BEVEZETŐ
Ádám Emil 1905-ben született
Debrecenben. Pályájáról, a magyarországi zenei életben elfoglalt helyéről és
munkásságáról szóló összefoglaló mű még nem született. Számos cikk
foglalkozott zenei pályájának egy-egy részletével, elhangzott rádió és TV interjú
valamely esemény, vagy zenei aktualitás kapcsán, de az írásos és tárgyi emlékek
számbavételével készült monográfia megjelenésére még nem került sor.
Ez alkalommal kísérletet teszek e közel
hatvan éves életmű ismertetésére. Bemutatom Rothmann – majd 1945-től Ádám - Emil
pályáját a kezdő muzsikustól, a debreceni – majd budapesti - gimnáziumi tanáron,
a debreceni zsidó kórusmozgalom motorján, a jiddis és chászid zene kutatóján és
feldolgozóján keresztül egészen a jelenlegi budapesti kántori élet több kimagasló
egyéniségének mesteréig és legvégül röviden megkísérlem felvázolni
munkásságának utóéletét. Igyekeztem minél több forrást találni a korról melyben
élt, a zenei világról melyben munkálkodott és a zenei anyagról melyet forrásként
használt. Sajnos igen csekély az1945 előtti dokumentum anyag, így írásos nyomok
sértetlenül csak a II. világháború utáni korszakból maradtak. Ez azonban édesapám
egyéniségére jellemző módon jól rendezetten – legtöbbje kötetbe helyezve –
rendelkezésemre áll.
Elöljáróban azonban fel kell hívjam
figyelmüket arra, hogy az a személy, akit most szeretnék bemutatni az az Édesapám
volt. Igyekezetem az objektivitásra nyilvánvalóan nehezen valósítható meg, főleg
akkor, ha köztudottan élete utolsó éveiben megtisztelt azzal, hogy igényt tartott
korrepetitori tevékenykedésemre a Goldmark Kórusban és ily módon nem csak
kívülről, de belülről is megismerhettem munkásságát, és a napi feladatok
megoldásánál is részese voltam életének.
1. A debreceni zsidóság
hitéletének és intézményeinek kialakulása
Elsőként Debrecent és ezen belül is a
város zsidóságának a Második Világháború előtti életét vázolom fel, hiszen ez
jelentette a gyermek és ifjú Rothmann Emil számára a talajt, amin elindult a zenei
világ felé.
Ehhez fontos forrásként szolgál Mose
Elijáhu Gonda kitűnő műve “A debreceni zsidók száz éve”, amely e kort hitelesen
és gazdagon dokumentálva mutatja be. E kötetből emelek ki néhány gondolatot és
történést. Amint azt Gonda írja: “A debreceni zsidóság 1840-től 1944-ig élt
Debrecen szabad királyi és törvényhatósági joggal felruházott városában, előbb
mint törvényesen letelepedett városi polgárok közössége, majd mint a város többi
lakójával egyenlő jogokat élvező honosok és lakosok.” A kezdetben százat el nem
érő zsidó lakos száma száz év múlva meghaladta a tízezret. Fejlett nagy
közösségé vált anyagi értelemben és szellemi javakban gyarapodott, míg nem a II.
világháborúval elérte ezt a közösséget is a zsidó nép katasztrófája:
elvesztették vagyonukat, kultúrértékeiket, jogaikat a lakhatáshoz és az élethez.
Most e 100 éven belül a közösség kialakulásának és felvirágzásának legfontosabb
és jól látható jeleit emelem ki, hiszen ezek jelentették az alapját az 1920-as
évekre kialakult vallási és kulturális életnek.
A hitélet és az
intézményrendszer
Az ellentét “konzervatív” és a
“haladó” zsidók között Magyarország területén belül sohasem volt olyan éles,
mint Debrecenben. Több alkalommal történt kísérlet mindkét tábor részéről a
szétválásra, míg végül 1886-ban megalakult az ortodox hitközség, kiválva a status
quo hitközségből. Ennek ellenére a két közösség között mély szakadék soha nem
alakult ki. Az összekötő kapocs a Chevra Kadisa maradt.
A templom
 Az imádkozás kezdetben magánházakban
folyt, majd egymást követően több – egyre nagyobb méretű - templomot építettek.
1893-ban-ban avatták fel az első ortodox templomot a Pásti utcában, és 1892-ben
kezdik szervezni az új status quo templom építkezését, mert a Szt. Anna utcai templom
szűkössé vált.
Ezt eladták és megvásárolják a
Nagyvárad, majd Deák Ferenc utcai Molnár-telket. Az alapkőletétel 1895. július
24-én, avatása 1897. szeptember 8-án volt. (1. KÉP)
Érdekesség gyanánt érdemes
megemlíteni, hogy Fredwald Dávid gyöngyösi kántort hívták meg az avatási
szertartásra, akit később szerződtetnek. A feljegyzések szerint az avatási
szertartáson énekkar is volt és a 26. zsoltárt énekelték. Témánk szempontjából
szintén nem érdektelen, hogy az Egyenlőség c. zsidó újságban akkor megjelent
pályázati hirdetésben “zeneileg képzett és énekkar vezetetésére képes, valamint
a hagyományos előimádkozói modorban is jártas” kántori állásra kerestek
megfelelő jelöltet.
A Status quo hitközség új épülete
(2.KÉP) - melyet jelenleg is használnak - 1904-ben készült el a József kir. herceg
utcában
 |
és udvarán 1910-ben
avatják az új templomot (3. KÉP), mert már nincs elég hely a
nagytemplomban.Avatásán Fischer Henrik főkántor énekelt és énekkar működött
közre.
Fischer Henriket (4. KÉP) később
(1907-ben) szerződtették és 1922-ig volt Debrecenben, innen szerződött a bécsi
Seitenstatte-gassei templomba, majd az angliai Leedsbe. |
 |
Az iskola
Az oktatás az 1885/86. tanévben, egy
ideiglenesen bérelt helységben, Dr. Szántó Sámuel vezetésével indult meg az I-IV.
fiú illetve leány osztályokban. Iskola építését 1894-ben kezdték el és még
ugyanabban az évben avatták fel a Simonffy utcában. A tanulók száma ekkor már több
mint 400 volt. Kuti Zsigmond volt a 233 tanulóval indult fiúiskola igazgatója,
Simonovits Dezső pedig 231 tanulót számláló leányiskola igazgatója. 1906-ban
polgári leányiskola kezdte meg működését bérelt épületbe, majd 1909-ben, új
épületben a Deák Ferenc utcában.
A zsidók emberi jogait korlátozó,
hírhedt numerus clausus (1920. szeptember 2.) életbelépését követően az állami
iskolákban bevezették az ún. “felvételi vizsgát” és ennek eredményétől
függetlenül “helyhiányra hivatkozva” a középiskolába nem vették fel a zsidó
gyerekeket. 1921-ben már 130 diák marad iskola nélkül. Ez sürgőssé tette a zsidó
gimnázium megindítását. A gimnázium 1921 szeptemberében nyílt meg, első
igazgatója dr. Kardos Albert volt. A húszas évek közepére nyomasztóvá vált a
helyhiány mind az elemi iskolában, mind a gimnáziumban. Ezt 1925-ben az iskola
épületére ráhúzott emelettel és bővítéssel oldották meg (5.KÉP), majd 1927-ben
új gimnázium épült a Hatvan u. 6-ban.
Debreceni izraelita ifjak dalköre
(7.KÉP)
 Az 1910-ben alakult Dalárda tagjainak
sorában Rothmann Arnold birkózóbajnok neve is megtalálható, aki Rothmann Emil
nagybátyja volt. Első karmesterük Gottlieb Manó volt, aki zeneszerzőként is
ismertté vált. (Ebben az időben a debreceni mészárszék möschgiechjaként is
tevékenykedett, hogy eltarthassa népes családját). A dalkört a hitközség anyagilag
is támogatta: a karmesternek és néhány dalosnak fizetést adtak.
/ Hangversenyeket tartottak (legtöbbször a
Royal Szállodában) amelyekre alkalmanként vendég kántorokat is hívtak, így
például a meghívottak között volt Ábrahámzon Manó (a budapesti Dohány utcai
zsinagóga híres főkántora). Szerepeltek alkalmanként a városi ünnepségeken, és
templomi feladatokat is ellátták. Létszámuk 20 fő körül mozgott. /
Az I. világháború alatt a kórus válságba került, mert
Gottlieb Manó a pesti Kazinczy utcai ortodox templomba szerződött, így a karmesteri
állás betöltetlen maradt.
Áttekintésünkben tehát eljutottunk
húszas évekig, amikor a zsidó közösségnek már több Status quo temploma
működött. A közösség nagytemplomának nemcsak ragyogó kántora, de kórusa is volt.
Intézményrendszere kiépült. Az elemi iskolán kívül gimnáziuma is volt. Ebben az
időben már az évtizedes múltra visszatekintő Izraelita Ifjak Dalköre a zsidó
kulturális életben jelentős szerepet töltött be.
Rothmann Emil (8.KÉP)
ekkor kapcsolódott be a zsidó zenei életbe a Dalárda karnagyaként, majd a templomi
kórus vezetője és a Zsidó Gimnázium énektanára lett.
Óhatatlanul fel kell tennünk a kérdést,
hogy ki ez a fiatalember? Milyen a zenei képzettsége, vajon tudása alkalmassá teszi
majd e feladatok vállalására?
|
