Vissza

Szántó T. Gábor: Lágermikulás

ANDRÁSBÓL ÁVRÓHOM LESZ
Avagy "a fokhagyma tovább bűzlik..."


Kevés zsidó író ír annyira egyértelműen zsidó könyveket, mint Szántó T. Gábor. Ritka, mint a fehér holló. Bár mióta, talán húsz éve, megírtam, röviden, a magyarországi zsidó írók zsidótárgyú műveinek antológiáját (sajnos csak héberül van meg), nem kevés hasonló mű jelent meg a Duna-Tisza közén - de sajnos majdnem mind apologetikus bocsánatkérés a szerző zsidó "származásáért". És tisztelet a ritka kivételnek.

Szántó minden novellája zsidó - nettó. Még azok is - nem több mint 1-2 - ahol valaki(ke)n ütni akar. Ezek, meglehet fölöslegesek, hiszen csak az abszolút vájtfülek értik kiről/miről van szó.

A legfontosabb és legmegrázóbb elbeszélés az első, a Szétszóratás, amely majdnem egyharmada a 250 oldalas könyvnek. Ennek én inkább Hazatérés címet adtam volna, de hát szerzője válogatja. Egy Holocaust utáni magyarországi zsidó (kommunista) család eltagadja fiától, hogy ő zsidók. 15 éves korában a fiú hazajön az iskolából és eldicsekszik apjának, hogy "barátjával közösen megkergették egy osztálytársukat, mert olyan irigy, stréber és különben is csak egy büdös zsidó..."

Az apa feldühödik, lángol a tekintete, és azt mondja fiának, hogy "nézzen jól a szemébe, mert itthon is láthat egy büdös zsidót, sőt ha anyja hazatér a munkájából, mindjárt kettőt is láthat".

Azután a gyerek felnő, eltemeti magában a jelenetet, Amikor nősülni készül, hossza habozás után bevallja barátnőjének, Anikónak, hogy ő zsidó. Meglepi, hogy Anikó azt mondja, tudta, majd édesanyját idézi: "most már értem, miért mondta mindig anyám, hogy vigyázni kell a zsidó férfiakkal, mert aki egyszer beléjük kóstolt, az egy életen át szeretni fogja a csokoládét..."

A családból csak a vidéki Jósua bácsi (most New-Yorkban) ellenezte Anikót. "Egy siksze a mi családunkban" - sziszegte fogai között. Azóta természetesen már elváltak, csak fiuk, András köti össze őket, meg az együtt töltött karácsonyesték.
Aztán András ösztöndíjjal a Brandeisi egyetemen tanul és a papa, elvetve sértettségét (méghogy siksze) felhívja Josua bácsit New-Yorkban és kéri, segítse fiát eligazodni Amerikában. A nagybácsi azonnal válaszol, szeretettel várja egyetlen élő unokaöccsét, a sikszet nem említi. András kimegy, tanul, unatkozik, nincs társasága, csömöre van, aztán valami rabbi (vagy inkább rábbáj) az egyetemen meghívja egy partira és lassan zsidó társaságba keveredik. Innen indul a meredek út a New-Yorki szatmári haszidokig. Otthagyja az egyetemet, jesivában tanul, mindenki kedves és előzékeny vele, mint egy hazajáró lélekkel. Utolsó levelét már, mint Ávrohom írja alá; körülmetéltette magát és betért, vallásos zsidó lett. Olyan lelkesen ír rabbijáról ("azt mondja, hogy minden zsidóban, még a légmegátalkodottban is, ott rejtőzik az isteni szikra"). New-Yorkban vallásos, "szatmári" családok olyan szeretettel fogadják őt, mintha családtag lenne.

Josh bácsiék "kissé liberálisabbak", mint amit ő a jesivában megszokott és ezért Ávróhom immár most nem eszik náluk, "bár Eszter néni kóser háztartást vezet".
Megnyugtatja apját, levele végén; nem kell aggódnia, mert "anyám iránt is megőrzöm a köteles tiszteletet", majd Josh bácsit idézve írja apjának, hogy a zsidóságot nem kell, nem is lehet el, illetve letagadni, mert "Der knobl schmekt noch vájter"; ha az ember nem is érzi önmagán (hogy zsidó) mások kiszagolják róla és nevetséges lesz...

Igen, drága elvtársak a "fokhagyma tovább bűzlik" és a gój szomszéd tudja ki a zsidó. Kár az erőlködésért.

* * *

Néhány gyenge - és fölösleges - holocaust sztorin túl, a névadó novella is érdekes, megkapó és szürreális, akárcsak a szappanok temetése. Normális emberek nem temetnek szappanokat, dehát mi olyan normálisak vagyunk, mint a kor, amelyben élünk. A Viva Travel nagyszájú idegenvezetőjének (ki nem ismer rá?) morbid humora, melyben folyvást kéri hogy "kérem, engedjék előre a Holocaust túlélőket!" meghogy a szállodából ne vigyenek semmit haza szuvenírnek, "ez a szálloda a hitközség elnökének tulajdonában áll" - vicces és szomorú egyszerre. Hogy mondta egyszer egy "okos" zsidó pesten: én kinevethetem magam, de másoknak nem engedem...

Az első, bevezető novella, a Szétszóratás után, hozzá kapcsolódva (bár a könyvben a 131. oldalon), a legmegrázóbb a Retúr, amelyben egy meghasonlott zsidó egyetemi tanár - volt rabbi - lidércnyomásos jelenét írja le Sz.T.G, olyan autentikusan mintha az illető rokona lenne. A prof.nak eszébe jut hogy nemsokára Jom Kippur. Ez nem hagy nyugtot neki. Az egyetemi könyvtárba megy, óvatosan, konspiránsan kiveszi a zsidó újságot (valamikor Új Életnek csúfolták), aztán elvonul a vécébe és ott "sietősen lapozgat" majd megtalálja, amit keres: a zsinagógai naptár az utolsó oldal jobb sarkában. Igen, megérzésében nem csalatkozik, itt vannak az őszi ünnepek. Kikeresi, mikor van Jom Kippur.

Sz.T.G. végigkíséri a prof. tépelődését. Valami felszakadt benne, valami megjelent lelke képernyőjén, amit rég el akart felejteni. Ros Hasana este kéri feleségét, nem volna-e otthon alma és egy kis méz, mert ilyenkor náluk... és az asszony, aki ezt ósdi babonaságnak titulálta, ment a spájzba és megkereste az agyagcsuprot, amelyben a mézet tartotta.

(Az asszony is zsidó volt, de olyan családból, amelyben "szülei csak a jó izlés okán nem tértek ki". Mindkettejüknek volt azelőtt családja, gyermekei, Holocaust stb., most nem kérdezik ki micsoda és "a múltat végképp eltöröljük")

A prof. Elhatározza, hogy még egyszer végigcsinálja Jom Kippurt, zsinagógába megy és böjtöl. Ezt csak vidéken teheti, ahol nem ismerik, ezért kitalál felesége számára egy küldetést, majd lemegy Miskolcra és majd ott ---

Aztán eszébe jutott kollegája és évfolyamtársa, akinek annakidején elmondta tépelődéseit, és azt hogy el akarja hagyni a maguk választotta ösvényt. Az nem beszélte sem le, sem rá. Te nem vagy Elisa és én nem vagyok rabbi Méir - mondta.

* * *

Nem mondom el, hogy telt a böjt Miskolcon. Tessék elolvasni a könyvet. Nem garantálom hogy nem fogja zavarba hozni az olvasót, hiszen, ahogy a New-Yorki jesiva vezető mondta András-Ávróhomnak, még a legmegátalkodottabb zsidó lelkében is ott rejtőzik az isteni szikra...

Naftali Kraus