|
|
Múltunk megvallása…
A kőbányai írók, költők antológiája
|
Értékes forrásai a történelemnek az egyre szaporodó helytörténeti
kiadványok. Ezekben hol említik a település zsidó lakosainak életét,
érdemeit, hol nem. A Kőbányán megjelent Múltunk megvallása - A
kőbányai írók, költők antológiája című kiemelkedik ilyen
tekintetben, mert egyik fejezete (Hontalanul a hazában - Magunk
vérét ontani) szinte teljesen zsidó témájú.
Karacs Zsigmond Holokauszt-tanulmánya nyitja a fejezetet. A kőbányai
hitközség alakulásától megszűnéséig kíséri a közösség történetét.
Nem ismeretlen neki a téma, már több sikeres tanulmányában
felelevenítette kisebb zsidó csoportok históriáját, a néhai
Schweitzer József professzor, országos főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet
igazgatója is nagyra értékelte munkásságát. Írása címe: A
Holokausztra emlékezve Kőbányán, de ezt tartalmilag meghaladja,
hiszen a kőbányai izraeliták 1851-es első említésétől tekinti át
történetüket. Még 20 év múlva is csak 75-en voltak, de utána gyorsan
emelkedett a lélekszám, amely a XX. század elején már meghaladta a
kétezret. Tudós rabbik álltak a helyi hitközség élén, bár
volt teljes három évtized (1891-1911 között) amikor helyettes rabbi
irányította a vallási életet. Sajnos a Soá után ez gyakori, de akkor
még voltak elegen rabbik, ehhez magyarázat kellene. Később a hiányt
pótolták, itt lett rabbi a számunkra jól ismert Kálmán Ödön, aki
jelentős vallásos irodalmi munkássága mellett több intézménynek
vetette meg alapját, iskolát és Talmud Tórát vezetett. Volt
népkonyha, öregotthon és ifjúsági zenekar, a Hitközségi Értesítőt is
a főrabbi szerkesztette.
Néhány évvel az első világháború kitörése előtt elkészült a gyönyörű
zsinagóga, ma is áll de már Mindenki temploma, nem zsinagóga. 1944
tragikus esztendejében beteljesült a kőbányai zsidók végzete.
Csillagos házakba zsúfolták az immár 5000 fős közösséget, minden
módon megalázták őket. Sokan megkeresztelkedtek, de ez sem segített
rajtuk. A temetői emléktáblára 440 mártír neve került, de ennél jóval
többen pusztultak el, csak nem volt hozzátartozó, aki nevűket
felvésethette volna. "Nem maradt szem, hogy a holtakat megsirassa" -
ahogy a szent szöveg mondja! Tovább csökkentette számukat a
kivándorlás, a 60-as években már csak 133 tagja volt a hitközségnek.
1966 októberében a zsinagóga "beszűntette működését". Le akarták
bontani, a helytörténészek mentették meg.
A szomorú históriát Karacs Zsigmond kiegészíti az utolsó másfél
évszázad zsidó történetével, utalva saját régebbi kutatásaira és
vázolva a Holokauszt felé vezető út állomásait.
Más írások is felidézik a fejezetben a kőbányai zsidóság emlékét.
Csetényi Kati az őt szakmájára atyai jóindulattal tanító mestere, "a
drága Samu bácsi" nemes alakját idézi fel.
Frideczky Katalin egy
zsidó iskolatársa társai általi megalázására emlékezik.
Két vers
szól, címében is a zsidóüldözésről. Mikuska Janka verse egy gyermek
sorsát tárja elénk, tragédiáján oka: "Sárga színű csillaga volt…"
Sárosi Ildikó a Holokauszt "vastalpa" gonoszságára figyelmeztet…
Jó hogy bekerültek írásaik a kőbányai antológiába!
Róbert Péter 2015.11.10
|
|
|