Domán István:
Rettegés
Holokauszt-életek 2

Domán István főrabbi, tanár a Zsidó Egyetemen, tudós ember s mind ezek mellett még író is... Erről meggyőznek utóbbi években megjelent sikeres könyvei. Megírta egy ma már hazánkban kivesző iskolatípus, a talmudiskolák rajzát, egy volt növendék szemével, azután édesapja történetét és most saját hányattatásait a XX. század derekának magyar valóságában. Múlt és Jövő kiadónál megjelent művének címe stílszerűen Rettegés, alcíme Holokauszt-életek 2, de tulajdonképpen egy kérdés is lehetne: Menni vagy maradni? Ez különben Kőbányai János filozófikus hangvételű utószavának is a címe.A tapasztalatok amelyeket életútja során szerez, különös tekintettel a némi szünetekkel de lényegében folyamatosan elszenvedett sérelmekre és üldözésre bizony erősen az előbbi döntésre hajlamosítanak.

Gyermekkorának eseményeivel kezdődik a könyv, tanulmányai jesivában és gimnáziumban, miközben egyre sűrűsödnek a felhők a politikai égbolton. Kitör a háború, de reméli, hogy megússza, e tévhitében a magyar zsidóság többsége osztozik, 1944. március 19-én nem is hiszi el a németek bevonulását. Munkaszolgálatra viszi, majd bujkál a szovjet csapatok megérkezéséig, amelyet valóban felszabadulásnak érez. Kalandjai leírása nagyon olvasmányossá teszi könyvének ezt a részét. Már nincs numerus clausus, bejut az egyetemre, párhuzamosan a Rabbiképzőt is elvégzi, majd történelem – földrajz szakosként a Tankönyvkiadóban dolgozik. Lektorként főleg a „vonalas” történelem tankönyvek okoznak problémát . Kezdeti lelkesedése egyre csökken, kettős életet él, mint annyi értelmiségi ezekben az években: Tagjelölt a pártban, de ugyanakkor helyettesíti rabbi édesapját a zsinagógában. Keresztmetszetét adja ennek az időszaknak, objektivitásra törekszik, de zsidó szempontból figyeli az eseményeket, amelyek bizonyos esetekben mint a kitelepítések, vagy az orvosper félreérthetetlenűl antiszemita vonásokat mutatnak. Rengeteg nevet, eseményt említ, történeteket mesél kellemes, könnyed stílusban s ez nagyon olvasmányossá teszi a könyvet. Még pletykák felidézésére is van energiája, pl. Veres Péter valódi apjáról. Pedig a leírt és megélt igazságtalanságok őt is érintik, gyakran forog veszélyben, megbántják, fenyegetik.

Eljön 1956 ősze, sok minden tisztázódik, de ugyanakkor bizonyos dolgok alaposan összekeverednek. Novemberben a főhős dönt: elhagyja Magyarországot…Így fejeződik be önéletírása, amivel kíváncsivá teszi az olvasót: hogy boldogul Nyugaton?

Reméljük nem marad adós a folytatással!

Róbert Péter