Elhangzott a Magyar Tudomány napja 2005
rendezvénysorozat, Méltatlanul elfeledve című előadásán a Szentírás- és
Talmudtudományi Tanszék rendezésében. (Budapest, 2005. november 29.)
Mai előadásom témájaként talán nem
könnyű feladatra vállalkozom. Nem a munka nehézsége, hanem a téma szereplője okán.
Hiszen szegedi főrabbiként az előadásra készülve bepillantást nyerhettem, hogy
Frenkel Jenő szegedi főrabbi személye mennyire megosztja még ma is azokat a
hittestvéreimet, akik túlélték a holocaust borzalmait. Éppen ezért talán fontos
elmondanom, hogy mai előadásommal nem igazságot akarok szolgáltatni egyik vagy másik
tábornak, hanem emlékezni akarok a tények és a fellelhető adatok bemutatásával.
Frenkel Jenő 1902. március 16.-án egy erdélyi kisvárosban, Tasnádon született egy
tíz gyermekes ortodox család kilencedik gyermekeként. Édesapja halála után a család
Budapestre költözött, 1916-ban. Még ebben az évben megkezdi tanulmányait a
Rabbiképzőben, hogy 1920-ben érettségit tegyen, majd 1925-ben a Bölcsészkaron
filozófiából doktorál summa cum laude eredménnyel, ami nagy feltűnést kelt egyetemi
körökben. 1922-től a Király utca 36-ban cionista gyűlésekre kezd járni.
Előszeretettel hallgatja Adler Illés Rumbach utcai rabbi előadásait, hogy innen kezdve
vallásos cionistaként próbáljon fejlődni. A kitűnő egyetemi diploma híre eljut
Szegedre is, ahol Löw Immánuel mellé fiatal rabbit keresnek. 1926-ban Varga Mihály, a
Szegedi Zsidó Hitközség Chevra Kádisájának elnöke felkeresi, és felajánlja a
szegedi rabbiszéket Löw Immánuel mellett. A fiatal diplomás rabbi igent mond a
felkérésre.
Ahogy fia, Cvi Frenkel emlékezik édesapja szavaira: "Dombóvárra is hívták
főrabbinak, de ő inkább a Löw melletti rabbiságot választotta". Tudja, és
érzi, hogy a főrabbinak méltó társra, segítőre van szüksége, hiszen Löw
Immánuel ekkor már 73 éves.
Kettőjük kapcsolata a hivatás mellett nagyon hamar barátsággá alakul át. Löw
Immánuel méltó utódjának tekinti a néha heves, de jó szándékú fiatalembert. Egy
idő után "édes fiamnak" szólítja.
1926. június 24.-én kezdi meg működését Szegeden. Ebben az időszakban városunk
egyike volt azoknak a közösségeknek, ahol ortodoxok és neológok, cionisták és
anticionisták békében, harmóniában éltek egymás mellett. Frenkel a leérkezés
után megtapasztalt viszonyok között az ifjúság nevelését tartotta fő feladatának.
Ennek érdekében több lépést is tett. 1927-ben ifjúsági könyvtárt alapított. Majd
zsidó cserkészcsapatot hozott létre, amelynek a cserkész szövetséggel való
elismertetése nem kis feladatot jelentett. Zsidó ifjúsági önképzőkört hozott
létre, amelyben nem csak a már említett könyvtár működött, hanem
kultúrelőadásokat is szerveztek. 1934 - 39 között Zsidó Ifjúsági Könyvtár néven
újságot adtak ki havonta, melynek szerkesztője Frenkel volt.
A munka mellett még arra is maradt ideje, hogy rabbivizsgát tegyen 1927. februárjában.
Avatása 1927. február 23-án volt. De nem csak az ifjúság területén fejtett ki
óriási munkát. Rabbija volt a szegedi kórházaknak és klinikáknak, ahol a bikur
cholim (beteglátogatás) szent kötelességét teljesítette. A szegedi Csillag börtön
rabbija is ő volt, ahol szinte nap, mint nap megfordult. Hogy milyen munkát végzett,
arra hadd idézzek a Hitközség 1928-as jelentéséből: "...A zsidó ifjúság is
igyekszik a Palesztina-munkából kivenni a részét. Barissziákban és Avivákban
csoportosulva foglalkoznak az ország helyzetével és a zsidó modern kérdésekkel.
Előadóul több alkalommal meghívták dr. Frenkel Jenő rabbit. (...) 1928. évben Löw
Immánuel főrabbi 31 prédikációt és 40 elmélkedést, dr. Frenkel Jenő rabbi 26
prédikációt és 5 elmélkedést tartott. Külön istentiszteletek voltak Adar 7-én,
március hó 12-én és 15-én. Megemlékeztünk május utolsó vasárnapján a
világháború hős katonáiról és zsinagógánkban Löw Immánuel főrabbi, a hősök
emléktáblájánál pedig dr. Frenkel Jenő rabbi mondtak kegyeletes beszédeket. Az
aradi vértanúk emléknapján, október 6-án az egyetem megnyitása alkalmával, az
iskolai tanév nyitásakor és zárásakor, a zsinagóga negyedszázados emléknapján,
Szimhasz Tóra estéjén voltak külön istentiszteletek, melyeken Löw Immánuel
főrabbi, illetve dr. Frenkel Jenő rabbi emlékeztek.
Dr. Frenkel Jenő rabbi Kisteleken és Szentesen tartott előadásokat, az első helyen
március 15-ről emlékezett meg, Szentesen zsidó kulturális irányú feladatokat
tárgyalt.
Dr. Frenkel Jenő rabbi látta el a börtönlelkészi teendőket, több istentiszteletet
tartott a társadalom szerencsétlenei között és a heti istentiszteleteken kívül
hittani órákat is tartott részükre."
De nem csak nevelt és tanított, hanem nem feledve cionizmusát, szegedi működésétől
kezdve minden évben Herzl emlékünnepélyt tartott a nagyzsinagógában. A tanítást
és nevelést tartotta fő feladatának. Azt hitte és gondolta, hogy a tömeges
kitéréseket a zsidó ifjúság nevelésével lehet csökkenteni, és megoldani: "
Amikor a XXII. Izr. Községkerület képviselői összegyűltek, hogy a mának égető
kérdéseire megoldást keressenek, kötelességüknek tartják, hogy figyelmüket a
jövőnek sötét képe felé is fordítsák. Meghatározni kívánják jövőnk
biztonságosabbá tételének módozatait, hogy irányjelölésükkel táplálhassák a
reményt a csüggedés szélén álló ifjúságunkban saját jövője iránt.
A zsidó hitközségek e hivatalos szerve segítségre akar sietni a gondok között
tépelődő szülőknek, akik nem tudják melyik úton indítsák gyermekeiket az élet
felé, melyik pálya biztosít számukra megélhetést a jövőben.
Ennek a kérdésnek megoldására nemcsak azért kell törekednünk, hogy megismerjük
zsidó kötelességünket, amely azt rendeli, hogy ne csak az anyagiakat, hanem a
tanácsot nélkülözőknek is segélyt nyújtani igyekezzünk, hanem tesszük ezt
önvédelemből is. Mert az életben elhelyezkedni nem tudó ifjú nemcsak szüleinek okoz
bánatot, hanem - mint a zsidó egyetemesség tagja - nagyban súlyosbítja az
összzsidóság helyzetének terhét is." (Részlet a XXII. Izraelita
Községkerület 1936. június 11-én, Szegeden tartott közgyűlésének
jegyzőkönyvéből)
A negyvenes évektől kezdve munkája megváltozott. 1941-ben újvidéki zsidó fiatalokat
szállítottak a Csillag Börtönbe, akiknek csak annyi bűnük volt, hogy a Délvidék
visszafoglalásakor szögeket szórtak szét, akadályozva a közlekedést.
Hivatalosan nem volt kötelessége, de mégis felvállalta jelenlétét
munkaszolgálatosok kivégzésénél, mert szent kötelességének érezte, hogy ne hagyja
őket utolsó óráikban egyedül. A német megszállás előtt egy héttel a
hadbíróság halálra ítélt egy munkaszolgálatost, amiért "cserben hagyta a
zászlót". Frenkel szomorúan jegyezte meg: "Ugyan milyen zászlót hagyott
cserben?!" Amikor tehette, meglátogatta a munkaszolgálatosokat, és
istentiszteleteket tartott a számukra. Leveleket hozott és vitt szeretteiknek.
1942-ben a 88 éves Löw Immánuel javaslatára főrabbi címet kapott. A hívek száma
különösen az 1938-ban elfogadott 1. zsidótörvény óta fokozatosan csökkent, mégis
1944. elején több, mint 3000-en hallgatták beszédeit a zsinagógában. A német
megszállást követően azonban alig néhány hónap leforgása alatt a magyar
hatóságok - a német hatóságok megelégedésére - Szegeden is gettóba, majd a
Rókusi pályaudvar melletti téglagyárba hurcolták, végül deportálták a szegedi
zsidóságot. 1944. június 15-éről 16-ára virradó éjszaka, a szeged téglagyári
gyűjtőtáborba való átszállítás előtt kb. kétszáz ember a gettóban hitte és
remélte, ha visszadátumozott papírokkal átkeresztelkedik, akkor nem szállítják
tovább. 1960-ban a Protestáns Theológiai Szemle cikket közölt a szegedi gettóban
lezajlott térítésekről. Az akkori szegedi főrabbi Dr, Schindler, levélben fordult
kollégájához, hogy tisztázni tudja a tényeket. Frenkel főrabbi válaszából
idézek: "Ami a Protestáns Theológiai Szemle cikkét illeti, felkavarta bennem
életem legborzalmasabb emlékeit. Nem tudom, ki lehetett az az "ismert író",
akitől a cikk szerzője az adatokat nyerte, de csodálkozom, hogy még embernek, sőt
írónak tudja magát nevezni, aki azok után, amik akkortájt történtek, így tud
beszélni. Úgy látszik, nagyon is meg van áldva írói fantáziával.
Tény az - amint leveledben is írtad - a dolog már azért sem lehet igaz, mert legjobb
tudomásom szerint egyetlen katolikus pap sem jöhetett be a koncentrációs táborba.
(Halász kanonok, akivel hosszasan beszélgettem az "ügyről" 1946-ban,
mesélte, hogy néhány pap be akart menni, hogy a "megkeresztelkedetteknek"
segítségére legyen, de nem engedték be őket.)
Hogy mi lehetett ennek az épületes hazugságnak a magva, azt sejtem és itt közlöm
Veled. A sporttelepre való kiszállításunkat megelőző éjszakán, természetesen
ébren voltam, le sem vetkőztem, hanem tőlem telhetően igyekeztem rendelkezésükre
állni a hozzám fordulóknak. Azt hiszem, 2 óra tájban történt, hogy beállított
hozzám Pick Móric mérnök, aki az Anschlusstól kezdve igen sokban segítségemre volt
a még nagyobb mérvű kitérések megakadályozásában. Azzal fordult hozzám, hogy
lakásának légoltalmi pincéjében kb. 200 ember van, akik haladéktalanul ki akarnak
térni, és általa engem kérnek, hogy bocsássam el őket. Kíséretébe jött Fein
Salamon sámesz is, aki kért, hogy ne menjek, mert esetleg valami olyan szót ejtek ki,
amit félreértve ők elbocsájtásnak gondolhatnak. Én kifejeztem álláspontomat,
hogyha 200 testvérem lelki válságban van, nekem oda kell mennem. Bementem a gyertyával
gyéren világított pincébe, felállottam valami ládafélére, és beszéltem. Szóltam
az ügy hiábavalóságáról, megmagyaráztam, hogy mostmár nem vallásunkért
üldöznek bennünket, nem is használhat a kitérés. Emlékszem, hogy aposztrofáltam, a
"papokat" is, akiket én nem láttam, csak említették őket. Azt mondtam, hogy
lelketlen dolog, hogy emberektől, akinek semmijük sem maradt, csak a hitük, most azt is
elrabolják. Beszédemnek láthatóan megvolt a hatása. Emberek ölelgettek, kezemet
csókolták, és fogadkoztak, hogy hitüket nem fogják elhagyni. Ezután visszatértem
lakásomba.
Négy óra tájban zarándoklás indult lakásom felé. Tucatjával jöttek az emberek,
és kértek hamis igazolást arról, hogy régebben kitértek. Hiába magyaráztam, hogy
ez sem használhat. Nem tehettem mást, kiadtam egy köteg miniszterpapírt (250 db.),
töltőtollamat és a rabbiság pecsétjét. Azt mondtam, írjanak, amit akarnak, mindent
aláírok. Nehogy azt higgyék, hogy az igazolás megtagadása súlyosbítja sorsukat.
Aznap reggel engem kivittek a sporttelepre, onnan a téglagyárba. Később hallottam,
hogy azután valóban jöttek be ker. papok, akik nyakló nélkül kereszteltek."
Visszatérve a téglagyárhoz, nem az az egyetlen próbatétel várt még rá. Egy német
SS százados Pestről levelet adott át Kertész Ernőnek, dr. Löw Lipótnak (Löw
Immánuel fiának), Silberstein Adolf hódmezővásárhelyi rabbinak, Radó Józsefnek és
Frenkel Jenőnek. A levél tartalma szerint 3000 főt kellett kiválasztani a
prominenseken kívül gyermekeket 12 éves korig, felnőtteket meg 50 évestől felfelé.
Másnap a százados 2400 főre csökkentette a listát. A családok szétválasztását
jelentő listát értetlenül fogadták a táborban, óriási pánik tört ki. Végül
Szegedről 3 vonatot indítottak június 25-én, 27-én és 28-án. Az első transzport
Auswitzba, a másik kettő, melynek egyike a listás vonat volt, a Bécs melletti
Strasshofba ment, ahonnan munkára irányították az embereket. A kiválasztottak
szerelvényét leválasztották Pesten. A Löw és Frenkel család is ezen a szerelvényen
volt. A 91. évében lévő Löw Immánuel főrabbi szervezete nem bírta a
megpróbáltatásokat. A főrabbi a zsidó kórházban halt meg. A Frenkel család az
úgynevezett Kasztner -vonat utasai közé került. 1684 személy előszőr
Bergen-Belsenbe, majd a semleges Svájcba került.
A világháború végén, a felszabadulás után Frenkel engedte gyermekeit alijázni
Palesztinába, ő maga azonban úgy érezte, hogy haza kell jönnie maradék híveihez. A
visszatérést követően 1945. szeptemberében a szegedi népügyészség vizsgálatot
indított Kertész Ernő, Frenkel Jenő és dr. Löw Lipót ellen (akit le is
tartóztattak). A vád együttműködés az SS hatságaival. 1945. szeptember 20-án dr.
Holló Ernő budapesti ügyvéd levelet intézett az Országos Iroda vezetőihez. "
Részlet a levélből".
Egyidejűleg bátorkodom közölni, hogy dr. Lőw Lipót a már köztudomású és minden
alapot nélkülöző okok alapján kb. 10 nappal ezelőtt a szegedi népügyészség
által letartoztatott. Elértem többek segítségével azt, hogy az igazságügy
miniszter úr felkérte az ügyiratokat. A minisztériumi leirat száma: 15.631/ 1945. az
expediálás időpontja: 1945 szeptember 17. Az iratok minden nap most már
felérkezhetnek. Tisztelettel kérem tehát az Országos Iroda sürgős közbelépését,
hogy ez az áldatlan ügy végre befejeztessék és a szegedi zsidó hitközségben végre
nyugalom visszaállíttassék. Az igazságügy miniszter úrral egyébként már az
ügyben beszéltem, de természetesen az iratok felérkezése előtt intézkedés nem
tehető. Az igazságügy miniszter úrnak a helyes álláspontja: "ha az eljárás
alaptalan, az be lesz szüntetve, de ha vétkesek, ülni fognak". Szíveskedjenek
tehát az iratok felérkezését figyelemmel kísérni és felérkeztükkor azonnal
mindent megtenni, hogy a három szerencsétlen: dr. Frenkel, dr. Lőw és Kertész elleni
hajsza végre beszüntessék".
Bár a vizsgálatokat beszüntették és a vádakat törölték, mégis a visszatérő
főrabbit a bizalmatlanság légköre vette körül. Hogy mi történt 1945- és 48
között arra sokan különböző módon emlékeznek. 1948 végén a főrabbit értesítik
az Izraeli hatóságok, hogy fia és lánya az arabok fogságába került. A főrabbi
feleségével együtt azonnal Izraelbe megy, hogy segítsen gyermekein. Néhány hónap
várakozás után a Hitközség levelet intéz a főrabbihoz, hogy térjen vissza
közösségéhez. 1949. július 31-én a főrabbi a következő levelet jutatja el a
hitközség vezetőihez: " Megkaptam f. hó 3-án kelt levelüket, melyben
felszólítanak, hogy végleges elhatározásomat mielőbb közöljem. Tudom, a
közügyekért való felelősség érzet indította Önöket a kérdés felvetésére és
magam is érzem a levélben felsorolt indokok helyes voltát. Lelkiismeretem szerint már
eddig sem lett volna szabad bizonytalanságban hagyni hitközségemet és régen kellett
volna közölnöm tervemet- ha egyáltalán tudtam volna tervet a jövőmre kialakítani.
Féléve vagyok távol, de lelkileg nem tudok távolságot érezni. Még mindig sokszor
ott érzem magam megszokott templomomban, nagyon megszeretett híveim körében. Magam sem
hittem volna, hogy annyira véremmé válik: velük lenni, nekik segíteni, érettük
dolgozni, lelküket formálni, körükben imádkozni, hozzájuk vallásosságra, zsidó
együttérzésre, egymás szeretetére és nemes jótevésekre buzdító beszédeket
intézni. Nem hiszem, hogy valaha úgy bele tudjon illeszkedni lelkem valamely körbe,
amint - különösen a deportacio előtti időben- beleágyazódott a szegedi gyülekezet
kedves körébe. Ha éjszakánként erre gondolok, elhatározom, hogy reggel megteszem a
szükséges lépéseket a visszatérésre...
De az éjszaka csendjében felsorakoznak az ellenérvek is: Szabad-e elhagynom a
Szentföldet, ahova gyermekkorom óta vágytam? Szabad-e elszakadnom gyermekeimtől,
akiket a Mindenható kegyelme visszavezérelt az arabok fogságából, és akik olyan
végtelen gyermeki hűséggel ragaszkodnak hozzánk?
Így tépelődtem akkor is mikor levelük megérkezett. Mivel nem tudtam magamnak választ
adni, megkérdeztem a Bibliát. Felkerestem a hetiszakaszt és olvastam Mózes szavait:
"Rendeljen az Örökkévaló, minden test szellemének Isteni férfiút a közösség
fölé, aki kimenjen előttük és bejöjjön előttük; aki kivezesse, és aki bevezesse
őket, hogy ne legyen az Örökkévaló közössége olyan, mint a juhnyáj, melynek nincs
pásztora".
Úgy érzem hozzám, szólnak ezek a szavak. Hiszen arra törekedtem, hogy Mózes
utódjaként álljak testvéreim előtt és örök büszkeségem, hogy nagy mesterem Lőw
Immanuel gyülekezetében szolgálhattam Mózes eszméit. Nekem kellett az ige szerint
"előttük" onnan kimennem és ide bejönnöm és az én kötelességemről
rendelkezik az írás, aki kivezesse és bevezesse őket. Én tehát most- igen tisztelt
elöljáróság elbúcsúzom önöktől. Megköszönőm önöknek, a hitközség
alkalmazottainak és az intézmények vezetőinek azt a segítséget, amellyel szerény
munkámat támogatták. Szeretném, ha módját ejthetnék a levelem alapján, hogy a
hívek tömegével is közöljék búcsúmat és segítő szándékomat az alijázok
számára.
Izraelben ifjúkori fő feladatát folytatja: tanít. Tanár vallásos iskolákban,
cserkészcsapatot szervez Tel-Avivban. E mellett önkéntes, humanitárius, kulturális
munkát végez különböző szervezetekben. 1960-ban a Szegedi zsidó hitközség
megalakulásának 175. évfordulóján Ünnepi Istentiszteletet szervez, melynek ügyében
dr. Schindler József levélben kéri Frenkelt a közreműködésre. 1960 függetlenségi
napján a főrabbi a következő választ küldi. "Ami a 175. évforduló
megünneplését illeti, nagyon megkapó az elgondolásod és kedves vagy, hogy nekem is
részt kívánsz jutatni benne, azonban nem hiszem, hogy keresztülvihető volna. Nagyon
laza a kapcsolatom az itt élő szegediekkel. Közülük csak azok keresnek fel, akiknek
támogatásra van szükségük a beilleszkedésnél. Még egyszer nagyon-nagyon
köszönöm igen jóleső leveledet és kedves családodat melegen üdvözlőm.
Az Új-Kelet 1962 márciusában, ünnepi cikkben köszönti a 60. születésnapját,
ünneplő főrabbit. A szegedi hitközség és néhány tagja, akik melegséggel gondolnak
vissza főrabbijukra a következő levelet, intézik hozzá. "Kedves Főrabbi úr! Ne
csodálkozzon a megszólításon, mert a magunk részéről nekünk ma is az, aki volt.
Egy innen elszármazott hittestvérünk elküldte itteni rokonának az Új-Kelet azon
cikkét, mely az Ön 60. születésnapjáról emlékezik meg. Mondanunk se kell, milyen
örömmel járt kézről kézre e cikk s mennyi örültünk a képnek, mely elénk
varázsolta az Ön sok éven át megszokott barátságos arcát. Az ön mestere, midőn 70
éves születésnapján köszöntötték, ezt mondta; "mindig azt hallottam, hogy a
70 éves ember öregember. De én bármerre nézek, azt az öregembert nem látom. Ezt a
családom gondosságán kívül a híveim, szeretetének is köszönhetem." Nos, mi
is elmondhatjuk, hogy a 60 esztendő nem hagyott nyomot, mert az üldöztetés éveinek
nyomait elsimította a család, a megmaradt hívek szeretete, majd az ó haza
megbecsülése. Nem tévedtünk, amikor a hívek szeretetéről beszéltünk. Emlékezzen
vissza, sokan voltunk, akik ön mellett kiálltunk, akik azt kívántuk, hogy köztünk
maradjon, s akik védelembe vettük azon kevesekkel szemben, akik önt a rágalom
szavával illették. De hiszen ön tudja, hogy olyan ember csak a mesében létezik, akit
gáncs nem ér. Kérjük, tartson meg bennünket jó emlékében, minthogy mi is
kellemesen emlékezünk az ön itt töltött idejére".
Frenkel nemcsak Schindlerrel, de Scheiber professzor úrral a Rabbiképző Intézet akkori
igazgatójával is baráti kapcsolatot ápolt. Scheiber így ír barátjának. "
Kedves Barátom! Egy hónapos késéssel kaptam meg gratuláló soraidat. Nem is hiszed,
milyen büszkévé tesznek ezek a sorok, mert egy olyan embertől származnak, akit mindig
nagyon nagyra becsültem, mint lelkipásztort, mint szónokot, s mint irodalmi
kincseinknek kiváló ismerőjét. Ha nem is volt meg a levelezés közöttünk, mindig
tudtam rólad, figyelemmel kísértem életedet és pályádat odakünn is barátaid
levele alapján. Külföldi utamon alkalmam volt tapasztalni, hogyan él tovább és
elevenen Lőw Immánuel emléke. Most szándékozom kiadni a Fauna és Mineralien
összegyűjtött fejezeteit. Már találtam rá kiadót New Yorkban. Családoddal
egyetemben meleg szeretettel ölel: Dr. Scheieber Sándor".
1989-ben, csendben szerettei körében költözik e világról el. Hogy mi maradt utána?
Talán nemcsak a személyét érintő negatív és pozitív feltételezések. A tanulás
és tanítás fontossága. A jövő nemzedékének kellő képzése. Számos cikk és
publikáció. A teljesség igénye nélkül néhány; 1926 tanulmány Guttman Mihályról.
A magyar zsidó szemlében jelent meg. 1937-ben, cikke jelenik meg a misnáról. 39-ben
Korunk prófétája címmel közlik beszédét. 1947-ben, felavatják a Szegedi zsinagóga
előcsarnokában található emléktáblát, ahol 3200 mártír neve szerepel. Az avatást
és emlékbeszédet ő tartja. És még számtalan cikk és tanulmány, melynek
felsorolása és elemzése külön előadás témája lehetne.
Hogy hogyan ítéli meg Őt az utókor, nehéz kérdés. Sokan még ma is ellenszenvvel
viseltetnek ha nevét meghallják. A szegedi zsidó Hitközség 1998-ban a jelenlegi
elnök dr. Lednitzky András kezdeményezésére emléktáblát avatott a zsinagógában,
ahol Dr. Frenkel Jenő főrabbi neve is megtalálható. Fiával Cövivel a mai napig
kapcsolatot tartunk. Velünk ünnepelte a zsinagóga 100 éves évfordulóját.
Előadásom végén hadd köszönjem meg fiának Cövinek és dr. Molnár Judit
történésznek a Szegedi Tudomány Egyetem docensének segítségét előadásom
elkészítéséhez
|
