Az OR-ZSE konferenciái és előadásai
2000-től 2015-ig

Konferencia címszó

36

Alkalom, hely

56

Előadás

550

2015.december 09

 

konferencia cím

hely

Dátum

link

előadók

az előadás címe

link

1

Tudományos konferencia "Zsidóság a jövő Európájában" címmel.

Debrecen

2000.05.29

/regiforum/2000-05-29.htm

Dr. Berényi Dénes akadémikus,

 Dr. Iván László gerontológus,

Dr Székelyhidi Ágoston

Dr. Gergely Judit professzor,

Dr. Schőner rektor,

Kármán György professzor

   

1

ZSIDÓK A XXI. SZÁZADBAN MAGYAR
ORSZÁGON

BZSH

2000.06.05

/regiforum/2000-06-05.htm

Dr. Kovács András, az ELTE Szociológiai Intézet,

Dr. Angelusz Róbert az ELTE Szociológiai Intézet,

 Dr. Tardos Róbert az ELTE Szociológiai Intézet,

Dr. Staller Tamás egyetemi tanár, az OR-ZsE,

Deák Gábor újságíró,

Schőnberger András pécsi főrabbi,

Dr. Gergely Judit professzor,

Dr. Stark Tamás az MTA Történettudományi Intézet,

Dr. Haraszti György egyetemi tanár, az OR-ZsE ,

Dr. Popper Péter egyetemi tanár

   

3

KONFERENCIA
A MAGYAR
ORSZÁGI ZSIDÓ LITURGIKUS ZENÉRŐL

OR-ZSE

2000 december 17

/regiforum/2000-12-20.htm

Kármán György,

Dr. Schőner Alfréd,

Fekete László,

Dr. Déri Balázs, Egyházzenei Szemle,

Dr. Frigyesi Judit professzor, a Bar-Ilan Egyetem,

Haraszti György

   

4

KOSZAK
-ORMÁLÓ SZEMÉLYISÉ-GEK

A MAGYAR-ORSZÁGI ZSIDÓSÁG LITURGIKUS ZENÉJÉBEN

OR-ZSE

2001.11.18

/regiforum/2001-11-18.htm

Dr.Schőner Alfréd

A cházán szó etimológiáj  

Fekete László:

A Monarchia kántorai

www.rabbi.hu
/resp
/fekete.htm

Kerekes Béla:

A Zuglói Mesterdalnok - Tordai Zsigmond főkántor

www.rabbi.hu
/resp
/tordaizs.htm

Ádám Mária:

Ádám (Rothmann) Emil tanár-karnagy-zeneszerző (1905-1987) élete és munkássága,

 

Oláh János:

Joszele Rosenblatt élete és munkássága - Pozsonytól Jeruzsálemig

www.rabbi.hu /resp
/rosenblatt.htm

5

"A TESTVÉREINK-ET KERESSÜK".

Debrecen

2002.május 24 - 26

/regiforum/2002-05-28.htm

Prof. Shmuel Glick

/Izrael/ (Bábel és Jeruzsálem)

(www.rabbi.hu /resp/glick1.htm),

Kármán György

A zsidó liturgikus zene közösségeinket testvérré egybeforrasztó ereje

(www.rabbi.hu /resp/debr-karman.htm),

Dr. Schőner Alfréd

Relief kompozíciók a jeruzsálemi Kneszet menóráján

(www.rabbi.hu /resp
/schoner.htm),

Gábor György

Az én történetem, a te történeted: A "Mi történelmünk"

(www.rabbi.hu /resp
/gaborcikk.htm),

dr. Borsányi Schmidt Ferenc

Társadalom és műveltség a chászidutban

(www.rabbi.hu /resp
/borsanyi1.htm),

Dr.Staller Tamás

Szétszóratás és az Ország,

 

Ungárné Dr. Komoly Judit

: A család, mint az első szocializációs közeg

 

Olti Ferenc

Zsidó szervezetek a zsidó világszervezetekben

 

Dr. Gergely Judith

Életképek a debreceni zsidóság múltjából

 

Sommer László

Az oktatás testvérkereső funkciója,

 

Halmos Sándo

A zsidóság fogalma a XXI. században,

 

Deutsch Gábor

írásmagyarázat

www.rabbi.hu /dvar/oktatok-dajcs1.htm)

6

Tudományos Diákköri Konferencia
az Országos Rabbiképzö-Zsidó Egyetemen

OR-ZSE

2002.11.29

/regiforum/2000-11-29.htm

Asztalos Károly

Máászé B'resit és Máászé Merkává. Mose ben Májmon: A tévelygők útmutatója alapján

 

Darvas István

Izsák megkötözése

 

Davidovics László

Rámbám: Széfer há-Áhává,

 

Flaskár Melinda

Interjú értelmezése és elemzése a Holocaust gyermekeivel,

 

Róna Tamás

A zsidó lélek és a böjtök

.(www.rabbi.hu
/resp/hallgatoi
/ronatamas-bojtok.htm)

7

A Magyar Tudomány Napja 2002
Zsidó oktatás, nevelés -
125 éves az Országos Rabbiképző Intézet

OR-ZSE

2002.12.30

/regiforum/2002-12-30.htm

Dr. Domán István

A hagyományos zsidó oktatás Magyarországon -A Magyarországi Talmudiskolák tanítási és nevelési módszerei

(/resp/mtud2002-doman.htm)

Dr. Haraszti György

, A Rabbiképző előtörténete

 

Dr. Staller Tamás

125 év krónikája, az OR-ZSE története

/resp/orzsetort-staller.htm

dr. Borsányi Schmidt Ferenc

Orientalisztikai kutatások a Rabbiképzőben

/resp/orient-bors.htm

Dr. Schőner Alfréd

Régi célok, új kihívások

/resp/mtud2002-schoner.htm

Tordai Péter

OR-ZSE és elődje

/mtud2002-tordai.htm

Sommer László

Zsidó közép-, és felsőfokú oktatás 1989 után

/resp/mtud2002-sommer.htm

Dr. Popper Péter

A valláspszichológia helye a rabbiképzésben

 

Dr. Szita Szabolcs

A Soa hatása a Rabbiképző szellemi arculatára

/resp/mtud2002-szita.htm

Oláh János

A szentírás tanítása a múltban és a jelenben

/resp/szentir-olah.htm

Ungárné dr. Komoly Judit

A 126. év. A zsidó oktatás megújult feladatai

/resp/mtud2002-komoly.htm

         

Fröhlich Róbert

Az OR-ZSE és a Dohány utcai Zsinagóga

/resp/mtud2002-frolich.htm

8

A remény él... (A zsidó jövő távlatai.)

Debrecen

2003.05.23

/regiforum/2003-05-23.htm

Dr. Bölcskei Gusztáv

Egyházak és felekezetek párbeszédei a XXI. században

 

Zoltai Gusztáv

Zsidóság a XXI. században Magyarországon

 

Dr. Schőner Aldfréd

A megváltás képzete a Kneszet-kerti Menórán

 

Kármán György

Zsidó ünnepek megjelenítése az ezredfordulón a magyar televízióban

/resp/karman-debrecen2003.htm

Dr. Berényi Dénes

A tudomány jövője az Európai Únióban

 

Gellén Imre

Feladatok a fogyatékos emberek életmódjának javítása érdekében

 

dr. Borsányi Schmidt

Állami lét és szellemi birodalom (Gondolatok a zsidóság jelenéről és jövőjéről.)

/resp/borsanyi-debrecen2003.htm

Dr. Gergely Judith - Dr. Berta András

A Miskolci Orthodox Anyahitközség vágatási jegyei

 

Deutsch Gábor

Írásmagyarázat

/dvar/oktatok-dajcs2003.htm

Dr. Staller Tamás

Az igazi Izrael: Erec vagy Gálut.

/resp/staller-debrecen2003.htm

Dr. Berczeller Imre (USA)

Az ifjúság érdekében végzett tevékenység távlatai

 

Ungárné Dr. Komoly Judit

Gondolatok a XX. századi zsidó azonosságtudatról

/resp/komoly-debrecen2003.htm

dr. Gábor György

"Reménységnek foglyai" (Zechárjá 9, 12.) Történelmi reménytelenség, történelmen kívüli reménység.

/resp/gaborgy-debrecen2003.htm

Dr. Haraszti György.

Igenek és nemek. A zsidók jövője a diaszpórában

 

Dr. Oláh János.

Eljövendő világ - való világ. A túlvilág képzete az ókori zsidó irodalomban

/resp/olah-eljovendo2003.htm

Dr. Lichtmann Tamás

A zsidó irodalom jövője.

 

dr. Szécsi József

JózsefA tolerancia fény- és árnyjátékai. A Biblia összekötő és politikai szétválasztó szorítása az ezredfordulón

/resp/szecsi-debr2003.htm

Dr. Gergely Judith

Egészségügy a Bibliában

 

Weisz Péter

A múltból táplálkozó jövő. (A Debreceni Zsidó Hitközség 150 éves működésének tanulságai.)

/resp/weisz-debrecen2003.htm

Halmos Sándor

Reménységet adó távlatok a zsidóságban

/resp/halmos-debrecen2003.htm

9

TALÁLKO-ZÁSOK...

Debrecen

2004.05.18

/regiforum/2004.05.18.htm

Dr. Bölcskei Gusztáv

Martin Buber hatása a protestáns teológiára

 

Zoltai Gusztáv

Találkozás Európával

/zoltai-debrecen2004.htm

Heisler András

A magyarországi zsidóság az európai zsidó szervezetekben

/heisler-debrecen2004.htm

Deutsch Gábor

írásmagyarázat

/dvar/oktatok-dajcs2004.htm

Szántóné Dr. Balázs Edit

Találkozás a végzettel

/resp/balazsedit-zstanacs-debrecen2004.htm

Dr. Szécsi József

Katolikus a zsinagógában - rendhagyó találkozások

/resp/szecsi-katolikus-debrecen2004.htm

Dr. Staller Tamás

Egy filozófiai találkozás: Rosenzweig és Buber

/resp/staller-debrecen2004.htm

Ungárné Dr. habil. Komoly Judit

   
         

Dr. Gábor György

   

Weisz Péter

A BÉKE GONDOLATA A SZENTÍRÁSBAN

/weisz-debrecen2004.htm

Dr. Borsányi Schmidt Ferenc

PRÁGAI ÍRÓK ÉS BELZI CHÁSZIDOK
FRANZ KAFKA ÉS ÍRÓ-BARÁTAINAK TALÁLKOZÁSAI ZSIDÓ GYÖKEREIKKEL

/resp/borsanyi-kafka-debrecen2004.htm

Dr. Róbert Péter

Visszacsatolt területek

/resp/robertpeter-debrecen2004.htm

Oláh János

Fiatalkori kirándulások a zsidó misztikus filozófiába
Lukács György és Martin Buber találkozása a hászidizmussal

/resp/olah-lukacs-debrecen2004.htm

Halmos Sándor

A tanítások nélkül a formák üres keretek...!- Tábor Béla, a filozófus emléke -

/resp/halmos-debrecen2004.htm

 

10

A HÉBER NYELV OKTATÁSA AZ EGYHÁZI FELSŐ-OKTATÁSBAN

OR-ZSE

2004. november 17

/forum3.htm

Dr. Benyik György

A héber nyelv oktatása és szövegelemzés a SzHF-en

 

Dr. Kustár Zoltán

A héber nyelv oktatása a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen

 

Dr. Jutta Hausmann és Szabó Júlia

A héber nyelv oktatása az Evangélikus Egyetemen

 

Dr. Karasszon István

A héber nyelv oktatása a Református Egyetemen.

/resp/karasszon-heber-mtudnyelvi2004.htm

Dr. Schőner Alfrédné

Héber nyelvoktatás a Rabbiképzőben

 

Kárpáti Judith

A Krasen módszer alkalmazása az OR-ZSE modern héber tanításában

/resp/karpati-heber-mtudnyelvi2004.htm

11

Méltatlanul elfeledve...

 

2004 11. 24

/forum1.htm

dr. Borsányi Schmidt Ferenc

Vámbéry Ármin, az orientalista polihisztor

/resp/borsanyi-vambery-mtud2004.htm

dr. Róbert Péter

Bernstein Béla a történetíró

/resp/robertp-bernstein-mtud2004.htm

Sommer László

Teller Ede és a zsidó oktatás

 

Halmos Sándor

Brück Gyula -zene és a zsidóság kapcsolata

/resp/halmos-bruckgyula-mtud2004.htm

Ungárné Dr. Komoly Judit

Kardos Lajos a pszichológia professzora

/resp/komoly-kardoslajos-mtud2004.htm

Oláh János

Kohlbach Bertalan

 

Frölich Róbert

a soknemzetiségű Monarchia katonaságának zsidó szegmensei

/resp/mtud2004-frolich-monarhckatona.htm

Dr. Haraszti György

Szabolcsi , eredeti nevén Weinstein

 

Dr. Lichtmann Tamás

Pap Károly

 

Deutsch Gábor

Bernstein Béla

/resp/mtud2004-dajcs-statusquo.htm

Forrai Márta

Kolbach Bertalan

 

Dr. Hunyadi László

Ishbéthy Mannheim Mose, az első modern magyar-héber szótár szerkesztője

 

Szántóné dr.Balázs Edit

A Heimler család

/resp/balazsedit-heimlercsalad-mtud2004.htm

Katona Attila

A Hoffmann család

 
     

12

Te érted...

Debrecen

2005.05 27 - 29

/debrecen-akt2005.htm

Heisler András

A magyrországi zsidóság az európai zsidó szervezetekben

/heisler-debrecen2005.htm

         

Dr. Schőner Alfréd

Chámát T'verjá zsinagógájának mozaikja
- Építészeti emlékek a i.sz. III. századból -

/resp/soner-hamat2005.htm

Zoltai Gusztáv

A magyarországi zsidóság jelene és az elkövetkező időszak feladatai

/zoltai-debrecen2005.htm

Sommer László

A zsidó oktatásról...

/resp/sommer-debrecen2005.htm

dr. Róbert Péter

"Védett" házak - Raoul Wallenberg tevékenysége kerületünkben

/resp/robertpeter-debrecen2005.htm

Dr. Gergely Judith

A gyógyszerész szakértők szerepe a hírhedt tiszaeszlári perben

 

Kárpáti Judit

A gyógyítás metafizikája a hagyományos zsidó forrásokban

/resp/karpati-gyogyitas-debrecen2005.htm

Ungárné Dr. Komoly Judit

Beavatkozni, vagy nem beavatkozni. Ki az alkalmas?

/resp/komoly-debrecen2005.htm

Beer Iván

... avagy a zsidó nép ősi voltáról
Josephus Flavius

/resp/beer-debrecen2005.htm

Dr. Schőner Alfréd

Prédikáció

/dvar/rabbik-schoner-abetu2005.htm

Deutsch Gábor

Írásmagyarázat

/dvar/oktatok-dajcs2005.htm

         

Gergely Anna

"Csak a szellem legyőzhetetlen", avagy az önvédelem eddig ismeretlen formái Alba Regiában a genocídium előtti időkben.

/resp/gergelyanna-debrecen2005.htm

Szántóné dr.Balázs Edit

"Zavarban az anya mit csináljon a lányával?"
A Szombathelyi Izraelita Leányegylet

/resp/balazsedit-lanyegylet-debrecen2005.htm

dr. Borsányi-Schmidt Ferenc

ÁVRÁHÁM J'HOSUÁ HESCHEL
ÉS AZ IMÁDKOZÁS CHÁSZID ELMÉLETE

/resp/borsanyi-heschel-debrecen2005.htm

Oláh János

Te érted... - Miért lehetett fordulópont az 1896-os év a magyarországi zsidóság életében?
/A magyar millennium és a Der Judenstaat/

/resp/olah-debrecen2005.htm

dr. Szécsi József

A megtérés fogalma a zsidó gondolkodásban

/resp/szecsi-debrecen2005.htm

Weisz Péter

A harmadik tagozat.

Status quo ante hitközségek Magyarországon

/weiszp-debrecen2005.htm

Halmos Sándor

Az Európai Unió és az antiszemitizmus

/resp/halmos-debrecen2005.htm

13

A Magyar Tudomány napjai 2005

OR-ZSE

2005. 12. 02

/mtud2005-1.htm

Dr. Popper Péter

Feldolgozható-e a holokauszt élménye?

 

dr. László Klára

Csoportmunka a holokauszt túlélőinek harmadik generációjával

 

Hábermann Zoltán

A vészkorszak máig ható traumáinak feldolgozása narratív terápiával

 

Kárpáti Judit

A KÖZEL-KELETEN ÉLŐ ZSIDÓ KÖZÖSSÉGEK SORSA
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN

/resp/karpatijud2005-2/karpati-kzsidok-mtud2005.htm

Dr. Lichtmann Tamás

A héber költészet német és magyar nyelven

 

Darvas István

A bibliai héber nyelv a legújabb kori zenei stílusok tükrében

 

Ádám Mária

A zsoltárok szerepe a zsidó zeneirodalomban

 

dr. Borsányi - Schmidt Ferenc

C'vi Jáir - életút és életmű

/resp/borsanyi-cvijar-mtud2005.htm

Dr. Jutta Hausmann

Az igerendszert vizsgálta a héber Bibliában

 

Eliezer Slomovits

A bibliai héber szerepe a modern héber fellegvárában, Izraelben.

 

Tóth Sándor

A bibliai és a modern héber kapcsolata

 

Dr. Schőner Alfréd

SÁMUEL RABBI, A GRAFIKUS

/resp/soner-mtud2005.htm

Dr. Fröhlich Róbert

báró Hazai Samu

 

Halmos Sándor

ELFELEJTETT DEBRECENI RABBIK 1840-1945

/resp/halmos-mtud2005.htm

Markovits Zsolt

Frenkel Jenő szegedi főrabbi

/resp/mtud2005-markovics-frenkeljeno.htm

dr. Borsányi - Schmidt Ferenc

A Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egylet (MIKÉFE) létrehívása és működésének 107 esztendeje

/resp/borsanyi-mikefe-mtud2005.htm

Dr. Oláh János

Liptószentmiklóson születtek a XIX. században

/resp/olah-mtud2005.htm

Dr. Domán István

Az egykori híres jesivákról

 

Deutsch Gábor

KÉT FŐRABBI A DOB UTCÁBÓL

/resp/mtud2005-dajcs-ketrabbi.htm

Sommer László

...elfelejtett zsidó temetők

/resp/sommer-mtud2005.htm

Dr. Lichtmann Tamás

A zsidó irodalom múltja és jövője

 
         

Róna Tamás

Kecskemét zsinagógái és híve

/resp/ronatamas-kecsekemet-mtud2005.htm

Radnóti Zoltán

ZSOLTÁRKOMMENTÁROK A TÖRTÉNELEM TÜKRÉBEN

(RÁSI ÉS MENDELSSOHN ISKOLÁJA

/resp/mtud2005-radnoti-mendelssohn.htm

Solnay Dénes

Az egykori pesti zsidó élet helyszínei

 

Dr. Gábor György

Kohn, a festő
magyar rapszódia

/resp/mtud2005-gaborgy-konafesto.htm

     

14

"Zsidó vallási közösségek vezetése 1."

OR-ZSE

2006.02.14

/hirdetes/valltovkepz2006-1.htm

Dr. Schőner Alfréd

Tu bisvát, a tavasz ünnepe

 

Streit Sándor

A természet újjáéledése, étkezési szokások

 

Orbán Ferenc

A közösségszervezés-irányítás alapismeretei

 

dr. Borsányi Schmidt Ferenc

Scheiber Sándor és Bacher Vilmos munkássága

 

"Zsidó vallási közösségek vezetése 2."

OR-ZSE

2006.03.04

/hirdetes/valltovkepz2006-2.htm

Streit Sándor

Purim nyugat-európai, izraeli, amerikai megünneplésének szokásai

 

dr. Feldmajer Péter

A hitközségek körzetek jogi helyzetéről, jogokról és kötelességekről

 

Zoltai Gusztáv 160

MAZSIHISZ és a taghitközségek, valamint a BZSH és a körzetek együttműködése

 

Dr. Schőner Alfréd

Purim történetének jelenetei a középkori iráni zsidó művészetben

 

Orbán Ferenc

Vezetéstudományi alapismeretek, purimi asszociációk,- a döntéshozatal mechanizmusa

 

15

"Zsidó vallási közösségek vezetése 3."

OR-ZSE

2006.05.04.

/hirdetes/valltovkepz2006-3.htm

Streit Sándor

A peszachhal kapcsolatos tennivalókról

 
         

dr. Feldmájer Péter

Mennyi a "sok" a holokauszt-megemlékezésekből

 

Zoltai Gusztáv

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga hasznosítása

 

Dr. Schőner Alfréd

A haggadák művészete az egyiptomi hieroglifák tükrében

 

Orbán Ferenc

Konfliktuskezelés

 

16

"Zsidó vallási közösségek vezetése 4."

OR-ZSE

2006.05.16.

/hirdetes/valltovkepz2006-4.htm

dr. Feldmajer Péter

Lag Baomer, avagy a zsidó identitás kihívásai

 

Zoltai Gusztáv

A térség centrumaként, az EU szellemében hogyan tud a Hitközség a vidéki, és a határon túli magyar ajkú közösségeknek segíteni?

 

Streit Sándor

Az "új" ünnepek

 

Dr. Schőner Alfréd

Az Izraeli Knesszet menórája

 

Orbán Ferenc

A vezető egyénisége, stílusa, módszere

 

17

„Hineni – itt vagyok”

Debrecen

2006. 05. 26 - 28

debrecen2006-1.htm

Zoltai Gusztáv

A magyar zsidóság jelenléte a XXI. század első évtizedében

/zoltai-debrecen2006.htm

Kármán György

A cházán nagyünnepi, egyéni könyörgéseinek dallamvilága

/resp/karman-hineni-debr2006.htm

Sommer László

„Itt vagyok és oktatok”

 

Dr. Kárpáti Judit

A nagy vizek zúgásánál

/resp
/karpatijud2006
/karpati-megtisztul-debrecen2006.htm

Ungárné dr. Komoly Judit

Szondi Lipót pszichológiai rendszeralkotása

 
         

Deutsch Gábor

Írásmagyarázat

/deutschg
-debrecen
2006.htm

Szántóné dr. Balázs Edit

Bernstein Béla a zsidó oktatás nagy alakja

/resp
/balazsedit
-bernstein
-debrecen
2006.htm

Tóth Sándor

Ben Jehuda, a héber nyelvújító

/resp
/totsanyi
-benjehuda
-debr2006.htm

Dr. Oláh János

A magyarországi zsidó tudomány nagyjai-atyjai.
Az Országos Rabbiképző Intézet első három rektora

/resp
/olah2006
/olah-
debrecen
2006.htm

Borsányi -Schmidt Feren

A RÉGI ZSIDÓSÁG NYELVEI A BABILÓNIAI FOGSÁG (I.E. 585-535) UTÁN ÉS IZRAEL ÁLLAMA ÚJJÁALAKULÁSA (1948) ELŐTT

/resp
/borsanyi
-rzsidonyelv-debr2006.htm

Róbert Péter

Rákos Péter kassai születésű prágai egyetemi tanár útja Auschwitztól a nemzetközi elismerésig

 
             

18

A Magyar Tudomány Ünnepe 2006

OR-ZSE

2006.11.14 - 26

/mtud2006-beszamolok.htm

Freud 150 – Arendt 100 – Lévinas 100

Zima András

A „békebeli” zsidóságának szellemi élete

 

Hrotkó Larissza

A tömeg pszichológiája

 

Urbancsok Zsolt

Makó zsidósága

 

Kozma György

Ritoók Emma naplója

 

dr. Hasznos Judit

Hanna Arendt üzenete

 

Bacsó Beáta

Frigyes kisregénye az álomlogika tükrében

 

Saphier Mária

A könyv szeretete

 

Kárpáti Ildikó

Freud hatása a filmművészetre

 

Markovics Zsolt

Lőw Immánuelről

 

Kárpáti Judit

Freud és a zsidó rituális fürdő

 

Gleszer Norbert

A biztonságérzet keresése

 

Fényes Balázs

Michael K, Silber és a kultúrális antropológia

 

A zsinagógán kívüli mai kántorművészet

Kardos Péter

A kántorok feladatai a zsinagógán kívüli vallási eseményeken

 

Fekete László

A kántorkoncertekről

 

Székelyhídi Hajnal

Az énektechnika kapcsolata a liturgikus imák és a klasszikus alkotások között

 

A modern héber nyelv és a magyarországi idegenforgalom
Schőner Alfrédné
Breuer Péter  200

Káldi Zsuzsa
dr. Kivovics Péter
Tóth Sándor

Koltai Bálint




A héber nyelv tanítási lehetőségei
Héber tanítás a zsidóságtudat szempontjából
Héber tanítás a Szochnutnál
Izraeli fogorvostan-hallgatók
A magyar igazságszolgáltatás hivatalos tolmácsa
Szamos Marcipán üzletekben héber nyelven

 

Magyarországi Zsinagógák I.
Darvas István

Róna Tamás
Markovics Zsolt
Radnóti Zoltán



A Nagyfuvaros utcai zsinagóga kistemplomának belső enteriőrje
A kecskeméti régi zsinagóga
A szegedi zsinagóga
A Károli Gáspár téri zsinagóga megújhodása

 

19

A Magyar Tudomány Ünnepe 2007
Zsidó művészet, zsidó művészek...

OR-ZSE

2007.11.06 - 27

/mtud2007-ossz.htm

dr. Kálmán János

   

Dr. Hídvégi Máté

Ámos Imre álmai

/resp
/hidvegi
-amosimre
-mtud2007.htm

Dr. Gergely Anna

Székesfehérvári gyökerű zsidó művészek

/resp
/gergelyanna
/gergelyanna-zsmuveszek
2007.htm

Dr. Schőner Alfréd

Kotel Má'árávi, vagy népszerűbb nevén a Sirató Fal

/resp
/soner2007
/mtud2007
-schoner
-siratofal.htm

Toronyi Zsuzsanna

Művészet és Múzeum. A judaikagyűjtés értelmezési lehetőségei, 1895-1945

/resp
/toronyi
/toronyi
-muveszet
2007.htm

Beer Iván

Magyarországi zsidó kisgrafikák (ex librisek)

 

Gábor Anna

Perlmutter Izsák

 

Halász Tamás

A héder és Thália szentélye - a purimspiltől a panteonig, avagy: adalékok a zsidóság és színház történetéhez.

/resp
/halasztamas
-purimspil
-mtud2007.htm

Oláh János

Vajda Lajos és a "Felmutató ikonos önarckép

/resp
/olah2007
/olah-vajda
-mtud2007.htm

Róna Tamás

A kecskeméti rabbi fia, Fényes Adolf

 

20

Zsidó vallási közösségek vezetése I.

OR-ZSE

2008.01.27

/hirdetes
/zsveztovk2008-1.htm

Zoltai Gusztáv

Az erősödő antiszemitizmusról és ennek különféle megnyilvánulási formáiról

 

Streit Sándor 220

Tu BiSvát ünnepről

 

Dr. Schőner Alfréd

A Tu BiSvát gondolata a zsidó könyvművészetben

 

Sommer László

A Holokauszt oktatásának módszertani kérdései

 

Bériné Bíró Berta

Könyvtári érdekességek

 

dr. Feldmájer Péter

A magyarországi zsidóság helyzete

 

21

Zsidó vallási közösségek vezetése
II. előadás és tájékozató

OR-ZSE

2008. 03. 5

/hirdetes
/zsveztovk2008-2.htm

Streit Sándor

A magyar rabbik régebbi, újkori, legújabb kori és legutóbbi szerveződése

 

Ungárné dr. Komoly Judit

Zsidó származású pszichológusok

 

Balog István és Turi Anett

A közösség szervezés, megtartás, mozgósítás

 

dr. Feldmajer Péter

A hazai zsidóság pártokhoz, politikai irányzatokhoz való tartozása

 

22

Tudományos konferencia a 60. évfordulón

OR-ZSE

2008.05.16

/izrael60-2008.htm

Dr. Schőner Alfréd

...Megváltásunk virágba borulásának kezdete....

/resp
/soner
-megvaltvirag
-izrael60.htm

Dr. Borsányi Schmidt Ferenc  230

A KIVÁLASZTOTT NÉP

/resp
/borsanyi
-kivalasztottnep
-izrael60
-2008.htm

Dr. Lichtmann Tamás

Cionizmus a magyar irodalomban

 

Dr. Staller Tamás

A magyar zsidóság sorsa

 

Dr. Gábor György

A Maszada védőinek hősiessége

 

Sommer László

A Holokauszt oktatás új módszerei

 

Dr. Haraszti György

A zsidó történelem hazai és jeruzsálemi magyar zsidó kutatása

 

Róna Tamás

Jeruzsálem "alijája

 

Ungárné dr. Komoly Judit

Az izraeli idősgondozás eredményei

 

Aliza Bin-Noun asszony izraeli nagykövet

Köszöntő

/nagykovetno
-izrael60.htm

Dr. Domán István

Álomból állam

/resp
/doman
-alombolallam
-izrael60.htm

Schönberger András

A sajátos múltú falassa zsidók

 

Deutsch László

A Szentföld szeretete Juda Hálévi és Bialik költészetében

 

Markovics Zsol

A Lőwök Izraellel kapcsolatos szószéki munkássága

 

Jacob Golomb

Herzl és Nordau munkássága

 

Darvas István

Jom Hacmaut csodái

 

Dr. Schőner Alfréd

A Knesszet Chagall készítette freskói

 
         

Kardos Péter

Izrael a magyar zsidó sajtóban 1948-2008-ig

/kardosp
-izrael60.htm

 

23

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2008

OR-ZSE

2008. 11.03 - 30

/mtud2008-ossz.htm

Az OR-ZSE doktorkonferenciája

Finta Szilvia: Allegória vagy allegorézis

Kárpáti Ildikó: Példák a Teremtés Könyvének filmes ábrázolására

Hasznos Judit: Szemelvények a Cene Rene Szentírás-magyarázatából

Háberman Zoltán: A zsidó szociális-közösségi gondolat teológiai gyökerei

Friedmann Sándor: Ramban (Rabbi Moise ben Nahman) - A barcelonai Disputa  250

Hrotkó Larissza: A 23. zsoltár és néhány fordítása ritmikai szövegstruktúráinak összehasonlítása

Kozma György: Emma von Ryttoch, azaz Saint Germain gróf és a gólem

Dr. Kárpáti Judit: Az Aleppoi Kódex

Gleszer Norbert – Zima András: „Új világ vagy eltévelyedés” – A Szentírás értelmezési  diskurzusai a XIX. század végi , XX. század eleji magyar nyelvű felekezeti sajtóban

Saphier-Herskovits Mária: "A NÉV, mint spirituális energia"

Iványi Gábor: Pluralizmus és analógia avagy: megváltás, radikalizmus és dialógus Jóbnál és Derridánál

Bíró Berta: Salamon Ibn Gavirol költészetéről

dr. Juhász Zita: A halacha jogi struktúrája, avagy a rabbinikus jog jogelméleti deskripciója

Találkozások. - a Szentírás érintkezési pontjai

Dr. Haraszti György egy. tanár : Egy kései zsidó-keresztény hitvita a hitről és Szentírásról a XVI. századból

Dr. Oláh János egy. doc.: A kaleidoszkopikus bibliai Jónás alakja a művészetekben

Dr. Lichtmann Tamás egy. tanár: A Könyv Népe

Dr. Kiss Endre egy. tanár: Modern német messianizmus 1918 után

Dr. Staller Tamás egy. tanár: "A koiné és az Aristeas-levél"

Borsányi-Schmidt Ferenc egy. doc.: Tikkun há 'Olám, vagyis a Világ Megjavítása a Kabbala tanításai szerint.

Dr. Uhrmann Iván egy. doc.: Szent István és a középkori zsidó misztika

Dr. Ungvári Tamás egy. tanár: A "Jeruzsálem gondolat " változásai" a XIX sz. magyar irodalmában

Szécsi József c. egy. doc.: A Biblia Hebraica és a Septuaginta érintkezései és találkozásai

Zsidó művészek - Zsidó Művészet II

Kárpáti Judit egy.adj.: Egy fejezet a XIX-XX. századi iraki zsidóság szakrális művészetéből (Audio-vizuális előadás)

Friedmann Sándor doktorandusz: Képzőművészet, mint a hatalom ideológiájának médiája a középkorban. (Ecclesia és Synagoga, a disputák háttere)

Fekete László főisk.adj.: Műalkotások a héber betű igézetében 270

Gergely Anna tfm.: Székesfehérvári gyökerű zsidó művészek II.

Dr. Grüll Tibor egy. tanár: A szepphoriszi zsinagógamozaik programmatikus olvasata

Totha Péter Joel rabbi: Alkotók és alkotások, avagy művészet a Páva utcai zsinagógában

Gábor György egy. doc.: Miért szükséges az építészethez és miért nem elégséges a szépirodalomhoz érteni ahhoz, hogy ne legyünk antijudaisták?

Babits Antal tm.: Biblia Bálint-módra kultikus jelek az "anyag” szellemében

Dr. Schőner Alfréd egy. tanár: Eufémizmusok a dunaparti emlékműveken

Dr. Domán István prof. emer.: Jóna próféta a művészetben

Sommer László egy. doc.: „A bibliai forrás megjelenése zsidó környezetünk alakításában – az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem zsinagóga ablakainak bemutatása”

Toronyi Zsuzsa tm.: Mi a kánon? A zsidó művészettörténet kutatásának tudománytörténete Magyarországon

Beer Iván főisk.adj.: A XIX. századi polgárosodás segítségével megteremtődött a zsidó művészet Magyarországon

Dr. Hidvégi Máté c. egy. tanár: A bori láger szögesdrótja Szántó Tibor két könyvtervén

Bibliai családkép a zsidó tradíció tükrében - Ideálok és konfliktusok

Dr. Schőner Alfréd, rektor: Megnyitó

Dr. Komoróczy Géza, egyetemi tanár - Eötvös Loránd Tudomány Egyetem: Bibliai család és az ókori kelet

Dr. Oláh János egy. doc. - OR-ZSE: A zsidó család, mint a törzsi szervezet öröksége

Kőszeghy Miklós egy. doc. - KGRE: Júda és Támár

Dr. Shlomo Spitzer egy. tanár – Bar Ilan Egyetem, Izrael: S. R. Hirsch bibliai családképe

Darvas István egy. ts. - OR-ZSE: S'lóm Bájit – az Otthon Békéje

Balázs Gábor ig. – Amerikai Alapítványi Iskola: A szülők rendelkezési joga a gyermek felett a talmudi irodalomban

Deutsch Gábor főisk. adj. - OR-ZSE: Amikor 100 rabbi döntése szükséges

Németh Pál egy. tanár – Külker. Főiskola: Izsák megkötözése a zsidó, a keresztyén és az iszlám hagyományban

Szent-Iványi Ilona unitárius lelkész: Biblia és unitárius családkép a XIX.sz. második felétől

A magyarországi zsidó szociális ellátás helyzete

Dr. László Klára egy. adj.,
Salamon Edit főisk. adj.,
Ungárné Dr. Komoly Judit prof. em.,
Kósa Judit ov. - MAZS Alapítvány,
Soós Ágnes ov. - MAZS Alapítvány,
Deutsch Róbertné ig. - BZSH Szeretetotthon,
Kádár György ov. - MAZSIHISZ Szociális Osztály

Dallamaink a világban - A szétszóratás hatása a zsidóság zenéjére

Fekete László főisk. adj.: Megnyitó

Sitku Dóra: A vándorlás zenei következményei, a Szentélytől a spanyol aranykorig

Hrotkó Larissza: Gondolatok a lejnolás problémavilágáról

Fekete László főisk. adj.: Életmű zsidó imadallamokkal, Benedetto Marcello zsoltár parafrázisai

Lózsy Tamás ov.: Sztravinszkij Ábrahám és Izsák című kantátája 300

Király László zeneszerző: A holokauszt témája a magyar zeneszerzésben

Rónainé Ádám Mária: A debreceni zsidó közösség zenei élete

Eran El-Bar zeneszerző: Az izraeli zene diaszpóra háttere

Friedmann Sándor: „Felvettem a Bob Dylan álarcomat”

Jávori Ferenc zeneszerző: Sosztakovics és a zsidó motívumvilág

Zucker Immanuel kántor: Kántorképzési tapasztalatok Amerikában

Schőner Alfrédné: Héber énekek a nyelvoktatás szolgálatában

24

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2009

 

2009.11.09 - 29

/mtud2009-ossz.htm

ISAIAH BERLIN (100) - ZSIDÓSÁG - EURÓPA

1.nap

Kozma György: Zsidó legenda-építés: véletlen találkozások (I. Berlin és A. Ahmatova Leningrádban)

Dr. Kiss Erika: " A romániai zsidóság"

Babits Antal: Kántorok vagy Kohn(tár)ok, levitákról, akcentusjelekről, hagyományról…

Pejin Attila: Gondolatok az 1849-es zentai események kapcsán, 160 év távlatából, az Isaiah Berlin centenárium alkalmából (Mottó: Amit magadnak nem kívánsz, azt ne tedd másnak – Sabbat 31a)

Háberman Zoltán: „Cedáká a zsidó teológiában"

Gleszer Norbert – Zima András: Változatlanság a változásban. A két világháború közötti budapesti zsidó csoportok önképe a megváltozott kárpát-medencei határok függvényében.

Hrotkó Larissza: "A neológ zsidóság integrációs stratégiája a 20. században"

Juhász Zita: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, avagy az emberi jogok a judaizmus jogfilozófiájában (Az Isaiah Berlin-féle problémák háláchikus feloldási lehetőségei)

Dr. Kárpáti Judit PhD.: "Ajelet Chen...": "Esthajnalcsillag, száműzetésemben légy vezérlő fényem!"  Bepillantás Rav Salom Sabazi költői világában.

ISAIAH BERLIN (100) - ZSIDÓSÁG - EURÓPA
2. nap

Molnár Krisztina: Rási lányai és a többiek (Zsidó női költészet és irodalom a középkori és kora-újkori Európában)

Lakatos Ilona Anka: "Vallási alapon szerveződő gazdasági társaságok" (Makói Béke KTSZ)

Iványi Gábor: "Megváltás és (re)prezentáció a Holokauszt-teológiában".

Gál Andrásné Dr. Fórizs Éva: A pszichés betegség, és a szenvedély, mint rabság

Saphier-Herskovits Mária: Radnóti 100. „Egy hipotézis megítélése a hallgatóság által."320

Dr. Fényes Balázs PhD.: "Zsidó apologetikák - zsidó apologéták"

Szerdócz J. Ervin: A haszidizmus, "reform", vagy történelmi szükségszerűség

Friedmann Sándor: Négy zsidó a Parnasszuson, a Történelem Angyala és a fogamzásgátló tabletta: Carl Djerassi

Bériné Bíró Berta: Egy gyászének története (Sááli sz’rufá báés… – Rothenburgi Meir pijutja)

Vanderstein Noémi: A Másik kultúrája

Falusiné Haraszti Zsuzsanna: Bruno Bettelheim – Az elég jó szülő

Budapest és a modern tömegkultúra

Dr. Haraszti György
Dr. Kiss Endre
Dr. Lichtmann Tamás
Dr. Schőner Alfréd
Dr. Staller Tamás
Dr. Veres András

Tisztelgés a 100 éves Tel-Aviv előtt

Dr. Staller Tamás

Filozófia a Zsidó Államban

/hirdetes
/mtud2009
/mtud2009
-stallereload.html

Dr. Slomo Spitzer

"Águdát Izráel" – "Izráel Egyesülete vagy Szervezete"

hirdetes
/mtud2009
/mtud2009
-spitzer.html

Dr. Haraszti György

Kaczér Illés három alapvető könyve

 

Dr. Kiss Endre

Herzl és Tel-Aviv kapcsolata

 

Dr. Hidvégi Máté

Tel-Aviv egészségügyének története

 

Eliezer Slomovits

Jaffa története

 

Barát Tamás

Bizalom a virtuális valóságban

/hirdetes
/mtud2009
/mtud2009
-barateload.html

dr. Szécsi József 340

Ház a tengerparton

 

Róna Tamás

Tel Aviv az idő fogságában

/hirdetes
/mtud2009
/mtud2009
-ronatamas.html

Sommer László

Tel-Avivi Iskolák

/hirdetes
/mtud2009
/mtud2009-sommer-telavivisk.html

Radnóti Zoltán

A Szentírásban szereplő kikötővárosok

 

Darvas István

A strandolás zsidó múltja

 

Dr. Oláh János

A Múlt és Jövő folyóirat 30-as évekbeli cikkeiből

 

Dr. Kárpáti Judit

A jemeni zsidók hozzájárulása Tel Aviv kulturális fejlődéséhez.

/hirdetes
/mtud2009
/mtud2009
-karpati-telaviv2.html

Breuer Péter

Az én Te-Avivom

 

Dr. Schőner Alfréd

Ókori zsinagógamozaikok

 
 

25

Zsoltár-konferencia

OR-ZSE

2010.03.11

/zsoltarkonf
2010.htm

Dr. Schőner Alfréd

Kármán György professzor emléke

 

Fekete László főkántor,

A zsoltárok szerepe a zsidó imádkozásban

/hirdetes
/zsoltarkonf2010
/fekete-zsoltar
-2010.htm

Hrotkó Larissza 350

,,
Áldjad a lelkem az Urat!

/hirdetes
/zsoltarkonf2010
/hrotko-zsoltar
-2010.htm

Szécsi József

A zsoltárok megjelenése a görög- latin fordításokban, valamint a Talmudban és a Midrásban

/hirdetes
/zsoltarkonf2010
/szecsi-zsoltar
-2010.htm

Király László

Zsoltártematikáról a XX. századi zenében

 

Jutta Hausmann

A zsoltárok és erőszak viszonya

 

Dr. Karasszon István

A 46. zsoltár

 

Tóth-Takáts Judit

Zsoltározás, és a 95/94. zsoltár előadásmódja a zsidó és a nyugati keresztény liturgiában

/hirdetes
/zsoltarkonf2010
/takats-zsoltar
-2010.htm

26

Pillantás a zsidó művészetbe...

Zsidó múzeum

2010. 05.23

/pillantas
_zsid_muv
_2010.htm

Dr. Schőner Alfréd

Gazdasági érdekek a Szentföld ókori zsinagógáiban a mozaikpadlózatok szövegein

 

Peremiczky Szilvia

A szefárd zsidó zene

 

Staller Tamás

A Páduái zsidónegyed

 

Kárpáti Judit

A jemeni zsidó ötvösművészet

 

Toronyi Zsuzsa

A múzeum legszebb tárgyai

 

Oláh János

Wilhelm August Stryowski: Zsidó menyegző című festményének néprajzi vonatkozásai

/resp/olah2010
/olah-zsidoeskuvo
kep2010.htm

Gábor Anna

A Tóra ruhája

 

Sommer László

Az OR-ZSE Zsinagóga mozaikablakai

 

Rusznák Rita

A fényképezés legnagyobb művészei

 

27

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2010

 

2010. 11.11 - 28

/mtud2010-ossz.htm

Cion-visszatérések. Doktorandus konferencia

Hrotkó Larissza

 A pesti Cion-lánya történetének feminista vonatkozásai

 

Gleszer Norbert - Zima András

 Szentföld-olvasatok - A magyar nyelvű budapesti zsidó felekezeti és mozgalmi sajtó Szentföld-képe

 

Szabó Erika

 Cionizmus a képzőművészetben - egy cionista képzőművész Shmuel Katz emlékére

 

Pejin Attila

 Válaszutakon - A bácskai zsidóság dilemmái a két világháború közötti időszakban, különös tekintettel a cionizmus terjedésére

 

Vanderstein Noémi

 Visszatérés, avagy szilánkok a Hódmezővásárhelyi zsidó hitközség életéből

 

Saphier-Herskovits Mária

 A zsidóság attitűd kényszere a diaszpórában

 

Kárpáti Judit, PhD

 Bamidbar - Sivatagélmény és spiritualitás

 

Kollányi Irén

 Kiűzetés és visszatérés - Az első budai zsidó közösség

 

Hasznos Judit

 A "szamizdattól" a saját kiadásig

 

Finta Szilvia

 Cionizmus ma

 

Friedmann Sándor

 "Milyen zsidó az, akiben nincs nemzeti büszkeség?" - Egy viktoriánus írónő cionizmusa. George Eliot, Daniel Deronda, Kaufmann Dávid

 

Molnár Krisztina

 Izrael földhöz való kapcsolata és viszonya a T'NACH alapján /Párhuzamos sorsú városok, egymás előképei /

 

Kozma György

 A Kabbala - az első zsidó térítő szekta - Magyarországon

 

Bőhm Karolina

 A szájhagyomány és az oral history történeti jelentősége

 

Szerdócz J. Ervin

 Misztikus "Istenkép"

 

Marsó Tamásné 380

 Theodor Herzl munkássága, írói tevékenysége

 

Az igaz emberek legendája

Dr. Schőner Alfréd

A genocídium képi ábrázolásai egy Hágádá lapjain, avagy a "harminchetedik"...

 

Dr. Staller Tamás

Egy lámed-vávnyik a Soá után

 

dr.Szécsi József

Akit nem avattak Boldoggá- Bernovits Vilma hitoktató

 

Hrotkó Larissza

A női misztika és a női test

 

Dr. Dénes Iván Zoltán (Debrecen)

Egy az igazak közül - Marczali Henrik

 

Dr. Borsányi-Schmidt Ferenc

Méltatlanul elfeldve...Vámbéry Ármin

 

Róbert Péter

Reviczky Imre ezredesről

 

Ungárné Dr. Komoly Judit

A segítő ember személyisége

 

dr. László Klára

Az igaz emberekkel való foglalkozás

 

dr. Balázs Edit

Perlasca sírjánál - az emlékezet munkájáról

 

Dr. Lichtmann Tamás

Az igazak legendája. Rose Auslaender legendája

 

Dr.Rathmann János

Tolsztojánus gondolatok a gödöllői művésztelepen

 

Marsó Judit

Igaz emberek - egy empirikus kutatási kísérlet

 

Dr. Kiss Endre

Az igaz ember mint társadalmi valóság

 

Scheiber konferencia

Dr. Slomo Spitzer (Izrael)

Anekdoták Scheiberről

 

Dr. Dávid Katalin

Jelképek a Bibliából

 

Dr. Staller Tamás

Scheiber neológiája

 

Dr. Oláh János

Scheiber Sándor - Pfeiffer Izsák és a zsidó folklór

 

Dr. Szécsi József 400

Ritka, nekem megvan

 

Dr. Domán István

Egy "végzetes" bibliográfia

 

Dr. Frőlich Róbert

Scheiber Sándor, a legenda

 

Kardos Péter

Emlékeim Scheiber Sándorról

 

Dr. Voigt Vilmos

25 év visszapillantás

 

Dr. Raj Ferenc ,Benedek István Gábor

Mesterünk volt

 

Herzl és világa

Dr. Uhrman Iván

Mose Rabbénu maga jelent meg? Herzl és a cionizmus előképe a Tanachban.

 

Dr. Haraszti György

Mózes Hess: Róma

 

Dr. Szász Zoltán

A Monarchia és szomszédai

 

Dr. Ujvári Hedvig

"nem tudok írni, nem tudok semmit létrehozni, egy, ha nem is buta, de középszerű alak vagyok"
THEODOR HERZL ÚJSÁGÍRÓI PÁLYÁJÁNAK FŐBB ÁLLOMÁSAI A NEUE FREIE PRESSE ELŐTT

 

Dr. Novák Attila

Herzl a (zsidó) vezető

 

Brésit - kezdetben... konferencia

Dr. Schőner Alfréd

Brésit motívumainak ábrázolása a Szarajevói Hágádában

 

Dr. Bácskai András

Az aps^u fogalma a mezopotámiai szöveghagyomáynban

 

Dr. Benyik György

Hexaémeron

 

Darvas István

És lett este és lett reggel, egy nap...

 

Dr. Dobos Károly Dániel

Teremtett, vagy öröktől fogva létezik a világ? - RaMBaM nézetei a világ teremtéséről

 

Dr. Fröhlich Ida

A teremtés Tóbit könyvében

 

Dr. Gábor György

Genesis történet és szabad akarat Szent Ágostonnál

 

Dr. Hausmann, Jutta 420

Isten szavának jelentősége a teremtéstörténetben

 

Radnóti Zoltán

A víz szerepe a teremtésben

 

Róna Tamás

A termodinamika második törvénye

 

Tüske László

A teremtés a Koránban

 

A soá naplói - workshop

Szántóné Balázs Edit

A soá szubjektív forrásai (naplók, visszaemlékezések, levelek, oral history )

 

Mezei Zoltán

A visszaemlékezések felhasználása a dokumentumfilm készítésében

 

Friedmann Sándor

A visszaemlékezések formái

 

dr. László Klára

Élő igazak

 

Gulyás Zsuzsanna

Egy budapesti túlélő visszaemlékezése

 

Baron Nikolett

Nagyapám levelei a munkaszolgálatból

 

Tóth Judit 430

A mozi fölött. Az újpesti zsidóság soája édesanyám emlékeiben

 

28

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE - 2011. november

 

2011.11.08 - 27

/mtud2011-forum.htm

Hazugság nélkül - Popper Péter emlékülés

Dr. Pléh Csaba

Popper Péter mint a magyar pszichológia publikációs mestere

 

Dr. Tornyosi Mária

Popper Péter istenkép felfogásáról jungiánus szemmel

 

Dr. Jóo Mária Nóra

A meghívott szenvedély nyomán

 

G. Aczél Ágnes

Egy igazi mühely egy igazi mester.( A "Bókai")

 

Ungárné dr. Komoly Judit

Találkozásaink....

 

Gustav Mahler, Arnold Schönberg és
a második bécsi iskola

Dr. Kiss Endre

Nietzsche - Wagner - Mahler

 

Dr. Hausmann Jutta

Mózes és Áron – két közelítésmód Isten felé

 

Dr. Wilheim András (Zeneművészeti Egyetem)

Hagyományok metszéspontjában - a korai Schönberg választásai

 

DrKatschthaler Karl (Debreceni Egyetem)

Gustav Mahler "nagy kalapácsa" mint hangszer és szimbólum Alban Bergnél és Wolfgang Rihmnél

 

Dr.Lichtmann Tamás

): "...a hiányzó szó!" A szakrális-profán nyelv Schönberg Mózes és Áron című operájában

 

Hrotko Larissa

Schönberg, mint társadalmi jelenség: A nem nélküliek.

 

Dr. Bánffi-Benedek Andrea (Nagyvárad)

Intra- és intermediális zenei utalások Paul Celan költeményeiben

 

Vörös Sára

A karmester Mahler publicisztikai és kritikai recepciója

 

Fekete László

Zsidó adalékok a mahleri és schönbergi életművekhez

 

Smot - Exodus Tanulmányok, asszociációk
 Mózes II. könyvéhez

Dr. Kárpáti Judit

Az alexandriai zsidók modern exodusa

 

Dr. Zsengellér József

Kihoztalak téged - az Exodus teológiai reflexiója

 

Dr. Haraszti György

"Az Exodus történeti háttere - ahogy ma gondoljuk"

 
       

Dr. Xeravits Géza

Az Exodus hagyomány a korai zsidóságban

 

Dr. Slomo Spitzer

Szemelvények S'mot könyvének exegéziséből

 

Dr. Karasszon István

A Szövetség Könyve

 

Dr. Oláh János 450

Zsidó néprajzi vonatkozások M. II. könyvéből

 

Dr. Fodor György

Az Exodus az iszlám tradícióban

 

Dr. Staller Tamás

"Exodus 3:14 - ahogy Cohen, Buber, és Rosenzweig olvasták..."

 

Dr. Lichtmann Tamás

Az Exodus az irodalomban és a társművészetekben

 

Szécsi József

"fölszállt a felhő a Hajlékról"

 

Dr. Jutta Hausmann

Jegyzetek az Exodus könyvéhez

 

Dr. Schőner Alfréd

Adalék a "Jeciát micrájim" vizuális ábrázolásához

 

Zsidóság - kutatások és Bibó szellemisége  konferencia

Kozma György doktorandusz

A csoportképzés lélektani alapjai

 

Finta Szilvia doktoranda

Góliáttal szemben> - Jelenkori reflexiók Bibó István arab-izraeli konfliktussal kapcsolatos 1972-es írására

 

Háberman Zoltán doktorandusz

A judaizmus társadalometikai elveinek kifejeződése a miskolci zsinagóga enteriőrjében

 

Balogh István doktorandusz

A zsidó kulturális örökség védelme

 

Szabó Erika doktoranda

"Az antiszemitizmus okai - vizsgálatok Bibó Istvántól napjainkig"

 

Asztalos Károly doktorandusz

Bibó és a zsidókérdés

 

Bőhm Karolina doktoranda

Emlékezet és Holokauszt

 

Pejin Attila doktorandusz

Zsidókérdés Jugoszláviában 1944 után

 
         

Marsó Tamásné doktoranda

Ifjúságvédelem: identitás, előítélet, rasszizmus

 

Friedmann Sándor doktorandusz

: A könyv, ami „nincs”.
Egy 16. századi zsidó Biblia Pauperum 20. századi „sorsának” lehetséges története”

 

Vanderstein Noémi doktoranda

A vallásos hit megjelenése Chaim Potok A kiválasztott című regényében, avagy gondolatok a valláspszichológia kérdésfelvetései alapján"

 

Heller Zsolt doktorandusz

A Holokauszt kérdése és a zsidó folklór

 

Dan Daniel doktorandusz

A nevelés-fogalom a T’nachban

 

Kollányi Irén doktoranda

A Korányi ”gyógyszerész-dinasztia”

 

Hrotkó Larissza doktoranda

A feminista kutatás paradigmaváltása

 

Dr. Fényes Balázs

"A Wissenschaft des Judenthums és a zsidóság kutatása"

 

Szerdócz J. Ervin doktorandusz

A misztikus nő fogalma a Bibliában

 
 

29

Művészet és emancipáció

Zsidó múzeum

2012.03.20

/hirdetes
/zsidmuzkonfbesz
2012.htm

Gergely Anna

Hazai zsidó festőművészek

 

Dr. Szegedy – Maszák Mihály

A művészetek szerepének megnövekedése

 

Schein Gábor

Füst Milán naplóiban megjelent zsidóságképe

 

Dr. Schőner Alfréd

A judaizmus társadalometikai elveinek megjelenése a miskolci orthodox zsinagógában

 

Glesser Norbert és Zima András

A kelet-európai zsidók művészeti megjelenése a budapesti magyar zsidó sajtóban

 

Faragó Vera 480

Baumhorn Lipót karrierje

 

30

A család egykor és ma

OR-ZSE

2012. 04. 24-25

/hirdetes
/csaladkonf2012
/csaladkonf
2012.htm

Dr. Schőner Alfréd

A zsidó család a XXI. század elején Magyarországon

 

Dr. Barna Gábor

Vallási társulatok és a család

 

Dr. Staller Tamás

Kérdések a zsidóság-genealógiáról

 

Kiss Endre

A család tartalmainak komplexitása

 

Dr. Róbert Péter

Zsidó házasságok létrejöttének vizsgálata történelmi és szociális szempontból

 

Hrotkó Larissza

Családi viszonyok a talmudi régészetben, különös tekintettel a nők és gyerekek családi státuszára

 

Kolumbán Zsuzsanna

Székely asszony, székely család a hagyományos rendtartás és a modernizáció mezsgyéjén

 

Tóth Judit Gabriella

Etnocentrizmus vagy asszimiláció?

 

Dr. Fenyves Katalin

A 19. század végének zsidó családjai Magyarországon

 

Dr. Kárpáti Judit

Béjn hámécárim - Szorongattatásban.

 

Szendrei Eszter

A nukleáris- és a törzscsalád viszonyának alakulása a rendszerváltás után

 

Háberman Zoltán

A család szerepe a középkori kehilában

 

Lehotay Veronika

Szabadságmegvonó intézkedések a családjog területén a Horthy-korszak második felében

 

Miklós Péter

Az identitásszerveződés kérdései a magyar zsidó polgárcsaládokban a huszadik század első felében

 

Radnóti Zoltán

Az európai zsidók és a kísértés (responsum irodalom)

 

Marsó Judit

A születés-szabályozás; etikai, gazdasági és társadalmi kérdései

 

Zima András

"A zsidóságért és a zsidó gyermekekért" Zsidó nemzeti családmodell a budapesti cionista sajtóban

 

Simonyi Gyula

A fogamzásgátlás kompetenciája mint az emberré válás evolúciós ugrása.

 

Báti Anikó

Családi kapcsolatok és ismeretátadás. A főzés tudományának átadása/ átvétele a családban és azon kívül

 

Ungárné Dr. Komoly Judit 500

A női szerep változásai a bibliai időktől napjainkig

 

Frauhammer Krisztina

Imakönyvek a katolikus lány- és nőnevelés szolgálatában a 19. és 20. század fordulóján

 

Dr. Fényes Balázs

Segítő - ellenében

 

Glässer Norbert

Az opera tündérei vagy a sábesz angyalai? A szocializációs minták vitái a budapesti magyar nyelvű orthodox sajtóban

 

Dr. Szécsi József

Újszövetségi teológiai képzetek életforma-következményei

 

Nébliné Baráth Ágota

A "családteremtő" fiktív önéletrajz

 

Gyertyános Éva

Szent hitves: család és életszentség viszonya Árpád-házi Szent Erzsébet ferences rendi kultuszában

 

Menyhárt Krisztina

A család képe 60 évvel ezelőtti falusi elbeszélések tükrében

 

Bodosi-Kocsis Nóra

Olvasatok a férfi és női szerepről két magyar vaisnava közösségben

 

Örsi Julianna

A család összetartásának és védelmi mechanizmusának szerepe a helyi társadalomban

 

Baracs Gabriella

Családminták az Ószövetségben, a mai családok változatos szerkezete

 

Ábrahám Vera

A közösségi emlékezet gyászesemény kapcsán (Löw temetés)

 

G. Tóth Péter

Zákányok. Egy középkori szegedi patrícius család története

 

Szabó Erika

Morvaországtól a Pick szalámigyárig

 

Dr. Oláh János

Egy "angyal" egykor és ma - Az Engel család felemelkedése, nagysága és...

 

Kozma György

Tormay Cécile család-képe

/hirdetes
/csaladkonf2012
/resp/kozma
-tormay
2012.htm

Dr. Lichtmann Tamás

Apák és fiúk - Levelek az apának

 

31

Kulturális kitekintés

Zsidó múzeum

2013. 04. 10

/hirdetes/kitekintes-szefardok2013.htm

Dr. Schőner Alfréd

A suriname-i szefárd zsinagóga sorsa

 

Dr. Peremiczky Szilvia

A szefárd zsidóság fénykora és száműzetésben is dicsőséges múltja

 

32

Emlékezés Scheiber Sándorról a Tudományos Akadémián

MTA

2013. 06. 23

/hirdetes
/scheiberemlek
2013.htm

Dr. Schweitzer József

Scheiber Sándor a szószéken

/sveicerbeszed
-mta2013.htm

Dr. Komoróczy Géza 520

Scheiber Sándor magyar (magyar-zsidó) történelme

/komorocibeszed
-mta2013.htm

Dr. Slomó Spitzer

Scheiber Sándor genizával való foglalkozása

 

Dr. Hídvégi Máté

Scheiber Sándor a tudós munkássága

 

33

Vallásközi konferencia a Terézvárosban

Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Templom

2014. 05 26

/hirdetes
/vallaskozi-avilai2014.htm

Dr. Oláh János

A zsidó imádság és Szentírásbeli és post-talmudikus forrásai

 

Dr. Babán István

A bizánci rítusú kereszténység liturgiája és imádságos világa

Dr. Abdul – Fattah Munif

A muszlim ima világa

Nemeshegyi Péter

A buddhista vallá

dr. Szécsi József

A Smá Jiszraél

34

A TUDOMÁNYOS EGYÜTTMŰKÖDÉS EREDMÉNYEI-NEK BEMUTATÁSA

OR-ZSE

2015. 06. 08

/hirdetes
/konyvbem-glasser2015
/konyvbem-glasser2015.htm

Dr. Schőner Alfréd

Löw Immánuel Zsidó folklór kötete

 

Szarvas Zsuzsanna

Hagyományláncolat konferenciakötet

Dr. Fenyves Katalin

Óbecse a polgárosodás útján

Dr. Fényes Balázs

Találkozás a Szent Igazzal

35

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE - 2015. november

OR-ZSE

2015. 11. 05 - 25

/mtud2015
index.html

A holokauszt oktatásáról – 2015 műhelykonferencia

Dobner Győző
Dr. Hidvégi Máté
ifj. Iványi Gábor
Dr. Lichtmann Tamás
Mátrai Zsuzsa
Dr. Schöner Alfréd
Szántóné dr. Balázs Edit
Dr. Tokics Imre

Varga Béla 540

   

Józsue/Jehósuá könyve – konferencia

     
         

Cedaka -Társadalmi igazságosság - Emberi Jogok -
 Interdiszciplináris tudományos konferencia

Dr. Békési Ágnes

Közösségfejlesztés cigány családok körében

 

Kiss Csaba, Surányi Judit

Fogyatékosok érdekvédelmi mozgalma

 

Surányi Ráhel

Izraelben élő magyar zsidók identitása és magyar zsidó diákok a fasiszta Olaszországban

 

Dr. Szuhay Péter

Etnicizálható-e a magyarországi szegénység? Etnikus kultúra, vagy a szegénység kultúrája a magyarországi cigányság kultúrája?

 

Dr. Erős Ferenc

Idegenek és menekültek. A xenofóbia gyökerei

 

Dr. Ritter Andrea

Zsidó sors, trauma, ellenállás, test, lélek

 

Dr. Örkény Antal

Az idegenekkel szembeni attitűdök változása a menekültkrízis hatására

 

Setét Jenő

A romák helyzetének kérdései- egy civil aktivista szemével. Tapasztalatok, tanulságok a mai magyar társadalomban, roma szemmel

 

Dr. Kárpáti Judit

Halukka. Néhány gondolat egy ellentmondásos segélyezési rendszer kapcsán

 

A Magyar Zsidó Szemle első öt évfolyamáról

Bányai Viktória

A hitoktatás kérdése a Magyar-Zsidó Szemle első évfolyamaiban

 

Dr. Kiss Endre

Vallás, tudomány, nemzet, történelem. Goldziher Ignác a Magyar Zsidó Szemle születésénél

 

Komoróczy Szonja

A magyar zsidók nyelvhasználata és a jiddissel kapcsolatos írások a Magyar Zsidó Szemlében

 

Dr. Lichtmann Tamás

Irodalmi nyomok a Magyar Zsidó Szemle első öt évfolyamában

 

Dr. Oláh János

A Magyar Zsidó Szemle szerepe a zsidó néprajz, mint új diszciplína létrehozásában

 

Dr. Rugási Gyula

(Kaufmann ibn Gabirol értelmezése - a kis írások, illetve az "Attributenlehre” tükrében.)

 

Dr. Kárpáthi Judith

(Fókuszban a Közel-Kelet. Magyar Zsidó Szemle 1884-1888)

 

Dr. Zima András

A pozitivizmus és historizmus kérdéseinek jelentkezése a Magyar Zsidó Szemle első éveinek történeti írásaiban

 

Ábrahám Vera

Szeged a Magyar Zsidó Szemle első évfolyamaiban. A Pillitz-ügy

 

Hrotkó Larissa

Zsidó társadalmi gender-viszonyok megismerése a Magyar Zsidó Szemle 1884-es évfolyamának szövegelemzése alapján

 

Ujvári Hedvig

Testi (sz)épség. Az "izomzsidó" fogalma Max Nordaunál a fin de siecle kontextusában

 

Dr. Hábermann Zoltán 550

A XIX. századvégi asszimiláció megjelenése a Magyar-Zsidó Szemlében

 

Romeisz Dóra

Goldmark Károly életútja

 

dr. Róbert Péter

A Magyar Zsidó Szemle és az I. Világháború kapcsolata

 

A fény éve." Az Országos Rabbiképző –
Zsidó Egyetem Vallástudományi Doktori Iskolájának
 tudományos konferenciája

Dr. Schőner Alfréd

A Portugál Zsinagóga fényei az amszterdami szefárd zsinagógában

 

Dr. Rathmann János

A fény a Bibliában, a fény, mint optikai jelenség és mint metafora

 

Dr. Hunyadi László

Világosságról, sötétségről és kognícióról

 

Dr. Rugási Gyula

: Zsidó-kereszténység a II. századi Alexandriában (Pellai Ariszton)

 
         

Kiss András

Jézusról szóló viták a cionizmuson belül

 

Dr. Gábor György

A felhők közt tündöklő íj

 

Petri László

Új esély, avagy fény a zsidóságnak a II. vh után

 

Dan Daniel 560

Fény, tudás, felsőoktatás

 

Dr. Uhrman Iván

Tohuvabohu

 

Kiss Erika Márta

A természettudomány és a hit törékeny hídjai. Tudományosan leírt, de csak a fényről és tűzről való "hitbéli tudás" alapján magyarázható jelenségek

 

Dr. Lichtmann Tamás

A Zóhártól A törvény kapujáig

 

Dr. Kiss Endre

A fény és a sötétség természete

 

Finta Szilvia

"Kösd fel kardodat csípődre, oh vitéz" A zsidó írásmagyarázat egy eltörölhetetlen alapelvéről

 

Dr. Szigeti Jenő

Gondolatok a fény születéséről

 

Vanderstein Noémi

"A csend ideje" Chaim Potok A kiválasztott című regényének munkacíme

 

Tóth Sándor

Fényes világ

 

Torontáli/Lipthay

"A mely szóval határozol, az beteljesül neked"

 

dr. Szécsi József 570

A hellenisztikus zsidó éra és a "fósz"

 

Dr. Tamási Balázs

Világosság és sötétség a qumráni szövegek fényében

 

Bartók Ágnes

A "fénylés" mint az igazság megtörténése Heidegger művészetelméletében

 

Páll Edit

A nappal és az éjszaka jelentősége Vámbéry Ármin: "A Nyugat kultúrája Keleten" című művében

 

Mezei Zoltán József

"Fény, árnyak - majd a sötétség." Veszprém, egy dunántúli gabonaempórium zsidó polgárságának végnapjai

 

36

Csoda és tudomány a Patriarchák korában és napjainkban

OR-ZSE

2015. 11. 24

/csodakonf201510-1.htm

Dr. Szuromi Szabolcs

A csoda az egyházi szentté avatási eljárás kikristályosodásának tükrében.

 

Radnóti Zoltán,

Orvoslás a Tórában. Csoda vagy tudomány?

 

Dr. Kiss Endre

A fogalmak történeti szemantikájának változása a csodák és a tudomány viszonyának összefüggésében

 

Dr. Kotel Da-Don, (Horvátország – Izrael)

Casting Lots in the Bible and in Modern Age. Miracle or Randomness? Their Meaning in ‎Judaism

 

dr. Szécsi József

"Nem minden órában történik csoda…" - A csoda a Tánáchban és a Talmudban

 

Dr. Shlomo Spitzer (Bar Ilan Egyetem, Izrael)

A csoda tükröződése a zsidó liturgiában

 

Dr. Karasszon István

A csoda héberül

 

Dr. Ungvári Tamás

A csoda képzete Szerb Antal "Hétköznapok és csodák" című munkájában

 

Prof. Dr. Molnár János (Babes-Bólyai Egyetem, Kolozsvár, Románia)

Exodus -  csoda és történelem

 

Dr. Oláh János

Kinyilatkoztatás - csoda – hit a rabbinikus irodalomban

 

Dr. Jutta Hausmann (Evangélikus Hittudományi Egyetem)

A csoda funkciója a Kármel hegyen

 

Dr. Fényes Balázs

Csodák a rabbinikus hagyományban

 

Dr. Lengyel Gábor (Németország)

Gondolatok néhány bibliai csodáról Maimonidész és Spinoza írásaiban

 

Dr. Schőner Alfréd 550

Csoda rabbi…? Csodálatos rabbi…?
- Villanások Háráv Oser Ansel Jungreisz, a csengeri mártírhalált halt rabbi életéből -

 

Magyarázat: a linkek esetén mindegyik elé a www.rabbi.hu előtag irandó!