KARDOS PÉTER FŐRABBI KÖSZÖNTÉSE

Tisztelt főrabbi úr!
Kedves Péter!

A rabbiavatások közismert fordulatának idézésével kívánunk Neked további jó egészséget: Nér láTorá láHungáriá, hiszen a magyarországi zsidóság fénylő fáklyája vagy!

Kardos Péter főrabbi 44 éve a zuglói zsidó közösség lelkipásztora. Szép idő, különösen most, a mobilitás korszakában, mikor oly gyakran változik sokaknál a munkahely, a hitestárs, a lakóház, jelezve az új, a modernség iránti elkötelezettséget. Pedig ez külső jele a mozgó világnak. Lehet, és erre a Főrabbi Úr is példa, hogy a megállapodottság a haladásnak záloga, sőt feltétele. Az eredmény: mindig friss tervek, Zugló közösségének tisztelete, ragaszkodása.

A hosszú útra visszatekintve Kesztenbaum Péter (akkor még így szólították) 54-ben, a zsidó gimnáziumban érettségizett. Szakmát tanult. Az üzem közel az iskolához és a rabbiszemináriumhoz, a József körút körül üzemelt.
1956 végén, -57 elején nagyon sokan elhagyták az országot a forradalom bukása után. Objektív korban a történészek majd kiderítik az okát, de tény, hogy a távozók jelentős százalékban zsidók voltak. Fogalmazhatnánk úgy, rendkívül érzékeny veszteséget szenvedett a magyarországi zsidóság. A szeminárium hallgatósága majdnem teljes létszámban kivándorolt, rabbik, kántorok, sakterek és más funkcionáriusok, valamint a hívek tömegesen választottak új hazát, különösen vidéken.

Nem csoda, hogy az ifjúra rászólt Scheiber professzor, a szeminárium akkori igazgatója: Kesztenbaum, nem akarsz az intézet hallgatója lenni? A pozitív válasznak az is lehetett az oka, hogy a megszólított átérezte, szükség van rá, segíteni kell a sorok rendezésében képződött űr betöltésében.
1958-ban rabbi és kántorszakon kezdte el tanulmányait. Talán az utolsó generáció volt az övék, amikor nemcsak kiváló, hanem meghatározó nagy egyéniségek egész sora alkotta a tanári kart, mint Scheiber Sándor, Richtmann Mózes, Szemere Samu, Beneschofszky Imre, Schweitzer József. A kántorképzésben Feleki Rezső operaénekes és kántor, Sirotta Sándor budai főkántor. A hallgatók között társa volt többek között Csuló - a felejthetetlen Berger István -, Joel Berger - a stuttgarti főrabbi -, B.I.G., azaz Benedek István Gábor, a jeles író is.

A hiányt pótlandó már a rabbi- és kántorjelölteknek aktívaknak kellett lenniük. Előimádkozni, Tórát olvasni hívták meg őket és nemritkán temetni, főleg vidékre. Ez utóbbit úgy érezte, nem tudja folytatni. Könnyezve panaszolta, hogy látni a zokogó árvát, a reszkető özvegyet, elviselhetetlen, megrázó élmény. Ilyenkor még beszélni, búcsúztatni, szinte képtelenség. A legszívesebben vele sírna a gyászolóval. Dér István főrabbi vigasztalta, megszokja mindezt. Olyan dolog, mikor egy fiatal orvos nem nyugszik bele, hogy betege meghal. Aztán megérti, gyógyítani kell tovább, folytatni kell a hivatást.
Kántorként először Budán helyettesítette az ottani főkántort, a gyász három hétben, megszokott, hogy a "közösség küldöttei" abban az időben mennek szabadságra. Beneschofszky főrabbi óvta őt szereplése előtt: Vigyázzon, ne tévessze össze a h-át és a ch-át, mikor hálelut mond, mert az előbbivel áld, az utóbbival átkoz, ezt ne feledje.

1962-ben befejezte a tanulmányait, mint kántor. Tóra olvasóként funkcionált, s a rabbi tisztet 10 évig nem töltötte be. Civil foglalkozást vállalt, mivel több nyelven beszélt, idegenvezető lett. Kispest, Csepel, Pesterzsébet körzetében Hochberger László főrabbi mellett folytatott szolgálatot, akit nagyon szeretett és tisztelt. Feleségét, Jutkát is ő mutatta be neki. Nehéz volt a korosodó embernek a külvárosban járni, így ráhagyta a körzetet.

Kardos Péter 1971-ben rabbi lett, és egy évig látta el a feladatát az említett külvárosokban. Ekkor közölte vele Salgó László, a Budapesti Rabbiság Igazgatója, hogy a következő hét péntekjétől, február elsejétől a Bét Áron Thököly úti zsinagóga lesz hivatásának székhelye. Így került Zuglóba. Előtte 1966-ban végigülte a zuglói nyilas-per tárgyalásait, ahol megtudta, hogy az ottani "hűség házából", ami most egy kocsma, átvitték a zsidókat a Thököly úti imaházba és ott nyilas elkötelezettségüket bizonyítandó, tarkón lőtték áldozataikat. Ezért nagyon meghatottan lépett a helyiségbe. Nevezettek emlékét később kezdeményezésre emléktáblán meg is örökítették.
A körzet akkori elnöke kedvesen fogadta. A kép, amely elé tárult, lesújtó volt. Péntek este talán összejött a minján, szombaton aligha. Az imaház valamikor orthodox volt, a bima a hagyományok szerint középen van, (később elválasztó függönyt is helyezett férfiak és nők közé), az akkori viszonyokat, amelyeket tapasztalt, sem besorolni, sem minősíteni nem lehet.

Különösen egy Szimchász Tórai ünnep volt számára megrázó. A kislánya - talán két éves volt akkor - egy kis zászlóval totyogott a bima körül, rajtuk kívül vagy hárman voltak jelen. Így nem is tudták az imádkozást megtartani. Sác mác volt a feladata, ami azt jelenti, hogy kántorkodott, Tórát olvasott, prédikált, az igaz tant tanította. Talmud Tórát szervezett, színvonalas kultur előadásokat tartottak, pezsegni kezdett az élet Zuglóban. Egy ilyen kultúr-összejövetelen videó filmet vetítettek a müncheni olimpia terrorcselekményéről, illetve hogy hogyan torolta meg az izraeli titkosszolgálat a történteket. Beszédében ki is fejtette, hogy elmúlt az az idő, amikor büntetlenül lehetett a zsidókat ölni. Néhány nap múltán hívatták az Állami Egyházügyi Hivatalba, ahol egy hivatalnok fogadta, aki szó szerint idézte az előadáson elmondott szavakat. Mutatott egy nyilas újságot, és kérdezte, hogy ezt az időt sírja-e vissza? Mondta, hogy erről szó sincs. Udvariasan, de határozottan felszólították, hogy fogalmazzon választékosabban. A szokásos formában, hogy: rabbi úr, maga olyan bölcs, hogy megtalálja azt a hangot, amely mindenki számára a legmegfelelőbb.

Az elhidegülésnek más jelei is voltak. A különböző vallású papok számára rendszeresen tartottak értekezletet, tájékoztatást. Ilyenkor az előadók keményen bírálták Izraelt és politikáját. Néhányszor egy-egy katolikus vagy református pap felszólalt és védelmébe vette az Országot. A rabbiknak az értekezlet elnökségének villámló és számonkérő tekintete előtt lehajtott fejjel hallgatni kellett, mert úgy szólt az utasítás. Egyszer mégis felszólalt, de nem aratott sikert, legalábbis a vezetők előtt. Az Új Élet munkájában részt vett, azonban a halálozási rovatot bízták rá, úgy gondolva, hogy ott nem okozhat nagy "felfordulást".

Nem csodáljuk, hogy a vázolt hangulatban egy német újság pályázatára reagálva, Gőteborgi kántorfeladat betöltésére jelentkezett. Megnyerte a pályázatot. Az Egyházügyi Hivatal feltűnő gyorsasággal engedélyezte az utat és a szükséges okmányok is akadálytalanul érkeztek. Nem mondták, de érezni lehetett, hogy nem bánnák, ha nem jönne vissza. Elutazott tehát Svédországba a családjával együtt.

Gőteborg szép város, nagy város és hideg város. A kántorkodás mellett Talmud Tórát is vezetett svédül. A jövedelme a többszöröse volt a hazainak, mégsem érezte jól magát. Nemcsak az időjárást érezte hűvösnek. Azt mondják, a kapitalizmusnál nincs jobb társadalmi forma a világon. Ez lehet, hogy igaz, de azért elég kegyetlen.

Kardos Péterék egy év múltán úgy döntöttek, visszajönnek, a környezetük nagy örömére. Szeretettel fogadták őket. Kiderült az is: a sorsa elől senki nem futhat. Utána jött a kapitalizmus. Az Új Élet munkájába ismét bekapcsolódott, de rövidesen új feladatot, megbízást kapott, talán az "új műsorhoz új férfi kell" alapon a lap főszerkesztője lett. Már sok éve, hogy a szerkesztőség élén áll.

Amiről még beszélni kell munkáját elemezve, az a prédikáció, melyben jelentős sikereket ér el. Emlékszünk egy temetői megemlékezésre, amikor az akkori kormány tagjai előtt - a helyhez szokatlanul - nyíltszíni tapsot kapott. A szónoklásban példaképe Scheiber Sándor. Nem gesztikulál, bár hangsúlyoz, de nem emeli fel a hangját. A lényegre, a mondanivalóra koncentrál. Gyakran használ hasonlatokat, ízesen fűszerezi mondanivalóját. Sűrűn forgatja Scheiber Sándor beszédeit, amely könyv alakban jelent meg, nekünk is ajánlja, mert mint mondja: csodálatos. Megkérdeztük, miért nem gyűjti kötetbe prédikációit, hiszen felejthetetlenek, de csak annak, aki hallotta. Jusson belőle azoknak is, akik nem jutnak el Zuglóba, mert másik imaházhoz köti lakhelyük, vagy hivatásuk, megszokásuk. Vitatkozik. Őt az aktualitás, a jelen sorskérdése izgatja.  Vitatkozunk. Kitől tudná meg hitelesen az utókor az elmúlt idők zsidóinak mindennapos problémáját, ha nem saját lelkipásztoruk szavaiból? Minden beszéd mögött dübörög a történelem. Évtizedek múltán is pontos képet ad a régvolt időkről és biztos átadja majd apa a gyermekének vagy tanító a tanítványának.

Egyébként egész családja részt vesz a zuglói zsidó életben. Felesége, Judit a nőtagozatot vezeti, lánya, Ági, aki két évesen zászlóval totyogott a bima körül, Szimchász Tórakor - mint azt fent írtuk -, korának megfelelően mindig aktív résztvevője volt a Thököly úti hitéletnek.  A főrabbi fia, László, évek óta előimádkozó. Sőt, kántori teendőket lát el.

Nagyra értékelik munkásságát, felkészültségét, fáradozását és az évfordulón kívánják, hogy legyen folytatás még sok-sok évig.

Az OR-ZSE oktatói kara ezúton is gratulál a főrabbinak nemrég napvilágot látott szenzációs könyve megjelenéséhez és a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga gyönyörű melódiáit őrző CD-jéhez.

Deutsch Gábor
írása nyomán
2016.05.12