|


2001. január 21 - 28
Ezen a héten a Váéra hetiszakaszát
olvassák a zsinagógában. Jelentése: "Megjelentem" (hasonló nevű szidra
Vájéra az első könyvben is található.) Megjelent őseinknek az Örökkévaló,
irgalmas négybetűs nevével: J.H.V.H. – Van, Volt, Lesz - aki szövetséget kötött
őseinkkel, Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, de nem érthették meg teljesen a hűség
fogalmát, amelyet most alkalma lesz bemutatni, mikor ivadékait kivezeti a rabság
országából. 400 évig kellett volna szenvedniük a hébereknek, ez 210-re
mérséklődött, mert 49 lépcső halad a Szentség felé fel, és 49 lefelé, a
megsemmisüléshez. Izrael fiai már ott álltak a fizikai, szellemi megsemmisülés alsó
grádicsán, ha nem történik a kivezetés, később már nem lett volna kit megváltani.

A tíz csapás egyike: a békák
|
De ezt a nagy Nevet megtanulhatja a Faraó
is, aki lexikonjaiban kerestette tudósaival, de nem találta. Most majd megtanulja, és
megjegyzi örökre. Az uralkodó makacsságát 10 csapás törte meg. A víz vérré
válása, békák, rovarok, vadállatok, dögvész, kiütés, jégeső, sáskajárás,
sötétség, és az elsőszülöttek halála. Ez utóbbinak szörnyű hatása az
államgépezet összeomlásával, és lázadással fenyegetett, erre megnyitotta az
uralkodó a szabadulás kapuit Izrael gyermekei előtt.

Részlet a tíz csapásból: dögvész és kiütés
|
Miért nem ezzel a csapással kezdte a
fenyítést a Gondviselés, ezzel a többi elkerülhető lett volna. A válasz: így volt
csak lehetősége a konok királynak, hogy helyesen cselekedjék. Volt figyelmeztetés,
előkészület, gondolkodási idő. Bölcseink szerint 24 napos figyelmeztető periódus
előzte meg a kb. 7 napig tartó csapást, így egy évig tartó procedúra volt az egész
fenyítő sorozat.
Bár ezzel érték el őseink a
menekülést, számunkra ez nem öröm. A peszachi széder vacsorán, mikor a tíz
csapást felsoroljuk, kiöntünk az örömöt jelképező borból egy-egy cseppet, mert
mások szenvedése üröm nékünk. Az elsőszülöttek böjtölnek, a pészachot
megelőző napon, mert emberek, I.-ten teremtményei pusztultak el.
Deutsch Gábor |

|
|
| |
KOMMENTÁR |
| Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című
könyvéből |
|
|
|
VÁÉRÁ
A MEGVÁLTÁS FÁZISAI

II. Ramszesz fáraó
|
Mikor Mózes és Áron sikertelenül
jöttek vissza a Fáraóhoz való küldetésükből, és a nép vezetői is ellenük
fordultak, Isten újból szólt hozzájuk, hogy megerősítse őket hitükben. Mózes
szemrehányást tett Istennek a sikertelenségért: "Istenem, miért rontottad a nép
helyzetét. miért küldtél engem? Hiszen amióta beszéltem a nevedben a Fáraóval,
rosszabb lett a nép helyzete, és nem mentetted meg őt." (Ex. 6/22-23.)
Isten megnyugtatta Mózest:
"Meglátod, mit teszek majd a Fáraóval, mert erős kézzel kergeti majd ki a népet
országából." (Gen. 6/1.) Isten folytatja buzdító szavait. "Az ősöknek
csak a Természet Istene gyanánt jelentem meg, de Örökkévaló nevemet (a történelmet
irányító) nem közöltem velük. Most szövetséget kötöttem velük, hogy Kánaán
országát nekik ádom. (u.o. 6/4.) Ezért szólj Izrael fiaihoz cselekvésem
sorrendjéről:
1. Kivezetlek Egyiptom szolgaságából.
2. Megváltalak benneteket kinyújtott karral és törvénnyel.
3. Népemmé teszlek benneteket és Istenetek leszek.
4. Megmentelek benneteket a szolgaságtól.
5. Elviszlek benneteket az országba, amit esküvel ígértem az ősatyáknak.
Ezen ígéretek nyomán isszuk Széder-este
a 4 pohár bort. Az igazság az; hogy 5 ígéret volt, és 5 pohárral kellene inni. A
Talmud valóban vitázott azon, hogy 5 pohárral kell-e inni. Döntést nem hozott. Ezért
az 5. pohárról Élijáhu próféta fog dönteni, ezért nevezik az 5. poharat Élijáhu
poharának.
A nép képzelete nem foglalkozott a
talmudi vitával, hanem úgy tekintette Élijáhu poharát, hogy ő meglátogatja a zsidó
házakat Pészách első estéjén és hírül hozza a megváltást. Ezért
"készítünk neki egy pohár bort..." (Ez az Élijháhu pohara.)
Érdekes megjegyezni, hogy a gálutban sok testvérünk elfogadta az első négy
ígéretet: Isten népe lettünk, őt imádjuk. De az ötödiket, az Izrael országába
való alijjázást figyelmen kívül hagyják. Talán azért nem iszunk Széder-este az 5.
pohárból, Élijáhu poharából...
Izrael fiai egyáltalán nem figyeltek Mózes szavaira. A kegyetlen munkától elfásulva,
nemcsak az 5. ígéretre, hanem az első négyre sem figyeltek. "Nem hallgattak
Mózesre, eltompultak a nehéz munkától " (Ex. 6/7.) Mózes maga sem hitt már
további küldetésében. "Ha Izrael fiai nem hallgattak rám, hogyan hallgatna rám
a Fáraó?" (u.o. /12.)
A hetiszakasz további része az első
csapásokat beszéli el (tíz csapás). Az egyiptomiak istenként tisztelték a Nílust.
Ezért az első csapások azzal kapcsolatosak: a víz vérré változott, majd a
folyóból békák végtelen serege lepte el az országot. Sokan igyekeztek e
jelenségeket természeti tüneményként feltüntetni. Nem e írás feladata ezeket
taglalni. Ezzel szemben komoly teológiai problémát vet fel a bibliai elbeszélés. A
zsidó vallás egyik alapvető tétele: az ember szabad választása a jó és a rossz
között. Ugyanakkor azt olvassuk a hetiszakaszban: "Én megkeményítem a Fáraó
szívét... nem hallgat majd rátok, és ezért megbüntetem Egyiptomot." (Ex. 7/3.)
Ha Isten keményíti meg a Fáraó szívét, hogyan vonhatja őt felelősségre?
Ha figyelmesen olvassuk a csapásokról
szóló elbeszélést, megtaláljuk a választ a fenti kérdésre. Az első öt
csapásnál (vér, békák, tetvek, vadállatok, pestis) a Fáraó "önállóan"
makacsolta meg magát. "A Fáraó ezúttal is megkeményítette a szívét" (Ex.
8/28.) - olvassuk.
Csak az 5. csapás után mondja az írás: "Isten megkeményítette a Fáraó
szívét." (u.o. /9/12.)
A Fáraó végig kitartott makacssága mellett, bár fokozatosan engedett valamit Mózes
követeléseinek.
Mikor már tanácsosai is megsokallották
az ország pusztulását, hajlandó volt kiengedni a felnőtt férfiakat. "Így
szóltak a Fáraó szolgái hozzá: meddig lesz ez pusztulásunkra? Küldd el az
embereket. imádják Istenüket. Hát nem látod Egyiptom pusztulását?" (u.o.
10/6-7.) De Mózes így szólt: "Fiataljainkkal és öregjeinkkel, fiainkkal és
lányainkkal; nyájainkkal megyünk." (u.o. /9.) Végül már csak nyájaikat akarta
visszatartani. Csak a tizedik csapás (elsőszülöttek halála) után engedte szabadon
Izrael fiait.
Izrael ókori-bibliai története állandó
kapcsolatban van Egyiptommal. A kivonulás i.e. 1300-1200 körül zajlott le. A
rabszolgaság II. Ramszesz fáraó idején érhette el csúcspontját. Volt úgy, hogy
szövetség volt Egyiptom és a zsidó állam között. Salamon király (i.e. 970-930)
első számú felesége fáraó-lány volt. Az északi ellenség elől (asszírok,
babilóniaiak) sokszor menekült a nép egy része Egyiptomba. A mára rendelt prófétai
szakasz (Ezekiel, 28. fejezet) Nebukadnecár győzelméről ír az egyiptomi sereg felett
(i.e. 598.), amikor is kezdetét vette a babilóniaiak uralma Júdea felett. Mondanunk sem
kell, hogy az ókori egyiptomi írók elvetik a Biblia történetét a kivonulásról,
mert az sértette önérzetüket (Meneton egyiptomi pap írásai). |
| |

|
Copyright © ORZSE.HU, 2000.
Az oldalainkon
található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a
szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet. |

|
|
|