Madaras Gábor Liturgiatörténet előadó szak III. évf.:
Dr. Wallenstein Zoltán főrabbi

Baranyahídvég 2007 december 24.

 

„A mélységből hívlak, Örökkévaló I…en! Uram, halld meg a hangomat, légy figyelmes könyörgésem szavára! (Hiszen) ha számon tartod a vétkeket, ki tud akkor megállni előtted? Kezedben van a bocsánat, hogy félve tiszteljenek. Reménykedtem az Örökkévalóban, lelkem is reménykedett, szavára vártam. Lelkem jobban várta az Örökkévalót, mint az (éjjeli) őrök a reggelt, az őrök a reggelt. Bízzál, Izrael, az Örökkévalóban, mert övé a szeretet, sokrétű a segítsége. Ő fogja megszabadítani Izraelt összes vétkeitől” (1)

1921-et írtak, mikor Horthy Miklós Pécsett járt. A különböző egyházi küldöttségek sorában dr. Pfeiffer Izsák helyettes főrabbi képviselte a Pécsi Izraelita Hitközséget. A főrabbi Úr azzal a bölcs kéréssel fordult a kormányzóhoz, hogy a zsidóság számára tegye lehetővé az ország újjáépítésében való részvételt. Az erre adott válasz szűkszavú, és homályos általánosságokat tartalmazott arra vonatkozóan, hogy „a magyar nemzeti gondolathoz való további ragaszkodásra hívja fel a zsidóságot”, kirívóan tartózkodó volt ez a többi felekezettel folytatott párbeszédekhez képest.

A fennmaradt források az akkori hitközségi vezetők eltúlzott buzgalmára világít rá, amit az akkortájt már igencsak antiszemita érzületű hatóságok felé igyekeztek tanúsítani.

„Híre járt, hogy egy bizonyos Mariházi nevezetű „dühös antiszemita” jön Pécsre színigazgatónak, aki úgy hírlett, Kaposváron a színházi előadásokat zsidóellenes heccdalokkal vezette be és kijelentette, hogy kutyáknak és zsidóknak az ő színházába tilos a bemenet. Minderről szó esett egy kávéházi beszélgetésben, ahol a hitközség elnöke kijelentette, ha ez így van, akkor zsidó ember ne menjen színházba. A hitközségnek egy egyébként tekintélyes tagja az elnöknek ezt a véleményét mint hivatalos hitközségi álláspontot adta tudtára illetékes városi személyiségeknek. Az elöljáróság erről tudomást szerzett és indíttatva érezte magát, hogy képviselői útján hivatalos látogatást tegyen a város polgármesterénél és ott kijelentse: a színház ügyében nem foglalt állást s az elhangzott nyilatkozatot az elnök nem hivatalos minőségében tette. Nyilván gerincesebb lett volna az elnök magánvéleményét magáévá téve mint hivatalos állásfoglalást közölni a polgármesterrel, annál is inkább, mert nem sokkal ezután a jobboldali erők olyan hangulatot teremtettek a városban, hogy a zsidók önmaguktól is elálltak a színház látogatásától.”
(2)

A jobboldali sajtó orgánumok is veszett antiszemita kirohanásokat intéztek a pécsi zsidóság ellen. Többek közt a zsidó kereskedőket túl élelmesnek nevezik, ezen források szerint emiatt a „keresztény kereskedők” kiszorultak a piacról. Másik „bűn” a sok közül:

„A destruktív Pécsi naplót zsidók és szabadkőművesek rángatják.” Ezek aknamunkájaként üldözik a keresztény és nemzeti gondolat hirdetőit – állítják a Horthy Magyarországon magukat „üldözöttnek” érzett jobboldaliak. Megjelenik Pécsett az antiszemita érzelmeiről közismert Bangha Béla is, aki művelt ember létére azt a képtelenséget sem restelli kimondani, hogy „az üzleti zsidó sajtó robbantotta ki s ugyanannak machinációja veszítette el a háborút”. Ezért – követeli a páter – a zsidók tűnjenek el a közéletből.”
(3)

A propagandagépezet ebben az időszakban gyakorlatilag mindenért a zsidókat teszi felelőssé. A gazdasági válság és a szegénység e szerint egyaránt a zsidóktól eredeztethető. Egyenesen „zsidó világuralmi törekvésekről” beszélnek.

Az ellenforradalmi szervezetek megalakulásával a legelvetemültebb , tettlegességig fajuló antiszemita megnyilvánulások veszik kezdetüket. A hivatalossá váló zsidóüldözés odáig ment, hogy több zsidó családot is kiutasítottak a városból, igaz őket később a belügyminiszternél történt közbenjárás hatására sikerült a városban tartani. Ki tudja, mi lett velük később?

„Jogainkban megtámadva, szellemi és anyagi boldogulásunkra irányuló munkánkban és törekvéseinkben korlátozva, szándékainkban félreismerve szenvedjük elleneink bántalmait”
(4)

A fenti hitközségi jelentés Wallenstein Zoltán rabbi pécsi beiktatását követően készült.

Ebben a rendkívüli, embertelen támadásoktól sem mentes időszakban hívta meg a frissen avatott rabbit a pécsi hitközség a főrabbi – tisztség betöltésére. A fiatal rabbinak nem ez volt azonban az első munkahelye, mert még a felavatását megelőzően a komáromi hitközségben is papi teendőket lát el.

Munkáját nagy elismerés közepette végezte Komáromban is, ezt mutatja az a hatvan tagú delegáció, amely a Budapesti avatására elkísérte őt. Dr. Blau Lajos, a Rabbiképző akkori főigazgatójának nyilatkozata hűen tükrözi Wallenstein Zoltán érdemeit:

„Mind jellem dolgában, mind szellemi képzettség tekintetében a legkiválóbbak közé tartozik s bármely nagy hitközség főrabbijává választhatja.”
(5)

Huszonöt éves korában avatja őt rabbivá dr. Fischer Gyula pesti főrabbi. Olyan kiváló képességei voltak, melyek arra ösztönözték, hogy párhuzamosan több felsőfokú intézetet is elvégezzen . A Rabbiképző mellett a Tudományegyetem, és az akkori két, Berlinben működő Rabbiképzőben is vendéghallgató volt. A tradíciók és a modern gondolatok egyaránt jellemezték a munkáját. Különös hangsúlyt fektetett már pécsi évei alatt is a fiatalok, mint a jövő reménységeinek érdekképviseletére. Jelesül a város minden iskolájában tanuló zsidó vallású gyerekek szombati írás alóli felmentéséért kilincselt. Ezt azonban sajnos a már előzőleg leírt antiszemita közhangulat miatt nyugodtabb időkre volt kénytelen halasztani, amely idők, mint tudjuk, sohasem következtek be. Eredetileg az volt az elképzelése, hogy a hitközség összes ügyeit egy személyben felügyeli, de ez ellentétben állt az ott folyó gyakorlattal, és hagyományokkal, így ellenállásba ütközött, és gyorsan változtatni kényszerült az elképzelésein. Ekkor minden energiáját önmaga tudományos továbbképzésére fordítja , és azegyre gazdagodó tudásának kincseit tanítványaira fordítja. Óriási könyvtára tanúskodik csillapíthatatlan tudásvágyáról. A háború miatt félbeszakadt Talmud Tóra tanítást újjá szervezi, felnőttek , köztük a nők számára is külön tagozatokat indít, a középiskolás korú gyerekek részére előadássorozatot tart, a hitben való jártasságuk elmélyítése céljából.

Fáradhatatlan elhivatottsággal küzd ezekben a reménytelennek tűnő időkben a zsidó egyenjogúság és felemelkedés eszméjének zászlaja alatt. Rabbi hivatásában egyéni stílust követi, melynek meghatározó elemeit sokrétű latin és görög műveltsége felhasználásával alakítja ki. A Templomban és a különböző előadótermekben megtartott beszédeiben szenvedélyesen védte a megtámadott és megalázott zsidóságot, hitet adva és reményt nyújtva a bizonytalanul vergődő embereknek. Saját hitének energiájából adott szeretett hittestvéreinek, s ez ekkor még úgy tűnt hogy kiapadhatatlan. Az egyre aggasztóbb helyzetben az ő tevékenysége jelentett a hívek számára valamelyes illuzórikus biztonságot, mert ő úgy tette a dolgát, megingathatatlanul, mint sok neves elődje, az Örökkévalóba vetett rendíthetetlen hitének erejével.

Irodalmi munkái között rendkívül jó humorérzékét is megcsillantják aforizmái, melyeknek néhány sorába sűrítve mélyebb mondandóját ágyazza, érdekes, egyéni ízű írásaiból íme egy kiragadott szellemes Chanukkai eszmefuttatása:

„Lobognak a Chanuka mécsesek. Belenézek a fénykoszorújukba. És látom hogy Fáraó konoksága, Nebukadnecár zsarnoksága, Hámán gonoszsága, Antiochusz Epifánesz csábító bálványvilága, Menelaosz hűtlensége, Jáson árulása, Hadrián vasbilincse, a gyűlölet minden amaléki lobogása – gyönge a mégiscsak feltámadó jog lángpallosával szemben. Az igazság hitének Chanuka tüze nyolcszor erősebb és nyolcszor diadalmasabb.
(6)

Ő a szatirikus irodalmi munkáiból kicsendülő humort is arra használta, hogy az Örökkévaló üzenetét közvetítse általa szertett népéhez. Védelmére kelt ennek az oly sok szenvedést eltűrt, és ekkor még a kimondhatatlan borzalom előtt álló embercsoportnak, életben tartotta lelkükben a lángot, amíg még Őneki is volt. Talán a közelgő rettenet előérzete tette, de 1944 elején halálos betegséget diagnosztizáltak nála. Előbb Pécsett, majd Budapesten kezelték, de sajnos a kezdetén már látszott: nem volt remény a felépülésére. Ekkor 46 éves. A pesti Rókus kórházban mindvégig mellette van felesége, két gyermeke és a nagymama, akinek a gondjaira bízták a kicsiket, mártírhalált szenved Auschwitzban.

A hitközsége teljes összeomlását, és a deportálásokat éppen csak hogy túléli. Erev Jom Kippurkor temetik, 1944-ben. A Magyar Zsidók Lapja utoljára megjelent számából értesült az akkor már csak Budapesten létező zsidóság a halálhíréről. Alig néhányan kísérték ki a Rákoskereszttúri temetőbe. Ekkor már az életével játszott, akit a csendőrök elfogtak. Dr. Scheiber Sándor dunaföldvári főrabbi, aki a német megszálláskor Budapesten rekedt, megrendítő erejű gyászbeszédet tartott a nyitott koporsó körül álldogáló megtört híveknek.

„Dr. Wallenstein Zoltán az ősidők főpapjához volt hasonlatos, amint szoborszerű alakja talpig fehérben megjelent Kol Nidré estéjén a fényárban úszó pécsi zsinagóga szószékén,” ahol „…orgonabúgású hangon, gyönyörű magyarsággal, a meggyőződés tüzével, átütő erővel hirdette a zsidóság eszméit és tanait… Elárvult a templom… elpusztult az otthon… messze kerültek a testvérek és gyermekek… ronccsá omlott a főpap gyönyörű termete… elnémultak a varázsos ajkak…”
(7)

Wallenstein József munkásságát a humanizmus éltette, mikor ez kihunyt a világon, az ő élete lángja is ellobbant. Tragikus egybeesés, a rabbi alakja szeretett népével együtt enyészik a semmibe.

„Is..em, hallgasd meg imámat, figyelj könyörgésemre! Hallgass meg igazságos hűségeddel! Ne Szállj perbe szolgáddal, hisz senkinek nem lehet igaza előtted! Mert ellenség üldöz engem, földre tiporja élet(kedv)emet, sötétségbe taszít, mint a régen holtakat. Lelkem elcsügged bennem, szívem megdermed bensőmben.
Visszaemlékezem a hajdanvolt napokra, elmélkedem minden tetteden elgondolkodom kezed művei felett. Kezem feléd nyújtom, lelkem utánad epedezik, mint a kszikkadt föld. (Szelá.) Siess, Is..em, hallgass meg, mert odavan a lelkem! Ne rejtsd el arcodat előlem, mert olyan leszek, mint a sírba szállók.”
(8)

A zsoltáridézet sorai a valójában sírba szálló Pécsi zsidóságra ekkor reázuhant rettenet előképei.

A semmibe veszett mindaz az áldozatos tevékenység, amit dr. Wallenstein Zoltán rövidre szabott életében végezhetett, és a gázkamrák lángjaiban enyésztek el azok az eszmék is, melyeket hittestvérei kaptak Tőle.

De nem felejtik alakját a későbbi nemzedékek, mert műveiben és az emlékezetben, és nem utolsósorban professzor dr. Schweitzer József kutatásainak köszönhetően alakja a szellemi Pantheonban tovább él.

(1) Naftali Kraus: Dávid Zsoltárai II. /130. zsoltár 356. old.
(2-3-4) dr. Schweitzer József: A Pécsi Izraelita Hitközség Története 85. 90. old.
(5) dr. Schweitzer József : A Pécsi Izraelita Hitközség Története
(6) dr. Schweitzer József: A Pécsi Izraelita Hitközség Története 94. old.
(7) dr Schweitzer József : A Pécsi Izraelita Hitközség Története 94. old.
(8) Naftali Kraus : Dávid Zsoltárai


BIBLIOGRÁFIA:
Dr. Schweitzer József : A Pécsi Izraelita Hitközség Története
Naftali Kraus : Dávid Zsoltárai