Dr. Alexander Emed: A
magyarországi cionista mozgalom története (1902-1948)
Bethlen Téri Füzetek 8. |
Nem általános,
hogy egy klub kiadványokkal lepje meg tagjait és a közönséget. Időről-időre ezt
teszi a Bethlen Téri Oneg Sábbát Klub amelynek nyolcadik, eddig legjelentősebb,
kiadványa az előzőek - a cionizmus elméleti alapvetésének bemutatása és nagy
alakjaira való emlékeztetés - után nem kisebb feladatot vállalt magára, mint a
magyarországi mozgalom történetének megismertetése, a kezdetektől erőszakos
felszámolásáig.
A mű szerzője izraeli orvos, orvostörténész, akit a Kol Jiszrael magyar hallgatói
megismerhettek híres magyar zsidók életéről szóló előadássorozatából, a most
megjelent müvet tartja legfontosabb munkájának. Aktivan részt vett a magyar cionista
szervezkedésben, és ez a személyes élmény érzelmekkel, indulatokkal telíti
stílusát és teszi olvasmányossá könyvét.
Ez a személyesség nem válik kárára az események, adatok tudományos igényű
feldolgozásának, amely nagy erénye a kiadványnak.
Első részben összefoglalja a cionizmus világtörténetét, Herzl elődeitől Izrael
megalakulásáig. Itt is találkozunk magyarokkal, gondoljunk csak a zimonyi Jehuda
Alkalayra, Natonek Józsefre, akár Petach Tikva alapítóira és természetesen a pesti
Herzl Tivadarra.
Előnyben részesíti a palesztinai események leírását a világszervezet mozgalmi
fejleményeivel szemben. Szomorú olvasni olyan elszalasztott lehetőségekről, mint
Feiszal 1919-es együttműködési javaslata a cionistákkal, vagy a bevándoroltatás
lanyhasága a mandátumkorszak elején. Találkozunk Szenes Hanna képével is.
Második részben lényegében, a magyarországi cionista mozgalom történetével
foglalkozik. Nagy nehézségekbe ütközött az új kezdeményezés, nem is a külvilág,
hanem az asszimiláns zsidó vezetők részéről. Az általános anticionizmust csak az
ortodoxia egyes csoportjai nem osztották. Nordau szavaival: Ha rajtuk múlt volna, a
magyar zsidóság száraz ág maradt volna.
Főleg az ifjúságnak köszönhető, hogy nem így történt, hanem úgy, ahogy a
kongresszusok leírásában olvashatjuk. Az első világháború és az utána következő
események megnövelik a cionizmus jelentőségét Magyarországon is. Közrejátszottak
ebben olyan mozzanatok is, mint az oroszországi hadifogolytáborokban folyó cionista
munka, a megélénkülő antiszemitizmus és a magyar zsidóság első és utolsó
önvédelmi szervezkedése: a karhatalmi századok. A "mérnökök alijája"
segíti Palesztina iparának és infrastruktúrájának megszületését, de később meg
kell szüntetni a Palesztina Hivatalt, mert évekig "egyetlen szervezett beutazási
kérvény sem érkezett be." Pedig 1925-ben Szokolov és Usziskin is Magyarországra
látogatnak, s 1927-ben végre legális a Magyar Cionista Szövetség, ami nem sokat
változtat a hitközségi vezetők elutasító magatartásán, és a rendőrség is
gyakran zaklatja az ifjúsági szervezeteket, összetévesztve őket a kommunistákkal.
Nagyon jellemző, hogy amikor keresztény politikusok barátságosak voltak a cionista
mozgalomhoz, a zsidó vezetők is hajlandók voltak részt venni a gyűjtésekben.
Zsidótörvények után erősödik a mozgalom, noha betiltják a cionista sajtót és
1940-től a vidéki szervezeteket is - viszont az országgyarapitás öntudatos zsidó
tömegeket hoz. Később megjelennek a németek által megszállt országok menekültjei
is, akik elbujtatásában, segítésében a zsidó szervezetek közül oroszlánrésze van
a cionistáknak.
Nem szól a szerző a cionista ellenállásról, amelynek - különösen Budapesten - oly
sokan köszönhetik életüket, gondoljunk csak az okmánygyárakra.
1945-48 között virágkorát élte a magyarországi cionizmus. A vészkorszak eloszlatta
a befogadás illuzióit, a meggyötört túlélők Erec felé tájékozódtak.
Megerősödtek a fennálló cionista szervezetek, újak is alakultak. Megindult az -
eleinte illegális- alija, a magyar állam üdvözölte a megalakuló Izraelt.
Sajnos a kommunista hatalomátvétel után kedvezőtlenül változott a helyzet.
Betiltották a szervezeteket, majd a kivándorlást, a rendszer vezetői - zsidó
származásuk dacára - teljesen átvették Sztálin anticionista, sőt helyenként
antiszemita irányvonalát. Látszólag véget ért a magyar cionista mozgalom viharokban
bővelkedő, dicsőséget sokat, eredményt talán kevesebbet felmutató históriája.
Dr. Emed nem éri be a krónikás
feladatával. Könyve harmadik része Életrajzok cimmel megörökíti a mozgalom jeles
személyiségeit, leróva ezzel a szakirodalom régi adósságát. Ez a rész tartalmazza
a Cionista Egyetemi Hallgatók Egyesülete, a híres Makkabea történetét is.
Nagyon értékes és sok információt ad a jegyzetanyag, amellyel közreadói
kiegészítették a kötetet, még használhatóbbá téve azt a széles olvasói
rétegek számára is.
Ajánlatos lenne, ha minél többen elolvashatnák a cionista mozgalom történetének ezt
az új kézikönyvét!
Róbert Péter |