Domán István:
Rettegés
Holokauszt-életek 2 |
Domán
István főrabbi, tanár a Zsidó Egyetemen, tudós ember s mind ezek mellett még
író is... Erről meggyőznek utóbbi években megjelent sikeres könyvei. Megírta
egy ma már hazánkban kivesző iskolatípus, a talmudiskolák rajzát, egy volt
növendék szemével, azután édesapja történetét és most saját hányattatásait a
XX. század derekának magyar valóságában. Múlt és Jövő kiadónál megjelent
művének címe stílszerűen Rettegés, alcíme Holokauszt-életek 2, de
tulajdonképpen egy kérdés is lehetne: Menni vagy maradni? Ez különben
Kőbányai János filozófikus hangvételű utószavának is a címe.A tapasztalatok
amelyeket életútja során szerez, különös tekintettel a némi szünetekkel de
lényegében folyamatosan elszenvedett sérelmekre és üldözésre bizony erősen
az előbbi döntésre hajlamosítanak.
Gyermekkorának eseményeivel kezdődik a könyv, tanulmányai jesivában és
gimnáziumban, miközben egyre sűrűsödnek a felhők a politikai égbolton. Kitör
a háború, de reméli, hogy megússza, e tévhitében a magyar zsidóság többsége
osztozik, 1944. március 19-én nem is hiszi el a németek bevonulását.
Munkaszolgálatra viszi, majd bujkál a szovjet csapatok megérkezéséig,
amelyet valóban felszabadulásnak érez. Kalandjai leírása nagyon
olvasmányossá teszi könyvének ezt a részét. Már nincs numerus clausus, bejut
az egyetemre, párhuzamosan a Rabbiképzőt is elvégzi, majd történelem –
földrajz szakosként a Tankönyvkiadóban dolgozik. Lektorként főleg a
„vonalas” történelem tankönyvek okoznak problémát . Kezdeti lelkesedése
egyre csökken, kettős életet él, mint annyi értelmiségi ezekben az években:
Tagjelölt a pártban, de ugyanakkor helyettesíti rabbi édesapját a
zsinagógában. Keresztmetszetét adja ennek az időszaknak, objektivitásra
törekszik, de zsidó szempontból figyeli az eseményeket, amelyek bizonyos
esetekben mint a kitelepítések, vagy az orvosper félreérthetetlenűl
antiszemita vonásokat mutatnak. Rengeteg nevet, eseményt említ, történeteket
mesél kellemes, könnyed stílusban s ez nagyon olvasmányossá teszi a könyvet.
Még pletykák felidézésére is van energiája, pl. Veres Péter valódi apjáról.
Pedig a leírt és megélt igazságtalanságok őt is érintik, gyakran forog
veszélyben, megbántják, fenyegetik.
Eljön 1956 ősze, sok minden tisztázódik, de ugyanakkor bizonyos dolgok
alaposan összekeverednek. Novemberben a főhős dönt: elhagyja
Magyarországot…Így fejeződik be önéletírása, amivel kíváncsivá teszi az
olvasót: hogy boldogul Nyugaton?
Reméljük nem marad adós a folytatással!
Róbert Péter |