Vissza

Dr. Alexander Emed: A magyarországi cionista mozgalom története (1902-1948)
Bethlen Téri Füzetek 8.

Nem általános, hogy egy klub kiadványokkal lepje meg tagjait és a közönséget. Időről-időre ezt teszi a Bethlen Téri Oneg Sábbát Klub amelynek nyolcadik, eddig legjelentősebb, kiadványa az előzőek - a cionizmus elméleti alapvetésének bemutatása és nagy alakjaira való emlékeztetés - után nem kisebb feladatot vállalt magára, mint a magyarországi mozgalom történetének megismertetése, a kezdetektől erőszakos felszámolásáig.

A mű szerzője izraeli orvos, orvostörténész, akit a Kol Jiszrael magyar hallgatói megismerhettek híres magyar zsidók életéről szóló előadássorozatából, a most megjelent müvet tartja legfontosabb munkájának. Aktivan részt vett a magyar cionista szervezkedésben, és ez a személyes élmény érzelmekkel, indulatokkal telíti stílusát és teszi olvasmányossá könyvét.

Ez a személyesség nem válik kárára az események, adatok tudományos igényű feldolgozásának, amely nagy erénye a kiadványnak.

Első részben összefoglalja a cionizmus világtörténetét, Herzl elődeitől Izrael megalakulásáig. Itt is találkozunk magyarokkal, gondoljunk csak a zimonyi Jehuda Alkalayra, Natonek Józsefre, akár Petach Tikva alapítóira és természetesen a pesti Herzl Tivadarra.

Előnyben részesíti a palesztinai események leírását a világszervezet mozgalmi fejleményeivel szemben. Szomorú olvasni olyan elszalasztott lehetőségekről, mint Feiszal 1919-es együttműködési javaslata a cionistákkal, vagy a bevándoroltatás lanyhasága a mandátumkorszak elején. Találkozunk Szenes Hanna képével is.

Második részben lényegében, a magyarországi cionista mozgalom történetével foglalkozik. Nagy nehézségekbe ütközött az új kezdeményezés, nem is a külvilág, hanem az asszimiláns zsidó vezetők részéről. Az általános anticionizmust csak az ortodoxia egyes csoportjai nem osztották. Nordau szavaival: Ha rajtuk múlt volna, a magyar zsidóság száraz ág maradt volna.

Főleg az ifjúságnak köszönhető, hogy nem így történt, hanem úgy, ahogy a kongresszusok leírásában olvashatjuk. Az első világháború és az utána következő események megnövelik a cionizmus jelentőségét Magyarországon is. Közrejátszottak ebben olyan mozzanatok is, mint az oroszországi hadifogolytáborokban folyó cionista munka, a megélénkülő antiszemitizmus és a magyar zsidóság első és utolsó önvédelmi szervezkedése: a karhatalmi századok. A "mérnökök alijája" segíti Palesztina iparának és infrastruktúrájának megszületését, de később meg kell szüntetni a Palesztina Hivatalt, mert évekig "egyetlen szervezett beutazási kérvény sem érkezett be." Pedig 1925-ben Szokolov és Usziskin is Magyarországra látogatnak, s 1927-ben végre legális a Magyar Cionista Szövetség, ami nem sokat változtat a hitközségi vezetők elutasító magatartásán, és a rendőrség is gyakran zaklatja az ifjúsági szervezeteket, összetévesztve őket a kommunistákkal.

Nagyon jellemző, hogy amikor keresztény politikusok barátságosak voltak a cionista mozgalomhoz, a zsidó vezetők is hajlandók voltak részt venni a gyűjtésekben.

Zsidótörvények után erősödik a mozgalom, noha betiltják a cionista sajtót és 1940-től a vidéki szervezeteket is - viszont az országgyarapitás öntudatos zsidó tömegeket hoz. Később megjelennek a németek által megszállt országok menekültjei is, akik elbujtatásában, segítésében a zsidó szervezetek közül oroszlánrésze van a cionistáknak.
Nem szól a szerző a cionista ellenállásról, amelynek - különösen Budapesten - oly sokan köszönhetik életüket, gondoljunk csak az okmánygyárakra.

1945-48 között virágkorát élte a magyarországi cionizmus. A vészkorszak eloszlatta a befogadás illuzióit, a meggyötört túlélők Erec felé tájékozódtak. Megerősödtek a fennálló cionista szervezetek, újak is alakultak. Megindult az - eleinte illegális- alija, a magyar állam üdvözölte a megalakuló Izraelt.

Sajnos a kommunista hatalomátvétel után kedvezőtlenül változott a helyzet. Betiltották a szervezeteket, majd a kivándorlást, a rendszer vezetői - zsidó származásuk dacára - teljesen átvették Sztálin anticionista, sőt helyenként antiszemita irányvonalát. Látszólag véget ért a magyar cionista mozgalom viharokban bővelkedő, dicsőséget sokat, eredményt talán kevesebbet felmutató históriája.

Dr. Emed nem éri be a krónikás feladatával. Könyve harmadik része Életrajzok cimmel megörökíti a mozgalom jeles személyiségeit, leróva ezzel a szakirodalom régi adósságát. Ez a rész tartalmazza a Cionista Egyetemi Hallgatók Egyesülete, a híres Makkabea történetét is.

Nagyon értékes és sok információt ad a jegyzetanyag, amellyel közreadói kiegészítették a kötetet, még használhatóbbá téve azt a  széles olvasói rétegek számára is.

Ajánlatos lenne, ha minél többen elolvashatnák a cionista mozgalom történetének ezt az új kézikönyvét!

Róbert Péter