Záróvizsga a Zsidó felekezeti szociális munkás szakon 2017-ben

2017. január 12-én 12 hallgató tett sikeres záróvizsgát a Felekezeti Szociális Munkás Szakon.

A három és fél évig tartó tanulmányaik befejezéseként adtak számot megszerzett tapasztalataikról, elsajátított tudásukról. Elméleti és gyakorlati képzésük során a tanteremben és szociális intézményekben egyaránt komoly szakmai szintre jutottak. Diplomájukkal a legnehezebb helyzetbe került emberek felemelkedéséhez fognak hozzájárulni a zsidó közösségekben és azon kívül is.

A végzettek:
Domokos Júlia
Fejes Ida
Gál Viktor
Habenyák Krisztina
Katona Judit
Kohut Yoram
Kupai Géza
Nagy András
Oszláncziné Dunai Ágnes
Rózsa Magdolna
S. Tóth Judit
Szepesi Mátyás

A vizsga három részből állt. Először a hallgatók tételeket húztak és szóban szociális munkából és judaisztikából feleltek, majd, a vizsga befejező részeként a szakdolgozatukat prezentációs előadás keretében védték meg, válaszoltak az opponensek kérdéseire. Több éves hagyomány, hogy a vizsga védése nyitott mindenki számára. Sok alsóbb évfolyamos hallgató, rokon, barát jött el meghallgatni a végzősök kutatásainak bemutatását.

 

A vizsgabizottság elnöke Dr. Kövér Ágnes, az ELTE Társadalomtudományi Kar docense volt. A judaisztika tételeket Dr. Oláh János egyetemi tanár kérdezte, a szociális munka tételeit pedig Dr. Háberman Zoltán egyetemi docens, tanszékvezető.

 

 

Az eseményt Dr. Schőner Alfréd rektor nyitotta meg, valamint Heisler András a Mazsihisz elnöke is köszöntötte a vizsgázókat. Schőner rektor hangsúlyozta, hogy az Egyetemnek nagyon fontos pillére a Szociális munkás szak. Reményét fejezte ki, hogy mindenki sikeres lesz, hiszen aki idáig eljutott, annak több éves és befektetett energiája, szorgalma van benne, de nem csak a hallgatóknak, hanem a tanári karnak is. A Szociális munkás szaknak nem csak a hallgatóinak a száma a legnagyobb az Egyetemen, de a tanári kara is a legnépesebb a többi szakhoz képest.

 

Heisler András kifejtette, hogy az OR-ZSE Szociális munka és társadalomtudomány tanszéke és a Mazsihisz között szoros kapcsolat van a zsidó közösségben végzett szociális tevékenységek tervezésében, szervezésében. Fontos az a közös gondolkodás, ami a Mazsihisz és az OR-ZSE között szociális téren folyik és reméljük egyre inkább gyümölcsöző lesz. Az OR-ZSE hallgatói, végzettjei és tanárai is a zsidó közösség szerves részei, meghatározói.

 

A vizsgán rendkívül érdekes és magas szintű feleleteknek voltunk tanúi. A diplomamunkák védése egy professzionális konferenciához volt hasonlatos. A prezentációkat bemutató hallgatók változatos témákban jeleskedtek, a szociális munkára felkészült szakembereket láthattunk meg bennük.

Néhány prezentáció:

Domokos Julianna: Kor szerinti diszkrimináció - ageizmus - a szociális munka gyakorlatában


Fejes Ida: Serdülők családjának nevelési stílusával összefüggő életvezetési konfliktusok


Gál Viktor: Értelmi sérültek és családjuk pszichológiai problémái


Habenyák Krisztina: Intenzív családmegtartó szolgáltatás - Bányai Emőke módszerének ismertetése


 
 

Kohut Yoram: A szociális munkás szükségessége egy halmozottan hátrányos helyzetű kistelepülés háziorvosi praxisában


Kupai Géza: Családok a semmiben


Oszláncziné Dunai Ágnes: Foglalkoztatási esélyegyenlőtlenség társadalompolitikai okai


Rózsa Magdolna: Szociális munka a daganatos/leukémiásgyermekek gyógyítása során


 

 


Szepesi Mátyás: Az idősek nappali ellátásának tapasztalatai, eredményei és problémái a Ráckevei Idősek Klubja bemutatásán keresztül


Végül Dr. Oláh János rektorhelyettes és Dr. Kövér Ágnes zárszavával ért végett az egész napos vizsga.
Oláh János reményét fejezte ki, hogy a végzett hallgatók az OR-ZSE jó hírnevét fogják továbbvinni.

Kövér Ágnes, miután felolvasta a dolgozatok és a vizsgák érdemjegyeit, elismerően nyilatkozott hallgatóink felkészültségéről, tudásáról és személyes kvalitásairól.

Dr. Háberman Zoltán
tanszékvezető
2017.01.17

Vissza