KUTATÁSOK A
FILOZÓFIÁRÓL ÉS A KABBALÁRÓL
Georges Vajda
(1908-1981), a hazánkból elszármazott világhírű tudós, akinek életműve 1675
bibliográfiai tételt mondhat magáénak, - első könyves szerző Magyarországon.
Orientalistaként
elsősorban a középkori zsidó és arab filozófiával, misztikával és ebből
következően a kabbalával foglalkozott. Számos művet írt e tárgykörökben, illetve
a vizsgált kor arab kéziratairól. Nemzetközi hírnevét a zsidó filozófia és a
kabbala kezdeteiről, illetve a két tudományterület egymásrahatását feltáró művei
alapozták meg. Különös figyelmet fordított azoknak a középkori zsidó és arab
misztikus gondolkodóknak a munkásságára, akiknek művei az ő feltáró kutatásai
előtt nyomtatásban még nem jelentek meg.
Georges Vajda
Budapesten született, és középiskolai tanulmányait befejezvén - a Numerus Clausus
nyomasztó árnyékából - húsz éves korában Párizsba emigrált. Egyetemi
diplomájának megszerzése után, 1936-ban a párizsi Séminaire Israélite de France
tanára lett, ahol 1960-ig a Biblia és a teológia professzora volt. 1970-től haláláig
a Párizsi Egyetem (Sorbonne) professzora.
Nem véletlen
választás eredménye, hogy Georges Vajda ezidáig egyetlen magyar nyelven megjelenő
művét a Logos Kiadó jelentette meg. Ez a kiadó már több fontos kiadvánnyal tette le
névjegyét a magyar nyelvű judaisztikai kiadványok sorában. A zsidó filozófia
tárgykörében a "Maimonidész - Zsidó filozófia" című kötetben
összegezte a nagy középkori zsidó filozófus - orvos - teológus munkásságát és
adott visszapillantást hazai fogadtatásáról. Ezt követte Maimonidész fő művének A
tévelygők útmutatója teljes szövegű fordításának kiadása, fontos függelékekkel
és Heller Ágnes utószavával kiegészítve. Filozófiai témában harmadikként
közreadott kötete, Colette Sirat "A zsidó filozófia a középkorban" című
könyve készítette elő az olvasók ismereteit és befogadó készségét az általános
bevezetéstől a speciális részletkérdések tárgyalásáig, vagyis a most
ismertetendő Vajda-kötetig. Az első részben a középkori filozófiai gondolkodás,
amelynek általános irányai ugyanúgy nyomon követhetők a korabeli arab és zsidó
filozófiában, szembesül a máig kevésbé ismert, de olyannyira félreismert, gyakran
torzképszerűen fel-felvillanó kabbalával, a kabbalisták tanításaival. A görög
gyökerekből táplálkozó filozófia és a kabbalista világnézet, valamint a hozzá
párosuló gyakorlati misztika két kortárs szerző, S'muel ben Juda ibn Tibbon (megh.
1232. körül), a Spanyolországban és francia földön élt filozófus-teológus, és a
kabbalista Já'ákov ben Séset írásain keresztül találkozik, és puhatolja az
érintkező és taszító pontokat. A szerző rendkívüli hozzáértéssel és
ráérzéssel használja fel a kor és a hely e két filozófus-óriásának
eszmefuttatásait arra, hogy ezek fényében reális, érzékelhető képet fessen a
szellemi légkörről, amely keretül szolgált a zsidó filozófia és kabbala
"aranykorához".
A kötet második
része a XIV. századi Toledoban élt és alkotott zsidó filozófus, Joszéf ben
Ábrahám ibn Wáqár fő művével, az "Értekezés a vallás és a filozófia
összebékítéséről" című, a kortársak között nagy visszhangot keltett
könyvével foglalkozik. Ennek kapcsán Vajda professzor beavatja olvasóját azokba a nem
ritkán heves viszályokba torkolló ellentétekbe, amelyek a korabeli filozófusok és a
kabbalisták között feszültek. Az ellentétes nézetek többek között a filozófusok
azon állítása körül ütköztek, amely szerint a világ örökkévaló. Ezzel szemben
állt a kabbalisták ellenvetése, amely a misztikus prófétai hagyományra épült.
Georges Vajda
egyedülálló érdeme, hogy műveiben a középkori zsidó filozófia és teológia,
valamint a misztika, és ennek fő iránya, a kabbala mellett a két másik nagy
monoteista vallásra, a kereszténységre és az iszlámra is kiterjeszti vizsgálódási
körét, és kimutatja ezek - és belevonva a görög előzményeket is - érintkezési
felületeit.
Ennek a fontos, a
magyar könyvkiadásban hiánypótló kiadványnak értékei között kell említenünk a
gondos, gördülékeny fordítást, ami a vallástudományi művek olvasói előtt jól
ismert Saly Noémi munkája.
Borsányi-Schmidt
Ferenc |