Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VIII. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "Hineni..." volt. (Debrecen, 2006. május 26 -
28.)
1. "A tisztaság egyenlő az
istenfélelemmel" (Misna Szóta 9,15)
1.1. Tisztaság és Istenszolgálat
"Hineni", azaz "Itt vagyok! - válaszol az Örökkévaló
hívására a találkozásra felkészült ember.
Amikor a hűvös alkonyatkor felhangzott az Örökkévaló kérdése, "Ájékhá?",
azaz "Hol vagy?", Ádám, helyesebben adam, az ember
prototípusa, a kígyó közvetítésével nyert megvilágosodás következtében, nyomban
bonyolult magyarázkodással igyekezett kimenteni magát és társát felfedezett
rejtőzködésük miatt: "Hallottam hangodat a kertben és féltem, mert
meztelen vagyok; azért rejtőztem el." (Gen 3, 9-10)
A Tóra itt arról tanúskodik, hogy már az első ember is teljes tudatában volt annak,
hogy a Teremtő I-ten előtt nem lehet akármilyen módon megjelenni.
Ez a fajta ősistenfélelem jelenik meg a különféle bálványimádó vallási
szertartások megtisztulási előírásaiban és gyakorlatában. Helytől és néptől
függetlenül, az istenséggel való találkozáskor a fizikai és lelki szentség
elérésének állapotára törekedtek, melynek gyakorlati kifejezésére a testi
tisztulási eljárások szolgáltak. A különféle szentélyeknek még a megközelítése
sem volt lehetséges a rituális tisztaság adott fokának elérése nélkül.
Az egyiptomi papoknak, például nappal és éjjel egyaránt két alkalommal kellett
megmosakodniuk hideg, azaz valószínűleg folyó vízben.1
Hasonlóképpen a görögök is előírták, hogy csak tiszta kezekkel lehet áldozatot
bemutatni Zeusznak és a "többi halhatatlannak".2.
Ilyen hagyományok alapján alakult ki a "tiszta kezek" szimbóluma több
kultúrában is, a bűntelenség, az ártatlanság kifejezésére.
A judaizmus születésének már az első pillanataiban a fizikai és a lelki tisztaság
elválaszthatatlanná vált mindazok számára, akik részesülni kívántak az
Örökkévaló áldásaiban. A zsidó vallást gyakorlók számára sok esetben a fizikai
tisztulás a lelki - szellemi megtisztulás anyagi megjelenítése, ábrázolása.
A zsoltárköltő Dávid király így könyörög az Örökkévalóhoz a Batsévával
történt vétke után:
"Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és
fehérebb leszek a hónál. ... Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten." (Zsoltár
51)
Az utóbbi mondatban a "tiszta" szó héber megfelelője a "táhor",
azaz rituálisan tiszta: a megbocsátásért könyörgő ember a lelki értelemben vett
rituális tisztaságra vágyik.
A Talmud szerint "a tisztaság egyenlő az istenfélelemmel" (Misna
Szóta 9,15) Ez a szemlélet fokozottan jelent meg a Második Szentély
fennállásakor létrejövő, különféle zsidó vallási irányzatokban.
A rituális tisztulás fizikai ábrázolásának legmagasabb fokára talán a Holt-tenger
melletti esszénus szekta tagjai jutottak el a történelem során (i.sz. I. század), s
valószínűleg az ő szertartásaik hatottak leginkább a többi monoteista vallás
tisztulási rituáléjára is.
A Tórában számos olyan esetet találunk, amikor az azzal kapcsolatos tisztulási
eljárások praktikus (higiéniai) okokból adódnak, ugyanakkor vannak a józan ésszel
nem magyarázható, hitbeli odaadást igénylő rituális tisztulási követelmények is.
A zsidó vallásba a következő rituális tisztulási módok váltak kötelezővé
bizonyos helyzetekben már a kezdetektől fogva:
kézmosás - netilát jádjim
kéz- és lábmosás
az egész test alámerülése - tvilá
Noha a kézmosás szertartásának kifejtését nem találjuk meg a Tórában, Bölcseink
a Vájikrá 11,15 szakaszból e gyakorlat jelentőségét vezették le. A
Tóra szerint ugyanis a folyásos ember érintése fertőző, amennyiben nem mossa meg a
kezét.
Más helyen, például a 26. zsoltár 6. szakasza arról tanúskodik,
hogy az Istenszolgálat egyik feltétele a tiszta kéz: "Ártatlanságban
mosom kezemet, és oltárodat gyakorlom."
Ez a rituális megtisztulási forma mind a mai napig teljesen fennmaradt, és a
hagyományőrző zsidóság mindennapos gyakorlata modern korunkban is. A kézmosás
tiszta vízzel történik, a kezek leöntésével, melyet a Szentírás szerint a
tanítványok gyakorolnak a mesterük iránt érzett tisztelet jeléül, mint például
Elisa és Elijáhu próféták esetében.
Az ünnepeken mondott papi áldás előtt a kohaniták kezét hagyományosan a leviták
öntik le. Innen ered az a szokás, hogy a leviták sírkövén
kézmosóedény-ábrázolások hirdetik az ott nyugvó személy levita származását.
A megtisztulás második módozata, a kéz- és lábmosás kötelezettsége a
Szentélybeli szolgálatot végző kohanitákra vonatkozott. (Smot 30,19 és 11,
31)
Az egész test alámerítése, a tvilá szertartása a Tóra által leggyakrabban
elrendelt tisztulási eljárás, amely egymástól jelentős mértékben különböző
esetekben volt előírva.
A következőkben érdemes áttekinteni, milyen gyakorlati vonatkozásokat találunk az
alámerülést illetően a különböző hagyományos zsidó forrásokban.
1.2. Az alámerülés (tvilá) szertartása a
Biblia korában
A bibliai korban a tisztátalanság értelmezése a Szentély fennállásával volt szoros
kapcsolatban. A halandó ember csakis egyfajta szellemileg átlényegültebb, azaz
rituálisan tiszta állapotban közeledhetett az Örökkévalóhoz, léphette át az
abszolút tisztának tartott Szentély küszöbét, érinthette meg az I-ten számára
elkülönített, azaz szent objektumokat, élőlényeket. Ily módon minden olyan testi
megnyilvánulás, amely a múlandóságra emlékeztetett, tisztátalanná minősítette az
embert.3
Kaplan szerint "minden tisztátalanság Ádám bűnére vezethető vissza. A
halál és minden tökéletlenség innen származik. Ha az ember megmaradt volna abban a
magas szintű állapotban, ami az Édenkertben jellemezte, akkor nem lenne semmi, ami
tisztátalanságot okozhatna." 4
A tisztátalanságtól eltávolodni a mikvében való alámerüléssel lehetséges. A
Talmud szerint minden víz forrása az Éden folyója (Bekhorot 55,a),
így a természetes vízben történő megmerüléssel újra kapcsolatba lehet lépni az
ideális, édeni állapottal.
A Tanakh szerint az alábbi esetekben kötelező a test teljes alámerülése rituális
megtisztulás illetve felszentelés céljából:
a. kohaniták:
- beavatási szertartásukkor (Smot 29,4 és 11,12)
- áldozati hús fogyasztása előtt (Vájikrá 22, 4-6)
- vörös tehén (para aduma) előkészítése után (Bámidbár 19, 7-8)
b. minden izraelita (férfi és nő egyaránt):
- leprából való felgyógyulást követően (Vájikrá 14, 8-9)
- folyásból történő gyógyulás után (Vájikrá 16, 16-18)
- folyásos ember testével, használati tárgyaival való érintkezést követően (Vájikrá
15, 5-10)
- menstruáló nőt illetve használati tárgyainak megérintését követően (Vájikrá
15,19-27)
- tisztátalan hús (tamé) evését követően (Vájikrá 17,15)
- a holttesttel illetve sírhellyel érintkező személy hét tisztulási napot követően
(Bámidbár 19, 19)
- Jom Kippurkor az Azazelnek küldött bűnbakkal érintkező minden személy (Vájikrá
16, 24-28)
c. nem izraeliták:
a vallásba történő betéréskor
Az izraelita szó használata azt a tényt hangsúlyozza, hogy a felsorolás
tisztán csak a rabbinikus zsidó vallás megjelenése előtti időkre vonatkozik.
A mikve, azaz vízgyűjtőhely három helyen található a Tórában:
1. Brésit 1,10
"... az összegyűlt vizeket (mikve) pedig nevezte tengernek."
2. Smot 7,19
" ... Vedd botodat és nyújtsd ki kezedet Egyiptom vizei fölé. folyóik,
folyamaik, tavaik és összes vízmedencéik (mikve) fölé ...."
3. Vájikrá 11,36
"Azonban a forrás és a kút, amelyben víz gyűl össze (mikve), tiszta
marad."
Az utolsó szakasz olyan rendkívüli esetre vonatkozik, amikor a hulla nem okoz
tisztátalanságot, azaz, ha beleesik egy forrásba vagy olyan kút vizébe, amelybe a
víz természetes módon és nem emberi közvetítéssel gyűlik össze, akkor a tetem nem
teszi a vizet tisztátalanná. Ebből a bibliai paszukból vezetik le azt a halakhát,
hogy csakis ilyen természetes vizet szabad használni rituális fürdőként. 5
1.3. Az alámerülés szertartása a misnai -
talmudi korban
A Szentély fennállásáig mindazok a tisztulási előírások érvényben voltak,
amelyeket a Tórában megtalálunk. A zsidó hagyományos irodalom fontos forrásként
szolgál annak megismerésére, hogy a gyakorlatban hogyan történt ezeknek a
parancsoknak a végrehajtása, kiegészítve további figyelemre méltó szokások
leírásával.
A Misna részletesen beszámol a kötelező tisztulási rituáléról a jom kippuri
szentélyszolgálat (Ávodá) előtt: a Jómá III,3 szerint a főpapnak öt alkalommal
kellett alámerülnie és tíz alkalommal kellett elvégeznie a láb- és kézmosás
szertartását. Erről a szentélybeli szokásról mintegy kétezer éve folyamatosan a
jom kippuri muszaf imában évről évre újra megemlékezik a világ minden zsidó
közössége, ébren tartva a hagyományt.
A bibliai alámerülési kötelezettségek között nem találjuk a női havi vérzéssel
kapcsolatos előírásokat. A Szentély fennállásának idején a nőknek hét napot
kellett várniuk a rituális tisztaság állapotáig, mely idő alatt elkülönítve
éltek. A Tóra azonban nem rendelkezik a hetedik napot követő rituális fürdőben
való alámerítkezésről. (Vájikrá 15, 19 - Mecora hetiszakasz)
A Második Szentély idejéből ismerünk olyan szokásokat, miszerint a nőknek a havi
vérzés ideje alatt el kellett különülniük és az ún. "tisztátalanság
házában" kellett lakniuk. Ekkor nem ékszerezhették fel magukat, egyedül kellett
étkezniük és nem láthatták el háztartási teendőiket. Ezek a szokások később
elhaltak, pusztán az etióp zsidó közösségben voltak fellelhetőek Izraelbe történt
kivándorlásukig. 6
A nagy változás a Szentély pusztulását követően történt ebben a kérdésben. A
misnai bölcsek, a tannaim illetve a későbbi talmudi bölcsek, az amoraim
"kerítéseket" húztak a Tóra köré, hogy a parancsolatok véletlenszerű
áthágását kiküszöböljék. Ilymódon nem tettek különbséget a zává
(folyásos nő) és a niddá (havi vérzés állapotában lévő nő)
között, mert nem mindig volt egyértelműen megállapítható a vérzés típusa. A
tórai hét naphoz még hozzáadtak újabb hét, ún. tisztulási napot és a napok
leteltével illetve alapos önvizsgálatot követően a mikvében való alámerülést
kötelezővé tették. Érdekes megjegyezni, hogy míg a Szentély idején a havi vérzés
szabályai minden nőre vonatkoztak, a fenti új talmudi előírások már csak a férjes
nőket érintették. A korábbi, a Szentélyre vonatkozó tiszta és tisztátalan fogalmak
áttolódtak a házastársi kapcsolat területére.
Fontos megjegyezni, hogy a tisztasági törvények ilyen nagymértékű, az egész
populációt érintő változása olyan történelmi korban történt, amikor az egész
Közel-Kelet jelentős görög-római befolyás alatt állott.
A menstruáló nőkkel kapcsolatos, meglehetősen babonás jellegű nézetek intenzíven
jelen voltak a görög és a római gondolkodásmódban. Az idősebb Plinius például i.
sz. 70 körül így ír a havi vérzéses nők által kisugárzott negatív erőkről:
"Az ebben az állapotban (havi vérzés) lévő nő közeledtére a must
megsavanyodik, a magok terméketlenné válnak, a kerti növények hirtelen elszáradnak,
a gyümölcs lehull a fáról... Puszta nézésére a tükrök elhomályosodnak, az
acélpenge életlenné válik. ... Ha a havi vérzés hold- vagy napfogyatkozáskor
kezdődik, a kár végzetessé válik, ... a nemi aktus fatális lehet a férfi
számára." 7
Ezek a hiedelmek a kevésbé tanult, a rabbinikus irodalomban nem járatos, egyszerű
zsidó emberek körében is ismertek voltak. 8
Egyes kutatók a mikve elterjedését a hellenista fürdőkultúra hatásának is
tulajdonítják. 9 Mindenesetre tény az, hogy a régészeti
feltárások során, a Szentélyhez kapcsolódó mikve kivételével, mindezidáig nem
találtak sem magán jellegű, sem nyilvános zsidó rituális fürdőt a hellenizmus
korát megelőző időszakokból. A régészek az első, halakhikus szempontból is
megfelelő mikvét a i.e. 2. századbeli, jerikói Hasmóneus - palotában tárták fel.
A Talmud számos helyen meghatározza a rituális fürdőre vonatkozó vallási
előírásokat. Az alámerülésre szolgáló medencét olyan vízzel kellett feltölteni,
amelyet természetes módon gyűjtöttek, azaz nem volt lehetséges a víz máshonnan
történő merítése vagy csőrendszeren való medencébe juttatása. Ezért olyan
medencéket kellett építeni, melyekben össze lehetett gyűjteni az esővizet, a
forrásvizet vagy egy folyó vizét. A Misna egy teljes traktátusa, a Tohorot
szidrában található Mikvaot foglalkozik a mikvék részletes
szabályaival, beleértve a felhasználható víz fajtáját (ciszternában
összegyűjtött víz, forrásvíz, stb.), a medencék kialakításának, az esővíz
medencébe juttatásának módját. Voltak épített medencék, de más helyeken, pl.
barlangokban, ciszternákban kialakított, természetes vízgyűjtőket is használtak
mikveként. Bizonyos helyzetekben a tenger is betöltheti a mikve funkcióját, erről
olvashatunk a 4. ill 6. fejezetekben.
/MIKVE KUMRÁN, GUSECION/
Mivel az egész testnek teljesen alá kellett merülnie, ezért nem volt elhanyagolható a
minimális vízmennyiség meghatározása. Ez a Talmud szerint 40 sza'a, amely kb. 480
liternek felel meg. 10 (Eruszin. 4b; Jómá 31a)
2. A mikve jelentősége a zsidó közösségek
életében a Szétszóratás után
2.1. A zsidó rituális fürdővel kapcsolatos előírások a rabbinikus
judaizmusban
Jóllehet számos csoport szokása eltérhet a tisztasági előírások gyakorlása
terén, a Szentély pusztulását követően az alámerülésre, a tvilára vonatkozó
tórai parancsolatok közül csak néhány maradt fenn eredeti formájában, kiegészülve
a nidda nők tisztulását követő mikvehasználat rabbinikus elrendelésével.
A mikvére vonatkozó talmudi szabályokat a középkor tudós rabbijai
továbbfinomították, pontosan kidolgozták. Igy vált a mikve fokozatosan a zsidó
vallási élet láthatatlanul szerves részévé, amely rejtettségében is a közösség
egyik identitást megőrző, jelentős összetartó erejévé lett.
A halakha a következőképpen határozza meg a mikve kötelező alkalmazásának
területeit:
a. A nő havi ciklusát követően. Csak a mikvében történő alámerülés után élhet
ismét házaséletet.
b. A zsidóságba történő betérés alapvető fontosságú része a tvilá szertartása
férfi és nő számára egyaránt; enélkül a betérés érvénytelen.
c. Nem zsidók által készített konyhai eszközök (edények, evőeszközök, stb.)
alámerítése használatbavétel előtt. 11
A különféle közösségekben azonban más és más szokással egészülnek ki ezek az
alapvető jelentőségű szabályok. Például jom kippur előtt sok közösségben a mai
napig hagyomány a tisztaság és bűnbánat jeleként az alámerítkezés. A haszid
közösségek pedig igen nagy hangsúlyt fektetnek a sabbat előtti mikvébe járásra, a
spirituális megtisztulás kifejezéseképpen.
Idekívánkozik egy modern kori, a budapesti orthodox hitközségről szóló
tudósítás, amely a Zsidó Újságban 1928-ban jelent meg, s amely szerint Jehiél
Herskovits, a budapesti Vasvári Pál utcai zsinagóga rabbijának temetésén csak
mikvében járt férfiak vettek részt. 12
/MIKVE BUDAPEST1/
A Szétszóratás után is folyamatosan, történelmi korszaktól és földrajzi helytől
függetlenül minden egyes közösségnek volt saját mikvéje. Bár szóban nemzedékről
nemzedékre hagyományozódtak a mikve építésére vonatkozó szabályok, mégis
tudósaink szükségesnek tartották, hogy pontosan írásban is rögzítsék az erre
vonatkozó, legalapvetőbb előírásokat. Igy számos halakhikus mű foglalkozik a
szabályos, azaz a kóser mikve meghatározásával.
Hat alapvető feltételnek kell teljesülnie, hogy egy tározóban összegyűjtött víz
mikve statust nyerjen el:
1. A mikvében csak víz lehet, semmilyen más folyadék nem használható. (Joré déá
201,23)
2. Mikvét vagy földben vagy földön álló építmény részeként lehet csak
építeni. Nem használható elmozdítható gyűjtőedény, mint pl. hordó, kád, stb.
(Joré déá 201,6; Pesahim 16b)
3. Mikve nem lehet folyóvíz. Ez alól csak természetes források a kivételek. (Joré
déá 201,2)
4. A mikve vizét nem szabad a mikvébe juttatni emberi erővel, pl. máshonnan meríteni.
(Joré déá 201,3)
5. A víz nem vezethető a mikvébe fém-, agyag-, facsövön keresztül, azaz olyan
csövön, amely tisztátalanná (tume) válhat. (Joré déá 201,34)
6. A mikve minimális térfogata több, mint 40 sza'a kell, hogy legyen. (Joré déá
201,1) 13
A mikve általános tulajdonságai igen egyszerűnek tűnnek, azonban megépítésének
törvényei olyan bonyolultak, hogy kizárólag csak rabbinikus szakértők kaphatnak
felhatalmazást mikvék tervezésére és építésének kivitelezésére. A mikvék
megtervezésének módja a közösségek életében nagy jelentősséggel bírt: az
alábbiakban majd látni fogjuk, hogyan vált a mikve építése körüli vita az adott
közösség kettészakadásának egyik okozójává.
2.2. Polémiák az alámerülés rituáléja és a mikve körül a közép- és az
új korban
Az egyes közösségekben a mikve mint egy láthatatlan kohéziós erő mindig jelen volt.
Szemérmesen hallgattak róla, s csak akkor vált beszéd és vita tárgyává, ha
valamely vele kapcsolatos jelenség megütközést, egyet nem értést váltott ki a
csoport valamelyik részéből. Ekkor azonban olyan heves indulatok törhettek elő,
amelyek akár a közösségek egységét is fenyegethették. Ez a magyarázata annak, hogy
a zsidó reszponzorikus irodalom illetve a közösségi rendeletek (tákánot káhál)
irodalma jónéhány ilyen esetet őrzött meg a kései utódok okulására.
2.2.1. Egyiptom - 12. század
Az Európában Maimonidészként ismert, korának legnagyobb tudósa,
rabbinikus tekintélye a Kairó melletti Fosztátban élő és tevékenykedő Rabbi Mose
ben Maimon (1135-1204) a következőképpen rótta meg az egyiptomi zsidó közösség nő
tagjait egy judeo - arab nyelven írott reszponzumában: 14
"Felfedeztünk egy nagy bűnt, amely igen széles körben terjedt el a
közösségben, s csak kevesen maradtak távol tőle, és ez a következő: a zsidók
egész Egyiptom földjén nem törődnek a nidda alámerülésével a mikvében és nem
számolják a hét tiszta napot. Ehelyett eretnek szokást követnek. ... egyes nők arra
vetemednek, hogy teljes egészében eme bűnös gyakorlat szerint élnek, melyet nem az
Örökkévaló parancsolt meg: a nidda egy másik, nem nidda nőt megkér arra, hogy
hintse meg vízzel, amelyről feltételezik, hogy rituálisan tiszta. ... Ezt maguk
között "meghintésnek" nevezik (arabul szakh, héberül jeciká, a
ford.). Egyesek még tovább mennek az eretnekségben és az alkonyat idejére
halasztják ezt a cselekedetet.
... Ezért mi, alulírott tudósok és bírók egyhangúlag egyetértettünk a következő
rendelet kiadásának szükségességében: bármely zsidó nőre vonatkozóan
kihirdetjük, hogy aki a hét kötelező tisztulási napot követően, nem merül alá a
mikvében, vagy a fent említett "meghintés" szokását gyakorolja, az ilyen
nőtől el kell válni, megfosztva minden anyagi jóvátételtől, amely a házassági
szerződésben (ktuba) bennefoglaltatik. ...
Ezt a rendelkezést elfogadtuk, ennek alapján kötelessége minden rabbinikus
bíróságnak eljárni a 4927. ( i.sz. 1167 vagy 1176) év Sziván
hónapjától fogva.
Mi, akik ezt aláírtuk, valamennyien teljesen egyetértünk e dologban: Mose ben Maimon (és
még kilenc név)"
Más forrásokból tudjuk, hogy az egyiptomi zsidó nők a karaiták eretneknek tartott
gyakorlatát követték, amelyet ők az írott Tórából vezettek le. Ez a szokás
annyira népszerű volt, hogy Maimonidész több éven keresztül próbálkozott a
"meghintés" gyakorlatának megszűntetésével, eredménytelenül. Mígnem
1167/1176 15 - ban kilenc tudós rabbi kollégájával együtt
összefogtak, hogy az eretnekséghez ragaszkodó, a rabbinikus előírásokat elutasító
nőkkel szemben radikálisan fellépjenek és válással illetve a ktubában foglalt
anyagi kompenzáció elvesztésével kényszerítsék őket a helyes útra. Ennek a
szigorú rendeletnek azonnali hatásáról a kairói gnizában talált, az adott rendelet
után íródott házassági szerződések tanúskodnak, melyek már tartalmaznak olyan
kitételeket, hogy a házasfelek betartják a szexuális tisztaságra vonatkozó
rabbinikus előírásokat.
Felvetődik a kérdés, mi tette annyira vonzóvá a nők számára a
"meghintés" gyakorlatát. Shaya Cohen szerint a jelenség elterjedése annak
köszönhető, hogy a meghintés végeredményben egy társadalmi alkalom, olyan
rituálé, amely elősegítette a barátságok megszilárdulását. Az egyik héten az
egyik nő segítette a barátnőjét a megtisztulásban, aki ezt néhány hét múlva
viszonozhatta. Ez a gyakorlat szemben állt a mikvében való alámerülés privát
magányával.
Másfelől, az alexandrai Philon (zsidó filozófus és exegéta az 1. századból)
írásaiból ismeretes, hogy a görög-római időkben az egyiptomi zsidóságban
elterjedt gyakorlat volt a "meghintés általi rituális megtisztulás", amelyet
férfiak és nők egyaránt követtek, különféle alkalmakkor. Egy, a 3. századból
való szíriai keresztény írás, a Didascalia is tudósít közvetve egy, a szír
zsidók körében bevett "meghintéssel" való tisztulási eljárásról. 16
Mindezek alapján könnyen elképzelhető, hogy az egyiptomi zsidó nők nem egy új
szokást honosítottak meg, hanem inkább egy régi, jól ismert tisztulási formulához
tértek vissza, amely persze ellentétben állott a rabbinikus előírásokkal. Ezt az a
figyelemreméltó tény is alátámasztja, melyet Goiten is megemlít a Kairói Gniza
kutatása alapján írott művében 17: "Bármily
furcsának is tűnhet a hagyományos zsidó vallási gyakorlatban jártas emberek
számára, mindezidáig nem találtunk Egyiptomban működő rituális fürdő
létezésére vonatkozó feljegyzést a gniza dokumentumok között az 1200 előtti
időkből. Ha létezett volna ilyen fürdő, bizonyára valahol említést tettek volna
róla, főként a közösségi épületek javítására vonatkozó számos feljegyzés
valamelyikében."
2.2.2. Bizánc - 13. század
Láthattuk az imént, hogy olyan helyeken, ahol a rituális megtisztulás valamilyen
formáját már gyakorolták az ott élő zsidó közösségek a mikve rabbinikus
előírása előtt is, a korábbi szokások mint zavaró tényezők jelentek meg a pontos
halakhikus követelmények betartásában. Hasonló jelenséget lehet észlelni azokban a
zsidó közösségekben is, amelyek olyan befogadó közegben éltek, ahol a fürdőzés
kultúrája igen magas szintre jutott, mint például a görög-római kultúra
örökösének tartott Bizánci Birodalomban.
/MIKVE FONTANA ARETUSA - SZICILIA/
A dél-itáliai születésű Rabbi Jésájá ben Máli vagy más néven Rabbi Jésájá di
Trani, azaz Rid (kb. 1200 - 1260) bejárta az egész Bizánci Birodalmat, amely akkor
magában foglalta szülővárosát, Apuliát is. A számos rabbinikus mű szerzője
meglehetősen sokat foglalkozott a mikve kérdésével. Egyik leírásában 18
arról tudósít, hogy a görög és a kis-ázsiai zsidó nők fürdőkben végzik el a
tisztulási szertartást a nidda állapotot követően és nem a mikvében.
Módszerük helyességéről annyira meg voltak győződve, hogy amikor egy Krétáról
érkező, a rabbinikus szabályokat követő férfi a helybéliek közül való
feleségét megpróbálta a helyes útra téríteni, a közösség nő tagjai csatasorba
álltak, hogy meggyőzzék a hölgyet a helyi szokás érvényességéről, egy bizonyos
Rabbi Hillélre hivatkozva. Rabbi Jésája azonban nem adta fel egykönnyen és hosszas
meggyőző erejű tanítás után végül is a közösség áttért a mikve
használatára. Sajnos Rabbi Jésájá nem számol be az esemény pontos helyéről,
viszont megjegyzi, hogy jóllehet itt eredményes volt rabbinikus működése, de számos
más bizánci közösségben süket fülekre talált, s ott továbbfolytatták a helytelen
gyakorlatot, azaz fürdőkbe jártak megtisztulni a mikve helyett.
2.2.3. Kréta - 13. század
Az imént szó volt egy Krétáról Bizánc területére érkező férfiről, aki jobban
ragaszkodott a rabbinikus előírásokhoz, mint a helybéliek. Látszólag ez a tény
furcsa ellentmondásokat takar, hiszen ha a krétaiak is ahhoz a görög kultúrkörhöz
tartoznak, mint a bizánci területeken élők, akkor mint a Földközi-tenger
térségében élőkre általában, nem volt rájuk sem jellemző a rigorózus életmód.
Milyen tényezők játszottak mégis akkor szerepet abban, hogy a krétai zsidó
közösség tagjai szigorúbban ragaszkodtak a halakha előírásaihoz?
A mai nagy krétai kikötőváros, Héraklion a 13. században, amikor a sziget velencei
uralom alatt állt, Candia néven az Égei tartomány fővárosa volt, jelentős
létszámú zsidó közösséggel. Ebben az időben, a keresztes háborúk alatti
üldöztetések, tömegmészárlások következtében felélénkült a Szentföld iránti
érdeklődés a nyugat-európai zsidóság körében. Számos kiemelkedő
rabbiegyéniség, köztük a híres sens-i Rabbi Samson határozta el magát - több, mint
háromszáz francia és angol kollégájával - az Erec Izraelbe történő veszélyes
utazásra. Példájukra tömeges kivándorlás indult el Németországból és
Franciaország területéről. Sokan, azonban nem jutottak el a Szentföldig, hanem
útközben Dél-Európa nagyobb közösségeiben telepedtek le, így többek között a
krétai Candia kikötővárosában. Az addigi, meglehetősen könnyedebb felfogású
zsidó vallási szemlélet, az új bevándorlók hatására, halakhikussabbá vált, a
közösségi élet megélénkült és számos rabbinikus rendelet segítségével sokkal
szabályozottabb lett. Az új korszakot végül az 1238-ban, a bevándorolt rabbik
kezdeményezésére tartott szinódus pecsételte meg Krétán. 19
Az egyik közösségi rendelet éppen a mikvék tisztaságát hivatott volt
visszaállítani, megőrizni.
"...néhányan közölünk áthágják a törvényt és mindenféle
tisztítást a zsidó rituális fürdőben végeznek, azt gondolván, hogy azt
különféle, ide nem illő szükségleteik kielégítésére is alkalmas, ezzel
beszennyezve és megszentségtelenítve a mikve vizét, amely megzöldül és
eliszaposodik tevékenységük következtében. Ezért ettől a naptól fogva,
kiközösítés terhe mellett, tilos a mikvében ruhát mosni, bőröket áztatni vagy
különféle edényeket, beleértve palackokat mosogatni, vagy hasonló munkát
folytatni." 20
Ebből a példából is láthatjuk, hogy a mediterrán fürdőkultúra országaiban a
mikve statusa a középkor idején egészen más volt, mint az északibb közösségekben.
2.2.4. Szombathely - 19. század
A következőkben, egy térbeli és időbeli nagy ugrással, annak lehetünk tanúi,
hogyan vált a mikve vize a 19. századi szombathelyi zsidó hitközségben
választóvízzé, Bernstein Béla főrabbi szavaival élve, a "szigorúan
conservativek" és a közösség többi tagja között.
Ahogyan Bernstein tudósításából 21 megtudhatjuk, a
szombathelyi közösségben már az 1850-es évektől fogva feszültségek támadtak a
szigorúan hagyományőrzők illetve a modernizálásra hajlamos irányzatok képviselői
között. A hitközség 1838-ban megválasztott, inkább konzervatívnak tartott, de az
újítások iránt is nyitottnak mutatkozó Königsberger Lajos rabbi első
összeütközése az orthodoxokkal a mikve kérdésében volt. Történt ugyanis, hogy
1840-ben a rabbi leleményes terve alapján, a medence mélyen fekvő vizét a talaj
szintjére lehetett emelni szivattyúk segítségével, így nem kellett húsz
lépcsőfokot megtenniük az alámerülőknek. 1850-ig nem volt ez ellen kifogás, ekkor
azonban kezdték kétségbe vonni, hogy a mikve megfelel a halakhikus előírásoknak.
Noha Bernstein szerint, számos talmudikus tekintély is megvizsgálta és jóváhagyta a
Königsberger rabbi által készített fürdő tervrajzát és az ahhoz fűződő
magyarázatokat, ennek ellenére az orthodoxok nem fogadták el az átalakított fürdőt
mikvének, és másikat építettek saját maguk számára. "Ezzel be
volt verve az ék és az elöbb egységes község pártokra szakadt, hogy többé össze
ne forrjon." - jegyzi meg Bernstein Béla a történet
lezárásaképpen.
/SZOMBATHELYI KÉT TERVRAJZ/
3. Összefoglalás
A lelki megtisztulás és a fizikai tisztaság összekapcsolását a zsidó tanítások
talaján kifejlődött monoteista vallások is magukba olvasztották, olyannyira, hogy az
adott valláson belüli szakadások nem egyszer, éppen ennek a lelki folyamatnak a
fizikai kiábrázolása körül indultak el, mint ahogyan a középkori
kereszténységben, ún. újrakeresztelők, azaz anabaptisták (alámerítkezők)
mozgalmának megjelenésénél tapasztalhatjuk.
Az iszlám vallási liturgiának szintén szerves részét képezik az imádságot
megelőző, nagyon részletesen meghatározott tisztulási előírások. Közismert tény,
hogy nem épülhetnek mecsetek az udvarukon kialakított, a rituális tisztasági
törvények betartását biztosító, sokszor művészi remekműként kialakított kutak
nélkül.
Noha a zsidóságon belül létrejött különböző vallási irányzatok más és más
jelentőséget tulajdonítanak a mikvének, korunk nagy információs bázisán, az
Interneten tallózva számtalan említést találhatunk a modern kori mikvékről.
Különösen a kabbalista tanokon nyugvó hászid tanítások hangsúlyozzák a zsidó
rituális fürdők használatának eszkatológikus jelentőségét, így biztatva a zsidó
népet az ősi szokáshoz való visszatéréshez.
Az eljövendő világot, az Olám Hábát, a édeni állapothoz
való visszatéréssel azonosítja a Kábbálá, amely egyben az emberi létezés eredeti,
azaz bűntelen állapotának a helyreállítását is jelenti. Jelenlegi világunkban a
mikvében való alámerülés állítja helyre, időlegesen, az ember édeni állapotát,
az eljövendő világban azonban, a tanítás szerint a tisztátalanság megszűnik,
ahogyan olvashatjuk Zekhárjá próféta könyvében: "a tisztátalanság
szellemét elmozdítom a földről." (Zekh. 13,2) Ekkor így szól
az Örökkévaló "Nem ártanak és nem rontanak egész szent hegyemen, mert
megtelt az ország az Örökkévaló megismerésével, mint vizekkel, melyek a tengert
borítják". (Jesájá 11,9)
Isten ismerete olyan lesz, mint a tenger, azaz, írja Arje Kaplan, így válik a "mikve
az egész emberiséget átölelő "tudás vizei" kifejezés
metaforájává." 22
IRODALOMJEGYZÉK
* Bernstein B., 1912. A zsidók története Vas megyében, MZsSz, , in Bernstein Béla
emlékkönyv, Szombathely, 1998, ed. Mózer Ibolya (Partes Populorum Minores Alienigenae,
Történelmi és nemzetiségi folyóirat, 1998/4)
* Cohen, S.J.D., 1999. Purity, Piety, Polemic in Women and Water, ed. R.Wasserfall,
Brandeis University Press
* Elon, M., 1994. Jewish Law, Vol. II. Jerusalem
* Finkelstein,L., 1924 Jewish Self-Government in the Middle Ages, New York,
* Goiten, S.D., 1999 A Mediterranean Society, Vol. II, The Community, University of
California Press
* Meacham,T. 1999. An Abbreviated History of the Development of the Jewish Menstrual Laws
in Women and Water, ed. R. Wasserfall, Brandeis University Press
* Kaplan, A., 2004. Éden vizei - A mikve rejtett értelme, Magánkiadás Budapest,
(Eredeti kiadás: Kaplan, A. Waters of Eden, New York, NCSY/Orthodox Union, 1976)
* Wasserfall, R., 1999. Introduction - Menstrual Blood into Jewish Blood in Women and
Water, ed. Rahel R. Wasserfall, Brandeis University Press
* Zsidó Biblia - Mózes öt könyve és a haftarák - szerk. J.H.Hertz, Budapest, 1996
web-helyek
www.jewishencyclopedia.com
http://mikvah.org
http://web.tiscali.it/miqwe
www.come-and-hear.com
Hivatkozások
1 Herod. ii. 37
2 Hésziodosz: "Opera et Dies," 722. vers ill. Homérosz , "Iliász,"
VI. 266; "Odüsszeia," IV. 759
3 Wasserfall, R.,1999. Introduction - Menstrual Blood into Jewish Blood in Women and
Water, ed. Rahel R. Wasserfall, Brandeis University Press, p. 5
4 Kaplan, A. 2004. Éden vizei - A mikve rejtett értelme, Magánkiadás Bp., p. 39
(Eredeti kiadás: Kaplan, A. Waters of Eden, New York, NCSY/Orthodox Union, 1976)
5 Zsidó Biblia - Mózes öt könyve és a haftarák - III. Leviticus/Vájikrá, szerk.
J.H.Hertz, Budapest, 1996, p. 104
6 Wasserfall, p. 5
7 Wasserfall p. 32
8 Plinius Maior, Historia Naturalis 28.23, exc. L
9 Meacham,T. 1999. An Abbreviated History of the Development of the Jewish Menstrual Laws
in Women and Water, ed. R.Wasserfall, Brandeis U.P., p. 28
10 1 sza'a = 12 log = kb. 480 liter (1 log = 0.5 liter), Haenciklopedia Haivrit -
Encyclopaedia Hebraica, Vol. 21, Jerusalajim 5729. Más meghatározás szerint 40 sza'a =
kb. 760 liter, ld. Kaplan
11 Kaplan, p.12
12 hálás köszönet az információért Deutsch Gábornak, az OR-ZSE adjunktusának
13 Kaplan, pp. 57-58
14 Rambam, No. 242, pp. 436,439-440, 443 cited by Cohen,S.J.D., 1999. Purity, Piety,
Polemic in Women and Water, ed. R.Wasserfall, Brandeis University Press, p. 91-92
15 a két eltérőévszám két különböző számításból adódik, Goiten, S.D. az
utóbbit fogadja el (Goiten, S.D., A Mediterranean Society, Vol. II, The Community,
University of California Press, pp. 154-155)
16 Cohen,nS.J.D. p. 94-95
17 Goiten, S.D., 1999 A Mediterranean Society, Vol. II, The Community, University of
California Press, pp. 154-155
18 Jesája di Trani No.62, p. 319 in Cohen, S.J.D. p. 89
19 Finkelstein,L., 1924 Jewish Self-Government in the Middle Ages, New York, pp. 82-84 és
Elon, M., 1994 Jewish Law, Jerusalem, Vol. II. pp. 811-813
20 Finkelstein, pp. 266-267, 276
21 Bernstein B. 1912 A zsidók története Vas megyében, MZsSz, pp. 272-274 in Bernstein
Béla emlékkönyv, Szombathely, 1998, ed. Mózer Ibolya (Partes Populorum Minores
Alienigenae, Történelmi és nemzetiségi folyóirat, 1998/4)
22 Kaplan pp. 44-45
"A
nagy vizek zúgásainál"
- A lélek és a test megtisztulása a zsidó hagyományok tükrében
Kárpáti Judit
OR-ZSE Doktori Iskola, III. évf.
2006.május 26.
|