Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyes eseményei Bondy Hermann emlékezetében
Szilágyi Erzsébet
Az 1848. február
22-én kitört párizsi forradalom híre gyorsan eljutott Pestre. Bondy
Hermann,
aki abban az időben épphogy csak megnyitotta Váci utcai bolthelyiségét Miskolci Menyecske cégér alatt, osztott-szorzott, és úgy vélte,
hogy mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Rothschildoknak is
mindig megérte befektetni a különböző háborúskodásokba, ő sem tesz
másként, és kiaknázza a zűrzavarban rejlő lehetőségeket.
Úgy döntött,
továbbra is két vegyeskereskedést fog üzemeltetni: egyet Miskolcon, s
egyet Pesten, a flancos Váci utcában. Ezen kívül, mivel rendkívül
előrelátó volt, hatalmas árukészleteket halmozott fel, hiszen ki
tudhatja, meddig tart a háborúskodás. A vegyeskereskedésben kapható
árucikkeken kívül, lovakat is szállított, sőt bakancsokat is a háborúban
résztvevő katonáknak.
S hogy ő maga, miért
nem vonult be zsidó társaival együtt katonának? Megtehette volna, hiszen
a nemzetőrség, a forradalom első fegyveres testülete megalakulásakor nem
állított akadályt a zsidók csatlakozása elé. A forradalom kitörésekor a
zsidók is beléptek a nemzetőrségbe, Pesten elkülönült egységet alkottak,
vezetőjük pedig Táncsics Mihály volt.
Az áprilisi
törvényeknek a nemzetőrségről rendelkező része (XII.tc.) nem tett
megszorítást sem nemzetiségre, sem vallásfelekezetre nézve. Ő azonban úgy vélte, hogy a jó ügyet mindenki ott és úgy szolgálja, ahol
és ahogyan azt a legjobban tudja. S Bondy Hermann a hadiszállításhoz
értett a legjobban. Úgy vélte,
nincs szabadság posztó, bakancs és ló
nélkül.
1848. március 15-én,
amikor a néptömeg végigvonult az utcákon, Bondy Hermann előrelátóan
rázárta a Váci utcai bolthelyiségére a vaspántos ajtót. Így a
randalírozó tömeg –akkor – nem verte be boltjának kirakatait. A
zavargások hetekig tartottak. Einhorn Ignác szerint, a szabaddá lett nép arra használta újonnan nyert erejét,
hogy a zsidókat a középkor sötét aknáiba lelökje. A márciusi eredmények
felemelő öröménekei keveredtek a szitkozó „Hep-hep”-ekkel.
Zsidóüldözések voltak a márciusi nép első hőstettei; jóváhagyásuk a
márciusi kormány első életjele.”
Az egyetemisták,
jogászok, akik a forradalmat kirobbantották, s vezetésükkel meneteltek
az emberek a pesti utcákon, Bondy Hermann szemében csak haszontalan
népség, munkakerülők, akik nem akarnak dolgozni.
Azonban hiába minden intő jel, a zsidóság 1848-at mégis a remény
esztendejének tekintette, s várta, hogy végre teljesüljön a vágya, s a
magyar nemzet egyenjogú, megbecsült tagja legyen. A magyar liberálisok,
és személyesen Kossuth, mindent megtettek a zsidók egyenjogúsításáért.
Azonban a harc a formális jogegyenlőség meghirdetése után szinte azonnal
kirobban. 1848 áprilisában-májusában egymást követik a zsidóellenes
tüntetések Székesfehérváron, Pesten, Pozsonyban, Vágújhegyen, Trencsén
megyében. A bujtogatók fő érvei: a zsidók a kapott jogokat a
keresztények kizsákmányolására fogják használni; nem alkalmazkodnak a
társadalomhoz, és vonakodnak a magyarosodástól.
Mindezek ellenére
mintha a zsidóság nem akarná érteni ezeket a „figyelmeztetéseket”.
Odadobja profitját, életét, mindenét azért a szabadságért, amelyről azt
hiszi, neki is jár.
Még Lőw Lipót is, a
híres pápai majd szegedi rabbi, a császár ellen lázított a szószékről,
majd tábori papként követte híveit a csatákba.
A magyar zsidóságnak
fel kellett ismernie, hogy helyzete, sőt léte a forradalom ügyével áll
vagy bukik. Az antiszemita érvek cáfolatául egymást követik az áttérések
és névmagyarosítások.
Így lettek magyar
nevű honvédok Bondy Hermann zsidó ismerőseiből, akik közül nem egy meg
is sebesült a harcokban. Hermann látta, hogy ennek nem lesz így jó vége.
Nem is magát féltette, hanem Jakabot, az unokatestvérét, akit a miskolci
vegyeskereskedés-könyvesbolt igazgatásával bízott meg. Amikor Jakab
közölte szándékát, miszerint honvédnak akar állni, Hemann minden
erejével megpróbálta erről lebeszélni. De Jakabot nem hatották meg
Hermann szavai, és Börnére,
valamint annak romantikus-harcias verseire hivatkozva, katonának állt.
Amikor ez Bondy
Hermann tudomására jutott, két okból is Miskolcra sietett: megmenteni az
üzletet és visszatartani Jakabot. Azonban, amíg ő Miskolcon járt, addig
a Váci utcai boltjában előrelátón felhalmozott árukészletét a
szabadságtól megittasult tömeg megdézsmálta, az üzlet fényes
tükörablakait bezúzta, és még a cégért is elcsúfította. S ha ez még nem
lett volna elég, egy lószállítmányát is elragadták valahol a betyárok.
Amikor hazafelé tart, Heinrich Hentzi szűnni nem akaró ágyúit hallgatja egy fóti dombról, s akkor
megfogalmazódik benne, mennyi hiábavalóság van ezekben a harcokban, a
felesleges hősieskedésekben.
Később megtudja,
hogy Jakab meghalt. Hogy hősi halált halt-e, az nem világos. Talán Jakab
valóban zsinagógába indult, és engedély nélkül hagyta el őrhelyét, s
ezért azonnali kivégzéssel büntették feljebbvalói? Vagy talán egy
eltévedt golyó ölte meg? Mindenesetre Jakab történetében benne van az
is, hogy egy zsidó nem halhat példásan hősi halált sem. S mi az, amit
Bondy Hermann tanulságként levon ebből az esetből? Zsidó ember ne
menjen csatába.
1848-49-es
forradalom és szabadságharc eseményei kitörölhetetlenül megmaradtak
Bondy Hermann emlékezetében. 1871-ben fia –Zsigmond – magántanára –
Szalkay Domokos – Hermannhoz intézett beszédében a magyar anyanyelv
szépségére, az irodalom és a történelem fontosságára, a nemzeti érzésre
hívja fel figyelmét. Megemlíti, hogy a szabadság szelleme bezúzta az
előítéletek falát, és hogy ma már minden ember egyforma…és hogy valaki
lehet jó zsidó és azért jó magyar ember. Bondy Hermann kifakad, és
ekképp szól a tanárhoz: Tudja maga, mit zúzott be a szabadság
szelleme? Az én boltom ablakát a Váci utcában! És nekem hagyjon békét
ezekkel a beszédekkel. Hiszen még a Börnének és Heinének sem akarták
elhinni, hogy ők jó németek – azok pedig csak tudtak németül! –, miért
hinné el valaki az én fiamnak, hogy ő egy magyar, és ha mégoly jól is
fog magyarul beszélni!
A továbbiakban
kifejti, hogy a fiát meg kell hagyni annak, aminek született: zsidónak.
Valamint arra kell megtanítani, amire született: jobbnál jobb üzleteket
kötni. Hiszen minden, ami magyar sohasem lehet az övé: sem a nyelv, sem
a táj, sem az az érzés, hogy ő idetartozik. 1848-49-ben lehetőség lett
volna változtatni ezen. De a hetvenes években minden erőfeszítés
ellenére, a zsidók nemzeti kívülállóságán, azon az érzésen, hogy ők nem
tartoznak a magyarsághoz bármennyire is szeretnének, nem lehetett
változtatni.
Az 1848-49-es
forradalom és szabadságharc egy elmulasztott lehetőség volt mind a
befogadását kérő zsidóság, mind pedig a befogadásra képtelen magyarság
részéről arra, hogy változtasson az évszázadokon keresztül kialakult
helyzeten.
Bondy Hermann ugyan
még megérte azt, amíg a zsidók is jogegyenlőséget kaptak 1895-ben, de ő
már nem tudott és nem is igazán akart ezzel élni. S az ő sorsában már
ott van a fia –Zsigmond – sorsa is, aki akármilyen okos, tehetséges és
szorgalmas ember, a többségi társadalom számára ő csak egy zsidó marad.
Hatvany regényét
olvashatjuk társadalomtörténeti leírásként, de felfoghatjuk
karikatúraként is. Egy szomorú társadalomkritika ez, melynek jórésze
benyomásokból táplálkozik. Például, olyanokból, amelyek az 1948-49-es
forradalom és szabadságharc eseményei közben történtek a zsidósággal. S
amelyek a továbbiakban is hosszú-hosszú évekre meghatározták a zsidóság
helyét és szerepét a magyar társadalomban.
Felhasznált
irodalom
|