Bódi Zsófia, liturgika I. évfolyam:

Herzl

 

A ház, amelyben Herzl Tivadar 1860. május 2-án született, a Dohány utca 2 helyén állt, ott, ahol ma a Zsidó Múzeum és a nagy zsinagóga egyik fő épületszárnya van. A múzeum falán emléktábla hirdeti, hogy itt született a zsidó állam megálmodója.
Herzl nagyapja, Löw Simon a Habsburg uralom alá tartozó Zimony városában élt. Édesapja Jaakov Budapestre költözött és feleségül vette Diamant Jeanette-et. Ebből a házasságból született fiúk Theodor (Tivadar), héber nevén Benjamin Zeev.
A politikus és író, a zsidó állam megálmodója, a cionista politika atyja, a Cionista Világszervezet megalapítója neológ zsidó légkörben nevelkedett. Középiskolai tanulmányait egy budapesti reálgimnáziumban fejezte be. Tizennégy éves korában már irodalmi tevékenységet folytatott, hiszen ekkor alapította az iskolában a "Wir" irodalmi egyesületet.
1878-ban családjával Bécsbe költözött, ahol az egyetemen jogot és irodalmat tanult. 1884-ben szerzett jogi doktorátust. Joggyakorlatát Salzburgban kezdte meg, de hamarosan elhagyta a jogi pályát, hogy csak szépírással foglakozzon. Számos írása - cikkek, novellák, regények - nyomtatásban is megjelent. Néhány színművét a bécsi Burgtheaterben mutatták be. A siker ismertté tette a nevét. Irodalmi sikereinek köszönhetően 1891-ben a Neue Freue Presse c. bécsi lap párizsi tudósítója lett.
Párizsban írja meg - egy zsidó barátjával folytatott felzaklató beszélgetés után - az "Az új gettó" című színművét, amely új fejezet kezdetét jelenti Herzl életében. Ezúttal először veti fel társadalmi ügyként a zsidókérdést, és próbál politikai megoldást keresni a problémára. Először jelenik meg benne az a gondolat, amely később munkásságának egyik mozgatója lesz. Az, hogy a zsidóságnak saját erejéből kell kiszabadulnia az "Új Gettóból, amelyben nemcsak a társadalmi előítéletek miatt leledzik, hanem elsősorban saját hibái és mulasztásai okából is".
Ebben a darabban (amely egyébként nem volt irodalmi siker, mindössze két előadást ért meg), Herzl, aki korábban a tömeges kikeresztelkedésben látta a zsidókérdés megoldását, nyíltan kimondja: egyénileg, kitéréssel még a "saját zsidókérdését" sem tudja megoldani senki.
Párizsban éri az igazi nagy megrázkódtatás: ő tudósítja lapját a Dreyfus ügyről és tanúja a per kapcsán erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusnak.
"Hogyan jutottam a regényírástól a gyakorlati cselekvésig? Magam számára is rejtély, habár csak az elmúlt hetekben történt - jegyzi fel Herzl a naplójában, közvetlenül a Hirsch bárónak írt levele előtt. A levélben találkozót kér, mert, mint írja - "a zsidókérdésről szeretne beszélgetni" a báróval.
"Az Ígéret Földje". Ha a zsidók belátható időn belül, tíz-húsz év alatt, vagy mint Mózes idejében negyven esztendő alatt, emberekké akarnak válni, akkor ki kell vándorolniuk."
"Mozgalmat kell teremteni. A jelszavunk egyszerű: haza akarunk menni"
Ez az 1895-ben keletkezett tanulmány volt Herzl első igazán cionista megnyilvánulása. Az első találkozása Hirsch báróval nem volt igazán sikeres. De a zsidóság létének és jogainak kérdése most már elemi erővel vetődött fel benne. Arra a következtetésre jutott, hogy egyedül egy zsidó nemzeti otthon létesítése oldhatja meg a problémát. 1896. januárjában megjelent "A zsidókérdés megoldása" c. cikke a londoni Jewish Cronicle című lapban. "Az első lépés a nyilvánosság elé - írta naplójában. Ebben az évben jelent meg - német nyelven - "A Zsidó Állam" című műve, amelyben kifejti cionista programját.
Herzl 1897-ben Bázelbe hívta össze az első cionista kongresszust, amely elnökévé választotta. Ezt a tisztséget haláláig viselte. 1902-ben tette közzé "Ősújország" című regényét, amely a cionizmus fontos mérföldkövének számít.
Hatalmas eredményei mellett eltörpülnek azok a kudarcai, amelyek már útjának elején érték, amikor megpróbálta rávenni a leggazdagabb zsidókat, hogy támogassák a cionista elképzelések megvalósítását. A siker akkor következett be, amikor a kelet- európai zsidó tömegek felé fordult, akik igent mondtak kezdeményezésére és elfogadták őt vezetőnek.
1896 és 1904 között bejárta egész Európát, személyes varázsával sok zsidó közösséget és vezetőt meghódított és megnyert elgondolásainak. De szerzett sok zsidó ellenséget is.
Uralkodókkal, kormányfőkkel találkozott, megpróbálta meggyőzni őket a zsidó állam szükségességéről. A zsidó-cionista diplomácia első - talán legjelentősebb - képviselője volt, az első zsidó az újkorban, aki a világ vezetőivel a zsidó nemzeti kérdésről tárgyalt, és elérte, hogy tárgyalópartnerei komolyan vegyék.
Politikai tevékenysége során is érték kudarcok. Ezek közül a legsúlyosabb az volt, hogy nem sikerült a török szultántól jogokat szerezni Palesztinára.
A porosz császárral Jeruzsálemben folytatott megbeszélései sem hoztak eredményt. 1902-1903-ban a brit kormánnyal tárgyalt az észak-sínai El-Arish ügyében, de ezek a tárgyalások is eredménytelenül végződtek. Az angol kormány felvetette, hogy az afrikai Ugandában hozzanak létre zsidó települést. Herzl- hiábavaló erőfeszítései miatt - reményt vesztve beleegyezett a javaslatba, ám a tervvel szemben széleskörű ellenállás bontakozott ki a cionista mozgalomban, ezért elállt az Uganda-tervtől és erőfeszítéseit ismét az Erec Jiszraelben megteremtendő zsidó nemzeti otthonra összpontosította.
Politikai tevékenysége - a pápával, az olasz királlyal, az orosz cárral történt megbeszélések - rendkívüli módon igénybe vette szervezetét, beteg szíve nem bírta azokat a lelki és fizikai megpróbáltatásokat, amelyet a magára vállalt küldetés követelt meg tole. 1904-ben távozott az élők sorából.

Nemcsak a cionizmusnak, hanem a zsidó anticionizmusnak is vannak magyarországi gyökerei: az Izrael államát mindmáig radikálisan elutasító szatmári hászidok mozgalma is a történelmi Magyarország területén bontott szárnyat. 2006-ban néhányuk részt vett az Ahmadinezsád iráni elnök által rendezett Izrael-ellenes konferencián is. A mintegy 20 ezer családot számláló közösség a holokauszt óta főként New Yorkban, Antwerpenben, Londonban és Jeruzsálemben él. Magyarországon csak két-három szatmári hászid él.
A Szentföld hányatott sorsa sem kedvezett a zsidók ôsi földjükre való visszatérésének. Rómaiak, Bizánc, arabok, keresztesek, mamelukok, ottománok harcoltak e kis terület birtoklásáért. Birtokosai sorában az utolsó - Izrael Állam megalakulása elôtt - a Brit Birodalom volt. A Birodalom érdekeivel nem egyezett a zsidók tömeges bevándorlása Palesztinába, amiképpen az elôzô hódítók sem engedhették meg, hogy egy zsidó állam csírája létrejöjjön a birodalmukon belül. Ellentétben a zsidókkal, a hódítók nem felejtették el a makkabeusokat a Római Birodalommal is szembeszálló- és sokáig kitartó - zsidó harcosokat, Masszadát és Bár-Kochbát.

A XIX. század végére megváltoztak a zsidók - és a világ - körülményei. Az antiszemitizmus, amely végigkísérte a zsidó történelmet, egyre erôsödött, s fôleg Kelet-Európában gyilkos jelleget öltött. 1881-ben pogrom tört ki Oroszországban, melynek eredményeképpen nagy létszámban vándoroltak ki zsidók az Egyesült Államokba. Egy kis csoport azonban - szervezett formában először - Cion felé fordult, s néhány ezren Palesztinába emigráltak. Az első oroszországi szervezet, amely az aliját tűzte ki célul, a Chovevé Cion volt, amely a XIX. század végére mintegy 14 000 szimpatizánst állított maga mellé. 1882-ben létrejött az az új zsidó mozgalom, amely a BILU nevet viselte. A név Ézsajás próféta könyvébôl vett idézet kezdőbetűinek akrosztichonja; magyarul annyit jelent: Jákob háza, menjünk, induljunk el! A BILU történelmi küldetése abban rejlett, hogy az Izrael Földjén való letelepedés új megvilágításba helyezte.
Az alija tradicionális vallási filozófiája csupán az Izrael Földjére való visszatérést szorgalmazta. Azt gondolták, hogy az Izrael Földjén letelepedettek minden törés nélkül folytatják majd életüket a Szentföldön. Nem vették figyelembe az eltérő társadalmi rendszert, a kulturális különbségeket, a megszokott világtól való eltéréseket. Nem csoda, hogy nem esett szó az Izraelben való élet gyakorlati oldaláról.
A BILU ezzel szemben már nem pusztán vallási eszmei alapokon nyugvó mozgalom volt. Világképükben a vallásos cionizmust összeegyeztették a marxizmus egyes elemeivel, s az izraeli életet egyfajta kommunális szellemben képzelték el. Egy soha addig nem létezô zsidó álomvilágot festettek maguk elé, mint az alija által elérendő célt: "Izrael a saját országában, a próféták földjén egy, a szociális igazságon alapuló új társadalmat épít fel.". A BILU képviselôinek elsô alijázó csoportját tizennégy volt egyetemi hallgató képezte Israel Belkind vezetésével, aki az egész mozgalom elindítója és névadója volt. 1882 júliusában Harkovból Odesszába, majd onnan Konstantinápolyba utaztak. A hónap végén a tizenhárom férfiból és egy nőből álló csoport megérkezett Jaffa kikötőjébe. Az ő számukra a földművelés, melybe belefogtak Palesztinában, egészen más életvitelt jelentett, mint amilyenben Oroszországban éltek. (Oroszországban a zsidók nem birtokolhattak földet.) Noha nagy energiával vetették bele magukat az új életbe, sem tapasztalatuk, sem pénzük nem volt. Két palesztinai őslakos zsidó, a Mikve Jiszráél tagjai, akik rendelkeztek egy kis földbirtokkal, átadott nekik egy csekély területet, amelyet megművelhettek. Néhány hónapos nyomorgás után kihunyt a lelkesedés, és az első csoport több tagja elhagyta Palesztinát.
A modern arab-zsidó ellentétek csírája is a BILU idején jelent meg. Gedera település mellett néhányan béreltek egy kis földterületet. Nem csupán a földművelés nehézségeivel és az éhezéssel kellett megküzdeniük, hanem az arab martalócokkal is, akik behatoltak a földekre, lerombolták a kerítéseket és felforgatták a megművelt földet. Az állandó veszélyeztetettséget elviselni nem tudó telepesek hamarosan elköltöztek .A BILU, mint mozgalom, teljes kudarcot vallott, de eszmeisége később a kibucrendszerben megvalósult.

Az aliják ideológiájának élharcosa a BILU után lépett a történelem színpadára. Herzl Tivadar lett Izrael Állam megalakításának látnoka és kulcsfigurája.Herzl 18 évesen került Bécsbe, ahol doktorált a jogi egyetemen, majd író és újságíró lett. Noha a Monarchiában is megérezte az antiszemitizmust, annak teljes erejével csak párizsi tudósítóként került szembe.
1894-ben kiadta "A gettó" című színdarabját, melyben elutasította az asszimilációt és az önkéntes kikeresztelkedést mint a "zsidókérdés" megoldási formáját. Ekkor még úgy látta, a megoldás kulcsa a kölcsönös tolerancián és a megbecsülésen alapuló viszony keresztények és zsidók között. A zsidóságot ez időben különböző társadalmakban élő különböző nemzetiségként kezelte, s a megnyugvást a befogadó országokban való szociális beilleszkedésben látta. Ez a gondolkodásmód a zsidóság vallásfilozófiájának egyik megjelenési formája, melyet Herzl neveltetése folyamán szívott magába.
1894-ben azonban történt valami, ami megváltoztatta Herzl addigi gondolkodásmódját. Egy francia kapitányt, Alfred Dreyfust a szemétkosárban talált papírok alapján kémkedéssel és hazaárulással vádolták, majd hamis bizonyítékok és tanúvallomások alapján lefokoztak és elítéltek. Noha később beigazolódott az ártatlansága, a Dreyfus-ügy erős antiszemitizmust váltott ki az amúgy is zsidóellenes francia hadseregben és a civil lakosságban egyaránt. Herzl tanúja volt, mikor tömegek vonultak fel, és "halál a zsidókra" kiáltással tüntettek Párizsban. Dreyfust az Ördög-szigetre száműzték. A francia jobboldali sajtó ezt az ügyet használta fel antiszemita propaganda kifejtésére. Már lecsendesedtek volna az indulatok, mikor Émile Zola megjelentette híres cikkét "J'accusse!" (vádolom) címmel, Dreyfus védelmében. 1899-ben új tárgyalást tűztek ki az ügyben, de a bíróság ismét elítélte Dreyfust - noha megállapították, hogy vannak "enyhítő körülmények" -, és visszaküldték az Ördög-szigetre. Még ugynabban az évben kegyelmet kapott, azaz visszatérhetett Párizsba. 1906-ban rehabilitálták, és visszakapta katonai rendfokozatát is. Ez a per és következményei váltak a politikai cionizmus forrásává.
Herzl megértette, hogy az antiszemitizmus nem győzhető le az asszimilációval és a beolvadással. Ideológiáját megerősítette a zsidó szuverenitás gondolatával, és a zsidó vezetők gúnyolódása ellenére 1896-ban kiadta a Der Judenstaat (A zsidó állam)című művét. Ebben leírta, hogy a zsidók problematikája immár nem individuális, hanem nemzeti kérdés, a zsidókat csak akkor fogadja el a világ, ha nemzetiségként egyesülnek. A zsidóság - éljen bárhol a Földön - egy nép, de jelenlegi nehéz helyzetüket csak akkor tudják transzformálni, ha államot alapítanak.
Még e küldetés elérésének finanszírozására is lefektetett egy gyakorlati programot: zsidó alapokat kell létrehozni, melyeket zsidó részvényesek által birtokolt vállalatok pártfogolnak, s ezek segítségével lehet elérni a célt. A leendő zsidó ország társadalmi berendezkedését a XIX. századi európai liberális modell alapján képzelte el.
A zsidó tömegek nagy lelkesedéssel fogadták Herzl utópiáját, de a zsidó vezetők már szkeptikusabbak voltak. Hiába fordult olyan tekintélyes és gazdag zsidókhoz, mint például Rotschild báró, nem kapott támogatást. Mikor azonban széles körben fejtett ki propagandát nézetei mellett, a zsidó tömegek már olyan mértékben támogatták, hogy a zsidó vezetők is kénytelenek voltak beleegyezni az Első Cionista Kongresszus létrehozásába, melyet 1897. augusztus 29-31. között tartottak meg Bázelben.
A Kongresszus nemzeti és szekuláris alapokon szerveződött meg, melyre első alkalommal érkeztek zsidók Európa minden területéről. Elfogadták a Bázeli Programot, amely a cionista mozgalom hivatalos programjává lett, s melynek célja "zsidó nemzeti otthon felállítása Palesztinában a nemzetközi jog védelme alatt"
A cionizmus nem volt új eszme. A korai vallási cionizmus már évszázadok óta létezett, s legfőbb jellemzője volt, hogy a visszatérést Cionba Isten akaratára bízta. A korai vallási cionizmus passzív cionizmus volt, ténykedése vágyakban, fohászokban és könyörgésekben merült ki. Herzl fellépése a politikai cionizmus kezdete. A politikai cionizmus aktív cionizmus, a visszatérést már összekötötte az államalapítás gondolatával, s célját politikai és diplomáciai eszközök igénybevételével kívánta elérni. Herzl elméletét továbbfejlesztette Vlagyimir Zsabotinszkij, aki a revizionista cionizmus úttörője volt. A revizionista cionizmus már nem elégedett meg a szelíd diplomáciai és politikai eszközökkel. Állandó nyomást kívánt gyakorolni Nagy-Britanniára petíciókkal és tömegdemonstrációkkal, hogy létesüljön zsidó állam a Jordán mindkét partján, zsidó többséggel, hadsereggel és az ifjak katonai képzésének lehetôségével. (A Cionista Világszervezet elutasította a revizionistákat, s csak 1946-ban fogadták őket vissza, a megváltozott történelmi helyzetből kifolyólag.) A korai vallási cionizmus vallásos cionizmussá változott. Vezetői többek közt Rabbi Jehuda Alkalai és Cvi Kalisher voltak, akik ötvözték a politikai cionizmust a vallással. 1900-ban a vallásos cionisták Juda Léb Maimon vezetésével létrehozták a Mizrachi nevű szervezetet, mely 1922-ben kivált a cionista mozgalomból, s ortodox irányvonal alá helyezte magát.
Herzl 1897 és 1902 között hat cionista kongresszust szervezett. A második kongresszus Baselban már nem csupán politikai tevékenységet végez, nem kizárólag diplomáciai eszközökre fókuszál, hanem erőteljes propagandát fejt ki Palesztina és a zsidó otthon érdekében magukon a zsidó közösségeken belül. 1897-ben Herzl már komoly kísérleteket tett, hogy a cionizmus mielőbb elérje célját. Az Ottomán birodalom fővárosába utazott, hogy tárgyaljon az éppen ott tartózkodó II. Vilmos német császárral. 1898. október 18-án (hosszas előkészítő munka után) létrejött a találkozó, ahol Herzl végül ígéretet kapott a császártól, hogy kérését II. Vilmos tolmácsolja a szultánnak.
1900-ban Herzl váratlan segítséget kapott Vámbéry Ármintól, aki jó kapcsolatban állt az ottomán uralkodóházzal. E segítség révén 1901. május 17-én II. Abdul Hamid fogadta Herzlt Isztambulban. A szultán jóindulatáról biztosította Herzlt, aki kezdte hinni, hogy erőfeszítései végre eredményesek lesznek. Mivel mind a Rotschildok, mind a Montefiorek megtagadták az anyagi segítségnyújtást, Herzl Joseph Chamberlainnel, a Brit Birodalom kormányának gyarmatügyi miniszterével is felvette a kapcsolatot. Chamberlainen keresztül a Brit Birodalom új tervet, az Uganda-tervet vetette fel. Célja az Oroszországban igen veszélyes körülmények között élő zsidók Ugandában való ideiglenes letelepítése volt. E tervet Herzl 1903-ban terjesztette a Kongresszus elé. Mivel ez évben
Kisinyovban pogrom tört ki, Herzl elérkezettnek látta az időt, hogy a Kongresszus megszavazza az ideiglenes zsidó állam létrejöttét Ugandában. Noha ezt a változatot a brit kormány is támogatta, és Herzl maga kijelentette, hogy nem ez a cionizmus végső célja, csupán átmeneti megoldás, a Kongresszus "Uganda nem Cion!" felkiáltással elvetette.
Herzl nem érhette meg álma beteljesülését. Túlterhelt szíve 1904. július 3-án megszünt dobogni. Bécsben temették el, de hamvait az Állam megalapítása után, 1949-ben Jeruzsálemben helyezték örök nyugalomra azon a hegyen, amelyet Herzl-hegynek neveztek el.


Miért nem kellett Herzl a magyar zsidóknak?
A politikai cionizmus kezdetei és a magyarországi zsidó közvélemény
A magyarországi zsidóság történetének aranykora a XIX-XX. század fordulójára esett. A századvég békés esztendői egyén és közösség számára egyaránt sikertörténetek sorát jelentették. Az izraelita felekezetnek az 1895-ös esztendő - több évtizedig elhúzódó politikai kötélhúzás után - a várva várt recepciót hozta el. A zsidó vallást a törvényhozás felvette az úgynevezett bevett felekezetek közé. E tény - a szabadelvű korszak betetőzésén túl - a közel egy évszázadig elnyúló jogi és politikai emancipáció befejezését is jelentette. A felekezet vezetői és hívei - vallási pártállásra tekintet nélkül - sikerként könyvelhették el a recepciót, még akkor is, ha ennek következetes végrehajtásáért további küzdelmeket kellett vívniuk az államhatalommal.
A magyarországi zsidóság a jogegyenlőségért, a befogadásért és jogbiztonságért "cserébe" materiális és szellemi tőkét ajánlott fel a magyar liberalizmus számára. Ez az érdekegyeztetési politika jól-rosszul, de a dualista kor fennállása alatt működőképesnek bizonyult. Ennek az együttműködésnek visszajelzéseként is értelmezhetjük a zsidó nemesítéseket.

A politikai cionizmus századvégi színrelépése ebben a közegben érte Magyarország zsidóságát. Meglepve s talán kicsit értetlenül is fogadták ezt a radikális politikai és szellemi mozgalmat, mely dédelgetett liberalizmusukkal olyannyira ellentétes tanokat hirdetett. Az alábbiakban a korabeli közvéleménynek a cionizmus eszméjének megjelenésére rezonáló hangjait eleveníteném fel, különös tekintettel az egyértelmű elutasítástól az óvatos befogadásig terjedő zsidó véleményekre:

Herzl gondolatmenetének egyik lényeges pontja szerint a zsidókérdés sem nem társadalmi, sem nem vallási kérdés, még ha annak látszik is. Nemzeti kérdés ez - írja - "és, hogy megoldhassuk, mindenek előtt világkérdéssé kell azt tennünk, amely a kulturnépek tanácsában lesz szabályozandó. Nép vagyunk, egy nép." A "Der Judenstaat" gondolatmenete szerint az asszimiláció és emancipáció minden látszat ellenére sem oldja fel a feszültségeket. Ellenkezőleg: a jogegyenlősítés gerjesztőleg hat az antiszemitizmusra. Az asszimiláció, a teljes beolvadás ugyan lehetséges volna - egyebek mellett a vegyes házasság intézményének gyakorlati alkalmazásával -, de ehhez az szükségeltetne, hogy "csak két nemzedéken át békében hagynának bennünket. Nem fognak bennünket békében hagyni - olvassuk Herzl jóslatát. - A türelmesség rövid korszakai után újból feltámad az ellenünk való gyűlölet. Boldogulásunk és nyugalmunk valami izgató hatással lehet környezetünkre... (...) Nép vagyunk - az ellenség akaratunk ellenére tesz azzá bennünket."A megoldás "végtelenül egyszerű". "Adjanak nekünk szuverenitást a földkerekségnek egy, a mi igazolt népi szükségleteinknek megfelelő darabján..." - hangzik a végzetes mondat. Két ország, pontosabban földterület jöhet számításba: Argentína és a török fennhatóság alatt álló Palesztina. Az előbbi állam területére már évek óta tart a "zsidó beszivárgás"; az utóbbi "a mi felejthetetlen történelmi hazánk. Ez a szó egymagában hatalmasan megragadó hatással lesz népünkre" - vélekedett Herzl. Csalódnia kellett, legalábbis a magyar zsidók nagyobbik részében mindenképp!
Az 1950-es években faggatta ki Zsoldos Andor az agg Heltai Jenőt budapesti otthonában unokafivéréről, Herzl Theodorról. Hat évtized távlatából felidézte Heltai egyik közös sétájukat. Akkor és ott, a századvégi Bécsben azonban nem a már befutott tárcaíró és színpadi szerző koptatta a császárváros utcáit a pályakezdő pesti (hírlap)íróval, hanem egy harminchat éves "osztrák" zsidó egy huszonéves "magyar" zsidóval. Heltai Jenő emlékezetében így zajlott le a disputa:
"A kitűnő ebéd után sétára indultunk. Ma már tudom, hogy nem véletlenül, a bécsi zsidó negyed utcáit jártuk. Egyszerre Tivadar megállt, megfogta karomat, erősen szemembe nézett s így szólt:
- Jól figyelj rám. Unokaöcsém vagy, közös törzsről származunk. Elmondom neked: nagy dologba vágtam a fejszémet.Meglepetten hallgattam Tivadart. Azt hittem, hogy valami nagy irodalmi, vagy talán színházi vállalkozásról akar beszélni, hiszen akkor már több színdarabját játszották a Burgtheaterben. Nem erről beszélt. Így folytatta:- Meg akarom csinálni a zsidó államot! Teljes őszinteséggel meg kell mondanom, ma csaknem hetven esztendő után, hogy alig tudtam felfogni a mondat súlyát. (...) - Neked kell elvállalnod, hogy Magyarországon elterjeszd a gondolatot. Meg kell szerezned az egész magyar zsidóságot ennek a mozgalomnak. Te leszel az én emberem, az én megbízottam. Minden eszközt a rendelkezésedre bocsájtok, az anyagiakat is. Vállald el - Nem vállalom! - válaszoltam, (...)- Miért nem vállalod?- Azért (...), mert semmiféle olyan érzés nincs bennem és szívemben, az értelmemben, amely arra ösztönözne, hogy ezt a feladatot elvállaljam. Megmondom neked egészen őszintén: én nem vagyok zsidó. Én magyar vagyok. (...) - Vigyázz! Ne feledd el, amit mondok. Azt mondtad: nem vagy zsidó, magyar vagy. Hallottam ezt én már az utóbbi hónapokban úgy is, hogy: Nem vagyok zsidó, német vagyok. Hallottam ezt én még jó néhány európai nyelven, de vigyázz! Egyszer majd az orrod alá dörzsölik, hogy nem vagy magyar. Mint a többinek azt, hogy nem német, nem osztrák! De akkor már késő lesz! (...) Azóta sokszor jutott eszembe ez a beszélgetés. Sok okom volt rá. Nem is olyan sokat kellett haladni az időnek, amíg meggyőződtem róla, hogy igaza volt.
De...akkor már késő volt." - zárta le emlékezését Heltai Jenő.
Herzl törekvéseit nemcsak szülővárosában, Budapesten fogadták értetlenül. Stefan Zweig elégikus-melankólikus emlékírásában, A tegnap világában a bécsi zsidók meglepettségéről olvashatunk: "Amikor ez a szűkszavúan fogalmazott, de acéldárda erejével átütő proklamáció megjelent, még gimnazista voltam, de jól emlékszem ma is a bécsi polgári-zsidó körök megrökönyödésére és bosszúságára. Nézzenek oda, hördültek fel, mi ütött ebbe a különben olyan okos, szellemes és kulturált íróba! Miféle bolondériákat firkál itt össze? Mit keresnénk mi Palesztinában? Nyelvünk a német, nem a héber; hazánk a szép Ausztria; s nincs-e jó sorunk a derék Ferenc József alatt? Tisztességgel gyarapodunk, van szilárd pozíciónk. Egyenlő állampolgárok vagyunk, drága Bécsünk honos, hű lakói. S nem élünk-e haladó szellemű korban, amely pár évtizeden belül minden vallási előítéletet felold? Miért ad ez az ember, aki zsidóként és a zsidóság vélt érdekei nevében szól, érveket épp a leggonoszabb ellenségeink kezébe, miért próbál elkülöníteni bennünket...?" Ha a fenti idézetben olvasható Ausztriát Magyarországgal, Bécset Budapesttel, végül a németet a magyarral helyettesítjük be, akkor máris a többségi magyarországi/budapesti véleménnyel találjuk szemben magunkat.
"Költői álma ez egy poetikus lelkületű embernek..." Alig száradt meg 1896 elején a nyomdafesték a Der Judenstaat lapjain, a magyarországi zsidó sajtó egyik jelese, a neológia központi orgánuma, a budapesti Egyenlőség már zúdította is filippikáit Herzllel és "A Zsidó Állam"-mal szemben. A határtalan nemtetszés kinyilvánításának hatásos módjává lett Herzl röpiratának gúny tárgyává tétele s ezáltal lejáratása a zsidó közvélemény előtt. Az Egyenlőség főszerkesztője, Szabolcsi Miksa írja l896 kora tavaszán: Herzl "valósággal fascináló módon írta meg legújabb, nyolcvanhat oldalra terjedő tárcáját, melyben oly szellemesen oldja meg a világtörténelem kétezer éves nagy kérdését, akárcsak Jules Verne a holdbeliekkel való nagy közlekedésünknek nagy kérdését". (Nem kérünk az új hazából. Egyenlőség, 1896. március 6.)
A frivol hang, illetve az egyértelmű elutasítás oka az a szilárd meggyőződés lehetett, miszerint a látszólag sikeresen beilleszkedő zsidók a cionista program fellépésével veszélyeztetve látták megszerzett pozícióikat. "A cionizmus ugyanis a társadalmi és vallási jogegyenlőségért folyó harcot nyilvánította semmisnek" - vélte a Huszadik Század történésze, Gonda László, bár inkább arról volt szó, hogy a fenti viszonyokat a cionizmus új alapokra kívánta helyezni. Gonda szerint a cionisták elvetették az emancipáció vívmányait s tagadták azt a tényt, hogy a zsidóság felekezet s nem különálló nemzetiség.
Az Egyenlőség neves publicistája, Silberstein (-Ötvös) Adolf a cionizmust higgadtabban bírálta: "Nem magyar talajon fakadt, alig értjük ezt a mozgalmat, hozzá csatlakozni nem is fogunk. Nekünk meg van áldott magyar hazánk, nem keresünk újat. Itt élvezzük a szabadságot, a jogegyenlőséget. Belevontak a közéletbe, a hatalmi faktorok magukhoz fűznek, szeretet, tisztelet környez bennünket, mint mi is szeretjük és tiszteljük a nemzet egészét és egyeseit."(A sionizmus. Egyenlőség, 1896. július 11.)
Silberstein állításaival egybecseng a magyar liberálisok egyik vezető lapja, a Rákosi Jenő szerkesztette Budapesti Hírlap cionizmussal foglalkozó írása: "Ma a felvilágosodásnak és formáinak: a törvényhozásnak, humanitásnak, keresztény türelemnek a jelszava az egyenlőség, a beolvadás, az elkeveredés, a nemzetté alakulás. Most kell-e a zsidóságot cióni ábrándokkal zaklatni, palesztinai álmokkal megzavarni...?" (Zsidóország. Budapesti Hírlap, 1897. szeptember 3.)
A liberális nézetek tehát - függetlenül attól, hogy zsidó vagy nem zsidó oldalon hangzottak el - az integráció, nem pedig a szeparáció szükségességét vallották. Különösen vonatkozott e tétel a másik fontos területre, a zsidó nemzeti/nemzetiségi felfogással szemben kialakított álláspontra. Az akkor már több évtizede - részben önként - felszámolt etnikai státus esetleges visszaállítását az emancipációval és a liberális Magyarországgal való szembehelyezkedésként értelmezték a cionizmus bírálói. A zsidóság kizárólagos vallási jellegének minduntalan hangoztatása is ezzel függ össze: "Hivatása már csak a zsidó vallásnak van - hirdeti Palágyi Lajos, a kor egyik ismert zsidó költője. - A zsidó vallás nem mint államalkotó, nem mint politikai, hanem mint bölcselmi és erkölcsi tényező kell hogy minden ép felfogású embert vezessen." (A sionizmus történetéhez. Egyenlőség, 1897. augusztus 9.) E felfogástól már csak egy logikai láncszem választ el annak kimondásáig, hogy mindazok, akik nemzeti alapon állnak, hazafiatlanok.
A magyarországi zsidó tudományosság folyóirata, a főképp a budapesti rabbiképző intézet tanárai által írt és szerkesztett Magyar Zsidó Szemle kritikus hangú, de tárgyszerű cikkben foglal állást a zsidó állam eszméje ellen. A cikkíró - Hajdú Gábor - egyúttal figyelmezteti a cionizmust támadó kortársait, hogy a cionisták terveivel "behatóan foglalkozzanak és ne surranjanak át rajta könnyelműen odadobott frázisokkal a milyenek utópia és bellamyáda." (A Zsidó Állam. Magyar Zsidó Szemle, 1896. 104.) Hajdú szintén (f)elismerte, hogy a cioni eszme megjelenésében az antiszemitizmusnak is szerepe volt: "A modern zsidógyűlölet megteremtette a zsidóság körében a zsidó állam eszméjét." (A liberális zsidóság antiszemitizmus-felfogását világítja meg az alábbi néhány sor is: "A zsidó hitet pedig ne féltsétek az antiszemitizmustól! ...Az antiszemitizmus előbb fog meghalni, mint a zsidóság... Az antiszemitizmust gúnnyal fogják eltemetni, mint méltó utódját a boszorkányüldözésnek és eretnekségnek." Silberstein Adolf: A sionizmus. Egyenlőség, 1897. július 11.) A cionizmusnak feltétlenül számolnia kell a zsidók patriotizmusával is - figyelmezteti kortársait Hajdú.
A Der Judenstaat meglehetősen kedvezőtlen magyarországi fogadtatásának híre természetesen eljutott Theodor Herzlhez. Ha szűk körben is, de méltatókra és követőkre is talált a millennium varázslatában élő magyar zsidók körében Herzl röpirata. Bettelheim Samu, a magyarországi cionista pionírok egyike (utóbb, csalódván a mozgalomban, az ortodox Agudath Jiszráél hívének szegődött) évtizedekkel később így emlékezett vissza:
"1906-ban (a Bettelheim által leírt eseményekből következően ez a dátum helyesen: 1896! - Sch. G.) egy derűs téli délután egy barátom lépett be pozsonyi irodámba, átadott nekem egy vékony brossurát: "Der Judenstaat, Versuch einer modernen Lösung der Judenfrage von Theodor Herzl". Barátom nagyra dicsérte Herzl legújabb munkáját, és gúnyos mosollyal vettem át a kis füzetet. Kevés bizalmam volt az asszimiláns "Freie Presse" munkatársának a zsidókérdésről szóló művéhez. (...) Érdekfeszítő volt minden mondatában... Nem tettem le a kezemből. Eltűnt az egész környező világ körülöttem... Növekvő izgalommal olvastam át az egész munkát az utolsó sorig... Biztos érzésem volt, hogy ez a brossura egy új, boldogabb kor hajnalhasadását jelenti a zsidóságnak...." (Karcolatok a magyarországi cionizmus múltjából. Országos Egyetértés, 1934. január 1.).
Herzl gondosan vezetett feljegyzéseiben arról is olvashatunk, miként fogadta a Der Judenstaatot az abszolút "másik oldal", vagyis az antiszemiták. A XIX. század vége felé - Tiszaeszlár idején - jelentkező magyarországi politikai antiszemitizmus történetéből ismert Simonyi Iván neve. Herzl röpiratának megjelenésekor ő is kereste a kapcsolatot a szerzővel.
"1896. február 26. A Westungarischer Grenzbote-ban egy antiszemita képviselő, Simonyi közölt vezércikket a könyvemről. Lovagiasan hivatkozik rám."
Egy hónappal később az alábbi megdöbbentő sorokat írja Herzl a naplójában:
"Furcsa hívem, a pozsonyi antiszemita Simonyi Iván meglátogatott. Hatvanéves, fürge, bőbeszédű ember, aki bámulatba ejtő rokonszenvvel van a zsidók iránt. Beszédében keveredik az értelmes az értelmetlennel: hisz a hazug rituális gyilkosságban, ezzel együtt viszont a legragyogóbb és legmodernebb eszméket is vallja. Szeret engem!"A magyar antiszemiták prominens képviselőjének magatartása némi magyarázatot igényel. Noha az Országos Antiszemita Párt - melynek egyik oszlopos tagja a kezdeményező Istóczy Győző mellett maga Simonyi volt - közéleti szereplése a múlté, a hazai zsidóság még mindig tisztán emlékezhetett arra, hogy a "faji alapú, asszimilációt tagadó honi antiszemitizmus logikai végkövetkeztetését a zsidó kivándorlás, Magyarország "zsidótlanítása" jelenti. A magyar antiszemiták felvetik azt a kérdést - írja egyik tanulmányában Gerő András -, hogy mi legyen a kitaszítandó zsidóság további sorsa. Istóczy Győző a magyar parlament 1878. június 24-i ülésén (...) a kormányt felszólítja: tegyen meg mindent azért, hogy Palesztina zsidó állam legyen, ahová a zsidók kitelepíthetők."
A századvégi antiszemiták némelyikének vélt vagy valós rokonszenve a cioni gondolat iránt újabb érvként szolgálhatott a cionizmus liberális meg-, illetve elítéléséhez. E kritikai felhang - túl a duo si faciunt idem, non est idem bölcsességén - egy súlyos logikai hibában is szenved; az ok és az okozat végzetesen "összemosódott" egymással (ezzel természetesen nem azt kívánjuk állítani, hogy a cionizmus színrelépésének egyedüli és kizárólagos oka a politikai antiszemitizmus volt).
A bázeli cionista kongresszus után a Budapesti Hírlap Kasszandra-jóslata a cionizmus és az antiszemitizmus összekapcsolásán fáradozik: "Ha azzal kecsegteti magát egyik vezérszónoka a kongresszusnak, hogy a helyreállított zsidóország békéltetője az antisémitizmusnak, akkor igen rossz emberismerő. Mint a szélvihar a tüzi veszedelemben, úgy fog belefujni a mozgalomba az antisémitizmus. Most már hál Isten, van hova: ki kell kergetni mind. Ezt fogják mondani." ("Zsidóország." Budapesti Hírlap, 1897. szeptember 3.) "Bázelben megalapítottam a zsidó államot..." (Herzl)
A Der Judenstaat megjelenése és az első cionista kongresszus között alig másfél év telt el. A cionizmus mozgalommá terebélyesedett, s a zsidóság egyik tényezőjévé vált. Már javában folytak a kongresszusi előkészületek, amikor az intranzigens magyar ortodoxia egyik hetilapja, a Zsidó Híradó felemelte a hangját a cionizmus ellen:
"A zsidóság életére végzetes, döntő befolyást csak olyan tényezők gyakorolhatnak - írja Osváth Ernő -, melyek a legnagyobb kapcsolatban vannak magával a zsidóság eszméjével. Azt a sorsot, melyet a Mindenható rendelt Israel számára, semmiféle mesterséges mozgalommal megváltoztatni nem lehet." (A czionista mozgalom kudarcza. Zsidó Híradó, 1897. júl. 1.)
Alig tíz nappal a kongresszus megnyitása előtt - 1897. augusztus 18-án - újabb, még élesebb hangú támadást indított a hazai ortodoxia: "A zsidóság épületének a vallás az alapja, már most ki ezt az épületet úgy akarja restaurálni, hogy ama alapot kivonja alóla: az őrült vagy rosszindulatú. Ezt tudja a zsidóság, kongresszusra gyűlő cionista urak." - írta Vértes Jakab. (A jelek. Zsidó Híradó)
Az Egyenlőség munkatársa, Silberstein Adolf, fentebb már idézett 1897. július 11-i vezércikkében, ellenvetései mellett megtalálta a cionizmus számára egyetlen rokonszenves, illetve elfogadható vonását: "Ha a sionizmus lemond álmairól és arra szorítkozik, hogy a kiűzött zsidóknak új hazát szerezzen, akkor meg nem vonhatjuk tőle szimpátiánkat. (...) a zsidókérdés nem csupán sionista, hanem egyszersmind humanista kérdés."
A bázeli kongresszust 1897. augusztus 29-31. között tartották meg. A hazai olvasóközönség hű képet kapott a távoli svájci városban zajló eseményekről, hiszen a sajtó kimerítően foglalkozott a cionista kongresszus fejleményeivel. Herzl híres beszéde, Max Nordau - Herzl egyik legelső híve - európai zsidó körképe, a cionizmus Bázelben elfogadott (politikai) célkitűzései - így ezek legfontosabbika, miszerint a cionizmus célja az, hogy nemzetközi jogilag biztosított nemzeti otthont létesítsen a zsidó nép számára Palesztinában - nem voltak ismeretlenek Magyarországon, mint ahogy a cionizmus újszerű herzli megközelítése sem, mely szerint a cionizmus "a zsidósághoz (értsd: a judaizmushoz is - Sch. G.) való visszatérés a zsidóországba való visszatérés előtt". (A bazeli czionista kongresszus. Magyar Zsidó Szemle, 1897. 306.) "Máris létrehozott a czionizmus valami rendkívülit - mondta Herzl -, a mit azelőtt lehetetlennek tartottak, a zsidóság legmodernebb és legkonzervatívabb elemei között való szoros kapcsolatot." (Uo.) Aki akarta, ebből megérthette volna a cionizmus szándékát. A magyar ortodoxiát azonban nem győzték meg e szavak: "... a legnagyobb mértékben perhorreskáljuk azt a mozgalmat - írja a pesti ortodoxia egyik lapja, a Zsidó Híradó -, a mely zsidónak nevezvén magát, a zsidó vallással homlokegyenest ellenkező elveket hirdet, midőn a zsidó állam megalapítását tűzte ki céljául. A zsidó állam csak vallási alapon épülhet fel és mesterséges mozgalommal nem állítható helyre. (...) vallási érzés és sionista törekvés nem egyeztethető össze." (Verus: Még egy szó a sionizmusról. Zsidó Híradó, 1897. szeptember 16.)
Herzl a hazafiatlanság stigmájáról is szólt Bázelben: "Csak ha a többé kevésbé becsületes argumentumok közül, amelyet mozgalmunk ellen felhoznak, azt halljuk, hogy a hazafiatlanság vádját lobbantják szemünkre, akkor ez a gyanusító vád maga magától semmisül meg. A zsidóknak teljes kivándorlásáról valóban sehol sem lehet szó. Akik asszimilálódni tudnak, vagy akarnak, azok visszamaradnak..." (Mit akar a sionizmus Herzl Tivadar beszéde. Egyenlőség, 1897. szeptember 12.)
E korrekció budapesti fogadtatásáról ugyanaz mondható el, mint amit a valláshoz való "megváltozott" viszony kapcsán az ortodoxia részéről tapasztaltunk. A neológ zsidóság vezető orgánuma, az Egyenlőség így reagált:
"Magyar sionizmus nincs, nem is lesz, nem is lehet soha. A magyar embernek nem veszi be a természete. A magyar ember pedig magyar, ha zsidó is, magyar a lelke, magyarul érez..." A cionizmust nevezhetik Németországban bolondságnak, de "Magyarországon csak egy neve van: hazaárulás." (Soltész Adolf: Magyarországi sionizmus. Egyenlőség, 1897. október 31.)
A szintén pesti születésű Max Nordau a bázeli kongresszuson - országról országra haladva - az európai zsidók általános helyzetét elemezte. Beszámolójában a magyarországi helyzetkép összességében és más államokhoz képest is kedvező:
"Magyarországon nem panaszkodnak a zsidók. A polgári jogok teljes birtokában vannak, szabad dolgozniok, szerezniök és gazdasági helyzetük is javul. Természetesen ezen jobb viszonyok csak újabb keletűek, úgy hogy még a legnagyobb része a zsidóságnak nem volt képes kivergődni a nagy szegénységből és úgy a legtöbb magyar a jólét legalsó fokát sem érte el. A magyar viszonyok ismerői azt is mondják, hogy a zsidógyűlölet a takaró alatt tovább ég, és hogy a legelső alkalomkor pusztítólag fog hatni." (A zsidók általános helyzete. Dr. Nordau Miksa beszédje a czionista kongresszuson. Magyar Zsidó Szemle, 1897. 294.)
Herzl és Nordau beszédei azonban többféleképpen értelmezhetők, hiszen a cionizmus ellenzőit meggyőzni óhajtó érveiket akként is fogadhatták, hogy még a cionisták is elismerik a magyarországi zsidóság relatíve kedvező helyzetét. Amennyiben értékelésük helytálló, akkor a cionizmus semmiféle alternatívát sem jelenthet a hazai zsidóság számára!
A kongresszus budapesti visszatükröződése igencsak differenciált képet mutat, hiszen már nem kizárólag egy röpirattal s egy-két "álmodozóval" kell polemizálni, hanem egy terebélyesedő, több országra kiterjedő mozgalommal. Az Egyenlőségben Szabolcsi Miksa folytatja a cionizmus megjelenésekor megütött gúnyos hangot:
"Nem tudjuk még, mi lesz erre a zsidók válasza máshol, de legyen akármi, a mi zsidóink nem lesznek soha sem külön nemzetiség, nem lesznek soha másokká, mint a mik: zsidóhitűek, kik nemzetiségükre nézve magyarok." A cionizmusnak - írja - "államalkotáshoz jóformán semmije sincsen. Sem a territórium, sem az egységes elem, sem a kellő gyakorlat, sem az élő nyelv, s legkevésbé a hatalom, mely azt megteremthetné. Nincs semmi csak az antiszemitizmus, no meg Herzl meg Nordau. Ha a nagy "purimspiel"-nek vége lesz, jön majd a migrain és a baj csak az, hogy azok fogják elszenvedni, kik nem is "játszottak."" (Álláspontunk a sionizmussal szemben. Egyenlőség, 1897. szeptember 5.)
A liberális Pesti Napló a hazai zsidóság néhány jeles képviselőjét szólaltatta meg, miként is vélekednek a cionizmusról. Árnyalati különbségektől eltekintve azonosan elítélő volt álláspontjuk. A vallási értelemben évtizedek óta megosztott hazai zsidóság végre talált egy közös nevezőt, amiben mindkét tábor híveinek nagyobbik része egyetérthetett, s ez a cionizmussal való szembehelyezkedés volt. A nyilatkozók közül - Schweiger Márton, a neológia, Lipschütz Márton, az ortodoxia képviseletében, valamint Kohn Sámuel neológ főrabbi - az utóbbi véleményéből idézünk. Kohn Sámuel, a tudós rabbi-történész kétféle cionizmusról beszélt a lap tudósítójának: a politikairól, melyet ő is egyértelműen elítélt, és a társadalmiról:
"...egyedül a társadalmi cionizmusnak van létjogosultsága, annak a sok tekintetben dicséretes mozgalomnak, amely csupán a hontalan zsidóknak... nem birodalmat, hanem emberhez méltó otthont akar teremteni." (A zsidó ország. Pesti Napló, 1897. szeptember 8.)
A Magyar Zsidó Szemle cikkírója nem azonosul a zsidó nemzetiség eszméjével; a zsidóság társadalmi és vallási emancipációját sem véli reménytelennek, s kizártnak tartja, hogy az "európai zsidóságnak csak jelentékeny töredéke valaha kivándoroljon, és így a czionista rajongók álmai egy új zsidó államról már ez okból... sem egyebek múló ábrándnál." (A czionizmus. Magyar Zsidó Szemle, 1897, 291.) Mindezek ellenére elismeri a cionizmus érdemeit, hiszen a zsidók "testi és lelki szenvedésére, anyagi és erkölcsi nyomorára... (a kongresszus - Sch. G.) ráirányította a közfigyelmet és felébresztette a népek szunnyadó lelkiismeretét." (Uo. 289.) További érdeme a mozgalomnak - olvashatjuk -, hogy "hitrokonainkat lethargiájukból felrázta, a vallásos érzést emelte, a majdnem tökéletesen kiveszett összetartás szükségességét előtérbe tolta". A cionizmus zsidó önérzet növelésében elért eredményeit még az ortodoxia is kénytelen volt elismerni. Jóllehet a zsidó állam létesítésével a Magyar Zsidó Szemle névtelenségbe burkolózó cikkírója sem ért egyet, a "hontalanná lett zsidóknak Palesztinában való letelepedésére irányuló törekvéseket" támogatni kell, de államalapítási aspirációk nélkül. (Uo. 292. A cikk írója Kaufmann Dávid.)
Az ortodoxok elsősorban vallási természetű okok miatt tartózkodtak a cionizmus támogatásától, a neológok ellenvetései között a politikai és társadalmi megfontolások kaptak elsőbbséget. A helyenként igen éles, egyértelmű és többségi anticionista felfogás mellett az óvatos, bizonyos törekvésekkel rokonszenvező nem cionista, avagy procionista (utóbb pro-Palesztina) nézetek is hangot kaptak. A cionizmussal szembeni vitatkozási stílus is érzékelhető változáson ment keresztül az első időszakban. Noha a lekicsinylő, gúnyos hangvétel még sokáig megmaradt, mind jellemzőbbé válik az észérvekre hivatkozó kritikai hang is.A cionizmus csekély számú támogatóinak egyszerre kellett defenzívnek és offenzívnek lenniük: védekezniök a cionizmust ért vádakkal szemben és erőteljesen törekedniök a hazai bázis megteremtésére. A bázeli kongresszuson - Herzl személyes meghívása alapján - Rónai János ügyvéd is részt vett. Rövid felszólalásában ismertette a magyar zsidóság helyzetét, majd a cionizmus magyarországi esélyeit latolgatva megjegyezte: "...az aktív sionizmusnak Magyarországon talaja nincsen. Szükség van nálunk általános felvilágosításra két irányban. Az egyik az, hogy az orosz és lengyel zsidók beözönlésének megakadályozását és a hazánk északkeleti részén nagy tömegekben élő zsidóknak eltávolítását csak a sionista mozgalom eszközölheti sikerrel. A másik az, hogy a hazafisággal a sionizmus nem ellenkezik." (Zsidóország. A zsidók általános helyzete. Budapesti Hírlap, 1897. szeptember 7.)
Rónai személye hamarosan támadások kereszttüzébe került. Ő viszont cionista röpiratot szerkeszt, s 1897 októberében megalapította az első magyarországi cionista egyesületet nem Budapesten, hanem Nagyszebenben. A Czion Egylet célkitűzései tükrözik Rónai Bázelben elmondott beszédének lényegi elemeit:
"A nagyszebeni Czion Egylet alapszabályai: (...)2. a) a magyar hazafisággal párosult zsidó vallásos érzet ébrentartása, megmélyítése és e végett a héber irodalom és történet művelése;
b) a hontalan zsidóknak Palesztinában állam- és nemzetközi jogi biztosítás mellett leendő megtelepítése végett a világ különböző tájékainak jótevőiből alakult czioni szövetség és pénztára útján leendő segélyezése, úgy a hontalanok iránti emberségi és zsidó vallási kötelesség teljesítése, mint Magyarországnak az esetleges ártalmas tömeges bevándorlástól való hathatósabb megóvása..." (Sionista egyesületek. A jövő, 1897. október 29.)
Az egyesület célkitűzéseinek megfogalmazásakor nyilván az a megfontolás vezérelte a szövegezőket, hogy a cionizmust támadói előtt "szalonképessé" tegyék. Az igazi magyar patrióta szükségszerűen cionista, mert nem engedi, hogy országát kártékony tömegek lepjék el!
Rónai működésétől függetlenül Pozsonyban Bettelheim Samu kezdeményezésére létesült cionista egylet, melyhez utóbb egy időre a helybéli nagyhírű jesiva növendékei is csatlakoztak.Bettelheim visszaemlékezéseiben egyébként úgy látta, hogy a "magyarországi cionizmusnak elég jó startja volt 1897-ben... nem kevesebb mint 32 helyi csoport keletkezett." ("Karcolatok a..." II. rész. Országos Egyetértés, 1934. január 13.)
Noha az alakulás éveiben nem volt kifejezetten cionista sajtó Magyarországon, néhány lap - így a rövid életű A Jövő - rokonszenvezett a lassan kibontakozó cionizmussal. Weiszburg Gyula, neológ rabbi, a lap szerkesztője írja:
"Ne mondja senki, hogy még ha létrejön is a zsidó állam, minden zsidónak oda kell mennie. Sőt majdnem biztos, hogy példának okáért Magyarország zsidó lakosságának, ha nem kényszerítik őket, 10%-a sem menne ki és ha ez a 10% kimenne, lehetne-e mért a magyar zsidókat joggal hazafiatlansággal vádolni? Akárhányszor eldicsekszünk magyarokkal, kik külföldre mentek és hírnévre tettek szert, miért tesszük, mért nem mondjuk őket hazaárulóknak, ha e hazát mással cserélték fel? A székelyeket sem vádolják hazafiatlasággal, amiért annyian Romániába vándorolnak..." (A czionista törekvések. A jövő, 1897. szeptember 10.)
A jövő 1897. október 1-i számában Rónai János írja:
"... nem igaz, hogy bárki is Magyarországon "zsidó nemzetiséget", pláne "nemzetiségi kérdést" akart volna felállítani - írja. - Hiszen a kongresszus teljes ülésén világosan mondottam, hogy az aktív czionizmusnak (azaz önmagunknak) Magyarországon tere nincsen..."Ugyanitt Singer Bernát, tapolcai rabbi félreérthetetlenül az Egyenlőséget bírálja, hiszen a cionizmust abban a lapban "házasították" össze a hazaárulással:
"Ki jogosította fel zsidó testvéreinket, hogy honárulóknak bélyegezzék a czionistákat? Micsoda botorság ily kíméletlenül harcolni a legnemesebb érzések ellen? (...) Ne kételkedjünk egymás hazaszeretetében és ne csináljunk magunknak külön hazafias kódexeket. A hazaárulás vádját ne dobjuk egymás fejéhez és mielőtt ily hitvány rágalomhoz folyamodunk, vizsgáljuk előbb jól meg, hol üti fel fejét ez a szörnyű bűn." (Ferdítések és ferdeségek. A jövő, 1897. november 5.)
Singer két évvel később, 1899-ben egy kis füzetecskében kelt a cionizmus védelmére. Ebben azon nézeteit fejti ki, miszerint a zsidó vallás elvei és tanításai - szemben az ortodoxia állításaival - egyáltalán nem ellentétesek a cionizmussal:
"...teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy sem a Talmudban, sem a későbbi iratokban nincs egy árva betű sem, mely az ellen szólna, hogy zsidókkal békés munkálkodás czéljából Palesztinát betelepítsék. A mi régi tanítóink csakis azt tiltották meg, hogy erőszakkal igyekezzenek a zsidók a szent föld meghódítására..."
A piros-fehér-zöld cionizmus "apoteózisa""...Budapest a mi Jerusolájimünk, a Duna a mi Jordánunk..." - utal a századvég liberális zsidóságának hangulatára egy későbbi keltezésű cionista írás. (Gróf Teleky egy nyilatkozata. Zsidó Szemle, 1921. június 17.) Lehet, hogy ez a hitvallás is közrejátszott abban, hogy a magyarországi cionizmusnak csak nagy nehézségek árán sikerült gyökeret eresztenie a székesfővárosban századunk első évtizedében. Miközben a vidék kis- és nagyvárosaiban - különösen a nemzetiségi területeken - egymás után alakultak a cionista egyletek, addig Budapesten évekig erre nem került sor. "Budapesten... a mozgalom sehogysem akart megalakulni - írja a hazai cionizmus egyik pionírja, Kahán Nison visszaemlékezéseiben. 1901-ben megalakult ugyan... egy cionista egylet, mely azonban kevésszámú tagjainak... lelkes igyekezete dacára sem tudott gyökeret verni." (A magyar cionizmus multjából. Zsidó Szemle, 1933. december 14.) Rezignáltan írta Herzl 1903-ban a Magyarországon tapasztalt "patriótacionizmus"-ról a mozgalmával rokonszenvező zsidó parlamenti képviselőnek, Mezei Ernőnek: "... a magyar cionizmus elsősorban csak piros-fehér-zöld lehet, és igazán nem vagyok annyira elfogult, hogy ezt rossz néven venném Magyarországon."







Irodalomjegyzék:

1.William McCagg: A sikerhez vezető út. A nagy válság (1900-1918); részletek a Jewish Nobles and Geniuses in Hungary című kötetből. In: Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában. Bp., l985. 389. táblázat.
2.A zsidóság polgárosodásának és modernizációjának főbb tényezői a magyar társadalomtörténetben. In: A zsidókérdésről. Szombathely, 1989. 112.
3. Részletek a Dorozsmán 1896. május 14-én tartott prédikációból. In: Az ezredév. Nyolc beszéd. Szeged, 1896. 14. old.
4. Patai József: Herzl. Bp., é. n., 60.
5.A Zsidó Állam. Ford.: Schönfeld József. Bp., 1919. 11.
6. Zsoldos Andor: Theodor Herzl. Emlékezések. New York, 1981. 19-20.
7.A tegnap világa. Bp., 1981. 102.
8.A Zsidóság Magyarországon, 1526-1945 Bp., 1992.
9. The Complete Diaries of Theodor Herzl. Ed.: Raphael Patai. New York-London, 1960. 2. köt.
10. Liberálisok, antiszemiták és a zsidók a modern Magyarország születésekor. In: Zsidóság-Identitás-Történelem. Bp., 1992. 18.
11. A czionizmus a hazafiság szempontjából. Bp., 1899. 10.



Budapest, 2008-01-18

Bódi Zsófia,
liturgika szak I. évfolyam

Vissza a d'VAR Torá-hoz