Deutsch Gábor:
KÉT FŐRABBI A DOB UTCÁBÓL


Elhangzott a Magyar Tudomány napja 2005 rendezvénysorozat, Méltatlanul elfeledve című előadásán a Szentírás- és Talmudtudományi Tanszék  rendezésében. (Budapest, 2005. november 29.)

Scheiber Sándor professzor - nyugodjon - egyszer halkan megjegyezte, a Rabbiképzőt főrabbi képzőnek lehetne elnevezni. Nem volt ebben semmi bántó, sőt bizonyára örömmel állapította meg, hogy az intézet főrabbik hosszú sorának adta meg azt a tudást, amely a cím elnyeréséhez vezetett. Az ortodoxok már ennél óvatosabbak voltak. Bár Schück Jenő írásából tudjuk, hogy az ortodox budapesti hitközség első rabbija a pozsonyi Szuszmann családból származó Chájim Szófer viselte a címet. Az őt követő rabbizseni, Koppel Reich szintén, de 1929-ben bekövetkezett halála után 36 évig nem osztották ki ezt a rangot. Hivatkozva arra, hogy a vilnai Gaon halála után vagy 150 évig senkit nem részesítettek e megtiszteltetésben. Érzékelve az űrt, amit a tudós maga után hagyott. Mondhatnánk, hogy a két hitközség között felfogásbeli különbség tapasztalható. A kongresszusiaknál a főrabbi cím a tudományos ranglétra fokozatát jelenti, az ortodoxoknál egy tisztség betöltését, a feladat ellátását. Jó, de azért az ortodoxoknál az élet ment tovább, a cím nélkül a feladatot ellátták, ha nem is úgy, mint a nagy előd, a kormánykerék azért veje, a pozsonyi Szuszmann családból származó, előző állomásáról elnevezett Csúzer ráv kezébe került. Lett volna jelölt akár Koppel Reich fia, a későbbiek során többen is, egész kis névsort lehetne felsorolni, városok és apró falvak nagyjai közül, a vezetők mégsem éltek ezzel a lehetőséggel. Sőt. A felsőházi tagságot nem a két évvel azelőtti választás jelöltjeiből, a kisvárdai Mose Rosenbaum vagy a debreceni nagy Cádik, Slomó Strasszer közül választották, bár elismerték, hogy ők is alkalmasak lettek volna a tisztségre, hanem az ortodoxia elnökét, a vallási felkészültséggel bíró, hét nyelven beszélő, világi beosztású Frankel Adolfot választották meg, jelezve, hogy rabbi nem érheti el azt a magasságot, amelyre Koppel Reich eljutott.

Annál nagyobb volt a meglepetés és az ámulat, hogy 1965-ben a Dombrádon született, Tyukodon, Sámsonban, Böszörményben, majd Debrecenben sajhet, később dáján szolgálatot teljesítő Mojse Weiszt kinevezték főrabbinak. Volt, aki a fejéhez is kapott. Lehet, hogy sok rangos számításba jöhető rabbi megfordult a sírjában? A válasz: valószínűleg nem. De mielőtt megindokolnánk, vizsgáljuk meg közelebbről, mit jelentett a magyarországi zsidóságnak Koppel Reich működése, valamint megérdemelte-e a nagy címet 36 évvel később Mojse Weisz.

Jákob Koppel Reich 1838-ban született Verbón. Apja, sőt nagyapja is ott volt rabbi. 1860-ban már szmichával bírt, Szobotisztbe került. 12 évvel később Verbó hívta apja, Ezékiel Reich helyére. 1890-ben több jelölt közül a budapesti ortodox hitközség őt választotta lelki pásztorának. A hitközség érezte a felelősség súlyát. Ugyanis vidéken a legtöbb helységben szépen terjeszkedett, szerveződött az ortodoxia, a közösségek száma meghaladta a kongresszusiékat, a fővárosban nem mutatkozott lelkesedés e területen. Chájim Szófer az előd, az emlékezetes kongresszus, mely végzetes szakadást okozta, egyik legradikálisabb hangadója volt. Merevsége az iskolaügyben és a többi irányzatokkal szemben, elbizonytalanította - megkockáztatom, elidegenítette a polgárosodó zsidókat. Az elemi iskolát még elfogadta, ám jobbnak látta volna, ha állami iskolában történik a világi oktatás. A tiszaeszlári per kapcsán nehéz helyzetük lett a zsidó gyerekeknek az állami iskolák tetemes részében. Így beleegyeztek zsidó elemi népiskolák létesítésébe. Polgáriról, gimnáziumról, ég bocsá' egyetemről hallani sem akartak ortodox berkekben.

Kopper megjelenése változást jelentett e témában. Már úgy tervezte a Dob utca 35-ben létesítendő iskolát, a Tajrász Emeszt, hogy a polgári iskolai végzettségeket is nyújthasson. Akik jesívában akartak továbbtanulni, azok számára délelőtt oktatták a vallási ismereteket és délután a világit. De számukra a polgári magániskolaként működött, így évente hatósági személy előtt vizsgát kellett tenni. Aki polgári kenyérkeresetben képzelte a jövőjét, délelőtt járt világi oktatásra, délután a Tajrászba. Ők az év végén külön hatósági vizsga nélkül kapták meg a bizonyítványukat. Ha akartak, különbözeti vizsgával akár gimnáziumban is folytathatták tanulmányukat. Hizoháru néven szegény gyermekek tanulását segítő alapítványt kezdeményezett. Gondoskodott a felnőttek Sász oktatásáról. Aggok házát és kórház létesítését szorgalmazta. Az 1868-as kongresszuson a konzervatívhoz csatlakozott, de megértő és békeszerető egyéniségével nagy hitközséget hozott létre Budapesten.

Tevékenysége túlnőtt a város határán és az ortodoxia meghatározó egyéniségévé vált. Nem véletlenül választották majd 90 évesen a felsőház legidősebb tagjának. A bemutatkozó beszédet magyarul mondta, akkor már egész jól beszélte a nyelvet. A legenda szerint a század elején Ferenc Józsefet kellett fogadnia, a magyar szöveget elétették, de nehezen boldogult vele. Ferenc József odasúgta: a mi korunkban ezt megtanulni már nem megy nekünk. A Bikur Cholim beteggyámolító Egyletet nem ő alapította, hanem Wolf Szuszmann, a Vasvári Pál utcai Sász Chevra zsinagóga és tanház első rabbija. Az ortodoxia néhány év után támogatta, sőt javaslatára át is vette az intézményt. Ha már szót ejtettünk Wolf Szuszmannról, legjámborabb emberek voltak a hívei, de tan- és imaházuk nem csatlakozott egyik hitközséghez sem, mert nem helyeselték a zsidóság megosztását. Statesz Quonak nevezték magukat. Kötáv Szófertől, Hászám Szófer fiától, mesterétől megkérdezte Wolf Szuszman, hogy maradjon a Vasváriban, vagy továbbálljon. A pozsonyi bölcs fia a maradásra buzdította, hogy jesívát végzett rabbi vezesse a tan- és imaházat. Ennek ellenére mindkét oldalról olyan erős támadásnak lett kitéve, hogy visszavonult Pozsonyba, s nem vállalt máshol papi tisztet.

Távozása után sem csitultak a hullámok, csak amikor Koppel Reich, Wolf Szuszmann fiához, a Csúzer rávhoz adta a lányát, enyhültek meg irányába. Ez egy olyan demonstratív cselekedetnek számított, amely elnémította a hangoskodókat. Azt mondják, - ilyen híreket az Egyenlőség, a korabeli sajtó kiszivárogtatott, - hogy szerette volna elismerni a vallásos cionista szervezetet, a Mizráchit, de az akkori politikai hangulatban a cionistákhoz nem tartozó hitbuzgó Agudát sem tudta támogatni. De veje, a fiatalok Pirché Aguda mozgalom elődjének, a Tiferet Bachurim legényegyletnek alapítója, állandó szónoka volt. A vejének a fia a háború után az Aguda magyarországi szervezetének létrehozásában meghatározó szerepet vállalt.

Koppel Reichet jóhumorú, kitűnő szónoknak ismerték. Szeretetreméltó egyéniségét minden vallási irányzat képviselője tisztelte, becsülte, sőt elmondhatjuk, vallásra való tekintet nélkül nagy tekintély övezte.

A kákán is csomót keresők irodalmi munkásságát hiányolják. Ez mindnyájunk felelőssége, az utókoré. A könyveket legtöbbször az utókor adta ki. A rabbi fia vagy unokája. A nagyapa Koppel Chárif gazdag munkásságának egy részét fia, Ezékiel Reich kiadatta, munkásságának jelentős hányada hosszú ideig, talán mindmáig a fiókban maradt.

Koppel Reich beszédeinek és gondolatainak javát veje beleépítette műveibe, egyéként ő apja - Wolf Sussmann - írását is kinyomtatta. Koppel Reich mondandójából sokat közölt az akkori Múlt és Jövő. Ezek közül egy anekdota: még Verbóban történt, hogy Koppel Reich szerény javadalmazásából jelentős összeget fordított a rászoruló bocherek támgoatására, amikor a pénz elfogyott, a Cödokó perselyből vett kölcsön, amelyet regisztrált és pontosan visszafizetett. Kérdezték tőle, miért ezt az utat választja, azt felelte, ha személyektől kérnék kölcsön, megsértődne, akihez nem fordulok. Inkább választom a perselyt, így nem lesz harag.

Fiával, Mose Reichhel levelezéssel halachisztikus vitákat folytatott. Fiatal korában emlékeztetőül Ködosimokat (kommentárokat) írt a Szentíráshoz, a szobotiszti, illetve verbói éveiben. Leszármazottai gondolkodnak is ezek közzétételén, de mivel apja nem szorgalmazta, vívódnak, hogy megtehetik-e ők. Koppel Reich halála nagy megdöbbenést és részvétet keltett. Sírját körülállták mindazok, akik számítottak a zsidó világban. Nyugodtan mondhatjuk, azok is, akik a magyar közéletben jelentőséggel bírtak. Szép szavak hangoztak el:

"Fiatal korában bölcs volt, mint egy aggastyán,
öregségére, ha Jiszroél ügyeiről volt szó, fiatalos lendülettel
ifjúvá vált"
"Pásztorok jajgatása hallatszott, mert elpusztult ékességük".

Feladatát veje, a Csúzer ráv, Szuszmann Viktor elvállalta, de a főrabbi címet nem fogadta el. E hagyományt sok-sok méltó férfiú követte, 36 éven át. Jogosan merül fel a kérdés, miért szakadt meg a hosszú évek hagyománya 1965-ben.

Nagyot változott a világ. Elszabadult a gyűlölet, a vészkorszakban igen sokan pusztultak el, főleg legtöbben vidéken. Az ortodoxia színe-java. Számos nagytudású rabbi is követte nyáját a megsemmisítő táborokba. Akik hazajöttek, tapasztalták, hogy Minjen sem maradt virágzó közösségükből. Vagy városba tömörültek, vagy messzire mentek, Izraelbe, Amerikába, a világ négy sarkára. 56 november 4-e után a bizonytalan helyzetbe megint főleg vidékről, de a fővárosból is a vallás megtartását féltve, vándorbotot ragadtak sokan, főleg a hitbuzgók. De voltak, akik maradtak, mert úgy érezték, kapitány, kormányos, de még fedélzetmester is csak utolsónak hagyhatja el szolgálati helyét. Vagy más példát mondva, mi lesz a nyájjal, ha hűtlenek lesznek a pásztorok? Van szituáció, amikor a maradáshoz kell a nagyobb bátorság, mint az ismeretlenbe távozáshoz.

És Weisz Márton - Mojse - maradt az őrhelyén. Életútját tekintve oka lett volna messze futni, vissza se nézni.
Weisz Márton - Mojse 1904-ben született. Pápán jesívát végzett Jecheszkija Jakov Grünwaldnál, oklevelet, szmichát Székelyhídon, az igényes Jehuda Szegál Rosen rabbitól kapott. Sajhetnak helyezkedett el, a mohél felelős mesterségét is megtanulta. Igen higiénikusan művelte a cirkum-cíziót. Szép hangja volt, csodálatosan recitálta a Szentírást. Vagy ahogy mondjuk: kiválóan leinolt. De mindig képezte magát, először csak baromfit vágott, később négylábú állatot is. Talmud ismeretéről legendákat meséltek. Egy mindnyájunk által ismert főrabbi tanúja volt, amikor a Talmud egyik oldalán tűvel átszúrtak egy betűt (tudjuk a Talmud oldalai meghatározottak), és ő megmondta a következő oldalakon melyik betűt érte a tű hegye. Szolgált, ezt a kifejezést használta Tyukodon, Sámsonban, Böszörményben (a háború után 1947-től 1949-ig), majd Debrecenben. Az utóbbi helyen mint Sajchet-mohél és rabbi helyettes dáján, tisztséget is betöltött.

A munkaszolgálatra annak idején Sámsonban vonult be. Levágták a szakállát, annyira szégyellte, hogy bekötötte kendővel az arcát, mintha a foga fájna. Felesége és nyolc gyermeke esett áldozatul a vészkorszaknak. Felesége, született Weisz Ilona 33 évet élt. Sárika 11-et, Frigyes 10-et, Jenő 8-at, Dezső 7-et, Ignác 6-ot, Judit 4-et, Magda 2-őt. A nyolcadik még anyakönyvezve sem volt, közvetlenül a szülés után vitték el. (Az adatokat Halmos Sándor Emlékezz meg c. könyvéből vettük.)

És Mojse Weisz ezek után is maradt. Szolgálatra jelentkezett, mert szerinte ez az ember feladata, különösen ha szent szolgálatot teljesít. És maradt 56 után is. Nem tudta, mi következik. Talán majd üldözik a vallást és csak titkon lehet űzni, mint a maranneusoknál, akik a péntek esti gyertyát az asztal alatt gyújtották meg és földig érő terítővel borították az asztalt, hogy senki meg ne lássa.

Nem ilyen fokon, de azért konspiráció szükséges volt annak, akik a valláshoz ragaszkodtak. Budapestre hívták. Igyekezett a Bész Dint újra felállítani, mert a sok távozás miatt szétzilálódott. Elvállalta a Ros Bész Din feladatát . Volt még Pesten és vidéken is néhány ortodox rabbi, akikre számíthatott. Schück Jenő Miskolcon élt, de betegsége miatt egyre többet tartózkodott a fővárosban, később szertartásvezető is lett a hitközségnél. Két idős, de tanult nagy tudású rabbi munkájára konkrétan támaszkodhatott, Groszberg Jenőre és Berger Jakabra. Előbbi az Akácfa utcai, utóbbi a Király utcai Polische (lengyel) sül szellemi vezetői voltak. A sajchet kérdést is meg kellett oldani, mert Friedmann és Lazarovics metszők a távozás gondolatával foglalkoztak. Két vallásos és szimpatikus egyéniséget tanítottak be a fontos mesterségre. Weis Ignácot és Kraus Majert.

Az ötvenes évek végén Paskusz Mór elnöksége idején jesívát szerveztek a Dob utca 35-ben. Mojse Weisz agilitását az iskola egykori hallgatói kiemelték. Benedikt Sándor és egy ideig Moskovits Bernát és még egy sor kiváló ember igyekezett a tudását a fiataloknak átadni.

Mojse Weisz nagyon ügyelt a kásrutra. Verpeléten minden évben szüreteltek és kóser bort palackoztak. De kóser hús is rendelkezésre állt, minden probléma ellenére. Az ő chescherjében senki nem kételkedett. Válás vagy más döntvényét mindenki elfogadta, rendkívüli lelkiismeretességére tekintettel. Emlékszem, egy szellemileg beteg asszony és férjének az esetére, az asszonyt egy intézetben kezelték, a gyerekre tekintettel a férj nősülni akart. Válólevelet ilyenkor nem lehet adni. De házassági engedélyt igen, 100 rabbi aláírása esetén. Évekig tartott az ügy, mert a legnagyobb pszichiáter szakmai tekintély bevonását, véleményét igényelte, mielőtt az Amerikában élő Szigeti rufnak megküldte a helyi Bész Din véleményét, hogy külföldön megtörténhessen a szükséges számú aláírások gyűjtése. E tekintetben az ő véleménye volt a döntő. Felkészültségét és precizitását látva a vasfüggönyön belül ő volt a hatvanas-hetvenes évek legnagyobb vallási tekintélye. Szigorúan betartotta és betartatta az előírásokat, ugyanakkor lelket igyekezett önteni az emberekbe. Tudta, hogy sokuknak szombaton is kell dolgozni. Egy briten megkérdezte az apát, vallásosnak tartja-e magát. A megkérdezett legyintett: voltam. A mai körülmények között lehetetlen a követelményeknek megfelelni. Mojse Weisz miután megtette kötelességét mint mohel, utána tüzes beszédet intézett a jelenlévőkhöz. "Ki tiltja meg, hogy hajnalban imaszíjat öltsünk? Ki ellenőrzi, hogy milyen ételt fogyasztunk? Aki szombaton dolgozik, mert mást nem tehet, annak is tisztában kell lenni a nap jelentőségével. Aki munkáját végzi, nem vétkezik. Aki mellette rágyújt egy cigarettára, az igen. Ha kilép az üzemből, az első gondolata legyen, hogy sábesz van. Most már rajta a felelősség mindenért, amit tesz."

Megértő volt, de szigorúan következetes. Az irigységet nem ismerte. A sajchetságot addig művelte, míg megfelelő helyetteseket nem talált. Akkor letette a kést. A britet addig végezte, amíg egy fiatal, Londonban tanult jelentkezőre nyugodtan rábízhatta a feladatot.

Irodalmi munkásságot rajta számon kérni a politikai klímára tekintettel, képtelenség. Amikor elszabadult a fasizmus, majd a háború utáni ateizmusban ilyesmire gondolni sem lehetett. Kiterjedt levelezéséről hallottunk, talán egyszer ezeket összegyűjti valaki. Egy kicsiny írására emlékszem, az Új Életben jelent meg a hatvanas években. A Jom Kipur-i prófétai szakasz említést tesz egy Agnom nevű növényről, amelynek törzsét nincs az a vihar, amely kidönteni tudná. De a virágját a legkisebb szellő is megrázza. Nos, szellő rázta Mojse Weisz fejét eleget. De bár feleségét, nyolc szép gyermekét, barátait, közösségének nagy részét elpusztították, őt megalázták, szakállát levágták, szembe kellett nézni mindenféle izmusokkal, amikor nem volt szabad megkérdezni, hogy mi újság, mert az volt a jó, ha nem volt újság, ezen kegyetlen viharok gerincét, hitét soha meg nem ingatták. Szolgálatát teljesítette. Balatonfüreden a hitközségi üdülőben kettős látás zavarta meg imádkozását. Kórházba szállították, 1982 őszén ment el körünkből. Talán nem kell bizonyítani, hogy a főrabbi titulust megérdemelte, amelynek annál nagyobb az értéke, hogy bár kiválóságokban nem szűkölködtünk, 36 évig nem töltötték be.

Koppel Reich munkásságának oly nagy volt a hozama, hogy rendkívüli időkben a vallás feltételeit garantáló személy kellett ahhoz a címhez, amelyet egykor ő viselt.

Befejezésül lehet-e szellemi kavicsot elhelyezni mondjuk itt, a teremben, a Csörsz utcai temető vagy a Gránát utcai sírkert egy-egy sírjára. Talán igen. Nevet is adhatunk a szellemi kavicsnak. Úgy hívják: jó szó; megjelenési formája: előadás vagy írás.