Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VI. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "TALÁLKOZÁSOK.." volt. (Debrecen, 2004.
május 7 - 9.)
A Zsidó Tanács működéséről kevés
anyagunk maradt fenn. Még inkább igaz ez a vidéki Zsidó Tanácsokra, melyek nagyon
rövid ideig, mindössze néhány hétig működtek.(1)
Ezért nagyon értékes forrás az a
visszaemlékezés, mely Dr. Hacker Iván tollából származik, s melyet 2001-ben adtunk
közre. (2) A másfél évtizedig közszereplést is vállaló ügyvéd
és hitközségi elnök tevékenysége sajnos még a szombathelyiek előtt sem eléggé
ismert Hacker Iván, nagypolgári családból származott. Édesapja Hacker Zsigmond
(1868-1940). A Vármegyei Takarékpénztár igazgatóhelyettese, emellett több gazdasági
részvénytársaság elnökségének a tagja volt. Édesanyja, Léderer Ella (1884 -
1931), a szomszédos Felső Ausztria (Pottenstein) rangos kereskedőcsaládjából került
Szombathelyre. Hacker Iván a premontrei gimnáziumban érettségizett, majd egy évig egy
bécsi kereskedelmi főiskolán tanult. Pécsett jogi egyetemre járt és 1931-ben
doktorált állam -és jogtudományból, 1937-től önálló ügyvédi praxist folytatott.
Már pályája kezdetén szembe találkozott a magyar kormányoknak az ügyvédeket
korlátozó gyakorlatával ( 1938. XV.tc.). A jogalkalmazás nála szorosan
összefonódott az állampolgárok védelmével is. Ügyvédi munkája mellett 1937-től a
Zsidó Pártfogó Iroda nyugat-magyarországi szekciójának az elnöke volt.
Szombathelyen bekapcsolódott a cionista mozgalomba, a helyi vezetőség tagjaként.
1940-ben megnősült, Weisz Margitot vette feleségül.
Kényszerű közszereplésének
leggyötrőbb fejezetét az 1944-es év jelentette. A Szombathelyi Zsidó Tanács
tagjaként belülről figyelhette, követhette a közigazgatás és a német hatóságok
tevékenységét, a gettósítást, a deportálást. Több ezer társával együtt
Auschwitzba került, majd kényszermunkásként Dachauban dolgozott. 1945-ben Feldafingben
szabadult fel. Életben maradt feleségével fél évvel később Hannoverben
találkozott. Visszatértek szülővárosukba, két lányuk született. 1946 és 50
között a szombathelyi kongresszusi hitközség elnöke volt, miközben folytatta
ügyvédi praxisát. Tanúként vett részt az 1946-os népbírósági tárgyalásokon.
1930-ban Budapestre költözött, és egy textilgyár jogtanácsosa lett. 1956 -ban
családjával együtt Bécsbe emigrált. 1958-tól lett osztrák állampolgár letette a
különbözeti vizsgákat, és az osztrák ügyvédi kamara munkatársaként dolgozott
tovább. Közéleti szereplése a 70-es években teljesedett ki, a B'nai B'rith tagjaként
a keresztény-zsidó párbeszéd ismert alakjává vált, szimpóziumokat,
konferenciákat, kerek-asztal beszélgetéseket szervezett. Mindig kiemelt feladatásnak
tekintette a holokauszt történetének a feltárását és a nyilvánosság előtti
megvitatását. Ez Ausztriában akkor kényes kérdésnek számított. Nem a bosszú,
hanem az igazság keresése, a probléma törvényes rendezése és a méltányosság
foglalkoztatta. Közvetítője lett a Bruno Kreisky és Simon Wiesenthal közti vitának.
1982-től öt éven keresztül a bécsi hitközség elnöke volt, 79 éves korában, 1987.
április 4-én hunyt el Bécsben. A hetvenes években is köztudott volt, hogy Hacker
Iván visszaemlékezést írt a szombathelyi vészkorszakról. Két kisebb részletet
publikált is az Izraelben megjelenő magyar nyelvű emlékkötetben. (3)
Személyes információkból tudjuk, hogy a
szerző sokat töprengett a magyar kiadás közzétételén. A visszaemlékezés végül
is német nyelven látott napvilágot.(4)
Az írás, műfaját tekintve nem napló,
hanem tanúvallomás. Vádirat az emberi méltóság megőrzéséről szóló nagy perben.
Hacker tanúvallomásának forrása az
átélt élmény mellett, elsősorban Munkácsi Ernő könyve volt, (5) s
harmadik információforrást a népbírósági tárgyalások adták. Tulajdonképpen
ekkor vált világossá számára, hogy amit átélt, az nem egyedi történés volt.
A szerző nem volt lélekbúvár, de
nagyszerű érzékkel ragadta meg a soá szociálpszichológiai jellemzőit. Bemutatja az
államilag szentesített rablással párhuzamosan zajló magánfosztogatást: tolvaj
államnak, tolvaj a végrehajtója. A zsidóság megsemmisítésének egyik markáns
motívuma vagyonának megszerzése volt, ezt a folyamatot igazán plasztikusan ábrázolta
a szerző:
Megkapó pillanatai a visszaemlékezésnek, amikor egy-két ecsetvonással mutat be
egy-egy helyi zsidó sorsot. A tanúvallomás központi gondolata azonban a zsidó
vezetők felelősségének a kérdése.
Dolgozatom elsődleges forrása Hacker
Iván tanúvallomása. Nem a szombathelyi zsidóság utolsó napjainak történéseit
kívánom bemutatni, hanem a Zsidó Tanács szerepét, felelősségét szeretném
megvizsgálni.. Miért vállalták, a többnyire a helyi zsidó közéletben korábban is
szerepet vállaló személyek ezt a kétes feladatot, és milyen szerepük volt, milyen
felelősség terheli őket, terheli-e felelősség őket a zsidóság sorsáért?
Megvizsgálom a kapcsolatukat a német, a magyar hatóságokkal, a Központi Zsidó
Tanáccsal, valamint az un. önkormányzati tevékenységüket.
Találkozás a végzettel, ezt a címet
adtuk Hacker visszaemlékezése első fejezetének.
"1944. március 23-án szeles, hűvös kora tavaszi délelőttön siettem a
szombathelyi zsidó hitközség székháza felé.-kezdi a visszaemlékezését Hacker - .
Pontosan 11 órára kellett az elöljáróságnak összegyűlnie. Néhány perc múlva
megérkezett egy kis autóval három német tiszt. Láttam, hogy SS -jelzés van a
hajtókájukon és halálfej a sapkájukon. A sorok széjjelnyíltak, és ők pedig
hárman helyet foglaltak az üres elnöki asztalnál. A középső kezdett beszélni:
" Mindenki úgy áll, velem szemben, hogy az arcát lássam, mozdulatlanul, senki a
kezét a zsebébe ne tartsa! Mindhárman lássuk mindenki arcát és kezét! Nehogy azt
gondolják, hogy félünk maguktól, de nagyon jól ismerjük a zsidó módszereket!
Biztosíthatjuk Önöket, hogy gyakorlatunk is van ebben, mert nem ez az első ország,
ahol végrehajtjuk a rendelkezéseinket, és így álmukban se gondoljanak arra, hogy
velünk szemben merényletre, vagy bármilyen cselekményre vetemedjenek!" Erélyesen
felordított, mert Dr. Schwartz Bertalan öreg orvos arcát egy pillanatra nem látta.
Rettenetes durva és trágár káromkodással figyelmeztette, hogy, itt most komoly
dologról lesz szó. Ha azt mondja, hogy úgy álljon, hogy az arcát látni akarja, akkor
ne bújjon el előle. Ügyeljen minden szavára, és ilyenkor ne a szeretőjére
gondoljon. Ha arról volna szó, úgy az öreg biztosan kihúzná magát és szívesen
erőszakoskodna egy árja leánnyal. Hangja fenyegető, megfélemlítő volt,, szinte úgy
látszott, hogy tervszerűen rá akar ijeszteni a társaságra.. A következő pillanatban
megváltoztatta a hangját, egészen halkan beszélt úgy mintha régi ismerősökhöz
szólna. Bízik az elöljáróságban, hogy meg tudják nyugtatni a zsidóságot. A német
véderő nevében mindenkit biztosít, hogy egyedül azért, hogy valaki zsidó, senkit
bántódás nem fog érni. Barátságosan mondotta mindezt, teljesen megváltozott hangon,
mintha a legjobb indulattal kezelné az ügyeket. Csendesen folytatta: Az elöljáróság
vegye tudomásul és adja tovább a zsidóságnak, hogy mindenki zsidónak számít, aki a
nürnbergi törvények szerint nem árja, s ezt a kérdést nem a magyarországi
zsidótörvények alapján bírálják el, mert Magyarországon a hatalmat a német
hadsereg vette át, és annak az utasításait kell követni.!" (6)
A német véderő
fegyveres alakulataival egy időben Budapestre érkezett a Birodalmi Biztonsági
Főhivatal két lépviselője Krumey és Wisliceny, majd néhány nap múlva Eichmann
azzal a határozott céllal hogy az Endlősungot végrehajtsák. (7) A
mindössze 200-300, egyesek szerint 150 főből álló kommandónak a zsidótlanítási
akcióban szüksége volt a magyar közigazgatás, rendőrség, csendőrség aktív
közreműködésére. Ezeknek a tényezőknek a szerepét a magyar zsidóság sorsában
mára már egyre inkább hangsúlyozzák a vészkorszakról szóló irodalomban. (8)
Eichmann azonban nem
akarta, hogy a zsidók között pánik törjön ki, ezért a megszállás másnapján
megalakították a Központi Zsidó Tanácsot, így a zsidókkal hajtatták végre a
német és a magyar hatóságok utasításait.
A zsidó levéltárban 1997-ben előkerült
anyag,- a vidéki zsidó tanácsok jelentései -, egyes helységek vonatkozásában csak
néhány adatot tartalmaznak. A szombathelyi május 12 és május 17-i mid a két
jelentés a gettó helyének a kijelölését közli. Ugyanez a helyzet a sárvári május
10, 14, 27 és 22-i jelentésekkel, a körmendi május 9-ivel, ami mindössze a gettóba
költöztetés tényét tudatja, a június 9-ivel, amely a posta és csomagküldési
tilalmat jelenti. Ugyanúgy, mint a jánosházi, szentgotthárdi szűkszavú jelentések. (9)
Molnár Judit a tanulmányában rámutat
arra, hogy a vidéki zsidó tanácsok megalakulására vonatkozó dokumentumok
ellentmondásosak. A Központi Tanácstól április 6-án kapták a felszólítást a
tanácsok megszervezésére. Más iratokból az derül ki, hogy egyes helyeken maga a
Központi Zsidó Tanács állította fel a helyi szervezetét. Gyakran a helyi
közigazgatási vezetők nevezték ki a zsidók érdekeit képviselő vezetőket, volt
ahol egyáltalán nem alakult meg a zsidó tanács. (10)
Szombathelyen a német megszállás
másnapján Győrből jött a rendelkezés, hogy a hitközség eddigi vezetőségét fel
kell oszlatni, és un. zsidó vezetőt kell választani., aki a zsidó ügyeket intézi,
és érintkezik a német hatóságokkal. Erre posztra Vályi Manót tartották
alkalmasnak, aki vitézségi érmének köszönhetően kivételezett helyzetben volt.
1944 március 23-ára hívták össze a
hitközség elöljáróságát a németek. Arndt SS-őrmester nem hagyta helyben Vályi
megválasztását, s mivel a hitközségi elnököt, Dr. Pápai Hugót túl öregnek
találta, kinevezte a tanács elnökévé Dr. Wesel Imre községkerületi elnököt, és
a 10 tagú Zsidó Tanács többi tagját: Zalán ( Dukesz) Ferencet, Dr. Hacker Ivánt,
Dr.Dános Emilt, Eiland Lászlót, Bauer Sándort, Sauer Sándort, Szőllősy Gyulát,
Kandli Róbertet, Geist Ernőt. (11)
Ettől a pillanattól kezdve a tanács elsőrendű feladata volt a
német igények kiszolgálása. Mindjárt kezdetnek pénzt kértek. 70 000 pengő úgymond
kauciót. S ez volt az első dilemma a zsidó vezetők számára. Teljesítsék-e ,
jelentsék-e a magyar hatóságoknak, vagy megtagadják-e kérést? "Azért, hogy
egy-két gazdag embernek ne kelljen fizetni - írja Hacker Iván -nincstelen embereket is
kiteszünk a németek bosszújának."
Naponta küldték a
németek a listákat, még a magyar rendeletek megjelenése előtt begyűjtötték a
kerékpárokat, fényképezőgépeket írógépeket. Lakást, felszerelést és
vagyontárgyakat kértek.. A szállítási határidőket mindig nagyon rövidre szabták,
gyakran olyan árut követeltek, amit a fekete piacon kellett nagyon magas áron
beszerezni. Ez egyébként, ahogyan a központi vezetők visszaemlékezéséből is
kiderül, országos gyakorlat volt. A Zsidó Tanácsnak az a taktikája, hogy teljesítik
a kéréseket és így azok abbamaradnak, nem vált be.
Nagy személyes
bátorság kellett ahhoz, hogy megtagadják a németek kívánságainak a teljesítését.
Ez történt Szombathelyen, amikor a soros lista egy rózsaszín selyem kombinét 170 cm
magas, sovány nő részére, egy 39-es fűzős fekete női sportcipőt, több üveg
kölnit, odol szájvizet, valamint egy akt festményt kért. Ezt az arcátlan követelést
Wesel megtagadta, bízva a polgármester később tárgyalandó ígéretében. Mint
köztudott ez a fiatal két gyermekes ügyvédnek az életébe került. (12)
A németekkel a
kapcsolattartás egyoldalú eszmecsere volt, a tanácstagok számára általában lelki,
néha testi tortúrákat jelentettek. Megalázó helyzetek sorának voltak kitéve. Ezért
érdekes figura Hacker írásában az egyszerű hitközségi díjbeszedő, Farkas bácsi,
aki a legjobban találta meg a hangot a németekkel. S az adott helyzetben ez sokszor
nagyon sokat lendített a ügyeken. (13)
Ezeket a kezdeti
követeléseket leszámítva, a továbbiakban a nácik egészen a deportálások
megindításáig a háttérben maradtak, a Zsidó Tanácsot téve meg a látható
ellenséggé.
A Központi Zsidó
Tanács megpróbálta az illetékes magyar hatóságokkal a kapcsolatot felvenni, de a
magyar kormányzati szervek mértékadó és felelős személyei nem voltak hajlandók
őket fogadni. (14) Szombathelyen eleinte sikerült a kapcsolatot
felvenni mind Mészáros Hugó polgármesterrel, mind pedig Fördős rendőrfogalmazóval.
Hacker Iván visszaemlékezéséből azonban kiderül, hogy a helyi vezetők magatartása
enyhén szólva is kétszínű és álságos volt.
Első esetben a kaució
kapcsán fordultak a polgármesterhez, tapintatosan, mintegy megértve a közigazgatási
vezető nehéz helyzetét, nem hivatalos formában, bizalmasan adták tudtára a
történteket. S bár ekkor már az egész város arról beszélt, hogy a németek
megzsarolták a zsidókat, a polgármester állította, hogy nem tud a dologról Közölte
hogy a németek közvetlenül a lakosságtól nem igényelhetnek semmit, csak a magyar
hadtestparancsnokságon keresztül. Nyugodtan hárítsák el az ilyen kívánságokat. Ez
utóbbit, amikor Wesel Imre rá hivatkozott a németeknél, egyszerűen letagadta, s ez
vezetett a tanács elnökének internálásához. Még konspirációs színjátékba is
belement, mondván, ha a zsidókat valamilyen veszély fenyegeti, az altiszten keresztül
értesíti volt iskolatársát Dr. Dános Emilt. Kifejezetten megígérte, hogy a
megszálló hadsereggel szemben meg fogja védeni a zsidókat. (15)
Mint fentebb röviden
utaltunk rá, a polgármester nem állt ki a Zsidó Tanács mellett, amikor rá hivatkozva
véget akartak vetni a németek folyamatos zaklatásának. Ezért aztán a németek
letartóztatták Wesel Imrét, átadták a magyar rendőrhatóságoknak, akik
internálták.
A zsidó lakások
igénybevételénél is félrevezette a tanácsot. A Polgármesteri Hivatalnak
felajánlott lakások nem akadályozták meg a németeket a további
lakásrekvirálásokban, és a polgármester ezt nem akarta, nyilván nem is tudta
megakadályozni. (16)
Amikor a németek
elrendelték minden jármű beszolgáltatását, a szombathelyi Zsidó Tanács tagjai
felkeresték Fördős rendőrfogalmazót, felajánlva, hogy az összegyűjtött
járműveket a hitközség beszállítja a rendőrségre, csak kapjon erre utasítást,
így azok Magyarországon maradhatnak. A rendőrfogalmazó erre nem volt hajlandó, így
amire a magyar kormány rendelete megjelent a zsidó tulajdonú járművek
beszolgáltatásáról, már nem volt mit beszolgáltatni, elvitték azokat
Németországba. (17)
Ugyancsak hiába
fordultak a polgármesterhez a zsidó üzletek bezárása és árucikkeik elkobozásakor.
A városi javadalmi hivatal vezetőjének intézkedése ellen telefonon, írásban és
személyesen is panaszt tettek a polgármesternél, aki először - szokása szerint - a
tájékozatlant játszotta, majd nem sikerült megrendszabályoznia saját beosztottját. (18)
A kereskedelmi miniszter rendelete a zsidó üzletek bezáratásáról április 22-én
reggel 8 órakor érkezett meg Szombathelyre, fél órával később a polgármester gyors
intézkedéssel a még árusító 97 üzletet is lezáratta." Rendeleteket ennél
gyorsabban végrehajtani nem lehet" írta a belügyminiszternek a város vezetője. (19)
Legközelebb a gettóba
költöztetéskor kérték a polgármester segítségét, mivel nagyon rövid határidőt
kaptak a lebonyolításra. Kérték továbbá, hogy a gettó területén lévő zsidó
üzleteket ürítsék ki, és a zsúfoltság enyhítése végett hadd használják
lakásoknak. Mindkét kérést elutasította, sőt a végén már nem is állt szóba a
tanáccsal, csak a titkárnőjét érhették el. (20)
A gettóba
költözéstől Fördős rendőrfogalmazó lett a központi figura. Zalán Ferenc a Zsidó
Tanács második elnöke, naponta jelentkezett nála, hogy átvegye az utasításait. Ő
jelentette a kapcsolatot a külvilággal és a hatóságokkal. A tanács szerepe azonban
ekkor is a végrehajtásra korlátozódott. Míg a város vezetése, legalább is eleinte
megpróbálta elleplezni az intézkedésekben játszott szerepét, addig a
rendőrfogalmazó már nyíltan, köntörfalazás nélkül hozta meg az intézkedéseit, s
mindig a gettóba zárt zsidóság hátrányára.
A németek igyekeztek a háttérben
maradni, a maguk elé tolt magyar hatóságoknál pedig semmit nem tudott elérni a Zsidó
Tanács, sem hivatalos, sem perszonális kapcsolata révén.
Ebben a helyzetben joggal várhatták, hogy
a központi szervezet a segítségükre lehet, vagy legalább is információkhoz
juthatnak általuk.
A németek bevonulása és nem sokkal a
Budapesti Zsidó Tanács megalakítása után a vidéki zsidó vezetőket is meg akarták
nyugtatni, ezért március 28-ára táviratilag tanácskozásra hívták őket Stern Samu
aláírásával. "Nagyon kérjük, méltóztassék meghívásunknak eleget tenni,
mert a mai nehéz napokban az egész zsidóság sorsdöntő érdekei fűződnek a
zsidóság kellő megszervezéséhez és a pánikmentes hangulat fenntartásához. "
Ezzel megfogalmazódott a Zsidó Tanácsok legfontosabb feladata, biztosítani a
pánikmentes hangulatot.
A tervezett tanácskozás célja az volt,
hogy megszervezzék az Országos Bizottságot. 27 vidéki zsidó vezető jelent meg a
tanácskozáson, melyen kimondták, hogy a Központi Zsidó Tanács vezetésével
egységes országos szervezetet hoznak létre. Ez volt a magyar zsidó közösség utolsó
országos gyűlése. A résztvevő zsidó vezetők hangulata és magatartása változó
volt. Freudiger Fülöp azt hangoztatta, hogy időt kell nyerni: " Nem hiszem, hogy
ugyanaz a sors vár ránk, mint a lengyel zsidókra. Vagyonunkról le kell mondanunk, sok
fájdalomra és nélkülözésre kell felkészülnünk, de az életünkért nem aggódom.
Végül is ez a háború be fog fejeződni, s újból fogjuk kezdeni, mint 1919-ben."
(21)
A legtöbb helyi vezető hasonlóan
gondolkodott, minden lehetőt megtett, hogy megnyugtassa a zsidó lakosságot. Abban
egyeztek meg, hogy mivel a magyar hatóságok semmiféle segítséget nem hajlandók
nyújtani, a zsidó vezetők a helyi SS kommandókkal próbáljanak egyezkedni.
Hasonlóan megosztott lehetett a
szombathelyi Zsidó Tanács is. Amikor Wesel Imre hazajött a tanácskozásról,
egyáltalán nem hitt a németeknek. Voltak azonban optimisták, és Hacker tapintatosan
nem nevezi meg őket, akik " igyekeztek megmagyarázni, hogy a környező országokat
megszállták a németek, ide azonban nem ellenséges szándékkal jöttek, hanem
hadászati szempontból vonták össze a csapataikat. Másként bánnak tehát a baráti
állam zsidóságával..."
Még azt is kedvező jelenségnek
tartották, hogy a németek Wesel elmondása szerint úrnak szólították őket. (22)
A Központi Tanács április 6-án körlevelet intézett a magyarországi hitközségi
vezetőkhöz. Ez volt az első alkalom, hogy közvetlenül tájékoztatta a vidéki
hitközségi elöljárókat a tanács megalakulásáról és hatásköréről. Arról,
hogy felsőbb hatóságok - német? magyar?- utasítására meg kell szervezni a magyar
zsidóságot országosan. A hitközségi vezetők zavarodottak, a helyi közigazgatási
vezetők bizonytalanok. Nem volt világos számukra, hogy kinek milyen hatásköre van.
Hivatalosan a Központi Zsidó Tanács nem is létezett. (23)
A Budapesti Zsidó Tanács levele nem
oszlatta el a bizalmatlanságot. "Nem nyugtatott bennünket az sem, hogy a zsidóság
igazgatását önkormányzati szervekre bízták. Voltak ugyan néhányan, akik
megtiszteltetésnek vették, hogy valamilyen poziciót kaptak, és közügyeket
intézhettek, mert vannak emberek, akik bármilyen szerephez jutnak is már jól érzik
magukat."
Április 7-én érkezett meg a "Magyar
Zsidók Lapja" "Nyugalom és fegyelem" kezdetű vezércikke. Ebből
megtudhatta a vidék zsidósága, hogy a Központi Zsidó Tanács mindent elkövet, hogy
senkinek aki kötelességét minden erejével, fenntartás nélkül teljesíti, és
lelkiismeretesen dolgozik a közösségért, bántódása ne essék.
A cikkek hatására -írja Hacker
népvándorlás indult a hitközségi iroda felé. Mindenki munkára jelentkezett.
Önként és ellenszolgáltatás nélkül ajánlkoztak bármiféle munkára. A
tömeghisztéria elhitette velük, hogy a kötelességtudóan dolgozó zsidóknak nem esik
bántódása. (24)
Különféle informális csatornákon
elterjedt a híre, hogy az ország keleti megyéiben és Erdélyben összegyűjtötték a
zsidókat és Németországba szállították. A nyugtalanság növekedésével a
szombathelyi vezetők mind a polgármestertől, mind a Központi Zsidó Tanácstól
próbáltak információt szerezni. Mind a két helyen cáfolták, és rémhírnek
nyilvánították az értesüléseket, pedig a kelet-magyarországi gettók lakói akkor
már útban voltak Auschwitz felé.
Június első napjaiban a Budapesti Zsidó
Tanács küldötteként egy kivételezett személy jelent meg a gettóban. Ő is
megnyugtatta a helyieket, a vidéki gettók a helyén vannak, nem deportáltak senkit.
Június 28-án azt kérdezték telefonon a
Budapesti Zsidó Tanácstól, hogy igaz-e, hogy a győri gettót elszállították? A
tanács annak ellenére válaszolta, hogy nem igaz, a győri gettó a helyén van, hogy ő
maga június 22 -én egy beadványban Sztójay miniszterelnöknek leírta a vidéki
deportálásokat és azt, hogy többek között a győri gettóból 5200 zsidót
elszállítottak. (25)
Ezeket a félrevezetéseket az utókor
nehezen dolgozta fel. Hacker Iván is felelősnek tartja a központi vezetőket az
igazság eltitkolásáért. S bár elismeri, hogy a deportálásokat megakadályozni nem
lehetett volna, mégis, azt gondolja az igazság ismeretében talán többen kísérelték
volna meg az elrejtőzködést, a szökést, s ez egy esély lett volna számukra a biztos
gázhalállal szemben.
S végül néhány szót az un.
önkormányzatról.
A németek által kinevezett szombathelyi
tanács felmérte, hogy a hitközség korábbi szervezete nem megfelelő a feladatok
ellátására. Az egész közösséget súlyosan érintő problémák gyors megoldásokat
követeltek. Az elöljáróság tagjai nagyrészt előrehaladott korú emberek voltak,
akik "ebben az időben napok alatt évtizedeket öregedtek, sokan felismerhetetlen
aggastyánokká váltak. Emberek, akik néhány nappal ezelőtt még komoly, okos emberek
voltak, akiket érdemes volt végighallgatni, akik kitűnő élettapasztalattal
rendelkeztek - most tökéletesen elvesztették a fejüket, és beszámíthatatlan
szenilis aggastyánoknak tűntek, gyermekes ostobaságokat beszéltek. A hitközség volt
elöljáróságára és képviselő testületére tehát egyáltalán nem
számíthattunk." (26)
A tanács tehát
bizottságokat alakított az egyes feladatok ellátására. Elsőként a német sarc
felosztására és beszedésére. A továbbiakban is külön beszerzési csoport
foglalkozott a németek mindenkori kívánságainak a teljesítésével. Majd pártfogó
irodát állítottak fel, ügyvédekből és jogászokból, akik tanácsot adtak, vagy
egyszerűen megnyugtatták azokat az embereket akik bizonytalanok voltak az ügyek
intézésében, a kérdőívek kitöltésében stb Aztán munkaerőcsoportot állítottak
fel, amely az ötven év alatti férfiakat és nőket jegyzékbe foglalta. A
hitközségnek kellett ugyanis gondoskodnia német katonai alakulatok helységeinek a
takarításáról, a katonák fehérneműinek a mosásáról a konyhákon a
mosogatásról. A katonai célra igénybevett lakások napi takarításáról. A tanács
pénzügyi csoportjának kellett előteremteni mindennek az anyagi feltételét. A
szállítási csoport szervezte, és bonyolította le a bútorszállításait a
németeknek.
A Zsidó Tanácsnak kellett megszerveznie
és lebonyolítania a rendelkezésre álló nagyon rövid idő alatt a gettóba
költöztetést. A létrehozott un. lakáshivatalnak kellett kijelölni minden családnak
a gettóba elfoglalt helyét. (27)
És itt megint tetten érhető a Zsidó
Tanácsnak szánt szerep: egyrészt nem a németek, nem a magyar hatóságok hajtották,
és zárták szombathely zsidó polgárait a kényszer lakhelyre, ami esetleg a kívül
állókban is megrökönyödést, netán sajnálatot válthatott volna ki, hanem azok
látszólag engedelmes polgárokként, saját vezetőiktől megszervezve költöztek
össze. Másrészt az elégedetlen családok - és hogyne lettek volna elégedetlenek,
hisz egy-egy lakásba több családot zsúfoltak be - , indulatainak a célpontjává sem
a németek, a közigazgatás, hanem a zsidó tanács vált.
Született erről egy vicc is, ugyancsak
Hacker jegyezte fel: Éjjel kopognak az ajtón, a család félve kérdezi a bezárt ajtó
mögül, hogy ki kopog? A gestapo- válaszolta egy fenyegető hang. A bentlakók
fellélegeznek, mégsem a legrosszabb, azt hittük, hogy a tanács rekviráló csoportja. (28)
A lakásbizottság megpróbálta elhelyezni
a gettó lakóit, de a kijelölt hely erre nagyon szűkösnek bizonyult. Névjegyzéket
kellett készíteni a gettó lakóiról. Önként jelentkező 30-40 ember járta a
lakásokat végezték az összeírásokat, mások diktálták és gépelték a
jegyzékeket. Az iskolában két szobát kiürítettek, az egyikben betegszobát, a
másikban szülőszobát rendezetek be. Az orvosok saját műszereiket becsempészték a
gettóba, s ezekkel rendezték be a kórházat. Önkéntesek állandóan járták a
lakásokat, ellenőrizték a tisztaságot, nehogy járvány üsse fel a fejét a
túlzsúfolt tömegszállásokon.
A Zsidó Tanács cipészműhelyt,
szabóságot állított fel, az iparosok a tanácsház udvarán végezték a
javításokat. 4000 ember napi ügyeit intézni felért egy kisebb község
közigazgatási feladataival.
Szombathelyen, és a legtöbb vidéki
gettóban ez az önkormányzat csak néhány hétig létezett. A motorgyárba
költözéskor már nem tartottak igényt rájuk a németek. Innen saját kezükbe vették
a az irányítást, a Magyar Királyi Csendőrség hathatós támogatásával.
Mit tehettek ilyen körülmények között
a vidéki Zsidó Tanácsok? Egyrészt végrehajtották a folyamatosan érkező
utasításokat, másrészt kérvényekkel, beadványokkal ostromolták a helyi
hatóságokat. Helyi szinten ugyanazt tették, mint a központi tanács a fővárosban.
Egymástól is elszigetelve, teljesen magukra hagyva cselekedtek legjobb belátásuk és
legjobb tudásuk szerint.
Jegyzetek
1 Legújabban Rákos
Imre-Szita Szabolcs-Verő Gábor (szerk.) : Mondjátok el mi történt! A magyar
holokausztról Bp. 2004. Ex Libris
2 Balázs Edit és Katona Attila (szerk.) : Baljós a menny felettem.
Vallomások a szombathelyi zsidóságról és a soáról Szombathely 2001. Berzsenyi
Dániel Főiskola Történelem Tanszéke és a Magyar Izraeli Baráti Társaság (a
továbbiakban Baljós...)
3 A vasi zsidók emlékére. A mártírhalált szenvedett vas megyei
zsidóságnak. Tel-Aviv-Jaffa. 1974.
4 Iván Hacker: Unser Weg in die Hölle. Ungarische Juden in den Klauen
der SS. Ein auchtentischer Bericht. Krems an der Donau. 1998. Österrechisches
Literatorforum
5 Munkácsi Ernő: Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar
zsidóság tragédiájához. Bp. 1947.
6 Baljós 21-22.p.
7 Braham, Randolph L.: A népírtás politikája A holocaust
Magyarországon I. Bp. 1997. Belvárosi Kiadó 430.p.
8 Szombathely vonatkozásában lásd: Katona Attila: "Rendeleteket
ennél gyorsabban végrehajtani nem lehet" In:Partes Populorum Minores Alienigenae
szek. Mózer Ibolya Szombathely, 1994. 53-96.p.
9 Napi jelentések a vidéki gettókból In:Frojimovocs Kinga-Molnár
Judit (szerk): Gettómagyarország 1944. A Központi Zsidó Tanács iratai Bp. MAKOR 2002.
5. szám főszerk. Toronyi Zsuzsa 50-148. p.( a továbbiakban Gettómagyarország)
10 Molnár Judit: A Magyar Zsidók Központi Tanácsának megalakulása,
működése In: Gettómagyarország 20.p.
11 Baljós 22-23.p.
12 uo.46-47.p.
13 uo.31.p.
14 Freudiger Fülöp visszaemlékezése In:Schmidt Mária: Kollaboráció
vagy kooperáció? A Budapesti Zsidó Tanács Bp. 1990.243-321.p.
15 Baljós 29.p.
16 uo 32.p.
17 uo. 38.p.
18 uo. 44.p.
19 Katona i.m. 58.p.
20 Baljós 61.p.
21 Braham i.m. 446-447.p.
22 Baljós 34-35.p.
23 Molnár i.m.Gettómagyarország 26.p.
24 Baljós 39.p.
25 uo. 91.p.
26 Baljós 26. p.
27 uo.49-52.p.
28 A viccet lejegyezte Benoschofsky Ilona és Karsai Elek is: Vádirat a
nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez. 2. kötet
MIOK Bp. 1960. 43.p. |