kezdetnek pénzt kértek. 70 000 pengő úgymond kauciót. S ez volt az első dilemma a zsidó vezetők számára. Teljesítsék-e , jelentsék-e a magyar hatóságoknak, vagy megtagadják-e kérést? "Azért, hogy egy-két gazdag embernek ne kelljen fizetni - írja Hacker Iván -nincstelen embereket is kiteszünk a németek bosszújának."

    Naponta küldték a németek a listákat, még a magyar rendeletek megjelenése előtt begyűjtötték a kerékpárokat, fényképezőgépeket írógépeket. Lakást, felszerelést és vagyontárgyakat kértek.. A szállítási határidőket mindig nagyon rövidre szabták, gyakran olyan árut követeltek, amit a fekete piacon kellett nagyon magas áron beszerezni. Ez egyébként, ahogyan a központi vezetők visszaemlékezéséből is kiderül, országos gyakorlat volt. A Zsidó Tanácsnak az a taktikája, hogy teljesítik a kéréseket és így azok abbamaradnak, nem vált be.

    Nagy személyes bátorság kellett ahhoz, hogy megtagadják a németek kívánságainak a teljesítését. Ez történt Szombathelyen, amikor a soros lista egy rózsaszín selyem kombinét 170 cm magas, sovány nő részére, egy 39-es fűzős fekete női sportcipőt, több üveg kölnit, odol szájvizet, valamint egy akt festményt kért. Ezt az arcátlan követelést Wesel megtagadta, bízva a polgármester később tárgyalandó ígéretében. Mint köztudott ez a fiatal két gyermekes ügyvédnek az életébe került. (12)

    A németekkel a kapcsolattartás egyoldalú eszmecsere volt, a tanácstagok számára általában lelki, néha testi tortúrákat jelentettek. Megalázó helyzetek sorának voltak kitéve. Ezért érdekes figura Hacker írásában az egyszerű hitközségi díjbeszedő, Farkas bácsi, aki a legjobban találta meg a hangot a németekkel. S az adott helyzetben ez sokszor nagyon sokat lendített a ügyeken. (13)

    Ezeket a kezdeti követeléseket leszámítva, a továbbiakban a nácik egészen a deportálások megindításáig a háttérben maradtak, a Zsidó Tanácsot téve meg a látható ellenséggé.

    A Központi Zsidó Tanács megpróbálta az illetékes magyar hatóságokkal a kapcsolatot felvenni, de a magyar kormányzati szervek mértékadó és felelős személyei nem voltak hajlandók őket fogadni. (14) Szombathelyen eleinte sikerült a kapcsolatot felvenni mind Mészáros Hugó polgármesterrel, mind pedig Fördős rendőrfogalmazóval. Hacker Iván visszaemlékezéséből azonban kiderül, hogy a helyi vezetők magatartása enyhén szólva is kétszínű és álságos volt.

    Első esetben a kaució kapcsán fordultak a polgármesterhez, tapintatosan, mintegy megértve a közigazgatási vezető nehéz helyzetét, nem hivatalos formában, bizalmasan adták tudtára a történteket. S bár ekkor már az egész város arról beszélt, hogy a németek megzsarolták a zsidókat, a polgármester állította, hogy nem tud a dologról Közölte hogy a németek közvetlenül a lakosságtól nem igényelhetnek semmit, csak a magyar hadtestparancsnokságon keresztül. Nyugodtan hárítsák el az ilyen kívánságokat. Ez utóbbit, amikor Wesel Imre rá hivatkozott a németeknél, egyszerűen letagadta, s ez vezetett a tanács elnökének internálásához. Még konspirációs színjátékba is belement, mondván, ha a zsidókat valamilyen veszély fenyegeti, az altiszten keresztül értesíti volt iskolatársát Dr. Dános Emilt. Kifejezetten megígérte, hogy a megszálló hadsereggel szemben meg fogja védeni a zsidókat. (15)

    Mint fentebb röviden utaltunk rá, a polgármester nem állt ki a Zsidó Tanács mellett, amikor rá hivatkozva véget akartak vetni a németek folyamatos zaklatásának. Ezért aztán a németek letartóztatták Wesel Imrét, átadták a magyar rendőrhatóságoknak, akik internálták.

    A zsidó lakások igénybevételénél is félrevezette a tanácsot. A Polgármesteri Hivatalnak felajánlott lakások nem akadályozták meg a németeket a további lakásrekvirálásokban, és a polgármester ezt nem akarta, nyilván nem is tudta megakadályozni. (16)

    Amikor a németek elrendelték minden jármű beszolgáltatását, a szombathelyi Zsidó Tanács tagjai felkeresték Fördős rendőrfogalmazót, felajánlva, hogy az összegyűjtött járműveket a hitközség beszállítja a rendőrségre, csak kapjon erre utasítást, így azok Magyarországon maradhatnak. A rendőrfogalmazó erre nem volt hajlandó, így amire a magyar kormány rendelete megjelent a zsidó tulajdonú járművek beszolgáltatásáról, már nem volt mit beszolgáltatni, elvitték azokat Németországba. (17)

    Ugyancsak hiába fordultak a polgármesterhez a zsidó üzletek bezárása és árucikkeik elkobozásakor. A városi javadalmi hivatal vezetőjének intézkedése ellen telefonon, írásban és személyesen is panaszt tettek a polgármesternél, aki először - szokása szerint - a tájékozatlant játszotta, majd nem sikerült megrendszabályoznia saját beosztottját. (18) A kereskedelmi miniszter rendelete a zsidó üzletek bezáratásáról április 22-én reggel 8 órakor érkezett meg Szombathelyre, fél órával később a polgármester gyors intézkedéssel a még árusító 97 üzletet is lezáratta." Rendeleteket ennél gyorsabban végrehajtani nem lehet" írta a belügyminiszternek a város vezetője. (19)

    Legközelebb a gettóba költöztetéskor kérték a polgármester segítségét, mivel nagyon rövid határidőt kaptak a lebonyolításra. Kérték továbbá, hogy a gettó területén lévő zsidó üzleteket ürítsék ki, és a zsúfoltság enyhítése végett hadd használják lakásoknak. Mindkét kérést elutasította, sőt a végén már nem is állt szóba a tanáccsal, csak a titkárnőjét érhették el. (20)

    A gettóba költözéstől Fördős rendőrfogalmazó lett a központi figura. Zalán Ferenc a Zsidó Tanács második elnöke, naponta jelentkezett nála, hogy átvegye az utasításait. Ő jelentette a kapcsolatot a külvilággal és a hatóságokkal. A tanács szerepe azonban ekkor is a végrehajtásra korlátozódott. Míg a város vezetése, legalább is eleinte megpróbálta elleplezni az intézkedésekben játszott szerepét, addig a rendőrfogalmazó már nyíltan, köntörfalazás nélkül hozta meg az intézkedéseit, s mindig a gettóba zárt zsidóság hátrányára.

A németek igyekeztek a háttérben maradni, a maguk elé tolt magyar hatóságoknál pedig semmit nem tudott elérni a Zsidó Tanács, sem hivatalos, sem perszonális kapcsolata révén.

Ebben a helyzetben joggal várhatták, hogy a központi szervezet a segítségükre lehet, vagy legalább is információkhoz juthatnak általuk.

A németek bevonulása és nem sokkal a Budapesti Zsidó Tanács megalakítása után a vidéki zsidó vezetőket is meg akarták nyugtatni, ezért március 28-ára táviratilag tanácskozásra hívták őket Stern Samu aláírásával. "Nagyon kérjük, méltóztassék meghívásunknak eleget tenni, mert a mai nehéz napokban az egész zsidóság sorsdöntő érdekei fűződnek a zsidóság kellő megszervezéséhez és a pánikmentes hangulat fenntartásához. " Ezzel megfogalmazódott a Zsidó Tanácsok legfontosabb feladata, biztosítani a pánikmentes hangulatot.

A tervezett tanácskozás célja az volt, hogy megszervezzék az Országos Bizottságot. 27 vidéki zsidó vezető jelent meg a tanácskozáson, melyen kimondták, hogy a Központi Zsidó Tanács vezetésével egységes országos szervezetet hoznak létre. Ez volt a magyar zsidó közösség utolsó országos gyűlése. A résztvevő zsidó vezetők hangulata és magatartása változó volt. Freudiger Fülöp azt hangoztatta, hogy időt kell nyerni: " Nem hiszem, hogy ugyanaz a sors vár ránk, mint a lengyel zsidókra. Vagyonunkról le kell mondanunk, sok fájdalomra és nélkülözésre kell felkészülnünk, de az életünkért nem aggódom. Végül is ez a háború be fog fejeződni, s újból fogjuk kezdeni, mint 1919-ben." (21)

A legtöbb helyi vezető hasonlóan gondolkodott, minden lehetőt megtett, hogy megnyugtassa a zsidó lakosságot. Abban egyeztek meg, hogy mivel a magyar hatóságok semmiféle segítséget nem hajlandók nyújtani, a zsidó vezetők a helyi SS kommandókkal próbáljanak egyezkedni.

Hasonlóan megosztott lehetett a szombathelyi Zsidó Tanács is. Amikor Wesel Imre hazajött a tanácskozásról, egyáltalán nem hitt a németeknek. Voltak azonban optimisták, és Hacker tapintatosan nem nevezi meg őket, akik " igyekeztek megmagyarázni, hogy a környező országokat megszállták a németek, ide azonban nem ellenséges szándékkal jöttek, hanem hadászati szempontból vonták össze a csapataikat. Másként bánnak tehát a baráti állam zsidóságával..."

Még azt is kedvező jelenségnek tartották, hogy a németek Wesel elmondása szerint úrnak szólították őket. (22)
A Központi Tanács április 6-án körlevelet intézett a magyarországi hitközségi vezetőkhöz. Ez volt az első alkalom, hogy közvetlenül tájékoztatta a vidéki hitközségi elöljárókat a tanács megalakulásáról és hatásköréről. Arról, hogy felsőbb hatóságok - német? magyar?- utasítására meg kell szervezni a magyar zsidóságot országosan. A hitközségi vezetők zavarodottak, a helyi közigazgatási vezetők bizonytalanok. Nem volt világos számukra, hogy kinek milyen hatásköre van. Hivatalosan a Központi Zsidó Tanács nem is létezett. (23)

A Budapesti Zsidó Tanács levele nem oszlatta el a bizalmatlanságot. "Nem nyugtatott bennünket az sem, hogy a zsidóság igazgatását önkormányzati szervekre bízták. Voltak ugyan néhányan, akik megtiszteltetésnek vették, hogy valamilyen poziciót kaptak, és közügyeket intézhettek, mert vannak emberek, akik bármilyen szerephez jutnak is már jól érzik magukat."

Április 7-én érkezett meg a "Magyar Zsidók Lapja" "Nyugalom és fegyelem" kezdetű vezércikke. Ebből megtudhatta a vidék zsidósága, hogy a Központi Zsidó Tanács mindent elkövet, hogy senkinek aki kötelességét minden erejével, fenntartás nélkül teljesíti, és lelkiismeretesen dolgozik a közösségért, bántódása ne essék.

A cikkek hatására -írja Hacker népvándorlás indult a hitközségi iroda felé. Mindenki munkára jelentkezett. Önként és ellenszolgáltatás nélkül ajánlkoztak bármiféle munkára. A tömeghisztéria elhitette velük, hogy a kötelességtudóan dolgozó zsidóknak nem esik bántódása. (24)

Különféle informális csatornákon elterjedt a híre, hogy az ország keleti megyéiben és Erdélyben összegyűjtötték a zsidókat és Németországba szállították. A nyugtalanság növekedésével a szombathelyi vezetők mind a polgármestertől, mind a Központi Zsidó Tanácstól próbáltak információt szerezni. Mind a két helyen cáfolták, és rémhírnek nyilvánították az értesüléseket, pedig a kelet-magyarországi gettók lakói akkor már útban voltak Auschwitz felé.

Június első napjaiban a Budapesti Zsidó Tanács küldötteként egy kivételezett személy jelent meg a gettóban. Ő is megnyugtatta a helyieket, a vidéki gettók a helyén vannak, nem deportáltak senkit.

Június 28-án azt kérdezték telefonon a Budapesti Zsidó Tanácstól, hogy igaz-e, hogy a győri gettót elszállították? A tanács annak ellenére válaszolta, hogy nem igaz, a győri gettó a helyén van, hogy ő maga június 22 -én egy beadványban Sztójay miniszterelnöknek leírta a vidéki deportálásokat és azt, hogy többek között a győri gettóból 5200 zsidót elszállítottak. (25)

Ezeket a félrevezetéseket az utókor nehezen dolgozta fel. Hacker Iván is felelősnek tartja a központi vezetőket az igazság eltitkolásáért. S bár elismeri, hogy a deportálásokat megakadályozni nem lehetett volna, mégis, azt gondolja az igazság ismeretében talán többen kísérelték volna meg az elrejtőzködést, a szökést, s ez egy esély lett volna számukra a biztos gázhalállal szemben.

S végül néhány szót az un. önkormányzatról.

A németek által kinevezett szombathelyi tanács felmérte, hogy a hitközség korábbi szervezete nem megfelelő a feladatok ellátására. Az egész közösséget súlyosan érintő problémák gyors megoldásokat követeltek. Az elöljáróság tagjai nagyrészt előrehaladott korú emberek voltak, akik "ebben az időben napok alatt évtizedeket öregedtek, sokan felismerhetetlen aggastyánokká váltak. Emberek, akik néhány nappal ezelőtt még komoly, okos emberek voltak, akiket érdemes volt végighallgatni, akik kitűnő élettapasztalattal rendelkeztek - most tökéletesen elvesztették a fejüket, és beszámíthatatlan szenilis aggastyánoknak tűntek, gyermekes ostobaságokat beszéltek. A hitközség volt elöljáróságára és képviselő testületére tehát egyáltalán nem számíthattunk." (26)

    A tanács tehát bizottságokat alakított az egyes feladatok ellátására. Elsőként a német sarc felosztására és beszedésére. A továbbiakban is külön beszerzési csoport foglalkozott a németek mindenkori kívánságainak a teljesítésével. Majd pártfogó irodát állítottak fel, ügyvédekből és jogászokból, akik tanácsot adtak, vagy egyszerűen megnyugtatták azokat az embereket akik bizonytalanok voltak az ügyek intézésében, a kérdőívek kitöltésében stb Aztán munkaerőcsoportot állítottak fel, amely az ötven év alatti férfiakat és nőket jegyzékbe foglalta. A hitközségnek kellett ugyanis gondoskodnia német katonai alakulatok helységeinek a takarításáról, a katonák fehérneműinek a mosásáról a konyhákon a mosogatásról. A katonai célra igénybevett lakások napi takarításáról. A tanács pénzügyi csoportjának kellett előteremteni mindennek az anyagi feltételét. A szállítási csoport szervezte, és bonyolította le a bútorszállításait a németeknek.

A Zsidó Tanácsnak kellett megszerveznie és lebonyolítania a rendelkezésre álló nagyon rövid idő alatt a gettóba költöztetést. A létrehozott un. lakáshivatalnak kellett kijelölni minden családnak a gettóba elfoglalt helyét. (27)

És itt megint tetten érhető a Zsidó Tanácsnak szánt szerep: egyrészt nem a németek, nem a magyar hatóságok hajtották, és zárták szombathely zsidó polgárait a kényszer lakhelyre, ami esetleg a kívül állókban is megrökönyödést, netán sajnálatot válthatott volna ki, hanem azok látszólag engedelmes polgárokként, saját vezetőiktől megszervezve költöztek össze. Másrészt az elégedetlen családok - és hogyne lettek volna elégedetlenek, hisz egy-egy lakásba több családot zsúfoltak be - , indulatainak a célpontjává sem a németek, a közigazgatás, hanem a zsidó tanács vált.

Született erről egy vicc is, ugyancsak Hacker jegyezte fel: Éjjel kopognak az ajtón, a család félve kérdezi a bezárt ajtó mögül, hogy ki kopog? A gestapo- válaszolta egy fenyegető hang. A bentlakók fellélegeznek, mégsem a legrosszabb, azt hittük, hogy a tanács rekviráló csoportja. (28)

A lakásbizottság megpróbálta elhelyezni a gettó lakóit, de a kijelölt hely erre nagyon szűkösnek bizonyult. Névjegyzéket kellett készíteni a gettó lakóiról. Önként jelentkező 30-40 ember járta a lakásokat végezték az összeírásokat, mások diktálták és gépelték a jegyzékeket. Az iskolában két szobát kiürítettek, az egyikben betegszobát, a másikban szülőszobát rendezetek be. Az orvosok saját műszereiket becsempészték a gettóba, s ezekkel rendezték be a kórházat. Önkéntesek állandóan járták a lakásokat, ellenőrizték a tisztaságot, nehogy járvány üsse fel a fejét a túlzsúfolt tömegszállásokon.

A Zsidó Tanács cipészműhelyt, szabóságot állított fel, az iparosok a tanácsház udvarán végezték a javításokat. 4000 ember napi ügyeit intézni felért egy kisebb község közigazgatási feladataival.

Szombathelyen, és a legtöbb vidéki gettóban ez az önkormányzat csak néhány hétig létezett. A motorgyárba költözéskor már nem tartottak igényt rájuk a németek. Innen saját kezükbe vették a az irányítást, a Magyar Királyi Csendőrség hathatós támogatásával.

Mit tehettek ilyen körülmények között a vidéki Zsidó Tanácsok? Egyrészt végrehajtották a folyamatosan érkező utasításokat, másrészt kérvényekkel, beadványokkal ostromolták a helyi hatóságokat. Helyi szinten ugyanazt tették, mint a központi tanács a fővárosban. Egymástól is elszigetelve, teljesen magukra hagyva cselekedtek legjobb belátásuk és legjobb tudásuk szerint.

 


Jegyzetek

1 Legújabban Rákos Imre-Szita Szabolcs-Verő Gábor (szerk.) : Mondjátok el mi történt! A magyar holokausztról Bp. 2004. Ex Libris
2 Balázs Edit és Katona Attila (szerk.) : Baljós a menny felettem. Vallomások a szombathelyi zsidóságról és a soáról Szombathely 2001. Berzsenyi Dániel Főiskola Történelem Tanszéke és a Magyar Izraeli Baráti Társaság (a továbbiakban Baljós...)
3 A vasi zsidók emlékére. A mártírhalált szenvedett vas megyei zsidóságnak. Tel-Aviv-Jaffa. 1974.
4 Iván Hacker: Unser Weg in die Hölle. Ungarische Juden in den Klauen der SS. Ein auchtentischer Bericht. Krems an der Donau. 1998. Österrechisches Literatorforum
5 Munkácsi Ernő: Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához. Bp. 1947.
6 Baljós 21-22.p.
7 Braham, Randolph L.: A népírtás politikája A holocaust Magyarországon I. Bp. 1997. Belvárosi Kiadó 430.p.
8 Szombathely vonatkozásában lásd: Katona Attila: "Rendeleteket ennél gyorsabban végrehajtani nem lehet" In:Partes Populorum Minores Alienigenae szek. Mózer Ibolya Szombathely, 1994. 53-96.p.
9 Napi jelentések a vidéki gettókból In:Frojimovocs Kinga-Molnár Judit (szerk): Gettómagyarország 1944. A Központi Zsidó Tanács iratai Bp. MAKOR 2002. 5. szám főszerk. Toronyi Zsuzsa 50-148. p.( a továbbiakban Gettómagyarország)
10 Molnár Judit: A Magyar Zsidók Központi Tanácsának megalakulása, működése In: Gettómagyarország 20.p.
11 Baljós 22-23.p.
12 uo.46-47.p.
13 uo.31.p.
14 Freudiger Fülöp visszaemlékezése In:Schmidt Mária: Kollaboráció vagy kooperáció? A Budapesti Zsidó Tanács Bp. 1990.243-321.p.
15 Baljós 29.p.
16 uo 32.p.
17 uo. 38.p.
18 uo. 44.p.
19 Katona i.m. 58.p.
20 Baljós 61.p.
21 Braham i.m. 446-447.p.
22 Baljós 34-35.p.
23 Molnár i.m.Gettómagyarország 26.p.
24 Baljós 39.p.
25 uo. 91.p.
26 Baljós 26. p.
27 uo.49-52.p.
28 A viccet lejegyezte Benoschofsky Ilona és Karsai Elek is: Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez. 2. kötet MIOK Bp. 1960. 43.p.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz