
Dr. Egri Oszkár
c. egyetemi docens
1953-ban született Budapesten. Héber neve:
Moshe Haim ben Eliezer haLevy.
Nagyapja, Dr. Ellenbogen Ignác sümegi főrabbiként, dédnagybátyja,
Dr. Reschofszky Artúr nagyatádi, abonyi, majd losonci főrabbiként
tevékenykedett. A család 27 tagja szenvedett mártírhalált a
holokausztban.
1971-ben szerzett gépésztechnikusi oklevelet, ezt követően műszaki
munkaterületen helyezkedett el.
1984-ben szerezte meg jogászdoktori diplomáját az Eötvös Lóránd
Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1987-ben szakjogászi
vizsgát tett.
Hosszú évekig dolgozott az Állami Számvevőszéknél és annak elődjénél
gazdasági és jogi szakértőként. Számos publikációt jelentetett meg
az állami ellenőrzési, számvevőszéki reform szükségességével és az
állami vagyonkezelés stratégiájával kapcsolatban.
1992-től az Állami Vagyonügynökségnél volt igazgatóhelyettes, majd
az Állami Vagyonkezelő Rt-nél lett adminisztratív
vezérigazgató-helyettes.
1995-től 1998-ig vezette a Hungária Vagyonkezelő Kft-t, amely
vagyonkezeléssel és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó társaság volt.
1998-tól önálló ügyvédi irodát alapított, amely főként polgári és
gazdasági ügyekkel foglalkozik.
1999-től lett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének és a
Budapesti Zsidó Hitközségnek a jogi képviselője. Ebben a
feladatkörében igyekszik mindent elkövetni a zsidóságot ért és érő
hátrányok kompenzálása érdekében. Emellett ellátta a szóvivői
feladatokat is 2005-ig. A BZSH Hegedűs Gyula utcai körzetének
elöljárója, majd 2009 decemberétől elnöke, tagja a MAZSIHISZ és a
BZSH képviselőtestületének.
Mint alapító tag részt vett a Füst Milán Szellemi Páholy munkájában.
Tagja az Országos Bűnmegelőzési Bizottságnak. Szerkesztő bizottsági
tagja a Stáció című vallási ismeretterjesztő magazinnak. 2008.
májusában az Országgyűlés négy éves időtartamra megválasztotta a
Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagjává.
Rendszeresen tart előadásokat a zsidóságot érintő jogi,
aktuálpolitikai kérdésekről, és aktívan részt vesz a zsidó
közéletben.
2006. június 1. óta az Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem - ahol
2002 óta jogi ismereteket oktat - c.főiskolai docense, 2009. június
1-től c. egyetemi docens.
|