KI TISZÁ
IZRÁEL ELSŐ BŰNE
Hetiszakaszunk bővelkedik drámai
eseményekben. Izráel népe csak imént fogadta el a láthatatlan Isten uralmát, csak
imént mondta egyhangúlag: "Megtesszük és meghallgatjuk", s íme, alig
néhány nappal később aranyborjút állított fel és körültáncolva azt, így
kiáltotta: "Ez a te Istened-Izrael, aki kivezetett minket Egyiptomból !"
Mivel magyarázható ez az éles fordulat?
Miként az egyén életében van gyermekkor, ifjúkor stb., úgy a népek, életében is
beszélhetünk gyermekkortól az öregségig. A lényeges különbség az, hogy az egyén
öregségében befejezi életét, de az "öreg" nép megújíthatja
ifjúságát. (Áchád Háám: "Múlt és Jövő").
Az Egyiptomból kivonult Izráel korai
gyermekkorát élte. Nem volt kialakult hite, világnézete, mint "gyermeknek",
az utánzás töltötte ki világát. A szináji és egyéb csodák nagy hatással voltak
rá, és Mózes vezetése a biztonság érzését adta neki. De íme, Mózes
"eltűnt", már negyven napja, és a nép úgy érezte, hogy vezető nélkül
maradt. "És Áháron köré gyűlt a nép, és így szólt hozzá: Csinálj nekünk
istent, ki előttünk jár, mert ezt a férfiút, Mózest, aki kivezetett minket
Egyiptomból, nem tudjuk mi lelte" (Ex. 32/19).
Hogy a nép mennyire nem érezte bűnnek az
aranyborjú felállítását, az bizonyítja legjobban, hogy éppen a főpaphoz, Mózes
testvéréhez fordultak kérésükkel. Mivel az egyiptomiak állatimádók voltak
(totemizmus), hát a látható isten is állatformát kapott. Az aranyat általános
közadakozásból szedték össze.
A bibliai elbeszélést kibővíti a
Midrás. Az aranyborjú imádása során gyilkosságok, paráználkodás, általános
civakodás és részegeskedés volt a nép körében. (A "Tízparancsolat"
című film mindezt ábrázolta.) Vagyis a bálványimádás azonnal erkölcsi züllést
idézett elő.
Mózes visszatérőben volt a hegyről,
kezében a két kőtábla: a Tízparancsolat...
Határtalan fájdalom és harag lett úrrá rajta az elé táruló kép nyomán. Az
állat-istent körültáncoló nép, az általa szeretett és szolgaságból megváltozott
Izráel bűnös tivornyázása és erkölcstelen tobzódása megértette vele, hogy
csőcselékkel van dolga, amely nem érett meg az egyistenhit befogadására. Összetörte
a szent Írást tartalmazó kőtáblákat...
De hamarosan felfogta, hogy a gyermeklelkű nép naivságában cselekedett. Van remény,
hogy Izráel "felnő", és azzá lesz, amire hivatott: kiválasztott nép.
Ezért csak az uszítókat büntette meg, és imával fordult Istenhez, a nép iránti
kegyelemért.
"És imádkozott Mózes Istenhez,
mondván: miért töltenéd ki haragod népeden, kit kivezettél Egyiptomból?...
Emlékezz Ábrahám, Izsák és Izráel szolgáidra, kiknek megesküdtél, hogy utódaikat
megsokasítod..." ) Ex: 32/22-13).
"És Isten elengedte a csapást, amit népére mérni kívánt"
(u.o./14.).
Isten is belátta, hogy Izráel nem tagadta
meg Őt, csak "gyermekségében" utánozta Egyiptomot. Júda Hálévi
"Kuzári" című munkájában több fejezetet szentel az aranyborjú vétkének
megmagyarázására. Szerinte Izráel vétke csak abban merült ki, hogy látható formát
akart adni Istennek, de Őt meg nem tagadta.
Az idők folyamán ellenségeink sokszor használták fel ellenünk az aranyborjú esetét
gyűlöletük alátámasztására. Az aranyború jelképezte szemükben a pénzt, amit a
zsidók imádnak, és előtte leborulnak. A középkorban az uzsorás fogalma egy volt a
"zsidó" fogalmával (Shylock!) Holott az igazság az, hogy a lombárdiai
bankárok és egyéb pénzemberek sokszorosan túltettek a zsidó ún. pénzimádatán.
Az aranyborjú szimbólummá változott, de az eredeti elbeszélés a heti szidrában
azzal végződik, hogy Izráel tévelygését Isten megbocsátotta, sőt Mózes előtt
kinyilvánította 13 tulajdonságát, amelyeknek központjában áll a
könyörületesség.
Izráel hű maradt Istenhez és az ő Tórájához. De hogy megértse a Láthatatlant,
Isten elrendelte a pusztai szentély (Miskán) felállítását, amelyben a
"gyermek" Izráel látható fogalmakkal imádhatta Istent, aki nem
ábrázolható anyag által.
A hetiszakasz egy részletét böjtnapokon
szokták felolvasni. "Mózes könyörgött Istenhez" (Ex.32) nemcsak a
pusztában, hanem a zsidó nép történetében minden válságos korszakban.
Talán ennek köszönhető nemcsak a zsidó nép fennmaradása, hanem a harmadik Zsidó
Állam megszületése és a héber nyelv és kultúra feltámadása is.
Az "aranyborjú" néha ma is kísért, amikor sokan közülünk a magasabb
életnívó utáni vágyukban elhagyják az Országot és az "ubi bene ibi
patria" (ahol jó, ott a hazám) jelszóval a nyugati jólét országaiba
vándorolnak (jeridáznak). Sokakat ér csalódás és sokan térnek vissza, mondván:
"Avirá Leerec Jiszráel máchkimá" - Izráel országa okosabbá és
boldogabbá tesz minket.
Talán magasabb a fizetés Amerikában, de
az Otthon érzését nem adja az ősök országából odavándoroltaknak. A szábre vagy a
bevándorolt csak itt van "otthon". És ezt nem lehet felcserélni semmiféle
dollármennyiséggel. Izráel 2000 év után HAZATÉRT, és ez az érzés nem mérhető
anyagiakkal. Itt éltek őseink, itt születtek gyerekeink, unokáink - és nincs az az
ország, amely ezt az érzést bármivel is pótolhatná.
"Éjn lánu erec ácheret" - nincs más
országunk, mint ez - akkor is, ha az aranyborjú másutt leledzik... |