Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

SCHŐNER ALFRÉD:
Jom Kipur Kátán, 45 év után

2004.november. 16

Az elmúlt hét csütörtökön megtelt zsúfolásig a Nagyfuvaros utcai zsinagóga imaterme. Különleges este volt ez. Jom Kipur Kátán vagy ahogy a populáris héberben nevezik Jam Kiper Kot'n. Két nappal később, szombat délelőtt volt az újholdhirdetés, vagy ahogy a régiek mondták, rajs chajdes bencsolás és vasárnap beköszöntött az új hónap: kiszlév. E szombati újholdhirdetésnek - a hagyomány szerint- eltért a dallama a többitől. A közelgő ciklus utolsó napjaiban az egyik legkedvesebb ünnepünk, a Chanuka köszönt be. Ilyenkor úgy illik, hogy a Máoz Cur (Moauz cur) dallamával recitálja a kántor az újholdhirdetést...

Jom Kipur Kátán fontos nap a zsinagógai életben. Az 5765. évben, tehát idén, első alkalommal mondtuk az évszázados szövegeket.
A hagyomány szerint nyolcszor hangzik el egy esztendőben ez a megemlékezés. Most volt az első.

A négy Szent Város egyikében, C'fáton élt kabbalista, Mose Cordovero a 16. század második felében határozta meg az imák jellegét, és adta a Jom Kipur Kátán, azaz: KIS JOM KIPUR nevet. A hagyományt C'fát városából Itáliába vitte és onnan terjedt el Európa szerte. Úgy látszik nemcsak a könyveknek, de az imáknak is meg van a sorsuk...

A korabeli kabbalisták véleménye szerint az újhold különleges alkalom, megfelelő időpont, vétkeink megbánására. Ezért alakult ki az a szokás, hogy gondolataiban, érzelmeiben önvizsgálatot tart az ember, teljes szívvel éli át a megtérés, a tsuvá fogalmát. A régiek e napon még böjtöltek is, és utána Tórát olvastak. Manapság már nagyon kevés helyen tartják e szokást. Érdekes módon, még a Sulchán Áruch se említi meg. Nem minden hónap előtt tartunk Jom Kipur Kátánt. Chesván, tévét, ijjár és tisri hónapot megelőzően nem szokás a Jom Kipur Kátán megünneplése.

Zsinagógai asszociációk, avagy méltatlanul elfeledett személyiségek

Magyarázom a jelenlevőknek, fiataloknak és időseknek egyaránt a Jom Kipur Katan kialakulását, szokásának eredetét az imateremben. A váratlanul jött vendégeket ezuzán a zsinagógába kísérik, amelyet a tiszteletükre kivilágítanak. Amikor túl sok, mitöbb, eröltetett a fény, persze nem a "világosság", a templomban, nehezebben esik a visszaemlékezés.

Reggelenként azonban, mielőtt a sülbe lépek, behunyom a szemem és magam előtt látom-e sorok íróját 8-10 évesen, amint a Reb Smiovits vezette kórusban, próbálja az ütemet és a hangnemet tartani a többiekkel. Nem sok sikerrel. A Karnagy úr következetes zenész volt. Mi, az egykori kórista gyerekek fizetést is kaptunk, havonta három forintot. Nem kis pénz volt akkor, hat gombóc fagylaltot lehetett belőle venni...

Egyvalakit nem kellett irányítani, Gerendai Bandit, a gyönyörű hangú tenoristát, a későbbi karmestert és kántort. Ő mindent szinte kapásból tudott és fényes hangja szállott a magasságok felé. Persze eszembe jut a komor sorsú "hősszerelmes", az Operából kinézett, briliáns humorú Szűcs Gabi, és a mélységeket súroló basszista, Waldman úr is.

sternlaszlo.jpg (13717 bytes)

Stern László főkántor

Méltóságteljes viselkedésével ott állt a legragyogóbb hangú kántor, akit valaha hallottam Pesten. Stern László. Gyönyörű, csillogó magas fekvésű tenorja az egek felé szárnyalt. Nagy hagyományú kántordinasztia egyik legtehetségesebb tagja volt ő. Szinte mindenki chazan a családjában. Testvére, Moshe (Robi) Stern a leghíresebb élő kántor, unokaöccse Péter, a legszebb hangú magyar operaénekes. Ervin, az egyik legnagyobb pesti körzet főkántora, kiváló pedagógus. Tamás, a körzeti elnök, gyönyörű hangja és förgeteges humora lenyűgözi környezetét. S akkor a többi családtagról nem is beszélek...

Szóval, amikor Szlicheszkor (Szlichot), a zsidó újévet megelőző vasárnap, Stern Laci imádkozott elő, kórus kíséretével, megtelt a Nagyfuvaros utcai zsinagóga. Kora hajnalban érkeztek szerte a városból, s talán még vidékről is a hívek, hogy hallgathassák az imát. Felejthetetlen élmény volt.

A fellegeket is megremegtette a lelkiséget, évezredek fájdalmát, sok évszázad megvalósítatlan álmát magába ötvöző zsoltárvers:
"Boldogok a Te sátrad lakói..." (Zsolt. 84.5)

Megbocsáthatatlan vétek, hogy nem maradt utána lemez, CD felvétel. Már elődeink is "értettek" ahhoz, hogy elszórják a zenei értékeket...

salgolaszlo.jpg (13463 bytes)

Dr. Salgó László főrabbi

A szószéken Salgó László főrabbi szólt a hívekhez. Sztentori szava mindig az utasítás erejével hatott. Tekintetére szinte pattantak a sameszok. Szónoklataiban mindig felvillant a Tóra és a családi neveltetés elsődlegessége. S a Rabbiképző iránti alázat. Amikor átment a Dohányba, hívei értetlenül álltak és elképzelni sem tudták, hogy elmegy. Azóta több tehetséges rabbija volt a közösségnek, nagyszerű szónokok, jó szervezők. Most mégis üres a zsinagóga rabbiszéke... Mikor lesz újból valaki, aki ugyanolyan mély alázattal fogja hirdetni a Tóra szavát, mint nagynevű elődje?



Sík Ernő másodkántorként, tóraolvasóként szolgálta a közösséget. Stern Laci halála után, ő lett a főkántor. Hatalmas felkészültséggel rendelkezett. Szinte mindent tudott a halachából. Igazi őstehetségű tanítónak számított. Szombat délelőtt a Tálmud világába vezette be az érdeklődőket. Reformer volt? Ő -talán- az első, aki magyarra fordította -élőben- a Talmudot. Még azt is "megengedte", hogy nők is tanuljanak. Nem sokkal később a Rabbiképző Talmud tanára lett. Később Sulchán Áruchot is tanított. Gyermektelen ember lévén a hallgatók voltak az ő "fiai". Nem csak oktatóként, de emberi tartásával is nevelt. A Nagyfuvaros egy olyan "sziget" volt, ahol egyszerű emberek keresték az utat egymáshoz és az Örökkévalóhoz. Az egykoriak közül, már szinte alig van valaki életben, mégis élettel teli a közösség. Reggel és este minján, tanulás van. A betegeket és szegényeket segítik és felemelik. Talmud Tórán gyermekek és szüleik is tanulhatnak

Gondolati kalandozásból lassan felócsúdok, mert a nagy személyiségek, Ráv Sik Ernő, Dr. Salgó főrabbi, Stern Laci, Smilovits, Gerendai, Szűcs Gabi és a többiek szép lassan belesimulnak, majd eltünnek a zsinagógai homályba, és alakjukat befedi a múló történelem. Visszatérek az " Emberbarát" nevet viselő kis imaterembe, és újból megszólal bennem a Jom Kipur Kátán egyik zárómondata, amelyet a középkori költő , Száádjá ben Joszéf Gáon (892-942) fogalmaz meg. Biblikus asszociációja a lélek mélyéről csendül fel:

"A remény foglyai vagyunk..!". S talán a túlélésé!

Vissza a TUDOMÁNY-hoz