|
Mosháv (falu) Émek Jezréel völgyében, 5
kilométerre Afula városától a Názáreti országút mellett. A "T'nuat
Hamoshavim" moshávok mozgalmához tartozik (Munkáspárt).
Neve az arab Tel el Adasz falu nevéből ered, amely a múltban a
mosháv szomszédságában létezett. Más változat szerint a bibliai
korban a mai mosháv közelében Iszáchár
törzs területén
létezett egy kis zsidó település Tel Adasim (Lencsék Dombja) néven.
A települést 1913-ban alapította Tel Adas néven a cionista védelmi
szervezet, a "Ha-Shomer" egylet. 1917-ben a csoport
felbomlott és a
nagy többség elhagyta a települést, 1918-ban csupán két család
maradt itt. 1921-ben egy nagyobb, kb. 50 fős magyar nyelvű
új olé (bevándorló) csoport érkezett Erdélyből, akik művelni kezdték
a földeket és rendbe hozták a település lakásait,
szociális épületeit, kutakat stb. és ami a legfontosabb: megőrizték
a települést.
A "lakhatási lehetőségek" alatt azokat a földbe vájt
lakásokat kell érteni, amelyek a török fennhatóság alatt épültek,
mivel akkor tiltott volt a kő-és téglaépület építése. 1923-ban a
Cionista Világszervezet Letelepedési Irodájának utasítására ezek a
bevándorlók (olék) elhagyták a települést és a környéken egy új
falut (moshávot) alapítottak Kefár Gideon-t. Ennek az erdélyi
csoportnak modern ortodox cionista irányzata volt és Kolozsvár
ortodox cionista főrabbijának, Moshe Smuél Glazner hívei és
tanítványai voltak. A csoport élén Lichtenstein Pinchász rabbi állt.
A cionista hatóságok nagy hibát követtek el a csoport Tel Adasimból Kefár Gideonba
történő áthelyezésével, mert ott az életfeltételek sokkal
nehezebbek voltak, nagy volt a vízhiány és a földeket termővé
kellett tenniük, ugyanúgy, mint az előző településen, amit el
kellett hagyniuk. Újabb nehéz évek vártak rájuk, szenvedéssel és
kínlódásokkal teli, de kitartással és rengeteg munkával
felülkerekedtek a nehézségeken.
Jobb lett volna, ha a magyar nyelvű csoport Tel Adasimban maradt
volna, mert az új helyen ismét meg kellett kűzdeniök a
körülményekkel is, meg a csoporton belüli Ugyan a csoport tagjai
között is voltak nézeteltérésekkel, de lehet, hogy
az erdélyi csoportot hátrányos megkülönböztetés érte a lengyel és orosz
származású zsidó csoporttal szemben? (Vagy a vallásos magyar
nyelvű csoport a vallástalan csoporttal szemben?)
Tel Adasimba 1923-ban 40 új család érkezett és a település "mosháv
ovdim" szövetkezeti falu lett. Sok nehézséggel kellett megküzdeniük.
Az 1929-30-as évben az elszaporodott egerek majdnem a termés egészét
elpusztították. Az 1948-as Függetlenségi Háborúig állandó támadás
érte őket a szomszédos arab falu Ikszál (Iksalu) részéről. A
támadások erejét mutatja, hogy Tel Adasimnak 70, míg az arab
Ikszálnak 500 lakosa volt. A település lakói nagy erőfeszítéssel és
óriási bravúrral védték lakhelyüket a létszámfölényben lévő
támadókkal szemben. Őrtornyokat építettek és kis titkos földalatti
fegyverraktárokat tartottak fenn.
Ma Tel Adasimnak 820 fő lakosa van. Területe 8500 dunám. A tagjainak
többsége mezőgazdasággal foglakozik, gabona- és zöldségtermelés,
olajbogyó- mandula ültetvények, virágok és fűszernövények
termesztése, tehenészet és baromfitenyésztés. A faluban egy
hidraulikus szerszámokat készítő gyár is működik. Turistáknak
szobákat adnak ki, vendéglátásból szerzik bevételüket. Többen a
falun kívül, mint bérmunkás keresik a megélhetését biztosító
jövedelmet. Építkezésekbe kezdtek, lakásokat, házakat építenek
bérbeadásra és eladásra. 2001-től 120 új család, többnyire
bevándorló költözött a faluba, akik a közösséghez tartoznak, de nem
tagjai a
szövetkezetnek. A település közvetlen közelében egy főiskola
működik, melynek diákjai a faluban bérelnek lakásokat.
Tel Adasimban van az EMEK egyik legrégebbi zsinagógája, a "Shucha".
A hírneves Rafa'el "Raful" Eitan (1929 - 2004), Tel
Adasimban született és tragikus halála után ott is temették el.
Vezérkari főnöke volt az izraeli védelmi erőknek (IDF) és később a
Knesszet, és az izraeli kormány tagja, földművelésügyi miniszter,
környezetvédelmi és miniszterelnök-helyettes tisztet töltött be.
Eliezer Slomovits
|