Vázsonyi Vilmosné:
Egyszer volt...Emlékirat 1947-ből

A soha nem létezett, de annyira vágyott magyar polgári demokrácia legnagyobb harcosa volt Vázsonyi Vilmos, akinek idén volt - teljesen elhallgatott - 150 éves születési évfordulója. Legújabb, Vázsonyival foglalkozó munka özvegyének 1947-ben írott és a Fővárosi Levéltár által 2015-ben kiadott könyve...


Vázsonyi Vilmosné:
Egyszer volt...Emlékirat 1947-ből
BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA, 2015
240 oldal
ISMERTETŐ

 
Kőbányai János:
Izrael az új népvándorlás korában

Új könyvének (Izrael az új népvándorlás korában) alcíme is erre utal: Naplók, riportok, esszék, interjúk, 1984-2018. A 70. évfordulóra jelent meg és második felét ölei fel ennek a hét évtizednek. Egy állam történetében ez a nem egészen két emberöltő nem sok, de "Izrael más" - ahogy mondani szokták....


Kőbányai János:
Izrael az új népvándorlás korában
Múlt és Jövő Alapítvány, 2018
432 oldal
ISMERTETŐ

 
Szécsi József:
A héber nyelv revitalizációja

A nyelvészek a XIX. században már a holt nyelvek közé sorolták a héber nyelvet, amelyet csak a vallással kapcsolatban használnak. Nagyot változott azóta a helyzet! Egy ország népe beszéli anyanyelvként a Biblia nyelvét és milliók tanulták vagy tanulják szerte a világon.
Ezzel a csodával foglalkozik Szécsi József új könyve....


Szécsi József:
A héber nyelv revitalizációja
L Harmattan Könyvkiadó Kft., 2018
172 oldal
ISMERTETŐ

 
Szunyogh Szabolcs:
Magyar menóra.
Zsidó emlékhelyek Magyarországon

A Szunyogh Szabolcs új könyve nagy siker volt az idei könyvnapon. Sikerének magyarázata nem műfajában rejlik, hiszen a turizmus terjedésével egyre több útikönyv lát napvilágot és a zsidó-tárgyú művek reneszánsza sem új jelenség. Szerző túl lép ezeken a műfaji határokon, eseményeket, szociológiát ír, helytörténeten kívül országos képet ad múltról és jelenről...


Szunyogh Szabolcs:
Magyar menóra.
Zsidó emlékhelyek Magyarországon
Noran Libro Könyvkiadó Kft., 2018
436 oldal
ISMERTETŐ

 
Szerkesztő: Kaba Eszter
Háborús mindennapok-mindennapok háborúja

A könyv címe szerényen utal tartalmára, de aki kézbe veszi a testes kötetet hamar láthatja, hogy nem kizárólag sajtótörténeti munkával, netán szemelvénygyűjteménnyel van dolga. Mintegy felét tematikusan csoportosított tanulmányok foglalják el, amelyek alfejezetei a kor életének egyes szeleteit taglalják.....


Szerkesztő: Kaba Eszter:
Háborús mindennapok-mindennapok háborúja
Napvilág Kiadó, 2018
428 oldal
ISMERTETŐ

 
ISTEN HÍDEMBERE
- hinni tanít
Szigeti Jenő köszöntése

Mindannyian jól ismerjük és tiszteljük Dr. Szigeti Jenőt, az Adventista Teológia professzorát, közéleti személyiséget, több tudományág jeles művelőjét - barátunkat.
80. születésnapjára konferencia köszöntötte, melynek anyaga Isten hídembere - hinni tanít, címmel foglalja össze az ott elhangzott előadásokat, kiegészítve dr. Szigeti Jenő kollegáinak és tanítványainak írásaival.....


ISTEN HÍDEMBERE - hinni tanít
Szigeti Jenő köszöntése
Adventista Teológiai Főiskola, 2018
238 oldal
ISMERTETŐ

 
Hermann Grünwald:
Auschwitz után. Egy ember története

Ez a különleges könyv - úgy tűnik - egy, a sajnos oly gyakori lágernaplók, túlélői beszámolók hosszú sorában. Belelapozva azonban mást láthatunk. Nemcsak azért, mert a könyvet a McGill-Queens University Press Montreal/Kingston - London - Ithaca hosszúnevű kiadó gondozta, hanem mert Hermann Grünwald élete olyannyira tükrözi a XX. századi magyar-zsidó sorsot, hogy alkalmas tanulságok és következtetések levonására, ugyanakkor nem nélkülözi az egyéni fordulatokat és szemléletet......


Hermann Grünwald:
Auschwitz után. Egy ember története
McGill-Queens University Press Montreal/Kingston – London –Ithaca, 2017
320 oldal
ISMERTETŐ

 
Szerk: Egry Gábor és Kaba Eszter
1916 a fordulat éve. Tanulmányok a Nagy Háborúról

Egry Gábor és Kaba Eszter szerkesztésében kilenc tanulmány kutatja az első világháború vitatott kérdéseit, különös tekintettel a sok szempontból döntő 1916-os esztendőre.
Érdekes választás ez, hiszen általában 1917-et tartják a döntő évnek az USA hadba lépése, a forradalmi Oroszország kiesése, haditechnikai újdonságok révén de a kötet szakit ezzel és egy évvel korábbra teszi a dátumot. Mivel indokolja ezt az állítást?.....


Hermann Grünwald:
Auschwitz után. Egy ember története
McGill-Queens University Press Montreal/Kingston – London –Ithaca, 2017
320 oldal
ISMERTETŐ

 
Sipos Péter:
Horthytól Rákosiig.
Írások Magyarország 20. századi történetéből

Sipos Péter gazdag életműve összekapcsolódott a szakma változásaival, kutatott, volt szakértő, opponens, lektor egyetemi professzor, szakfolyóirat szerkesztőségi tagja - hogy csak a legismertebb tevékenységeit említsük. Könyvei, írásai rengeteg dokumentum forrásvizsgálatán alapultak, igyekezett őket elemezve szintézist alkotni. Ezekből nyújt át egy válogatást.....


Sipos Péter:
Horthytól Rákosiig. Írások Magyarország 20. századi történetéből
Napvilág Kiadó, 2017
350 oldal
ISMERTETŐ

 
Csunderlik Péter, Pető Péter:
Top 10-es történelmi slágerlisták

"A legfontosabb történelmi studióblokk az északi féltekén" (ők minősítik így) Page Not Found cím alatt 10-esével csoportosítja a politika, kultúra és sport históriájának legkülönösebb,
legmeghökkentőbb eseményeit, az utca nyelvén de magas színvonalon.
Együttműködésük szerencsésnek látszik, mert.....


Csunderlik Péter, Pető Péter:
Top 10-es történelmi slágerlisták
Napvilág Kiadó, 2017
240 oldal
ISMERTETŐ

Fogalmak harca:
Írások a 70 éves Kiss Endre tiszteletére
Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém, 2017
1290 oldal
ISMERTETŐ

Marcellus Mihály:
Maszada – az utolsó szikla
DIASPORA, 2013
216 oldal
ISMERTETŐ

Kéthly Anna Kulturális Egyesület:
Kéthly Annát a kormányba
Kéthly Anna Kulturális Egyesület, Budapest, 2017
314 oldal
ISMERTETŐ
Angyalföldi Szlovák Önkormányzat:
Angyalföldi tutajosság
Angyalföldi Szlovák Önkormányzat, Budapest, 2017
90 oldal
ISMERTETŐ

Bihari Péter:
Kérdések és válaszok az első világháborúról
Napvilág Kiadó, Budapest, 2013
124 oldal
ISMERTETŐ

Feitl István:
Talányos játszmák. Magyarország a KGST erőterében 1949-1974
Napvilág Kiadó, Budapest, 2013
392 oldal
ISMERTETŐ

Háztól házig a Palotanegyedben
Budapest, 2017.
ISMERTETŐ
Kőbányai János:
Izrael a megroppant világrend árnyékában
Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2015
128 oldal
ISMERTETŐ
Szunyogh Szabolcs:
Védtelen istenek
Kézikönyv a teremtéshez
Noran LibroKiadó, Budapest, 2017
224 oldal
ISMERTETŐ
Vihar Béla:
Tiborc és Ahasvér
Versek, prózák, emlékek
Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2017
523 oldal
ISMERTETŐ
Szécsi József:
Judaisztikai érintések3
Keresztény-Zsidó Társaság, Budapest, 2017
ISMERTETŐ
Mary Gluck:
A láthatatlan zsidó Budapest
Múlt és Jövő Alapítvány, Budapest, 2017
288 oldal
ISMERTETŐ
Géczi János:
Jerusalaim, A képzelet szülte város
Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2014
139 oldal
ISMERTETŐ
Pintér Béla és társulata:
Gyévuska
Pintér Béla és társulata, Budapest, 2014

ISMERTETŐ
Varga László szerk.:
Zsidók a dualizmus kori Magyarországon
Pannonica Kiadó – Habsburg Történeti Intézet, Budapest, 2005.
292 oldal
ISMERTETŐ
Mózes Krisztián:
Burgenlandi zsidó emlékek nyomában – két keréken
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Budapest, 2016.
ISMERTETŐ
Zahava Szász Stessel:
Bor és tövisek Tokaj-Hegyalján
Noran Libro, Budapest, 2013.
403 oldal
ISMERTETŐ
György Péter:
Az ismeretlen nyelv
Magvető Könyvkiadó, 2016
352 oldal
ISMERTETŐ
Rákosi Mátyás:
Visszaemlékezések
Napvilág, Budapest, 2002.
976 oldal
ISMERTETŐ
Sommer Lészló:
Fény a zsinagógában
Palotanegyedért Egyesület, Budapest, 2017.
201 oldal
ISMERTETŐ
Lőrinc László:
Életmódtörténet
Akadémia Kiadó, Budapest, 2016.
444 oldal
ISMERTETŐ
Csunderlik Péter:
Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták
Napvilág Kiadó, Budapest, 2017.
427 oldal
ISMERTETŐ
Jonathan Franzen:
Tisztaság
Európa Kiadó, Budapest, 2015.
585 oldal
ISMERTETŐ
Baljós a menny felettem
Berzsenyi Dániel Főiskola Történelem Tanszék, Szombathelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság, Szombathely, 2016.
ISMERTETŐ
>Andaházy Szeghy Viktor:
A magyar királyi honvédség részvétele a Szovjetunió elleni támadásban
Belvedere Meridionale. Szeged, 2016.
228 oldal
ISMERTETŐ
Napút:
Botlatókövek, emlékező
Napkút Kiadó. Budapest, 2016.
http://www.napkut.hu 211 lap
ISMERTETŐ
  Sebestyén Mihály:
Penelopé ruhája
Litexim Kft. - Mentor Kiadó, Budapest, 2016
304 oldal
ISMERTETŐ
  Sacha Batthyány:
És nekem mi közöm ehhez?
Helikon Kiadó, Budapest, 2016
250 oldal
ISMERTETŐ
;Mózes kőtáblái a hármashalmon
Szte-Btk Néprajzi És Kultúrális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2016
287 oldal
ISMERTETŐ
Závoda Pál:
Egy piaci nap
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016
222 oldal
ISMERTETŐ
Oriana Fallaci:
Az értelem ereje
Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 2003
278 oldal
ISMERTETŐ
Tanulmányok a Magyar Zsidó Szemle indulása idejéből
OR-ZSE kiadása, Budapest, 2016
143 oldal
ISMERTETŐ
K. Farkas Claudia:
Jogfosztástól a zsidó iskolákig
Belvedere Meridionale, Szeged, 2015
139 oldal
ISMERTETŐ
Szegedi Tudományegyetem Vallási Kultúrakutató Csoport:
A házasság és a család
SZTE BTK Néprajzi és Kultúrális Antropológiai Tanszék, Budapest, 2016. 220 oldal
ISMERTETŐ
Szita Szabolcs:
Gyógyíthatatlan sebek - Magyarok az auschwitz-birkenaui lágerbirodalomban
HDKE, Budapest, 2016 319 oldal
ISMERTETŐ
Konrád György:
Zsidókról
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010
205 oldal
ISMERTETŐ
>Eva Quittner:
Az emlékezés kavicsai
Print-Tech Kft, Budapest, 1996
277 oldal
ISMERTETŐ

Peter Unwin:
Nagyhatalmi játszmák 1956-ban
Kossuth Kiadó, Budapest, 2016
288 oldal
ISMERTETŐ

Kőbányai János:
Szétszálazás és újraszövés
Osiris Kiadó, Budapest, 2014
432 oldal
ISMERTETŐ
Pogány József:
A földreszállt pokol - Első világháborús riportok
Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2016. 389 oldal
ISMERTETŐ
Róbert Péter:
A cionista sajtó krónikája
Magyar Cionista Szövetség, Budapest, 2016
187 oldal
ISMERTETŐ
Magyar és héber nyelvű antológia
A szomjúság járványa
Kalligram könyv- és lapkiadó, Budapest, 2016
204 oldal
ISMERTETŐ
Kiss Árpád Műhely:
Abszolút pedagógusok
Kiss Árpád Műhely, Budapest, 2016

ISMERTETŐ
Salamon Mihály:
Keresztény voltam Európában
Napvilág kiadó, Budapest, 2015
308 oldal
ISMERTETŐ
Sólyom Schwarcz László és Klein Akiwa Aurél:
ZSIDÓ MÚLT KISKŐRÖSÖN
MAZSIHISZ Közép – Magyarországi Területi Csoportja, Kecskemét, 2014
402 oldal
ISMERTETŐ
Edward Dolnick:
A képhamisító
Generalpress, Budapest, 2015
408 oldal
ISMERTETŐ>
Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezései
Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál
Minerva kiadó, 2015
182 old.
ISMERTETŐ
Krausz Tamás és Barta Tamás:
Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területén
Russica Pannonicana, Budapest, 2014
360 oldal
ISMERTETŐ
Nyáry Krisztián:
Merész magyarok - 30 emberi történet
Corvina Kiadó, 2016
272 oldal
ISMERTETŐ

Benkő Ágnes és Wirth Péter:
Ami megmaradt – Hegyaljai zsidó házak
TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 2015
333 oldal
ISMERTETŐ

Szerk: Surányi Vera:
Minarik, Sonnenschein és a többiek – Zsidósorsok magyar filmen
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület. Budapest, 2015
315 oldal
ISMERTETŐ
Pannon Tükör
Pannon Írók Társasága, 2015
110 old.
ISMERTETŐ
Mandler Dávid:
Kelet és Nyugat mezsgyéjén Vámbéry Ármin és a Brit Birodalom
Szlovákiai Izraeli Kereskedelmi Kamara, 2014
298 oldal
ISMERTETŐ
Viktor Fischl:
Kafka Jeruzsálemben
Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft.Pozsony, 2015
240 oldal
ISMERTETŐ
Simon Attila:
Kis Palesztina
Szlovákiai Izraeli Kereskedelmi Kamara, 2015
176 oldal
ISMERTETŐ
Hadas Miklós- Zeke Gyula:
Egy fölösleges ember élete
Balassi Kiadó, 2012
410 oldal
ISMERTETŐ
Réz Pál - Parti Nagy Lajos
Bokáig pezsgőben - Hangos memoár
Magvető Könyvkiadó, 2015
416 oldal
ISMERTETŐ
Vágyakozók - drámagyűjtemény
Karakter kft, 2005
348 oldal
ISMERTETŐ
Múltunk megvallása…
A kőbányai írók, költők antológiája
Kőbányai Önkormányzat, 2014
197 oldal
ISMERTETŐ
Kiss Endre
DÉRY TIBOR ÉS VIDÉKE.
Huszadik század befejezetlen mondatai.
LOGOS KIADÓ, BUDAPEST, 2008
1174 oldal
ISMERTETŐ
Róbert Péter
A reménység évei... - A cionista sajtó története Magyarországon 1945-1947
Bethlen Téri Füzetek, Magyarországi Cionista Szövetség, 2013
198 oldal
ISMERTETŐ
Irodalmi veszteségeink
TEVAN könyvek
TEVAN Alapítvány, 2015
ISMERTETŐ
Szécsi József
Judaisztikai érintések
Keresztény-Zsidó Társaság, 2013
303 oldal
ISMERTETŐ
Miháel Bár-Zohár - Nisszim Misál
Moszád. Az izraeli titkosszolgálat legjelentősebb műveletei
Gabo kiadó, 2013
404 oldal
ISMERTETŐ
Berkovits Juda: Néhány "élményem"
Birkenautól Buchenwaldig
Segítség az Élethez és a Keresztény Segítség Hidja Alapítvány, 2014
135 oldal
ISMERTETŐ
Orbánné Dr. Szegő Ágnes
Egri zsidó polgárok
VPP Kiadó, 2005
296 oldal
ISMERTETŐ
Guba Ildikó:A halál nem program
Óbudai Múzeum, 2015

ISMERTETŐ
Kovács Gellért: Alkonyat Budapest felett
Libri KIadó, 2015
510 oldal
ISMERTETŐ
Szerkesztette: Hantó Zsuzsa és Szekér Nóra: Páncélosokkal az életért
Koszorús Ferenc Emlékbizottság, 2015
295 old.
ISMERTETŐ
Tamás Ágnes:Nemzetiségek görbe tükörben.
Kalligram kiadó, 2014
394 oldal
ISMERTETŐ
Benedek István Gábor: Aranyhomok
Tevan Kiadó, 2014

ISMERTETŐ
Réthelyi Miklós válogatása: Egy magyar demokrata
Szentágothai János politikai hitvallása
Holokauszt Emlékközpont, 2014
297 oldal
ISMERTETŐ
szerk. Ábrahám Vera és Kormos Szilvia: A Szegedi Szent Egylet Aranykönyve
1805 oldal
ISMERTETŐ
Zima András: A cionizmus, mint közép-európai nemzeti mozgalom
Herzl Center, 2015
ISMERTETŐ
David Rubin: Isten, Izrael és Siló
Patmos Records 2014
184 oldal
ISMERTETŐ
Gerő András: Magyar másik
Közép- és Kelet-Európai Tört. Közal, 2014
204 oldal
ISMERTETŐ
Rácz András: Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot?
A nyugati és a szovjet katonai lehetőségek vizsgálata
Külügyi és Külgazdasági Intézet 2014
ISMERTETŐ
Richard J. Evans: A Harmadik Birodalom
Park Kiadó 2013
600 + 896 + 880 oldal
ISMERTETŐ
Jalsovszky Katalin, Tomsics Emőke, Toronyi Zsuzsa: A magyarországi zsidóság képes története
Vince Kiadó 2014
376 oldal
ISMERTETŐ
Bihari Péter: 1914 - A nagy háború száz éve
Kalligram Kiadó 2014
584 oldal
ISMERTETŐ
Dr. Czeizel Endre, Bárdossy Péter:
Kertész Imre és a sors
 - Mit adtak a magyar zsidó-géniuszok kultúránknak?
Galenus Kiadó, 2014
144 oldal
ISMERTETŐ
Kadlecovits Géza:
Zsidósors 1944. Újpest
Újpest Önkormányzat, 2014
ISMERTETŐ
Horák Mgdax: "Lulu"
Bálint Lajos élete és munkássága
Oriold Kiadó, 2014
134 oldal
ISMERTETŐ
Gerle János - Csáki Tamás: Lajta Béla
Holnap Kiadó, 2013
256 oldal
ISMERTETŐ
Scheiber Sándor emlékkötet
Gabbiano Print, 2014
 
ISMERTETŐ
Zeke Gyula: Volt egy feketém
A budapesti eszpresszók története
Balassi Kiadó, 2014
332 oldal
ISMERTETŐ
Várnai Pál: Életeim
Zachor, 2011
ISMERTETŐ
Niran Judit: Jelek a vizen
Libri Könyvkiadó, 2014
256 oldal
ISMERTETŐ
Magén István: Isten a fegyvergolyóban
Pont Kiadó, 2014
;128 old.
ISMERTETŐ
Lázár Egon: Visszapillantó. Színházi évtizedek
Corvina, 2014
208 old.
ISMERTETŐ
Varga Papi László: Babilon folyói mellől a Tisza partjáig
 old.
ISMERTETŐ
Halmos Sándor: A debreceni zsidóság története.
ISMERTETŐ
Körner András: Hogyan éltek?
A magyar zsidók hétköznapi élete 1867-1940
Corvina Kiadó, 2013
Budapest, 2013, 192 old.
ISMERTETŐ
Bárány Katalin: Miért ?
Filadelfia kultúrális és sport alapítvány, 2014
Keszthely, 2014, 144 old.
ISMERTETŐ
Körmendi Ferenc: Júniusi hétköznap
Napvilág Kiadó
Budapest, 2011, 180old.
ISMERTETŐ
Schőner Alfréd: Izrael kapuinak őrzője
Gabbiano Kft
Budapest, 2014
ISMERTETŐ
Natan Saranszkij, Ron Dermer: A demokrácia védelmében
 Hetek.hu Kft.
Budapest, 2010, 280 old.
ISMERTETŐ
Magyar Zsinagóga 5. (külön)száma
Benoschofsky Imre tiszteletére
Budapest, 2013, 82 old.
ISMERTETŐ
Flesch István:Örmények, törökök, kurdok.
Corvina Kiadó,
Budapest, 2013, 543 old.
ISMERTETŐ
Ungváry Krisztián:A Horthy-rendszer mérlege
Jelenkor kiadó és Országos Széchenyi Könyvtár,
Budapest,2012, 649 old.
ISMERTETŐ
Petrák Katalin: Emberi sorsok a 20. században
Napvilág Kiadó és a Politikatörténeti Intézet Budapest, 2012, 324 old.
ISMERTETŐ
Don Péter: Lovagias ügyek
Corvina Kiadó,
Budapest, 2013, 80 old.
ISMERTETŐ
Kovács M. Mária:Törvénytől sújtva
Napvilág kiadó, Budapest, 2012
ISMERTETŐ
Török András:Budapest könyv
Park-kiad, Budapest, 2013, 540 old.
ISMERTETŐ
Lőwy Dániel: A téglagyártól a tehervonatig
ERdélyi szépműves céh kiadó, Kolozsvár, 1998, 365 oldal
ISMERTETŐ
Benedek István Gábor: Miskolc, Zsidó utca 46
K.U.K. kiadó, Budapest, 2012
ISMERTETŐ
Oláh János: Kohn, a bányász
Gabbiano Print Kft. 2012, 78 old.
ISMERTETŐ
Budapesttől Bergen-Belsenig,
egy fűzet 1944-ből
Zágoni Zsolt magánkiadása 2012, 137 old.
ISMERTETŐ
Deutsch Gábor: …virágzik mint a pálma…
Gabbiano Print kiadó 2012,
ISMERTETŐ
Tokics Imre:A menedékvárosok
Adventista Teológiai Főiskola és OR-ZSE 2012, 206 old.
ISMERTETŐ
2x1 perces novellák
Tisztelet Örkény Istvánnak
Tevan Alapítvány, 2012, 107 oldal
ISMERTETŐ
Jáir Lapid: Síron túli emlékeim
Múlt és Jövő kiadó 2012, 374 oldal
ISMERTETŐ
Rojkó Annamária: Aki a korát megelőzte
Aschner Lipót élete
Kossuth Kiadó, 2011, 224 oldal
ISMERTETŐ
Michael Ben-Menachem:
MIKI - Orosházától az Északi - tengerig
Háttér Kiadó, 2010, 377 oldal
ISMERTETŐ
Szerk: Dobos Károly Dániel-Nagypál Szabolcs:Kizöldülő olajfa
Békés Gellért Ökumenikus Intézet(Pannonhalma), 2011. 170 old.
ISMERTETŐ
Benedek István Gábor:Artúr - Egy pesti orvos politikai kalandjai
Háttér Kiadó, 2010, 320 oldal
ISMERTETŐ
Balázs Edit: Szubjektív források a soá történetéhez
ISMERTETŐ
Hidvégi Máté: Löw Lipót főrabbi élete
Pápa és környéke kutúrális hagyoméányőrző egyesület, 2011. 146 old.
ISMERTETŐ
Hoffman János:Ködkárpit. Egy zsidó polgár feljegyzései 1940-1944
Szombathelyi Önkormányzat 2001, 140 old.
ISMERTETŐ
A.J.P. Taylor: A Habsburg Monarchia 1809-1918
Scolar Kiadó, 2011, 368 old.
ISMERTETŐ
Szőcs Zoltán(összeáll.): Szabó Dezső- Enciklopédia
Kairosz kiadó, 2011
ISMERTETŐ
Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély
Jaffa kiadó, 2011, 280 old.
ISMERTETŐ
Ungvári Tamás:A halhatatlanság enciklopádiája
Scolar Kiadó, 2011,
ISMERTETŐ
Balogh István-Virág Emese: A tündöklő híd nyomában
Tevan Kiadó, 2011, 126 oldal
ISMERTETŐ
Turbucz Dávid: Horthy Miklós
Napvilág Kiadó, 2011, 220 oldal
ISMERTETŐ
Domán István: Szembesülés
Háttér Kiadó, 2011, 200 oldal
ISMERTETŐ
Komlós Aladár és Vihar Béla szerk.:A kincsőrző fa. Zsidó mesék és elbeszélések
Gabbiano Print, 2011, 79 old.
ISMERTETŐ
Reviczky Béla szerk., Takács István: "A" Rodolfo
Rózsavölgyi kiadó, 2011.
ISMERTETŐ
Ágai Adolf: Az örök zsidó
Múlt és Jövő Kiadó, 2011
ISMERTETŐ
Angyal László: Megváltó felszálló
Courrier Sud Club, 2011, 324 old
ISMERTETŐ
Halmos Sándor: Egy magyar tudós és az iszlám tudomány
30 old
ISMERTETŐ
György Péter: Apám helyett
Magvető Könyvkiadó, 2011 312 old
ISMERTETŐ
Nyerges Magda: Magyar felfedezők és világjárók feltalálók és tudósok.
ISMERTETŐ
A.J.P.Taylor: A második világháború okai
Scolar Kiadó, 1999, 2. kiadás, 345 old
ISMERTETŐ
Sándor Iván: A futár
Koinónia Kiadó, 2010, 173 old
ISMERTETŐ
Rezsabek "GramE" Nándor: Az utolsó magyar polihisztor
Aura Kiadó,Budapest, 2010, 122 old
ISMERTETŐ
Földi Pál: Egy kozák hős
Anno Kiadó, 2008. 199 old
ISMERTETŐ
Stephan Burgdorff - Klaus Wiegrefe: Az első világháború
Napvilág Kiadó, 2010. 315 old
ISMERTETŐ
Egyenlő jog a hősi halálra (Magyar zsidók az első világháborúban)
MTA - OR-ZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport, 2010. 139 old
ISMERTETŐ
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről
Európa kiadó, 2010.
ISMERTETŐ
Szentgyörgyi Róbert: In Memoriam-Zsidó származású magyar asztaliteniszezők a két világháború között
Szentgyörgyi Róbert, 2010. 124 old.
ISMERTETŐ
Marianna D. Birnbaum:
Esterházy, Konrád, Spiró Jeruzsálemben
Magvető kiadó, 2010.
ISMERTETŐ
Gál Róbert: Szeressük egymást gyerekek
Rózsavölgyi és Társa kiadó, 2010. 165 oldal+CD melléklet
ISMERTETŐ
Kárpáti Judit: A zsidó - arab együttélés multidiszciplináris elemzése
Magyar Zsidó Szemle Füzetek, 2010. 1
ISMERTETŐ
Szubjektív Értékek Alapítvány: Könyv a hajléktalanokról
Szubjektív Értékek Alapítvány 2010. 152 oldal
ISMERTETŐ
Ujvári Hedvig: Magyar újságíró európai közegben
Magyar Zsidó Szemle Füzetek,2010. 93 oldal
ISMERTETŐ
Peter Zvi Malkin:Eichmann a markomban
Ex Libris Kiadó 2010. 261 oldal
ISMERTETŐ
Spiró György: Tavaszi Tárlat
MagvetőKiadó 2010.
ISMERTETŐ
Marek Toman:A prágai gólem
Generalpress, 2010
ISMERTETŐ
Babits Antal: Végtelen ösvények
Gabbiano Print Kft. 2010. 360 oldal
ISMERTETŐ
Fenyves Katalin: Képzelt asszimiláció? Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképe
Corvina Kiadó Kft. - Bp., 2010. 300 oldal.
Francois baron de Tott: Emlékiratai a törökökről és a tatárokról
Vasi Szemle Szerkesztősége. - Szombathely, 2008
ISMERTETŐ
Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban
Bp. Napvilág  kiadó,2009, 286 oldal
ISMERTETŐ
Nemes László: Légüres tér
Bp. Ex Libris kiadó,2010, 503 oldal
ISMERTETŐ
Dr. Szántó Endre munkaszolgálatos naplója
kiadja :Dr. Szántó István Bp. 2010. 1058 oldal
ISMERTETŐ
Avigdor Hameiri: A NAGY ŐRÜLET
Bp. Múlt és jövő kiadó,2009, 432 oldal
ISMERTETŐ
Domán István:MENEKÜLÉS - Egy zsidó fiatalember New Yorkban
Bp. 2009, Háttér Kiadó.
ISMERTETŐ
Hidasi József: Losonctól - Losoncig
Bp. Múlt és jövő kiadó,2008, 278 oldal
ISMERTETŐ
Maklári Jenőné:Újpest hőskora képekben (1830 - 1950) Flaccus Kiadó, Budapest, 2010. 310 old
ISMERTETŐ
Majtényi György: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban. Nyitott Könyvműhely Kiadó, Budapest, 2010.
ISMERTETŐ
Surányi j András: A pesti Broadway Fekete Sas kiadó, Budapest, 2009.
ISMERTETŐ
Szarka Lajos: Zala megye zsidó emlékei Sprinter Kiadó, Budapest, 2010. 240 old
ISMERTETŐ
Friedrich Born jelentése Budapest, 2009.
ISMERTETŐ
Benedek István Gábor fordítása: ÉNEKEK ÉNEKE
Wesley János Kiadó, Budapest, 2009.
ISMERTETŐ
Reviczky Ádám: Vesztes háborúk - megnyert csaták Múlt és Jövő Könyv- és Lapkiadó, Budapest, 2008. 650 oldal
ISMERTETŐ
Andrássy út Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2009.
ISMERTETŐ
Schranez Rebeka: Pesti - Züssz
Gabbiano Print Nyomda és Kiadó, Budapest, 2009. 176 oldal
ISMERTETŐ
Róbert Péter: Zsinagóga Angyalföldön Budapest, 2009. 40 oldal
ISMERTETŐ
Hermann I .Ferenc József és a megtorlás
Új Mandátum Könyvkiadó 2009, 183 oldal
ISMERTETŐ
Ruff Tibor: Az Újszövetség és a Tóra
Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2009. 480 oldal, 3450 Ft> ISMERTETŐ
Buza Péter: Borozó Budapest
Bp. 2009. ISMERTETŐ
Naftali Kraus: Ismerd meg Atyád Istenét
Bp. 2009, Wesley János kiadó, 305 old.
ISMERTETŐ
Dr. Kiss Erika: Kereszt és kőtáblák
Bp. 2009, Logos kiadó, 359 l.
ISMERTETŐ
Borsányi Schmidt Ferenc: Próféták és cádikok nyomában
Bp. 2009, Gondolat Kiadó, 181 oldal
ISMERTETŐ
Staller Tamás: BARUCH VS. BENEDICTUS a Spinoza-jelenség
Bp. 2008, Logos Kiadó. 3000 Ft.
ISMERTETŐ
Arthur Phillips: PRÁGA
Bp. 2008,
ISMERTETŐ
Buza Péter: Borozó Budapest
Bp. 2009,
ISMERTETŐ
Sándor Iván: A várható ismeretlen
Bp. 2008, Tiszatáj Kiadó
ISMERTETŐ
Udvarhelyi András: Üzenet a jövőnek
"A könyvszakma mágusa". Bp. 2008, 
ISMERTETŐ
Chaim Potok: Vándorlások könyve
Bp. 2008 ISMERTETŐ
Deutsch Gábor: Elmondjuk Nektek
Bp. 2008,  Gabbiano Print Kiadó
ISMERTETŐ
Michael Baigent, Richard Leigh: A Valkűr-hadművelet
Bp. 2008,  General Press Kiadó 362 oldal
ISMERTETŐ
Naftali Kraus: Jeremiás, az első holokauszt prófétája
Bp. 2008,  Wesley János Kiadó, 2008. 310 oldal.
ISMERTETŐ
Schranez Rebeka: Aquamarin Antikvárium
Bp. 2008,  Gabbiano Print Kiadó
ISMERTETŐ
Bános Tibor: A pesti kabaré 100 éve (1907-2007)>
Bp. 2008,  Vince Kiadó, 223old.
ISMERTETŐ
Szentgyörgyi Róbert: Zsidó ünnepek és vallási jelképek 60 kártyalapon
Bp. 2008,  e-mail: roberto50@freemail.hu
ISMERTETŐ
Lebovits Imre : Zsidótörvények, zsidómentők
Bp. 2007, Ex Libris kiadó, 419 old.
ISMERTETŐ
Kelecsényi László: Mozizó Budapest
Bp. 2008, Holnap Kiadó, 148 old.
ISMERTETŐ
Domán István: A Babilóniai Talmud. 375 old. Bp. 2007, Ulpius-ház Könyvkiadó. Ára: 3499 Ft.
ISMERTETŐ
Standeisky Éva: Antiszemitizmusok
Bp. 2008, Argumentum kiadó.
ISMERTETŐ
Kulcsár Péter:A szociáldemokrácia az eszmék történetében Bp. 2007, Hungarovox Kiadó, 352 p.1900 Ft.
ISMERTETŐ
Menáchem Mendel Schneerson:
Tartalmas élet Bp. 2007, Chábád Lubavics Egyesület. Ára: 2900 Ft.
ISMERTETŐ
Égszínkék - T'chélet. Bp. 2007, Gabbiano Print Nyomda és Kiadó Kft. 231 p. 2100 Ft.
ISMERTETŐ
Staller Tamás: Menekülés az emlékezetbe. A zsidó Koestler tudásszociológiai portréja. Bp. 2007, Logos Kiadó, 178 p.3000 Ft.
ISMERTETŐ
Danis Ferenc: A zsidóság története és emlékei Ipolyságon, Komáromi Kiadó, Komárom, 2002, 16 old.
ISMERTETŐ
Szabolcs Ottó Nappalok és éjszakák – Tizenegy esszé a holokausztról, Budapest, 2007, ELTE kiadvány, 120old.
ISMERTETŐ
Hineni - itt vagyok!, Saját kiadás 2007
ISMERTETŐ
Dr. Rózsás József: Adalékok a németbólyi zsidóság történetéhez, Saját kiadás 2007
ISMERTETŐ
Heller Ágnes: Sámson
 Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2007
198 old.
ISMERTETŐ
A szakadék szélén… Az MTI bizalmas jelentései 1943. július 22. – 1944.március 10. Napvilág Kiadó és MTI kiadás, 2006. Budapest, 293 oldal.
ISMERTETŐ
Forgách András: Zehuze
Budapest, 2007
ISMERTETŐ
Naftali Kraus: A zsidó Jesájáhu
 Wesley János Kiadó, Budapest, 2007
300 oldal.
ISMERTETŐ
Szentgyörgyi Róbert: Héber-jiddis jövevényszavak
Budapest, 2007 ISMERTETŐ
Szentgyörgyi Róbert: A zsidóság múltja 100 régi képeslapon
Budapest, 2006
ISMERTETŐ
Anna Maria Sigmund: Diktátor, démon, demagóga
Atheneum Kiadó, Budapest, 2007
ISMERTETŐ
rabbi Aryeh Kaplan: Kábbálá és prófécia
Fordította, kiegészítette és közreadta: Dr. Borsányi Schmidt Ferenc
ISMERTETŐ
Avigdor Hameiri: A daloló máglya
Európa Kiadó, Budapest, 2007
ISMERTETŐ
Elias Canetti: Káprázat
Európa Kiadó, Budapest, 2007
ISMERTETŐ
Ábrahám Vera: "Hol sírjaink domborulnak…"
Bét Olám Alapítvány, Kaposvár, 2006
ISMERTETŐ
Szilágyi György: Dzsingisz Kohn Córeszban
Gabbiano Print Kiadó, Budapest, 2007
ISMERTETŐ
Ungár Richárd: Új mesék a Dob utcából
Makkabi Kiadó, Budapest, 2006
ISMERTETŐ
Radó Sándor: Dóra jelenti....újra
Kossuth Kiadó, Budapest, 2006
ISMERTETŐ
Domán István: Rettegés
Múlt és Jövő Kiadó, 2006
ISMERTETŐ
Gyáni Gábor: Hétköznapi élet Horthy Miklós korában
Corvina Kiadó Kiadó, 2006
ISMERTETŐ
Staller Tamás: Zsidóság és filozófia Történeti vázlat
Logos Kiadó, 2006
ISMERTETŐ
Szemelvények Rásinak a Tórához írt kommentárjából. Új magyar fordítás. 1, 2. kötet. Kiadja az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, Bp.2006. (2 db.)
ISMERTETŐ
Bírák és próféták. A zsidó nép őstörténete.
Wesley János kiadó, 2006. 346, [1] p
ISMERTETŐ
Szarka Lajos: Letört olajág
ISMERTETŐ
"Shalom!" Debreceni zsidó Évkönyv 2006.
META-95 Bt. Debrecen 2006, 312 old.
ISMERTETŐ
Aryeh Kaplan: Széfer Jecírá. Az Alkotás könyve. A kabbala elmélete és gyakorlata. 
Stratégiakutató Intézet., 2006. 360 [1] p.
Ára: 3950 Ft.
ISMERTETŐ
Nagy Péter Tibor: zsidlex.extra.hu
ISMERTETŐ
Szentgyörgyi Róbert:
A ZSIDÓSÁG MÚLTJA 100 RÉGI KÉPESLAPON
ISMERTETŐ
Grüll Tibor és Répás László:A zsidóság és Európa
Jószöveg műhely kiadó, Budapest, 2006, 234 old
ISMERTETŐ
Magyar Zsidó Szemle
OR-ZSE, Budapest, 2004-2005
ISMERTETŐ
A karcagi zsidók története
Karcagi zsidók emlékbizottsága, Karcag, 2005. 310+211 old.
ISMERTETŐ
Rostoványi Zsolt:Együttélésre ítélve.Zsidók és palesztinok küzdelme a Szentföldért
Corvina Kiadó, 2006. 445 old.
ISMERTETŐ

Keresztény-zsidó teológiai évkönyv 2005. 
Keresztény-Zsidó Társaság.
ISMERTETŐ

Gordon Thomas: MOSZAD. A titkosszolgálat története.
Budapest, 2005. JLX Kiadó, 2005, 408 old.
ISMERTETŐ

 Tanulmányok a zsidó történetírásról.
Universitas Kiadó-Judaica Alapítvány, Budapest, 2005, 232 p.
ISMERTETŐ
 Spiró György Fogság
Budapest, 2005,
ISMERTETŐ
 Kádár Gábor - Vági Zoltán: Hullarablás
Jaffa kiadó, Budapest, 2005
ISMERTETŐ
 Halmos Sándor: HINENI (Itt vagyok)
META-95 BT Kiadás, Debrecen, 2006. 162 oldal.
ISMERTETŐ
Roy Jenkins: Churchill
Budapest, 2005. Európa Könyvkiadó.
ISMERTETŐ
Komlós Aladár: Irodalmunk társadalmi háttere,  124 lap, Múlt és jövő kiadó, 2005
ISMERTETŐ
Benedek István Gábor és Berta Pál
Harmadik háború
Budapest, 2005. Kossuth kiadó, 519 old.
ISMERTETŐ
Benedek István:  Dávid
Budapest, 2005.
ISMERTETŐ
Blau Lajos: Az ózsidó bűvészet.
Bp. 2005. Gabbiano Print Bt.
ISMERTETŐ
  Cezary Michalski: A NÁCIZMUS EZOTERIKUS FORRÁSAI
Bp. 2005. Európa Könyvkiadó, 168p.
ISMERTETŐ
Naftali Kraus: Mit mond a Halacha
Budapest, 2005.PolgART, 362 p.
ISMERTETŐ
Deutsch Gábor: Nagy csodák történtek itt
Budapest, 2005. OR-ZSE, 310 old.
ISMERTETŐ
 Szita Szabolcs: Aki egy embert megment - a világot menti meg
Budapest, 2005.
ISMERTETŐ
Szabó András:AUSCHWITZ, katarzis a teológiában
Budapest, 2005.
ISMERTETŐ
  Tőkéczki László: Vázsonyi Vilmos
Budapest, 2005. XX.sz. intézet,298 old
ISMERTETŐ
Goldschmied István, Szarka Lajos: A keszthelyi zsidóság története 1699-2005
Budapest, 2005.
ISMERTETŐ
Debreceni zsidó évkönyv
Debrecen 2004.
ISMERTETŐ
  A.I. Szolzsenyicin: Együtt II. Oroszok és zsidók a Szovjetunióban
Budapest, 2005,Allprint Kiadó.
ISMERTETŐ
Zsidó iskola Földesen
Fehérvár 2004.
ISMERTETŐ
Sommer László:
Izrael képeslapjai az oktatás szolgálatában
Budapest, 2005.
ISMERTETŐ
Oláh János: Judaisztika
Budapest, 2005,Bookmaker kiadó,254 old.
ISMERTETŐ
Jakov Katz: Hagyomány és válság - Zsidó társadalom a középkor végén
Budapest, 2005. Múlt és Jövő Kiadó, 413 p
ISMERTETŐ
A balassagyarmati zsidó közösség emlékezete
Balassagyarmat,2004,Kertész István Alapítvány,128 old.
ISMERTETŐ
  Kraus, Naftali: A 613 parancsolat. (Tarjag Micvot) A zsidóság parancsolatai. Az Ősi Forrás sorozat (13.)
Budapest, 2004, PolgART. 676 p. 5 990 Ft.
ISMERTETŐ
  Gazda István:Einstein és a magyarok
Budapest, 2004, Akadémia Kiadó, 733 old.
ISMERTETŐ
  Murányi Gábor: A múlt szövedéke
Budapest, 2005, Noran kiadó, 534 lap
ISMERTETŐ
Szentgyörgyi Ákos: Józsefváros zsidó arca
Budapest, 2004. Makkabi Kiadó Kft, 47 p.
ISMERTETŐ
Szántó T. Gábor: Lágermikulás, elbeszélések, Budapest, 2004, Palatinus kiadó
ISMERTETŐ
  REMÉNY, Zsidó társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat 108 p.
ISMERTETŐ
  Schőner Alfréd: Az elveszített álmok. Dr.Birnfeld Sámuel rabbi emlékének.
Budapest, 2004 Brookmaker kiadás
ISMERTETŐ
Raoul Wallenberg karácsonya, Budapest 1944
Budapest. 2004, Kolor Optika Bt. 90 l.
ISMERTETŐ
Moldova György: Az utolsó töltény 1 - 2 Budapest, 2004, Urbis Könyvkiadó. 236 + 206 p.
ISMERTETŐ
Orbán Ferenc: Magyar zsidó zarándokkönyv. Budapest, 2004, Chabad Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület. 184 l.
ISMERTETŐ
Domán Ernő - Domán István
"... és így levágják őket bűnbaknak. A mi időnkben mintegy hatmilliót"
–  Domán Ernő élete
Budapest, 2004, Múlt és Jövő Könyvkiadó, 198 p.
ISMERTETŐ

Martin Doerry:  "Megsebzett szívem"
2004,
ISMERTETŐ

Rabbi Kotel Da-Don: Zidovstvo ľivot, teologija i filozofija
2004, Profil International, Zagreb,840 p.
ISMERTETŐ

  Oláh János: Jónás Könyve
2004, OR-ZSE kiadás
ISMERTETŐ
  Halmos Sándor: Élő szó
2004, 
ISMERTETŐ
  Ungár Richárd: Jogból is megárt a sok?
ISMERTETŐ
  Monostori Imre: Helykeresések. Három esettanulmány
2004, Nap Kiadó
ISMERTETŐ
  Krausz Tamás: Antiszemitizmus - holokauszt - államszocializmus
Budapest, 2004. Nemzeti Tankönyvkiadó, 151 p.
ISMERTETŐ
 Grzegorz Lubczyk: A lengyel Wallenberg
Budapest, 2004. Széphalom Könyvműhely,

ISMERTETŐ
Stern Samu: Emlékirataim
Budapest, 2004.Bábel kiadó.
ISMERTETŐ
Moldova György: A gyávák bátorsága
Budapest, 2004.Urbisl kiadó, 232 p.
ISMERTETŐ
  Ausch Klára: Ajándékba kaptam az életet
Budapest,2004.BT-Press kiadó, 118 p.
ISMERTETŐ
  Schőner Alfréd: Te érted...
Budapest, 2004 Bookmaker kiadó
ISMERTETŐ
Emlékezz!
Válogatott levéltári források a magyarországi zsidóság üldöztetésének történetéhez, 1938-1945
ISMERTETŐ
Az út szélén
Holokauszt-életek 1,
ISMERTETŐ
Kaufmann Dávid emlékkiadvány
ISMERTETŐ
"Izraeli könyvtárakban / Két bibliográfia". Összeállította: Féder Zoltán, Rechovot, Izrael. 409 oldal. Héber/magyar. A szerző kiadása, "Eked" Tel-Aviv, Izrael.
ISMERTETŐ
Gereben Ágnes: "Engedd el népemet!", Budapest, 2003, Athenaeum 2000 kiadó, 416 p.
ISMERTETŐ
Simon Tamás: A zsidó Don Juan
A fiatalon elhunyt kitűnő költő, Simon Tamás emlékét idézi a Bethlen téri Füzetek új melléklete.
ISMERTETŐ
Jean-Christophe Attias - Esther Benbassa:
A zsidó kultúra lexikona. Balassi Kiadó Budapest, 2003. 376p.
ISMERTETŐ
"Emlékezz meg". Halmos Sándor könyve, 298 oldal. Kiadja a Debreceni Zsidó Hitközség.
ISMERTETŐ
A zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus írásokból. Bp. 2003, A Zsidó Tudományok Szabadegyeteme. (Bp. 1075. Wesselényi u. 4. 270 l.
ISMERTETŐ
 Az askenázi kultúra ezer éve. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2003. 616 lap.
ISMERTETŐ
  Jehuda Láháv: Sebhelyes Élet, Budapest, 2003, Makkabi kiadás, 157 oldal
ISMERTETŐ
  Shlomo J. Spitzer - Komoróczy Géza:
Héber kútforrások
MTA Judaisztikai Kutatócsoport - Osiris kiadó, Budapest, 2003. 978 p.
ISMERTETŐ
  Naftali Kraus:
Ezra és Nechemja
Az őscionizmus története
ISMERTETŐ
  Oláh János:Judaisztika III. Budapest, Filum Kiadó
ISMERTETŐ
Irit Amiel: Megperzseltek. Poligraf, Budapest.2000, 106p.
ISMERTETŐ
SZILÁRD GYULA IRODALMI MUNKÁSSÁGA
Az OR-ZSE Oktatási Osztályán a könyvek elérhetők
ISMERTETŐ
Norman Manea: Bohócokról
Budapest, Európa Könyvkiadó, 2003.380 p
ISMERTETŐ
Giorgio & Nicola Pressburger: A zöld elefánt. Múlt és Jövő Kiadó Bp., 2003. 104 p.
ISMERTETŐ
  Novák Attila: Átmenetben
Budapest, 2000, Múlt és Jővő Kiadó,
300 p.
ISMERTETŐ
   Méir Ávrahám Munk: Életem történetei
Michael K. Silber utószavával.
Budapest,2002, Múlt és Jövő. 354 p.
ISMERTETŐ
Fülöp György: Vészkorszak
Budapest, 2003, Focus Kiadó 109 lap
ISMERTETŐ
Konrád György: Elutazás és hazatérés.
Önéletrajzi regény.
Budapest, 2002,  Noran Kiadó 161 lap
ISMERTETŐ
Paul Lendvai: Határátlépés

ISMERTETŐ
Sol Zim kántor új Shabbat antológiája

ISMERTETŐ
Judita Salgo: Ének Birobidzsánról
Budapest, 2002, Kijárat Kiadó, 229. lap
ISMERTETŐ
Chaim Potok: Óvilági embereki
Budapest, 2002, Ulpius-ház,  313 lap
ISMERTETŐ
Naftali Kraus: Jób szenvedései
Budapest, 2002, PolgArt kiadó, 399 p.
ISMERTETŐ
In the land of Hagar
Tel-Aviv, 2002, Bét Hátfucot és az Izraeli Hhonvédelmi Minisztérium közös kiadása
302 oldal
ISMERTETŐ
Kaczér Illés: Ne félj szolgám Jákob, Budapest, 2002, Göncöl kiadó, 580 oldal
ISMERTETŐ
  Szita Szabolcs : A Gestapo Magyarországon, 
Budapest, 2002, Korona Kiadó kft, 374 p.
ISMERTETŐ
Giorgio és Nicola Pressburger
Nyolcadik kerületi történetek
Múlt és Jövő Kiadó. Bp,2002. 137p.
ISMERTETŐ
Mezei András: A csodatévő
C.E.T. Belvárosi Könyvkiadó Bp, 2002. 269 p.
ISMERTETŐ
  Szántó T. Gábor: Keleti pályaudvar, végállomás,
Magvető kiadás, Budapest, 2oo2, 489 p
ISMERTETŐ
Ungár Richárd: Dob utcai mesék. Bp. 2002, Makkabi. 171 p. 1500 Ft. 
ISMERTETŐ
Szunyogh Szabolcs: Kordnadrágban Tel-Avivban
Aura Kiadó. Bp,2002.119p.
ISMERTETŐ
Kaufmann Dávid: A zsidók utolsó kiűzése Bécsből és Alsó-Ausztriából.
Előzményei (1625-70) és áldozatai. Múlt és Jövő Kiadó Bp.2002. 238p.
ISMERTETŐ
Deutsch Gábor: Ajtónyitás 
Or-Zse. Bp.2002, 260 p.
ISMERTETŐ
Heller Ágnes: A történelem elmélete.
Múlt és Jövő könyvkiadó. Bp,2001. 339 l.
ISMERTETŐ
Naftali Kraus: Az áldozat visszatér...
Bp. 2002, PolgArt, 732 p. 2900 Ft.
ISMERTETŐ
Szekfű Gyula:Rövid magyar történet
1606-1939
Osiris Kiadó. Bp,2002.561p.
ISMERTETŐ
Keresztény-zsidó teológiai évkönyv 2001-2002. 
Keresztény-Zsidó Társaság. 140 p.
ISMERTETŐ
Dr. Alexander Emed: A magyarországi cionista mozgalom története (1902-1948)
ISMERTETŐ
Frederic Morton:
A Rothsildok
Egy család története
ISMERTETŐ
Edwin Black: Az IBM és a Holokauszt
Atheneum 2000 Kiadó.371p. 
2990Ft.
ISMERTETŐ
Varga Papi László: Zsidó magyarok Szegeden, Löw Lipót és Löw Immánuel
ISMERTETŐ
Dusan Simko:
Eszterházy lakája
ISMERTETŐ
Zsidó imakönyv
Szabadka, 2001
ISMERTETŐ
Paul Johnson: A zsidók története
 Európa kiadó, Budapest, 2002
ISMERTETŐ
Magyar Felsőoktatás sorozat
 19. szám
ISMERTETŐ
Naftali Kraus: Az ősi forrás - a heti szidrák. 2. kiadás, 2001.
Fórum kiadó
ELŐSZÓ
Történelempedagógiai füzetek 
10. szám
ISMERTETŐ
Herta Pfister: Ószövetségi asszonyok
ISMERTETŐ
Én, Oskar Schindler
Személyes feljegyzések, levelek és dokumentumok
35 foto és számos dokumentum másolata
Canissa kiadó 444p.
ISMERTETŐ
1100 éves együttélés
a magyar és magyarországi zsidóság a haza és a fejlődés szolgálatában
Kiadó: Magyarországi Holocaust Emlékalapitvány.
XVI+380p. Budapest, 2001
ISMERTETŐ
Rabbi Snéur Zálmán: Zsidó kabbala és misztika. Tánjá – Likuté Ámárim.
Ford.: Naftali Kraus.
Tel-Aviv2000. – Bp. 2001, Filum Kiadó.
224 l.
ISMERTETŐ

Baljós a menny felettem
Vallomások a szombathelyi zsidóságról és a soáról

ISMERTETŐ

Schmelzer Hermann Imre:
Kaufmann Dávid (1852-1899) emlékezete
Budapest, 2001
Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, Zsidó Történeti és Irodalmi Tár
ISMERTETŐ
Ungár Richárd:
A Schwarcz család
ISMERTETŐ
Wagschal, Saul: Gyakorlati útmutató a kásruszhoz. Zsidó étkezési törvények.
London [- Budapest], 2000, Yeshiva Yad Halevi [-Balog P.] 208 l.
Beszerezhető: Balog Péter 2131 Göd, Pesti út 40/b. Ára: 1500 Ft.
ISMERTETŐ
Domán István: A talmudiskolák titkai.
Bp. 2001, Ulpius-ház Könyvkiadó.
322, [1] p. 1980 Ft.
ISMERTETŐ
Szentföld. (Terre Sainte. Gallimard, 1997.)
Bp. 2000, Park Kiadó. 423 oldal.
ISMERTETŐ
Vajda, Georges: Kutatások a filozófiáról és a kabbaláról a középkori zsidó gondolkodásban.
Bp. 2000, Logos Kiadó. 324 l. 2500 Ft.
ISMERTETŐ
Lau, Israel Méir:
A zsidó élet törvényei.
Tel-Aviv, 2000. 488 lap
Terjeszti: Chabad Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület.
Ára:1990 Ft.
ISMERTETŐ
Sirat, Colette:
A zsidó filozófia a középkorban.
Budapest. 1999. Logos Kiadó. 446 lap. 
Ára: 2500 Ft.
ISMERTETŐ

Menachem Meron: Az élő Biblia
( Budapest: Gabbiano Print Bt.,2000 ), 176 oldal
Kiad: Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem
ISMERTETŐ

Klausner, Joseph: Jézus élete, tanítása és korának viszonyai a zsidó, görög és római források alapján. 
Budapest 2000, Logos Kiadó. 391 l. 
2500 Ft.
ISMERTETŐ

Világvallások. Képes enciklopédia.

Budapest, 1999, Magyar Könyvklub. 288 l. 
ISMERTETŐ

Langer, Jiři: Kilenc kapu.
A haszidok titkai.
Ford.: Zádor András.
Pozsony, 2000. Kalligram. 309
ISMERTETŐ

De Vries, Simon Philip:
Zsidó ritusok és jelképek.
Ford.: Jólesz László.
Bp. 2000, Talentum. 359 oldal
ISMERTETŐ

Schőner Alfréd: Mérleg. 
Válogatott beszédek, cikkek, tanulmányok.
Budapest, 2000, OR-ZSE. 277 l.
ISMERTETŐ

2017.12.31