AZ ELSZÁMOLÁS
KÖTELESSÉGE
"Ezek a Hajlék, a
Tanúság Hajlékának számadásai, amiket Mózes parancsára elszámoltak a
leviták, Itamár, Áron fia által" (2Mózes 38,21).
Bölcseink innen vonták le azt az alapelvet, hogy pénzügyekkel nem szabad
egyedül foglalkozni, hiszen Mózes is - akiben pedig mindenki megbízott -
maga mellé vette Áron fiát, Itamárt, hogy vezesse az elszámolást,
melyről Mózes be is számolt a népnek.
A háláchá tovább megy ebben a kérdésben és azt mondja, ha jótékonysági
célra gyűjtenek, akkor ezt legalább kettőnek kell végezni, a cedóke
elosztását pedig legalább háromnak, nehogy bárki is kételkedjen az
elosztás korrektségében.
Egyes Tóra-magyarázók észrevették, hogy az elszámolásban csak a réz meg
az ezüst szerepel pontos mennyiségi részletezésben, az arany
felhasználásáról csak nagyvonalakban van szó.
Ez azért van - mondja az egyik neves kommentátor - mert azok, akik csak
keveset, néhány rézgarast, vagy egy-két ezüstpénzt adtak, mindig
kritikusabbak, kételkedőbbek és kicsinyesek, még Mózesben sincs teljes
bizodalmuk, a jobb módúak viszont általában nagyvonalúabbak (Bét Áháron).
Egy másik kommentátor maró gúnnyal jegyzi meg, hogy bezzeg, amikor az
aranyborjúra folyt az értékek összeszedése, senki nem kívánta az arany
felhasználásának ellenőrzését (Imré Chén).
* * *
A Midrás felfedi, miért
sietett Mózes az elszámolást elvégeztetni és arról a népnek beszámolni.
E szerint Mózes fülébe jutott, hogy olyanokat mondanak a háta mögött,
mint pl.: nézzétek csak, milyen vastag nyaka van (milyen kövér.), nem
csoda, hiszen belőlünk szedte meg magát s ehhez hasonlókat. Meghallván
ezeket, Mózes megígérte , hogy amint bevégzik a munkát, pontos
elszámolást kapnak. (Midrás Tanchuma, 9).
A Midrás arról is beszámol, hogy Mózes egy tétel ezüstre vonatkozóan nem
tudta, mire használták fel, egyszerűen elfelejtette. Gondolta, most
aztán majd meggyanúsítják őt, hogy eltulajdonította azt. Az Örökkévaló
azonban megvilágosította elméjét, eszébe jutott, hogy az 1775 ezüst
sékelből lettek az oszlopok kampói. A nép ezután felmentette őt minden
gyanú alól (Smot Rábbá, 51, 6).
* * *
A továbbiakban szó van
még a szombat megtartásának fontosságáról. Itt kap hangsúlyt az a
megállapítás is, hogy bár a Szentély felépítése halaszthatatlan és
fontos feladat, a szombat szentségét ez sem hatálytalaníthatja. Az
alábbiakban erről, a szombat szentségéről, szól a haszid történet.
A zsidó lakodalomban - ami hét napig tart - az a szokás járja, hogy
minden egyes napon ünnepi étkeket tálalnak fel, amikor is elmondanak
"hét áldást" (sevá bráchot). A szokáshoz hozzátartozik, hogy minden
egyes ilyen étkezésre meg kell hívni egy "új arcot", (Pánim Hádásot),
olyant, aki magán az esküvőn nem vett részt. A szombatin azonban nem
kell, hogy egy "új arc" jelen legyen. Miért?
Azért - mondja a guri rebbe, a híres Szfát Emet szerzője - mert a
szombatra adott isteni áldás ("és megáldotta Isten a hetedik napot")
a Midrás szerint azt jelenti, hogy a szombattartó zsidó embert arca
fényével áldotta meg, ugyanis "nem ugyanolyan az ember arca fénye
hétköznap, mint szombaton" (Brésit rábbá, 11). Eszerint tehát szombaton
minden zsidó ember arca különleges fényben ragyog és így mindenki "új
arcnak" számít.
* * *
Az egykori belzi rebbéhez,
reb Sálomhoz, egyszer elment egy falusi, árendás zsidó. A rebbe arról
faggatta, vajon imádkozik-e naponta, kóser konyhát vezet-e, megtartja-e
a szombatot, és így tovább. A falusi nagy sóhajtások közepette
bevallotta, hogy bár igyekszik, de bizony a szombatot nem áll módjában
megtartani, mert a földeken sok a munka, meg egyébként is sokat kell
dolgozni, hát szóval, nehéz, nehéz...
A rebbe igyekezett a lelkére beszélni, elmagyarázta, milyen fontos a
szombati előírások betartása, és milyen súlyos annak a büntetése, aki
ennek szentségét megszegi.
Az illető tisztelettudóan végighallgatta a rebbét, majd azt válaszolta:
- Szent rabbi! Megfogadom, hogy ezentúl egész évben megtartom a
szombatot - kivéve aratás idején, mert akkor különösen sok a munka.
- Fiam - mondá neki a belzi rebbe - elmondok neked most egy történetet,
figyelj jól: Volt egyszer egy zsidó, aki a helyi földesúrtól földet és
kocsmát bérelt. Olyasféle lehetett, mint te vagy.
Valamilyen alkalomból a földesúr nagy lakomát rendezett, amire meghívta
a környékbeli uraságokat. Amikor már a társaság jócskán a pohár fenekére
nézett, szóba kerültek - na kik? - hát persze, a zsidók. Mindegyikük
agyba-főbe dicsérte a maga "saját" zsidaját, mondván, hogy bizony az ő
zsidó bérlője a legokosabb, leghűségesebb stb. Ekkor megszólalt a
házigazda:
- Uraim, olyan odaadó, hűséges zsidó, mint az enyém, nincs még egy. Nem
lehet a kerek világon olyan dolog, amit ő - a kedvemért - ne volna
hajlandó megtenni.
- Még elhagyni a hitét is? - kérdezte valaki kissé szkeptikusan.
- Még azt is - mondta a földesúr. Ha nekem nem hiszitek el, mindjárt a
saját fületekkel hallhatjátok. Ezzel hívatta a bérlőt és vendégei előtt
feltette neki a kérdést:
- Mondd, Moske, hűséges vagy te énhozzám? Megteszel-e mindent, amit
mondok neked?
- Igenis, uram - felelte Moske - hajlandó vagyok Ön után akár a tűzbe is
menni.
- Nos, ha ez így van, én arra kérlek, hagyd el őseid hitét és térj át a
mi hitünkre.
Moske megrettent. Hosszú perceken keresztül csak állt, és kínjában meg
se tudott szólalni, mert nem tudta mit tegyen. Végül a félelem
felülkerekedett benne, és remegő hangon azt nyögte ki, hogy hát, jó...
A földesúr, akinek ily módon sikerült "megmutatnia", hogy az ő zsidaja
felülmúlta mindegyikőjükét, mindjárt meg is keresztelte Moskét. Így
aztán mostantól fogva Moskéból "kóser" keresztény lett.
Egy idő után a földesúr ismét magához hívatta Moskét és azt mondta neki:
- Tudom én azt, Moske, hogy mennyire furdal téged a lelkiismeret, amiért
egy gyenge pillanatodban kitértél. Nem akarlak én kényszeríteni téged,
ezért megengedem, hogy újból zsidó légy, mint azelőtt...
Futott a zsidó haza, mint akit puskából lőttek ki, elújságolni a jó hírt
a feleségének. Az asszony azonban, ahelyett, hogy örült volna, a kezét
tördelte és elkezdett jajgatni: Jaj nekünk, mit teszünk most? Nyakunkon
a Pészách és honnan szerzünk pénzt maceszra, borra, pészachi edényekre?
Nem, ez nem jó így - közölte az asszony. Menj vissza a földesúrhoz és
kérd meg őt, engedje meg nekünk, hogy Pészach utánig még gójok
maradhassunk. Majd Pészach után visszatérünk...
Naftali Kraus
2008 |