Vissza

Tőkéczki László:
Vázsonyi Vilmos

Tőkéczki László történész Tisza Istvánról írt monográfiája után, hasonló címmel most a miniszterelnök politikai ellenfeléről, Vázsonyi Vilmosról jelentetett meg figyelemreméltó értékelést a XX. Század Intézet kiadásában.

Méltányos és indokolt ez, hiszen ők ugyanannak a kornak meghatározó történelmi személyiségei, és noha eszmeviláguk és tevékenységük szembeállította a két politikust, életművüknek voltak bizonyos érintkezési pontjai. A szerző elsősorban ezeket kutatja fel, de bemutatja Vázsonyi Vilmos egész közéleti munkásságát, amely még a "boldog békeidőkben" kezdődött és oly zaklatott korban folytatódott.

A vidéki rabbi ősök sarja nem volt buzgó templomlátogató, de fiatal korától kivette részét a hitközség életéből, egyik vezetője és győzelemre vivője volt a recepciós küzdelemnek, később vállalta és megpróbálta visszaverni az egyre erősödő antiszemita támadásokat.

Nem tér ki a könyv arra, hogy a zsidóság nem volt egységes támogatásában, e sorok írója látott olyan hitközségi körlevelet, amely Tisza István támogatására szólított fel, a héberbetűs szövegben latin betűkkel írva a szavazóknak javasolt Nemzeti Munkapárt elnevezést.

Vázsonyi urbánus alkat, még nyaralni is a Városligetbe járt, soha nem tudta mozgalmát vidéken kiépíteni. Nem volt munkásellenes, jó kapcsolatai voltak a szociáldemokrata vezetéssel. Nagy műveltséggel rendelkezett, verseket írt, beszédei (5 év alatt ezret tartott!) és műveinek szép stílusa ma is élvezetes olvasmány.

Magát demokratának, a "párbajképtelen tömeg" képviselőjének tartotta, a szervezett munkássággal szövetséges "dolgozó polgárság" vezető szerepét látta végcéljának. Ellene volt minden forradalomnak, felkelésnek, többek között az ilyenkor szinte óhatatlanul és törvényszerűen bekövetkező zsidó-ellenes atrocitások miatt. Szeretet, befogadás voltak vezéreszméi, de küzdött a hadsereg lefegyverzése ellen is, mert előre látta ennek végzetes következményeit.

Vázsonyi Vilmost nem becsülte meg eléggé kora és az utódok is keveset foglalkoztak politikai örökségével.

Tőkéczki nem annyira a vele foglalkozó néhány munkából, mint fennmaradt beszédeiből, írásaiból idéz - azokból viszont bőségesen, így ismertetve meg az olvasót egy nem eléggé méltatott, a polgárosodást a maga idejében megvalósítani próbáló politikai gondolkodóval. Sajnos a világháború, a forradalmak, a trianoni döntés előidézte helyzet nem kedvezett ennek a higgadt, letisztult gondolkozásmódnak.

A könyv - tudományos értéke mellett - nagy érdeme, hogy felhívja a figyelmet Vázsonyi Vilmosra és eszméire.

Az első zsidó vallású miniszter nevét egyesületek őrzik, emléktábla hirdeti emlékét - bár utcája nincs az általa annyira szeretett Budapesten. Tőkéczki könyve jó bevezetője és előkészítője lehetne Vázsonyi Vilmos halálának 2006-ban esedékes 80. évfordulójának!

Róbert Péter