Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

Kármán György, tanszékvezető egyetemi magántanár :
"ÉNEKELJETEK AZ ÖRÖKKÉVALÓNAK ÚJ ÉNEKET..."
(149. ZSOLTÁR)
A SZEGEDI ÚJ ZSINAGÓGA ZENEI HAGYOMÁNYAI


Elhangzott a
szegedi Új Zsinagóga felavatásának 100 éves évfordulóján rendezett jubileumi konferencián (Szeged, 2003. május 16 -20.)

"Az ének mindig termés. a dal csak akkor él valójában, mikor megzendül az éneklő ajkon. Az éneklő újat teremt, ha mindjárt csak újjá teremti is másnak zenei sugallatát"..."A forró vallásos hangulat, amit szó ki nem fejez, a buzgó áhitat szent érzése, az keres kifejezést a zene művészetében, mert az érzés legkifejezőbb tolmácsa a dallam."

Lőw Immánuel szavait idéztem,amelyek az Új Zsinagóga egykori kántorának, Schorr Mórnak temetésén hangzottak el 1912 december 8.-án. A százéves épület Baumhorn Lipót építőművésszel közös megálmodója, azt a nagyszerű kántort kérte fel a kántorművészet, a cházánut ellátására, aki judaisztikai és zenei képzettségével, tehetségével, méltó társa volt a rabbinikus és zsidó történelem hagyományait képviselő főrabbinak, valamint az építőművésznek.
Igy lett teljes az "összművészet", az 1903-ban felavatott Isten Házában.
Schorr Mór zeneszerző is volt, alkotásai a szegedi zsinagógán kívül is sok templomunkban megszólaltak. Követte a nagy kántorok, cházán-zeneszerzők, Salamon Sulzer, Louis Lewandowsky, Samuel Naumburg és Friedmann Mór példáját műveivel, énekével, hétköznapjaink, ünnepeink vallásos áhítatának művészi tolmácsolásával. Ez az évszázaddal ezelőtti inditás adta meg a zsi-nagóga zenei hagyományainak alaphangnemét.

A Schorr Mórt követő nagyszerű kántort, Lamberg Mórt gyerekfejjel, jómagam is hallhattam. Vallásos, neolog családból származom, Édesapám öt éves koromtól kezdve vitt magával az istentiszteletekre. Lamberg Mór Észak-Európából származott, a Baltikumból. Lőw Immánuel kezdeményezésére nagyszerű amatőr énekkar működött a zsinagógában, a karnagy Fürth Jenő volt, aki a zsidó elemi népiskolában egyben éneket is tanított. Orgonán Kőnig Király Péter, a kiváló művész, az akkori Városi Zeneiskola tanára kísért. Gyönyörű hangú szólisták is énekeltek a kórusban, a néhai basszista, Schőnfeld Bernát és a szoprán, Kálmánné Hőnig Erzsébet és a kórus egyetlen életben lévő tagja, az Izraelben élő alt-mezzo, a 99 éves Mülhofferné Havas Margit, aki 2000-ben résztvett lányával, az újjáépített orgona átadása alkalmából rendezett ünnepélyen.

Egy-egy péntek esti, szombat délelőtti, vagy ünnepi istentisztelet, a legszebb zenei élményt jelentette mindenki számára, aki a vallási ünnepet átérezve volt jelen a templomban. Lamberg Mór deklamálása, a kórus éneke, kettejük felelgetése, zenei szaknyelven responzorálása, az ősi, Szentélybeli zenei stílust elevenítette fel. Az istentiszteleteket a kórus szólistáinak csodálatos betétszámai ékesítették, amelyek művészi színvonalon szólaltak meg. A szólószámokat - ugyanúgy, mint a kórusműveket - kántor-zeneszerzők komponálták.

A Nagyünnepek egyik legfontosabb zenei eseménye a sófár megszólalása.
A kosszarvból készült hangszert, ami tulajdonképpen tülöknek nevezhető, Schwarz Ede, a Tóraolvasó szólaltatta meg, felejthetetlenül. A nehezen kezelhető instrumentum olyan gyönyörűen és tisztán hangzott, hogy hangjával megtelt a zsinagóga és arra volt Schwarz Ede büszke, hogy Lőw Immánuel minden alkalommal kezet nyújtva gratulált neki a sófárfúvás szertartása után. Jellegzetes alakja volt a zsinagógában a samesz, a templomszolga: Fein bácsi is. Ő nemcsak ezt a feladatot tudta ellátni, számtalanszor állt az imaasztal mellett, ha helyettesítenie kellett a főkántort, vagy a másodkántort. Ifjúsági istentiszteleteken sokszor ő vezette az imát és tanította a zsidó elemi népiskola növendékeit a dallamokra.

Mi jellemezte a zsinagóga liturgikus zenéjét? Magyarországon, a holocaust előtt a zsidó kultúra, így a liturgikus zene is sokszínű képet mutatott. Szeged a neologia fellegvára volt, de a hagyományt követő ortodoxia zenéje ide is beáramlott. Minden közösséget ez jellemezte, de Szegeden a neolog hitközség mellett, egy kis létszámú ortodox közösség is működött. Imaházuk a Török utcában állt, így a tradicionális zene a város zsidósága előtt ismeretes volt.
Ugyanakkor a Lőw Immánuel vezette zsinagóga zenéje a XIX.századi, S. Sulzer által megteremtett reform-istentisztelet alapján szólalt meg kántorral, kórussal és orgonakísérettel. A két zenei stílus egymás mellett élt a gyakorlat-ban. Hétköznap reggel, délután és este, szombaton és ünnepeken reggel és délután nem volt kórus, sem orgona, hagyományos dallamokon csendültek fel az imák. Pénteken este, szombaton délelőtt és ugyanígy az ünnepek esti és délelőtti istentiszteletein viszont a kántor, a kórus, a szólisták orgonakísérettel működtek közre, a zsúfolásig megtelt zsinagógában. Nehéz ma már felidézni ezeket az élményeket, de talán elképzelhető ismerve a templom remek akusztikáját, milyen bensőséges élményt jelentett a péntek esti békéért elhangzó könyörgés csendes, szívből jövő zenéje, vagy a "Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, Örökkévaló, egyetlenegy" fenséges zenei hitvallása.

Mindennek a holocaust vetett véget. A Szegedről elhurcolt zsidóság töredéke térhetett csak vissza Auschwitzból, Bergen-Belsenből, Ausztriából, vagy a munkaszolgálatból. A zsinagógát meggyalázták, bútorraktárrá változtatták. Lőw Immánuelt több mint 90 évesen Budapestre hurcolták, ahol éhenhalt. 
Lamberg Mór főkántor sem tért vissza és az orgonaművész, Kőnig Király Péter nem volt már az élők sorában. Nehézségekkel küzködve indult meg a vallási élet, amelyet Frenkel Jenő főrabbi szervezett újjá. Ő Lőw Immánuel mellett másodrabbiként működött hosszú évek óta a városban. Segítségére sietett Dr. Korényi Elemérné, Lamberg Rózsa énekművésznő, az egykori főkántor lánya. Újjászervezte az énekkart, az életben maradottak mellett új tagokat toborzott. Orgonázott és egyben vezényelt. A kiváló szoprán énekesnő, a Szegedi Nemzeti Szinház operatársulatában is működött (legkiemelkedőbb szerepe Rossini: A sevillai borbélyában Rosina alakítása volt). Jól zongorázott és korrepetitorként a színház énekeseivel is foglalkozott. Az orgona mellől vezényelni az énekkart nagyon nehéz feladat volt számára. 


Ezért 1946 nyarán Frenkel Jenő főrabbi magához hívott. Családomat ismerte, tudta, hogy zongorázni tanulok, az istentiszteleteket látogatom és arra kért, tanuljak meg orgonázni, hogy legyen utánpótlás ezen a téren. 13 éves voltam és boldogan vállaltam, csak azt vetettem közbe, hogy szabad-e zsidó gyereknek szombatokon és ünnepeken a vallási törvények alapján orgonázni? (Az orgonával müködő neolog zsinagógákban mindenütt nem zsidó művészek játszottak). A főrabbi megnyugtatott azzal, hogy csak tanuljak, ő majd a Mindenhatóval elintézi az engedélyt...Így folyamatosan a zsinagóga orgonistája lettem. A Legfelsőbb hozzájárulás a mai napig érvényben maradt... Az istentiszteletek vallási és zenei szempontból egyaránt elérték a háború előtti színvonalat. Az énekkarnak kb. 15-20 tagja volt, több kántor is közreműködött ebben az időben. A már említett szólóénekesek szerencsésen túlélték a deportálást és újra résztvettek az istentiszteleteken.1949 őszén a Zeneakadémián felvételt nyertem, ettől kezdve budapesti zsinagógákban - ahol a hangszer működik - orgonázom.

1948 végén - az utolsó lehetséges pillanatban - az énekkarból többen kivándoroltak Izraelbe. Később Frenkel Jenő főrabbi is távozhatott a Szentföldre. Az új főrabbi, Schindler József, Kecskemétről jött Szegedre.
Az ő családjában a zene, egyben a zsidó liturgikus zene, központi helyet foglalt el. Felesége zongoratanárnő volt a Városi Zeneiskolában, fia fagottozni tanult.
Kiváló rabbinikus tudása mellett szép tenor-hanggal rendelkezett és ha az ő idejében funkcionáló Goldstein főkántor beteg, vagy szabadságon volt, a kántori teendőket is ellátta, orgonakísérettel. Beteg volt a szíve, sajnos fiatalon távozott 1962-ben az élők sorából. Amig élt, fenntartotta az istentiszteletek zenei hagyományait Korényiné Lamberg Rózsa segítségével, sok esetben az orgonánál felesége, Pannika közreműködésével. Halála után családja Izraelbe távozott, ma Holonban élnek.


A hatvanas évek közepétől egyre jobban zsugorodott a kórus létszáma. A kántori teendőket a makói származású Klein kántor úr látta el, Korényiné Lamberg Rózsa közreműködésével. Korényiné halála pótolhatatlan veszteséget jelentett az istentiszteletek szempontjábol is. Az orgona is ettől az időtől kezdve egyre rosszabb állapotba került. 1983-ban, amikor Dr. Váradi F. Péter adományából az épületen a legfontosabb javításokat elvégezték, az ünnepi istentiszteleten már alig lehetett a hangszert megszólaltatni.

Fordulatot jelentett az 1993-as esztendő. Váradi F. Péter javaslatára megalakult az Alapítvány A Szegedi Zsinagógáért. A kuratórium elnöki teendőit nemrégiben elhúnyt barátunk, Dr. Pollák László vállalta. Távozása az élők sorából mindnyájunk számára fájdalmas. Amíg élt, minden erejével, tehetségével a zsinagógáért dolgozott. Kettős célt követett az általa vezetett kuratórium: az imádkozás helye álljon ismét régi fényében és legyen a kultúra, elsősorban a zeneművészet fellegvára, Szeged város egyik hangversenyterme. Az évek során világhírű művészek - többek között - a szegedi Sebők György zongoraművész, Frankl Péter zongoraművész, Pauk György hegedűművész, valamint együttesek, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Szegedi Szimfónikus Zenekar, a Szegedi Weiner Kamarazenekar adtak hangversenyt. Liturgikus zenei koncerteken a Goldmark Kórus és nemzetközi hírű kántoraink léptek fel. Amióta a Szegedi Hitközségnek ismét főrabbija van Markovics Zsolt személyében és az OR-ZSE kántorjelölt növendéke: Biczó Tamás látja el az előimádkozói munkakört, az istentiszteletek színvonala felemelkedőben van.

2000-ben újabb adományból újjáépült az orgona. Bővítésére is sor került, aminek eredményeképpen ma már az istentiszteletek ellátása mellett, orgonahangversenyeket is lehet a zsinagógában rendezni. Csanády László művész úr vállalta az istentiszteletek orgonakíséretét és önálló orgonaestjei, más orgonaművészek fellépéseivel együtt, a zenei programokat gazdagítják.

Manapság világszerte sok az ellenérzés az orgona körül, kell-e, szabad-e megszólalnia istentiszteleteinken? Szegeden ez nem lehet vita tárgya...
A százéves szegedi Új Zsinagóga orgonája ugyancsak százéves. 1903 május 19-én Lőw Immánuel avatta fel a Bét háKneszet-et, a Gyülekezés Házát.
Beszédében fölavatta a Házat, a Frigyszekrényt, az előimádkozó, és tóraolvasó asztalt, az örökmécsest, végül az orgonát. Művészi szónoklata, veretes szavai, száz év után is válaszolnak a kérdésre. Őt idézem: 
"... Fölavatom végül az orgonát. Ha élettelen sípjaiban, fában, ércben érzés kél, fakassza bennünk ájtat hevét, összhangok árján lebegő merengés ringását..."

"... ha szárnyaló dallamok szárnyán kél a művészi alkotás kebléből az Úr dicsőítése, szálljon el rezgésében a lélek árnya, gondja, ködfoszlató sugárként hasson lelkünk mélyére, Hozzád híva a bánatost, a fájó lelkűt, a megtépett, panaszos szívűt, keltse bennünk részvét sajgását, roskadónak felkarolását, rejtelmes túlvilágnak sejtelmét. S ha megzendül rajta ezeréves dallam, méla hangban, dúr-akkordban Izrael ősi áriái, amelyekben sír a szenvedés és triumfál a csüggedetlen élőhit, keljen bennünk lángoló lelkesedés ősök hitéért, elődök örökéért, hogy lángszekerén a lelkesedésnek tündöklő trónodik emelkedjünk, dicsérve életben és halálban Téged, az Egyetlenegyet. Ámen."

Vissza a TUDOMÁNY-hoz