Dr. Egri Oszkár 
főiskolai docens
a MAZSIHISZ jogi képviselője
A személyiségi jog a zsidó vallás tükrében

Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VII. Nemzetközi Tanácskozásán, melynek címe: "Találkozások..." volt. (Debrecen, 2005. május 27- 29.)

Bevezetés

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!


Előadásomat azzal kell kezdenem, hogy aki szigorú értelemben vett jogtechnikai értelmezést vár a tárggyal kapcsolatban, kissé csalódni fog, mivel előadásomnak elsősorban nem a jelenlegi jogi helyzet ismertetése a célja, hanem a személyiségi jog terén a változások kezdeményezése, az ősi erkölcs, hit és törvény alapján.

Ezt alátámasztja az is, hogy semmit nem lehet és nem is érdemes "idem per idem" önmagával magyarázni, ezért szükségessé válhat, hogy az állam- és jogtudomány, mint társadalomtudomány más tudományágtól - például a filozófiától is - segítséget kapjon a változáshoz, a fejlődéshez.

Amint azt a Szentírásban megjelenő almafa is példázza, amely előbb hoz virágot, és csak aztán hajt levelet, és amint imáinkban is a sorrend az, hogy: megcselekedjük és meghallgatjuk.

Előbb van hát erkölcs - legyen az autonóm vagy heteronóm - és csak aztán a vallás.
A jog pedig a már szinte közhelyes definíció szerint nem más, mint erkölcsi minimum.

Ha ezt tisztáztuk, ám lássuk, hogy is állunk a személyiség, az emberi méltóság védelmével erkölcs, vallás és jog talaján.

Az ember megalkuvásra hajló természeténél fogva könnyen válik felszínessé, amely alatt önzése búvik meg, és ezzel lényegében önmaga ellentétévé fajulhat.

Forrongó időkben, politikailag izgatott korokban nem tanácsos a cselekvést a hangulatra bízni, ami kegyetlenkedésekre, túlzásokra, igazságtalanságokra, törvénytiprásra és a bűnös cselekedetek ámító, elméleti önigazolására vezet, és az igazságos törvény tiszteletét kiküszöböli, holott a törvény helyes irányvonalat ad, és ha mindenkor, úgy nyugtalan időben fokozott mértékben van az ember erkölcsiségének a törvény támaszára és mértékére szüksége.

Ezért is becsülte meg mindenkor vallásos felfogásunk a törvényt annál is inkább, mert a bibliai törvény már eredeténél fogva is méltó arra, hogy az a legnagyobb mértékben megbecsülést kapjon.

*

A Mózes által elhozott és kihirdetett tíz ige érdekes módon túlnyomó többségében a személyekre vonatkozó, elsősorban személyiségi jogi és annak védelmét célzó szabályokat tartalmaz.

Nem azért, mintha az ókorban fejletlenebb tulajdonviszonyok lettek volna, hanem mert ott és abban a helyzetben jól és világosan került felmérésre elsősorban a személynek, a közösség összetartásának, az ember és a család méltóságának van mindenek felett jelentősége, és csak azután lehet vagy érdemes a vagyoni viszonyokról beszélni, azokat szabályozni.

Ettől a talpkőtől kiindulva hová jutottunk mára?

A magyar Polgári Törvénykönyv - de ebben, tendenciájában bármely más ország hasonló törvénykönyve sem kivétel - összesen 687 §-ából a személyiségi joggal, illetve annak védelmével mindösszesen 12 § foglalkozik.

De magával, a személyekkel, mibenlétükkel, jog- és cselekvőképességükkel kapcsolatban is csak közel 60 § tartalmaz szabályokat.

Azért ezt hozom fel példának, mivel az emberi joggal, vagy állampolgári joggal foglalkozó nemzetközi szerződések vagy alkotmányok csak általános és elvont, a hétköznapok gyakorlatában nehezen érvényesíthető, inkább elméleti jellegű szabályokat tartalmaznak, a Polgári Törvénykönyv az, amely végül is ezek alapján konkrétumokat megfogalmaz.
Ha minden szabályosan zajlik, akkor a törvények mind-mind visszavezethetők az Alkotmányra. Ekkor alkotmányos helyzetről beszélünk. Előállhat azonban, hogy az Alkotmányban megfogalmazott magasztos elvek gyakorlatban való leképezése nem megfelelő, az ott rögzített elvont és általános megfogalmazások - megfelelő reparációs lehetőség vagy szankció hiányában - kicsorbulnak a gyakorlat próbáján. Ekkor azonban nemigen mondják, hogy nem alkotmányos a helyzet. Sőt! Az elméleti tudósok nagyvonalúan megmosolyogják erőfeszítéseinket, "a gyűlöletbeszéd körüli cirkuszról" beszélnek, örvendve azon, hogy a törvény zátonyra futott, miközben egyikük-másikuk az egyik legmagasabb közéleti méltóság elnyerésére kacsintgat. Őket is megértem, hiszen könnyű az elmélet elefántcsont tornyából, a többség erejével hátuk mögött lesöpörni az aggodalmaskodókat. Sajnos, a történelmet nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni. A személyiségi jog, az ember méltósága és biztonsága, a nyugodt élethez való joga fontosabb mindennél.

Látható azonban, hogy mára a mózesi törvényekhez képest a trend megfordult.

Míg annak idején, ott a szabályok túlnyomó többsége a személyekre vonatkozott, addig a mai Polgári Törvénykönyv szabályainak túlnyomó többsége vagyoni jellegű, és csak kb. 10 % foglalkozik a személyekkel.

Fenntartható-e a mai viszonyok között a közelmúlt történelmi drámái és tragédiái után ez az arány?

Vajon nem egy újkori bálványimádásnak egy terjedelmes aranyborjú körültáncolásának vagyunk-e tanúi, részesei?

Meggyőződésem, hogy utódaink biztos jövőjének érdekében ezen változtatni kell.

Honnan is indultunk?

Imperatív és tiltó parancsok párosultak az azok megszegéséből következő szankciókkal, és ezek megvalósításában szorosan együttműködött az erkölcs, a vallás és a jog.

A Tíz Ige (Tízparancsolat) egyszerű, de tárgyában és szövegének stílusában is az Ókornak páratlanul szép törvénygyűjteménye, amelyet a legújabb bibliakritikai irány is Mózesnek tulajdonít.

Tartalmaz Istenre és emberekre vonatkozó, a társadalmi élet alapjait biztosító, mégpedig nem csak Izraelre, hanem az egész emberiségre alkalmazható törvényeket.


Jellemző, hogy például a szülők iránti tiszteletet nem a társadalmi, hanem az Istenre vonatkozó első részben tárgyalja.

Én, az Örökkévaló vagyok a te Istened, kiegészítője tehát a hatodik. Ne ölj.

Mert a gyilkos véres tettével megtagadja Istent, aki a maga képmására teremtette, magához hasonlónak tartja az embert.

Ne legyen neked más Istened, egy sorban áll ezzel: Ne paráználkodj.

Isten mellett bálványistent imádni merő paráználkodás.

Ne esküdj hamisságra, és Ne lopj között a kapcsolat az, hogy aki lop, végül hamis esküvésre is vetemedik.

Emlékezz meg a szombatról, igével szemben áll: Ne tégy hamis tanúságot.

A szombat ugyanis tanúságtétel a teremtés mellett, ennek megszegése hamis tanúzás volna.

Tiszteld atyádat és anyádat, ige kiegészítője: Ne vágyakozzál felebarátod nejére, mert aki ilyen bűnös vágyak után indul, végül olyan gyermekeknek ad életet, kik saját szüleiket nem képesek tisztelni.

Egy másik Midrás szerint az angyalok vissza akarták tartani a Tíz Igét az emberiségtől, de Mózes így érvelt ellenük, Vajon mire való volna az e mennyei népségnek?

Ne esküdj hamisan - hát üzérkednek ezek?

Tiszteld atyádat és anyádat. Hát van ezeknek atyjuk, anyjuk stb.


Ismét más alkalommal úgy szól a Midrás, hogy Isten az egész világnak szánta a Tíz Igét, de egyik nép azért nem fogadta el, mivel nem tudott ellenállni a lopás vágyának, egy másik pedig fajilag az öldöklésre volt predesztinálva, csak Izrael volt az, ki mindvégig hallgatta a súlyos törvényeket és azzal felelt: megcselekedjük és meghallgatjuk.

A mai törvények azonban mintha egy kicsit jog, erkölcs és vallás diszharmóniáját mutatnák.

Nemigen találkozunk imperatív, vagy tiltó paranccsal, inkább csak utólag lehet egy-egy szankció, vagy reparáció kilátásba helyezéséből nagy nehezen visszakövetkeztetni, mi is lenne a helyes és követendő magatartás.

A gyakorlati tapasztalat azonban azt mutatja, mintha ez sokaknak nem lenne elegendő sem útmutatásában, sem visszatartó erejében.

A jogi szabályozás csak nehézkesen és megkésve követi a grammatikai fejlődést, igen nehéz megfelelő definíciókat alkotni, és ezzel sokan - végül is az általános életminőség rovására - gyakran visszaélnek.

Vajon nem egy újkori bálványimádásnak egy terjedelmes aranyborjú körültáncolásának vagyunk-e tanúi, részesei?

*

Mielőtt opponenseim azzal támadnának nekem: mit akar itt ez az ember, csak nem a tálió, a vérbosszú szabályait sírja vissza, mindenkit megnyugtathatok, erről szó sincs.

Sőt! Meggyőződésem, hogy inkább a polgári jog személyiségi jogvédelmi részének kiterjesztésével kell az emberi méltóság megtartása érdekében küzdenünk a büntetés csak kivételes lehet.

Hogy a Szentírásból vett példával éljek: A javíthatatlan lázadó és engedetlen, megromlott, tékozló fiú szigorú büntetését oly körmönfont feltételekhez kötötték, amelyeknek egybeesése csak egészen ritka, kivételes eset lehetett.

Fő szempont a kímélet és az emberszeretet volt.

Mivel a büntető hatalom gyakorlása csak igen kivételes lehet, és a büntetések kiszabásának és alkalmazásának nagy részét Istennek tartjuk fenn, éppen ezért tartom hát szükségesnek a személyiségi jogra vonatkozó polgári jogszabályok kiteljesítését.

Ha már ezredévek óta rögzíti a Szentírás a felebaráti szeretetet, felebarátunk személyének és jogainak védelmét, becsületének tiszteletben tartását, ha már a talmudi etika részletesen kinyilvánítja felebarátunk hitének tiszteletben tartását és szenvedéseinek enyhítését, és ha már a vallás megköveteli a munka tiszteletét, az igazságszeretetet, a szerénységet és az emberek közötti összeférést, valamint a haza üdvének biztosítását, akkor talán nem szerénytelenség elvárni, sőt kikövetelni, hogy a magyar Polgári Törvénykönyv ezekkel összhangban úgy szabályozza a személyiségi jog védelmét és az ember méltóságát, hogy senki ne gyalázhassa meg büntetlenül embertársát hite, vallása, felekezete vagy más véleménye miatt, senkinek ne legyen joga felsőbbrendűként ünnepeltetni magát vagy alsóbbrendűként kezelni másokat erőszakkal vagy fenyegetéssel, mert egyikünket sem azért szülte az édesanyánk, hogy mások agresszivitása miatt megtagadjuk önmagunkat, identitásunkat, gondolatainkat, nézeteinket, és ne élhessük kiteljesedett emberként saját életünket.

*

Engedjék meg, hogy az eddig elmondottakat egy, talán még napjainkban is aktuális példával illusztráljam, amely - akár mondanivalójában, akár megítélésében - egyidejűleg vegyíti a jog, erkölcs és a vallás elemeit, összefüggéseit, bemutatva mily nehéz is ezek elhatárolása, az elhatárolás problematikája.



Nem másról van szó, mint az oly nagy vihart kavart filmnek, Mel Gibson Passiójának mondanivalójáról, és a találgatásokról: vajon mi is lehetett - persze az anyagi hasznon túl - a film létrehozásának a célja.

A bemutató óta sokan sokféleképpen vélekedtek a filmről, amely látszólag a primer érzelmekre hatott.

Ennek következtében a szemlélők többsége veszélyesnek ítélte. Voltak, akik kifejezetten antiszemitának, lázítónak tartották, sokan pedig különböző atrocitásoktól féltek.

Többször is megnéztem a filmet, mivel a látottak, a magyarázatok és a különböző álláspontok nem nyugtattak meg.

Nem ismertem eléggé az alkotókat, habitusukat, szándékukat, ugyanakkor a látottak alapján a sokak által levont következtetések sem győztek meg.

Így gondolkodtam hát a filmen éjszakáról éjszakára, míg az álmatlanság végül is meghozta a megoldást.

*

Kutatva az ősi filozófiai magyarázatok közt kezembe akadt Maimonidész filozófiája és az őt korban megelőző Jehuda Halévi filozófiai fejtegetése, amely annakidején nagy hatással volt Maimonidészre is.

Mi is lehet hát ez a magyarázat, amely választ ad talán a filmben feszegetett kérdésre is?

A költő, Jehuda Halévi mélyen vallásos kedélye annak idején - a kora középkor kezdetén - az ellen lázadt fel, hogy a hűvös spekulációt fölé rendeljék az eleven hit hatalmának.

Aki hitet tesz a Tóra isteni volta mellett, anélkül, hogy értelmével sokat okoskodna ezen, az ő szemében magasabban állt, mint aki átadta magát mindennemű okoskodásoknak és spekulációknak.

Számára a "legmagasabb fokozat" - eltérően Maimonidésztől és a többi zsidó vallásfilozófustól - nem a spekulációval elért megismerés, hanem a spekuláció nélküli hit.

A kinyilatkoztatás hívője Istent nem csupán a megismerés céljáért keresi, hanem más magas célokért is, míg a filozófus csak azért, hogy helyesen definiálja magának, ugyanúgy, ahogyan pl. a Föld helyes definíciójára is törekszik.

Ábrahám Istene (JHVH) tökéletesen különbözik számára Arisztotelész Istenétől (Elohim). A lélek Ábrahám Istene után vágyódik az érzés és a szemlélet szárnyán.

Arisztotelész Istene a spekuláció terméke.

Az ábrahámi istenkép azt, akit láthat, a szeretetből történő áldozatra, a vértanúhalálra indítja; az arisztotelészi spekuláció csupán annyit bizonyít, hogy az Isten iránti tisztelet az ember kötelessége, de csak addig, amíg nem okoz kárt neki, és nem válik kényelmetlenné.

Szerintem tehát ez az a határvonal, és ez az az istenkép láttatás, amely a Passió film készítőit is vezethette, és amellyel felekezeti munkánk során nap, mint nap mi is találkozhatunk.

Hiszen pontosan látjuk a hívek azon kicsi csoportját, akik valóban az önfeláldozásig hisznek Istenben, és ebből a magból kiindulva egyre szélesebb köröket találhatunk, akik mindössze a spekulatív istenhit képviselői, míg eljutunk a legszélső esetig, amikor valakinél az istenhit csak odáig terjed, hogy egy számára negatív eseménynél végül is felkiált: "Jaj Istenem!"


Tiszteletben tartva azok véleményét, akik a filmről az előzőekben említett negatív véleménnyel, vagy primer érzelmekkel szóltak, én - megismervén a most elmondott filozófiai elhatárolást - arra a pozitív álláspontra helyezkednék, hogy a film készítőinek szándéka talán az volt, hogy sokakat vezessenek vissza az ábrahámi istenképhez, a szeretetből történő áldozathoz, és a spekulatív hitvallástól sokakat hozzanak vissza az elmélyültebb istenhithez.

Hiszen a vallás úgy segít, és azt az emberi társadalomra nézve nélkülözhetetlen műveletet végzi, hogy az embert áldozathozatalra készteti ott is, ahol a természetes érzés fölmondja a szolgálatot.

Ám amiképp Jehuda Halévi sem kerülhette el, elvi spekulációellenes álláspontja ellenére, hogy utánamenjen a korabeli filozófiából adódó problémáknak, és hogy spekulatív gondolkodóként is állást foglaljon velük kapcsolatban, úgy nála is bukkanunk olyasmire, ami nem maradt egészen hatástalan Maimonidész filozófiai nézeteire.

Különösen sok érintkezési pont akad kettejük tanítása között az isteni attribútumokról.

Ugyanattól a tendenciától vezettetve, hogy Istentől távol tartsanak mindent, ami őt a testiség területére vonná alá, vagy bármilyen szenvedő állapotot és változást tulajdonítana neki, mindketten azt tanítják, hogy egyfelől szeretet és könyörület, másfelől harag és bosszú mit sem mondanak Isten lényegéről, hanem csupán az Istentől eredő hatásokat jelölik, amelyeket - ha emberektől származnak - ezekre az őnáluk meglévő bizonyos affekciókhoz és kedélymozgásokhoz kötődő tulajdonságokra kell visszavezetni.

Ez a példa is mutathatja hát, milyen áthatások vannak erkölcs és vallás, illetve az egyes, ennél is komolyabban megítélendő magatartásformák személyiségi jogi normává emelése között.

*

Felvetődik hát a kérdés: az elmúlt ezredévek harcai, népirtásai és jogfosztásai vajon azt indokolják-e, hogy - a mózesi, és többségében személyiségi jogot érintő imperatív és tiltó rendelkezések formálódása, deformálódása és feloldódása után - elegendőek-e ma azok a személyiségi jogvédelmi szabályok, amelyek jobbára csak megvalósult jogsértések esetleges nehézkes reparálásával, néha szankcionálásával, jobbára csak látszólagos védelemben részesítik a személyt.

Nem volna-e indokolt itt is, a szomorú tapasztalatok birtokában - ha átvitt értelemben is - kicsit visszakanyarodni az ábrahámi istenképhez, visszaadva ezáltal az ember valódi értékeit, méltóságát.

Hiszen a vagyoni szabályozások korunkban meglévő túltengése mit sem ér, ha maga az ember nem érzi személyének méltóságát, védelmét, és emberi mivolta, akár puszta léte is fenyegetett.

A bizonytalanság rosszkedvűvé tesz, és félelmet szül, a félelem pedig gyűlöletet.

A tíz ige, amelyet Moshe Rabbénu hozott el nekünk örökre, kőbe vésve: állandó.

A Polgári Törvénykönyv - amelynek reformján most munkálkodnak a tudós jogalkotók - azonban remélhetőleg módosul, és a személyiség jogi védelme, az ember méltósága primátust kap, - visszanyerve elsőségét és fontosságát - nyomatékosan és hangsúlyosan kerül megfogalmazásra többfajta jogi eszköz felhasználásával.

Ez lehet csak a záloga biztonságos és nyugodt, jókedvű hétköznapjainknak, ünnepeinknek és annak, hogy a társadalom az erkölcs és a vallás kiszélesedő alapjaira támaszkodva hosszú távon is a demokratikus jogfejlődést támogassa.