Marjanucz László (Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar)

 FERENC JÓZSEF URALKODÁSÁNAK TÖRTÉNELMI MÉRLEGE

   Ferenc József az a Habsburg uralkodó, aki a magyar ügyek terén több tapasztalatot szerzett, mint elődeinek bármelyike. Ő volt a leghosszabb ideig, 68 éven át trónón ülő királyunk, aki országlása alatt a magyar ügyek kezelésére a legszélesebb körű módszereket alkalmazta.

   „Bemutatkozása” nem sikerült igazán, hisz a Pragmatica Sanctio megsértésével, a magyar országgyűlés megkerülésével foglalta el trónt 1848 december 2-án.  A bécsi forradalom Schwechat utáni kapitulációja, Radetzky fényes győzelme  a szárd király felett, a császári főparancsnokot (Windischgrätz) és az új osztrák kormányt vezető Félix Schwarzenberg herceg miniszterelnököt a magyar „lázadók” leverésére képesítette.  Ferdinándot és öccsét, Ferenc Károlyt, ennek fia, Ferenc József javára lemondatták, hogy az új uralkodó menten a koronázási eskü kötelékétől, az áprilisi törvényekre tekintet nélkül végrehajthassa az összmonarchia átalakítását és új életre keltését. A magyar polgári átalakulást levezénylő liberális vezető réteg „puccsnak” tartotta a „házon belüli” cserét, s amikor Ferenc József 1861-ben elfogadta az alkotmányos nyitást, engedélyezte a magyar országgyűlés megtartását, Deák Ferenc többek között e közjogi hiátussal magyarázta a szükséges tiszteletet megadó, egyben az alkotmányos fölfogással is összeegyeztethető semleges megszólítást: felséges úr. Királynak nem nevezhette a Habsburg Ház fejedelmét, mert a magyar jogrendszer szerint nem volt az. 1848-ban az öröklési rendnél és a magyar közjognál fontosabb volt a politikai, és ez olyan uralkodót kívánt, akit nem gátolt semmiféle alkotmányos kötelezettség. Zsófia hercegnő egész életében arra várt, hogy császárt csináljon a fiából, s ez, ha erőfeszítések árán is, de sikerült.  

      A nemzet és uralkodója közötti kölcsönös bizalmatlanság egyik forrása az 1849. április 14-én Debrecenben elfogadott „Függetlenségi Nyilatkozat”. Ezt Ausztriában az uralkodó háztól való teljes elszakadás dokumentumaként értékelték, egyben alkalmat adott Ferenc Józsefnek, hogy megismerhesse annak az ellenállásnak legélesebb formáit, amelyre Magyarország képes volt, és megismerhesse azokat a határokat is, amelyeken túl ez az ellenállás eredményesen nem folytatható.

    A következő években viszont – az ún. Bach-korszakban- Ferenc Józsefnek nyílt alkalma arra, hogy alkalmazza az ország beolvasztására irányuló legkülönbözőbb módszereket, különösen az osztrák tartományok mintájára való kormányzást.  De meg kellett győződnie arról, hogy az ő hatalma Magyarország felett szintén nem korlátlan, és hogy a nyílt küzdelemben levert magyar nép még mindig elég erős arra, hogy teljesen megbénítsa a monarchia erejét. Az olaszországi vereség után nyilvánvalóvá vált az abszolutisztikus és centralisztikus rendszer gyengesége, s kialakult benne a felismerés, hogy a Magyarországgal való kiegyezés nélkül Ausztria sohasem lesz stabil nagyhatalmi helyzetben. Ezért az 1860-i októberi diplomával új útra lépett: a centralizmust fenn akarta tartani, de az abszolutizmust parlamenti formákkal akarta helyettesíteni. Az egységes birodalmi parlament által intézendő közös ügyek, s a birodalmi szint alá helyezett tartományi alkotmányosság Magyarország számára nem volt elfogadható út. Ferenc Józsefnek meg kellett győződnie arról, hogy Magyarország törekvése nem valaminő alkotmányos jogok és szabadság visszaszerzése, hanem, hogy visszanyerje saját régi alkotmányát (1848), és biztosítva lássa saját belső függetlenségét és önállóságát.  Ferenc Józsefben főként az európai helyzetben bekövetkezett változások érlelték meg a kiegyezés gondolatát.  Hosszas tanácskozásuk után elfogadta Deák azon érvelését, hogy a monarchia csak dualisztikus alkotmányformával, azaz mindkét rész önállósága révén juthat nyugalomhoz. A kiegyezés, és az ezen alapuló osztrák-magyar dualizmus nagymértékben Ferenc József személyes műve volt. Sem az udvari körök előtt, sem a hadseregben, sem az osztrák politikai tényezők szemében ez a gondolat akkoriban nem volt rokonszenves.  E körökben a magyarokat régóta „rebellis népnek” tartották, a velük való kibékülés megalkuvásnak számított.       

    Ferenc Józsefnek a kiegyezés megkötésekor sok keserű emlékre kellett fátylat borítani, nem kevésbé a magyar a nemzetnek. Szakítania kellett az uralkodó ház hagyományaival, és egy eddig ki nem próbált útra tért. Emiatt nem tagadható bátorsága, férfias elhatározása, de ezen kívül szüksége volt szilárd bizalomra saját ítéletében, hogy a Magyarországgal szemben követett és új alapokra fektetett politika az egyedül helyes. A kiegyezés megkötésénél Ferenc Józsefet csupán az államrezon vezette, és hosszú uralkodása alatt is mindig ez volt a vezércsillaga. A döntése alá kerülő kérdéseket nagy komolysággal kezelte, politikai ideológiáktól távol állt, ami gyakran a legellentétesebb politikai eszmékkel való szövetkezést is józan politikának tekintette. Hogy az államrezon mit követel tőle, azt megmutatták neki családjának hagyományai. E hagyományban egyre kisebb súllyal volt jelen az uralkodó család európai tekintélyének, fényének és hatalmának növelése, a gyakran emlegetett „Hausmacht”. Ferenc József a sors által rá rótt feladata magaslatán állt, másként és mélyebben fogta fel a dinasztia hivatását. Ezt úgy összegezhetjük: az uralkodó család feladata az, hogy együtt tartsa a birodalomhoz tartozó különböző népeket, közös munkára egyesítse őket, és megszerezze nekik a békés munka számára azt a biztonságot, amelyet csak az összes nép együttmaradásán alapuló nagyhatalmi állás adhatott meg. Ez volt Ferenc József jelmondatának: „viribus unitis” („mindannyiunk egysége”) mélyebb értelme. A monarchia népei között az uralkodó ház közössége volt a leghatalmasabb összekötő kapocs, s szemében mindig az volt az államrezon, a helyes, ami ezen népek együttműködését és összetartozását erősítette. Az ilyen értelemben fölfogott realitásnak engedett az 1867-i kiegyezés megkötésével, amely uralkodói pályájának talán legnagyobb és legtermékenyebb cselekedete volt. 

    A kiegyezés fontos határkő, mind magyar nemzeti mozgalom, mind a soknemzetiségű államalakulat történetében. A magyar nemzeti mozgalom céljainak megvalósítását a soknemzetiségű állam kereti között érte el: törvény biztosította Magyarország birodalmon belüli alkotmányos különállását és a magyar területi integritást. Ez azonban nem elégíthette ki egyszerre valamennyi nemzeti törekvést. A berendezkedés csakis valamelyik nemzeti igény teljesítése és a többi törekvés elutasítása révén jöhetett létre. A nemzetközi és az összmonarchiai erőviszonyok 1867-ben a magyar törekvéseket minősítették lehetségesnek- ezt ismerte föl Ferenc József a kiegyezésben.

    A rendszer első próbáját az 1871-i cseh követelések (Fundamentalarticel) jelentették, amely a Monarchia dualisztikus alapját a föderalizmus irányába kívánta változtatni, a magyarhoz hasonló státusba juttatni a cseh tartományt. Az azonban a magyar államférfiak számára elfogadhatatlan volt, mert koncepciójuk szerint, a monarchiának német vezetés alatt álló Ausztria és magyar hegemónia alatt álló Magyarország paritásos összekapcsolásából kell állnia. Ferenc József kezdetben ingadozott a kérdés megítélésében, amikor azonban Andrássy megvilágította számára, hogy a dualizmus fölcserélése a föderalizmussal előbb Ausztria, majd ennek nyomán Magyarország fölbomlásához vezet, Ferenc József ejtette Hohenwart javaslatait.

    A ’90-es évek egyházpolitikai vitája a közjogi szembenállást világnézeti, társadalomfelfogási értékek mentén szabta át. Ferenc József mint jó katolikus, és egyházának rendíthetetlen híve idegenkedett az egyházpolitikai reformoktól. Mégis, látva a közjogi kérdések előtérbe nyomulását, a függetlenségi ügyek feszegetésétől akarta az érdeklődést elterelni azzal, hogy belső érzései ellenére megadta hozzájárulását az egyházpolitikai reformok beterjesztéséhez, amelyek ellen korábban éveken át hadakozott és vétót emelt. Az, az önmegtagadás, amelyet az egyházpolitikai törvények szentesítésével tanúsított, azonban nem csak „elterelési” akció volt a közjogi problémák felől, hanem a polgárosodás ügyével való azonosulás kifejeződése is.

Az 1905-ben kialakult alkotmányos válság idején, amikor kénytelen volt parlamenten kívül álló kormányt kinevezni, belügyminisztere, Kristóffy József a királyhoz intézett memorandumban fontos eszmét vetett föl: a közjogi kérdésekről folyó harcnak az általános titkos választójog kérdésének napirendre tűzésével kellene véget vetni. Memorandumában utal arra, hogy a királlyal szemben áll az egész magyar történelmi osztály, a főnemesség, a főpapság, a középnemesség, sőt még a polgári osztálynak is a kiegyezés előnyei révén jóléthez és vagyonhoz jutott része. Mivel a korona e társadalmi osztályok támogatására többé nem számíthat, másutt kell támaszokat és szövetségeseket keresnie, mégpedig az alsóbb néposztályokban. Ezeknek segítségével olyan parlamentet lehetne összehozni, amely az ország politikai törekvéseit új irányba terelhetné. A király helyeselte Kristóffy gondolatát és megadta az engedélyt a nyilvánosság elé lépésre, bár azt egyelőre csak mint magánvéleményt hirdethette. Valószínű, hogy a király ekkor még csak taktikai célokat követett, s még korántsem volt elhatározva az általános választójog bevezetésére. Azt egyelőre inkább a többségbe jutott ellenzéki koalíció megbontására alkalmas eszköznek tekintette. Ausztriában meg is rökönyödtek Kristóffyn – mindenki úgy tudta, hogy ez az ő magánvéleménye-, hogy olyan mozgalomnak ad lökést, amelynek végét előre látni nem lehet.

    Mivel a koalíciós többség nem mutatott hajlandóságot a király álláspontja szerinti kormányalakításra, Kristóffy kihallgatáson ismertette a választójogi reform várható kihatásait, majd föltette a kérdést: az alkotmányos válság megoldására csak két út kínálkozik a magyar vezényszó vagy az általános választójog. Melyikhez akar nyúlni a király? A válasz: Gewiss zur Wahlreform („bizonyos, hogy a választójoghoz”). Ezzel a kérdés eldőlt. Ferenc József elhatározta, hogy a történelmi osztályok belpolitikai szupremáciáját, a szélesebb néprétegek politikai kvalifikálásával váltja föl a monarchia stabilitása érdekében. Míg ezt, és a többi, Kristóffy által javasolt elképzelést (progresszív adó behozatala, kizárólagos állami ingyenes népoktatás bevezetése, egyházi és alapítványi földbirtokok megváltása és kiparcellázása, hitbizományok megszüntetése, a közigazgatás teljes államosítása) a parlamenti pártok egységesen az alkotmányra tett királyi eskü megszegésének tekintették, a darabont kormány úgy érvelt: a király esküjét valójában éppen akkor tartja be, ha a koalíció által földúlt alkotmányos életet királyi hatalmának eszközeivel helyreállítja”. Kétségtelen e reformok a nép széles rétegeire nézve hasznot jelentettek volna, ám a király az alkotmányosság talaján maradva, a törvényes kibontakozás lehetőségeit kereste. Ez 1906 áprilisában eredményre vezetett, mert a koalíció paktumot kötött a királlyal, s kormányra jutott. Ezzel befejeződött az a hosszú parlamenti harc, mely három éven át fölforgatta az országot, s amelyben a király monarchikus álláspontja – minden áron védeni a Monarchia egységét- győzött, hisz a hatalomra jutott 48-sok 67-es politikát valósítottak meg, teljes kapitulációjuk után.

    Ez a küzdelem azonban rossz színben tüntette fel az egész dualizmust nemcsak a hazai elégedetlenek, hanem a külföld szemében is, nem sokkal az első világháború kirobbanása előtt. A világháborúval megakadt az organikus fejlődés, a társadalom polgárosodása, a gazdaság növekedése ígéretes fölzárkózási eredmények közben – elakadt. A háború, amit formálisan Ferenc József üzent meg, nemcsak Ferenc József életének vetett véget, de de amire igazán a szomszédjaink vártak, a „viribus unitis” jelmondata is a történelem süllyesztőjébe került.

    Nagy utat tett meg 1848. december másodikától, amikor a hivatalos indoklás szerint „ifjabb erőt” kívánt az új államforma sikeres vezetése, 1916. november 21-ig, halálának napjáig, amikor a nép ajkán emlegetett „Ferenc Jóskaként” szállt sírba. A sors kegyes volt hozzá, hogy megkímélte legnagyobb alkotása, az Osztrák-Magyar Monarchia általa soha el nem képzelt széthullásának átélésétől. Személyében Magyarország, elsősorban 1867-től, az alkotmány neki szabta szerepet tudomásul vevő, országát a korona kívánta kötelességtudattal, és a tisztviselő fegyelmezettségével vezető királyát vesztette el. Emléke a „boldog békeidőket” hozó, és a királyságot emberi hivatásként kezelő uralkodóként maradt fenn.

 

IRODALOM

PERLAKY Lajos

   1938 I. Ferenc József. Budapest, Kir. Magy Egyetemi Nyomda. DIÓSZEGI István

   1999  A Ferenc József-i kor 1849-1918. Budapest, Vince Kiadó.                 

GALÁNTAI József

   1985 A Habsburg Monarchia alkonya, Budapest, Kossuth.

SOMOGYI Éva.

   1989 Ferenc József. Budapest, Gondolat.

GRATZ Gusztáv

   1934 A dualizmus kora I., II. Budapest, A Magyar Szemle Társaság.                                  

SASHEGYI Oszkár

   1965 Az abszolutizmuskori levéltár. Budapest, Akadémiai Kiadó.


                                        Bilanz der Herrschaft des Franz Josef I.

(Zusammenfassung)

 Die Herrschaft des Königs Franz Josef I. umfängt eine breite Periode der Ungarischen Geschichte. Er hat auf den Thron durch Streich als den Freiheitskrieg in Blut erstickter Herrscher gelangt. Zu dieser Zeit wurde er in Ungarn unter breiten Kreisen als Henker der Arader Dreizehner betrachtet, ist doch nach 68 jähriger Regierungszeit als „Jóska Ferenc” der Ungar gestorben. Warum hat sich der Haß in einen Maliz umgewandelt, der einerseits vergebend hat sein können, anderseits hat die Meinung ausgedrückt: Franz Josef sei wahrhaftig kein grosser Herrscher. Weswegen die damalige ungarische Nation ihm besonders dankbar war, können die „schönen alten Zeiten” erwähnt werden, der allmählich steigende Lebensstand, das bessere Gesundheitswesen, Schaffung des inneren gesellschaftlichen und äusseren politischen Friedens. Um diese Ergebnisse erreicht haben zu können, sollte er durch 50 Jahre seine Machtausübung verfassungsmäßig fortgesetzt, sich über auch seiner Weltanschauung widersprechende Dinge hinweggesetzt haben.

Wenn wir seine Regierung vom Standpunkt der Eigenschaften des unpersönlichen, das heißt: neutralen Staatsoberhauptes bewerten, kann sie – auch im heutigen Vergleich - weit über das Maß gestellt werden.

2018.06.26

BACK

PRINT

  



BACK