Rejtélyes és nehezen értékelhető történelmi személy a magyar származású, francia alattvaló, de a török szultánt szolgáló és a krimi tatár hadsereggel hadba vonuló, végül magyar földben nyugvó Tóth Ferenc.

9 (!) évesen a magyar alapítású, ma is létező Bercsényi-huszárezred kornétása, majd diplomata apjával Isztanbulba megy, ahol tomács iskolát végez. Ő is külügyi szolgálatba lép, a neucháteli hercegség után a török hűbéres krimi kán udvarába küldik. Két évet tölt a tatárok között, majd a török fővárosban szolgálja a francia királyt és a török szultánt. Elsősorban mint haditudósnak veszik hasznát, ma is emléktábla őrzi emlékét a Dardanellák egykori ágyúállásainál. Ő vezeti be a szuronyt a török hadseregben, tengerésziskolát vezet, pontonhidat épít, egyiptomi kiküldetése után elsőnek veti fel a Szuezi csatorna tervét és még sok mindent csinál, amelyek ismertté teszik Európában. Még Voltaire is említi versében,  igaz hogy negatívan. Idős korára és a francia forradalom elől visszamenekül Magyarországra, egy Batthyány gróf pártfogásából él Tarcsafürdőn (Ma Tatzmandorf, Ausztria).

Noha sokat írtak életéről magyar és más nyelven, de visszaemlékezéseinek első magyar nyelvű kritikai kiadása csak nemrég látott napvilágot, Szombathelyen a Vasi Szemle kiadásában. A forditói munkaközösséget vezette, a bevezető tanulmányt írta és a könyvet szerkesztette dr. Tóth Ferenc, dr. Ivanics Mária látta el tudományos jegyzetekkel.

Tóth Ferenc báró visszaemlékezése nem hagyja figyelmen kívül a keleti zsidók közösségeit, amelyek külön típust formálnak a befogadó országok társadalmában. Mindenütt szentel nekik néhány mondatot.
XVIII. századi kuruc emigrációnk második nemzedékének talán legérdekesebb, de mindenképpen legnagyobb karriert elért tagja báró Tóth Ferenc, ahogy az utókor nevezte Francois baron de Tott, Rákóczi apródjának már Franciaországban született fia.

"Elöljáró beszéd" címmel a báró összegzi az utazásai alatt szerzett tapasztalatokat, megossza velünk gondolatait az egyes nemzetek tulajdonságairól, társadalmáról és politikai berendezkedéséről. Különös gondot fordít a nők helyzetére, amely az iszlám országokban akkor sem volt valami rózsás. A zsidók példáját hozza fel Montesquieu elméletét a klíma döntő hatásáról, hiszen ők minden égöv alatt egyforma csoportokba tömörülnek. Rámutat "a legdicsőbb népre, mely arra kárhoztatott, hogy utolsóvá váljék minden nemzetek között, dacára annak, hogy a legnépesebb és a legismertebb szerte a világban? A zsidók, kik iparukkal a földet behálózzák anélkül, hogy bármilyen törvényes jogot megőriztek volna annak birtoklására, mindenfelé engedvén azon kormányzat nyomásának, ahol éppen vannak, e különböző kormányzatok közepette változatlanul őriznek egy csipetnyit hajdani teokráciájukból, egy bizonyos elöljárói testület képében, mire lehetőségük van..."

Utána időrendben tárgyalja az eseményeket, isztanbuli tartózkodásától kezdve. Remek megfigyeléseket tesz a város közrendjéről, a rengeteg tűzről. Semmi sem működik úgy, ahogy kellene éhség és járvány sújtja a lakosságot. Jellemző tény, hogy a fővárosi világítótorony őrei eloltják a fényeket, hogy hajótörést előidézve megszerezhessék a rakományt. Rengeteg a tűzeset (több mint egy évszázad kellett ahhoz, hogy a magyar Széchenyi Ödön megszervezze a tűzoltóságot!) Mai olvasónak különösen ismerős a kábítószerek és a tetoválás nagy elterjedésének észrevétele. Küldetése a Krimbe, a tatár kán udvarába szólítja, az utazás is élménydús. Nagyon jellemző a felosztás előtti lengyel nemesi anarchiára, hogy már a határ lengyel oldalán is janicsárok sétálgatnak, a román lakosság "nyakatekert latin nyelven" beszél. Zsidónál száll meg, úgy látszik ez a legmegbízhatóbb megoldás. Állomáshelyén sok meglepetés éri, a tatár kán ismeri Moliére-t, le akarja fordítatni a Tartuffe-öt. Részt vesz egy - tulajdonképpen rabló - hadjáratban, igaz nem egyedüli keresztényként, sok kozák és lengyel szolgál a tatár seregben.
Jellemző módon a kántól rabokat kap ajándékba. Két évig szolgálja a kánt, visszatérve kezdődik tulajdonképpeni karrierje, sokat tesz a török hadsereg modernizálásáért. Van mit változtatni, kitűnik leírásából: a hihetetlenül korrupt vezetésű csapatok saját országukat is ellenségként dúlják. Először a Dardanellákat erősíti meg a fenyegető orosz flottával szemben.
Az erődök egyikét még ma is "madzsar kuleszi", magyar vár néven is emlegetik!
Amikor végül mégis megkísérli k a tengerszoros megtámadását izzó ágyúgolyókkal verik őket vissza. Megreformálja a török tüzérséget, francia mintára fokozza a tűzgyorsaságot, új típusú ágyúkat öntet és tüzérségi iskolát szervez. Bevezeti (100 év késéssel) a szuronyt, tengerészeti iskolát állít fel. Sok ellenállással kell megküzdenie a maradi török főtisztek és tisztviselők részéről, pl. vallási szempontból kifogásolják a disznósörte ágyútisztító kefék használatát, az udvar intrikái gátolják a katonai döntéseket. Egyébként is 400.000 katonát fizetnek, akikből csak alig 20000 bevethető!

Tóth Ferenc (báró Tott, ahogy nevezik) sikerei egyre látványosabbak, polgári feladatokat is megold, pl. pénzverés, matematikai iskola létesítése és más ügyek. Mégis elhagyja Isztanbult és a levantei francia kereskedelmi kirendeltségek ellenőrzését vállalja. Ennek során bejárja a Közel-Keletet, legrészletesebben a mameluk testőrök által uralt Egyiptomról ír, de megemlékezik Ciprusról, Palesztináról és Szíriáról is.

Mindenütt találkozik zsidókkal, gyakran igénybe veszi segítségüket ügyei jó elintézésében.

Részletesebben olvashatunk Tuniszról és Görögországról, Toulonba szerencsésen visszaérve fejezi be tanulságos vándorlásait. 1773-ban XV.Lajostól tábornoki kinevezést kap, ő lesz a francia hadsereg legfiatalabb generálisa.

Lebilincselő olvasmány Tóth Ferenc visszaemlékezései, érdekessége mellett mélyenszántó gondolatok tanúskodnak szerzője alapos műveltségéről, intellektusáról. Eredeti műfaja a kor divatja szerint levélforma lehetett, első részeit Voltaire-nek is elküldte, aki meg is köszönte neki. A tatárok kedvező bemutatása a felvilágosodás "jó vadember" elméletében gyökerezik. Annál rosszabb a véleménye a török despotizmusról és vallási fanatizmusról. Bizonyos körülményeket következetesen elhallgat, ennek oka diplomata voltában, szolgálati viszonyaiban keresendő. Nagyon részletesen számol be a történésekről, gyakran egész párbeszédeket idéz. Feltűnően mellőzi saját ifjúságának, de rokonságának (testvére is diplomata volt) és családjának (fiatalon megnősült) említését. Magánélete nem lehetett boldog, élete végén a francia forradalom elől menekülve kegyelemkenyéren élt.

Élete, eredményes működése fényes lapja a hadtörténetnek és az orientalisztikának egyaránt!

Róbert Péter
102.09.15