Tanulmányi kirándulás május 29 - június 2-ig
Évek óta szervez az OR-ZSE tanulmányi kirándulásokat, melyen a tanév
során tanultakat nézzük meg a valóságban, és tanulunk sok mindent a
gyakorlatban a zsidóságról. A hét község és Pozsony, majd Kárpátalja,
Velence és Pádova után ebben az évben a Balkánra vitt bennünket a busz.
Közel
50 fős csapatunk május 29-én kora reggel indult útnak a sokak által még
felfedezetlen vidékek felé. A hosszú utazás alatt bőven volt alkalmunk a
táj szépségeit megcsodálni, miközben tanáraink, hallgatóink előadásaiból
ismerhettük meg a Balkán e térségének változatos történetét, és
készülhettünk fel a látnivalókra. Szántó tanárnő Bosznia - Hercegovina
történetét vázolta fel, Friedmann Sándor az ún. délszláv háborúról
beszélt, és arról az izraeli mentőakcióról, mely a maga nemében páratlan
volt.
Délután érkeztünk meg Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba.
Kényelmes szállásunkat elfoglalva, rövid pihenés után már indultunk is
megnézni az óvárost. Ha egy városról elmondható, hogy a különböző
kultúrák találkozási helye, akkor Szarajevóra, Bosznia-Hercegovina
fővárosára biztosan. Elég egy kicsit körbenézni a közelben magasodó
hegyekről, hogy meggyőződjünk erről. A képet a muzulmán dzsámik és a
mellettük ágaskodó minaretek uralják, de több helyen láttunk magas
tornyú katolikus, hagymakupolás pravoszláv templomot, és zsinagóga is
emlékezetet az egykor 15 ezer lelket számláló zsidó közösségre.
Szarajevót közel ötszázötven éves története során elemi csapások,
háborúk próbálták elpusztítani, de dacolt mindennel. Az 1991-1995
közötti délszláv háborúban a szarajevói lakosságot 1992 áprilisában
kezdték el bombázni a szerb tüzérségi egységek, és az ostrom közel négy
évig tartott. A pusztítás nyomait jórészt eltüntették már, de a golyók
szaggatta házfalak máig emlékeztetnek a közelmúlt szörnyűségeire.
A város legizgalmasabb része a Bascsarsia, a bazár,
ahol az apró utcácskákban, cserépfedelű műhelyeikben dolgoznak és
árulják portékáikat a bádogosok, ezüst- és rézművesek, szőnyegkészítők,
és illatoznak a pecsenyesütők, pékek finomságai.
A fárasztó napot kipihenve, reggel első utunk a
város zsidótemetőjébe vezetett. A középkori temető sírjai közt sétálva
döbbenetesen szép, különös formájú, több évszázados köveket olvastunk,
megfigyeltük, hogyan változtak a kövek formái, és melyek voltak a helyi
jellegzetességek.
Ezután a Boszniai Nemzeti Múzeumban megcsodálhattuk
a 14. században Barcelonában készült, majd sok száz év után Szarajevóben
előkerült Haggadát. A helyi muzeológus ismertetőjét egyetemünk rektora
egészítette ki, művészettörténeti előadást rögtönözve a témáról.
Következő programunk a város ma is működő zsinagógájának meglátogatása
volt.
A helyi közösség vezetője fogadott bennünket, és mutatta be a
zsinagógát. Az 1902-ben épült askenáz zsinagóga a kettéosztott
zsinagógai tér emeletén van, alul klubszobákat, konferenciatermet
rendeztek be. A második világháború előtt 15 ezer főt számláló
közösségből a háború után 700-an jöttek vissza, háromszázan más
országokban telepedtek le, tizennégy ezren elpusztultak. Mára csak
mintegy kétszázan maradtak, mert a fiatalok nagy része a délszláv háború
alatt elhagyta a várost. Az utolsó háborúban a közösség nagy segítséget
nyújtott az ostrom alatt álló város polgárainak; meleg étellel,
gyógyszerekkel segítette a túlélést, megszervezte az ostromlott városból
való kimenekítést.
Már nem funkcionál rendeltetésszerűen a bazár közepén álló 16. századi
szefárd zsinagóga, csak az őszi nagyünnepekkor imádkoznak benne. Az év
többi részében látogatható és múzeumnak ad otthont.
A szabad időben ismerkedhettünk a város egyéb nevezetességeivel.
A következő napon a Neretva folyó meseszép völgyében haladtunk tovább,
útközben fénykép-szüneteket tartva, meg-megállva.
Mostarba, a középkori
oszmán épületegyüttest felvonultató csodálatos kisvárosba érkezvén,
gyönyörködtünk a városnak nevet adó, 1993-ban lerombolt, majd 2004-ben
újjáépített Öreg-híd látványában, amelyről Friedman Sándor odaadó
szervezésének köszönhetően, a velünk utazó Eliezer Slomovits tanár úr
születésnapi ajándékaként egy helyi fiatalember - akárcsak elődje sok
száz évvel korábban a szultánt köszöntve - a folyóba ugrott, nagy
csodálatot kivívva és remélhetőleg remek fotókat eredményezve.
Azután végigjártuk a városka bazárját, vásároltunk, finom kávékat
ittunk, és az élményekkel eltelve, fáradtan ültünk a buszba, és
indultunk Horvátország felé.
Szállásunk Sibenik közelében volt, innen mentünk másnap az esőáztatta
Split városába. Útközben Szántó Edit tanárnőtől érdekes összefoglalót
halhattunk a város magyar történelemben játszott szerepéről, majd a 3.
sz. végén épített Diocletianus palota köré települt óvárosban, egy szűk
sikátorban rábukkantunk a velencei mintára épült szefárd zsinagógára. Az
ottani hitközség spanyol származású vezetőjétől megismerhettük a spliti
zsidóság történetét, a római időktől (latin nevén Spalatum), a spanyol
kiűzetést követő dalmát területekre való bevándorlásokon át a fasiszta
megszállást követő holokausztig, mely 150 zsidó áldozatot követelt.
Megtanultuk a szefárd zsidó, Daniel Rodriguez nevét, aki a velencei
szenátustól 1592-ben kieszközölte Split (olaszul Spalato) szabad kikötői
státuszát, melynek eredményeként szabaddá vált Velence és az Oszmán
Birodalom közötti kereskedelem, és a város virágkorát élte. A hitközség
elöljárójának előadása után lefényképezhettük a féltve őrzött,
különleges szefárd tórakoronákat, a zsinagógai ékszereken található
feliratokat. A gyűjtemény kincseit Schőner Alfréd magyarázta el, és
értelmezte a feliratokat számunkra.
Óvárosi sétánk során a középkori zsidó házak kapufélfájára bevésett mezüzék nyomaira bukkantunk, közben az eső is alábbhagyott, így
szabadidőnket a különleges hangulatú ódon sikátorok között járva
töltöttük el.
A késő délután már egy halászfaluban, Vodicében ért minket, a kellemes
napsütésben jólesett a tengerparti séta.
Elérkezett az utolsó nap. Az előző esős napok miatt a nemzeti parkbéli
látogatásunkról le kellett mondanunk, azonban kárpótolt minket Sibenik
városa. Az Adria partján fekvő, a tenger felől hatalmas erőddel
körülvett város felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg mindnyájunkat.
Az óváros apróbb-nagyobb terei, a kanyargó sikátorok, a különlegesen
szép reneszánsz homlokzatok, a késő gótikus Szt. Jakab katedrális, a
tengerparti sétány pálmafái bőven szolgáltak látnivalókkal.
Hazafelé, hogy a hosszú út se múljon el tanulás nélkül előadást
halhattunk Shlomo Carlebachról, a "táncoló rabbiról", meghallgatva a
zenéjét. Szerdócz Ervin a balkáni népekről tartott kiselőadást, egy
játékfilm kapcsán pedig a levirátus szokásáról alakult ki jóízű szakmai
beszélgetés.
Késő este lett, mire Budapestre érkeztünk. A következő napokban
folytatjuk munkánkat, tanulunk, vizsgázunk, ám ezek a napok még sokáig
kedves emlékként maradnak meg emlékezetünkben. Köszönet mindezért
Szántóné dr. Balázs Editnek és Fridman Sándornak, kiknek
fáradhatatlanságában bízva reméljük, hogy jövőre újabb utakra
indulhatunk!
Végül egy regény és egy film, melyek a Balkán közelmúltjának történetét
dolgozzák fel kitűnően:
Igor Stiks: Illés próféta széke, Magvető 2007
Senki földje. Rendezte Danis Tanovic , 2001
Lejegyezte: Guba Ildikó Kultúratörténet MA 2.
évf.
2011.06.11