2008. március 30 - április 6

   

Jelentése: Teherbeesés

„Ha egy nő teherbe esik és gyermeket szül, fiúgyermeknél hét napig legyen tisztátalan, és a nyolcadik nap metéljék körül a fiúcskát”, Ábrahám szövetségébe felvéve. Leánygyermeknél 14 napig legyen tisztátalan… Mindkét esetben áldozatot kell hozni. A világ legfelemelőbb eseménye a gyermek világra hozása. Az első parancsolat is alátámasztja: szaporodjatok, sokasodjatok. Azonban a szülés lefolyása, az ezzel járó vér és más egyéb indokolja a tisztátalanságot és a tisztulás áldozatát. Azt nehéz megmagyarázni, az időtartalom miért a kétszerese a lányoknál, mint a fiúknál. Bölcseink szerint az anya hamarabb vigasztalódik meg fájdalmával fiú esetén, mint lányoknál. Esetleg a fájdalom fizikailag is kisebb ilyenkor, mint a lány világra hozásánál. De csak annyit mondhatunk, akár fiú, akár lány az újszülött, legyen egészséges és szülei neveljék fel I…n félő becsületes embernek.

A szidra hosszabb részében a poklosságot taglalja. Ilyen betegség ma nincs, talán a lepra, ami hozzá hasonló. Viszont az utóbbi gyógyíthatatlan. A poklosságot, bár a gyógymód nincsen leírva, de gyógyították. Az a vélemény is igaz lehet, hogy amit nem ismerünk ma, nem zárja ki, hogy az akkori orvos tudta, mit kell tennie. Tanúságul szolgál a fertőző beteg elkülönítését már azon korban is alkalmazták. Bőrbetegségről van szó, amely a belső szerveket is érintette. Okának a pletykát, a rágalmazást említik.

Mirjam, Mózes testvére, aki megmentette fivére életét, de rosszat beszélt róla a háta mögött, ezért hét napig büntetésből betegségben szenvedett. Mózes imádkozott a gyógyulásáért. A betegnek jelentkezni kellett a kohénnál – a papnál – korának tanult emberénél, aki megállapította a bajt és döntenie kellett, meddig szükséges a betegnek karanténban maradnia. A poklosság ismérve pontosan le van írva a szidrában. Például kihull a haja, attól még tiszta, de ha helyén vöröses sebek keletkeznek, az a betegség jele. A ruhán, sőt a házon is keletkezhettek gombásodás vagy hasonló elváltozások, a házon is láthatóak voltak ilyen tünetek. Azt mondják bölcseink, itt sorrend volt tapasztalható. Figyelmeztetés gyanánt előbb fordult elő a ruhán az elváltozás, hogy a tulajdonos gondolja át cselekedeteit és beszédét, ha a figyelmeztetés nem használt, a házon jelentek meg a tünetek, végül az ember testén.

A ruhát elégették ilyen esetben, a háznál előbb csak az inkriminált részt kaparták le, ha továbbterjedt, minden holmit ki kellett hordani a házból, még mielőtt a kohén megérkezett, mert a lebontásra ítélt házat akkor a bent lévő holmival együtt kellett megsemmisíteni. A kohénról, aki ilyenkor a vizsgálatot folytatta, öt évig tanulta a mesterségét. Feladataihoz a szentségek bemutatása mellett az egészségügyi intézkedések is hozzátartoztak.
 

Deutsch Gábor
2008


EGY CSODÁLATOS SZÜLETÉS TÖRTÉNETE


„És szólt az Örökkévaló Mózeshez... ha egy nő magzatot hoz a világra és fiúgyereket szül - a nyolcadik napon metéltessék körül...” (3Mózes 12, 1-3).
Ez a szakasz – többek között – a szülő nő tisztulási folyamatairól tartalmaz előírásokat. Olvashatunk benne még a Brit Miláról is, amiről másutt már volt szó. Ennek rendkivüli fontosságát az húzza alá, hogy a Tórában többször is említtetek, igencsak aláhúzva.

Az alábbi történetet a már többször említett spólai „Nagyapó" születésének körülményeit meséli el.

Eredeti neve Árje-Leib volt. A haszid világ ismert alakjává vált, híres volt csodatevő képességéről, és mindenütt ott volt, ahol üldözött zsidókon segíteni kellett. Ebben egy kicsit Élijáhu (Illés) prófétára hasonlított, akinek legendás alakja bejárja az egész zsidó világot.

Történetünk azt meséli el, miként segédkezett – az akkor még ismeretlen – Báál-Sém-Tov – „Nagyapó" születésénél.

Báál-Sém-Tov – miután megnősült – inkognitóban járta a világot, miközben nagyon nehéz fizikai munkával kereste meg mindennapi kenyerét. Fuvarosként építőanyagokat szállított a városba. Felesége, aki gazdag családból származott és egyáltalán nem volt nehéz élethez szokva, mégis mindenben segítségére volt férjének, még a fizikai munkában is. Mindenki koldusszegénynek tartotta a házaspárt, s így mindig a távolabbi vidéket járták, ahol senki nem ismerhette fel őket.

Egyszer azonban Báál-Sém-Tov nagy bajba került. Lova nem bírta tovább húzni a megrakott szekeret. A hasonlóan szegény zsidók azt tanácsolták neki, menjen el egy Uman melletti faluba, keresse meg reb Baruchot, egy gazdag földbérlőt, az biztosan a segítségére lesz. Ez az ember közismert volt arról, hogy azoknak a szekerező zsidóknak, akiknek a lova már nem bírt kocsit húzni, adott a saját lovaiból egy olyat, amelyik már mezőgazdasági munkára alkalmatlan volt, de szekér húzására még igen. Azt is állították róla, hogy minden hozzá betérőt gazdagon megvendégel.
Báál-Sém-Tov hallgatott a jó tanácsra. Ott maga is megtapasztalhatta, hogy reb Baruch valóban gazdag, de egyben melegszívű zsidó, aki életcéljának tekintette, hogy embertársai segítségére legyen. Nem volt tanult ember, mindössze istenfélő, jólelkű zsidó. Felesége, Ráchel, férjének mindenben segítő társa volt.

Sok jótéteményt gyakoroltak, különösen a vendéglátás micvéjében tűntek ki. E célra külön házat is berendeztek, a gyerekeseknek még elkülönített szobát is biztosítottak. De ha a pár gyerek nélkül érkezett, külön-külön helyezték el őket, hátha nem is férj és feleség. Vendégeit, távozáskor, reb Baruch, gazdagon meg is ajándékozta.

Báál-Sém-Tov és felesége ugyancsak részesültek reb Baruch jószívűségéből. Megkapták a lovat, de arra kérték reb Baruchot, hadd maradjanak néhány napig és majd a szombat kimenetele után mennének el. Természetesen ennek sem volt akadálya. Azonban ők sem lakhattak közös szobában. Amikor Báál-Sém-Tov ennek okát kérdezte, a magyarázatként adott válasz nagyon megtetszett neki.

Szombat este – amikor reb Baruch nyugovóra készült térni – észrevette, hogy az egyik vendégszobából valami furcsa, földöntúlinak látszó fény árad ki. Odalopózott az ajtóhoz, bekukucskált és döbbenten látta, hogy az a szegény zsidó, akinek lovat adott, ül a földön, égnek emelt karjaival a Tikun Chácot nevezetű imát (a Szentély pusztulásának emlékére és a gáluti életre mondott gyászima, amit éjfélkor mondanak) kántálja: „Miért feledkezel meg rólunk ilyen sokáig; miért hagysz el minket oly hosszú időn át” (Jeremiás siralmai, 5,20). És amint mondja, szemeiből folynak a könnyek. Mellette pedig – hófehér ruhában – magas, fehérszakállú férfi áll. Mindkettőjük arca földöntúli fényben tündökölt, ami az egész szobát is elárasztotta. Reb Baruch nem bírta elviselni a látványt – elvesztette eszméletét.

Báál-Sém-Tov – a zajra kinyitotta ajtaját – élesztgetni kezdte vendéglátóját. Az magához térvén Báál-Sém-Tov lábai elé borult, könyörögve kérte bocsánatát, hogy nem adott nekik közös szobát. Az pedig megnyugtatta, nem történt semmi baj, de megeskette, soha az életben nem meséli el senkinek, amit látott-hallott. Egyúttal megáldotta őt, miszerint a legközelebb születő gyermeke fiú lesz, akiből nagy cádik válik majd. Figyelmeztette, gondoskodjék róla, hogy a gyereket a felesége maga szoptassa, ne szoptatós dada, amint az korábban szokás volt náluk.

Miután eme áldásra reb Baruch rámondta az áment, mély lélegzetet vett, és megkérdezte, ki volt az a fehérszakállú ember Báál-Sém-Tov mellett.

– Mivel érdemesnek találtattál arra, hogy megpillantsd őt – mondta Báál-Sém-Tov – megmondom neked. Ő volt a legendás prágai Lőw rabbi (Máhárál) reinkarnációja, akitől te is származol. Most jött el az ideje annak, hogy lelke ismét lekerüljön erre a világra, hogy jobbá tegye azt. Érdemeidnek tudható be, hogy születendő fiad hordozza majd lelkét, szellemi örököse legyen. A születendő gyereket ezért Árje Léjbnek (Lőw) nevezd el. Még hozzátette: biztos vagyok benne, hogy látni fogom és meg is áldom majd.

Amikor a hallottak miatti megrendülésén erőt vett, reb Baruch vendége kiléte felől érdeklődött és felajánlotta hogy élete végéig gondoskodik róla.

– Ezt ne kérd és erről többé szó se essen – szólt Báál-Sém-Tov erélyesen
– még nem érkezett el annak az ideje, hogy felfedjem kilétemet. És hozzátette, hogy a fia sem lesz mindjárt ismert és elismert. Amíg ez bekövetkezik, addig neki is nehéz élet jut osztályrészül.

Báál-Sém-Tov másnap tovább ment. Reb Baruch pedig, a történetet feljegyezte naplójába.
Az áldás valóra vált.

* * *

Megszületett a gyerek, akit nagy örömmel fogadtak. A briszre, az apa, meghívta a környék minden szegényét, akik tudták, hogy bőséges vendéglátásban lesz részük. Reb Baruch kutató szemmel nézte a vendégsereget, remélve, közöttük lesz egykori – ismeretlen – vendége is. Meg is pillantotta őt, ott állt a többi szegény koldus között, semmivel nem tűnt ki közülük. Intett is reb Baruchnak, ne adja semmi jelét annak, hogy ismeri őt.

A szertartás után – a helyi szokásnak megfelelően – mindenki, aki mellett elvitték, a gyerek fejére tett kézzel megáldották őt és az apát.

Amikor Báál-Sém-Tovra került a sor, ő a következőket mondta:

– Én egy tudatlan ám-hóórec vagyok, nem tudom héberül a gyereket megáldani. Én csak annyit tudok, amire az apám tanított, aki azt mondta, hogy a Szentírásban írva vagyon: „Ávrahám öreg (volt)”. Még azt is mondta, hogy az Áv apát, míg zákén (héberül: öreg) egyben nagyapát is jelent. Tehát Ávrahám ősapánk egyúttal nagyapánk is. Ezért én megáldom ezt a gyereket, legyen az egész zsidóság nagyapója, miként Ávrahám is az volt.

Az ismeretlen koldus áldása nagy derültséget keltett. Hamarosan elterjedt ennek a híre olyannyira, hogy ettől fogva – játékosan – mindenki zeidének (nagyapónak) hívta. Még apja anyja is ekként szólította őt.

Így lett a később híres cádikból szent „Nagyapó”, Spólában, aki életét annak szentelte, hogy a zsidókra leselkedő veszélyeket elhárítsa.

Naftali Kraus
2007

   

  KOMMENTÁR

Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből
   

 

TÁZRIÁ

A TISZTASÁGOKRÓL

Hetiszakaszunk két tárgyat ölel fel. Az első téma a szülőasszony tisztátalansága szülés után. Más a tisztátalanság ideje, ha fiút szül és más, ha leányt. (Leány szülése után a tisztátlanság ideje hosszabb). Hogy félreértés ne essék, nem testi ("tisztátlanság"-ról, azaz nem higiéniáról van szó. A bibliai "tiszta" (táhor) vagy "tisztátlan" (támé) nem testi fogalmak, hanem misztikusak. A rituális fürdő (mikve) sem tartozik a higiénia kötelékébe, hanem lelki, misztikus tisztasággal kapcsolatos. Ezért az előírt vízmennyiség, a víz eredete (eső vagy forrás) és a lemerülés szertartása. Egy megalakuló zsidó kehilának a templom és az iskola felállítása mellett a mikve felépítése volt elsőrendű gondja.

Hetiszakaszunk másik része ragályos kiütések, a leprás tünetek "tiszta" vagy "tisztátalan" megállapításával foglalkozik a kohanita feladataként.
Nem gyógyításról, nem kezelésről, hanem a tünetek megállapításáról van szó.

A gyógyulást, valamint a szülőasszony "tisztátalanságának" befejezését áldozat bemutatása követte. A jobb módú bárányt áldozott, de a szegény asszony vagy leprás beteg két galambfiókával is eleget tehetett áldozási kötelességének.
A kohanita nem csupán a testi "tisztátalanságokat" (bőrbetegségeket) vizsgálta. A ruhában előforduló penészes részt is "támé" -nak minősítette, és különféle eljárásokkal kellett azok "tisztaságát" visszaállítani.
Téves felfogás a betegségek vagy a szülésekből kifolyó testi problémák gyógyítása, vagy fizikai "tisztítására" gondolni a kohaniták működése nyomán. A kohanita egyszemélyben volt pap, tanító és orvos. De természetszerűleg nem ismerhette a modern orvostudomány diagnózisát és terápiáját. így hiba lenne a XX. században ismert orvosi ténykedést látni a kohaniták működésében. Mint fent említettem, "tiszta" (táhor) és "tisztátlan" (támé) a Bibliában nem testi, nem higiéniai fogalmak.

Zsidó asszony
Törökország, a XVIII. század vége

A hetiszakaszhoz csatolt prófétai rész (Háftárá) ábrázolja legjobban, hogy betegség eltávolítása nem fizikai, orvosi ténykedések, hanem misztikus, csodaszerű működések eredménye volt.Az arameusok katonai parancsnoka leprában szenvedett. Többen azt tanácsolták neki, hogy keresse fel a zsidók híres prófétáját, Elisát (Isten emberét) és az majd .meggyógyítja. A próféta előírta számára; hogy hétszer fürödjék meg a Jordánban és egészséges lesz.

Az arameus hadvezér előbb megsértődött, mondván, hogy Damaszkuszban van elég folyó, hogy megfürödjék benne. Végül mégis ráállt a prófétai ajánlatra, hétszer bukott alá a Jordánban és bőre olyan lett, mint fiatal ifjú bőre, és "tiszta lett". (Kir. II. 4/11 ) Nem modern értelemben vett terápiáról volt itt szó, hanem misztikus csodáról, amit a csodatevő próféta, Elisa tett.

Számos esetben hajlunk arra, hogy belemagyarázzuk a bibliai elbeszélésekbe a modern idők tudományát. Természetesen ez nem felelhet meg a valóságnak. Bacilusokról, vírusokról, fertőzésekről nem tudtak abban az időben. Legfeljebb misztikus megvilágítása az emberi testtel kapcsolatos jelenségeknek a higiénia, a terápia követelményeit is szolgálta.
Ugyanilyen értelemben kell viszonyulnunk az étkezési törvényekhez és "a disznóhús és egyéb állatok élvezetének tilalma" nem indokolható a testre való ártalmukkal. Sokkal inkább keresnünk kell az okokat a többi népektől való elkülönülési parancsban. A disznó szent állat volt sok más népnél (a görögöknél Dioniszosz szent állata). Ez elegendő ok, hogy nálunk "tisztátalan" legyen. "Legyetek szentek, mert szent vagyok én..., hogy különválasszátok a tisztátalant a tisztától, az ehető és a nem ehető állattól". (Lev. 11/47). Az étkezési törvények elválasztották Izráel népét a többi népektől.

A hetiszakasz "tisztasági" törvényeit ugyancsak nem lehet azonosítani a modern orvostudomány és higiéniai előírások megfelelőjével, habár kétségtelenül hatással voltak az egészségre is. Például a középkorban dúló pestis és egyéb járványok sokkal kisebb mértékben sújtották a zsidó lakosságot.

   Copyright © ORZSE.HU, 2008.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza