Mózes III. könyvének záró ikerszidráját olvassák fel e héten a zsinagógában. Az első szakasz címe Böhár, jelentése a hegyen, mármint a Szináj hegyén hagyta meg az Örökkévaló Mózesnek az utasítást a földek pihentetéséről.

"Amidőn bementek az országba, amelyet adok Nektek, akkor tartson az ország szombatot az Örökkévalónak. Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át messed meg a szülődet és gyűjtsed be termését, de a hetedik évben szombat nyugalma legyen az országnak."
Rámbám szerint ez intézkedés a föld kímélése érdekében történt, a vetésforgót még nem ismerték. De szociális jelege is volt a törvénynek, ekkor engedték el a szegény ember adóságát. A spontán termett növényt el lehetett fogyasztani, de szabad préda lehetett bárkinek, az ott dolgozó munkásnak, családtagjainak, a szegényeknek, sőt a mező vadjainak is.
A szombat évet smitának hívták. A hetedik szombat év után az ötvenedik esztendőben megszólaltak a harsonák (a sófárok) az Engesztelés napján, jelezve, hogy felszabadultak a rabszolgák.

A fallal körülvett városok kivételével az ingatlanok visszaszálltak eredeti tulajdonosaikra. Ezt nevezték jóvélnak, ebből származik a jubileum szó. A szó pontos fordítása kos-szarv, mert abból készül a sófár a harsona.
A hetiszakasz nyomatékkal hangsúlyozza, hogy a rabszolgákkal jól kell bánni, a szeresd felebarátodat elv rájuk is vonatkozik. A Talmud hozzáteszi, ha valaki elszegényedett embertársát rabszolgának hozza a házába, azzal úgy kell bánni, mintha urat vett volna magához, családját is el kellett látni. A szökött rabszolgát nem volt szabad kiadni kegyetlen gazdájának.
E rendelkezés több ezer éves összevetbve azzal a ténnyel, hogy még az 1800-as évek végén, sőt a XX.-ik század elején számos országban szigorú törvények védték a gazda jogait, és a rabszolgának nem volt semmilyen joga.

A második szidra címe Bechukotáj, jelentése törvényeim - mely szerint tanácsos élni, útjain járni. A harmadik könyv, amely mint írtuk a tisztaságokkal foglalkozik, záró szakaszában szükségesnek látja hangsúlyozni, hogy a parancsolatok betartása nem csak az egyén, hanem az ország számára is áldást, bőséget és nyugalmat jelenthet. A maga idejében esik majd a kellő mennyiségű eső. Sem ellenség, sem vadállat nem veszélyezteti a nyugalmat, a jóságos Isten szelleme lesz közöttünk. De ha eltérünk az útról, annak súlyos büntetések sora lesz az ára. "Éjjel várjátok a reggelt, nappal az estét", de bármilyen mélyre jutunk, megmaradhat a remény. Az Irás adja tudtunkra, hogy az Örökkévaló nem feledkezik meg rólunk, megemlékezik a szövetségről, melyet őseinkkel kötött és továbbra is marad irgalmas Istenünk.

Deutsch Gábor

  KOMMENTÁR

AZ IGAZI BÉKE

Hetiszakaszunk két részre oszlik. Az első részben a Tóra kilátásba helyezi mindazt a jót, amit Izráel élvezni fog, ha követi az isteni parancsokat. A második rész az úgynevezett "feddő szakasz" (párásat hátochécha) felsorolja a büntetés elrettentő válfajait, ha az Országában élő nép elhagyja Istenét. (Leviták, 26. fejezet)
Az első, az "áldások" része, az Ország és a nép békéjét helyezi kilátásba. A Tóra által leírt béke az igazi béke, annak minden tényezőjével. Gazdasági, anyagi jólét, félelem nélküli élet, biztonság és megelégedettség tölti el a lakosság szívét és semmi sem áll útjába, az emberi boldogságnak.

"Békét adok az Országban, és feküsztök és nem féltek, kiirtom a vadállatokat Országotokból, és nem vonul át kard az Országotokon. (Lev. 6/6.)
Megsokasodtok és betöltöm a veletek kötött frigyet. És az ő termését eszitek, amíg az új termés ki nem szorítja azt." (U.o. /9-10.)
A gazdasági és anyagi jóléten túl Izráel szellemi élete is virulni fog. Nem lesz szükség dorgálásra és fenyítésre, mert "Izráel, a Tóra és Isten egyek lesznek" (Talmud). A hetiszakasz ezt a gondolatot fejezi ki a következő mondatban: "Hajlékomat köztetek helyezem el... veletek járok és én leszek a ti Istenetek, ti pedig az én népem." (U.o. /11-12.)
Az előbb említett talmudi és a hetiszakaszból idézett mondat Izráel népi létét függővé teszi a benne lakozó szellemiségtől. Sem az Ország birtoklása, sem az anyagi javak nem biztosítják Izráel létét és békéjét. Zsidó nép nem lehet zsidó hit nélkül, Izráel nem lehet csak egy a sok nép közül. A bennünk lakozó hit, a Törvény által követelt erkölcs velejárója az igazi békének. "Ha törvényeim szerint éltek"(Lev. 26/3.), így szól a hetiszakasz első mondata. Alapfeltétele ez a félelem nélküli életnek, a fizikai jólétnek és Izráel békéjének.
A hetiszakasz második, ú.n. "feddő" része Izráel bűneinek következményeit sorolja fel. De a sok kilátásba helyezett elrettentő szenvedés ellenére a Tóra biztosítja a zsidó nép örök létét. A legnagyobb büntetés az Országból való száműzetés lehet, de sohasem pusztulás. "De ha ellenségei országában lesz is a nép, nem döntöm őket végső pusztulásba, nem szegem meg a velük kötött frigyet, mert én vagyok az ő Istenük és megemlékezem az ősök kel kötött szövetségről." ("Brit risonim" - u.o. /44-45.)
Ha megvizsgáljuk a közel 2000 éves zsidó történelmet a Második- Szentély pusztulása után, valóban csodálatra méltó és egyedülálló jelenség népünk fennmaradása. Nagy népek tűntek el a történelem süllyesztőjében, még akkor is, ha saját földjükön éltek. (Babilon, Asszíria, Római Birodalom, stb.) A számban kicsi Izráel szétszórva a világ minden táján fizikai és szellemi vonatkozásban nemcsak fennmaradt, hanem képes volt újból felépíteni hazáját, kultúráját, nemzeti életét!

A fennmaradás csodája nem kisebb Izráel életében, mint a Zsidó Állam felállítása. És minek köszönhető ez a történelmi jelenség? Nemcsak Isten volt hű az ősi szövetséghez, hanem népünk is hű maradt zsidó identitásához.
És nem lényeges, ha ortodox vagy egyéb áramlat formájában, akár a vallás negligálásában is (chilonim). A zsidó identitás érzése erősebb volt az inkvizíciónál, az egyéni érvényesülés asszimiláló hatásánál, a zsidó nép zsidó maradt a gálutban. (Túlnyomó többségében.)

A "Smá Jiszráél” -lel ajkukon máglyára menők az inkvizíció korában, vagy a varsói, krakkói, stb. gettó hősi lázadói, a budapesti cionisták életmentő, bravúros tevékenysége, mind részesei a zsidó nép csodálatos fennmaradásának biztosításában. Zsidónak lenni azt jelentette, hogy akár cionista, akár vallási formában azonosulni az ősök által ránk hagyott örökséggel. Jona próféta a viharos tengeren öntudatosan közölte az idegen hajósokkal: "ivri anochi" héber vagyok, ki az egy Istent imádja. (Jona 1/9.) Izráel népe fennmaradt, mert tagjai zsidónak vallották magukat, ha különféle módon is.

Népünk egyharmadát kiirtották a II. világháború során. Nem volt rá példa az emberiség történetében. De csodák csodája, a pokolból megmenekülteknek volt erejük és hitük - új életkezdéséhez. Az új életet az Országba való visszatéréssel kezdték. Részt vettek annak megalapításában és védelmében. ők maguk, majd utódaik, a második és harmadik nemzedék hősies harcokban biztosították az Ország és a népfüggetlenségét.
Ötven év után most a békéért harcolunk. Hetiszakaszunk fent idézett mondata szerint "Békét adok Országotokban, félelem nélkül lakoztok benne és kard nem megy át Országotokon." Jezsájás próféta örök szavai: "Söar jásuv" - a maradék visszatér hazájához és hitéhez (Jes. 10/21.), hogy részesüljön az igazi béke áldásában.