A
szecesszió szó kivonulást jelent, kivonulás, mely lázadást jelent az
1900- as évek, az elmúlt ezredévforduló viktoriánus szemléletével,
művészetével, életformájával szemben. Olyan művészeti mozgalom,
stílusirányzat, amely az eklektikus túlzsúfoltsággal, a
konvenciókkal helyezkedik szembe, mintegy kivonul abból. Egyetemes
stílustörekvés, amely szerint a modernizmusuk a konvencionális
kultúrát alapjaiban kívánta megváltoztatni.
Országonként más és másként tiltakoznak a hagyományok, a
historizmus, a neostílusok, az eklektika és az esztétikai
közhelyekkel szemben. Egységes stílusra törekszenek, amely nemcsak a
képzőművészeti alkotások témáját, műfajait, kompozíciós elveit,
színvilágát, tartalmi és formai jegyeit újítja meg az iparművészet,
a tárgykultúra, a formatervezés terén, hanem az egyetemesség
igényével lép fel. Ez az egységes stílus azonban nem valósult meg. A
szecesszió elnevezése országonként változik és az általános
esztétikai elvek mellett sajátos jellemzőket mutat, hiszen az egyes
országok művészeti hagyományai eltérőek, különféle, az egyes
polgári társadalmakra jellemző társadalmi viszonyokkal
kölcsönhatásban válaszoltak koruk kihívásaira. Ebből következően
egy rendkívül gazdag, sokszínű, de semmivel sem összetéveszthető
stílus alakult ki, amely születése után is több divathullában élte
utóéletét.
A
szecesszió részben egyidőben, részben egymást követően inspirálva
alakult ki a különböző területeken, s nem csak a francia kultúrához
köthető, úgy mint például az impresszionizmus vagy a
posztimpresszionizmus.
Műhelyszerű tömörülések jöttek létre, ahol belsőépítészeti és
ipartervezési munkálatok folytak. Ilyen például a Deutsche
Werkstӓtte Drezdában vagy Bécsben a Wiener Werkstӓtte. Művésztelepek
jönnek létre, amelyben az összművészeti elveknek és gyakorlatnak tág
tere nyílik. Ilyen kolónia volt a darmstadti művésztelep vagy a
magyar gödöllői művésztelep is.
Az Osztrák- Magyar Monarchiában Secessionnak, Németországban
Jugendstilnek, Franciaországban art nouveau-nak, Spanyolországban
modernismonak, Olaszországban stile floreale-nak, Ameikában Tiffany
style- nak, Angliában Arts and Craft-nak nevezték.
A
szecesszió területei rendkívül sokrétűek. Egyetemességre való
törekvésükből következően átfogták az építészet, az iparművészet, a
kézművesség, a lakberendezés és az alkalmazott grafika valamennyi
műfaját. Mindig a funkcióból indul ki és ahhoz alakítja a formát.
Jellemző továbbá a szecesszióra, hogy mozgalom is, amelyben számos
műhely és iskola alakul.
A
szecesszió általános jellemzője, hogy a tárgyi kultúra
újjáalakítására törekszik az enteriőrök, a bútorok, az ékszerek, sőt
a színpadkép megalkotásában is.
A
szecesszió olyan modernista stílus, amely organikus és erősen
ornamentális. Egyszerre racionális és álomszerű, dekoratív és
lényegét tekintve esztétikailag sokszínű.
A
szecesszió művészeti előzményének tekinthető a preraffaeliták
mozgalma, esztétikai elvei és művészete. A preraffaeliták XIX.
század közepén kibontakozó, Angliából kiinduló mozgalma
elhatárolódott az akkori akadémizmustól, mely szerintük Raffaello
művészete után vált általánossá. Éppen ezért a Raffaellót megelőző
művészeti korszakok művészetét tekintették a valóság feltárásának,
ábrázolásának, a művész legteljesebb önkifejezési formájának. A
preraffaeliták mitológiai és történelmi vonatkozású képeikkel,
precíz formaadásukkal, szigorú kompozíciós elveikkel
megtermékenyítően hatottak a szecesszióra.
A
szecesszióra jellemző a stilizálás, a dekoratív színezés. Vonzódik
az allegorikushoz, a misztikushoz, a dekadenshez és a finom
erotikához. Kifejező eszközei közül elsőrendű szerepe van a
vonalnak.
A
szecesszió gyors elterjedéséhez hozzájárultak a folyóiratok és a
nemzetközi kiállítások. Ilyen szecessziós folyóiratok a The Studio,
az L’Art Moderne, a Jugend, a bécsi Ver Sacrum, az Art et Decoration
és az orosz Mir Iszkusztva.
A
szecesszió nem olyan karakteresen jelenik meg a képzőművészetben,
mint a formatervezésben és az építőművészetben, bár stílusjegyei
összetéveszthetetlenül felismerhetők az egyes alkotásokon. A
festészeti szecessziót a növényi jellegű stilizáltság jellemzi, mely
alapján kapcsolatba hozzák az orientális művészetekkel. Lokál
színeket használnak a művészek, amely azt jelenti, hogy a tárgyak
saját helyi színét a fény és árnyékviszonyok nem befolyásolják. A
szecesszió vonalkultuszából is következően a felületeket erős
kontúrok veszik körül, melyek erős érzelmeket, intellektualitást
sugároznak.
A
szecessziós művészek közé sorolja sok művészettörténész a norvég
Edvard Much-ot is, akinek a legismertebb képe a „Sikoly”.
Vonalvezetése, erős érzelmi töltése miatt nemcsak a szecessziós,
hanem az expresszionizmus is alkotói közé sorolható.
A
spanyol szecesszió legnagyobb építésze Antoni Gaudi
(1852-1926), akinek fő műve a barcellonai Sagra familia templom.
Nagyon nehéz az egyes alkotókat irányzatokhoz kapcsolni, így
megjegyezzük, hogy Gaudi organikus művészete forrásává vált a XX.
század elejének néhány irányzatának is. Dali például a szürrealizmus
előfutárának, mesterének tekintette Gaudit.
Kiemelkedő művész a holland Jan Toorp (1858 -1928), aki
egyaránt tekinthető szecessziós és szimbolista alkotónak. Hullámos
hajkoronájú, erotikus nőalakjajai már Toulouse Lautrec és később,
Mucha és Klimt allegorikus figuráin is megjelennek.
Alfons Mucha (1860- 1939) a cseh szecesszió és egyben az
egyetemes művészettörténet kiemelkedő mestere: festő, szobrász,
grafikus. Művészetére jellemző a műfajok gazdagsága. Eredetiségével,
ugyanakkor páratlan rajztehetségével az alkalmazott grafikát
kiemelte a másodlagos művészetek sorából.
Pályakezdőként a prágai akadémia visszautasította munkáit. 1885-
1887 között az akadémikus művészet fellegvárában, Münchenben
képezte tovább magát, melyet a modernebb elveket és módszereket
valló párizsi Julian akadémián folytatott. Pályája kezdetén sok
nélkülözés jutott osztályrészül a művésznek, többek közt Gauguinnel
is dolgozott egy műteremben. Ekkor könyvillusztrációkból élt.
Az igazi elismerést, a közönség szeretetét, a párizsi Szalon díját
(1894) plakátjaival szerezte meg. A kor zseniális színésznőjének,
Sarah Bernhardtnak tervezett plakátokat, melyek oly népszerűvé
váltak, hogy a párizsiak a plakátokat megjelenésükkor leszedték,
csodálták. A Kaméliás hölgy (1896), Gismonda (1895), de az Évszakok,
Drágakövek, Napszakok, Gyümölcsök című alkotásai művészetének
csúcsait jelzik.
Mucha megteremti a belle epoque szépségideálját, mely halk erotikát,
fenségességet, az örök szépséget hirdetik. 1901- ben megkapta a
francia Becsület- rendet. Művészete előtt hódol Amerika is, ahol
1904-ben a New York Sunday a világ legnagyobb art nouveau művészének
nevezte, mikor vándorkiállításokat rendezett New Yorkban,
Philadelphiában, Chichagóban és az Amerikai Képzőművészeti Akadémia
meghívott mestere volt(1904- 1906).
Az európai szecesszió másik zseniális művésze az osztrák Gustav
Klimt volt (1862- 1918). Bécs az európai kulturális élet
fellegvára volt. A századfordulós Bécs olyan szellemi nagyságok
nevével jellemezhető, mint Freud, Wittgenstein, Otto Wagner, Gustav
Mahler, Arnold Schönberg, Adolf Loose, Rainer Maria Rilke, Robert
Musil, Karl Kraus. Itt jelenik meg a bécsi szecessziós művészek
folyóirata, a Ver Sacrum. Itt épül a Wiener Secession háza
(tervezője Maria Olbricht), ahol 1898 és 1905 között 23 kiállítást
rendeznek az impresszionista, szimbolista és a szecessziós művészek
alkotásaiból.
Korai művei zsánerszerű történelmi képek, amelyek a bécsi
nagypolgárság és a freudisták körében nagy népszerűségre tesznek
szert. Mások kevésbé lelkesek és pornográfiával vádolják.
Portréi sík, arany háttérrel festett dekoratív művek. Ebben szerepe
lehetett annak, hogy atyai örökségként hozta magával az
ötvösmesterséget, de minden bizonnyal az aranynak, mint a
művészetekben hagyományosan alkalmazott anyagnak a transzcendentális
jelentése is különleges jelentést hordozott.
Klimt vizuális nyelve Freud tudatalattijával rokon. Témái a
századfordulón a művészetekben erős hangsúlyt kapó női - férfi
ellentétet ábrázolják rendkívüli intuícióval és Klimt esetében
zseniális tehetséggel. Klimt megteremti a végzet asszonyának
archetípusát, amelyek az örök nőiség- asszonyiság, a végzetet hozó
vamp alakjain át nagyon széles skálán mozognak; legyen az
szakralitást sugárzó kompozíció, vagy profán, ami azért Klimt
esetében mindig egy téren és időn kívül álló minőséget jelent.
Klimt gazdag életművéből két emblematikus, ismert képet emelek ki.
Egyik a Judit I- II.(1901) a másik a Csók (1907- 1908) című
alkotása. Ez utóbbiban a kompozíció az örök Ádám és Éva közötti
feszültséget, az eggyé forrottságot, izzásokat, vonzásokat és
taszításokat, az időtlenségben a percnyi teljességet élhetjük meg a
képet szemlélve.
A
német szecesszió kiemelkedő művésze, a művészeti élet iránytója
Max Liebmann (1847 -1935). Jómódú zsidó polgári család sarja. A
berlini egyetemen jogot és filozófiát hallgatott, majd a festői
hivatást választva a weimari képzőművészeti akadémián folytatta
tanulmányait. Ezt 1869 - ben a párizsi és hollandiai tanulmányutak
követték.
1874- ben a barbizoni festőiskolába látogat. Nagy elismeréssel szól
Munkácsy és Paál László művészetéről.
1875-1876- ban több alkalommal hosszabb időt tölt Hollandiában.
Frans Hals műveket másol, magába szívja a holland táj szépségét,
tanulmányozza a nagy klasszikusokat.
1878- ban először jár Olaszországban, amely erős hatást gyakorol
művészetére. Különösen Carpaccio és Bellini művei érdeklik, de a
mediterrán színvilág, tematika is magával ragadja.
Max Liebermann a korai impresszionista korszaka után a weimari
szecesszió vezető egyénisége, művésze lett. Sokoldalú művész:
festményei, grafikái, plakátjai, litográfiái nagy hírnevet és
tekintélyt szereztek neki.
1920- tól a porosz művészeti akadémia elnöke 1933- ig, a náci
hatalomra jutásig. Ettől az időtől kezdve zsidó művészek nem
állíthattak ki, 1933. májusában nyilvánosan elégették a zsidó
szerzők műveit. Liebermann ekkor lemondott akadémiai tisztéről.
Kifinomult érzékű műgyűjtő is volt, elsősorban a francia
impresszionisták képeiből állította össze rendkívül értékes
kollekcióját. Villája, műterme a Wannsee - tónál volt. Az a Wannsee,
amely az európai zsidóság sorát megpecsételte, a konferencia
színhelye csupán pár száz méterre található a Liebermann villától,
amely ma múzeum.
A
magyar szecesszió mesteri között ki kell emelnünk, de nemcsak ide
sorolva, Rippl- Rónai József és Vaszary János
művészetét. Olyan irányzatokhoz nem sorolható magányos művészek,
mint Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos
művészete szintén mutat szecessziós jegyeket. Szimbolizmusuk és a
szecesszió szétválasztása művészetükben igen nehéz feladatot jelent,
de véleményem szerint ilyen jellegű analitikus vizsgálat e
remekműveknél szükségtelen.
Új építész generáció jelentkezik a múlt század fordulóján, s az
épülő fővárosnak, de a vidéknek is egész sor szecessziós épületet
terveznek. Ezt az új építésznemzedéket Lechner Ödön, Lajta Béla,
Kozma Lajos, Kós Károly, Márkus Géza, Jakab Dezső, Komor Marcell
nevei fémjelzik.
1901- ben alakult a gödöllői iskola, művésztelep, amely a
magyar szecesszió központja volt. Művészeti csoportosulásuk az angol
preraffaellitákhoz kapcsolható, mégis egy sajátosan magyar
szecessziós jellemzőket, eszméket és művészi gyakorlatot jelentenek
művészettörténetileg.
A
gödöllői iskola célja az volt, hogy létrehozzanak egy egységes
képző- és iparművészeti stílust. A mindennapi tárgyak művészivé
alakítása, hogy az artisztikum hétköznapi jelenléte olyan új
minőséget hozzon lére, amely a modern ember életének meghatározó
részévé kell, hogy váljon, céljuk volt.
Formanyelvükre a magyar nép ősi motívumkincsének összegyűjtése,
annak magas fokú alkalmazása jellemző. Romantikus idealizmus tartja
őket az iskola keretein belül, mely megnyilvánul abban is, hogy
tolsztoji életelveket követnek. Elsődleges értékként a családot, az
otthon szeretetét és a keresztény eszmeiséget, a mindennapi
valóságot átjáró artisztikumot tartják fontosnak. A gödöllői
művésztelep állami támogatással jön létre, jelentős szobrásziskolája
és szőnyeg és gobelinszövő műhelye működött. Alapító mestere
Körösfői- Krisch Aladár és Nagy Sándor.
Történelmi festészetük jelentős, emellett tematikusan a nő, az anya
és a madonna, a testiség szellemivé szublimálása jelenik meg a
programadó képeiken.(A jó kormányos, 1907.; A művészet forrása
1907.) Olyan összművészet megalkotásán fáradoztak, és értek el
kimagasló eredményeket, amely a képzőművészet és az iparművészet
egységét jelentik.
A
vázlatosan áttekintett, s általam kiválasztott szecessziós művészek,
és a szecesszió általános jellemzőinek bemutatása csak néhány
ecsetvonással járulhattak hozzá a múlt század fordulójának nagy
művészeti megújulásának bemutatásához. A szecesszió tehát csak
részben tudta megvalósítani az új, egységes összművészetet, de
sokszínűségével, magas fokú artisztikumával, olykor különlegesen
egzotikusnak tűnő világával az alkotószellem diadalát hirdeti. A
századforduló nagy szellemi felpezsdülésében új területek
meghódításával, az individuum felszabadításával, újfajta
szemlélettel és a művészi kifejezés abszolút értékeinek a
hangsúlyozásával előkészíti a XX. század elejének avantgard
irányzatait.