Elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe 2007 rendezvénysorozat,
Zsidó művészet, zsidó
művészek... című előadásán a Szentírás- és Talmudtudományi
Tanszék rendezésében. (Budapest, 2007. november 6)
A zsidó művészet
szempontjából egyetemes mércével mérve a bizonyosan
legjelentősebb magyar képzőművész, a szimbolista-szürrealista
Ámos – eredetileg Ungár – Imre, festő- és grafikus 1907.
december 7-én született a haszidok is lakta Nagykállón, a piac
melletti Zsidó utcában, és 1945. április 4-dike előtt halt meg
Türingiában, az Ohrdruf-i lágerben. Apai ágon kiskereskedők,
anyai ágon tanítók, talmudmagyarázók leszármazottja
(1).
1925-ben Budapestre költözik. (Később a VII. ker. Dohány utca 57
sz. alatt lakik feleségével.) A Műegyetem általános mérnöki
karán két évet elvégez, majd beiratkozik a Képzőművészeti
Főiskolára, ahol Rudnay Gyula tanítványa lesz. Kortársával, a
vak zongoraművész Ungár Imrével (1909-1972) való névazonossága
miatt nevét először Ungár Álmos Imrére változtatja. A magyart
jelentő Ungárhoz illik az Álmos. Később így írja a nevét: U.
Álmos Imre, talán ezzel is kifejezve vonzódását az álmokhoz, az
alvó emberhez. Végül az Álmost próféta-névre, Ámosra
változtatja. Mi így ismerjük. 1935-ben feleségül veszi Anna –
eredetileg Sichermann – Margit (Manci) festőművészt. Gyerekük
nem születik. Párizsban megismerkedik Marc Chagallal. Többször
szerepel kiállításokon (pl. az Ernst Múzeumban), a Múlt és Jövő
folyóirat (1939. novemberi szám) bemutatja festményeit, díjakat
nyer, a Munkácsy Céh, a K.U.T. (Képzőművészek Új Társasága) és a
Nemzeti Szalon a tagjai közé választja; legtöbbet a szentendrei
festőtársakkal van együtt. 1940. őszétől fogva többször bevonul
munkaszolgálatra. 1942–1943 között, tizenhárom hónapon át, a
szovjet fronton dolgoztatják. 1944. őszén Németországba
hurcolják. Hazatértek visszaemlékezései szerint, 1945. elején
még életben volt a buchenwaldi haláltábor Ohrdruf-i al-lágerében,
ahol Sor Tibor a halottak kenyéradagját osztotta meg vele.
Prózája, írástöredékei fennmaradtak a főként ceruzával rajzolt
vázlatkönyveiben (1933–1944. augusztus); naplójában (1935.
december 7.–1944. április 5.); a verseit is tartalmazó két
noteszben (1936–1943 és 1940-1943); feleségéhez írott leveleiben
(1940–1944. július) és a hagyatékában talált papírtöredékeken
(2). Az említett noteszek közül a másodikban, amely szerző
tulajdonában van, cédulákra írott költemények, prózatöredékek,
egy beragasztott páfrány a „pjennii erdőből”, egy nyírfakéregre
írt vers és monumentális mini-grafikák mellet három, az
oroszországi munkaszolgálat alatt keletkezett álomleírást is
találunk; az önök figyelmének ezekre irányítása előadásunk
célja.
(Szöveghű közlés az eredeti notesz-bejegyzések alapján)
1942. VIII. 7. Furcsa álmom volt. Anyámat láttam
egy csoportban kerítésen belül én kint álltam
odaintettem magamhoz, odajött fáradt és kimerült
volt kérdeztem mi bajod anyám, azt felelte
nem tudom fiam de napról napra bágyadtabb
vagyok én szomorúan néztem rá és sírva
vettem át tőle egy papírzacskót amiben tudomásom
szerint 11 kg krumpli volt és magamban
mondtam nem is bírhatja ezt a nehéz
csomagot és elhatároztam hogy a legjobb
édességeket fogom neki venni állandóan
hogy megerősödjön. Kicsit később egy ismeretlen
ember megszólított mondva jöjjek csak
mutat valamit, odavitt egy kórház kerítéséhez
ahol azt mondta nézd meg ezeket
és azután nem szólsz semmit a sorsodhoz
több embert láttam derékban leszakított
lábakkal a föld az arcukat érte és véresek
voltak. Erre én felkiáltottam minek
mutatod ezt nekem én most jövök
a frontról 6 hónap után én tudom
mi az élet. Ezután felébredtem.
1942. VIII. 23. Álmom.
Régi szobánkban feküdtem a dívánon. A mö-
göttem lévő ruhaszekrényben anyám rakosgatott
egyszerre csend lett, később megfordultam és nem
láttam anyámat sehol hirtelen ötlettől hajtva
kinyitottam a lezárt szekrényt benne feküdt
anyám ájultan, orra előtt egy zsebkendő
nagynehezen magához tért és mondta
1/2 4 re egészen jól lesz, nyugodjak meg.
páfrány a pjennii erdőből (beragasztott préselt növény)
1942. okt. 5-6
Otthon voltam a falumban
anyámmal beszélgettem
hirtelen kérdem tőle hol van
Manci, szomorkásan sóhajt
én sírva kérem mondja
meg bármi oka van hogy
nem látom hiszen őt
kellett volna mindenki
előtt keresnem most hogy
hazajöttem. Erre mondja
hogy Manci tegnap kiment
a temetőbe imádkozni akart
értem de az őr nem engedte be.
Én kétségbeesve sírtam
hogy ki tudja mit csinált
az az asszony hogy még
nincs itt. felébredtem.
Ámos vonzódása az álom-témához közismert. Már az Ernst Múzeum
kiadásában 1935-ben megjelent katalógus róla szóló fejezetében –
amelyet feltehetően Lázár Béla (1869-1950) írt – ilyeneket
olvashatunk: „Az álmok országútját járja ez az ifjú messzevágyó
… belesüpped álmaiba … küzd álmaival … álmodja álomképeit ...”.
Egy év múlva, szintén az Ernst Múzeum katalógusában, és szintén
Lázár Béla Ámos művészetét álomszerűnek, a tudattalan meseszerű
kivetülésének nevezi. Műveinek többször ad álom-címeket:
Álmomban Judeában jártam (vázlatkönyv, 1933-1934), Álmodó
(1938), Álmodó rabbi (1938), Álom a medvetáncoltatóról (1937),
Álom a Luxembourg-kertben (1937), Jákob álma (1941); sokszor
festi meg alvó önmagát: Álmodó (1938), Álom a medvetáncoltatóról
(1937), Hajnalvárás (1939), a Szolnoki vázlatkönyvben (1944)
több ábrázolás. Álom- és alvásábrázolásait át- meg átjárja a
misztikum. Zöld dívány c. festményén (1936) az alvó is tartja
azt a könyvet, amelyből egy öreg tudós – talán az anyai nagyapa
– olvas. Az álmait is tartalmazó noteszben találjuk az alábbi
Ros HaSana-i bejegyzést:
1942. IX. 19 Szomorúsággal és nagy szeretettel gondolok
Rád Kedves. Gondolatban megcsókolom a kezed és úgy
Kívánok Neked boldog új évet és az előzőnél nyugodtabb szebb
napokat.
Nagyon fáj a lelkem, hogy ilyen hosszú ideig és éppen ezen a
szép
ünnepen kell Tőled távol lennem messze orosz földön, de
megnyugodva
fogadom a sorsomat különösen a tegnap esti szellemnyilatkozatok
után
melyek teljes bizonyossággal meggyőztek a jó erők létezéséről.
(gitárhúr
megpengetése a szellem által)
Nem célunk, mert nem szakmánk az álomfejtés. Csak megjegyezzük,
hogy az első álom képeit: a kórház kerítésénél lévő leszakított
lábú tetemek látványát megörökítették az Ohrdruf-i lágert
felszabadító amerikai katonákat kísérő fotósok
(3).
A második álmot egy azzal egyidőben keletkezett vers pontosan
értelmezi:
Halott anyám nekem ma is élsz
jobban mint éltél valaha
jeleket adsz és megtanítsz hogy
Élni tudjak én bátortalan
Égre fordítom szomorú fejem
Bólintok bátran engedelmesen
Vezess tovább légy őrző-angyalom
Minden intésed híven követem.
A harmadik álom személyes prófécia: halottnak álmodja magát,
hiszen felesége a temetőbe megy imádkozni érte. Ám a temető-őr
nem engedi be. Hogyan is engedhetné? Ámosnak, bár meghal, nincs,
nem lesz sírja!
Kevés dokumentumot találni arról, hogy milyen álmokat láttak az
üldözöttek a vészkorszak idején. Lusztig Olivér írja
(4), hogy a
lágerbeli álmai ijesztőek és szomorúak voltak. Csak egyszer
álmodott szépet: Kolozsvár utcáin sétált; nyár volt. Radnóti
Miklós a Heidenau lágerbeli álmot „szép szabadító”-nak, „enyhetadó”-nak
nevezi (Hetedik ecloga), mert a foglyok az otthonukról álmodnak.
Ilyen álmai voltak Rózsa Ágnesnek is a lágerben.
(5) Primo Levi
megörökíti egy Somogyi nevű hallgatag magyar vegyész rabtársa
halálát Auschwitzban, a monowitzi lágerben. Utolsó, ájult
alvásában Somogyi a német „igenis”-t, a „jawohl”-t ismételgette.
Lévi ezt az álmot „szolgaságra ítélő álom”-nak nevezte
(6). Van
egy másik kifejezése is: Appel-álom
(7). A foglyok a
felszabadulás után is sokszor álmodták, hogy az Appelen vannak.
Kimerülve, összefagyva, kiéhezve, tehetetlenül. Ugyancsak Primo
Levi (1919-1987) örökítette meg a legismertebb haláltábor-álmot
is, amelyben a poszt-holokauszt traumák pszichológusa, Virág
Teréz a túlélés elviselhetetlen lelkiismereti nyomását, az
ősbizalom elvesztését látta, és ennek a nagyszerű embernek az
öngyilkosságát ezzel értelmezte
(8). „Számos túlélő megemlíti –
írja Levi –, hogy milyen előszeretettel vágták az SS-katonák a
foglyok szemébe a cinikus figyelmeztetést: »Egyetlenegy sem
marad meg közületek tanúnak, és ha valamelyikőtök mégis
megúszná, a világ úgysem hinne neki, mert azt mondják majd, hogy
az olyan szörnyűségeket, mint amikről beszéltek, egyszerűen nem
lehet elhinni.« Ugyanez a gondolat – folytatja – furcsamód a
foglyok éjszakai álmaiban is felbukkant …: a fogoly hazatér,
szenvedélyesen és megkönnyebbülten beszámol szerettei egyikének
az átélt gyötrelmekről, de az nem hisz neki, sőt végig sem
hallgatja. Az álom legjellemzőbb (és legkegyetlenebb)
változatában a másik egyenesen sarkon fordul, és szó nélkül
faképnél hagyja az elbeszélőt.”
(9)
Freud az Álomfejtés első szövegvariánsát a könyv megjelenése
(1900) előtti évben, három előadás keretében, felolvasta a bécsi
B'nai B'rith páholyban, amelynek tagja volt. Száz évvel később
Edward Timms a londoni B'nai B'rith páholyban tartott
előadásában (10) ezt azzal magyarázta, hogy Freudnak, szövege
finomításához, szüksége volt a művelt zsidó hallgatóságra, akik
– vallásosak voltak, vagy nem –, ám közös bibliai örökséget
hordoztak, amely azt is jelentette, hogy az álmokat inkább
szövegként, semmint képként értelmezték. Talán átvihető ez a
gondolat Ámos álom-lejegyzéseire is. Élete során álmait mindig
megfestette, lerajzolta, de nem írta le. Nem tudunk arról, hogy
a fenti három esetet kivéve bármikor is leírta volna az álmait.
Naplójában sincs álom-feljegyzés. Anna Margittól tudom
(11),
hogy Ámos a holokauszt idején különösen sokat olvasta a bibliát.
Talán ezért, a szentírással való egyre mélyebb kapcsolata miatt
írta le ezeket az álmait. Manci emlékeiben Ámos hozzá intézett
búcsúmondata, amelyet a pesti Bakáts téren mondott, is egy
szentírási idézet volt. Menjen minden a maga útján, ahogy a víz
folyik.
Irodalom
1. Petényi K: Ámos Imre. Corvina, Budapest, 1982.
2. Egri M: Ámos Imre – Napló, versek, vázlatkönyvek,
levelezőlapok. Múlt és Jövő, Budapest, 2003.
3. http://www.ushmm.org/uia-cgi/uia_doc/photos/788?hr=null
4. Lustig O: Lágerszótár. Dacia, Kolozsvár, 1984.
5. Szilágyi J: Három évszak Nürnbergben. Arcképvázlat Rózsa
Ágnesről. A Hét 3/39 2005. szeptember 29.
6. Levi P: Ember ez? Fegyvernyugvás. Európa, Budapest, 1994.
7. Levi P: Akik odavesztek és akik megmenekültek. Európa,
Budapest, 1990. p. 146.
8. http://www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/soa/virag.htm
9. Lásd 7. p. 7-8.
10. Dreamscapes: Freud, the 'Vienna' B'nai B'rith and the
Interpretation of dreams. University of Sussex, Centre for
German-Jewish Studies, Newsletter 10, April 2000 (Editor: Nina
Brink).
11. H.M. beszélgetéstöredéke Anna Margittal. Múlt és Jövő,
1999/3.
|