Elhangzott a Hommage á Israel c., Izrael Állam megalakulásának 60.
évfordulója alkalmából tartott tudományos konferencián (Budapest, 2008.
május 13 - 14.)
Tisztelt Hölgyeim
és Uraim!
Előadásom tárgya, Jom há-’Ácmá’utra való emlékezéssel, Jom
há-’Ácmá’uton való elmélkedéssel, a kiválasztottság, vagyis az
Örökkévaló által kiválasztott nép, a választott nép, Izrael
népe, a zsidó nép. A "Választott Nép". Általában így nevezik
Izrael népét és így nevezi az saját magát is, kifejezve azt a
gondolatot, hogy a zsidó nép különleges és máshoz nem
hasonlítható kapcsolatban áll Teremtőjével, mindenek urával, az
Egyetlen Örökkévalóval, mindannyiunk Istenével. Ez az elgondolás
egy központi eszmét fejez ki, amely végighúzódik a zsidó
történelem, az egész emberiség története hosszú, végeláthatatlan
folyamatán, és ez az eszme mélyen gyökerezik a T'nách, vagyis a
Héber Biblia alapvető koncepciójában. Hozzájárult a Talmud
formálódásához, a zsidóság filozófiájának, a zsidó
miszticizmusnak, vagyis a kabbalának fejlődéséhez és a zsidó
gondolkodás formálódásához, egészen a jelenkori judaizmus
kialakulásáig. Mindenekelőtt lássuk a kiválasztottság
gondolatának bibliai gyökereit. Jól tesszük, ha ezt a kérdést,
de más, régóta velünk élő kérdést, vagy eszmét is a grammatika
felől, a nyelvtanban található, valóban ősrégi gyökerek
segítségével közelítünk meg. Ennek alapján a 'bchr', vagyis a
"választást", a "kiválasztást" jelentő héber gyök
félreérthetetlenül fejezi ki a természetét és azt a módot,
amelyet Izrael népe és minden Bibliát olvasó ember csak egyféle
módon értelmezhet, vagyis úgy, hogy Izrael az Örökkévaló
akaratának megfelelően, az Ő népe. Ez a fogalom, szekuláris
jelentésén kívül, amelyre jó példa a B'résit, vagyis a Genesis
13. fejezetének 11. verse, amely példának okáért így kezdődik:
"Lót tehát a Jordán egész síkságát választotta magának, …" tehát
ilyen szekuláris jelentésén kívül arra is használatos volt, hogy
kifejezze azt, hogy az Örökkévaló kiválasztott egy embert,
egy személyt, vagy személyeket egy bizonyos feladat, vagy
szerepkör ellátására, mint például, kiválasztotta papjául, pl. a D'várim, vagyis a Deuteronomium 18. fejezet, 5. versében:
"Mert
kiválasztotta őt az Örökkévaló, a te Istened, törzseid közül,
hogy ott álljon szolgálatot végezni az Örökkévaló nevében.",
vagy Sámuel I. könyve, 2. fejezetének 28. versében, amely így
szól: "Kiválasztottam őt Magamnak mind az Izrael törzsei közül
papnak, hogy felmenjen oltáromra, hogy füstölögtessen
füstölőszert és viseljen éfodot előttem, s adtam atyád házának
Izrael fiainak mind a tűzáldozatait", vagy királyként Sámuel II.
könyve, 6. fejezetének 21. versében, amint Dávid szól Michálhoz,
Saul leányához: "Erre szólt Dávid Mikhálhoz: Az Örökkévaló színe
előtt a ki kiválasztott engem inkább, mint atyádat és egész
házát, engem rendelt fejedelemnek az Örökkévaló népe fölé,
Izrael fölé – ha játszadozom az Örökkévaló színe előtt […]",
vagy a Királyok I. könyve 8. fejezetének 16. verse: "[…] azon
nap óta, hogy kivezettem népemet, Izraelt, Egyiptomból, nem
választottam várost, mind az Izrael törzseiből, hogy házat
építsenek, hogy ott legyen a nevem, hanem választottam Dávidot,
hogy legyen Izrael, népem fölött."
Ezt az igetövet ugyancsak használják annak kifejezésére, hogy
kiválasztanak egy bizonyos helységet, annak egy pontját,
Szentély alapítására.
"Hanem azt a helyet, amelyet kiválaszt az Örökkévaló, a ti Istenetek a törzseitek közül, hogy odahelyezze Nevét, az Ő
székelyét, keressétek föl és oda menj.” Deuteronomium/D'várim
12. fejezet: 5. vers, ugyanez, ugyanitt, a 14., a 18., 21. és a
26. fejezetben.)
A kiválasztás eszméje akkor már széles körben el volt terjedve,
amikor a Deuteronomium, vagyis a D'várim könyve bevezette ezt a
teológiai alapfogalmat, a "kiválasztás" eszméjét, hogy értelmet
kifejező mondatokkal meg is magyarázza. Tulajdonképpen ez a
lényege a "szerződésnek", amely kifejezi az alapvető
kapcsolatot, amely Isten és Izrael népe között van és az egész
T'nách, illetve a zsidó Biblia egésze erről szól, ezt beszéli
el. Mindemellett a kortárs, a velünk élő kritikus tudomány
kifejtheti így is úgy is a választást, ennek ellenére létezik
számos megkérdőjelezhetetlen tény és elmélet, amelyek alapján
minden, különféle nézetet valló tudós egyetérthet azzal az
általános megállapítással, hogy minden a Bibliában előforduló
személyiség, a T'nách, a zsidó Biblia minden szerzője úgy véli,
hogy ez a kapcsolat, az ilyen fajta viszony, alapvető és
lényegbevágó. Ennek ellenére a viszony az Örökkévaló és Izrael
között sokkal szélesebb és sokrétűbb, mint ahogy azt a
"kiválasztás" fogalma, ez a szó és ez a tény jelzi, kifejezi. Ámosz próféta könyvében, a 3. fejezet 2. versében találjuk a
"jádá" magyarul: bensőségesen ismer, tud) ige-alakot a következő
mondatban: "Csak titeket ismertelek mind a föld nemzetségei
közül,
azért megbüntetem rajtatok
mind a ti bűneiteket." - Ez a mondat világosan utal erre a
különleges kapcsolatra. Ennek a versnek a második fele egyike a
klasszikus példáknak, amelyek nyomatékosan rámutatnak, hogy a
kiválasztás tana, ennek eszméje nem különleges előjogokat
jelent, hanem sokkal inkább különleges kötelességeket és nagyon
nagy, különleges felelősséget.
A Deuteronómium és az utána következő Korai Prófétai könyvek
(vagyis a Szifré há-N’viím Risoním) az Örökkévaló által
sugalmazott írói egy más teológiai értelmezését is felkÍnálják a
„szövetségkötés, a szerződés fenntartása” fogalmának, azaz
Izrael helyzetét, mint az Örökkévaló saját népéét, ami egy
szereteten alapuló isteni választás eredménye:
„Nem azért kedvelt és választott ki az Örökkévaló titeket, mert
számosabbak vagytok, mint más népek, hiszen ti a legkevesebben
vagytok mind a népek között; hanem, mivel szeret benneteket az
Örökkévaló és meg akarja tartani az esküt, amelyet őseiteknek
esküdött, azért vezetett ki az Örökkévaló erős kézzel és azért
váltott meg téged a rabszolgaság házából, Fáraónak, Egyiptom
királyának kezéből.” (Deuteronómium/D’várim 7. fejezet, 7-8.
verse.)
Az elmondottak szerint, az Örökkévaló, aki kiválasztotta
Izraelt, bármely más nemzetet is választhatott volna, minthogy
az egész földkerekség az Övé, Ő hozzá tartozik. A
Deuteronómiumnak és a Korai Prófétai könyveknek az Örökkévaló
által sugalmazott írói, valamint a Második J’sájá szerzője
kiemeli és hangsúlyozza Izrael Istenének mindenre kiterjedő,
egyetemes uralmát és ugyanakkor kiemeli Izrael kiválasztását.
Az ilyen módon kifejtett szerződési kapcsolat magával vonz
bizonyos kötelességeket is, ugyanúgy, ahogy a kiválasztott
egyének felelősek bizonyos kötelességek végrehajtásáért és
joggal megkívánják tőlük ezekkel a feladatokkal járó szerepkör
betöltését és a hozzá tartozó feladat elvégzését. Ily módon a
Genesis/B’résít 18. fejezet, 19. verse így hangzik:
„Mert megismertem őt azért, hogy ő parancsolja meg fiainak és
háza népének, ő utána, hogy kövessék az Örökkévaló útját,
cselekedjenek igazságot és jogot…”
Az isteni választás a kiválasztottól választ, a választás
tudatos elfogadását várja:
„Szólt a nép Józsuához: Nem, hanem az Örökkévalót fogjuk
szolgálni. Erre szólt Józsua a néphez: tanúk vagytok tenmagatok
ellen, hogy ti választottátok magatoknak az Örökkévalót, hogy őt
szolgáljátok. – Mondták: Tanúk!” (Józsua könyvének 24. fejezete,
a 22. vers.)
Izrael tehát kötelességet is kapott ezzel a választással:
„Azért, hogy megőrizzék törvényeit és tanait
megtartsák.”(Zsoltárok könyve, a 105. Zsoltár, 45. vers.)
Eltérően a világ nemzeteitől, akik nem imádják és nem tisztelik
az Örökkévalót, Izrael örömmel tanúja lehetett Cyrus, vagy
Kyrosz csodálatos győzelmeinek, amelyek már megtörténtek,
valamint éppen ezeknek hatásaként Izrael nem kevésbé csodás
helyreállításának (vagyis Izrael visszavezetésének hazájába
Babilóniából és a jeruzsálemi Templom újraépítésének) ami
hamarosan bekövetkezett. Izrael megfogja győzni a világ
nemzeteit arról, hogy csak egy mindenható Isten létezik, aki
képes arra, hogy az Őt követőket minden jóban részesítse és
részt vesz abban, hogy Izrael elplántálja az igaz vallás magvait
a világ népei között. Erről olvashatunk J’sájá könyvében, a 42.
fejezet, 4. versében: „Nem lankad el és nem törik meg, míg a
törvényt nem helyezi el a földön és tanítására nem várakoznak a
szigetek.” Az egész beszéd J’sájá könyve, 49. fejezetében
Izraelről szól, az Örökkévaló szolgájáról, és kövezi ki, mutatja
meg az utat a feladat teljesítéséhez, amire az Örökkévaló
jelölte ki, választotta ki Izrael népét, vagyis az Örökkévaló
mindenkit megváltó tanának, s következésképpen, tevékenységének
mindenhol, a világ népei között történő elterjesztésére. Erről
olvashatjuk J’sájá könyvében, a 49. fejezet, 6. versében:
Az Örökkévaló azt mondta: „csekély az, hogy nekem szolgám légy,
hogy föltámaszd Jákob törzseit és hogy Izraél megőrzöttjeit
visszatérítsed; tehát teszlek nemzetek világosságává, hogy
segítségem a föld végéig érjen!”
Ha összehasonlítjuk J’sájá már sokszor hivatkozott 49. fejezetét
Jirm’já 1, fejezetének 4. és a soron következő verseivel, akkor
a leglényegesebb különbségnek azt fogjuk találni, hogy ahol
Jirm’já önmagát a „nemzetek prófétájának” nevezi, abban az
értelemben, hogy a bekövetkező eseményeket ő fogja előre
jelezni, illetve bejelenteni. J’sájá szerint Izrael a „nemzetek
prófétája” abban az értelemben, hogy Izrael fogja a népek,
nemzetek közé elvinni a megváltás fényét (J’sájá könyvének 49.
fejezete, 6. vers.) A választásnak, mint feladatnak ez az
eszménye még ahhoz a tanításhoz is vezet, hogy Izrael a nemzetek
helyett magára vállalja a szenvedést. (J’sájá könyve, 53.
fejezet, 12. vers.)
Modern szemlélet. A 18. században létrejött zsidó felvilágosodás
mozgalma, a Hászkálá, és Nyugat Európa zsidóságának fokozatosan
bekövetkező politikai egyenjogúsítása kihívást jelentett és
egyben alaposan aláásta a zsidó választottság, az
egyedülállóság, a különlegesség eszméjét, közvetlenül és
közvetetten egyaránt. A „modern” és egyben kiemelkedő zsidó
entellektüellek legkorábbika, Moses Mendelssohn, úgy tekintette
a judaizmus intellektuális „töltetét”, mint ami egyenlő az „ész,
az okos okfejtés vallásával”, amelynek tanításai egybe hozhatók
a filozófiával. Arra a kérdésre, hogy „Miért maradunk zsidók?” –
azt válaszolta, hogy a zsidókat kiválasztották a történelem
során a szináj-hegyi kinyilatkoztatás alkalmával és ennek
folytán kötelességünk tartani magunkat ehhez a
kinyilatkoztatáshoz. (Ld. Leo Baeck: Von Moses Mendelssohn zu
Franz Rosenzweig, p. 23.) Nagy vonalakban ez az álláspont,
amelyet különféle módon magyaráztak, maradt a magától értetődő
és a kifejezett álláspontja a zsidó közösségnek. Ezen túlmenően,
az elméletet továbbfejlesztették, különösen a reform
irányzatokon belül. Ez hangsúlyozza a zsidók feladatát, amit az
Örökkévaló sajátos adományaként és különleges üzeneteként
kaptak, és amelyet viszont átadnak a világ nemzeteinek, - és
ebben a misszióban rejlik a kiválasztottság tudata és
végrehajtandó feladata.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
|