2008. március 2 - 9

   

Főpapi fejfedő

Ezen a héten a Pkudéj ( elszámolás) szidrát- hetiszakaszt olvassák fel a templomokban. Ez Mózes II. könyvének zárószakasza, a XXXVIII. fejezet 21. versétől a XL. fejezet végéig.

Elkészült a nagy mű, a pusztai hajlék. Mózes maga mellé vette Itámárt, Áron fiát, mert a számoláshoz mindíg két ember kell, hogy ne érje szó a ház elejét, és számadást készítettek a felhasznált anyagokról, eszközökről. 

634 kg aranyat, 2150 kg ezüstöt, 3 tonna rezet használtak fel az építkezés során. Mózes meggyőződött arról is, hogy Becálél és munkatársai mindent az Örökkévaló előírásainak megfelelően készítettek el. 
És megáldotta Mózes a 90. zsoltár szavaival: " legyen velünk Urunk Istenünk jóakarata !" Tedd maradandóvá kezünk munkáját, tedd maradandóvá munkánk gyümölcsét." 
A Frigysátor végigkísérte Izraelt pusztai vándorlásain, Józsué idejében először Gilgálban állították fel, később Silóban. Ott maradt a bírák korában végig, majd Dávid király Gibeonba szállíttatta. Salamon király hozatta fel Jeruzsálembe, ahol a Nagy Szentélyben kapott helyet.

Deutsch Gábor


AZ ELSZÁMOLÁS KÖTELESSÉGE

"Ezek a Hajlék, a Tanúság Hajlékának számadásai, amiket Mózes parancsára elszámoltak a leviták, Itamár, Áron fia által" (2Mózes 38,21).
Bölcseink innen vonták le azt az alapelvet, hogy pénzügyekkel nem szabad egyedül foglalkozni, hiszen Mózes is - akiben pedig mindenki megbízott - maga mellé vette Áron fiát, Itamárt, hogy vezesse az elszámolást, melyről Mózes be is számolt a népnek.
A háláchá tovább megy ebben a kérdésben és azt mondja, ha jótékonysági célra gyűjtenek, akkor ezt legalább kettőnek kell végezni, a cedóke elosztását pedig legalább háromnak, nehogy bárki is kételkedjen az elosztás korrektségében.
Egyes Tóra-magyarázók észrevették, hogy az elszámolásban csak a réz meg az ezüst szerepel pontos mennyiségi részletezésben, az arany felhasználásáról csak nagyvonalakban van szó.
Ez azért van - mondja az egyik neves kommentátor - mert azok, akik csak keveset, néhány rézgarast, vagy egy-két ezüstpénzt adtak, mindig kritikusabbak, kételkedőbbek és kicsinyesek, még Mózesben sincs teljes bizodalmuk, a jobb módúak viszont általában nagyvonalúabbak (Bét Áháron).
Egy másik kommentátor maró gúnnyal jegyzi meg, hogy bezzeg, amikor az aranyborjúra folyt az értékek összeszedése, senki nem kívánta az arany felhasználásának ellenőrzését (Imré Chén).

* * *

A Midrás felfedi, miért sietett Mózes az elszámolást elvégeztetni és arról a népnek beszámolni. E szerint Mózes fülébe jutott, hogy olyanokat mondanak a háta mögött, mint pl.: nézzétek csak, milyen vastag nyaka van (milyen kövér.), nem csoda, hiszen belőlünk szedte meg magát s ehhez hasonlókat. Meghallván ezeket, Mózes megígérte , hogy amint bevégzik a munkát, pontos elszámolást kapnak. (Midrás Tanchuma, 9).
A Midrás arról is beszámol, hogy Mózes egy tétel ezüstre vonatkozóan nem tudta, mire használták fel, egyszerűen elfelejtette. Gondolta, most aztán majd meggyanúsítják őt, hogy eltulajdonította azt. Az Örökkévaló azonban megvilágosította elméjét, eszébe jutott, hogy az 1775 ezüst sékelből lettek az oszlopok kampói. A nép ezután felmentette őt minden gyanú alól (Smot Rábbá, 51, 6).

* * *

A továbbiakban szó van még a szombat megtartásának fontosságáról. Itt kap hangsúlyt az a megállapítás is, hogy bár a Szentély felépítése halaszthatatlan és fontos feladat, a szombat szentségét ez sem hatálytalaníthatja. Az alábbiakban erről, a szombat szentségéről, szól a haszid történet.
A zsidó lakodalomban - ami hét napig tart - az a szokás járja, hogy minden egyes napon ünnepi étkeket tálalnak fel, amikor is elmondanak "hét áldást" (sevá bráchot). A szokáshoz hozzátartozik, hogy minden egyes ilyen étkezésre meg kell hívni egy "új arcot", (Pánim Hádásot), olyant, aki magán az esküvőn nem vett részt. A szombatin azonban nem kell, hogy egy "új arc" jelen legyen. Miért?
Azért - mondja a guri rebbe, a híres Szfát Emet szerzője - mert a szombatra adott isteni áldás ("és megáldotta Isten a hetedik napot") a Midrás szerint azt jelenti, hogy a szombattartó zsidó embert arca fényével áldotta meg, ugyanis "nem ugyanolyan az ember arca fénye hétköznap, mint szombaton" (Brésit rábbá, 11). Eszerint tehát szombaton minden zsidó ember arca különleges fényben ragyog és így mindenki "új arcnak" számít.

* * *

Az egykori belzi rebbéhez, reb Sálomhoz, egyszer elment egy falusi, árendás zsidó. A rebbe arról faggatta, vajon imádkozik-e naponta, kóser konyhát vezet-e, megtartja-e a szombatot, és így tovább. A falusi nagy sóhajtások közepette bevallotta, hogy bár igyekszik, de bizony a szombatot nem áll módjában megtartani, mert a földeken sok a munka, meg egyébként is sokat kell dolgozni, hát szóval, nehéz, nehéz...
A rebbe igyekezett a lelkére beszélni, elmagyarázta, milyen fontos a szombati előírások betartása, és milyen súlyos annak a büntetése, aki ennek szentségét megszegi.
Az illető tisztelettudóan végighallgatta a rebbét, majd azt válaszolta:
- Szent rabbi! Megfogadom, hogy ezentúl egész évben megtartom a szombatot - kivéve aratás idején, mert akkor különösen sok a munka.
- Fiam - mondá neki a belzi rebbe - elmondok neked most egy történetet, figyelj jól: Volt egyszer egy zsidó, aki a helyi földesúrtól földet és kocsmát bérelt. Olyasféle lehetett, mint te vagy.
Valamilyen alkalomból a földesúr nagy lakomát rendezett, amire meghívta a környékbeli uraságokat. Amikor már a társaság jócskán a pohár fenekére nézett, szóba kerültek - na kik? - hát persze, a zsidók. Mindegyikük agyba-főbe dicsérte a maga "saját" zsidaját, mondván, hogy bizony az ő zsidó bérlője a legokosabb, leghűségesebb stb. Ekkor megszólalt a házigazda:
- Uraim, olyan odaadó, hűséges zsidó, mint az enyém, nincs még egy. Nem lehet a kerek világon olyan dolog, amit ő - a kedvemért - ne volna hajlandó megtenni.
- Még elhagyni a hitét is? - kérdezte valaki kissé szkeptikusan.
- Még azt is - mondta a földesúr. Ha nekem nem hiszitek el, mindjárt a saját fületekkel hallhatjátok. Ezzel hívatta a bérlőt és vendégei előtt feltette neki a kérdést:
- Mondd, Moske, hűséges vagy te énhozzám? Megteszel-e mindent, amit mondok neked?
- Igenis, uram - felelte Moske - hajlandó vagyok Ön után akár a tűzbe is menni.
- Nos, ha ez így van, én arra kérlek, hagyd el őseid hitét és térj át a mi hitünkre.
Moske megrettent. Hosszú perceken keresztül csak állt, és kínjában meg se tudott szólalni, mert nem tudta mit tegyen. Végül a félelem felülkerekedett benne, és remegő hangon azt nyögte ki, hogy hát, jó...
A földesúr, akinek ily módon sikerült "megmutatnia", hogy az ő zsidaja felülmúlta mindegyikőjükét, mindjárt meg is keresztelte Moskét. Így aztán mostantól fogva Moskéból "kóser" keresztény lett.
Egy idő után a földesúr ismét magához hívatta Moskét és azt mondta neki:
- Tudom én azt, Moske, hogy mennyire furdal téged a lelkiismeret, amiért egy gyenge pillanatodban kitértél. Nem akarlak én kényszeríteni téged, ezért megengedem, hogy újból zsidó légy, mint azelőtt...
Futott a zsidó haza, mint akit puskából lőttek ki, elújságolni a jó hírt a feleségének. Az asszony azonban, ahelyett, hogy örült volna, a kezét tördelte és elkezdett jajgatni: Jaj nekünk, mit teszünk most? Nyakunkon a Pészách és honnan szerzünk pénzt maceszra, borra, pészachi edényekre? Nem, ez nem jó így - közölte az asszony. Menj vissza a földesúrhoz és kérd meg őt, engedje meg nekünk, hogy Pészach utánig még gójok maradhassunk. Majd Pészach után visszatérünk...

Naftali Kraus
2008

  KOMMENTÁR

Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből

PKUDÉJ

E hetiszakasz a főpap és a papok öltözékével foglalkozik. Ez a leírás másodszor fordul elő a Tórában - talán hangsúlyozva a jelentőségét...

A főpap közvetít Isten és Izráel között. Az év egyetlen napján, Jom Kippurkor mehet be a szentéjek szentéjébe, hogy bűnbocsánatért könyörögjön népe számára. A hetiszakaszban leírt főpapi öltözék arany és égszínkék szálakból szőtt, aranyból készült csengettyűkkel övezve. Ám Jom Kippurkor nem mehetett be a főpap a szentélybe "aranyos" ruhájában, mert az az aranyborjú emlékét idézte fel. Fehér gyolcs köpennyel cserélte fel öltözékét.
A főpap homlokát aranyból készült pánt díszítette, rajta Isten szent neve. E kimondhatatlan Nevet a főpap Jom Kippur napján a Szentek Szentélyében ejtette csak ki. Melldísze aranyos keretben 13 különböző drágakőből állt. A köveken a tizenkét törzs neve díszelgett.
A főpapi öltözék e két része Isten és a tizenkét törzs nevével, szimbolizálta az Isten és Izráel közötti kapcsolatot.

A papok, azaz a kohaniták, Áháron utódai voltak. A főpapok Áháron fiának , Elázárnak leszármazottai. De Salamon király elűzte az ebből a családból származó utolsó főpapot, Evjátárt Ánátotba és helyébe kinevezte Cádokot főpapnak, kinek utódai egészen a Chásmoneusokig szolgáltak főpapokként. Az Ánátotba elűzött Evjátár egyik utóda volt Jeremiás próféta.
Matitjáhu utódai, a Chasmoneusok, maguk lettek a főpapok Cádok utódai helyett. Ezt a tisztséget akkor is megtartották, amikor felvették a királyi címet. (Jochanán Horkanos, isz.e. 2.sz.). A Talmud bölcsei, akik nem akarták elismerni a nem Dávid házából való királyokat, csak úgy említik az első Chasmoneus királyt, mint Jochánán Hákohén Hágádol (a főpap).
A két tisztség, királyság és főpapság sokszor váltott ki ellentétet egymás között. Az ellentét legélesebb volt Alexander Jánáj (isz.e. 103-76) esetében. Az ő főpapi működése éles ellenzést váltott ki a bölcsek részéről. Két fia közül Horkanos örökölte a királyságot, Aristobulus a főpapságot.
De az utóbbi fellázadt bátyja ellen, király akart lenni, és a "döntőbíró" a polgárháborúban a római Pompeius volt. Így vette kezdetét a római uralom Júdeában (isz.e. 63).
A római uralom idején néha a főpap állt a Szanhedrin élén, felváltva a tisztséget az írástudó elnökkel. Azokról az időkről a maga is előkelő papi családból származó Josephus Flavius számol be. (Antiquetates Judeorum).

A hetiszakasz befejező része a pusztai szentély felállításával és felavatásával foglalkozik. "És lőn a második év első hónapjának első napján felállították a Szentélyt" (Miskán). (X.40/17.) Vagyis Niszán hó első napján, az egyiptomi kivonulás első évfordulóján lett felavatva a "vándor" szentély.
"Ez a hónap legyen számotokra a hónapok feje. Első legyen az év hónapjai között". (Ex. 12/2). Mind a mai napig Niszánnal kezdjük a hónapok felsorolását; bár az esztendő Tisri hó elsejével kezdődik. Ez az egyetlen hónap a zsidó naptárban, melynek héber neve van ("csodák"), a többi hónap neve babilóniai eredetű.

A hetiszakasz leírja, hogy a felavatás után Isten szelleme betöltötte a szent Sátort nappal felhő, éjjel tűzoszlop formájában. A Sátor adta a jelt Izráel fiainak a pusztában a tovább vonulásra, vagy a táborozásra. "Ha a felhő felszállt a Szentély fölött, Izráel fiai tovább vonultak" (Ex. 40/36). "Mert felhőben volt az Úr nappal és tűzben éjjel, egész Izráel szeme előtt, egész vándorlásuk alatt" (u.o. 3/8).
Ezzel a mondattal fejeződik be nemcsak a hetiszakasz, hanem Mózes második könyve is (Exodus = kivonulás).

A hívők felállva hallgatják e mondatot, és felhangzik a kiáltás: "Cházák, cházák, vönitcházek!" Erősödjünk (a Tórában)!

   Copyright © ORZSE.HU, 2008.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza