Benedek István Gábor:
Miskolc, Zsidó utca 46
Először
is korrigálni szeretném a könyv hátlapján lévő felhívást "A
történelmet fenyegető legveszélyesebb fegyver a feledés". Tegyük
hozzá, ennél csak egy nagyobb, a megismerés hiánya. Márpedig az
1946-os és az 1956-os miskolci sajnálatos eseményeket, pogromokat
más-más okból, de szándékosan homály fedte. Az 1946-ost azért, mert
az akkori MKP vezetésének érdeke volt a négy ember halálát, köztük a
rendőrkapitányét valahogy eltussolni.
Az infláció okozta nyomor,
amikor a fizetés semmit nem ért, az emberek értékeit élelemre
cserélték, akiknek nem volt, ruhájukat vagy utolsó holmijukat adták
cserébe. A vonatoknak még a teteje is tele volt utasokkal, akik
egy-egy kiló zsírért mentek falura, elsősorban parasztokhoz, vitték,
amijük csak mozdítható volt. Ráadásul virágzott a feketepiac, az
eladók főleg kofák a legkülönbözőbb felekezetekből és nációkból. A
közhangulat mégis egyértelműen a zsidókat tette felelőssé. Ehhez
hozzájárult a fentről érkező jelszó: "halál a feketézőkre" óriás
plakátokon. A médiák uszításai a malmosok és a kereskedők ellen,
lincselésre buzdításként hatott.
Az új forint bevezetése valóban
gyógyírt jelentett a sebekre, de köszönteni az új pénznemet és
ócsárolni az előtte lévő állapotot, tömeget szólítottak az utcára,
hisztériás hangulatú asszonyok üres fazekakat fakanállal vertek,
mellettük vasgyári munkások, a környék bányászai özönlötték el a
piacteret és az utcákat. Jelentős csoport megtámadta a legismertebb
malmost és unokaöccsét. Halálra verték őket. A feltételezett
gyilkosok közül többet letartóztatott a város zsidó rendőrfőnöke.
A
hisztéria fokozódott, a sokaság társaik kiszabadítását követelte,
behatoltak a rendőrség épületébe, az utcára vonták és megölték a
rendőrkapitányt és egy intézkedő rendőrt, a többi rendőr nem akart
vagy nem mert beavatkozni, megfékezni a véres eseményeket, végül a
szovjet katonák megjelenése vetett véget az őrületnek. Az
történtettek amennyire lehet elhallgatták, a felelősségre vonás
elmaradt, még a bírósági tárgyalásig sem jutott el az ügy.
Az 1956-os "népítélet", tehát a forradalmi hangulat sajnos
lincselésbe torkollott, amely a rendőrök vagy inkább az ávósok ellen
irányult, de vétlen, üzleti ügyben Miskolcon tartózkodó zsidó gomb
ügynököt is megszégyenítően levetkőztették, és megölték. A retorzió
itt ugyan megtörtént, sokáig tele volt vele a sajtó és a "Fehér
Könyv", de egyáltalán nem biztos, hogy valóban a tetteseket ítélték
el vagy a forradalom vezetőinek megbüntetésére ürügyként használták
fel ezt a bűntényt.
A rendszerváltás után is homályban hagyták a
lincselés körülményeit, mert a forradalom tisztaságán esett szeplő,
kényes témának tekintették. Kialakult egy olyan helyzet, hogy a
rendszerváltás előtt ’56-ról csak rosszat írtak, mondtak, a
rendszerváltás után viszont a kellemetlenebb kérdéseket helyes volt
elhallgatni.
A most megjelent könyv: Miskolc, Zsidó utca ’46, a jeles író,
Benedek István Gábor kisregénye és az utószóként Pelle János
történész dokumentumszerű pontos leírása azért üdvözlendő, mert az
igaz eseményeket írja le objektíven, a homályt megvilágítva.
Aktuálissá vált a könyv már azért is, mert most zavaros és olcsó
hangulatkeltéssel akarják egyesek a demokratikus véleményszabadságot
megzavarni. Feléleszteni a már elhaltnak hitt demagógiát,
megfertőzve ezzel a gyanútlan ifjúságot. A fegyver csak az igazság
lehet.
Az érdekfeszítő történet a most 75 éves szerző, Benedek
István Gábor tollának köszönhető. Az események tárgyilagos
ismertetése Pelle János történésznek az érdeme.
A könyv hősének, Haraszti (Hirschler) Ádámnak foglalkozása kissé
meglepő, ügyes kezű kártyás. Az apjáé (aki a munkaszolgálatban -
legyünk finomak - életét vesztette) még meglepőbb, zsebmetsző volt,
vonat-kocsik szarkája. Nem egészen tipikus zsidó mesterség, de
tudjuk, a szerző gyerekként ismerte a modelljét. A fiú azért fordult
a rendőrséghez, mert sem miskolci otthonában, sem Dubajon nagyapja
házában, sem Szikszón, apja testvére lakában senkije és semmije nem
maradt. Legalább az apja fényképét szerette volna megtalálni, ezért
kereste fel a zsidó Barna századost Miskolcon, amit meg is kapott.
A
kártyapartnerek közül Dallai Attila, az ócskás; a termékfelvásárló
Pasa Pista nem zsidók, pedig mesterségük után annak tűnnének. A
regényt megismerve helyük, szerepük a történetben indokolt. Pasa
Pista egyébként a legrokonszenvesebb szereplő; kedves figura még
Grosz Tante, a sáthen, vagyis magyarul a házasságközvetítő, az orosz
zenekar karmestere, akik muzsikával védték a gyermekotthont, ahol
Ádám 9 éves unokahúga, Éva talált oltalmat. Őt egyébként Erzsi néni
bujtatta el és unokájának tekintette.
Évike szüleinek Szikszón
dézsakészítő műhelye híressé vált a környéken. A mesterség aprólékos
leírása, a munka dicsérete, a regény leglíraibb része. A
rokonszenves figurák közé tartozott még Fridi, az otthon lelkes
vezetője.
Pelle János történelmi adatai mindkét atrocitást, a
46-osat és az 56-osat is tárgyalja. Benedek István Gábor regénye
azonban a 46-os történettel zárul. A fiút a véres tortúra
meggondolásra késztette. Cselekedni akart, véderőt szervezni. A
kötelesség tudata felébredt benne. Valamit akart magával kezdeni,
mesterséget tanulni. Elmenni vagy maradni, de valamit tenni. Első
lépésként Ádám meg akarja látogatni és ajándékot kíván adni Erzsi
néninek, a 9 éves Évike megmentéséért. A néni (mint sokan mások az
embermentők közül, a földön nem nyertek jutalmat), közben a
kórházban betegség miatt meghalt, így Ádám szándéka sem valósult
meg.
A szomszédnak, aki tájékoztatta őt, váratlan ötlettel azt
mondta, Budapestről érkezett. Ez egyébként az utolsó mondat a
könyvben, de érthetjük úgy is, hogy a főhős Budapestre tart. Hogy
ott mihez kezd, az lehet egy újabb mű tárgya.
A könyv terjedelmének
mérete ezúttal indokolt, az "együltömben" való elolvasást segíti
elő. A 75. születésnapjára szebb ajándékot nem kaphatott B.I.G.,
mint e szép könyv megjelenését. Azonban hogy jelentősen aktuálissá
vált, annak nem örülhetünk.
Deutsch Gábor
2013.01.17