A
"homo fascistus" erőtere a scuola ebraica válaszával
Talán az alkuképes vakremények és jogiasult fasizmusok tárgykörébe
tartozik, de nem minden mai analógia nélkül szólal meg az az
összegzés, melyet K. Farkas Claudia pécsi egyetemi tanár1
egy eddig
nem kellőképpen ismert szervezeti rendszer belső összefüggéseiről és
forrásairól tett közzé Jogfosztástól a zsidó iskolákig. Fajvédelem
és oktatáspolitika a fasiszta Olaszországban címmel.2
Kötetében az
1938-as faji törvényt és az iskolai zsidóellenes jogszabályokat
mutatja be, lényegében elsőként a hazai szakirodalomban, s alapos
körképet nyújtva az olasz fasizmus és a zsidóság viszonyáról.
A magyar (és részben az európai vagy közép-európai) neveléstörténeti
vagy iskolakutatási alapmunkákból nemigen ismerhető meg ez a térség,
s még kevésbé a rejtett, főképp csak olaszul megjelent publikációk
szemléletmódja, valamint ezeknél is kevésbé a jogszabályi háttér
vagy ennek manipulatív alkalmazás-technikája. Holott ezeknek
izgalmas párhuzamai a hazai folyamatokkal (ha nem is evidensek, de)
analogikusak, s ez a kötet egyik lehangoló közléstartománya, mely
fennen bizonyítja a fasiszta indoktrináció, a korai Mussolini-rezsim
rasszista gyökereit és sikereit az európai fasizmusok
természetrajzát illetően is.
A kötetben számos új összefüggés,
korábban nem ismert forrás és eddig javarészt ismeretlen vagy nem
kellőképpen árnyalt összkép kerül napvilágra. A Mussolini
Olaszországában felvirágzó "reménysugár" a zsidó iskolák számára a
nevelési-oktatási szféra "zsidótlanítását" hozta, 1938 augusztusa a
Nemzeti Nevelés Minisztériumának körlevelével kezdődően a nevelési
színterek "teljesen olasszá" tételével mutatkozott meg, amire ugyan
időleges választ adott a zsidó közösségi iskolák (scuola ebraica)
létesítése, de az olasz antiszemitizmus a hivatalos politika
rangjára emelkedett ekkortól már. Mussolini "új embertípus", a "homo fascistus" kinevelését vizionálta, azt akarta, hogy az olaszok
"szolgai fajból" végre "uralkodó fajjá" váljanak.
Idézem a Szerzőt
az OR-ZSE hatókörében nem ismeretlen Szerző vonatkozó tanulmányából: "Benito Mussolini rendszere kevesebb, mint két évtized alatt
lebontotta a jogbiztonságot adó sáncait a zsidók körül. A fasiszta
állam kezéhez 1938 és 1942 között több zsidóellenes törvény tapadt,
melyeket autonóm módon jegyzett. 1943 korszakhatár: Mussolini
bukása, Észak-Olaszország német megszállása és a Salói Köztársaság
megalakulása után a fasiszta és a náci politika egy szintbe került
zsidóellenes téren: ekkor a zsidóktól a létezés jogát is
megtagadták. Az 1938-ban bevezetett zsidóellenes intézkedésekkel a
fasizmus a félszigeten korábban ’bevált’ joggyakorlathoz nyúlt
vissza… /…/ Az itáliai zsidók különös, ellentmondásokkal teli
történelmet mondhattak magukénak. A Félszigeten jelenlétük az i.e.
II. századig nyúlik vissza, és a folyamatosság jellemezte. Sokakat
rabszolgaként hurcoltak magukkal római hadvezérek. A római zsidó
közösség a legrégebbi Európában. Az i.e. II. századtól éltek zsidók
többek között Tarantóban, Otrantóban, Pompeiben, Capuában,
Siracusában, Ravennában, Ferrarában, Bresciában és Milánóban is. Az
itáliai élet viharokat és szép pillanatokat egyaránt tartogatott az
olasz zsidók számára, a velük szembeni toleranciát vagy
diszkriminációt a politikai és az egyházi hatalom változó erőtere
határozta meg. Egészen a IV. század elejéig a római hatalommal a
kapcsolatok összességében pozitívak voltak. A kereszténység
megjelenésével - amely i. sz. 380-tól a birodalom hivatalos vallása
lett - az olasz zsidók helyzete fokozatosan rosszabbra fordult. A
birodalom hanyatlása, majd bukása pedig a pápai hatalom
megerősödését hozta. Szabolcsi Miksa megállapítását kölcsönvéve: ’az
olasz zsidók is megállották a tűzpróbát. A pápaság árnyékában őrizte
meg hitelvét az olasz zsidó’ /…/ Hogy az olasz zsidóság az ókort és
a középkort átélte, a história egyik legnagyobb csodája: I. Gergely
pápaságától kezdve (i. sz. 590) mintegy tizenkét évszázadon át
helyzetüket erősen befolyásolta az aktuális pápák álláspontja, amely
mindig más színt öltött. Sorsuk a politikailag extrém módon
széttagolt félszigeten nagy változatosságot mutatott, a helyi
politikai struktúrák függvényeként. /…/ Az olasz zsidók számára a
jogi egyenlőséget a XIX. század hozta meg, az egységállam
megteremtésének puzzle-szerű eseménysorozata. 1870. szeptember 20-án
felszámolták az utolsó gettót is, Rómában. Új korszak kezdődött
Európa legrégibb zsidó közössége számára… A huszadik század elején a
zsidó közösség szinte teljesen beolvadt Olaszország szövetébe. Az
emancipációval társadalmi érvényesülési csatornák is nyíltak. Az
antiszemitizmus - helyesebben talán - antijudaizmus szélsőséges
katolikus optikaként azért jelen volt, hátterében a két vallás
dogmatikai ellentéteivel. A zsidó közösség tagjai közül sokan
futottak be fényes karriert a múlt század eleji Olaszországban és
töltöttek be fontos pozíciókat a politikában és a hadseregben. Úgy
tűnt - Szabolcsi Miksa szavaival szólva - hogy itt ’a zsidó hite […]
semmiben nem akadály’. Néhány példa a zsidók érvényesülésére
számokban és pozíciókban kifejezve: 1902-ben az Olasz Királyság hat
szenátora volt zsidó, 1922-ben számuk 19-re emelkedett. 1910-1911
között a velencei zsidó családból származó jogász-bankár, Luigi Luzzati lett az ország miniszterelnöke. 1907-től hat éven át Ernesto
Nathan töltötte be Róma polgármesteri székét. A zsidók kivették
részüket az első világháború küzdelmeiben is, a hagyomány mintegy
ötven zsidó tábornok nevét őrzi, közülük a legismertebb Emanuele
Pugliese. A fasizmus hatalomra jutása önmagában nem sodorta válságba
az olasz zsidók sikeres társadalmi integrációját. A mozgalom
alapítói között, annak finanszírozásában is szerepük volt. 1922
októberében a »Marcia su Roma«-ban több mint 230 zsidó vett részt,
majd a hatalomra jutást követő küzdelmekben is ott voltak. A
győzelem után bármely állami állást nyitva állt előttük. Voltak
zsidó tagjai a Fasiszta Nagytanácsnak, sokan szolgáltak a fegyveres
erőknél, jelen voltak az egyetemeken, a közigazgatásban, a sajtó
területén is… /…/ A Duce zsidókkal kapcsolatos kommunikációját a
félrevezetés és a ’kettős játék’ határozta meg. Súlyos következménye
lett mindannak, hogy nyilatkozataival megtévesztette az olaszországi
zsidó közösséget: eltompította a veszélyérzetüket és köreikben
sokáig ’jó Mussolini-kép’ élt. A fasizmus kezdetben nem mutatott
rasszista vonásokat, ezzel magyarázható, hogy sok zsidó lépett be
Mussolini pártjába. A 20-as évek elején Mussolini olyan értelmű
nyilatkozatokat tett, miszerint itt nincs különbség zsidó és nem
zsidó között, a zsidók számára Olaszország földje maga az ’új Sion’.
Mussolini 1921 novemberében a III. Congresso Nazionale dei Fasci-n
úgy beszélt, hogy a fasizmus nagy jelentőséget tulajdonít a faji
kérdésnek, ’mert a faj az (alap)anyag, mellyel történelmünket
akarjuk építeni’. A fasiszta vezér többször nyilatkozott olyan
értelemben, hogy Olaszországban nincs antiszemitizmus, mert az itt
élő zsidók állampolgárként és katonaként is ’bizonyítottak’ /…/
’Ostobaságnak’ nevezte a rasszizmust és így beszélt: »Természetesen
nincs tiszta faj, zsidó faj sem. Faj: egy érzés, nem realitás,
95%-ban érzés. Nem hinném, hogy biológiailag bizonyítható lenne egy
faj tisztasága«. Majd a germán faj állítólagos felsőbbrendűségén
ironizált: »A nemzeti büszkeségnek - mondta - nincs szüksége a faj
delíriumára«. Arról is beszélt egy német írónak, hogy Olaszországban
nincs zsidóellenesség. /…/ A fasiszta pártba még a harmincas években
is sok zsidó lépett be: 1928 és 1933 között 4.920 zsidó tagja volt,
az olasz zsidó közösség több mint 10%-a. Giorgio Bassani Finzi
Continiék kertje című regénye érdekesen világítja meg mindezt:
1933-ban történt, a fasizmus úgynevezett "Decenniumának" ünnepi
évében. A Duce hirtelen, kegyesen, szinte ihletből elhatározta, hogy
kitárja karját a ’tegnapi közönyösök és ellenségek’ felé, s e
"nagylelkűség" révén egyszeriben kilencven százalékra emelkedett a
ferrarai hitközséghez tartozó fasiszta párttagok száma" - így ír a
Szerző egy akkori összegző tanulmányában.3
Az 1934 után átalakuló hangnem és a zsidókkal kapcsolatos politika
változása 1936-ra már a szerkesztőségekből, újságírók köréből
eltávolítandó munkatársakig hatott, mivel úgy vélték:
"Az
antiszemitizmus elkerülhetetlen ott, ahol a szemitizmus erős. […] A
sok zsidó miatt jön létre a zsidóellenesség. A faji politika a
félelemből táplálkozott. A fasizmus faji koncepciójában a 30-as évek
derekán mély változás állt be, akkor, amikor Olaszország Afrika
szarvában vívta gyarmati háborúját az etióp néppel. Már a háború
kezdetén, 1935-ben fasiszta újságok, mint például az Il Popolo
d’Italia, ’olasz faji öntudat’ szükségességéről kezdtek cikkezni.
Mussolini 1935 októberében egy beszédében élesen kikelt az
afrikaiakkal kötött házasságok ellen" (u.o. 4-5. old.).
"A Ducénak a
’mesztic faj’ létrejöttével kapcsolatos aggodalmai vezettek a
diszkriminatív törvénykezéshez. Az etióp háború előtt a fekete
kontinens olaszok uralta területein elterjedt volt az ún. ’madamismo’:
az itt élő-harcoló katonák és a gyarmatügyi kormányzás tisztviselői
közül sokan éltek együtt bennszülött nővel és sokaknak gyermekeik is
születtek. A szituáció akkor még nem okozott fejtörést a kormánynak,
mert kevés olaszt érintett. Etiópia meghódítását követően az itt
élőkkel való kapcsolat más összefüggésbe került: a régi gyarmatoknál
(például Líbia) sokkal népesebb területről volt szó, és a terv az
volt, hogy többmilliós nagyságrendben telepítenek olaszokat a
meghódított területre. Voltak kormányzati elképzelések a ’madamismo’
mérséklésére, például az, hogy az olasz férfiak legfeljebb hat
hónapot töltsenek a fekete kontinensen, egyúttal ösztönözték a
feleségeket, hogy kövessék férjeiket a távoli helyekre. A sikerrel
megvívott gyarmati háború után úgy gondolták, hogy Olaszország ezt
az etnikailag heterogén birodalmat csak abban az esetben képes
összetartani, ha megóvja magát a ’meszticizmustól’ és nem oldódik
fel a »fajok« tengerében. Az 1937. április 19-én kiadott
törvényerejű rendeletet értelmében egytől öt évig terjedő
börtönbüntetéssel sújthatók azok az olasz állampolgárok, akik a
Királyság vagy a Gyarmatok területén házastársi/élettársi
kapcsolatban éltek Olasz Kelet-Afrika alattvalójával. Büntetés csak
az olasz állampolgároknak járt, mindkét nembelieknek, a
’bűntársaiknak’ nem. A »faj minőségének rombolásáért« csakis az
olasz állampolgárokat tartották felelősnek, mondván, ők magasabb
civilizációhoz tartoznak. Az volt az álláspont, hogy aki
»megengedhetetlen kapcsolatot tart fenn« bennszülöttekkel,
bizonyítja, hogy megfeledkezett állampolgári kötelességéről. Fontos
megjegyezni ugyanakkor, hogy a faji törvények kibocsátását követően
a prostitúciót eltűrte a rezsim). Kelet-Afrikában nyílt faji
diszkrimináció történt, és mindez jóval megelőzte a zsidóellenes
törvények kibocsátását. A faji tisztaság deklarációjával a fasizmus
gyökeres váltást hajtott végre: jogi téren felavatta a »tiszta vér«
mítoszát" (u.o. 6-7).
A könyv nyolc nagyobb fejezetben ismerteti a folyamatok
kirekesztésig, fajvédelmi iskolapolitikáig, egyetemi szférában ható
következményekig, vezető ideológusok képbe kerüléséig és a Fasiszta
Nagytanács 1938 októberi üléséig eltelt időszakot, a zsidótörvények
okait és politikai hatásait is, nemcsak a politikai, hanem az
oktatási, iskolai, közösségi, szülői és mozgalmi miliőkben. Ekként
hiánypótló is (például mintegy egyötöde bibliográfia, javarészt
eddig nem ismert forrásművekkel), sőt felrázó, agybakólintó munka
is, melynek "olvasatai", akut folyamatokkal párhuzamosítható
tónusai, mikropolitikák és fajelméleti hőbörgések terén átlátható
analógiái vészterhesen hangzanak. Ahol a gyerekek a fasiszta iskola
áldozataivá lesznek, a kultúra általános fasizálódásának végletei
mindenütt teret követelnek a sajtóban, iskolában, tantestületekben,
faluban, egyletekben, szakmai körökben is, valamint ahol a
közoktatás csinovnyikjai beáldozzák a tanárokat, iskolai normákat,
új generációk képzésének ideológiai programját, ezzel e világkép
izolálja s majdan fajvédelmi okokra hivatkozva törvényessé is teszi
a diszkrimináció minden módját… - ott a másságot semmiben és
sehogyan sem toleráló világkép totális, de végveszélyt is hordozó
uralma köszön be. A totális kohézió vakreményében és a "nemzet
életéből" kizárt állampolgárság evidenciáival itt is, mint sok
helyütt másutt, "drámai törésvonal alakul ki a rezsim/nép
viszonyában" (116. old.).
A fejlemények későbbi alakulása viszont már közismert. A Szerző e
téren fölhalmozott írásai, tanulmányai, könyvei és magyarországi
zsidóságtörténeti kutatásai javarészt elérhetők elektronikus úton
is,4
e korábban habilitációs értekezésként fogant szöveg kiadói
vállalása pedig a Belvedere méltó és fontos vállalása. Az is kevés
lenne, ha hetente jelenne meg hasonló opusz. A hóhérság iskoláinak
szellemisége, a társadalmi félszek és morális veszteségek
mindennapos élményei, a strukturálissá silányuló politikai akarat
parttalansága és végzetessége akkor is figyelmeztető tanulsággá
tennék e kötetet…
1 történész, a Pécsi Tudományegyetem habilitált docense. Kutatási
területei közé tartozik az olasz fasizmus oktatáspolitikája, az
olasz és a magyar zsidók jogi helyzete a XIX-XX. században.
2 Belvedere Meridionale, Szeged, 2015., 139 oldal.
3 K. Farkas Claudia 2015 "…Olaszországban bizonyos dolgok nem
történhetnek meg". Az olasz zsidók a befogadás és kirekesztés
útjain. Yerusha. Zsidóság és kulturális antropológia. Online
folyóirat. 2015/2:1-11. On-line:
http://yerushaonline.com/?v=bd73b4kn2
4 http://bookandwalk.hu/webreader/reader.html?language=HU&preview=true&documentid=8431
;
https://publioboox.com/hu_HU/olasz-pedagogiai-modellek;
http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/kfarkas-kikereszt.htm
; http://epa.oszk.hu/02300/02336/00001/pdf/EPA02336_modern_magyarorszag_2012_01_229-237.pdf
;
egyetemi habilitációs munkája: http://or-zse.hu/phd/KFC_habilitacio.pdf
A.Gergely András
2016.11.25