2001. február 25 - március 4

Ezen a héten a Trumá hetiszakaszát, szidráját olvassák a zsinagógában. Jelentése: "adomány". Bár a kifejezésre más héber szó is ismert, pld. "Mátáná". A Trumá alatt inkább a szent adót értjük, amelyet mint ezúttal a pusztai Szentély építésére adományozott a nép, később a leviták és kohaniták fenntartására fordították, ugyanis a papi törzs a szent szolgálatot látta el, földbirtokkal nem rendelkezett.

Beszéltünk az elmúlt szidrák ismertetésénél a sorrendről. Először az Örökkévaló, a szabadságot juttatta Izraelnek. Aztán élelmet, mannát, vizet, ami a fizikai szükségleteknek felel meg. Ezután a törvényeket, amelyek a néppé válás folyamatához volt elengedhetetlen. A vallás fontos megjelenítése a templom. Tehát az előbbiek után az erkölcsiséget a láthatatlan I..n-t jelképező Hajlékot kellett megépíteni.

A Tóra leírja a Szent Sátor méreteit, anyagát, (rozsdásodó vas nem szerepel benne, csak nemes fém) berendezéseit. Szó esik az állandó fényről, a színarany lámpásról, a Menóráról, amelyet egy tömb aranyból kellett a mestereknek kikalapálni. Egy mondatra felhívnánk a figyelmet: "És készíts mintájuk szerint amelyet bemutattak neked a hegyen". Ebből tudjuk és más utalásból, hogy az írott Tan mellett szóbeli felvilágosítások, magyarázatok is elhangzottak. Tehát Szóbeli Tant is hozott számukra Mózes a hegyről.

A négy nevezetes szombat közül a második, a Záhor, esik erre a hétre, jelentése: "emlékezés". Emlékezni kell az Ámálékok törzsére, akik gonoszul megtámadták az Egyiptomból kivonuló fáradt, elcsigázott csapatot, kaszabolva lemaradókat, öregeket, asszonyokat, gyerekeket. Az Ámálék alatt azóta is az ősgonoszt, Izrael ellenségeit értjük. Hámán, a purimi ünnep negatív szereplője, az ármánykodó, tudásunk szerint Ámálék leszármazott volt. Egy héttel a Purim előtt ezért olvassuk befejezésként az "emlékezés" mondatait. Két Tóra könyvet veszünk elő. Egyikből a hetiszakaszt, a másikból a máftírt, a záró fejezetet recitáljuk.

Deutsch Gábor

  KOMMENTÁR

Hetiszakaszunkkal kezdetét veszi a pusztai hordozható Szentély (Miskán) építésének története. Bár a Tórában később olvassuk, az aranyborjú imádása megelőzte ezt. Bebizonyosodott, hogy a népnek látható valamire volt szüksége, hogy imádhassa a Láthatatlant. Ezért volt szükség a pusztai Szentélyre. Az aranyborjú felállításakor a nép megvált ékszereitől a bálvány javára. Ezúttal a Szentély felépítésére adakoztak, túlteljesítve a szükségest "Szedjetek felajánlásokat mindenkitől, ki-ki szíve szerint adakozzék nekem." (Ex. 25/2.) . Nem véletlen, hogy a múlt heti szombatot a "skálim" szombatjának neveztük, amikor külön fejezetet olvastunk a fél sekel megváltásról a népszámlálás helyett. (Ex. 30/11-16.)

A Szentély nem volt Isten lakhelye, miként a bálványimádó népeknél az isteneket ábrázoló szobroké. "Építsetek nekem Szentélyt és én köztük lakozom." (Ex. 25/8.) Nem a Szentélyben, hanem az őt imádó népek bensőjében. A Szentély szimbólum csupán. Isten szelleme Izrael fiainak lelkében lakozik majd, ha cselekedeteikkel arra méltók lesznek.

A mára rendelt prófétai szakasz Salamon király Szentélyének építéséről szól. A szakasz befejező mondatai így hangzanak: "Ez a ház, amit építesz - ha törvényeim szerint élsz és parancsolataimat megtartod... akkor Izrael fiai között lakozom és nem hagyom el népemet, Izraelt." (I. Kir. 6/ 12-13 .)
Mind a pusztai Szentélyben, mind Salamon király templomában a legbelső rész volt a Szentélyek Szentéje. Ott voltak elhelyezve a kőtáblák a Tízparancsolattal a frigyládában, melynek tetején két aranyból öntött szárnyas cherub (angyal) díszelgett. Ide csak a főpap mehetett be egyszer egy évben, Jom Kippur napján. Ő fejezte ki a nép bűnbánatát és ő könyörgött az égi bocsánatért és segítségért.

A Második Szentély idején már templomok is voltak és az áldozatok mellett előírt imák is jelentették az istentiszteletet. A Szentély pusztulása után (i.u. 70-ben) már csak templomok jelentették a vallási kultuszt, mind a mai napig. De miként a szentélyek idején, Isten nem "lakozott" bennük, úgy ma sem "lakhelye" a Legfelsőbbnek a templom. A héber nyelv nem is nevezi a templomot Isten házának, hanem a "gyülekezet háza" névvel illeti. Az előírt minján (tíz felnőtt férfi) keretében ott fordul a zsidó ember Istenhez, ki az egész mindenséget betölti. Nem a templom   képviseli a szentséget, hanem a benne imádkozók megfelelő viselkedése a mindennapi életben.

A hetiszakasz felsorolja a pusztai Szentély méreteit, a benne lévő szent tárgyakat, függönyöket. Legrészletesebben írja le a színaranyból készült Menórát. Böcálél művészete egy tömb aranyból kalapálta ki a hétágú világítótestet, melyet arany virágok és kelyhek díszítettek. Bennük olíva olajba mártott kanócok égtek jobbról is, balról is a közép felé irányítva lángjukat.
A Menóra azóta is a zsidó nép szimbóluma lett hosszú történelme során. Fizikai értelemben az éj sötétségét világította meg a szentélyekben. De szimbolikusan jelentette a hit világosságát, a monoteizmus fényét a különféle bálvány-istenek sötétségében.

Érdekes megemlíteni a Midrás véleményét; miért kellett a hat lángnak jobbról és balról a közép felé fordulnia. "Hogy ne mondják, Istennek van szüksége a világosságra." (Rási Num. 8/2.) Ugyanakkor szimbolizálhat a lángoknak ez az irányítása mai, modern gondolatot is. A hat láng a hat világrész zsidóságát jelenti. A "közép" Izraelt-Jeruzsálemet. A hat világrész "közepe", szíve Jeruzsálem - Izrael állama.
Talán arra is int a Menóra szimbóluma, hogy az összes irányzatok Izraelben és a gálutban végül is a "közép" felé tekintenek, a Tóra-béli hagyomány, őseink öröksége felé. A zsidó nép nem maradt volna fenn, ha nem lett volna hű az ősi hagyományhoz, mely nemcsak fenntartotta a népet, hanem visszavezette ősi, hagyományos országába, Erec Jiszráelbe.

Végül arra is intenek minket a Menóra lángjai, hogy csak az egység biztosítja Izrael fennmaradását. A hat láng mind a Menóra közepe felé irányult és így egységben világítottak. A három jobb láng nem ment jobbra, és a három bal láng nem ment balra, mind a közép felé irányultak.
A Menórát nem egyedül a jobboldali vagy a baloldali lángok tették világítótestté, hanem a középre irányuló összes láng adta a fény, az éj sötétjében.

A Menóra Izrael államának címere lett. Lángjai az ősi hitre és a mindenkori egységre intenek. Egy tömb aranyból készült, jelképezve, hogy az izraeli zsidó nép is egy közös forrásból jött létre. A zsidó hit évezredes hagyományából.